SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 19
Albert Einstein idézetek
Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.
Ha csak az ismert dolgok érdekel - nének, lakatos - nak mentem volna.
Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.
Az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket.
A legszebb, amit átélhetünk,   a dolgok titok-zatos-sága.
Ami igazán számít, az az intuíció.
A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.
Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.
Nem kell megérte - nünk a világot; elég, ha eligazo - dunk benne.
Mily` különös a mi helyzetünk, a Föld gyermekeié! Csak rövid látogatásra van itt mindenki. Nem tudja, miért, de néha azt hiszi, hogy sejti.
A kevés tudás veszé - lyes. A sok is.
Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.
Ne beszéljünk addig nagy felfedezések - ről vagy haladásról, míg a világon egyetlen boldogtalan kisgyerek is létezik.
Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes
A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó.
Sorsunk az lesz, amit majd megér - demlünk.
A természet minden igaz kutatója vallásos tiszteletet érez, mert nem tudja elképzelni hogy ő az első aki kigondolta, a rendkívül törékeny szálakat, amelyek észleléséhez kötődnek
Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de azt biztosan tudom, hogy a negyediket, botokkal és kövekkel.

Más contenido relacionado

Destacado

Happy Valentines Day
Happy Valentines DayHappy Valentines Day
Happy Valentines DaySylvi O.
 
Mért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeketMért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeketSylvi O.
 
秦始皇陵兵馬俑
秦始皇陵兵馬俑秦始皇陵兵馬俑
秦始皇陵兵馬俑mike1228
 
Weihnachtsimpressionen 2008
Weihnachtsimpressionen 2008Weihnachtsimpressionen 2008
Weihnachtsimpressionen 2008therufus
 
10 kérdés
10 kérdés10 kérdés
10 kérdésSylvi O.
 
Flowers Alphabet
Flowers AlphabetFlowers Alphabet
Flowers AlphabetSylvi O.
 
Progression billboard show mcaf version
Progression billboard show mcaf versionProgression billboard show mcaf version
Progression billboard show mcaf versionHossein Mirzaie
 
Fény az Alagút végén
Fény az Alagút végénFény az Alagút végén
Fény az Alagút végénSylvi O.
 
Béla önéletrajza
Béla önéletrajzaBéla önéletrajza
Béla önéletrajzaSylvi O.
 
library resources for optometrists
library resources for optometristslibrary resources for optometrists
library resources for optometristsHossein Mirzaie
 
Velencei Karnevál
Velencei KarneválVelencei Karnevál
Velencei KarneválSylvi O.
 
Egy ír Jókívánság
Egy ír JókívánságEgy ír Jókívánság
Egy ír JókívánságSylvi O.
 
May 2009 Usgbc Newsletter 050109 Final
May 2009 Usgbc Newsletter 050109 FinalMay 2009 Usgbc Newsletter 050109 Final
May 2009 Usgbc Newsletter 050109 Finaltmastran
 
Ezt is megmentem
Ezt is megmentemEzt is megmentem
Ezt is megmentemSylvi O.
 
Christina Hicks Design
Christina Hicks DesignChristina Hicks Design
Christina Hicks Designguest0b18c8
 
Nagyböjt 2009
Nagyböjt 2009Nagyböjt 2009
Nagyböjt 2009Sylvi O.
 

Destacado (20)

Happy Valentines Day
Happy Valentines DayHappy Valentines Day
Happy Valentines Day
 
Mért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeketMért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeket
 
Norway
NorwayNorway
Norway
 
秦始皇陵兵馬俑
秦始皇陵兵馬俑秦始皇陵兵馬俑
秦始皇陵兵馬俑
 
Weihnachtsimpressionen 2008
Weihnachtsimpressionen 2008Weihnachtsimpressionen 2008
Weihnachtsimpressionen 2008
 
10 kérdés
10 kérdés10 kérdés
10 kérdés
 
Flowers Alphabet
Flowers AlphabetFlowers Alphabet
Flowers Alphabet
 
Progression billboard show mcaf version
Progression billboard show mcaf versionProgression billboard show mcaf version
Progression billboard show mcaf version
 
Fény az Alagút végén
Fény az Alagút végénFény az Alagút végén
Fény az Alagút végén
 
Barátok
BarátokBarátok
Barátok
 
Béla önéletrajza
Béla önéletrajzaBéla önéletrajza
Béla önéletrajza
 
library resources for optometrists
library resources for optometristslibrary resources for optometrists
library resources for optometrists
 
Cactus
CactusCactus
Cactus
 
Velencei Karnevál
Velencei KarneválVelencei Karnevál
Velencei Karnevál
 
Egy ír Jókívánság
Egy ír JókívánságEgy ír Jókívánság
Egy ír Jókívánság
 
May 2009 Usgbc Newsletter 050109 Final
May 2009 Usgbc Newsletter 050109 FinalMay 2009 Usgbc Newsletter 050109 Final
May 2009 Usgbc Newsletter 050109 Final
 
Ezt is megmentem
Ezt is megmentemEzt is megmentem
Ezt is megmentem
 
Christina Hicks Design
Christina Hicks DesignChristina Hicks Design
Christina Hicks Design
 
Prism adaptation
Prism adaptationPrism adaptation
Prism adaptation
 
Nagyböjt 2009
Nagyböjt 2009Nagyböjt 2009
Nagyböjt 2009
 

Más de Sylvi O.

Falinaptár 2010
Falinaptár 2010Falinaptár 2010
Falinaptár 2010Sylvi O.
 
Frauen :-)
Frauen :-)Frauen :-)
Frauen :-)Sylvi O.
 
Witzig VI.
Witzig VI.Witzig VI.
Witzig VI.Sylvi O.
 
Horoskop Bodypaint
Horoskop BodypaintHoroskop Bodypaint
Horoskop BodypaintSylvi O.
 
Die Vier Kerzen
Die Vier  KerzenDie Vier  Kerzen
Die Vier KerzenSylvi O.
 
Cartoons 4
Cartoons 4Cartoons 4
Cartoons 4Sylvi O.
 
Extremely grafica
Extremely graficaExtremely grafica
Extremely graficaSylvi O.
 
Desenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well doneDesenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well doneSylvi O.
 
Szabadság
SzabadságSzabadság
SzabadságSylvi O.
 
A Házasság
A HázasságA Házasság
A HázasságSylvi O.
 
Cartoons-Pferde
Cartoons-PferdeCartoons-Pferde
Cartoons-PferdeSylvi O.
 
Karl Berger III.
Karl Berger III.Karl Berger III.
Karl Berger III.Sylvi O.
 
Herbststimmung
HerbststimmungHerbststimmung
HerbststimmungSylvi O.
 
Das liebe Alter
Das liebe AlterDas liebe Alter
Das liebe AlterSylvi O.
 
Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2Sylvi O.
 
Orchideák és idézetek
Orchideák és idézetekOrchideák és idézetek
Orchideák és idézetekSylvi O.
 
Gluecksrezepte
GluecksrezepteGluecksrezepte
GluecksrezepteSylvi O.
 

Más de Sylvi O. (20)

Comics
ComicsComics
Comics
 
Evolution
EvolutionEvolution
Evolution
 
Falinaptár 2010
Falinaptár 2010Falinaptár 2010
Falinaptár 2010
 
Frauen :-)
Frauen :-)Frauen :-)
Frauen :-)
 
Witzig VI.
Witzig VI.Witzig VI.
Witzig VI.
 
Horoskop Bodypaint
Horoskop BodypaintHoroskop Bodypaint
Horoskop Bodypaint
 
Die Vier Kerzen
Die Vier  KerzenDie Vier  Kerzen
Die Vier Kerzen
 
Cartoons 4
Cartoons 4Cartoons 4
Cartoons 4
 
Extremely grafica
Extremely graficaExtremely grafica
Extremely grafica
 
Desenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well doneDesenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well done
 
Szabadság
SzabadságSzabadság
Szabadság
 
A Házasság
A HázasságA Házasság
A Házasság
 
Cartoons-Pferde
Cartoons-PferdeCartoons-Pferde
Cartoons-Pferde
 
Karl Berger III.
Karl Berger III.Karl Berger III.
Karl Berger III.
 
Herbststimmung
HerbststimmungHerbststimmung
Herbststimmung
 
Das liebe Alter
Das liebe AlterDas liebe Alter
Das liebe Alter
 
Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2
 
Black 2
Black 2Black 2
Black 2
 
Orchideák és idézetek
Orchideák és idézetekOrchideák és idézetek
Orchideák és idézetek
 
Gluecksrezepte
GluecksrezepteGluecksrezepte
Gluecksrezepte
 

Einstein Idézetek

  • 2. Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.
  • 3. Ha csak az ismert dolgok érdekel - nének, lakatos - nak mentem volna.
  • 4. Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.
  • 5. Az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket.
  • 6. A legszebb, amit átélhetünk, a dolgok titok-zatos-sága.
  • 7. Ami igazán számít, az az intuíció.
  • 8. A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.
  • 9. Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.
  • 10. Nem kell megérte - nünk a világot; elég, ha eligazo - dunk benne.
  • 11. Mily` különös a mi helyzetünk, a Föld gyermekeié! Csak rövid látogatásra van itt mindenki. Nem tudja, miért, de néha azt hiszi, hogy sejti.
  • 12. A kevés tudás veszé - lyes. A sok is.
  • 13. Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.
  • 14. Ne beszéljünk addig nagy felfedezések - ről vagy haladásról, míg a világon egyetlen boldogtalan kisgyerek is létezik.
  • 15. Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes
  • 16. A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó.
  • 17. Sorsunk az lesz, amit majd megér - demlünk.
  • 18. A természet minden igaz kutatója vallásos tiszteletet érez, mert nem tudja elképzelni hogy ő az első aki kigondolta, a rendkívül törékeny szálakat, amelyek észleléséhez kötődnek
  • 19. Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de azt biztosan tudom, hogy a negyediket, botokkal és kövekkel.