„Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.”- mondta Marcus Portius Cato római szenátor minden felszólalása után, függetlenül attól, hogy mi volt a téma. Ezzel azt akarta sulykolni a szenátusba, hogy Karthágó Róma legnagyobb ellensége, tehát a földig kell rombolni, majd a biztonság kedvéért célszerű bevetni sóval. Cato-tól plagizálva indítványozom: a magyar médiarendszert a földig kell rombolni és megfelelő jogi garanciákkal teljesen új, a transznacionális hatalmi erőtértől független, a nemzeti érdekeket markánsan kifejező, a civil társadalmat előtérbe helyező struktúrát kell létrehozni, amely összhangban van Magyarország 2011. április 18-án elfogadott Alaptörvényével. A médiarendszer kritikájával foglakozó írások, beadványok döntő többsége a sajtószabadságért aggódik, mégpedig azért, mert állításuk szerint a közhatalom túlzottan beleavatkozik a tömegkommunikáció működésébe. Ezzel szemben a helyzet éppen fordított: az elmúlt húsz év gyakorlata bizonyítja, hogy a médiát birtokló és üzemeltető elit kommunikációs hegemóniája rátelepedett a társadalomra, következőleg a médiában nem a közvélemény fejeződik ki, hanem egy törpe minoritás véleménymonopóliuma. A kialakult helyzet súlyosan alkotmánysértő, mert nincs esélyegyenlőség a kommunikációs jogok gyakorlásában a különböző társadalmi csoportok között, ami összeférhetetlen a polgári demokrácia elemi normáival. Ebben a demokráciaellenes helyzetben az immáron két évtizede működő médiarendszer nemhogy nem teljesíti a törvényben előírt feladatát, de iszonyúan kártékony.

1. Sótonyi József:
Alkotmányellenes médiarendszer: a mennyiség forradalma, a minőség bukása
- Értékrombolás, színvonaltalanság, dezinformáció, tömegmanipuláció -
- A szép magyar nyelv intézményes szintre emelt rombolása -
- Mi kell még, hogy észhez térjen Magyarország? -
- Nekünk Mohács kell -
TARTALOMJEGYZÉK
I. RÉSZ
Bevezetés a médiaháború tisztességtelen stratégiájába
1; A „negyedik hatalmi ág” kontroll nélküli működése a médiaszabadság égisze alatt……….4
2; Szakszerű, objektív tájékoztatás helyett nemzetromboló kommunikációs diktatúra……….6
3; A médiahatóság és az állam felelőssége. A jogbiztonság megsértése………………..……..8
4; Mit fejez ki az Alkotmány? A kommunikációs alapjogok sérelme…………………………9
5; A nullum crimen/nulla poena sine lege certa követelmény sérelme……………………….12
6; Az intézményrendszer gyakorlati működésben nem fejeződnek ki az alapjogok………….12
7; A modern tömegkommunikáció és Platón „virtuális valóságának” konvergenciája……….13
8; A „nemzeti”médiaszakértők és döntéshozók felelőssége.……………………….....………15
9; A „nemzeti” médiahatóság döntéshozói hatalmat játszanak a Global Governance és a
Power Elit (globális elit) árnyékában………………………………………………………17
10; Az igazi szakértők és a kardforgató nők…………………………………………………..18
11; Sine ira et studio. Orwelli demokrácia…………………………………………………….19
II. RÉSZ
A „negyedik hatalmi ág” és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság alkotmánysértő működése.
Az állam felelőssége
1; A tömegkommunikáció szerepe……………………………………………………………..20
2; Esélyegyenlőtlenség. Értékközvetítő vagy érdekközvetítő televízió?.....................................21
3; Objektív, szakszerű tájékoztatás? Operettbe illő illúzió. Jogállami garanciák hiánya.
A Global Management, a Goldman Sachs transznacionális érőterében szimuláljuk az
alkotmányos értékek, a kommunikációs jogok érvényesülését………………………….…..21
4; Össztűz a szép magyar nyelv ellen. Magyar Rádió és Magyar Televízió, a magyar nyelv
hivatásos gyilkosai…………………………………………………………………………..24
5; Értelemzavaró szöveg- és mondatfonetikai hibák. Fülsértően magyartalan beszéd.
„A hangjuktól a sündisznóm kimenekül a szobából”………………………………………..25
6, Az MTA Nyelvtudományi Intézete a médiahatósággal karöltve bűnpártoló a magyar nyelv
elleni támadásban……………..………………………………………………………..….…28
7; Szinkronizálás. Hitelrontás. Amatőrök, botcsinálta színészek ne szinkronizáljanak!........…..30
8; „Ha én ilyen rosszul beszélnék magyarul, Judit néni megbuktatna nyelvtanból!”
Prima Primissima nyomán „Nulla nullissima” díj. „Grammaticus delictus”…………….…31
9; G. B. Shaw, Teller Ede és más notabilitások védik, a nyugatmajmoló médiumok pedig

2. 2
rombolják a magyart, az „istenek nyelvét”. A nyelvrombolás társadalmi vetülete ………...37
10; A gyerekek manipulálása a médiahatóság támogatásával. A reklámok döntő többsége
grammatikai bűncselekmény, ráadásul agresszív……………………………………………39
11; „A rosszul beszélt nyelvből nem új nyelvek fognak születni, hanem a magyar nyelv és
vele a nemzet fog szűnni”.....................................................................................................40
12; Büntetőjogba ütköző okkultista csalás, megtévesztés a médiahatóság közreműködésével.
Jósok, mágusok, sarlatánok, sámánok, táltosok, szellemgyógyászok, tisztánlátók,
rontáslevevők, spiritiszták és fantaszták tömegmanipulációja…………..…………………. 41
13; Véleménydiktatúra. A manipuláció módszertana. Implikált kauzalitás…………………….42
14; Betondöngölő Emerkettő. Petőfi Rádió, a kereskedelmi torzó……………………….…….44
15; Zaklatás jellegű kommunikáció. Verbális agresszió. Üvöltöző dervisek gyülekezete……...44
16; „Na végre!”- mondta Auth Magda. Mikor lépnek fel a korifeusok?......................................45
17; A Bartók Rádió szűnjön meg, mert útjában áll a profitorientált szemétáradatnak?...............45
18; Petőfi Rádió, a közpénzből működő zajgenerátor. „Kulturális forradalom” magyar módra:
kulturális környezetszennyezés…………………..……………………..……………….….47
19; Az értelem bukása. Elektronikus média, a szellemi pornográfia magasiskolája……………49
20; A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem védi a gyerekeink alkotmányos jogait…….49
21; Az alapjogok védelméért felelős ombudsman nem lát okot a beavatkozásra
A nullum crimen/nulla poena sine lege stricta alapvető jogelv felrúgása……………….….50
22; A határozatlanul megfogalmazott törvény destruktív következménye…………………..….50
23; A legfőbb törvény a józan ész! A szellem bukása, a trágárság és az agresszivitás dicsérete. 53
III. RÉSZ
Jogsértő állapot. Szabályozatlanság. Zűrzavar. Megtévesztés. Hitelrontás
1; Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény definiálatlansága.
Tisztességtelen piaci magatartás. A médiahatóság és felügyeleti szervek impotenciája…...55
2; A digitalizálás lényege és célja………………………………………………………………56
3; „Digitális minőség.” A fogyasztó megtévesztése a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
közreműködésével……………………………………………………………..………….. 58
4; Az impotens NFH bíztatást ad a multinacionális piaci szereplők jogsértő működéséhez…...58
5; Kompressziót alkalmazó televíziós jelátviteli rendszerek……………………………….......61
6; A médiahatóság nem teljesíti a jogszabályokban előírt kötelezettségét, nem védi a polgárok
alapvető jogait……………………………………………………………………………….62
7; Szabályozatlanság. Zűrzavar. Hitelrontás………………………………………….……......64
8; A fogyasztói érdekeket sértő marketing stratégia……………………………………….......66
IV. RÉSZ
Az intézményrendszer működésének szakmai színvonala és erkölcsi minősége nem felel meg az
európai alkotmányosság normáinak
1; A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogsértő működése veszélyes a társadalomra…...66
2; Nemzeti érdek kontra Alkotmánybíróság. Jogfolytonosság a totalitárius rendszerrel………68
3; Virtuális jogállam: a közhatalom demokráciát hirdet, de diktatúrát gyakorol………………69
4; A médiahatóság jogsértően adott műsorszolgáltatási jogosultságot az RTL -nek.
Az államigazgatási szerv szubdiktatúrája. Orwelli demokrácia…………………………….69
5; A Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a médiahatóság és a Magyar Állam felelőssége.
Alkotmányossági normakontroll…………………………………………………………….73
6; DUNA TV, a keresztény-konzervatív erők egyetlen győztes csatája az elvesztett
Médiaháborúban……………………………………………………………………………..74

3. 3
V. RÉSZ
Cui prodest? Kinek érdeke a nemzeti értékeket romboló stratégia?
1; A liberális stratégák és bírói kar tisztességtelen támadása………………………………….76
2; Cui prodest? Kinek az érdeke a fiatal generáció szellemi és erkölcsi fejlődését veszélyeztető
állapot? A kulturális tárca és az MTA identitásromboló kishitűséget közvetít a
tömegkommunikáció gépezetén keresztül………………………………………………….79
3; A jogbiztonság hiányának és a nemzeti identitás szétverésének következménye: értékválság,
demográfiai krízis, migráció, sötét jövőkép………………………………………………..82
4; Epilógus: Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme.
Sótonyi József:
Alkotmányellenes médiarendszer: a mennyiség forradalma, a minőség bukása
- Értékrombolás, színvonaltalanság, manipuláció, alkotmánysértő állapot -
- A szép magyar nyelv intézményes szintre emelt rombolása -
- Mi kell még, hogy észhez térjen Magyarország? -
- Nekünk Mohács kell -
„Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.”(Egyébként az a véleményem, hogy Karthágót a földig
kell rombolni.) - mondta Marcus Porcius Cato római szenátor minden felszólalása után, függetlenül
attól, hogy mi volt a téma. Végül a szenátus kiadta a parancsot Scipio Africanus Minornak, aki pozdorjává
verte a pun sereget, a földig rombolták Karthágót, majd bevetették sóval, hogy még fű se nőjön az ókori világ
egyik legnagyobb civilizációjának helyén, amely merészelt szembeszállni a Római Birodalommal.
Cato-tól plagizálva indítványozom: a magyar médiarendszert a földig kell rombolni és megfelelő
jogi garanciákkal teljesen új, a transznacionális hatalmi erőtértől független, a nemzeti érdekeket
markánsan kifejező, a civil társadalmat előtérbe helyező struktúrát kell létrehozni, amely
összhangban van Magyarország 2011. április 18-án elfogadott Alaptörvényével.
A médiarendszer kritikájával foglakozó írások, beadványok döntő többsége a sajtószabadságért
aggódik, mégpedig azért, mert állításuk szerint a közhatalom túlzottan beleavatkozik a
tömegkommunikáció működésébe. Ezzel szemben a helyzet éppen fordított: az elmúlt húsz év
gyakorlata bizonyítja, hogy a médiát birtokló és üzemeltető elit kommunikációs hegemóniája
rátelepedett a társadalomra, következőleg a médiában nem a közvélemény fejeződik ki, hanem
egy törpe minoritás véleménymonopóliuma. A kialakult helyzet súlyosan alkotmánysértő, mert
nincs esélyegyenlőség a kommunikációs jogok gyakorlásában a különböző társadalmi csoportok
között, ami összeférhetetlen a polgári demokrácia elemi normáival. Ebben a demokráciaellenes
helyzetben az immáron két évtizede működő médiarendszer nemhogy nem teljesíti a törvényben előírt
feladatát, de iszonyúan kártékony.
Az alkotmánysértő helyzetet öt fő ok generálja:
1; Az Országgyűlés nem gondoskodik a nullum crimen/nulla poena sine lege certa klasszikus
jogelvnek megfelelő jogszabályok létrehozásáról (egyértelműen megfogalmazott torvények
követelménye), továbbá olyan jogállami garanciákról, amelyek szükségesek a tömegkommunikáció
működését szabályozó törvények preambulumában meghatározott célok végrehajtásához.
2; A törvény őre, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem tartja tiszteletben a törvényeket,
illetve nem tartatja be azokat a médiaszolgáltatókkal. A médiahatóság nem biztosítja a

4. 4
kommunikációs alapjogok érvényesülését, sőt, a patetikus nevével ellentétben a nemzeti érdekekkel
ellentétes, a magyar társadalomra veszélyes tevékenységet folytat. Az úgynevezett
rendszerváltoztatást követő két évtizedben a médiatörvényként ismert definiálatlan fércmű és a
médiahatóság nagyobb kárt okozott a polgári demokrácia fejlődésében, mint a bolsevista pártállam
kommunikációs diktatúrája.
3; Az állam, a végrehajtó hatalom a korábbi Alkotmány 8. § (1), (2) bekezdéseit és a 35. § a) és b)
szakaszait megszegve nem gondoskodott a média működését szabályozó törvényekben kifejeződő
jogalkotói akarat végrehajtásáról
4; Az ügyészség nem teljesíti megfelelően az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvényben és az
Alaptörvényben előírt, az alkotmányos rend, az állampolgári jogok védelmére vonatkozó
kötelezettségét.
5; Az Alkotmánybíróság nem teljesíti az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényben,
illetve a jelenleg hatályos 2011. évi CLI. törvényben előírt alapjogvédelmi feladatát. Noha észlelte a
média jogsértő működését, a törvény előírásával ellentétben nem indított hivatalból eljárást az uniós
normákba ütköző alkotmányellenesség megszüntetése érdekében. Ellenben olyan álságos
beadványokkal foglalkozik, amelyek alkotmányossági vonzata marginális, és az előterjesztők a
jogállamiság égisze alatt a nemzeti érdek fölé emelik médiát birtokló transznacionális erőtér
profitorientált céljait.
Az értékromboló magyar tömegkommunikáció jellegzetessége, hogy az intézményrendszer szervei
nem jogkövető, hanem jogsértő magatartást tanúsítanak. A demokráciától idegen magatartás
összeférhetetlen az ezeréves magyar jogállamisággal és az Európai Unió normáival. Az Európai
Bíróság többször hangsúlyozta a jogállamiság egyik lényeges kritériumát: a hatalomgyakorló szervek
jogkövető magatartása nem elég, a törvényesség látszatát is meg kell őrizni. Ellenkező esetben
megrendül a közhatalom iránti társadalmi bizalom, ami a demokrácia halálát eredményezi. Az
államigazgatási szervként működő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (jogelőd: ORTT) nemhogy
a törvényesség látszatát, de magát a törvényt sem tartja be. Ennek egyik látványos
manifesztumaként nem hajtotta végre a Legfelsőbb Bíróság Gf.VI.31.856/1998/19. számú ítéletét,
amely az RTL Klub műsorszolgáltatási szerződésének azonnali felmondására vonatkozik. A
médiahatóság ettől kezdődően elvesztette azt a csekély tekintélyét is, amellyel addig rendelkezett,
megingatta a jogállamiságba vetett társadalmi bizalmat és a tudatosan jogsértő magatartása
mintaként szolgál a műsorszolgáltatók tevékenységéhez. Ebben a helyzetben milyen alapon várja
el a médiahatóság, hogy médiapiac szereplői jogkövető magatartást tanúsítsanak?
A dolgozatom öt fejezetből áll. Az I. részben összefoglalom, a további részekben pedig bővebben
ismertetem a magyarországi médiahelyzetet, ami nem felel meg az európai alkotmányosság klasszikus
kritériumainak, nem teljesül az Alaptörvényben és a médiatörvényben kifejeződő jogalkotói akarat.
A kialakult állapot sérti az Európai Unió érdekeit is, hiszen Magyarország teljes jogú tagállamként
kötelezettséget vállalt az uniós direktívák teljesítésére. Elemzem az állam és a demokratikus
intézményrendszer szerveinek, nevezetesen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az ügyészség, a
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal felelősségét, továbbá a Magyar
Tudományos Akadémia és az Országgyűlési biztos (ombudsman) elégtelen működését.
I . RÉSZ
Bevezetés a médiaháború tisztességtelen stratégiájába
A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlását, illetve a totalitárius rendszer bukását követő
parlamentáris demokrácia fejlődésében a tömegkommunikáció kardinális tényező, ami különösen
érvényes korunk információs társadalmában. Ugyanis annyira erős a pártállam autoriter uralmának
inercia nyomatéka, hogy az úgynevezett rendszerváltoztatás után húsz évvel sem alakult ki megfelelő

5. 5
színvonalú politikai kultúra, amely alapján a civil társadalom biztonsággal differenciálhatna a
nemzeti érdek, a nemzeti mázba burkolt csoportérdek, illetve az egyéni érdek között.
1; A „negyedik hatalmi ág” kontroll nélküli működése a médiaszabadság égisze alatt
A tömegkommunikáció a hírközlő rendszerek eszköz- és médiumfunkciójának együtthatásaként a
hatalom megszerzésének és megtartásának legfontosabb elemévé vált. A média - főként a
televízió - nem használható ugyan „ultima ráció”- ként, de az utóbbi időkben kéretlenül
hozzákapcsolódott a Montesquieu-féle hatalmi struktúrához, következőleg közvetett hatalmi
eszközként elképesztő hatékonysággal befolyásolja, manipulálja a közvéleményt. Ez azonban
önmagában még nem is lenne olyan nagy baj. Ellenben a demokrácia fejlődését gátló súlyos
probléma, hogy nincs esélyegyenlőség a tömegkommunikáció használatában a különböző
társadalmi csoportok között. A tömegkommunikáció közvélemény-befolyásoló hatását a médiát
birtokló transznacionális hatalmi körök aknázzák ki, mégpedig nyilvánvalóan nem
össztársadalmi célok szerint, hanem a saját profitorientált érdekeiknek megfelelően.
A pártállam információs monopóliuma után a sajtószabadság a demokrácia nagy vívmánya, féltett
érték. De nem egyedüli, nem korlátlan, nem mindenek felett álló. Másrészt a szólásszabadság
nem szelektív: nem csak a médiapiacot uraló szereplőkre vonatkozik - amint ezt magukról
előszeretettel hiszik -, hanem az egész társadalomra, azokra is, akik nem rendelkeznek
tömegkommunikációs eszközökkel. Vannak más alkotmányos értékek is, amelyek jellemzik a
jogállam demokratikus működését, mint például a jogbiztonság, a jogegyenlőség, továbbá a
személyhez fűződő jogok, az emberi méltóság, a becsület, jó hírnév, nemzeti önérzet stb.
A sajtószabadság tehát nem egyedülálló és nem korlátlan, a gyakorlása nem járhat más alapjogok
sérelmével. Előfordulhat alapjogi kollízió, miszerint az egyik alapjog ütközik a másikkal, amely
esetben az Alkotmánybíróság dönti el a prioritást. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette,
hogy a sajtószabadság alapvető érték, de nem sérthet alkotmányos védelmet élvező jogokat, mint
például az emberi méltóság. A sajtószabadság része az úgynevezett kommunikációs jogoknak: a
szólásszabadság, az alkotáshoz és annak terjesztéséhez fűződő jog (reál és humán kultúra), továbbá az
objektív tájékoztatáshoz, a hiteles információ megismeréséhez fűződő jog.
A Montesquieu-féle struktúra hatalmi ágai, a törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalom egymást
ellenőrző rendszert alkotnak. Ezzel szemben a „negyedik hatalmi ág”- ként aposztrofált média
társadalmi és jogállami kontroll nélkül garázdálkodik a demokrácia égisze alatt. A magát
főistennek tekintő média jogkövetkezmények nélkül megsérti az alkotmányos alapjogokat,
manipulálja a társadalmat, különösen a felnövekvő generációt, továbbá célzatosan támadja a
kulturális értékeinket, a nemzeti identitást kifejező szép magyar nyelvünket.
A médiaszabadság nem lehet egyenlő a kontroll nélküli garázdálkodással, nem torkollhat
véleménydiktatúrába és szakmai dilettantizmusba. Márpedig a jogalkotói akarattal szemben az
utóbbi két évtizedben ez a destruktív folyamat érvényesült, amelynek központi felelőse a törvény
őre, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amely autonóm államigazgatási szerv. Az uniós
joggal hellyel-közzel harmonizáló magyar médiarendszer működését az elektronikus hírközlésről
szóló 2003. évi C. törvény (Eht.), a „médiaalkotmány” néven emlegetett sajtószabadságról szóló 2010.
évi CIV. törvény (Smtv.), továbbá a „médiatörvényként” ismert médiaszolgáltatásokról és a
tömegkommunikációról szóló CLXXXV. törvény (Mttv.) szabályozza. Az Alaptörvény IX. cikk (3)
bekezdése értelmében a médiaalkotmány és a médiatörvény egyes rendelkezései sarkalatosnak
minősülnek.
Az Mttv. 123. § (1) bekezdése értelmében az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja
a Médiatanács, amely az NMHH önálló hatáskörű szerve. A jogelőd ORTT feladatairól a korábbi

6. 6
médiatörvény (1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról) rendelkezett, amelynek
preambuluma így szólt:
„Az Országgyűlés a szabad és független rádiózás és televíziózás, a véleménynyilvánítás szabadsága,
a tájékoztatás függetlensége, kiegyensúlyozottsága és tárgyilagossága, a tájékozódás szabadsága,
valamint az egyetemes és a nemzeti kultúra támogatása, a vélemények és a kultúra sokszínűségének
érvényre juttatása érdekében, továbbá a tájékoztatási monopóliumok kialakulásának
megakadályozására, az Alkotmány 61.§-ával összhangban a következő törvényt alkotja.”
A 2010 decemberében hatályba lépett új médiatörvény (Mttv.) preambuluma az előzőhöz hasonló
célokat fogalmaz meg azzal a különbséggel, hogy felismeri a média hatalmát a magyar kultúra
ápolásában és a nemzeti identitás megerősítésében, valamint hangsúlyozza az uniós normákhoz való
igazodást:
„Az Országgyűlés a közösség és az egyén érdekeinek felismeréséből, a társadalom integritásának
előmozdítása, a demokratikus berendezkedés megfelelő működésének és a nemzeti, valamint kulturális
identitás megerősítésének céljából, az Alkotmány és az alkotmányos elvek, valamint a nemzetközi jogi
és európai uniós normák tiszteletben tartásával, a technológiai fejlődés által előidézett körülmények
figyelembevételével, megóvva a véleménynyilvánítás és a szólás, valamint a sajtó szabadságát,
felismerve a médiaszolgáltatások kiemelkedő kulturális, társadalmi és gazdasági jelentőségét és a
médiapiaci verseny biztosításának fontosságát, megalkotja a médiáról és a tömegkommunikációról
szóló alábbi törvényt.”
Az ORTT két évtizeden át nem, vagy nem megfelelően teljesítette az előző médiatörvényben előírt
feladatait, amivel akadályozta a polgári demokrácia működését és háttérbe szorította a magyar
kulturális értékeket. A jogutód Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ez idáig az elődjéhez hasonló
teljesítményt nyújtott, és csekély az esély, hogy a jövőben konstruktívabban fog működni, a patetikus
nevével összhangban hatékonyan elősegíti a nemzeti identitás megerősítését.
A médiahatóság két évtizedes, rettenetesen kártékony tevékenysége hűen követte a sztálinista
alkotmány, nevezetesen az 1972. évi I. törvény 3.§-ának előírásait. A különbség mindössze az, hogy
helyettesítette a munkásosztály marxista-leninista pártjának vezető szerepét a transznacionális
hatalmi körök információs diktatúrájával, és ezzel a nemzetellenességhez közel álló magatartást
tanúsított. Tudom, ez súlyos kijelentés, de a dolgozat egésze bizonyítja az állításom valóságtartalmát.
A médiahatóság azzal tenné a legnagyobb szolgálatot az országnak, ha bejelentené az
Országgyűlésnek, hogy képtelen ellátni a feladatát a nemzeti érdekeknek megfelelően, és
megszüntetné a működését. Ez természetesen nem üdvözítő helyzet, de legalább azzal az előnnyel
járna, hogy a médiahatóság nem adna bíztatást az értékrombolás folytatásához.
2; Szakszerű, objektív tájékoztatás helyett nemzetromboló kommunikációs diktatúra
Az európai alkotmányosság normáival szöges ellentétben, a rendszerváltoztatásként emlegetett
folyamat során nem jött létre plurális, kiegyensúlyozott, pártatlanságot garantáló médiarendszer.
Ellenben megvalósult egy „magyaros” médiamodell: a levitézlett pártállam információs
monopóliumát felváltotta a transznacionális erőtér kommunikációs diktatúrája, amely
elképesztő hatékonysággal rombolja a kulturális értékeinket és a nemzeti identitást.
A rendkívül kártékony folyamat eredményeképp az identitást már nem a közösséghez való
tartozás, hanem az úgynevezett fogyasztói társadalomban elfoglalt pozíció határozza meg, ami
viszont nem a szellemi érték, hanem az anyagi javak függvénye. Mivel a tömegkommunikáció
működését a globális tőke finanszírozza, a média elemi érdeke, hogy „jó fogyasztókat” neveljen a
fogyasztói társadalomnak a „fenntartható fejlődés” égisze alatt. Ellenkező esetben lassul a gazdasági
fejlődés üteme, következőleg csökken a hirdetési bevétel, ami Damoklész kardjaként függ a
médiaszolgáltatók feje fölött. No és ki a jó fogyasztó? Természetesen a média „célközönsége”. A
célközönség tagja a média által teremtett virtuális világ szervilis polgára, aki a tömegkommunikáció

7. 7
silány értékszemlélete szerint cselekszik: nem gondolkodik, hanem fogyaszt, ha szüksége van rá, ha
nincs. A gondolkodás, a bírálati hajlam zavart indukál a rendszerbe. A „fogyasztáscsökkentő
zavart” elkerülendő, a tömegkommunikáció manipulálja a polgárt, amelynek legenyhébb eszköze a
tájékozottsági szint alacsony értéken tartása, a súlyosabb fokozat pedig a dezinformáció. A
tömegkommunikáció szellemisége, a programstruktúra, a médiatartalmak ezt a szentséges célt
szolgálják. A dolgozat későbbi részeiben bővebben elemzem a tömegkommunikációs rendszerek
legnagyobb hibáját, nevezetesen azt, hogy az adó és a vevő közötti információáramlás egyirányú,
tehát nem jön létre dialógus, ami eredetileg a kommunikáció lényege. Következőleg a hagyományos
tömegkommunikációs rendszerek sokkal alkalmasabbak a társadalom manipulálására, mint a
kommunikációra.
Az elmondottak szinte automatikus következménye, hogy a jogalkotó hiába fogalmazza meg a
nemzeti identitás és kulturális örökség ápolását, ha nem nyújt jogállami garanciákat a
megvalósításhoz. Ennek sajnálatos következményeképp nem teljesült a médiatörvény
preambulumában és a 23.§ (4) bekezdésében megfogalmazott jogalkotói akarat, ami a nemzeti
kulturális örökség ápolását és terjesztését írja elő. Sőt, nemhogy nem teljesült, de éppen az
ellenkezője történt. A jogsértő állapot legfájóbb eleme a csodálatos gazdagságú magyar zene
háttérbe szorítása és a nemzeti identitást kifejező magyar nyelv rombolása.
A műsorszolgáltatók széles felületen, óriási hatékonysággal terjesztik a szép magyar beszéd
artikulációs bázisától idegen, monoton hangsúlyozású, rossz ritmizálású, mesterkélt dallamvezetésű, a
mondatvégeket lebegtető, gépies, fülsértően magyartalan beszédmodort. Következőleg az
elektronikus médiumok nem ápolják, hanem kifejezetten rombolják az anyanyelvünket, a
kultúránk szerves részét, a nemzet, mint közösség legfőbb összetartó értékét. Ezzel egyetemben a
magyarságra erőltetik a latin és germán nyelvek hangzásvilágát, amihez vajmi kevés közünk van, ami
idegen a keleti kultúrában gyökerező magyar lélektől. Hagyja békén az idegen struktúrájú
tömegkommunikáció a magyar kultúrát! A nyugatmajmolás egyrészt megalázó, másrészt nem vezet
eredményre. Természetesen tisztelem a nyugati kultúrát, de az nem a miénk. Van nekünk évezredes
saját kultúránk, ami semmivel sem alávalóbb a nyugatinál. Sőt!
Habár régebben szó sem volt a mostanihoz fogható pusztításról, a nyugatimádók már akkor is
megkapták a magukét a nagyjainktól, például Bartóktól és Kodálytól. Kodály Zoltán A magyarság a
zenében című művében így ír: „A legkevesebbet talán a németektől vettük át. Nem csoda:
homlokegyenest ellenkezik a két nyelv ritmusa és hangsúlya, ezenfelül a tisztán zenei sajátosságok is
ellentétesek.”
Már az egyetemen felfogtam, hogy a nyugati nyelvek ismerete nélkül nem lehet komoly eredményeket
elérni. Kénytelen voltam megtanulni néhányat. Annál is inkább, mert különben nem érteném meg a
nagyobbik gyerekemet, aki Dél-Amerikában él. De minél több nyelvet tanulok meg, annál jobban
értékelem a magyar nyelv zseniális szerkezetét, egyedülállóan színes képi világát, érzelemgazdag
kifejező erejét. A magyar nyelv apró rezdüléseket is hűen kifejező erejéhez képest G.B. Shaw, vagy a
Cervantes nyelve eltörpül. A nagy civilizációk azonban védik a nyelvüket, mert felfogják, hogy a
nyelv a társadalom létezésének és fennmaradásának alapvető eleme. Mi nem.
A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság segédletével intézményesített szintre emelkedett a
nyelvrombolás. Határozottan állítom: aki a magyar nyelvet rombolja, az a magyar társadalmat
támadja. Ez morális bűncselekmény, aminek minősített esete, amikor a nemzetnek felelős
államigazgatási szerv a főkolompos.
Ismét Kodályra hivatkozom, akivel volt szerencsém találkozni egészen kis koromban. Sugárzott
belőle az értelem és a jóság. Egyébként nem sokra emlékszem, csak arra, hogy szolmizáltatott
bennünket, és egy szép nő állt mellette (Péczeli Sarolta), akiről azt hittem, hogy a lánya. (Aki
önmagánál 58 évvel fiatalabb nőt vesz feleségül, annak van fogalma az életről, arra érdemes

8. 8
hallgatni.) Kodály Zoltán megrázó erővel ír a nemzet és a nyelv kapcsolatáról a Visszatekintés című
művében:
„A rosszul beszélt magyar nyelvből nem új nyelvek fognak születni, hanem a magyar nyelv és vele
a nemzet fog szűnni”.
Nem feltételezem, hogy a médiahatóság nem fogja fel ezt az elemi tételt, továbbá valószínűtlen, hogy
nem veszi észre az iszonyatos méreteket öltő pusztítást. Akkor viszont miért nem lép fel?
Valószínűleg azért, mert tehetetlen, vagy azért, mert célként tűzte ki a nemzeti lét aláaknázását.
3; A médiahatóság és az állam felelőssége. A jogbiztonság megsértése
A dolgozat második részeiben elemzem, itt csak utalok rá, hogy a nemzetrontó állapot elsődleges
felelőse a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, illetve a jogelőd ORTT. A médiahatóság az elmúlt
két évtizedben nem teljesítette megfelelően a médiatörvény 41.§ (1) bekezdésében és a Ptk. 7. §-
ában előírt feladatát, amely magatartási mintával bíztatást adott a műsorszolgáltatóknak az
értékrombolás folytatására.
A médiahatóság jogkövetés helyett kirívóan jogsértő magatartást tanúsított többek között azzal,
hogy nem hajtotta végre a Legfelsőbb Bíróság Gf.VI.31.856/1998/19. számú jogerős ítéletét, amely
kötelezte az ORTT-t, hogy azonnali hatállyal mondja fel az RTL Klub műsorszolgáltatási szerződését.
Ráadásul a törvényesség védelméért, a jogkövető magatartás betartatásáért felelős ügyészség és a
végrehajtó hatalom (kormány) is tétlenül nézték a magyar jogállamiság történetében példátlan
magatartást, ami súlyosan sérti a jogbiztonságot és ellentétes az európai alkotmányosság elemi
normáival. Holott az intézményrendszer felelős szerveinek kötelessége fellépni az Alkotmány és a
vonatkozó jogszabályok előírásai szerint.
A médiahatóság elégtelen működésének soha semmilyen jogkövetkezménye nem volt. Példaként
említem: Körmendy-Ékes Judit elnöksége idején az Országgyűlés nem fogadta el a Testület
beszámolóját, ám semmilyen szankció nem történt. Akkor viszont mi értelme van annak, hogy a
médiahatóság referáljon a választópolgárok akaratát kifejező törvényhozó hatalomnak?
Félreértés ne essék, eszem ágában sincs szorgalmazni, hogy a médiahatóság cenzori funkciót
töltsön be valamiféle „Központi Bizottság” gyanánt. Isten őrizz! Abból elég volt a pártállam idején,
amikor az ideológiai generalissimus, Aczél elvtárs balkeze, Kőhalmi Ferenc filmfőcenzor és a Magyar
Televízió kommunista vazallusai fővesztés terhe mellett előírták, mit lehet közölni és mit nem. A
véleménynyilvánítás szabadsága égisze alatt még azt is eltűröm fogcsikorgatva, hogy a
pszeudoliberális sajtó bosszút lihegő hangnemben, gyűlöletet keltve ócsárolja az ezeréves keresztény
Magyarországot. Ellenben hivatkozom a kiegyensúlyozott médiarendszert előíró jogállami
normákra: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem érvényesítette a jogalkotói akaratot, nem
biztosította, hogy a műsorszolgáltatók a médiatörvény előírásai és a műsorszolgáltatási
szerződésben vállalt kötelezettségek szerint működjenek. Rezzenéstelenül nézte, tétlenül tűrte,
hogy a magyar kulturális értékek pusztítása olyan méreteket öltsön, ami már az Európai Unó
érdekeit is sérti, hiszen a magyar kultúra szerves része az európai szellemi struktúrának. A
magyar médiarendszerben kialakult siralmas állapot ellentétes az egyik központi uniós direktívával,
nevezetesen azzal, amelyik a régiók kulturális sokszínűségének megőrzését és ápolását
szorgalmazza.
Súlyos felelősség terheli a Magyar Államot az Alkotmány 8.§-ának megszegéséért, amely előírás
szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége, továbbá
alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. Az állam azonban nem gondoskodott a
törvények végrehajtásáról, az állampolgárok jogvédelméről, jelesül arról, hogy az intézményrendszer
szerve, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság működésének szakmai színvonala és erkölcsi
minősége megfeleljen az európai alkotmányosság klasszikus kritériumainak.

9. 9
Az állam mulasztása különösen súlyos, mert a médiarendszer alkotmánysértő működése
akadályozza az állampolgári szerepvállalást, ami a polgári demokrácia a sikeres működésének
az alapja. Az állampolgári szerepvállalás leglényegesebb eleme a véleménynyilvánítás joga, ami
azonban nem érvényesül, mert a hatalmi struktúrába betolakodott, ám megfelelő társadalmi kontroll
nélkül működő „negyedik hatalmi ág” hadvezetése csak a saját katonáinak ad kommunikációs
teret. Az ezeréves keresztény Magyarország fennmaradó része ki van rekesztve. Ilyetén módon
alapjaiban sérül a fokozottan védett alkotmányos jog, a véleménynyilvánítás szabadsága, az
objektivitás, a tárgyilagosság követelménye, hiszen nem a társadalom egészének véleménye
érvényesül, hanem a privilegizált csoportok diktátuma határozza meg a közvéleményt.
4; Mit fejez ki az Alkotmány? A kommunikációs alapjogok sérelme
Mi az alkotmány? A jogtudósok könyvtárnyi szakirodalomban értekeznek az alkotmányról,
következőleg meglehetősen nehéz röviden válaszolni. Talán úgy foglalható össze, hogy az alkotmány
a törvények törvénye, ami nemcsak a jogalkalmazót, hanem a jogalkotót is köti. Az alkotmány a
demokrácia vívmánya, amely kifejezi a társadalom és a közhatalom viszonyát: biztosítja az
állampolgár alapvető jogait, megszabja a demokratikus intézményrendszer működési feltételeit
és korlátozza az állam hatalmi funkcióját.
Nézzük, mint mond a sztálinista alapokon nyugvó 1949. évi XX. törvény 1972. évi módosítása, ami a
Magyar Népköztársaság alkotmányaként funkcionált, amelyből kiemelek három paragrafust, hogy
érzékelhető legyen a különbség.
A kommunista alkotmány az alábbiak szerint rendelkezik:
3.§ . A munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje.
5.§ (1) bekezdés: A Magyar Népköztársaság állama védi a dolgozó nép szabadságát és hatalmát, az
ország függetlenségét, harcol az ember ember általi kizsákmányolásának minden formája ellen,
szervezi a társadalom erőit.
8.§ (1) bekezdés: Az állami tulajdon az egész nép vagyona.
8.§ (2) bekezdés: Az állam tulajdona mindenekelőtt: a föld méhének kincsei, az állami földterület, a
természeti erőforrások, a jelentős üzemek és bányák, a vasút. A közutak, a vízi és légutak, a bankok, a
posta, a távíró, a távbeszélő, a rádió és a televízió.
55.§ (1) bekezdés: A Magyar Népköztársaság biztosítja állampolgárainak a munkához való jogot,
valamint a végzett munka minőségének és mennyiségének megfelelő díjazást.
59.§ (1) bekezdés: A Magyar Népköztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez
való jogot.
Az úgynevezett rendszerváltozás időszakának törvényhozó hatalma nem alkotott új alkotmányt,
hanem a parasztsággal szövetséges munkáshatalom analógiájára toldozta-foldozta az 1949. évi
XX. törvényt, ráadásul elkövette az ezeréves magyar jogállamiság elleni legnagyobb bűnt: az
Alkotmánybíróság szorgalmazásával jogfolytonosságot teremtett a Kádár-rezsim tömeggyilkos
diktatúrájával.
Az újdonsült demokráciánk tehát ismét a sztálinista alkotmányt toldozta-foldozta a következő,
preambulum jellegű magyarázkodással körítve: A többpártrendszer, a parlamenti demokráciát és a
szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés átmenet elősegítése érdekében az
országgyűlés - hazánk új alkotmányának elfogadásáig - Magyarország alkotmányának szövegét a
következők szerint állapítja meg.
Noha a sztálinista alaptörvény „demokratikus változata” nem jogalkotási bravúr, de egyes
kérdésekben világosan rendelkezik. A hatályban lévő Alkotmányunkból kiemelem azokat a
rendelkezéseket, amelyeket sért a Magyarországon kialakult médiahelyzet:

10. 10
2.§ (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam
7.§ (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert
szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
8.§: A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek
tiszteletben tartása és védelme az állam elsődleges kötelessége.
10.§ (1) bekezdés: A Magyar állam tulajdona nemzeti vagyon (WARC szerinti frekvenciakészlet!)
16.§: A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és
nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.
32/A.§ (4) bek.: Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki
kezdeményezheti.
32/B.§ (1) bek.: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos
jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk
érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen.
35.§. (1) bek.: A Kormány védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja az állampolgárok jogait;
biztosítja a törvények végrehajtását.
51§ (1) bek.: A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik az állampolgárok
jogainak védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő
vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.
54.§: A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi
méltósághoz…..
61.§ (1) bekezdés: A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra,
továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
61.§ (1) bekezdés a 2010. július 7-én hatályba lépett módosítást követően: A Magyar Köztársaságban
mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok
megismeréséhez, valamint terjesztéséhez.
61.§ (2) bek.: A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét
61.§ (3) bek.: A demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő
tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében
61.§ (4) bek.: A Magyar Köztársaságban közszolgálati médiaszolgáltatás működik közre a nemzeti
önazonosság és az európai identitás, a magyar, valamint kisebbségi nyelvek és kultúra ápolásában,
gazdagításában, a nemzeti összetartozás megerősítésében, illetőleg a nemzeti, etnikai, családi, vallási
közösségek igényeinek kielégítésében. A közszolgálati médiaszolgáltatást az országgyűlés által
választott tagokkal működő autonóm közigazgatási hatóság és független tulajdonosi testület felügyeli,
céljainak megvalósulása felett pedig az állampolgárok egyes, törvényben meghatározott közösségei
őrködnek.
67.§ (1) bek.: A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a
társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi
fejlődéséhez szükséges.
70/A.§ (3) bek.: A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek
kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
70/F.§ (1) bek.: A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való
jogot.
A példátlanul széles társadalmi felhatalmazást kapott Fidesz kezdeményezte az alkotmány újabb
módosítását, illetőleg új alkotmány megalkotását, hogy az alaptörvény megfeleljen a nemzeti
érdekeknek és az európai alkotmányosság normáinak. Ennek megfelelően az Országgyűlés, mint
törvényhozó hatalom 2011 áprilisában megszavazta Magyarország Alaptörvényét, amely 2012
januárjában lép hatályba. Részletek a preambulumból és a rendelkezésekből, amelyeket szintén sért a
médiarendszer működése:
- Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét.
- Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és

11. 11
lelki egységét.
- Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi
nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit
ápoljuk és megóvjuk.
- Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.
- Hazánk 1944. március 19-én elveszített állami önrendelkezésének visszaállítását 1990. május
másodikától, az első szabadon választott népképviselet napjától számítjuk. Ezt a napot tekintjük
hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.
Alapvetés:
C) cikk (3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az
állam jogosult.
G) cikk (3) Magyarország védelmezi állampolgárait.
H) cikk (2) Magyarország védi a magyar nyelvet.
H) cikk (3) Magyarország védi a magyar jelnyelvet, mint a magyar kultúra részét.
M) cikk (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép
az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.
R) cikk (2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.
Szabadság és felelősség:
I. cikk (2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.
VI. cikk (2) Mindenkinek joga van a személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok
megismeréséhez és terjesztéséhez.
IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
IX. cikk (2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a
demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
XV. cikk (1) Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges
védelemhez és gondoskodáshoz.
Az állam:
28. cikk: A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az
alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell
feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.
29. cikk (1) A legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam
büntetőigényét érvényesíti. Az ügyészség üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő
cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények
megelőzését.
A fentiekben ismertetett alkotmányossági kritériumok tehát egyértelműen kimondják: mindenkinek
joga van a hiteles információ megismerésére, továbbá a véleménye kifejtésére és terjesztésére.
Hangsúlyozom, minden magyar polgárnak! Ezzel szemben a vélemény kifejtése csak parciálisan
érvényesül, a társadalom széles spektrumának egy keskeny szeletére szűkül. A vélemény, az
információ terjesztése a tömegkommunikációt birtokló hatalmi körök érdekeinek függvénye, ami
kirívóan alkotmányellenes állapot.
Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a médiaszabadság, illetve a már említett
kommunikációs jogok alkotmányos tartalmával. Példaként idézem a 30/1992.(V.26) AB határozatot,
amely egyértelműen rögzíti a médiával szemben támasztott alkotmányos követelményt, amelynek
teljesítése a jogalkotó és a jogalkalmazó felelőssége. A határozat éppen az előzőekben kifejtett
állampolgári szerepvállalás fontosságát hangsúlyozza, csak más szavakkal: „…biztosítsa az egyén
megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban”. Majd a jogalkotó és a
jogalkalmazó felelősségét illetően így fogalmaz:

12. 12
„Az egyéni véleménynyilvánítási szabadság szubjektív joga mellett az Alkotmány 61. §-ából
következik a demokratikus közvélemény kialakulása feltételeinek és működése fenntartásának
biztosítására irányuló állami kötelezettség. A szabad véleménynyilvánításhoz való jog objektív,
intézményes oldala nemcsak a sajtószabadságra vonatkozik, hanem az intézményrendszernek arra az
oldalára is, amely a véleménynyilvánítási szabadságot általánosságban a többi védett érték közé
illeszti. Ezért a véleménynyilvánítási szabadság határait úgy kell meghatároznia, hogy azok a
véleményt nyilvánító személy alanyi joga mellett a közvélemény kialakulásának, illetve szabad
alakításának a demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen érdekét is figyelembe vegyék.”
Tegye fel magának a kérdést a tisztelt médiahatóság: mi a szuverén jogállamunk kötelezettsége?
A közvéleményben nemzeti érdek vagy a médiát uraló transznacionális erőtér érdeke fejeződjön
ki?
5; A nullum crimen/nulla poena sine lege certa követelmény sérelme
A nemzeti érdekkel szöges ellentétben álló, alkotmánysértő helyzet elemzése óhatatlanul
szükségessé teszi a jogi és erkölcsi környezet vizsgálatát, amely lehetővé tette, hogy ne
érvényesüljön a médiatörvény preambulumában megfogalmazott jogalkotói akarat, nevezetesen a
magyar kulturális értékek ápolása és közvetítése, sőt, tág teret adott az értékromboláshoz.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény a magyar jogalkotás negatív csúcsteljesítmények
tekinthető Werbőczy Tripartitumáig visszamenőleg, hovatovább nyugodtan nevezhetjük a nemzeti
tömegkommunikáció Trianonjának is. Az új médiatörvény (Mttv.) sokkal jobb, de az sem fogja
gyökeresen megváltoztatni a helyzetet. Az ok kettős. Az egyik: nincsenek megfelelő garanciák a
törvény preambulumában megfogalmazott célok végrehajtáshoz. A másik: miként a régi, az új
médiatörvény sem felel meg a klasszikus jogelvnek: nullum crimen/nulla poena sine lege certa, ami
a törvény határozott megfogalmazására vonatkozó követelmény. A homályosan, pongyolán
megfogalmazott törvény következményeképp nem teljesül a jogállamság másik fontos kritériuma:
nullum crimen/nulla poena sine lege stricta, azaz a normaszöveghez való kötöttség elve.
A két alapvető követelmény teljesülése hiányának mi a következménye? Destrukció. A jogállami
működés ellehetetlenülése. Sérül a jogállamiság két fontos pillére, a jogbiztonság és a
jogegyenlőség.
Miért? Azért, mert a definiálatlan törvények következményeképp a Montesquieu-féle struktúra
legfontosabb ága, a bírói hatalom szerepzavarban van: nem jogalkalmazással, hanem
„jogértelmezéssel” foglalkozik. Az ideális felfogás szerint a bírói hatalom mindentől független, a
végrehajtó hatalom és a transznacionális körök befolyásától izoláltan működik, csak a törvénynek van
alárendelve. A gyakorlatban ez egyáltalán nem igaz, de tegyük fel, hogy így van. Ebben az ideális
esetben a bíróság a kötelességének megfelelően alkalmazni akarja a jogszabályt. De hogyan
alkalmazza helyesen, ha a jogszabály definiálatlan? Úgy, hogy „értelmezi” azt az autokratikus
érdekei szerint. Ez a magyar jogállamiság alapvető problémája: a bírói hatalom a jognak van
alárendelve, de azt, hogy mit fejez ki a jog, szintén a bírói hatalom dönti el. Következésképp a
bírói hatalom önkényesen átveszi a törvényhozó hatalom funkcióját, azaz jogalkotóként tündököl.
Így viszont az állampolgárok érdeke sérül. Ugyanis képviseleti demokráciában a képviselőkből álló
törvényhozó hatalom fejezi ki a nemzeti akaratot. A választópolgárok éppen ezért küldték a
képviselőket a Parlamentbe.
De mégsem az állampolgári érdek érvényesül, mert a társadalmi kontroll nélkül működő bírói
hatalom a kénye-kedve szerint „értelmezi”, átértelmezi, módosítja, csűri-csavarja a
normaszöveget, a jogalkotó által kifejezett állampolgári akaratot. Tehát végeredményben a bírói
hatalom megmondja az állampolgár helyett, hogy neki mi az érdeke. A végső döntést általában a
Legfelsőbb Bíróság hozza meg, mégpedig az úgynevezett „jogegységi határozatokban”, amelyek az

13. 13
alacsonyabb fokú bíróságokra kötelező érvényűek. Kész. Vége a demokratikus jogállamnak. A
kötelező érvényű jogegységi határozat ismeretlen a fejlett jogkultúrájú országokban, hiszen ellentétes
a bírói autonómiával. A totalitárius rendszerrel jogfolytonosságot vállalt újdonsült jogállamunk
azonban képtelen elszakadni bolsevik diktatúra örökségétől. Visszatértünk a pártállam
kézivezérléses taktikájához, amelynek irányelveit a Legfelsőbb Bíróság Kádár-rezsimben
szocializálódott bírái diktálják.
6; Az intézményrendszer gyakorlati működésben nem fejeződnek ki az alapjogok
Ebben a siralmas jogi és erkölcsi környezetben miért éppen a médiaszabályozás lenne kifogástalan?
A mindenki számára könnyen hozzáférhető Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság demokratikus
jogállam. Igen. Teoretikusan. De a gyakorlatban nem úgy működik, mint az Európai Unió fejlett
jogkultúrával rendelkező tagállamai.
A bipoláris hatalmi struktúra felbomlása és a bolsevik típusú diktatúra bukását követően
Magyarország történelmi esélyt kapott a felemelkedésre. Megnyílt az út, hogy ismét konstruktív
szereplők legyünk az európai integrációs folyamatban és a saját értékeinkkel gazdagítsuk Európa
szellemi, gazdasági struktúráját. Magyarország azonban sokkal gyengébben szerepel a vártnál. Az
újdonsült jogállamunk intézményrendszerének gyakorlati működése nem felel meg az európai
alkotmányosság klasszikus kritériumainak Sikerült ugyan létrehozni a demokrácia felépítményét,
de az eszmények, az alapjogok nem fejeződnek ki az intézményrendszer gyakorlati
működésében. Ezzel összhangban az új médiatörvény vezérelve, a kulturális és nemzeti identitás
megerősítése sem fog megvalósulni.
Enyhén szólva sosem voltam a kommunista eszmények rajongója. Diákkoromban gyakorta
megkergettek a rendőrök, de mivel jó sportoló voltam, könnyedén lefutottam őket. Egyszer viszont
úriemberhez nem méltó módon lesben álltak az utcasarkon és elgáncsoltak. Következőleg
megismerkedhettem a „népi demokrácia” rendőrségének fogdájával, ahol a munkáshatalom
szekrényhátú verőlegényeinek vendégszeretetét élvezhettem. Később, az „aki nincs ellenünk, az
velünk van” mélyenszántó filozófia szerint felajánlották: „Sótonyi elvtárs, a pártunk és kormányunk
megbecsüli a jó szakembereket, lépjen be az MSZMP-be és a Munkásőrségbe, fényes jövő vár
magára.” Közöltem velük, hogy az nekem túl nagy megtiszteltetés, nem vagyok rá méltó. Mindezek
ellenére kénytelen vagyok belátni, hogy a főideológus Aczél elvtárs érájának vitathatatlanul
színvonalas tömegkommunikációjához képest a médiatörvény megszületése után lavinaszerű
lecsúszás következett.
Egetverő igénytelenség honol a teljes kommunikációs fronton, különösen a televíziózásban. Hála
istennek, még vannak kiemelkedő tudású személyiségek - akikről a dolgozat második részében
beszélek -, de már nem ők alkotják a mainstream- et, már nem az általuk képviselt minőség a
jellemző. Amit az elektronikus médiumok általánosságban művelnek, az szakmai blama. Még
paródiának sem jó. Hajdanán a Magyar Rádió és a Magyar Televízió a szép magyar beszéd szentélye
volt. Mintaként szolgáltak Magyarország polgárai számára. Most mindkét médiumban súlyos
beszédhibával küszködő, botrányosan magyartalanul beszélő szerkesztők szólalnak meg, akik
korábban nemhogy a mikrofonig, de a portáig sem jutottak volna el. Az égbekiáltó szakmai
dilettantizmussal szemben még minimumkövetelmény sem fogalmazódik meg.
7; A modern tömegkommunikáció és Platón „virtuális valóságának” konvergenciája
Szép hazánkban az elektronikus média olyan, mint a futball: mindenki ért hozzá, kivéve azokat,
akik csinálják.
Az egyetemen a kommunikáció szakos hallgatók számára kötelezővé teszem Platón híres
barlanghasonlatának ismeretét, ami a média által kreált virtuális világunkban aktuálisabb, mint

14. 14
valaha. Másokkal egyetemben vallom, hogy az egész európai filozófia nem egyéb, mint Platónhoz
fűzött lábjegyzet, de a barlanghasonlat különösen elmés szöveg, ami a valóság és látszat közötti
különbségről szól.
Platón a tapasztalat kritikájából indul ki. Kifejti, hogy az emberek beleragadnak a mindennapi
folyamatok érzékelésébe, amit tapasztalatnak vélnek, de valójában látszatvilágban élnek, mint
ahogy a barlanglakók, akik a jelenségeket a tűz fénye által a barlang falára vetülő kétdimenziós árnyék
alapján látják. Majd amikor kimennek a háromdimenziós való világba, akkor az idegen a számukra,
következőleg nem fogadják el. A modern ember számára a barlang virtuális valóságát a
profitorientált tömegkommunikáció - különösen a televízió - teremti meg, a „médiaszakértők”
és a döntéshozók pedig asszisztálnak hozzá.
A propaganda duma szerint a modern kommunikációs rendszerek egyrészt hűen modellezik a való
világot, másrészt információs robbanást okoztak, mégpedig a digitalizációnak köszönhetően. Tényleg
így van ez? Az állítás második fele igaz, ám az első sokkal kevésbé. Célszerű kiindulni abból az
általánosan elfogadott tézisből, hogy a homo sapiens nem digitális, hanem analóg lény, ugyanakkor a
tömegkommunikáció által kitűnően manipulálható (programozható). Az érzékelő szervek, mint
például az analóg szem és az analóg fül az aggyal együttműködve képessé teszik az embert a
környezete vizuális és akusztikus leképzésére. Az érzékelő képességünk azonban egyáltalán nem
objektív, hanem kifejezetten szubjektív. Nem a valóságot érzékeljük, hanem annak csupán egy
deriváltját, nevezetesen azt, amire az érzékszerveink képesek. Például a fény teljes spektrumából
csak egy keskeny sávot látunk, következőleg a környezetünk abszolút nem olyan a valóságban,
mint amilyennek látjuk. Ha az ember közvetlenül sem a való világot érzékeli, akkor a közvetítő
eszközök, mint például a televízió hogyan lehetne objektív? Természetesen sehogy.
Rendszertechnikailag sem, a médiumfunkcióját illetően pedig pláne nem.
Ezzel szemben kitűnően alkalmas a társadalom manipulálására, amit viszont tökéletesen
megvalósít, mégpedig a rendszert működtető hatalmi körök érdekeinek megfelelően. A valóság hű
leképzéséről szó sincs. Az úgynevezett High Definition rendszerek kétségtelenül javították a
minőséget, de nem mindenben. A hanginformáció átviteli minősége például romlott. (Akinek van
zenei hallása, azonnal felismeri, hogy az analóg lemez (vinyl) természetesebb hangzást produkál, mint
a gépies, sterilizált CD; nem is beszélve a jeltömörítést alkalmazó az MP3-ról, ami brutális merénylet,
intézményesített szintre emelt bűncselekmény az emberiség zenekultúrája ellen.)
A televíziós rendszerek a képi és audio információk feldolgozása során az ember érzékelő
képességének a fogyatékosságát használják ki, mégpedig a sávszélesség csökkentése érdekében.
Miért? Ennek egyáltalán nem minőségjavítási, hanem gazdasági okai vannak. Az információ
hordozására alkalmas frekvenciakészlet véges, következőleg profitorientált érdek fűződik ahhoz, hogy
a rendelkezésre álló frekvenciasávba minél több adatátviteli csatornát (műsort) bele lehessen zsúfolni.
Az analóg televíziós rendszerekben kezdettől fogva alkalmaznak ilyen eljárást, például az úgynevezett
váltott soros (interlace) letapogatást. Hasonlóképpen, a színes televízió-rendszerek bevezetésének
elemi feltétele volt, hogy a járulékos színinformáció nem foglalhat el további frekvenciasávot. Magyar
tudósok közreműködésének is köszönhetően, Fourier analízisre épülő szenzációs megoldást dolgoztak
ki: beleszőtték a színinformációt a világosságjel (fekete-fehér jel) spektrumába.
Az informatikai robbanást a digitalizálás hozta meg, ami a kedvező hatás mellett széleskörű
lehetőséget teremtett káros tartalmak közvetítésére is.
Az úgynevezett modern kor fogyasztói társadalmában (egyesek szerint: információs társadalom) két
tényező van, amellyel minden vacak terméket és szolgáltatást el lehet adni. Az egyik a szexualitásra
bazíroz, a másik pedig a műszaki tudományok fejlődésre. Ennek megfelelően a két vezérszó: „digitális” és
„nő” (nőnemű emberi lény). A megtévesztő marketing hatékonyságának csúcsa az, amikor mindkettőt
felhasználják. Például a reklámban egy balett-táncos küllemű nőszemély a digitális tévékészülék tetején ül,
alatta pedig a felirat: „digitális minőség”.

15. 15
Mi az, hogy „digitális minőség” és „emberközeli csúcstechnológia”? Milyen van még? Netán van
„állatközeli” is? Tulajdonképpen mi a „digitális minőség” kifejezés tartalma? A médiaszolgáltatók
sugallata szerint az valami fantasztikus dolog, ami még az eredetinél is jobb. Valójában azonban a digitális
minőség lehet jó, de lehet sokkal rosszabb is, mint az analóg. A kifejezés önmagában tartalmatlan, nem
jelent semmit, viszont nagyszerűen alkalmas a fogyasztó megtévesztésére. Sajnos a vonatkozó
jogszabályok nem definiálják egzakt módon a kérdést. Sőt, a korábbi médiatörvényben nem is szerepelt a
„digitális” szó, a hírközlésről szóló törvény pedig pongyolán határozza meg a digitális minőséget.
Mindössze ezt mondja: „megfelelő minőség”, ami nem definíció, viszont tág teret ad a szolgáltatónak a
profitnövelésre a fogyasztó jogos érdekével szemben.(Erről részletesen írok a dolgozat II. részében.)
Különösen a felnövekvő generáció fogékony a „szép digitalizált világ” áldásaira, miközben a gyerekek
perszonális kapcsolatteremtő képessége és kommunikációs készsége katasztrofálisan romlik. Ha a
digitalizálás istenítése így megy tovább, megfordul a tudományos haladás eredeti célja: az elidegenedő,
virtuális valóság világában megszűnik az ember és a természet közötti kapcsolat, az ember és ember
közötti analóg kommunikáció, végül a biológiai ember értéktelenné válik. (Stanislaw Lem: Summa
Technology).
8; A „nemzeti” médiaszakértők és döntéshozók felelőssége
A dolgozatom merőben eltér a frekventáltan publikáló hírneves szerzők, mint például Vásárhelyi
Mária, György Péter, Debreczeni József, Polyák Gábor és Koltay András írásaitól.
Az utóbbi két notabilitást kiemelem a sorból, mert ők a hirtelen tudományos rangra emelkedett média
avatott jogtudósai, ráadásul Koltay András döntéshozó pozícióban van. A két közszereplő kezdetben
nem győzött egyetérteni, ám amióta Koltav András a színtiszta Fidesz delegációból álló Médiatanács
tagja, serényen korholják egymást. Ebben látszólag nincs semmi kivetnivaló, hiszen a vita a
demokrácia motorja. Csakhogy a neves tisztségviselők viselők most széles nyilvánosság előtt közöltek
egy levélváltást, amelynek társadalmi vonzatában nem a személyek a fontosak, hanem a súlyos
állítások, amelyek jól jellemzik az alkotmánysértő médiahelyzetet. Hangsúlyozom: nem
inszinuációról van szó, hanem határozott állításokról. Hiába próbálja Koltay András a válaszában
vitának feltüntetni az ügyet, a jogsértő helyzeten semmit nem változtat az, hogy kinek mi a
véleménye. A kérdés egyszerű: igaz vagy sem, amit Polyák Gábor nyilvánosan közölt? Bárkinek
legyen is igaza, a kialakult helyzet mindenképpen jogsértő. Ha Polyák úr állítása valós, akkor azért,
ha viszont Koltay úr mond igazat, akkor meg azért. Az első esetben a hatalom lábbal tiporja az
európai alkotmányosság normáit, a második esetben pedig Polyák úr dezinformál, sőt rágalmaz, ami
túlmegy a polgári jog keretein.
A nyilvános levélváltás nagyszerűen tükrözi, hogy a társadalom működését jelentősen befolyásoló
jogtudós médiakutatók és döntéshozók miképp értékelik a magyar tömegkommunikáció
helyzetét és a saját felelősségüket. Nyomatékosan felhívom a figyelmet: a leveleket nem amatőrök,
hanem felelős tisztségviselők írták, továbbá a közölt állítások nem a Magyar Cserkészszövetség
évadnyitó ülésén, nem a manökenek báljának megnyitó expozéjában hangzottak el, hanem széles
nyilvánosság előtt, többek között a jogtudósok fórumán (http://www.jogiforum.hu).
Polyák úr pontosan megfogalmazott állításokat közöl, amelyek szerint a magyarországi
médiahelyzet alkotmánysértő, ráadásul a Médiatanács tagjai hatalmi célokat „megszavazó-gépek”,
akik egy „antidemokratikus és abszurd képződmény”-ben ülnek, tehát tisztességtelen magatartást
tanúsító, alkalmatlan emberek. A Médiatanács tagja, a döntéshozó Koltay András egy gyengén
felépített levélben enerváltan védekezik, költői kérdéseket tesz fel, de érdemben nem cáfolja
Polyák állításait.

16. 16
Idézem Polyák Gábor dörgedelmes levelének kulcsfontosságú részét:
„Arra még találok magyarázatot, hogy részt vállaltál a jelenlegi Médiatanács működésében: belül
lenni mindig esélyt jelent arra, hogy jó irányba fordítsd a dolgokat. Ettől azonban egy egypárti
Médiatanács még antidemokratikus és abszurd képződmény marad, amelyben ráadásul a tagokat
jobbára egyszerű megszavazó-gépnek szánták.” Majd két sorral lejjebb így folytatja: „De semmi nem
menti egy olyan médiatörvény-tervezet előkészítésében való részvételt, amelynek koncepciója a
rosszindulaton, a hataloméhségen és a bizalmatlanságon alapul.”
Puff neki, ez aztán a magyaros virtus! Határozott kijelentések. A hangvétel kissé bárdolatlan ugyan,
de a tartalom egyértelmű. Itt nem két ember vitájáról van szó, hanem súlyos állításokról, amelyek
szöges ellentétben állnak a jogállami normákkal.
Azt szoktam mondani: ha két ember mindig mindenben egyetért, akkor az egyik felesleges. Persze
vannak hierarchikus élethelyzetek, amikor komoly problémát okoz a véleménykülönbség. Például, ha
a kollokviumon nem értek egyet a hallgató előadásával, akkor megismerkedhet a pótvizsga
gyötrelmeivel, merthogy megbuktatom. A két neves médiaszakember Polyák Gábor és Koltay András
korábban egyformán látták a demokrácia alapértékeit, most viszont hirtelen radikálisan eltérő
álláspontot képviselnek. Miért? Valószínűleg azért, mert megváltoztak az erőviszonyok. Koltay
András közreműködött az új médiatörvény előkészítésében, majd a Fidesz delegálta őt a
médiahatalomba, azaz a Médiatanácsba. Polyák Gábort viszont kihagyták a folyamatból, tehát nem
szereplője a hatalmi struktúrának, következőleg teszi, amit tehet: lőtávolon kívülről tüzel. Nagyon
helyes. De nem az a kérdés, hogy mi célból közli az állításait, hanem az, hogy igaz vagy sem. Az
ártatlanság vélelmével összhangban senki nem feltételezheti, hogy Polyák Gábor hazudik. Akkor
viszont valós állításokat közöl, ami jogkövetkezményeket von maga után.
Polyák közleményéből megtudtuk, hogy a korábban erkölcsi magaslatokban működő kollégája most
vazallus módjára beállt egy „antidemokratikus és abszurd képződménybe”, amelynek tagjai nemcsak
„antidemokratikusak”, hanem „rosszindulatúak” is. Ezek szerint a Médiatanács működése
alkotmánysértő. Ráadásul a demokrácia felszámolásához nem kell mindkét feltétel. Bőven elegendő
az „antidemokratikus” kitétel is, hiszen Bibó óta tudjuk: Demokráciát csak demokratákkal lehet
építeni.
Nem kívánom analizálni ebben a konkrét ügyben az eltérő álláspontokat. Ugyanis az egész
dolgozatom arról szól: mi a szakértők, a médiaszolgáltatók, a döntéshozók álláspontja és
valóság közötti különbség, továbbá az egész médiazűrzavar milyen viszonyban van a jogállami
normákkal, azaz a társadalmi érdekkel. Ellenben élesen vetem fel döntéshozók, az írástudók
felelősségét. Ha Polyák Gábor állásai igazak, akkor azonnali hatállyal meg kell szüntetni a jelenlegi
Médiatanácsot, hiszen az összetétele és működése ellentétes az európai normákkal. Konkrétan sérti a
magyar polgárok érdekeit, nevezetesen a demokráciában vitális fontosságú kommunikációs
alapjogok érvényesülését.
Ha viszont Polyák úr nyilvános közleménye nem felel meg a valóságnak, azaz dezinformáció, akkor ő
maga tartozik felelősséggel, hiszen a véleménynyilvánítás szabadságába a dezinformáció nem fér
bele. A jogkövetkezmény kettős. Az egyik sérti a Médiatanács tagjainak személyhez fűződő jogait,
méghozzá mind a polgári jog mind a büntetőjog területén. Látszólag Szalai Annamária elnök
asszonynak és Médiatanács tagjainak személyes ügye, hogy megvédik-e a jogaikat vagy sem. De
nem ilyen egyszerű a kérdés, hiszen ők fontos tisztséget betöltő közszereplők, következőleg kutya
kötelességük a törvényesség biztosítása, amelyért felelősséggel tartoznak a társadalomnak.
Ha a nyilvánosan közölt állítások valótlanok, akkor Polyák úr magatartása a polgári jogba ütközik. A
Ptk. 78.§ (2) bekezdése szerint: „A jó hírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre
vonatkozó, azt sértő valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.”

17. 17
A kijelentések kimerítik továbbá a Btk.-ban tárgyalt rágalmazás és becsületsértés definícióját. A
cselekmény alkalmas a becsület csorbítására a Btk. 179.§ (1) és 180.§ (1) bekezdése szerint:
„Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre
közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el… Aki a 179.§ esetén kívül mással szemben a
sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével
összefüggésben, nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy
egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű
munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő”
Polyák Gábor korrekt módon járt el, mert ugyanazon fórumon publikálta Koltay András válaszát.
Koltay írása sajnos egyáltalán nem meggyőző, szakmai fejtegetésekbe bonyolódik, de a lényeget
illetően nem érvel, nem cáfolja Polyák határozott kijelentéseit:
„Nem gondolom, hogy ma hajnalban Magyarországon megszűnt a szólás- és sajtószabadság. Amint a
törvény hatályba lép, és a hatóság alkalmazni fogja, a mai szigorú kritikusok is ráébrednek erre. Hidd
el, a Médiatanács egyetlen tagjában sincs rosszindulat, hataloméhség és bizalmatlanság.…..Innentől
a mi dolgunk az, hogy lehántsuk magunkról a „fideszes Médiatanács” jelzős szerkezet első tagját. …
Komolyan azt gondolod, hogy a demokratikus közvélemény szétverésére szövetkeztünk össze a
Reviczky utcában?”
Üdvözlendők a költői kérdések és a hitre buzdító gondolatok. De a társadalom számára nem az a
fontos, hogy Koltay András mit gondol a magyar hajnalhasadásról, hanem az, hogy nem adott
érdemi választ. Nem adott megfelelő választ Szalai Annamária elnök asszony sem. Eszerint Polyák
úr állításai valósak, következésképp alkotmánysértő a végrehajtó hatalom által kialakított
médiahelyzet. Jogkövetkezmény? Semmi. A nálunk fejlettebb jogkultúrájú országokban, például az
Amerikai Egyesült Államokban a minimum következmény az, hogy ebben a helyzetben a felelősök
lemondanak, az ügyészség pedig az alkotmányos kötelezettsége szerint, hivatalból eljárást indít
a törvényesség védelmében.
9; A „nemzeti” médiahatóság döntéshozói hatalmat játszanak a Global Governance és a Power
Elit árnyékában
Miközben a médiatudósok és a döntéshozók késhegyre menő vitákat folytatnak egymással, ne
feledkezzenek meg arról: a médiát mi csináljuk, ők meg nézik. És tanítják! De az úgynevezett
rendszerváltozás óta mi nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak bennünket (plágium Karinthy
Frigyestől).
A dolgozat második részében bővebben kifejtem: a tömegkommunikáció működését nem a
médiakutatók, nem a médiaszolgáltatók, nem is a médiahatóság és a jogszabályok, hanem az „új
világrend globális kormányzása”, a nemzeti identitást szétverő „Global Management”
(Global Governance), élén a Goldman Sachs határozza meg. Erre a profitorientált
transznacionális erőtérre nemhogy az impotens médiahatóságnak, de Magyarországnak sincs
semmilyen befolyása. A „globális elit”(The Power Elit) az egész világot átszövő intézményein
keresztül döntően befolyásolja az országok (nemzetek) működését meghatározó stratégiai ágazatokat:
politika, pénzügy, energiaellátás, hírközlés, kultúra, oktatás. Hogyan lehetséges ez? Egyszerűen,
magától értetődő természetességgel. A világ népességének mindössze 1%-át kitevő globális elit
birtokolja a Föld erőforrásainak és teljes vagyonának 90%-át, ami minimálisra szűkíti a kis
országok kormányainak mozgásterét. Ebben a hatalmi konstellációban az uniós tagságunk sem
hozhat üdvözítő változást, mivel az Európai Unió egyre jelentéktelenebb szereplő a világgazdasági
és politikai folyamatokban.
Érzékeltetendő, hogy mit jelent a globális fiskális hatalom a gyakorlatban, vázolok egy történetet.
A pártállam alkonyán, a Külügyminisztérium megbízása alapján filmet készítettünk az Amerikai
Egyesült Államokban a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatokról, amelyben a híres hazánkfia, Soros

18. 18
György is szerepelt. Soros úr kezdetben elhárította az interjút mondván, a bolsevista Magyar
Televíziónak nem hajlandó nyilatkozni. De meggyőztük őt azzal, hogy nem a Magyar Televízió,
hanem a világszerte megbecsült magyar filmgyártás fellegvára, a MAFILM égisze alatt működünk.
Soros úr erre föl kifejezetten szívélyes magatartást tanúsított; olyan luxus limuzinnal utaztatott
bennünket, amelynek nem látszott az eleje, amikor az ember a hátsó ajtónál beszállt. A világhírű
közgazdász zseni az interjún kívül mesélt egyet, s mást az újkor főistenének tekintett fiskális
oligarchia dolgairól. Elmondta például, hogy egyszerű tőzsdei műveletekkel képes megingatni az
angol fontot, mivel szerinte az angolok mesterségesen magasan tartják a font árfolyamát a német
márkához képest. Akkor azt hittem, hogy tréfálkozik velünk. De nem! Később értesültünk róla, hogy
Soros úr beváltotta az ígéretét: 1990-ben térdre kényszerítette az angol jegybankot, ami a font jelentős
leértékelését vonta maga után.
Ehhez a világraszóló attrakcióhoz igazán semmiség, hogy a Soros Fund Management 2008
októberében egyetlen nap alatt 22%-al bombázta a mélybe az OTP Bank részvényeit, amitől a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete idegrohamot kapott, de ezen kívül nemigen tudott tenni
semmit. A látszat kedvéért kiszabott ugyan némi bírságot, ami inkább volt elismerés, mint visszatartó
erejű intézkedés. Ilyen átütő erejű pénzügyi, gazdasági hatalommal szemben ugyan mit számítanak a
kis országok szuverenitást szimuláló akciói akár a tömegkommunikáció, akár más területen?
10; Az igazi médiaszakértők szakértők és a kardforgató nők
Nézhetjük médiaszakértők és a felelős döntéshozók által leírt állapotot, jobbról, nézhetjük balról,
aluról felülről, a médiahelyzet végeredménye ugyanaz: autokratikus hatalmi közeg és erkölcsi
mocsár.
Ebben a helyzetben milyen konstruktív változást eredményezhet a kevésbé tekintélyes, ám
menetrendszerűen publikáló médiaszakértők fellépése? Az elmúlt két évtized a magyar
tömegkommunikáció Trianonja volt, de a jövő sem reménykeltő. Persze nem szabad feladni, hátha
a demokrácia fokozottan védett értékének, a véleménynyilvánításnak lesz némi hatása, amint
Vásárhelyi Mária is hiszi. Ő igazán kedves hölgy, ráadásul jól ír; könnyedén egyeztetni tudja az alanyt
az állítmánnyal. Amikor az írásait olvasom, mégis valahogy mindig a Biblia tanítása jut eszembe:
Éktelen dolog asszonyállatnak szólni a gyülekezetben. Mivel nagy csodálója vagyok a női nemnek,
imádom, amikor a matriarchális társadalmi berendezkedésért kardot rántó amazonok a szent
társadalmi küldetésükről, az anyaságról megfeledkezve belebeszélnek a politikába, amit a férfiak
évezredeken át egész jól irányítottak. Különben ugyanis nem lennénk itt, az emberi civilizáció már
nem létezne.
De nem kell a sumér civilizációig elmennünk, az újdonsült magyar demokrácia botladozó működése is
illusztrálja, hogy kevés kivétellel megbuktak mindazon szervezetek, amelyeket nők irányítottak,
nevezetesen: Petrasovits Anna, Pusztai Erzsébet, Szili Katalin, Dávid Ibolya, Körmendy-Ékes Judit.
A csúcsteljesítményt kétségtelenül Dávid Ibolya produkálta, akinek sikerült tökéletesen szétvernie a
legnagyobb rendszerváltó pártot, az MDF-et. Az egyébként esztétikai élményt nyújtó, ám a Czeizel-
féle bűnügybe keveredő Körmendy-Ékes Judit is ide sorolható. Noha az általa vezetett ORTT nem
politikai párt volt, de úgy működött, mintha az lett volna, hiszen a testület tagjait politikai pártok
delegálták. Miért? Azért, mert a sajátos magyar demokrácia-felfogás szerint ez a megoldás jelenti a
pártatlanság garanciáját: politikai pártok emberei csakis pártatlan döntéseket hozhatnak.
Senki nem gondolhatja komolyan, hogy például az „MDF-es emberünk”, Wéber János az SZDSZ
érdekeit támogatta volna a döntéshozatalban. Erkölcsi magaslaton állva természetesen minden tag
„pártfüggetlen”, önálló véleményt képviselhet, aminek eredményeképp a továbbiakban a
munkanélküliek széles táborában fejheti ki az álláspontját, mivel a pártja nem delegálja őt a következő
ciklusban.

19. 19
Na, nem baj. Reménykedjünk abban, hogy a szimpatikus Szalai Annamária kitesz magáért az idők
végtelenségébe nyúló médiaelnöki szerepkörében. Figyelmezzünk azonban Oliver Cromwell
tanítására a Tudor-abszolutizmus korából: Trust in God and keep your gunpowder dry! (Bízz istenben
és tartsd szárazon a puskaport).
A férfiú médiaszakértőre, György Péterre komolyan kell figyelni. Neki vannak gondolatai. Őt nagyra
becsülöm, tanárom volt az ELTE kommunikáció szakán. Igaz ugyan, hogy jobbára már akkor sem
értettem vele egyet, de az nem baj, hiszen polgári demokráciában a vélemények divergenciája
megengedett.
Az igazi fenomén az önmagát „médiaszakértő” titulussal felvértező Debreczeni József. Nem óhajtok
Debreczeni médiaszakértő úrral foglalkozni, de megemlítem, mert ő is a „mi emberünk” volt az
ORTT-ben. Médiaszakértő úr feltűnően szép ívű pályát futott be: kezdetben a Kulturális Bizottság
elnöke, a kiváló Kulin Ferenc árnyékában szöszmötölt, később az MDF „liberális szárnya” által
delegált ORTT tagként szorgalmasan munkálkodott a magyar kulturális értékek háttérbe szorításában,
majd a Szabó Iván-féle szakadárokhoz beállva hátba támadta a saját pártját, aztán személyes
tanácsokat osztogatott Orbán Viktornak, akit szintén hátba támadott. Az egyik utóbbi fellépésén
ekként szónokolt Magyarország miniszterelnökéről: „Ott ártok neki, ahol csak tudok.” Ettől a
fenyegetéstől Orbán Viktor fölöttébb megijedt, keze lába remeg, a végén még bocsánatot is kér a nagy
tanácsadótól. Hősünk addig sem tétlenkedik. Most ír. Azt hirdeti magáról, hogy „médiaszakértő” és
„közíró”. Noha az írásai az eredeti gondolatok szikráját sem tartalmazzák, Debreczeni Jóska az MSZP
bértollnokságáig vitte. Ez a sértett az ember, aki a politikai pályafutása alatt sehol nem tudott
eredményt felmutatni, és ezért nem is vették komolyan, most különféle posztkommunista
orgánumokban publikál.
A politikai köpönyegforgatásból jelesre vizsgázott Debreczeni Jóska kiváló exibicionistaként
ellenállhatatlan vágyat érez, hogy rendszeresen felvilágosítsa a magyar társadalmat a
tömegkommunikáció rejtelmeiről, noha soha életében nem működtetett egyetlen médiumot sem.
Ezzel összhangban a személyes varázsától sem fosztja meg a publikumot. Örvendezhetett is a
közönség a Médiaparlament egyik ülésén, ahol a történelmi ismereteit villogtató Debreczeni úr
ünnepélyesen bejelentette, hogy a médiatörvény éppen olyan, mint a jaltai konferencia: jó az, csak
az a baj, hogy a szereplők nem tartják be. Minő balszerencse, hogy a szónoki magasságokba
emelkedő médiaszakértő úr felszólalási ideje lejárt, következőleg arról már nem értesülhettünk, hogy a
briliáns párhuzam szerint Sztálin, Roosevelt és Churchill szerepét most kik alakítják. De mondanom
sem kell, a közönség így is az egyik bámulatból a másikba esett ettől a zseniális helyzetértékeléstől,
amire legföljebb a Kárpátok géniusza, Ceausescu elvtárs lett volna képes a fénykorában. Nem is
csoda, hogy a Fidesz felfigyelt erre a médiazsenire. Ha Orbán Viktor a jövőben is beszerez
magának egy-két ilyen bombasztikus szakértőt, akkor a FIDESZ fényévekre fog kerülni a
kormányzati pozíciótól.
A tollforgató média-amatőrök papírra vetnek különféle érdektelen víziókat, a televíziókat létrehozó és
működtető profik viszont nem írnak. Ők hallgatnak. Pedig kitüntetett érdeklődéssel olvasnék elemzést
például Székely Ferenctől, akivel közösen hoztuk létre a Nap TV-t. Annak idején publikáltam egy
cikket, amelynek címe: A Nap TV, avagy a keleti blokk kommunikációs messiása.
A cikkem tartalmát fenntartva utólag belátom, Székely Feri nem érdemelte meg a vitriolos kritikát.
Noha az úgynevezett „médiaháború” idején ádáz politikai ellenfelek voltunk, szakmai vonalon
kiválóan együttműködtünk, tiszteltem a szakértelmét. A kitűnő szakembernek köszönhető, hogy a
kommunizmus alkonyán megszületett Nap TV az újszerű kommunikációs stílusával, sodró
dinamizmusával halomra döntötte a Magyar Televízió bevett fogásait, kőkorszaki módszereit, és
megingatta a pártállam információs diktatúráját, amelyet „Rózsika”, azaz Matúz Józsefné
zúdított a jobb sorsa érdemes magyarságra. Rózsika kedvenc mondása imígyen szólt:
„Ez a malom akkor is őrölne, ha magára hagynák.”

20. 20
Őröl is! Hatékonyabban, mint valaha! Az adófizetők pénzéből működő Nemzeti Média- és
Hírközlési Hatóság - a patetikus nevével ellentétben – hűen követi a pártállam kommunikációs
diktatúráját, ami most a nemzetromboló transznacionális erőtér képében jelenik meg. Akkor
inkább a kommunisták! Azok legalább magyarok. Azokról tudtuk, hogy kicsodák.
11; Sine ira et studio. Orwelli demokrácia
Sine ira et studio - mondja Tacitus. Ez az elv, a tárgyilagosság követelménye vezérelt a dolgozat
megírása során. Nem vádolhatnak részrehajlással, nem mondhatja senki, hogy pártpolitikai érdekeket
képviselek, mert nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem. Való igaz, az úgynevezett
rendszerváltoztatás idején a legnagyobb parlamenti párt választmányi tagja voltam. A későbbiekben
kaptam egy határozatot, miszerint a médiában betöltött szerepem alapján az „Egyes fontos, valamint
közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek” kategóriába soroltak az 1994. évi
XXIII. törvény rendelkezései szerint. (A működésen főbb területei: CNN, Mafilm, Nap TV, Eutelsat
Mozaika Project, Duna TV kísérleti adások, Alfa TV, VIASAT). A bonyolultan megfogalmazott
tisztség összeférhetetlen a politikai szerepvállalással, következőleg megszüntettem minden ez irányú
tevékenységemet.
Nem feledhetem azonban a tapasztalatokat, amelyeket a politika területén szereztem. Mivel
demokratikusan megválasztott politikai szereplőként széles társadalmi kör véleményét ismerhettem
meg, határozottan állíthatom, hogy a választópolgárok nem ilyen demokráciát akartak. Nem
virtuális jogállamért küzdöttünk, amelyben a bolsevizmus után újabb idegen erő, a globalizmus
uralkodik, méghozzá akként, hogy agyagba döngöli a nemzeti érdekeket. A magyar polgárok nem
akarnak „orwelli demokráciában” élni, amelyben mindenki egyenlő, de a médiát birtokló
transznacionális erőtér szereplői „egyenlőbbek”.
A siralmas helyzetért soha senki nem vállalta a felelősséget. Ám az önkritika egy dicséretes
megnyilvánulását tapasztalhatta a magyar közönség, amikor a Magyar Televízió elnöke, Dr. Czeglédi
László ezekkel a szavakkal köszönt le a tisztségéről: „Megkövetem a nézőket, hogy nem tudtam
többet tenni.”
Ez igen. Ez már európai hang! Kár, hogy mások nem követik ezt az erkölcsi minőséget. Nem látszik
ugyanis a folytatás.
A dolgozatom második részében elemzem, hogy mi történt a médiatörvény megszületését követően.
Röviden szólva: nemzeti tragédia.
II. RÉSZ
A „negyedik hatalmi ág” és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság alkotmánysértő működése.
Az állam felelőssége
1; A tömegkommunikáció szerepe
A plurálisnak aposztrofált médiarendszer szerepe akkor tekinthető konstruktívnak, ha tárgyilagosan,
kiegyensúlyozottan, sokszínűen és szakszerűen mutatja be a polgári demokrácia politikai,
gazdasági, társadalmi vetületét, terjeszti a kulturális értékeinket, elősegíti a párbeszédet a hatalom
és a polgárok között, továbbá hiteles Magyarország-képet közvetít belföldön és külföldön egyaránt.
Ezzel ösztönözhetné az állampolgári szerepvállalást a demokratikus jogállam
intézményrendszerének működésében, a döntéshozatalban, az ország jövőjét meghatározó európai
integrációs folyamatokban.
De mi történt az elmúlt húsz évben? Pont a kívánatos folyamat ellenkezője.

21. 21
A transznacionális erőtér által vezérelt tömegkommunikáció szétverte a közszolgálati médiumok
piaci pozícióját, ráadásul más nemzetek szubkultúrájának legalját és a hozzá kapcsolódó silány
eszmerendszert állította követendő mintaként a felnövekvő generáció elé.
A kommunikáció birtoklásával megvalósított dezinformáció és megtévesztés nem új keletű, a média
közvélemény-formáló erejét már II. Rákóczi Ferenc felismerte, és a pénz, posztó mellett létrehozta a
magyar sajtó első orgánumát, a Mercurius Veridicus ex Hungaria-t. A kiváló történész Antall József
miniszterelnök úr azonban erre nem volt képes, következőleg a liberális stratégákkal folytatott
„médiaháborúban” úgy jártunk, mint a lélek hatalmára hivatkozó XII. Piusz, amikor Sztálin feltette a
kardinális kérdést: „Na és hány hadosztálya van a pápának?”
Azt mondják némelyek, hogy a médiatörvény megszületésével beállt a médiabéke. Miféle médiabéke?
Ugyan már! Magyarország elveszítette a médiaháborút, mint a pinty. Miért? Azért, mert a liberális
médiastratégák sokkal jobbak, és hatalmas tőkeerővel rendelkeznek. Amint Raimondo
Montecuccoli is megmondta, a háborúhoz összesen három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A
„negyedik hatalmi ág” esetében sincs másképp. A „nemzeti erők” teljes kapitulációja következett. A
médiabéke legföljebb Trianonhoz hasonlítható diktátum.
Az újdonsült demokráciánkkal ellentétben a kuruc-korban, az idegen hatalom által uralt szellemiség
közepette volt legalább egy kommunikációs fórum, amely teret adott a nép szavának. A hajdani
népdalban kifejeződő gondolat szemléletesen jellemzi a mai magyar társadalom állapotát:
Vezettesd magadat szembekötve vakon,
Elfajult testvéridtől csinált álutakon.
Kik őseink hamvait rútul megtapodták,
Arany szabadságunkat aranyon eladták.
A magyar média – különösen az elektronikus médiumok - zöme hiteltelenné, a társadalom
destruktív szereplőjévé vált. A folyamat különösen kártékony, mert a magyar média képtelen
(illetve nem is akar) hiteles Magyarország-képet közvetíteni a nemzetközi színtéren, ami
jelentősen gátolja a magyar érdekérvényesítést az integrációs folyamatokban.
Az Európai Unió nem jótékony szamaritánusok gyülekezete. Az EU-nak nem hitehagyott, enervált
nemzetekre van szüksége, hanem hatékonyan működő országokra, amelyek nem segítségért
könyörögnek, hanem a saját értékeikkel gazdagítják az európai közösséget. Ez egyébként nem
újdonság, hiszen Magyarország évszázadokon keresztül konstruktív szereplője volt az európai
szellemi, gazdasági struktúrának, kivéve a 40 év bolsevista kitérőt. Az utóbbi évek pszeudoliberális
kormányzása azonban olyan erkölcsi és gazdasági válságba sodorta az országot, ami példátlan az
ezeréves magyar történelemben. A tatárjárást is beleértve!
2; Esélyegyenlőtlenség. Értékközvetítő vagy érdekközvetítő televízió?
A magyar jogalkotás negatív csúcsteljesítményeként értékelhető médiatörvény megteremtette a
mennyiségi forradalom feltételeit, ami viszont soha nem látott mélypontra süllyesztette a szakmai
és tartalmi minőséget. Az új médiatörvény (Mttv.) lényegesen jobb: megfogalmaz üdvözítő célokat,
csak éppen nem ad megfelelő garanciákat a megvalósításhoz, azaz nem biztosítja a színvonalas,
tárgyilagos, sokszínű tájékoztatáshoz szükséges feltételeket. Nevezetesen nem biztosítja a plurális
rendszer tulajdonosi szerkezetének egyensúlyát, illetőleg a tisztességes piaci versenyhelyzetet. A
közszolgálati médiumok esetében pediglen nem biztosít elegendő anyagi fedezetet az
értékközvetítő feladat teljesítéséhez.
Ily módon a közszolgálati televíziók, különösen a Magyar Televízió nem képes függetleníteni magát a
sajátos médiapiaci viszonyoktól, következőleg kénytelen versenyezgetni a piaci szereplőkkel, amihez
egyrészt sokkal kevésbé ért, mint a kereskedelmi televíziók, másrészt, ha értene hozzá, akkor is
hátrányban lenne, mert nem a versenyzés a feladata, hanem a köz (nemzet) szolgálata. Mivel az

22. 22
állami költségvetés nem ad elegendő fedezetet a médiatörvényben meghatározott feladatok
végrehajtásához, a közszolgáltatónak mégiscsak profitorientált felfogás szerint kell versenyeznie,
amiben nyilván veszít. Ezáltal gazdasági függőségbe kerül, ami viszont keresztezi a közszolgálati
funkciót mind a tartalmat, mind a minőséget illetően. Végül egyik feladatát sem tudja
megoldani, nem tud megfelelni sem közszolgálati, sem a kereskedelmi szerepkörben.
A financiális függőséget még súlyosbítja a médiapiaci elemzésekből ismert tény, miszerint a magyar
gazdaságnál sokkal nagyobb jövedelemtermelő képességű országokban is legalább öt millió
nézőre van szükség egy színvonalas programot produkáló kereskedelmi televízió gazdaságos
működtetéséhez.
3; Objektív, szakszerű tájékoztatás? Operettbe illő illúzió. Jogállami garanciák hiánya.
A Global Management, a Goldman Sachs transznacionális érőterében szimuláljuk a
kommunikációs alapjogok érvényesülését. A Kúria szerint kétszer kettő öt
Érdemes megvizsgálni, hogy ebben a tisztességtelen versenyhelyzetben hogyan érvényesülhet a sokat
emlegetett objektivitás követelménye. Röviden: sehogy. Az I. részben elemeztem Platón
„barlangvilága” és a tömegkommunikáció által közvetített „virtuális valóság” közötti kapcsolatot.
Utaltam a tömegkommunikációs rendszerek minőségi fogyatékosságaira, továbbá arra, hogy az adó és
a vevő közötti információáramlás egyirányú, tehát nem jön létre dialógus, ami eredetileg a
kommunikáció lényege. Ebből következően a hagyományos tömegkommunikációs rendszerek nem
a valóságot írják le, és sokkal alkalmasabbak a társadalom manipulálására, mint a
kommunikációra, az objektív tájékoztatásra. De ne szűkítsük az objektivitás kérdését a
tömegkommunikáció területére! Az egész fizikai világképünket Einstein relativitáselmélete határozza
meg, következőleg az objektivitás követelménye filozófiai kontradikció. Ez különösen igaz a
képinformációt közvetítő rendszerekre, amelyet egyáltalán nem a valóságot képezik le, hanem annak
csak egy deriváltját.
Les bonae magis ex moribus procreantur (a jó törvények erkölcsi elvekből születnek) - mondja a latin.
A televíziózásban az objektivitás, a tárgyilagosság nem jogi, hanem erkölcsi kategória, amit
törvénnyel szabályozni aligha lehet. Különösen érvényes ez a magyar bírói gyakorlatban, amelyben
az erkölcs huszadrangú tényező. Következőleg hiába szorgalmazza a jogalkotó az objektivitást,
műsorszolgáltatóként a leghatározottabban állítom: az objektivitás követelménye
érvényesíthetetlen a definiálatlan törvényekkel szabályozott magyar médiarendszer gyakorlati
működésében. Lehetne engem valamiféle politikai elfogultsággal vádolni, ami szubjektívvé teszi az
értékítéletemet. Gyarló földi emberként természetesen szubjektív vagyok, de én legalább
objektivitásra törekszem, ami nagy szó a politikai és fiskális függőséggel átszőtt magyar médiában.
A saját véleményemet igazolandó, hivatkozom a nemzetközi véleményekre és a hazai szakma
álláspontjára, ami az Uniomedia Communications és a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatására
épül. Ennek keretében 500 újságírót kértek fel a magyarországi tömegkommunikáció értékelésére. Az
eredmény lesújtó: az újságírók 80%-a vallotta, hogy a magyar tömegkommunikációt jelentősen
befolyásolja a politika és a korrupció, ami már eleve demokráciaellenes, alkotmánysértő helyzet.
Ezt súlyosbítja a szakmai színvonal, amit elégtelenre osztályoztak a megkérdezett újságírók.
Ismétlem: az újságírók többsége szerint a szakmai színvonal a nullához konvergál, és mindössze
8% százalék adott jó osztályzatot, jelest pedig senki. A kifejezetten alkotmánysértő helyzetért
legtöbben a médiatulajdonosokat okolták.
Tévednek a tisztelt kollégák! Határozottam állítom: nem a médiatulajdonosok, nem is a vonatkozó
jogszabályok és az impotens médiahatóság, hanem a médiát finanszírozó transznacionális
hatalmi erőtér, a Global Management, élén a Goldman Sachs határozza meg a
tömegkommunikáció működésének szakmai és erkölcsi irányelveit.

23. 23
Lássuk, miért is van ez így! Minden szerkesztő képvisel valamilyen eszmerendszert, értékrendet,
filozófiát, amely beállítottság óhatatlanul tükröződik a saját szubjektív személyiségén, a karakterén
keresztül, feltéve persze, hogy van neki. Ugyanis, ha nincs sodró karaktere, temperamentuma, színes
egyénisége, akkor inkább meg se szólaljon, mert a jellegtelen személy nem tud meggyőzően
kommunikálni a közönséggel, az unalmas emberre nem figyel oda senki. A szürke eminenciás nagyon
hasznos tagja lehet a társadalomnak: elmehet könyvelőnek, bankárnak, BKV ellenőrnek, csak ne
álljon a kamera elé, mert akkor a közönség szenved. Amikor Hollywoodban forgattunk, az ottani
producer elmesélt egy anekdotát, miszerint a híres hazánkfia, George Cukor a következőket írta az
irodája ajtajára: „Nem elég, ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenni.”
A CNN-nél pedig megtanultam: a televíziózásban nem az a legfontosabb, hogy a szerkesztő mit
mond, hanem az, ahogy mondja. Bizonyára hatott rám az amerikai tapasztalat, mert egyszer
mérgemben azt találtam mondani az úgynevezett „válogatásra” (casting) jelentkező, fölöttébb
szemrevaló, ám hajmeresztően tehetségtelen nőszemélynek: nem az a legnagyobb baj, hogy rossz
vagy, hanem az, hogy nem vagy semmilyen. (Sírva fakadt szegényke, alig tudtam megvigasztalni).
Ennek az ellenkezőjét jómagam éltem át, amikor a tragikusan elhunyt, kiemelkedő tehetségű rendező,
Bódy Gábor rábeszélt, hogy szerepeljek az egyik filmjében. Nem vagyok színész - mondtam. Erre azt
válaszolta: „Nem baj, de van karaktered.”
Ezekkel az esetekkel érzékeltetni akartam, hogy a gyakorlatban képtelenség teljesíteni az
objektivitás törvényi követelményét, hiszen a szerkesztő nem gép, hanem szubjektív emberi lény.
A szellemisége, irányultsága kifejeződik abban, amit mond, és ahogy mondja, még akkor is, ha
nem akarja. Éppen ezért rettenetesen káros a televízióban és a rádióban zabolátlanul terjedő
magyartalan beszéd, hiszen a színvonaltalan, szakszerűtlen közlés éppen a kívánatos hatás
ellenkezőjét váltja ki. Tételezzük fel az ideális esetet, miszerint a szerkesztő felkészült, és a legjobb
tudása szerint objektivitásra törekszik. Törekedni természetesen lehet, de ettől még nem lesz objektív
senki. A magyar tömegkommunikációban már az is óriási bravúr, ha a szerkesztő egyáltalán
törekszik a tárgyilagosságra. Ugyanis, ha ez a dicséretes igyekezete ütközik a munkaadója
felfogásával, akkor a delikvens elég gyors ütemben meg fog ismerkedni az utcára került
igazmondók széles táborával. Emlékezetem szerint én még nem rúgtam ki senkit, mert nem az
elgondolásom szerint szerkesztett egy műsort. Nem cenzúráztam senki munkáját. Ám való igaz, a
munkavállalók nem rebellisek, azaz nemigen szokás a televízió profitorientált érdekeivel
ellentétes szemlélethez ragaszkodni.
De most még csak a szerkesztőnél tartunk az objektivitás dolgában. Ehhez társul még sok más is,
például az adott eseményről közölt információ képi világa, operatőri stílusa, ami elméleti értelemben
sem lehet objektív, hiszen a stílus az adott kollégára jellemző, szubjektív tényező.
A jogalkotó könnyedén előírhatja, hogy mostantól legyen mindenki objektív, még a televízió
épületének a portása és a kazánfűtője is. Csakhogy ezzel az előírással van egy ki bökkenő. Noha az
európai alkotmányossági kritériumokkal hellyel-közzel harmonizáló magyar jogrendszer szerint az
erkölcs nem jogi kategória, az emberi civilizációk mértékadó személyiségei az ókortól kezdődően, de
az úgynevezett modern korban is rámutattak arra, hogy a demokrácia hatékony működésének
feltétele bizonyos szintű erkölcsi minőség. Amint a bevezetőben utaltam rá: demokráciát csak
demokratákkal lehet építeni.
Magyarország azonban az európai társadalmak általános erkölcsi válságában is az előkelő mélypontot
foglalja el. Nálunk piedesztálra emelkedett a tisztességtelen magatartás, mint a közérdek fölé
emelt parciális érdekérvényesítés leghatékonyabb eszköze. Ráadásul a közhatalmat gyakorló
korifeusok kifejezetten mintát szolgáltatnak erkölcstelenségből. Mivel a magyar demokráciát nem
morális magaslaton álló angyalok építik, sőt még csak nem is demokraták, az objektivitás
jobbára csak a jogalkotó vágyaiban manifesztálódik.