SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 36
Descargar para leer sin conexión
Varga Csaba

            A fenntartható társadalom esélye



Az egyéni (fizikai vagy pszichikai) er szak els sorban az érzelmek elszabadulása, az értelem
kontrolljának hiánya, s mindenekel tt a tudat gyengesége vagy nem használata. A társadalmi
er szak f ként a közösségi érzelmek elvadulása, a kollektív ész kontrolljának hiánya és a
társadalmi tudat zavara és bizonytalansága.

Az er szak kultúrája kifejezés azt a tapasztalatot jeleníti meg, hogy posztmodern világunkat
változatlanul a személyes és kollektív er szak uralja, legfeljebb ez ma már finomabb,
rejtettebb vagy tompított, mint korábban, bár a viselkedési kulisszák mögött gyakran
változatlanul nyers. Ugyanakkor a kezeletlen er tombolása sokszor – ez is paradoxon –
látszólag „kulturált” er szak. Ez a mézes-mázos, átfestett, stilizált er szak bármikor átválthat
kulturálatlan barbárságba is. Az er szak egyik tárgya a Föld nev bolygó, vagy tágabban a
természet és a második természet, holott az er szak egyetlen formájával sem orvosolható a
fenntarthatatlanság.

Új helyzet annyiban van csak, hogy a globalizált világban a fenntarthatatlanság ma már
meglehet sen közismert tény, ám az egyre dinamikusabb fenntarthatatlanság-világdiskurzus
hatása minimális. Egyel re tehát a fenntarthatatlanság-közbeszéd is fenntarthatatlan, mert
jobbára eredménytelen, noha a kis változások sem lebecsülhet k, de a diskurzus azért nem
esélytelen, mi több a következ évtizedben talán javuló esély lehet.

Ezért most fogalmazzunk ne a kulturált er szak, hanem a tiszta világosság nyelvén: a 21.
században a földi civilizáció végképpen fenntarthatatlan, amit most az sem ment
automatikusan, hogy a kultúra – mint általában mindig – egyel re változatlanul fenntartható.
Ez egy másik paradoxon: párhuzamosan létezik a fenntartható kultúra és fenntarthatatlan
civilizáció. Ha a kultúra is átbillen a fenntarthatatlanságba, az már a civilizáció-kultúra
együttes agóniája.


                                                                                              1
A társadalom viszont minden szinten egyszerre civilizáció és kultúra, ám egyel re a
társadalom fenntarthatatlansága még nem annyira nyilvánvaló, mint a kivédhetetlennek
látszó klíma-krízis. A sokrét       (civilizációs, kulturális, társadalmi, gazdasági, stb.)
fenntarthatatlanság azért is válhat általánossá, mert evvel párhuzamosan egyrészt er södik a
gondolkodás, s t a megismerés zavara, másrészt a szellemi válság miatt nem születik meg az
új világalternatíva programja, amely nem egyszer en új, hanem új típusú világrendet
prognosztizálna.

Bármennyire felfoghatatlan is a számunkra, de a növekedés-központú 19-20. század most már
véget ért – talán nem pusztító robajjal. Legkés bb a 21. század második harmadában
felfoghatatlan változások mennek végbe – talán nem pusztító robajjal. Szerencsére a
fenntartható változásokhoz szükséges új tudások jórészt készen állnak, noha a különböz
társadalmak és egyének számára ezek valószín leg egyel re felfoghatatlanok. A
paradigmaváltáshoz szükséges új – nem az ember ellen forduló - technológiák jórészt szintén
készen állnak és ezek viszont még gyakran a gazdaság számára is felfoghatatlanok. A múlt és
a jöv tehát több szempontból már szemlélhet , értelmezhet – az igazi veszélyforrás ismét az
átmenet és egyben a jelen lehetetlensége – de esély van vagy lehet az új jöv diskurzusra!


El zetes felvetések, paradigma-tézisek

A fenntarthatatlanság paradigma értelmezéséhez röviden jelezzük, hogy a korszak- és
gondolkodás-váltás leírásához használt fogalompár a régi paradigmák és új paradigmák
kategóriái.

A jöv ugyanakkor egyszerre lokális, nemzeti, európai és ez végül is univerzális globlokális
tér, vagy helyesebben sokdimenziós térid -szerkezet. A fordulatot hozó jöv nek (részleges
vagy teljes) autonóm szerepl i lesznek egyrészt az egységes emberiség, másrészt saját él
bolygónk, harmadrészt az emberiség kollektív tudata. Új felismerés: a jelen kényszerpályái
hatnak a jöv re, de többé nem tartják fogságban; a jöv az új században szabadabb lett a
körülményekt l és a korszellemt l. A 21. század egyik szellemi fejleménye: a jöv nagyobb
arányban függ saját jöv képünket, jöv koncepciónktól, jöv akaratunktól, mint a múlttól vagy
a jelent l. A fenntarthatatlan-világállapotban ez esélynövel paradigma, holott az euroatlanti
kultúrában soha nem látott jöv hiány és/vagy jöv reménytelenség van.




                                                                                            2
A paradigmáknak két típusát különböztetjük meg. A világrendszert váltó új paradigma szerint
minden eddigi világrendszert (feudalizmus, kapitalizmus, posztkapitalizmus) egy-egy új (és
generális) paradigmacsoport váltott és vált le. A világrendszert korrigáló (változtató)
paradigma szerint viszont minden eddigi világrendszeren belül (a kapitalizmuson belül
például a klasszikus kapitalizmus, ipari, kapitalizmus, pénzkapitalizmus, információs
kapitalizmus) voltak a rendszert-változtató új paradigmák. A jelenlegi ezredforduló egyik új
jellemz je, hogy most nem rendszert korrigáló, hanem rendszerváltó paradigmára van
szükség.

Az egyre inkább fenntarthatatlan természet és társadalom új gondolkodást követel, ezért
néhány témánkat érint       új (zömében univerzális rendszerváltó) paradigma-hipotézist
vizsgálunk meg:

1. Az embert nem kell okvetlenül közvetlenül és személyesen fizikai vagy lelki létében tönkre
tenni. Az ember ezen a bolygón akkor is elpusztul, ha benne és körülötte a társadalom nem
létezik, felborul, szétzúzzák, vagy széthullik. A szuverén személy léte éppen úgy hozzá kötött
a társadalomhoz, mint a szintén szuverén természethez.

2. A társadalom többek között nem csak a) épített, második környezet, b) közösségi szövet,
szerkezet és hálózat, c) intézményes állam, s önkormányzat, hanem els sorban a társadalom
kollektív tudata.

3. A társadalom nem csak az emberen kívül van, hanem belül is. A társadalom és kollektív
tudata beépült az emberi testbe, az idegrendszerbe, az elmébe és az egyén tudatába is. Az
emberben is a természet, társadalom és tudat: egy.

4. Az ember és a társadalom egyaránt nem csak fizikai, hanem végtelenül összetett poszt-
fizikai (szellemi, kulturális, tudati vagy például transzcendens) valóság is. Az el bbi
paradigmákból következik, hogy minden valóságréteg (tehát természet, ember, társadalom,
szellem, stb.) sokréteg anyagi/tudati valóságvektor.

5. A társadalmat ugyanúgy, mint a természetet még mindig nem értettük meg, s kardinális
tévedésként azt hisszük, hogy a természet csak anyagi-fizikai valóság. Azaz halott, érzéketlen
valóság, s ezért azt gondolhatjuk, hogy a halott valósággal bármit tehetünk büntetlenül.




                                                                                            3
6. Ma már megkockáztathatjuk azt a hipotézist, hogy a természet, a társadalom ugyanúgy
vagy hasonlóan él, mint az ember. Ha a természet és a társadalom szervezett és bonyolult élet,
akkor feltehet en oka, célja és következménye van létének.

7. Ma az egyik legnagyobb titok, hogy az él szervezetek, dimenziók, struktúrák hogyan
kapcsolódnak egymáshoz, egyúttal miképpen feltételezik egymást, s a kölcsönös egymásra
utaltságot miért és mikor bontják fel.

8. Az ember a természetnek és a környezetnek is mindenekel tt az él társadalmon keresztül,
a társadalom büntetlen kihasználásával árt, vagy használ. Ez egyre inkább fordítva is igaz, ha
a természet-környezet pusztít, akkor els sorban az él társadalmat teszi tönkre és így nem
csak közvetlenül, hanem közvetve is megszüntetheti az embert.

9. Még változatlanul azt is hisszük, hogy a társadalom szintén hideg-rideg, tárgyi-intézményi
valóság, amely nagyon is hasonlít a csak naturálisnak hitt valóságra, s ezért a társadalmat is
büntetlenül, er szakosan alakítani lehet. A természet és a társadalom azonos érzéketlen,
gyakran durva kezelése természetesen nem más, mint az anti-kultúra, vagy a valódi kultúra
hiánya, a kultúra helyére tolakodó alacsony kulturáltságú, önpusztításra is alkalmas
civilizáció.

10. Ma már egyaránt lehet séggé vált, hogy az ember, a természet, a civilizáció, a társadalom
(a gazdaság is, mint a társadalom alrendszere), vagy a kultúra fenntarthatatlan legyen. Ezek
mindegyike külön-külön is veszély, de több fenntarthatatlanság összekapcsolása végveszély.

11. Az együttes fenntarthatatlanság tudatosulása és az evvel járó új globális magasabb
tudatállapot viszont az emberiség nagy esélye s lehet sége, függetlenül attól, hogy a
klímaválság már kezelhetetlen, a társadalmi valóság részben kezelhet , vagy az átfogó
gazdasági krízis látszólag oldható meg.

12. Nagyon valószín , hogy az emberiség már többször (majdnem teljesen) elpusztult, de
nagyon kevés tudásunk van arról, hogy végül is mi – vagy hány és milyen tényez - mentette
meg. A természet (egy bárka és a víz, amin a bárka nem süllyedt el), egy család és gyors
cselekvése (egy m köd       mikro-társadalom), a csoporttudat (a megmenekülünk-tudat és
bizonyossága), vagy a teremt er (Isten)?




                                                                                             4
13. Az ezredforduló utáni új valóság és új tudat legfontosabb üzenete, hogy semmi (sem a
természet, sem a társadalom, s t az emberiség többsége) nem menthet          meg az eddigi
személyes vagy kollektív „mentési gondolatokkal és szerszámokkal”.

Nem lehet feladatunk, hogy az új, gondolkodási-rendszereket megjelenít           paradigma-
hipotéziseket ebben a tanulmányban kibontsuk, s egyúttal tételesen érveljünk mellettük, vagy
akár ellenük is. A küls -bels       él   valóság radikális viselkedés-váltása legyen elég
figyelmeztetés arra, hogy minden eddigi értelmezés-kísérletünk újragondolásra szorulhat.

Csak a második pontra szeretnénk visszatérni, mert változatlanul fontos, hogy a társadalmat
ne naturális, vagy ne pusztán intézményi valóságnak tekintsük. Robert E. Park és Richard W.
Burgess írta: „A közfelfogás néz pontjából a „társadalom” gyakran nem más, mint a
társadalmi intézmények összessége. A család, az egyház, az ipar és az állam mint együttvéve
alkotja a társadalmat. Ebben a szóhasználatban a társadalmat a társadalmi struktúrával, az
emberek számára többé-kevésbé küls dleges valamivel azonosítják.”1 A társadalom
valóságának ez is egy rétege, de ez a „küls dleges valami” nem a társadalom lényege vagy
teljessége.

Ez a tanulmány „mindössze”, vagy els sorban bolygónk környezeti és más válságának –
további szempontokat sem elhanyagolva - a társadalom és a társadalom kollektív tudata általi
kezelését és ennek sokféle, különböz típusú alternatíváit vázolja.


A fenntarthatóság folyamatos újraértelmezése

A fenntarthatóság újragondolásra vár a társadalom és a társadalmi tudat szempontjából, s ez
egyben annak vizsgálata is, hogy a világban ma jelen lév         – uralkodó és kisebbségi –
társadalom-formációkat mennyiben és hogyan jellemzi a fenntarthatóság.

A jelenlegi pénzügyi és gazdasági világválság kit n en feltárja és megmutatja, hogy a
társadalmak önreflexiói, önmozgásai, önmentési reakciói mire képesek, és f ként mire nem
képesek még krízis helyzetben sem, mert a jelenlegi gazdasági fenntarthatósági követelmény
szinte kizárólag a fenntarthatatlan pénzügyi-gazdasági fenntarthatóság elérésére törekszik.
Ha a közelmúltat az ipari korral és az ipari társadalommal, a jelent a posztipari korszakkal,
vagy a pénzpiaci újkapitalizmussal írjuk le, amely egyébként a posztipari és az ingformációs
kor (vagy információs kapitalizmus) keverék modellje, akkor ebb l az is következik, hogy se

                                                                                           5
a közelmúlt, se a jelen világmodellje nem alkalmas a sz ken vett gazdasági-társadalmi
fenntarthatóság elérésére. Már azért sem, mert a jelen világállapotai még az új tudást sem
hasznosítják.


A fenntarthatóság új értelmezési kerete

Eltér a fenntartható fejl dés közpolitikai és tudományos fogalma. A fenntartható fejl dés
kategóriája az ipari kor egyik utolsó fogalma, amely az ipari-posztipari kor korrekcióját
célozza. A fenntarthatóság tehát csak rendszerkorrigáló fogalom és az ipari kor eddigi
fejl dés és/vagy növekedés felfogása is értelmét veszti. Ezért helyettük a funkcionális és
szubsztanciális globalizáció2keretei között új fogalmakat kellene keresnünk, ráadásul a
természeti-környezeti fenntarthatóság a funkcionális globalizációban megoldhatatlannak
t nik. Az elmúlt évtizedben átmeneti – még mindig nem paradigmaváltó – fogalmai voltak
például a fenntartható információs társadalom, a fenntartható posztpiaci társadalom
kategóriája, viszont a tudás- és tudatfejleszt kor már a szubsztanciális fenntarthatóságot
követeli.

A 21. század elején észrevehet , hogy reális közeljöv képként csak a globlokál típusú és csak
felemás fenntarthatóság remélhet . A fenntarthatatlanság mindaddig általános marad, amíg az
ökológiai kríziseket csak ökológiai krízisekként értelmezzük. Szintén észrevehet , hogy
létrejött (az els és második természeti valóság mellett) a harmadik valóság, a globlokál
virtuális valóság, amely értelmezhetetlen a hagyományos fenntarthatósággal. A mai
tudományos térelmélet jórészt másolja, vagy alig gondolja tovább a 20. század
térgondolkodását, ami szintén fenntarthatatlan, noha a fenntarthatatlanság alapvet en a
globális társadalmi tér egyik jellemz je. Mintegy lábjegyzetként ide tehetjük: korunk a
láthatatlan és rövidesen a látható paradigma-váltások folyamata lehet, avagy lassan egyedül
csak ez a paradigmaváltás lehet fenntartható.

A globalizáció lényegileg új térid egyrészt a három (és az id vel négy) dimenziós földi
valóságban, másrészt a fizika nyelvén mondva ez már ötdimenziós transznacionális
hipertérben. Az értelmezés szempontjából fontos, hogy új globalizáció-lokalizáció teremtette
új térben (térid ben) a környezeti tér tartalma és szerkezete kib vült:

   •   Az univerzális természeti térid , avagy az öt természeti alrendszer (atmoszféra,
       hidroszféra, litoszféra, bioszféra és a föld belsejét jelent geoszféra) változatlan;

                                                                                              6
•   A globális második természeti tér a nooszféra, technoszféra;
   •   A virtuális poszt-természeti (vagy harmadik természeti-környezeti) tér, például az
       infoszféra, a cyberszféra;
   •   Az el bbi három szerkezeti elem együttese, az integrált természeti-környezeti tér,
       avagy az ökológiai téregyüttes;
   •   A természeti-környezeti terek egyúttal többszintes (globális, kontinentális, nemzeti és
       lokális) társadalmi terek.
   •   Mindegyik társadalmi tér egyben a kollektív társadalmi tudati terek megnyilvánulásai.

Ezért joggal mondhatjuk, hogy a fenntartható fejl dés elmélete nem lehet más, mint az
összetett ökológiai-társadalmi (s t kollektív tudati) tér változásának, változásfolyamatának
elmélete. Ez az új felfogás: új paradigma.

A tudományos szakirodalomban közben az egyik új elmélet, a kockázati világtársadalom
elmélete váltotta ki talán a legnagyobb visszhangot. Az új elmélet (Ulrich Beck, 1997.) szerint
az ökológiai globalizáció három – hagyományos paradigmaként - veszélyforrást er sít fel: 1.
a gazdasággal összefügg       ökológiai pusztítások és ipari-technológiai veszélyeket; 2. a
szegénységb l fakadó ökológiai pusztítás és ipari-technológiai veszélyeket; 3. a tömegpusztító
fegyverek bevetésének veszélyeit. Mindez avval való szembesülést jelent, hogy ezek a
veszélyek civilizációs önpusztítást jelenthetnek és a közös végzet tapasztalatát kelthetik.

Beck felfogása azonban szerintünk szükségképpen kiegészíthet a (4) globális-kontinentális
politikával, (5) a globális tudással, tudásalkalmazással, (6) a globális társadalommal, (7) az
emberiség kollektív tudatállapotával, (7) stb. összefügg           ökológiai veszélyekkel. A
kiegészítések nélkül nincs új paradigma.

A kockázati társadalom fogalma mellett új paradigma a Gaia-koncepció. Így egy másik új
felfogás szerint (James Lovelock, 1990., 1991.) a teljes földi bioszféra több mint
alkotóelemeinek együttese. Az elmélet – mint az köztudott - az él és nem él organizmusok
kényes és egymásra ható, ideális életfeltételekre törekv egységét mutatja be.

Lovelock híres elmélete a földbolygót egyetlen egységes és önszabályozó rendszernek tartja.
A földön az élet annak köszönheti közel négymilliárd éves fennmaradását, hogy Gaia
önszabályozó mechanizmusai az állandóan változó feltételek mellett is az élet számára
megfelel   tartományban stabilizálják a légkör összetételét és a h mérsékletet. Az élet


                                                                                              7
geofiziológiai szempontból olyan rendszernek a sajátossága, amely nyitott az energia- és
anyagáramlásra, és egyúttal képes arra, hogy a küls körülményekt l függetlenül állandó
értéken tartsa bels tulajdonságait.

Ezért Lovelock felfogása szintén továbbgondolható, mert az eredeti elmélet részben maradt a
föld fizikai-anyagi valóságként való felfogásán belül, másrészt elment ennek a valóságképnek
a határáig, hiszen a Gaianak már-már valamilyen elmével vagy tudattal rendelkez
tulajdonságát feltételezte. A tudományos vita még korántsem zárult le, s t a posztnormál
tudomány a fizikai-anyagi valóság létét is megkérd jelezte, mi több megcáfolta. A föld ezért
valószín leg olyan fizikai és posztfizikai szuprarendszer, amely valamilyen önszabályozó
kibernetikus öntudattal rendelkezik. A Gaia ezért – az általunk megtapasztalt méretekhez
képest - hatalmas él lénynek tekinthet , amely az emberiség akaratával, érdekével szemben
hozhat döntést.

A Gaia tehát szintén kockázati tényez . Ezért minimális feladat, hogy bolygónkkal – a
kölcsönös tisztelet és elfogadás jegyében – minimum párbeszédet folytassunk.


A fenntarthatóság fogalmának típusai

A fenntarthatóság értelmezésének széles szellemi készlete alakult ki. Az uralkodó négy
fogalom és gondolkodási modell röviden így jellemezhet :

1. A fejl dés-központú (és/vagy gazdaság-központú) fenntarthatóság. Indikátorok: egy f re
jutó GDP, beruházások aránya a GDP-ben, áruk és szolgáltatások kereskedelmi egyensúlya,
adósság a GNP arányában, az anyagfelhasználás intenzitása, egy f re jutó éves
energiafogyasztás, ipari és lakossági szilárd hulladék mennyisége, stb.

2. A természeti er forrásokkal (vagy/és természeti feltételekkel) való gazdálkodás központú
fenntarthatóság. Indikátorok: üvegház-hatású gázok kibocsátása, ózonkárosító anyagok
használata, m velhet és folyamatosan m velt terület, m trágyák használata, fakitermelés
intenzitása, elsivatagosodás által fenyegetett területek, éves zsákmány a f bb fajokból, éves
vízkivétel a felszíni és felszín alatti vizekb l a rendelkezésre álló teljes mennyiség
százalékában, a védett területek aránya, stb.

3. A társadalom-központú (szociális jólét, s szociális igazságosság alapú) fenntarthatóság.
Indikátorok: a szegénységi szint alatt él népesség %-a, jövedelmi egyenl tlenség indexe,

                                                                                           8
munkanélküliségi ráta, születéskor várható élettartam, biztonságos ivóvíz-ellátás, alapfokú
orvosi ellátás, feln ttek írni-olvasni tudási aránya, egy f re jutó lakásterület, a népesség
növekedési rátája, stb.

4. Az el bbi három fogalom és felfogás együttes alkalmazása. Indikátorok: a gazdaság, a
társadalom és a természet-központú fenntarthatóság indikátorai.

Az ezredforduló után még mindig ezek az uralkodó gondolkodás-modellek. Ez a
háromközpontú fenntarthatóság korábban ugyan új paradigma is volt, mára azonban
elvesztette presztízsét és mozgósító kapacitását, mert a civilizáció fenntarthatatlanságát ezzel
a gondolkodással, s az ebb l kiinduló programadással nem lehetett megoldani. Ez akkor sem
történt volna másképpen, ha ezt a felfogást – paradigma módosításként – továbbfejlesztjük, s
például nem csak anyagi jólét alapú életmin ség-központú fenntarthatóságként, vagy a túlzott
er forrás használatra és általában a túlfogyasztás visszafogására épített fenntarthatóságként,
vagy az ökológiai láblenyomat csökkentését szolgáló fenntarthatóságként definiáljuk.


Az új fenntarthatóság fogalmai, néz pontjai

Az általános és az egészre irányuló új világkép (és világtudat-kép) tételesen felvázolható. Az
új valóság tehát összetett és sokdimenziós valóság: els és második természet, személyes és
kollektív tudat, szellemi valóság, transzcendens valóság, virtuális valóság. A valóság térben
(térid ben) megjelen sokszintes valóság így vertikális, horizontális és ugyanakkor térfeletti
valóság. Az él , ön”változtató”, „tudatos” természet nem azonos a halott és/vagy létez ,
anyagként-tárgyként kezelt természettel. A fizikai vagy naturális valósággal nem keverhet
össze a szellemi valóság (a kollektív tudással vagy elmével). A gazdaság szintén nem csak
termelés, árucsere és gazdasági piac, hanem szintén sokvektorú (természeti, társadalmi,
szellemi, mentális, stb.) valóság, amire a gazdasági-pénzügyi válság ismét megtanítja a
civilizációt. Az él , önfejleszt társadalom nem azonos az „objektív”, alávetett, államosított
vagy manipulált társadalommal (látható és láthatatlan). Ezért a gazdaság, a társadalom vagy
az állam szükségképpen egyszerre funkcionális és szubsztanciális valóság. Minden valóság
él szervezet, teremtett és teremt , amelynek saját törvényei, önálló programjai, önmozgásai,
kapcsolódásai és hálózatai vannak.

Az új fenntarthatóság – több változatban - tehát ebben az új világkép rendszerben
fogalmazható meg érvényesen. Ezt a kisebbségben lév új gondolkodás-modell hálózatot, a

                                                                                              9
jelen és a jöv fenntarthatóságának új fogalmi készletét azért nehéz csoportosítani, mert a
modellek még nem teljesen kristályosodtak ki, s az indikátorok többségét még nem tisztázták.

A régi paradigmát el ször mintegy halálos sebként – a már említett - a Gaia-központú
fenntarthatóság felfogás bontotta meg. Közben egyre szélesed          társadalmi körökben a
növekedést elutasító integrált környezeti és társadalmi fenntarthatóság gondolata terjedt el.
Ugyanakkor a kollektív tudatemelés alapú integrált fenntarthatóság koncepció még nem vált
ismertté, de a tudás, tudat és spirituális javulás alapú fenntarthatóság teóriája napirendre
került.

Több gyökeresen új, más, komplex fenntarthatóság közelítésr l, felfogásról, értelmezés-
vízióról beszélhetünk:

1. Humán ökológia (alternatív értelmezések: ember és környezete ökológia, jó élet ökológia,
autonóm természeti ökológia, tranzakciós ökológia, humán környezeti ökológia, stb.) Él -
önszervez , sokrét természeti-társadalmi-kulturális központú fenntarthatóság modellek.

2. Társadalmi-közösségi ökológia (alternatív kategóriák: kollektív felel sség alapú ökológia,
települési ökológia, közösségi ökológia, stb.). Él      társadalom központú fenntarthatóság
modellek.

3. Transzcendens ökológia (alternatív nevek: spirituális ökológia, ökoteológia, szakrális
ökológia, remény teológia, stb.). Ökoteológiai fenntarthatóság modellek: például keresztény
és más vallásból kiinduló, kozmikus intelligencia vagy gnózis alapú felfogások.

4. Tudat ökológia (alternatív fogalmak: kollektív intelligencia alapú ökológia, poszt-ökológia,
lét-ökológia, új tudatosság ökológia, etikai ökológia, stb.). Kollektív tudat központú
fenntarthatóság modellek.

Ha szeretnénk összefoglalni az új megközelítéseket, b vebben így jellemezhetnénk az új –
részben egymást átfed , részben kiegészít , részben új irányokat nyitó - ökológiai modelleket:

1. Mi a humánökológia?

„Az ember és a környezete kölcsönös egymásra hatásával foglalkozó ökológiai tudományág.
A környezeten a természeti, kulturális és társadalmi környezetet egyaránt értik. A fenntartható


                                                                                            10
életmód, az új típusú tudatosság és a környezeti változások egységes néz pontú, folyamatos
diskurzusra alapozott vizsgálatára a humánökológiát javasolhatjuk.

A humánökológia olyan környezeti alaptudomány3,mely szervez dési mintáit figyelembe
véve nehezen sorolható be a természettudomány/társadalomtudomány felosztásba. Azonban
mindenképp embertudományról van szó, érdekl dési területe és vizsgálódási technikái
alapján. A humán ökológia „tehát az ember és környezetének kapcsolatait, összefüggéseit,
állapotát,    és    perspektíváit    elemzi,   melynek   keretében   foglalkozik   az   ökológia
tudományelméletével és tudománytörténetével, a humánökológia meghatározásával és
részterületeivel (antropológia, szociálantropológia, evolúcióelméletek, ember és természet, az
agronómia humánökológia dimenziói, a természetvédelem humánökológiája), a történelmi
ökológia kérdéskörével, a kultúra - ökológia és a politikai ökológia területeivel. Érinti a
globális programokat, világjelentéseket, az új nemzetközi rend kritikai aspektusait, a "zöld"
politikai mozgásokat, a harmadik világ helyzetét a világ környezetvédelmében, valamint a
békekutatások, konfliktuskutatások és az egyes kormányzatok környezetvédelmi politikáinak
területét.”

Lányi András az ezredfordulón – egy könyvel szóba rejtett - elmélyült esszével4 szólította
meg a hazai értelmiséget. Ennek summázata így hangzik: „A humánökológia a szimbolikus
környezetben zajló emberi együttélést vizsgálja.” „Mivel az emberi élet eredend
adottságának nem az individuális különlétet, hanem az együttlétet tartja, a humánökológia
nem fogadhatja el a pozitivista és redukcionista társadalomelméletek kötelez kiindulópontját,
a „társadalmi egyént”: empirikusan csak a biológiai egyed és a társadalmi viszony léte
igazolható. Még kevésbé ismerheti el a – társaiktól és környezetükt l függetlenített – egyének
sokaságából        formális   vagy    ideológikus   ismérvek   szerint   képzett   kollektívumok
els dlegességét. Az elvont egyéniség és a még elvontabb közösség-koncepciók helyett
kiindulópontját a személy életét alkotó kapcsolatokban keresi. Végül szükségképpen el kell
határolódnia „az ember halálát” proklamáló strukturalista és posztstrukturalista irányzatoktól
is, ahol maga a rendszer él önálló életet – a társadalmi érintkezés intézményei -, az erkölcsi
személyiség pedig elt nik az egymás iránt közömbös bioszféra és technoszféra közt.”

2. Mi a társadalmi ökológia?

Lányi András egy másik, szintén korábbi írásában5 így fogalmazott: ”A környezeti
kölcsönhatások jelent ségének felismerése tehát párhuzamosan terjedt a természet és a

                                                                                             11
társadalom kutatói között. A közös tematika elkerülhetetlenné teszi az interdiszciplináris
együttm ködést – anélkül természetesen, hogy a két tudásterület tételezésmódjának alapvet
különbségér l megfeledkeznénk. A bioszféra-krízis nem értelmezhet a humaniorák bevonása
nélkül, az iskolai környezeti nevelés nem érhet célt, amíg csak a természetismereti tárgyak
tananyagában szorítanak neki helyet, a környezet pusztítása ellen fellép              társadalmi
mozgalmak joggal követelnek ökológiai belátáson alapuló politikát.”

Werner Kroh hosszú cím tanulmányában (Egy ökológiai etika alapjai és perspektívái - A
jöv iránt érzett felel sség, mint a teológia kihívása6) világosan összegez:

„Mármost abba a kérdésbe ütközve, hogyan szervezhet              meg a jöv       iránti kollektív
felel sség, Jonas alapvet dilemmával találkozik: Egyfel l tudván tudja, hogy a hatalom
korlátozásának "a társadalomból (kell) kiindulnia, mivel semmiféle privát felismerés,
felel sség vagy aggodalom nem elegend a meglátott feladathoz", és "csupán a politikailag
érvényesített társadalmi fegyelem legnagyobb mértéke képes a jelen el nyeit alárendelni a
jöv hosszútávú parancsának". Hiszen többé nem csupán a felhasználásnak, hanem a hatalom
megszerzésének a mérséklésér l is szó van. Másfel l azt hiszi, hogy a megkövetelt (harmadik
fokú) új hatalmat, amely az embert nemcsak önmagától védi meg, hanem a természetet is az
embert l, csak egy elit tudja etikailag és intellektuálisan átvenni; s hogy következésképpen a
"felel sségteli    lemondás   politikájának   jöv beni    szigorában    a     demokrácia   (ahol
szükségszer en a jelen érdekeltségei viszik a szót), legalábbis ideiglenesen alkalmatlan", és ez
id szerint, még ha "ellenkezve" is, mégis csak a "zsarnokság ('Tyrannis') különböz formáit"
mérlegelhetjük.”

3. Mi a transzcendens (vagy spirituális) ökológia?

György Lajos – Mit jelent materialistának lenni, ha nincs többé anyag?7 cím esszéjében -
összefoglalja Theodore Roszak 1992-ben megjelent A Föld hangja cím                   könyvének
üzenetét: „A kozmosz és a föld (Gaia) – él, célja van, tudatuk is van, de az számunkra, az
ember számára megfejthetetlen és megismerhetetlen. Az ember megjelenése a mindenségben
szükségszer , nem véletlen. Az ember, aki evett a tudás fájának gyümölcséb l, igyekezett
elfeledni, amit a mindenségt l - (Istent l) kapott. Saját játéka, hatalma, önzése érdekében
elnyomja legjobb (Isteni, kozmikus) énjét, ökológiai tudattalanját. Célunk annak
felszabadulása, megismerése.”



                                                                                              12
„Ha az ökológia számunkra együttlétezéstan8, egyben minden létez            kölcsönhatásának
tudománya is, akkor nem hagyhatjuk vizsgálódásunk körén kívül az anyagi világ és a nem
anyagi kölcsönhatásának kérdését. A szakrális szemiotika és kommunikáció, a misztikus
tapasztalatok, a Szent megtapasztalásának és a rituális-mágikus jelenségek antropológiai
jelenségvilágának körét. Egy átfogó ökológia nem tekinthet el a transzcendens és az anyagi
világ viszonyának vizsgálatától, ez álljon bár mély ökológiai alapokon, vagy közeledjen
tárgyához a kultúratudományok relatívizáló nyitottságával. Még akkor sem tekinthet el, ha az
ökológiai biológiai alapparadigmája számára már a humánökológia létjogosultsága is kérdéses
volt.”

Az egyik indiai szerz koncepciója9 meggy z :„Gaia, a Mélyökológia, a Permakultúra és a
Bioregionalizmus egy integrált természetszemlélet gyakorlati alapját képezik. De a világ nem
tartható fenn csupán gyakorlati elképzelésekkel. A szellemre is szüksége van. Ha nincs
helyünk a szellem számára, céltalanok leszünk. Ezért a Teremtés szellemisége, amely a
szentség iránti érzékenységet segít fejleszteni, az ökologikus világszemlélet lényeges része.
Mit jelent a Teremtés szellemisége? Ez nem egy vallás, nem azt jelenti, hogy templomba kell
járnunk, vagy a Bibliát kell olvasnunk. Azt jelenti, hogy az emberi lélek és a talaj isteni
eszmével van átitatva.

A Teremtés szellemisége hozzásegít, hogy a természetet és önmagunkat másképp lássuk. A
Föld szent, a fák szentek, és szentek a folyók és a hegyek is. Az indiai emberek azt mondják:
ez Ganges szent folyója. A Ganges a világ összes folyóját szimbolizálja, és minden folyó
szent. Indiában sok él fa szentély van. Nincs szükségünk templomokra, minden fa szentély. A
Teremtés szellemisége a minden élet iránti tisztelet érzését fejleszti, nemcsak az emberi élet
iránti tiszteletet. A legtöbb ember elfogadja, hogy az emberi élet szent; nem vehetjük el az
emberi életet. Értékeljük az embert, pusztán, mert ember. Hiszünk az emberi élet
szentségében; ezt kell kiterjesztenünk minden életre. Az emberi kapcsolatokon belül
elfogadjuk mások segítségét, szolgálatát. Ilyen alkalmakkor azt mondjuk, "köszönöm",
kifejezve a hála érzését – ez a hála a Teremtés szellemisége.”

4. Mi a tudatalapú ökológia?

Karsai Gábor Filozófia és ökológia10 cím           tanulmányában a fontosabb filozófusok
természettel, ökológiával kapcsolatos nézeteit elemzi.„Whitehead szerint az emberi tudat vagy
értelem valójában egy sokkal mélyebb kreativitás vagy teremt er sajátos felfokozódása. Ez a

                                                                                           13
kreativitás minden természeti létez ben m ködik, minden történés tanúbizonyságot tesz róla.
Voltaképpen nem más, mint az adott történés vagy létez szubjektivitásának, a környezet
hatásaira adott aktív válaszának, a puszta passzív alkalmazkodáson túli eredeti
hozzájárulásának az elve. A receptivitás, a küls      hatások befogadása minden létez ben
kiegészül valamiféle spontaneitással, szabad ön- és környezet-meghatározással. A világ, a
természet, a környezet nem hatásbefogadások puszta összessége, hanem él és dinamikus
kölcsönhatások komplex egésze, hálózata, nyílt rendszere. Minden létez         vagy történés
"észleli" a környezetét, befogadja, magába építi annak hatásait, és a maga részér l,
kialakulásának, létesülésének folyamatában "válaszol" ezekre a hatásokra, min síti azokat.”

„Az itt csupán vázolt, és részletesen nem kimunkált filozófiai alapelvek megítélésem szerint
lehet vé teszik az "ökológiai gondolkodás" filozófiai megalapozását, végs soron a természeti
és az emberi (tudati) valóság közös filozófiai alapra helyezését, különválasztásuk
felszámolását, és a közös világ egységes szerkezetének feltárását.”

„Egy bizonyos pont után a társadalom kollektív tudatának súlya újra akadályokat, korlátokat
görget az egyéni emelkedéshez, ami így csak pillanatnyi betekintést enged a fejl dés
magasabb szintjeibe. Eme korlátok feloldása a fejlett tudatok csoportos együttm ködésével
érhet el, ami egyúttal megnyitja a társadalom el tt a tudat alapú kormányzás lehet ségét is”
(Dienes István, fizikus).

Néhány fontosabb – vagy karakterisztikusabb - idézetet ismertettem, természetesen számos
további felvetésre hivatkozhattam volna.

Sokan beszélnek tehát az ökológia és a társadalom összekapcsolásáról, de egyel re kevés
kutató, vagy értelmez gondolkodó beszél önálló társadalmi ökológiai szemléletr l. Ennek
nagyon egyszer okai vannak: a társadalmat még mindig szintén nem értjük, s azt sem
nagyon, hogy milyen kardinális szerepe van az ökológiai problémák megoldása
szempontjából is. Holott a természet is társadalmasult valóságforma, s t a környezet
társadalmi produktum, ráadásul régóta jól tudjuk, hogy minden tény társadalmi konstrukció.
Szinte minden csak a társadalmon keresztül vagy/és a társadalomban létezik.


A fenntartható társadalom koncepciója



                                                                                              14
A globális-lokális társadalom és természeti környezete között szoros egymásra utaltság és
interakció van. A társadalom természeti környezetben jön létre, s a természeti környezet
meghatározza a társadalmat. A kapcsolat még ennél is lényegibb: a társadalmak (és a
társadalom egységei) a környezet megtartói vagy felél i, s fordítva, a környezeti állapotok és
változások tehát minden közösség és társadalom fenntartói, vagy létfeltételeinek
megkérd jelez i. Az összetett környezeti rendszerek és az összetett társadalmi rendszerek
nem csak hatnak egymásra, hanem egységes természeti-ökológiai rendszerként léteznek.

Ez az összefüggés eddig is világos volt. Nézzük a kés bbi, vagy jelenlegi súlyosabb
felismeréseket. Az önszervez d , vagy a társadalom által kontrollálhatatlan természet, vagy a
éppen a társadalom által megzavart vagy tönkre tett természet tulajdonképpen bármikor, alig
kiszámítható módon elpusztíthat társadalmi csoportokat. A társadalom tehát védtelen. Az
ember személyesen, egyedül, társak nélkül – bármilyen egyéni természetpusztító cél is
vezérelje – az univerzális természetet nem képes elpusztítani, vagy f ként csak egyes lokális
természeti közegnek okozhat károsodást. A sokaság, a társadalom, s különösen a globális
társadalom viszont nem csak önmagát, hanem magát a természetet (s t a bolygót) is képes
tönkre tenni vagy elpusztítani. A természet tehát védtelen, ha természetesen eltekintünk a
poszt-természeti (például metafizikai) védelemt l.

Ez a kett s védtelenség elve. Ám a természet súlyosabban kiszolgáltatott, mint az ember vagy
a társadalom. Az új ökológiai gondolkodás azonban azt is feltételezi, hogy az emberi
társadalom az egyetlen olyan kockázati tényez , amely képes a természet totális pusztítására.
A tétel ellentéte is igaz: az emberi társadalom az egyetlen olyan tényez , amely képes a
természet-környezet megóvására, helyreállítására. Ezért bármikor, bármilyen ökológiai
krízisr l beszélünk, legyen világos, hogy végs soron csak a társadalom segíthet.

Az állam, a technológia, a tudás (vagy bármi más eszköz) csak hozzájárulhat a
kríziskezeléshez. Kitüntetett szerepe egyedül a társadalomnak van, amely integrálja, er síti és
végigviszi a legjobb személyes és tudatos egyéni elképzeléseket. Ember nélkül nyilván nincs
közösség és társadalom, ám közösség és társadalom nélkül az ember            slény, vagy jobb
esetben studat.

Ezért mindennem fenntarthatóság – de nem kizárólagos - kulcsa: a társadalom, ha az képes
önmagában fenntartható lenni, s képes hatékonyan fellépni mondjuk a természet, a gazdaság,
vagy a kultúra fenntarthatósága érdekében. Ezért a jöv        titkos és nem titkos kulcsa: a

                                                                                            15
társadalom, avagy az emberek együttes cselekvése. Ha más és jobb világot akarunk, ez
alapvet en a társadalom jobbvilágot-teremt       képességének alkalmazásától függ. Legyen
közben az is világos, hogy a társadalom ma azért t nik alkalmatlan jobbvilágot-teremt
eszköznek, mert nem értjük a társadalmat, vagy felületesen ismerjük, s nem tudjuk jobb célok
érdekében dinamizálni.

A társadalom: üres el ttünk. Foncsorozott üveg, ami nem tükröz vissza semmit. A tükör-
képtelenség oka lehet akár a tükör hiánya is. Holott a társadalom nem izolált, rideg, fagyott
vagy lélektelen valóság: a társadalom kett s értelemben is forró valóság. Egyrészt azért, mert
a társadalom az a valóság, amely minden embert létét megrövidíti, az egyén – különösen, ha
tudás- és tudat- és közösségszegény - tényelegesen és szimbolikusan is els sorban a
társadalomba hal bele. A betegségek zömében csak következmények. Másrészt azért, mert
egyedül a társadalom és a kollektív tudat emeli ki az egyént természeti és környezeti korlátai
közül, s t a társadalom közvetíti az embernek a tudásokat, hiteket, részben a vallásokat, így a
társadalom tesz létrát a Istenhez vezet lépésekhez is. Kivételek azok a magas rangú (tehát
magas tudatú) személyek, akik kétségtelenül tartósan magas tudatállapotban vannak, s ennek
révén nincsenek alávetve a társadalom transzcendencia-szolgáltatásainak sem. Ám a tanítvány
sem jut el egyedül, Mester nélkül a Himalája barlangjaiba.

Ezért aktuális (vagy els ) paradigmaként létkérdés, hogy a különböz           társadalmak ma
ugyanúgy fenntarthatatlanok lehetnek, mint az ipari-posztipari civilizáció, amelynek egyik új
paradigmája, hogy a gazdaság nem tudja eltartani a társadalmat, ráadásul a gazdaságnak
alávetett társadalmak – a sokféle közvetett er szak hatására – láthatóan hozzáidomultak a
fenntarthatatlan gazdasághoz. A másik új (rész)paradigma ezért az, hogy a társadalom nem
tud mit kezdeni a fenntarthatatlan gazdasággal; a kölcsönös fogság állapotában a gazdaságok
és a társadalmak egymást húzzák lefelé, miközben a gazdaságok és társadalmak
együttm ködését szervez és az állami intézményeket m ködtet hatalmi elitek képtelenek
megoldani a válságokat.

A harmadik paradigma-elem, hogy a természet figyelembe vétele nélkül sem a gazdaság, s t
sem a társadalom nem tudja eltartani, mi több jólétbe emelni az embert. Eljutottunk a
végpontig, vagy annak közelébe: nemcsak a gazdaság nem tudja eltartani a társadalmat,
hanem a társadalom sem az embert, az emberi életet, mert a közösség és a kultúra
kártyavárként omlik össze a fenntartható társadalom nélkül. A kiterjedt ökológiai és gazdasági
válság felszínre hozott két alaptörvényt: a természet fenntarthatatlansága egyre inkább együtt

                                                                                            16
jár a társadalmi fenntarthatatlanságával, az utóbbi pedig elvileg-logikailag akár az utolsó földi
ember és tudat kipusztulását is jelentheti, ami egyébként nem biztos, hogy az ember – mint
biológiai-társadalmi reprodukció - kihalását hozza magával.

A társadalom ugyanakkor nem, vagy nemcsak pusztán fizikai létforma, vagy nemcsak
második természeti környezetként megtestesül        naturális valóság. Avagy a társadalom –
jelképesen – nem csak sok egyes ember gazdag együttélési rendszerei, s nem csak családi
kapcsolatokban, emberek házaiban, vagy közintézményekben és épületeikben fejez dnek ki.
A társadalom szellemi valóság (is), mert minden egysége, eleme, „mozdulata” szellemi
komponens. Így a társadalom lelki, vagy spirituális valóság (is), még akkor is, ha ennek sem a
társadalom sok tagja, sem az egyes ember nincs tudatában, pedig minden egyes darabja,
viszonya, emléke és jöv álma metafizikai természet . És a társadalom lényegileg mindig
virtuális valóság (is), mert a társadalmat senki nem tudja megfogni, mint egy tárgyat, vagy a
társadalomba nem lehet úgy beleülni, mint egy autóba.

A társadalmat az emberek szinte kivétel nélkül labirintus rendszerként élik meg, amelynek
nem találják a kijáratát, holott a társadalom eredetileg azért jött létre, hogy járható utat
kínáljon a vacsorához, a f tött barlanghoz és az Istenhez. A társadalom labirintusként való
tételez dése azért veszélyes, mert a társadalom, s benne az egyén tartósan idegen,
veszélyeztetett, kiszolgáltatott és sokszor az önmagára nézve krízist jelent veszélyforrásokat
sem észleli.

A veszélyeztetett ember aztán önmagára is veszélyes, legfeljebb a durva vagy a finom, a
teljes vagy részleges, a látható vagy láthatatlan önpusztítások között válogat. Az anyagi
létezés abszolutizálása vagy a mértéktelen túlfogyasztás vagy a tényleges Abszolútum
elvetése mind-mind valamilyen típusú önpusztítás, vagy önkárosítás. Mindez egyébként a
társadalom fenntarthatatlanságának is tárgyszer tájleírása. És akkor is tiszta igazság ez, ha
számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy minden egyes emberben ott él az Önvaló, vagy a
személyes Isten, avagy az isteni Én, de ugyanakkor minden ember lelke mélyéb l, vagy az
örökké rejtett tudatalattijából el hívható az ön- és világpusztító er , ami önmaga által nem
mindig kontrollálható.

A társadalom életképességét, krízismegoldó kapacitását vagy lelkiállapotát így az is rontja,
hogy a naturális társadalom sokáig érzéketlen a természeti bajok iránt, s t jellegéb l fakadóan
nem is rezonál érzékenyen a környezet romlásának figyelmeztet jeleire, mindaddig nem,

                                                                                              17
amíg a társadalom fizikai (vagy akár szellemi) létét nem veszélyeztetik az ökológiai (vagy
bármilyen más) válságok.

Niklas „Luhmann a társadalom specifikumát11, alapját a kommunikációban látja. Mindaz a
társadalmat jelenti, ahol kommunikáció megy végbe, a környezete pedig az ezen kívüli világ.
A társadalom tehát nem képes a környezetével kommunikálni, csak a környezetér l, vagyis a
vizek szennyezése, a vadak pusztulása nem okoz addig társadalmi rezonanciát, amíg nem
beszélnek róla. Mint korábban láttuk, a társadalom részrendszerei a saját kódjukkal
szelektáltan észlelik a környezetüket, maga a társadalom mint egész viszont nem rendelkezik
ilyen kóddal, és így egységesen csak kivételes esetben képes a környezetére reagálni, például
egy földrengésnél. A luhmanni konklúzió ebben az összefüggésben: a társadalom, mint egész
nagyon alacsony rezonanciafokkal rendelkezik a környezete irányába.”

A társadalom feltárása azonban megcáfolja azt a luhmanni tézist, hogy a társadalom alapja a
kommunikáció, mert a társadalom elkezd (vagy hatékonyabban kezd) él szervezetként és
kollektív cselekv ként m ködni, ha er s konfliktushelyzetbe kerül. A társadalom értelmezése
viszont azt a tézist is elveti, hogy a társadalom lényege „csak” szervezet, vagy például a
közcselekvés, hiszen az új tudomány elemzései már kimutatják, hogy az intézményes
társadalom közösség mindig függ a kollektív tudattól. A kollektív tudat ugyan függ az emberi
személyes tudatoktól, de – ez az új paradigma-hipotézis – nincs alárendelve a naturális
egyéneknek és társadalmaknak, mert a jelek szerint egyrészt önálló fizikai és nem-fizikai
mez , másrészt még magasabb, nem a földi civilizáció által befolyásolható még magasabb
tudatmez khöz köt dik.

A társadalom projektum most azonban egyszerre több titok dimenzióba ütközik. 1. A
magasabb tudatállapotban lév egyén képes-e személyesen befolyásolni a kollektív tudatot,
amely a befolyásolás után megváltozva számos-számtalan emberre hat befolyásoló er ként?
2. Ha egyszerre több magas tudatállapotban lév egyén (mintegy tudatközösségként) képes-e
csoportosan befolyásolni a kollektív tudatot, amely az intenzív befolyásolás után számos-
számtalan emberre hat új módón er s befolyásoló er ként? 3. Az ember egyénileg vagy
csoportban kollektíven hat az emberiség tudatmez jére, akkor ez a tudatmez           képes-e
befolyásolni a természetet és a természeti-környezeti viselkedést? 4. Ha a társadalmi tudatot
nem alulról, vagy nem az ember fel l nézzük, akkor ez a mindenkori, egyszerre változatlan és
folyton változó emberiség-tudat milyen „öntudattal”, milyen „önprogrammal” rendelkezik?


                                                                                          18
5. A kollektív tudatra felülr l (vagy bármilyen irányból, vagy dimenzióból) és nem az ember
(s t nem az egyéni isteni Én) irányából milyen transzcendens hatások érik?

Vagy hagyjuk el a spirituális tér- és id feletti mez ket (vagy akár feltételezzük azt, hogy nem
is léteznek), kérdezzük meg, hogy a kollektív társadalmi tudatnak milyen a viszonya,
interakciója   a   kollektív   tudással   (az   univerzális   társadalmi   vagy/és    kozmikus
intelligenciával)? És teljesen mindegy, hogy milyen és hány további kérdést teszünk fel, azt
ne feltételezzük, hogy mindegyik kérdés értelmetlen vagy értelmezhetetlen. A végtelen
valóság soha nem zárt, mindig nyitott, csak az vet dhet fel, hogy meddig és mennyire látunk
el a küls -bels végtelenben. Nincs hova és nincs esélyünk kihátrálni vagy elmenekülni a
nyilvánvaló és nem oktalan kérdésfelvetések el l.

Az ember esetleg persze elmenekülhet majd más bolygóra, ahol a természeti környezet sokkal
rosszabb min ség is lehet, ám sikeres menekülésének és megmaradásának feltétele, hogy a
társadalmat is magával menekítse. Egyedül senki nem repül át, mondjuk, a Marsra, ahol
önmaga a sivatagos felszín alatt vagy felett aligha teremt saját létének paradicsomot. Ha ez
így van, akkor az is törvény és igazság, hogy érdemesebb a földet és társadalmát megmenteni,
mint az emberiség fizikai exportjában gondolkodni.

A mindenkori társadalom és társadalmi tudat tehát akkor válik fenntarthatóvá, ha el ször is,
megértjük, hogy a társadalom sokszintes, sokvektorú valóságrendszer és valósághálózat. Ez az
összetett valóság egyszerre racionális és racionálitáson túli, ezért ugyanolyan természet , mint
például egy tizenhárom éves kamasz, vagy egy negyvenhárom éves feln tt, akit senki nem tud
bábként rángatni, vagy tárgyként kezelni. Másodszor megérthetjük, hogy ez a bonyolult
kapcsolat rendszer, oda-vissza kommunikáció és egyszerre spontán és tervezett cselekvés
egyrészt nem véletlen, s nem csak szándékos, másrészt nem csak oksági, s okságon túli,
harmadrészt kézzelfoghatóan evilági és ugyanakkor világon túli. Önmagában egyszerre képes
erkölcsös és erkölcstelen, vagy akár erkölcs nélküli lenni.

II. János Pál pápa üzenetéb l12 idézhetünk: „A modern társadalom nem lesz képes megoldást
találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld
társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a b völetében
él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az
ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik
az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdekl désünket

                                                                                             19
mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszer ség, önmérséklet és önfegyelem valamint az
áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell, hogy váljanak, különben mindannyian egy
sz k réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.”

A pápa üzenete az evilági erkölcs újrateremtését szorgalmazza, miközben evidens, hogy a
transzcendens szinten nincs más, mint erkölcsös teremtett világ. Ide nyulunk vissza er ért és
hitért, s innen vezérelve törekszünk a társadalmon keresztül elvégezhet ökológiai egyensúly
visszaállítására.


A         fenntartható               (és/vagy       újraalkotott)               társadalom
programja

Jelenleg ugyanúgy nincs egyesített társadalomelmélet, ahogy hiányzik az egyesített fizika
vagy természet elmélet. Ha nincs egyesített társadalomelmélet, akkor aligha lehetséges a
fenntartható társadalom elmélete. Ha nincs a társadalom egészére rátekintésünk, akkor
szükségképpen töredékes lesz a fenntartható társadalom felfogása. Ezt a tételt szinte minden
fontos publikáció igazolja. Például Donella és Dennis Meadows a kilencvenes évek elején
publikált egy fontos tanulmányt13 a fenntartható társadalom értelmezésér l és programjáról

A tanulmány összefoglalja, hogy a fenntartható társadalomnak egyrészt milyennek nem kell
lennie, másrészt az is, hogy milyennek kell lennie. A negatív mutatók közül kiemelhet : a
fenntartható társadalom nem a fizikai expanzióban, hanem a kvalitatív fejl désben érdekelt;
nem merevedik bele a jelenlegi igazságtalan elosztási viszonyok változatlanságába; nem
feltétlenül a kilátástalanság és stagnálás társadalma; technikai vagy kulturális értelemben nem
kell primitívnek lennie; nem egy megmerevedett világ, melyben a népesség, vagy a termelés,
vagy bármi más abnormális módon állandó állapotban marad; nem fogja megszüntetni a
szabadság fontos fajtáit; nem feltétlenül szükséges, hogy uniformizált társadalom legyen;
semmi nem utal arra, hogy antidemokratikus, kellemetlen vagy unalmas legyen. És
legf képpen: a szerz k szerint semmi oka nincs annak, hogy a nem megújuló er forrásokat ne
használják, amennyiben használatuk megfelel a fenntarthatóság kritériumainak, „nevezetesen
a megújuló helyettesít k kifejlesztése követelményének, hogy egyetlen jöv beli társadalom se
épüljön    olyan    er forrásokra,    amelyekr l   hirtelen   kiderül,   hogy   kifogytak   vagy
megfizethetetlenné váltak”.



                                                                                              20
A felsorolás leplezetlenül mutatja, hogy a két szerz tudatosan belül marad a kapitalizmus-
újkapitalizmus hagyományos paradigmáján, s t a tanulmányuk elején maguk is beismerik,
hogy az általuk felvázolt fenntartható társadalom koncepció nem sokban különbözik attól,
amelyben az emberek ma élnek.

A tanulmány második felében el ször összefoglalják, hogy mik jellemezhetik a fenntartható
társadalmat: 1. a visszajelzés tökéletesítése, azaz például jobban meg kell ismerni az emberi
populáció jólétét, valamint a lokális és globális er forrásokat és szemétlerakókat; 2. A
reakcióid k felgyorsítása, avagy aktívan keresni kell azokat a szignálokat, amelyek jelzik, ha
a környezet károsodik; 3. A nem megújuló er források felhasználásának minimalizálása; 4. A
megújuló er források eróziójának megel zése; 5. Minden er forrás maximális hatékonyságú
használata; 6. A népesség és a fizikai t ke exponális növekedésének lelassítása és végül
megállítása. Szerintük „…az utolsó tételnek nagy a jelent sége. Intézményi és filozófiai
változásra, valamint társadalmi innovációra van szükség. Megköveteli a kívánatos és
fenntartható népesség- és termelési szint meghatározását. Inkább a fejlesztés, mint a
növekedés eszméjéhez kapcsolódó célok megfogalmazását kívánja meg. Egyszer en, de
lényegre tör en egy olyan emberi létezés célképzeteit igényli, amelynek nincs szüksége
állandó fizikai expanzióra.”

Ez a néhány utolsó mondat új paradigmák keresését jelzi, de csak az elvont célképzetek
igénylését követeli. De melyek ezek? Tanulmányuk végén három területen új gondolkodásmód
szükségességét emelik ki. Az egyik a szegénységre, a másik a munkanélküliségre, a harmadik
– ez a legérdekesebb – a kielégítetlen anyagi szükségletekre vonatkozik. A szegénység
kezelésér l azt írják, hogy a világ ökológiailag és gazdaságilag eggyé forrott, mindnyájan itt
élünk ezen a levadászott területen, amelyen van még mib l elboldogulni, ha ügyesen
szervezzük. A munkanélküliségnél az új gondolkodásmód például az, hogy a foglalkoztatás
nem lehet követelmény a megélhetés számára, így jelent s kreativitással létrehozható egy
olyan gazdasági rendszer, amely igazságosan osztja el a munkát és pihenést. A kielégítetlen
anyagi szükségletek kapcsán azt mondják, hogy a lelki kiüresedés az egyik legnagyobb
éltet je az anyagi növekedés iránti vágynak, holott az emberek önazonosságra, közösségre,
feladatokra, elismerésre, szeretetre, örömre vágynak, amelyek anyagi dolgokkal nem
kielégíthet k.

Donella és Dennis Meadows végül ezt víziót fogalmazzák meg: „Az expanzió korszakát
lassanként az egyensúly korszaka váltja fel. Ennek az egyensúlynak a megteremtése az

                                                                                           21
elkövetkez néhány évszázad feladata… Az új kor témája nem a fegyver és az ember és nem
is a gép és az ember lesz; a nagy téma az élet újjászületése lesz, a mechanikus felcserélése az
organikussal, és a személyek mint minden emberi er feszítés végcéljának a rehabilitálása.
M veltség, humanizáció, kooperáció és szimbiózis: ezek lesznek a világot átfogó új kultúra
jelszavai.” Igen, legyen így. De egyel re semmi jele annak, hogy az egyensúly korszaka
jönne, holott a tanulmány megírása óta majdnem húsz év eltelt. Ha az ideális jöv höz néhány
évszázad kell, akkor – ha minden így marad - arra sincs nagyon esély, hogy az emberiség
odáig megmarad. Igen, a program nem más, mint az élet újjászületése, de hogyan érhetjük el
ezt?

A két szerz tehát nem old meg semmit, az új gondolkodásmód náluk nem hoz új paradigmát.
Ha viszont a szakirodalomban körbenézünk, ennél nem találunk jobb, átfogóbb, vagy
kidolgozottabb jöv képet. Ezért el ször tegyünk arra kísérletet, hogy Meadowsék hat pontban
összefoglalt pozitív fenntartható társadalom vízióját gyökeresen kiegészítsük egy
továbbgondolt, valóban új és fenntartható jöv t ígér világképpel:

1. pont: Az új, fenntartható, globális-lokális világrend. A jelenlegi gazdasági világrendet nem
elég – ugyanebben a logikában – javított világrendre váltani. Az új és más típusú világrend-
modellek kitalálása most folyik. Mindegyik világrend típus újragondolt, fenntartható és/vagy
újrateremtett lesz.

2. pont: A poszt-piaci (poszt-t ke alapú) gazdaság, avagy a poszt-kapitalizmus utáni új
gazdaság. A kapitalista (vagy ami még rosszabb: az un. szocialista, tehát államkapitalista)
gazdaság nem átmeneti, hanem általános krízisben van, amelyet ma még makacsul védenek a
piacpárti dogmatikus ideológusok. A szemléleti vagy stratégiai alternatíva hiányzik. Mindegy,
hogy a következ félszázad milyen új gazdaság-modelleket dolgoz ki, ám ezek mindegyike
valamilyen mértékben poszt-piaci, vagy/és már nem a mostani t ke-központú gazdaság lesz.
A gazdaság koordinálását se a láthatatlan kéz, se a látható kéz nem tudja ellátni: jön a
tudásbeli, a társadalmi, az erkölcsi, vagy a spirituális posztpiaci szabályozás.

3. pont: Részvételi állam, részvételi (és elektronikus) demokrácia. Az elmúlt századok állam-
modellje,    vagy     tágabban     politika-,    hatalom-,    kormányzás       típusa   egyaránt
m ködésképtelenségét, reformképtelenségét, kríziskezelési képtelenségét mutatja. A folyton
újragenerált hatalom- és öncélú igazgatás-központúságot felváltó modellt egyaránt jellemzi
majd, hogy egyrészt az állam- (vagy közösség-) polgárt nemcsak bevonja, hanem annak

                                                                                             22
részvételére épít, másrészt a mai képviseleti (kvázi) demokráciát felváltó részvétel központú
demokrácia jön létre, harmadrészt a társadalomnak alárendelt, a társadalmat aktivizáló
politikai rendszer visszanyeri reform- és cselekv képességét, legitimitását és kohézióteremt
lehet ségét.

4. pont: Az intelligens, hálózati, civil társadalom, lokalitás reneszánsz. A mediatizált hatalmi
érdekeknek (és játékszabályoknak) alávetett, ezért magas fokon manipulált és kiszolgáltatott,
szétesett és izolált, információ- és tudás hiányos, önszervezésben alulteljesít , dialógusra és
kooperációra alig alkalmas társadalmak helyett magas szinten képzett, gazdag identitás
készletre épít , kreatív, önszabályzó, önszervez , intelligens és széles körben – vertikálisan és
horizontálisan – együttm köd , s t fenntartható civil társadalmak alakulnak ki. Ezek a
politikai-hatalmi struktúrákat és intézményeket ellen rzik, s a globális, nemzeti és lokális
szinten egyaránt folyamatos önépítkezéseket folytatnak. A hálózati társadalmakban a lokális
szinteken új min ségek – új önkormányzati, önellátási, önszervezési elvek és formák - jönnek
létre.

5. pont: Állam- és hatalomközpontú nemzet helyett, erkölcs, tudat és tudat-központú nemzetek
együttm ködése. Az elmúlt századokban a küls           és bels    veszélyeztetettségek miatt a
nemzetek (kivéve az uralmi központokat megtestesít         nagy államokat, nagy nemzeteket)
alapvet en védekezésre kényszerültek és létmódjuknak els sorban az er snek akart
nemzetállamokat tartották. A kifelé támadó, a befelé szintén gyakran támadó nemzeteket – az
új típusú világrendben, értékrendben, kooperációs rendben – felválthatja a tudás, az érték, az
erkölcs, a magasabb kollektív tudatállapot központú nemzet-modell.

6. pont: Új tudás, poszt-normál (és/vagy poszt) tudomány. A közelmúlt, a jelen és a közeljöv
egyaránt tudáshiányos világát (gazdaságát, társadalmát, államát, stb.) nem lehet fenntartani,
ráadásul az elmúlt évtizedekben szinte minden kontinensen, vagy országban folyamatosan
születik a paradigmaváltó új tudás, új (már nemcsak poszt-normál jelleg ) tudomány, új
metafizika vagy új teológia számos iránya, gondolkodási modellje. A tudás-alapú gazdaság és
társadalom nem illúzió, nem maszlag, csak nem a régi tudásokat kell a régi – avagy
fenntarthatatlan módon – alkalmazni. Ezért a tudásteremtés és tudásközvetítés új programja,
új intézményrendszere alakul ki.

7. pont: Az ember újjászületése, el térben a tudat- és az elme, fókuszban a lelki-szellemi
szükségletek. Ez a második ezredforduló szembesült a legélesebben avval, hogy az ember

                                                                                              23
egészér l elképeszt en keveset tud, hiába megszámlálhatatlan tudományos kutatás és
eredmény, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy az ember lényege nem a test és agy (ám
mindegyik generálisan fontos), hanem mindenekel tt az elme, a lélek, és f ként a titokzatos
és egyel re látszólag megfejthetetlen tudat. Ha hiányzik valami, méghozzá mindenhez,
világrendhez, társadalomhoz, jöv höz, akkor ez nem más, mint a magas rend ember és annak
magas rend min sége.

8. pont. Személyes és kollektív tudat emelése. Ha a 21. század f (vagy egyik f ) kérdése a
tudat, akkor az szükségképpen nem más, mint egyszerre a személyes és kollektív tudat, s t a
személyes és kollektív tudat minden szintje, a tudattalantól a transzcendens tudatokig. A
tudattípusok, a tudatformák, a tudatmin ségek, a tudatállapotok, a tudatváltások megértése és
tudatos alkalmazása feltétele minden küls (gazdasági, társadalmi, ökológiai, stb.) tényleges
és valódi eredményt hozó változásnak is.

9. pont: Erkölcs-központú világ, poszt-szekuláris világrend, új spiritualizmus, szakrális
demokrácia. Ez a század avval a paradigmaugrást hozó változással is jár, ha az emberek és
ideológusok többsége ezt még elképzelhetetlennek is tartja, hogy egyrészt véget ér a vita az
Istenr l, hitr l, vallásról, a transzcendencia létezésér l, mert ezek a dimenziók, valóságok,
min ségek vitathatatlanná válnak. Másrészt véget ér a vita erkölcsr l, etikai normákról, az
erkölcsi szabályok feltétlen szerepér l, mert szintén vitathatatlanná válik, hogy bolygónk,
civilizációnk, kultúránk fenntarthatatlan az erkölcsi rend nélkül. És akkor még az is
megtörténhet, hogy a hitek, a vallások, az etikák nem egymásban, nem egymás között keresik
az ellenséget.

10. pont: Fenntarthatóság helyett újragondolás-újraalkotás. Vagy durvábban mondva, a
kapitalista, poszt-kapitalista – a kapitalista világrend lassú, alig hatékony, globális
konfliktusokba sodró – kvázi-fenntarthatósága helyett nemcsak a mai egyre kevésbé
fenntartható világrendben, hanem els sorban az új világrend-alternatívák valamilyen
kombinációjában új természeti-környezeti koncepcióra és magatartásra lesz szükség. Ezt a
jelenlegi fenntarthatóság fogalom helyett újragondolásnak-újraalkotásnak nevezném, mert
alapja a természet, az élet és az ember új felfogása lesz.

Íme, tíz pontban a kardinális kis káté. Ez így együtt nem más, mint az új program. Az új
módon fenntartható világrend, s fenntartható világtársadalom víziója. Ehhez sem kell azonban
több évszázad és nincs esély a világváltás kitolására, távoli id be való exportálására.

                                                                                          24
Az új pontok egyúttal azt is jelzik, hogy nem csak a fenntarthatóságot, hanem a társadalmat
magát is újra kell gondolni. Minden eddigi közvélekedéssel és tudományos állásponttal
szemben a társadalom nem els sorban „objektív valóság”, hanem többféle csoportos
tudatállapot és tudatmin ség. A tanulmány ezért röviden felvázolt egy társadalmi kollektív
tudatelmélet   hipotézist;   a   társadalmi   tudat   nyilvánul    aztán   meg    korszellemként,
intézményrendszerként, társadalmi viselkedésként, s a kollektív tudat igen intenzív, de rejtett
hatásokat fejt ki minden emberre és személyes tudatra.

A társadalomnak ez a kib vített, tudatközpontú elemzése azért fontos, mert az emberiség vagy
egy-egy ország társadalma akkor lesz – új értelemben - fenntarthatóság-központú, vagy
újraalkotás szándékú, ha ezt a filozófiai-metafilozófiai rendszert és ezt a min ségi
életkövetelményt a társadalmi tudat befogadja és támogatja. Az elkülönült, önjáró, lefojtott és
elfojtó társadalmi tudat változása természetesen jórészt az egyének minél magasabb szint
tudásától, tudatától és tudatosságától függ, azaz a kollektív tudatra tett visszahatásától.

A tíz pontok mindegyik összefügg a kormányzás és önkormányzás min ségével és várható
paradigmaváltásával. Ezért érdemes legalább felsorolnunk, hogy a következ fél században
milyen új, fenntartható és/vagy újraalkotott kormányzás-önkormányzás modell alternatívák
válhatnak realitássá. Íme, a két – szükségképpen nem teljes – lista:

Globális állam-modell lehet ségek:

   a. globális parlament és kormány,
   b. az államok intézményesített együttm ködése,
   c. a független globális hatóságok hálózata,
   d. az állam nélküli (globális) jog,
   e. a globális önszabályozó rendszer,
   f. a globális részvételi állam és globális civil intézmények,
   g. az elektronikus világ”kormányzás”, h) a globális intézményesített civil társadalom,
   h. a globális tudatos kollektív tudat – tudat”kormányzás”,
   i. több alternatíva sokféle kombinációja.

Lokális állam-modell változatok:

   a. a lokális parlament és helyi kormány (új városállam),
   b. térségek és települések intézményesített együttm ködése,

                                                                                              25
c. az államtól és helyi önkormányzatoktól független hatóságok rendszere,
   d. lokális önszabályozó rendszer „központ” nélkül,
   e. lokális részvételi önkormányzás és demokrácia,
   f. a elektronikus lokális e-parlament és digitális „kormány”,
   g. lokális – és intézményesített – civil irányítás, h) a lokális tudat”kormányzás”,
   h. több alternatíva kombinációja.

Mindegyik alternatíva más elvek szerint, más módon nyújthat sikeres változást. Nem
kétséges, hogy a felsorolt állam-önkormányzás modellek többségének még a neve sem ismert.
Ez azonban nem olyan nagy probléma, mert a következ évek társadalmi disputáiban, a
szakért k heves nyilvános vitáiban, az állami-önkormányzási modellkísérletek értékeléseiben
az új felfogások széles körben értelmezhet k lesznek. A fenntartható-újraalkotott társadalom
koncepciója így válik mindennapos ismeretté.


A fenntartható társadalom jöv -forgatókönyvei

Ez a fejezet azt vizsgálja, hogy az önmagát is fenntarthatóvá tenni akaró társadalmi tudat és
maga a társadalom – egyaránt okként és következményként – miképpen érheti el, vagy
hogyan szorgalmazhatja a generális fenntarthatóságot, a Föld ökológiai megmentést, az eddig
fenntarthatatlan civilizáció megzabolázását és egyúttal kulturálttá válását.

A forgatókönyv alternatívák mellett az esélyek-esélytelenségek taglalására is kitérünk;
nyilván külön kérdés, hogy új modellként a társadalom-központú fenntarthatóság növelés
mennyire releváns és hatékony.

A feltárt és röviden bemutatott válságtünetek régi, s új szemlélet         értelmezései alapján
egyaránt megfogalmazhatók Európa (és benne Magyarország) jöv -forgatókönyvei.
Hangsúlyozzuk, hogy ezek komplex gazdasági, társadalmi, tudásbeli, kulturális (stb.)
alternatívák. El ször egy összefoglaló szcenárió készletet mutatunk be a lehetséges fontosabb
forgatókönyvekr l, majd a forgatókönyvek bizonyítására egy-két fontosabb alternatívát
részletesen ismertetünk. Európa fontosabb jöv -forgatókönyvei14 (három kapitalista-
újkapitalista és négy poszt-kapitalista modellként) hét alternatívában fogalmazhatók meg.

A jöv modellek tényleges és/vagy szimbolikus nevei és jellemzéseik:



                                                                                            26
1. Modernizáció rendszerszer szupra-válsága, cs d gondnokság, régi világrend bukása és
társadalmi lázadások veszélye, negyed- és fél-diktatúrák kialakulása.

A jöv     alternatíva jellemzése: A 21. század els        fele els sorban válságok, cs dök,
visszaesések sorozata, átfogó reménytelenség-alternatíva, az Európai Unió cs dgondnok, s a
legnagyobb veszélyek elhárítására koncentrál, ám a tagállamokban is számos negatív
forgatókönyv mehet végbe, diktatúrák, polgárháborúk, terrorizmus. Tünetek: folyamatos,
egymást er sít cs dök, gazdasági krízis, a klímakrízis megoldhatatlan, a modernizáció és
poszt-modernizáció elvei és intézményei csak részben kezelik a válságokat, társadalmi
ellenállások, az ifjúság lázadásai, a cs d következménye lehet valamilyen diktatúra-modell
kialakulása is.

2. Javított kapitalizmus folyamatos válsággal, szabályozott cowboy kapitalizmus, újraalkotott
kapitalizmus, korrigált liberális világrend átmentése.

A jöv     alternatíva jellemzése: Marad a kapitalizmus, a pénzpiac központú kapitalizmus,
legfeljebb szabályozottabb, ellen rzöttebb lesz, de a jóléti állam nem rekonstruálható, n a
szociális egyensúlytalanság. Tünetei: az önkorrigáló, de alapjaiban nem változó világrend,
részben államosított kapitalizmus, vagy regulált kapitalizmus, globálisan és kontinentálisan
ellen rzött pénzpiacok, vagy államilag szabályozott és felügyelt gazdaság, de a válság
folyamatos lesz!, a javított demokrácia modell jön, de az Európai Unió nem lesz egyesült
Európa

3. Tudásközpontú világmodell, globális tudásvezérelt gazdaság, társadalom, intellektuális
kapitalizmus.

A jöv alternatíva jellemzése: Poszt-információs kapitalizmus, a pénz helyett zömében a tudás
az uralkodó csereeszköz, s a tudás-szegénység felszámolása, el térben a tudás-integráló,
innováló és hasznosító Európa. Jellemz i: tudás-kapitalizmus, vagy jobb esetben tudás-
posztkapitalizmus, a globális tudásgazdaság csökkenti a kontinensek közötti (s kontinenseken
belüli)    egyenl tlenségeket,   kreatív    és   innovatív   intellektuális   t ke   központú
(poszt)kapitalizmus, az egyesült Európa lehet vé válik.

4. Poszt-kapitalizmus, új gazdasági világrend, poszt-piaci (és nem csak t ke-alapú) gazdaság,,
fenntartható gazdaság, társadalom és kultúra kora. Ez egyúttal már új poszt-szekurális15
világrend.

                                                                                           27
A jöv alternatíva jellemzése: A posztkapitalizmus lényege: t ke utáni, poszt-piaci korszak,
már nem növekedés-központú paradigma, az egységes Európa nem els sorban politikai vagy
gazdasági, hanem érték- és életmin ség központú integráció, így új politikai modell alakul ki.
Mutatói: nem (vagy nem els sorban) a profit a lényeg, hanem a kölcsönös – mindenki
egyformán jól jár alapú - érdek és érték egyeztetés, alternatív energiahálózatok, poszt-
demokrácia: részvételi állam, elektronikus és/vagy részvételi demokrácia, középpontban a
fenntartható világ és fejl dés lehet vé tétele, a klíma krízis kezelése.

5. Lokalitás-központú globalizáció, társadalom-központú világállapot, új szolidaritás, új
közösségi identitás, direkt és/vagy közvetlen demokrácia kora.

A jöv alternatíva jellemzése: A régi világrend széthullik darabokra, és dinamikus lokális
hálózat(ok) jön(nek) léte, ez részben a lokális világ reneszánsza, a lokális „köztársaságok”
rendszere, a lokalitás fontosabb, mint a globalizáció, új típusú nemzetállamok, lokalitás-alapú
szövetségek, nem profit- és verseny-központú, hanem önellátás, öngondoskodás célú
együttm ködések. Tünetei: önellátó, önfejleszt          kis közösségek hálózatai, a globális
gazdasággal egyenrangú helyi gazdaság, lokális pénz bevezetése, társadalmat szolgáló
gazdaság, politika, a természetbe integrálódik vissza az emberiség, fenntartható világ
alternatíva a középpontban, részvételi önkormányzás, széleskör részvételi (és elektronikus)
demokrácia.

6. Tudás- és kollektív tudat-központú világrend, tudat-központú állam és társadalom, kultúra-
vezérelt univerzális korszak.

A jöv alternatíva jellemzése: Az egyes embert nem a pénz, a hatalom, a presztízs, hanem a
magasabb min ség tudás és tudatosság vezeti, a társadalmakat nem a mohóság, az uralkodás,
hanem a kollektív tudat min ségei irányítják. Jellemz i: középpontban a tudatfejlesztés áll, a
szegénység és a kiszolgáltatottság sikeres lecsökkentése, a természet és környezet megóvása,
rekonstrukciója, s harmónia az emberrel, a magas szint              kultúra a magas tudás- és
tudatállapotok kifejez dése, az új „világrend” teljesen meghaladta a posztkapitalizmust is.

7. Erkölcs központú világrend, érték, vallás, hit orientált világállapot, globális vallási béke,
poszt-szekuláris világrend.

A jöv   alternatíva jellemzése: Ha az ember nem csak fizikai, lelki és szociális, hanem
spirituális lény is, akkor olyan világot teremt kívül és belül, ami érték, erkölcs, s vallás (vagy

                                                                                               28
spirituális) alapú. Mutatói: nem a pénz, nem a tudás, hanem a tudattal együtt az etika, a vallás
(stb.) értékei tartják össze és irányítják a világot (a gazdaságot és társadalmat is), a
középpontban az egymással dialógust folytató vallások, hitek, spirituális tapasztalatok
vannak, erkölcs és hit alapú „világrend” születik

A komplex forgatókönyv készlet - ezt vegyük észre - egyaránt tartalmaz paradigmakorrekciós
forgatókönyveket (lásd az els hármat), s a különböz paradigmaváltó szcenáriókat (lásd az
utolsó négyet). Ha esélyeket kell taglalnunk, csak azt mondhatjuk, hogy a közelmúlt
tapasztalata alapján csak a második vagy harmadik forgatókönyv diadala várható. De. A
válság minden eddiginél súlyosabb, az új paradigmák évtizedek óta készülnek, így a korszak
szellemi-szakmai, vagy intézményi és társadalmi korlátai lazulhatnak

Az els szcenárió így a cs d, a káosz vagy a hanyatlás, a második és részben a harmadik
forgatókönyv a helyben járás, de a stabilizálás (és kollektív biztonság), a negyedik-ötödik
jöv -alternatíva az új megoldások, a hatodik-hetedik szcenárió pedig az ideális jöv világ
teremtésének forgatókönyve. A várható történelmi valóság viszont soha sem egy, izolált jöv -
alternatíva valóra válása, hanem akár kontinensenként, vagy kontinenseken belül, különböz
arányban-mértékben integrált forgatókönyv-kombinációk eredménye!

A jobb esélyek talán arról szólnak, hogy a globális világ, az Európai Unió, vagy akár minden
európai ország szükségképpen olyan alternatívákat ötvözhet, amely a jöv t eltolja a
paradigmaváltás felé. Ha van a jelennek izgalmas és a válságnál súlyosabb kérdése, az éppen
az, hogy kontinensünk képes-e kilépni a rendszer- és paradigma-foltozások b vköréb l?

Ha igen, kik, milyen gazdasági, társadalmi, politikai er k – milyen szellemi csoportokkal
szövetkezve - állnak az élre? Egy valami bizonyosnak látszik: mindegyik jöv -forgatókönyv
modellhez hozzá tartozik egy válságértelmez             és megoldó globális/nemzeti/lokális
válságtanács típus létrehozása. Így például mindenekel tt újra kellene gondolni, s ki kellene
egészíteni az összes forgatókönyv képviseletével a tervezett európai bölcsen tanácsát. Vagy
az európai nemzetek bölcsek tanácsait.

Megjegyzés: Ma még kevesen látják, hiszik, hogy a globális-lokális régi rend folyamatosan
növekv , elmélyül válságba kerül. Kevesek viszont csak ezt tartják reálisnak, az els és a
második forgatókönyv együttes bekövetkezését. A kérdést nem kell, s nem lehet most
eldönteni, de kötelez lenne a negatív trendre is komolyan felkészülni.


                                                                                             29
Utószó – avagy a forgatókönyvek megvalósíthatósága

Ha tehát van, vagy lehet program, ha nincs minden veszve, vagy legalább lehet alternatíva,
akkor nyilván még az a kérdés, hogy mikor valósítható meg, vagy egyáltalán bármikor
megvalósítható-e?    A    zavaróan   „hosszú”    és   változatlannak    látszó   jelen   ugyanis
kikerülhetetlenül válság, noha az egymást váltó válsághelyzeteket a társadalom már
tudomásul veheti és megszokhatja, – csakhogy a belátható jöv rossz esetben tragédia lehet,
vagy jobb esetben nem várt, vagy a várakozáson túli újrakezdés, ám ebben a században
bármelyik is következik be, az eredmény gyökeresen más valóság és kollektív tudat lesz →

Hol is tartunk tehát? Mit is üzenhetünk, hiszen pillanatok belül megint eltelik majd tíz vagy
húsz év? Mit is remélhetünk akkor is, ha a század húszas éveiben is esetleg ismét csak ott
tartunk majd, hogy a korábbi üzeneteket ismételjük?

   •   Mintha minden most kezd dne, hiszen véglegesen új tér és id van
   •   Az ajtók és ablakok kinyílnak, az ég is feltárul, de vihar van
   •   Az új paradigmák, a paradigmaváltások új és új gondolkodást hoznak
   •   Nincs miért és mit l meghátrálni, lehet új víziónk, saját programunk és

indulhat az új világteremtés.

Hosszan folytathatnánk a remény-felvetéseket. Most ne tör djünk az id vel és az aktuális
kényszerpályákkal. Az új tudás már elérhet és alkalmazható, nincs akadálya az új elme- és
tudatállapotoknak, végül új kollektív tudatállapotokba (is) léphetünk. A tényleges, új
paradigmát megtestesít 21. századot várhatóan a bölcs id sebbek és az új nemzedékek hozzák
el – vagy esetleg rontják el, amit nincs miért elrejtenünk: világkrízisek, lázadások,
polgárháborúk jöhetnek.

Az új fenntartható/újrateremtett világra jelenleg els sorban lokális-regionális szinten látunk
példákat, mert a – legalább korlátozottan - fenntartható társadalomra egyel re els sorban
helyi szinten van nagyobb esély. Az elmúlt másfél évtized Magyarországán, noha nálunk a
nagyobb lépték , az új paradigmákra alapozott társadalmi kísérleteknek nincs gazdag
hagyománya, mégis néhány új lokális – min ségi - fenntartható modell született meg. A
legizgalmasabbak azok a lokális modellek, amelyek messze túllépnek a helyi természeti-



                                                                                             30
környezeti fejlesztéseken, s komplex gazdasági, társadalmi, politikai és spirituális
világteremtésre vállalkoznak.

A régi paradigmák „uralma” ellenére tehát már potenciálisan az új paradigmák korát éljük, a
közeljöv – bármikor is lesz az - az új paradigmák elterjedése és érvényesülése lesz. Az új
paradigma új gondolkodás – túllépés a naturális, anyagelv           valóságon, a testen és a
fogyasztáson, avagy visszatérés az igazi „valóságokhoz” (tudathoz, térid höz, kultúrához),
mert a funkcionális építkezés önmagában korlátozottan eredményes. Anyagtól a
tudatközpontú anyaghoz, s t a tudatig, a világegyetemt l az univerzális tudatmez kig, s a
párhuzamos világegyetemekig, társadalomtól a társadalmi tudatig és tudatalattiig. Új
világteremtés: bent az egyénben - és kint is a társadalmi térid kben. A fejlesztések így nem
irányulhatnak els dlegesen, vagy kizárólag a tárgyi-anyagi következményekre (az „objektív”
valóságokra), még akkor sem, ha a következmények visszahatnak (a tudatokra). Gyors váltás
indult el: a naturális történelemt l eljutunk a poszttörténelemig. Ideák cselekednek velünk.

Irodalom

A globális éghajlatváltozás, Védegylet, 2007.

Alfred North Whitehead: Folyamat és valóság, Typotex Kiadó, 2001.

Az OECD Tanács környezetpolitikai eszközei, KTM, 1997.

Az ökológiai válság: közös felel sségünk:           szentsége II. János Pál pápa üzenete,
http://bocs.hu/vall-oko-konf-2001c.htm

Baji Lázár Imre: Öko-platonista jegyzetek a kegyelem reményében, Ökotáj 39-40 szám,
http://www.okotaj.hu/

Béres         Tamás:            Természeti         környezet          és         kereszténység,
http://www.lutheran.hu/z/honlapok/eszak/urlap/037

Boda Zsolt a globális civiltársadalomról http://www.ahet.ro/dossziek/kulpolitika/boda-zsolt-a-
globalis-civiltarsadalomrol-59-101.html

Boda Zsolt: Globális ökopolitika, Helikon Kiadó, 2004.



                                                                                               31
Bolyki János: Teremtésvédelem. Ökológiai krízisünk teológiai megközelítése, Kálvin János
Kiadó, 1999.

Borsos Béla: Azok a bizonyos könny léptek, L’Harmattan, 2003.

Borús       jöv t      jósol        James        Lovelock,     (ford:      Illyés      András)
http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=20164/

Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: The Sustainable Society. In Donella and
Dennis Meadows – Jorgen Randers: Beyond the Limits. Post Mill, Vermont 1992., Chelsea
Green Publishing Co.

Donella Meadows, Dennis Meadows, Jorgen Randers: Limits to Growth, The 30-Year
Update, Chelsea Green Publishing, 2004.

Dr.     Bulla   Miklós-     Guzli     Piroska:     A    fenntartható    fejl dés    indikátorai,
http://www.kep.taki.iif.hu/file/Bulla_fenntarthato_fejlodes_indikatorai.doc

Faragó Tibor – Nagy Boldizsár (Szerk.): Nemzetközi környezet- és természetvédelmi
egyezmények jóváhagyása és végrehajtása Magyarországon, KVM, ELTE Állam és
Jogtudományi Kar, 2005.

Felel sségünk a teremtett világért (szerk: Jávor Benedek), Védegylet 2004.

Gyulai Iván: Gondolatok a fenntartható fejl désr l

http://gtk.wigner.bme.hu/jegyzet/jegyzetmm/KornyezetiEtika/ketifejvv.doc

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/termved/fejlod01.htm#1

http://www.pierrejacquet.net/spip.php?article53

Dr. Hermann Imre: A fenntartható fejl dés kudarcának oka a gazdasági fejl dés doktrínája
(Mészáros Milán A Riói ENSZ Föld Csúcs kudarcának oka a fenntartható fejl dés doktrínája
cím tanulmányához hozzáf zött gondolatok), 1996-1997.

James Lovelock: The Revenge of Gaia: Why the Earth Is Fighting Back – and How We Can
Still Save Humanity. Santa Barbara (California): Allen Lane. 2006.

                                                                                             32
James LOVELOCK's web site - the international homepage, http://www.ecolo.org/lovelock/

Jacquet, Pierre - Jean Pisany-Ferry – Laurence Tubiana: Gouvernance mondiale: les
institutions économiques de la mondialisation, In: Gouvernance mondiale, La Documentation
Francaise, Paris, 2002 .

Jávor         Benedek:             A              kereszténység        ökológiai               küldetése
http://www.jak.ppke.hu/hir/ias/200612sz/2006_1-2_2acta6.pdf

Jordán   Ferenc:    A      kihalások     története,   Természet   Világa,       129.    évf.   3.   szám
http://www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9803/kihal.html

Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv, ELTE
Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet: Osiris, 2003. 283 p.

Lányi András: A humánökológia környezetfogalma és eszmetörténeti összefüggései (El szó a
Természet és szabadság cím könyvhöz, Osiris, 2000)

Lányi András: Fenntartható társadalom, L’Harmattan, 2007.

Lynn White: The Historical Roots of our Ecological Crisis. Science, vol. 155. 1967.
Magyarul: Ökológiai válságunk történeti gyökerei. In: Lányi András (szerk.): Természet és
szabadság. Osiris, Budapest, 2000, 27–35.

Molnár                         László:                        Környezeti                            etika,
http://gtk.wigner.bme.hu/jegyzet/jegyzetmm/KornyezetiEtika/ketifejvv.doc

Senge, Peter M. (1998.): Az Ötödik alapelv, HVG kiadó, Budapest

Steiner, Dieter - Nauser, Markus (ed.): Human Ecology. Fragments of Anti-fragmentary
Views of the World. Humánökológia London, New York : Routledge, 1993. xxv, 365 p.

Takács-Sánta András (szerk.): Paradigmaváltás?!, L’Harmattan, 2007.

Theodore        Roszak:          Az          én       kiteljesedése        és          az      ökológia,
http://terebess.hu/keletkultinfo/theodoreroszak.html




                                                                                                       33
Theodore Roszak: The Monster and the Titan: Science, Knowledge and Gnózis, Daedalus,
vol. 103.3, 1974, magyarul: A szörny és a titán – tudomány, ismeret, gnózis (in: Természet és
szabadság, Osiris, 2000.)

Turchany Guy, Füleky György, Turcsányi Károly, Vörös Mihály: Fenntartható fejl dés
problematikája, el zményei és kilátásai, Liget, 2007/6

Varga Csaba: A metaelmélet gyönyör sége, Kairosz Kiadó, 2008.

Ugrin Emese – Varga Csaba: Új demokrácia- és államelmélet, Századvég, 2007.

Varga Csaba (szerk.): Metaelmélet, metafilozófia, Stratégiakutató Intézet, 2005.

Zsolnai László: Ökológia, gazdaság, etika. Helikon Kiadó, Budapest, 2001.

www.vedegylet.hu

www.levego.hu

http://www.okotaj.hu/

www.greenfo.hu

http://www.ttfk.hu/hetiokopol/

http://hungary.indymedia.org

http://www.metafuture.org/

http://korny10.bke.hu/altern/

http://kovasz.uni-corvinus.hu/kov16/index.html




                                                                                          34
Jegyzetek

Robert E,. Park és Richard W. Burgess: Társadalom, közösség, csoport. In: Természet és
szabadság, Osiris, 2000 180-183 o.

A funkcionális és szubsztanciális globalizáció elméletét lásd: Varga Csaba: A globalizáció
metafilozófája cím tanulmányában (in: V.Cs,: A metafilozófia gyönyör sége, Kairosz, 2008)

3
        Dr.           Staller     Tamás,      Régheny       Tamás:         Humánökológia
http://www.foek.hu/korkep/oktat/kurzusok/humanokologia.html

Lányi András: A humánökológia környezetfogalma és eszmetörténeti összefüggései (El szó a
Természet és szabadság cím könyvhöz, Osiris, 200)

Lányi András: Miért tart az ökológia a politikától? Miért tart a politika az ökológiától?
http://www.biostrat.org/misc/tud_unn_4.doc

http://www.c3.hu/~bocs/nincseg/okocon3d.htm

Forrás: http://bocs.hu/eletharm/harpart/rosz3p17.htm

Baji Lázár Imre: Öko-platonista jegyzetek a kegyelem reményében. Ökotáj, 39–40. sz. 2008.
31–46. o.

Satish Kumar: Az ökológia elemei. (A cikk a Prakriti Indiai Nemzetközi Központban tartott
szeminárium el adásán alapul, New Delhi, 1993. január. A Resurgence 160. számából
válogatta és fordította Faludi Erika.)

http://www.okotaj.hu/szamok/31-32/ot31-09.htm

Karácsony András. Ökológiai problémák és a modern társadalom, Valóság 1987/6,
(Karácsony András Niklas Luhmann ökológiai nézeteit elemzi.)

Az ökológiai válság: közös felel sségünk, Öszentsége II. JÁNOS PÁL PÁPA üzenete a Béke
Világnapja alkalmából, 1990 január 1.. Békesség a teremt       Istennel, békesség az egész
teremtett világgal.




                                                                                       35
Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: The Sustainable Society. In Donella and
Dennis Meadows – Jorgen Randers: Beyond the Limits. Post Mill, Vermont 1992, Chelsea
Green Publishing Co. Magyarul: Donella Meadows – Dennis Meadows: A fenntartható,
társadalom, in. Lányi András (Szerk.): Természet és szabadság, Osiris Kiadó, 2000

A világválság és következményei címmel 2008. október 31-én szakért i konferenciát
rendeztünk Budapesten, ahol ezt a hét európai forgatókönyvet megvitattuk. A dialógus
fontosabb tételeit beépítettük a forgatókönyvekbe.

Hivatkoztunk már Jürgen Habermasra, aki ma már úgy látja, hogy a posztmodernizmus és az
ember hitszükségének kibékítése a feladat, mert a posztszekuláris társadalom nem lesz majd
mentes a hitt l. http://integral-options.blogspot.com/2008/10/jrgen-habermas-notes-on-post-
secular.html




                                                                                        36

Más contenido relacionado

Destacado

Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaVarga Csaba
 
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba
 
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba
 
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaA Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaVarga Csaba
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga CsabaAz Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga CsabaVarga Csaba
 

Destacado (8)

Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
 
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
 
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
 
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaA Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
 
Az Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga CsabaAz Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
Az Információs Kor Új Tudása - Varga Csaba
 

Similar a A fenntartható társadalom esélye varga csaba

Új tudat a tudás társadalomban - Varga Csaba
Új tudat a tudás társadalomban - Varga CsabaÚj tudat a tudás társadalomban - Varga Csaba
Új tudat a tudás társadalomban - Varga CsabaVarga Csaba
 
Szeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga Csaba
Szeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga CsabaSzeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga Csaba
Szeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga CsabaVarga Csaba
 
A tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga Csaba
A tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga CsabaA tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga Csaba
A tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga CsabaVarga Csaba
 
A Tudástársadalom Eszménye - Varga Csaba
A Tudástársadalom Eszménye - Varga CsabaA Tudástársadalom Eszménye - Varga Csaba
A Tudástársadalom Eszménye - Varga CsabaVarga Csaba
 
A tudástársadalom programja - Varga Csaba
A tudástársadalom programja - Varga CsabaA tudástársadalom programja - Varga Csaba
A tudástársadalom programja - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az új globális demokrácia modell - 2006 - Varga Csaba
Az új globális demokrácia modell - 2006 - Varga CsabaAz új globális demokrácia modell - 2006 - Varga Csaba
Az új globális demokrácia modell - 2006 - Varga CsabaVarga Csaba
 
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötetExopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötetExopolitics Hungary
 
Egységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaEgységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaVarga Csaba
 
Társadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőség
Társadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőségTársadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőség
Társadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőségrszk_Hungary
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
A globalizáció metaelmélete - Varga Csaba
A globalizáció metaelmélete - Varga CsabaA globalizáció metaelmélete - Varga Csaba
A globalizáció metaelmélete - Varga CsabaVarga Csaba
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalmatiborius01
 
A globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga Csaba
A globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga CsabaA globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga Csaba
A globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga CsabaVarga Csaba
 
Bogár László - A Rendszerváltás Gazdaságtana
Bogár László - A Rendszerváltás GazdaságtanaBogár László - A Rendszerváltás Gazdaságtana
Bogár László - A Rendszerváltás GazdaságtanaBogar Drabik
 
Prolegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jános
Prolegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jánosProlegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jános
Prolegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jánosJános Tóth
 

Similar a A fenntartható társadalom esélye varga csaba (20)

Új tudat a tudás társadalomban - Varga Csaba
Új tudat a tudás társadalomban - Varga CsabaÚj tudat a tudás társadalomban - Varga Csaba
Új tudat a tudás társadalomban - Varga Csaba
 
Szeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga Csaba
Szeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga CsabaSzeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga Csaba
Szeretetlét - Az Istenért, tapasztaljátok meg végre... - Varga Csaba
 
A tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga Csaba
A tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga CsabaA tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga Csaba
A tudás társadalmának elmélete és az egységes elmélet körvonalai - Varga Csaba
 
A Tudástársadalom Eszménye - Varga Csaba
A Tudástársadalom Eszménye - Varga CsabaA Tudástársadalom Eszménye - Varga Csaba
A Tudástársadalom Eszménye - Varga Csaba
 
A tudástársadalom programja - Varga Csaba
A tudástársadalom programja - Varga CsabaA tudástársadalom programja - Varga Csaba
A tudástársadalom programja - Varga Csaba
 
Az új globális demokrácia modell - 2006 - Varga Csaba
Az új globális demokrácia modell - 2006 - Varga CsabaAz új globális demokrácia modell - 2006 - Varga Csaba
Az új globális demokrácia modell - 2006 - Varga Csaba
 
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötetExopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
 
Szocio M9
Szocio M9Szocio M9
Szocio M9
 
Egységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaEgységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga Csaba
 
Társadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőség
Társadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőségTársadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőség
Társadalmi felelősség és az időskori esélyegyenlőség
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
 
A globalizáció metaelmélete - Varga Csaba
A globalizáció metaelmélete - Varga CsabaA globalizáció metaelmélete - Varga Csaba
A globalizáció metaelmélete - Varga Csaba
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalma
 
A globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga Csaba
A globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga CsabaA globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga Csaba
A globlokál világ kultúrája - 2006 - Varga Csaba
 
Echkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalmaEchkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalma
 
Bogár László - A Rendszerváltás Gazdaságtana
Bogár László - A Rendszerváltás GazdaságtanaBogár László - A Rendszerváltás Gazdaságtana
Bogár László - A Rendszerváltás Gazdaságtana
 
Uzenet
UzenetUzenet
Uzenet
 
Prolegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jános
Prolegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jánosProlegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jános
Prolegomena a társadalmak ontológiai szegénységéhez tóth jános
 

Más de Varga Csaba

Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga CsabaMagyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga CsabaVarga Csaba
 
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaÚj Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaVarga Csaba
 
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga CsabaTudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga CsabaVarga Csaba
 
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinRészvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinVarga Csaba
 
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaMikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaVarga Csaba
 
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaMetaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaVarga Csaba
 
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaElsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaVarga Csaba
 
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaBrahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaVarga Csaba
 
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaAz, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIAz Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIVarga Csaba
 
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaAz Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaVarga Csaba
 
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaAz e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaVarga Csaba
 
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaÁllam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaVarga Csaba
 
A Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga Csaba
A Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga CsabaA Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga Csaba
A Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga CsabaVarga Csaba
 
A Lokalitás Esélyei - Varga Csaba
A Lokalitás Esélyei - Varga CsabaA Lokalitás Esélyei - Varga Csaba
A Lokalitás Esélyei - Varga CsabaVarga Csaba
 
TELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelmélet
TELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelméletTELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelmélet
TELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelméletVarga Csaba
 
Unified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba Varga
Unified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba VargaUnified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba Varga
Unified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba VargaVarga Csaba
 
The programme of e-administration in Hungary - Csaba Varga
The programme of e-administration in Hungary - Csaba VargaThe programme of e-administration in Hungary - Csaba Varga
The programme of e-administration in Hungary - Csaba VargaVarga Csaba
 
The new world view - Csaba Varga
The new world view - Csaba VargaThe new world view - Csaba Varga
The new world view - Csaba VargaVarga Csaba
 
The meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba Varga
The meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba VargaThe meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba Varga
The meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba VargaVarga Csaba
 

Más de Varga Csaba (20)

Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga CsabaMagyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
Magyarország Jövőképe a Poszt-Információs Korra - Varga Csaba
 
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaÚj Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
 
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga CsabaTudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
Tudás és Jövő - Új, Egyesített Paradigma - Varga Csaba
 
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinRészvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
 
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaMikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
 
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaMetaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
 
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaElsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
 
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaBrahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
 
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaAz, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
 
Az Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIAz Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája II
 
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaAz Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
 
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaAz e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
 
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaÁllam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
 
A Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga Csaba
A Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga CsabaA Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga Csaba
A Tudástársadalom és a Tudásközpontú Média - Varga Csaba
 
A Lokalitás Esélyei - Varga Csaba
A Lokalitás Esélyei - Varga CsabaA Lokalitás Esélyei - Varga Csaba
A Lokalitás Esélyei - Varga Csaba
 
TELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelmélet
TELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelméletTELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelmélet
TELJES KÖNYV - Varga Csaba és Ugrin Emese - Új demokrácia- és államelmélet
 
Unified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba Varga
Unified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba VargaUnified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba Varga
Unified theory Metaphilosophy - 2008 - Csaba Varga
 
The programme of e-administration in Hungary - Csaba Varga
The programme of e-administration in Hungary - Csaba VargaThe programme of e-administration in Hungary - Csaba Varga
The programme of e-administration in Hungary - Csaba Varga
 
The new world view - Csaba Varga
The new world view - Csaba VargaThe new world view - Csaba Varga
The new world view - Csaba Varga
 
The meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba Varga
The meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba VargaThe meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba Varga
The meta-philosophy of globalisation - 2010 - Csaba Varga
 

A fenntartható társadalom esélye varga csaba

  • 1. Varga Csaba A fenntartható társadalom esélye Az egyéni (fizikai vagy pszichikai) er szak els sorban az érzelmek elszabadulása, az értelem kontrolljának hiánya, s mindenekel tt a tudat gyengesége vagy nem használata. A társadalmi er szak f ként a közösségi érzelmek elvadulása, a kollektív ész kontrolljának hiánya és a társadalmi tudat zavara és bizonytalansága. Az er szak kultúrája kifejezés azt a tapasztalatot jeleníti meg, hogy posztmodern világunkat változatlanul a személyes és kollektív er szak uralja, legfeljebb ez ma már finomabb, rejtettebb vagy tompított, mint korábban, bár a viselkedési kulisszák mögött gyakran változatlanul nyers. Ugyanakkor a kezeletlen er tombolása sokszor – ez is paradoxon – látszólag „kulturált” er szak. Ez a mézes-mázos, átfestett, stilizált er szak bármikor átválthat kulturálatlan barbárságba is. Az er szak egyik tárgya a Föld nev bolygó, vagy tágabban a természet és a második természet, holott az er szak egyetlen formájával sem orvosolható a fenntarthatatlanság. Új helyzet annyiban van csak, hogy a globalizált világban a fenntarthatatlanság ma már meglehet sen közismert tény, ám az egyre dinamikusabb fenntarthatatlanság-világdiskurzus hatása minimális. Egyel re tehát a fenntarthatatlanság-közbeszéd is fenntarthatatlan, mert jobbára eredménytelen, noha a kis változások sem lebecsülhet k, de a diskurzus azért nem esélytelen, mi több a következ évtizedben talán javuló esély lehet. Ezért most fogalmazzunk ne a kulturált er szak, hanem a tiszta világosság nyelvén: a 21. században a földi civilizáció végképpen fenntarthatatlan, amit most az sem ment automatikusan, hogy a kultúra – mint általában mindig – egyel re változatlanul fenntartható. Ez egy másik paradoxon: párhuzamosan létezik a fenntartható kultúra és fenntarthatatlan civilizáció. Ha a kultúra is átbillen a fenntarthatatlanságba, az már a civilizáció-kultúra együttes agóniája. 1
  • 2. A társadalom viszont minden szinten egyszerre civilizáció és kultúra, ám egyel re a társadalom fenntarthatatlansága még nem annyira nyilvánvaló, mint a kivédhetetlennek látszó klíma-krízis. A sokrét (civilizációs, kulturális, társadalmi, gazdasági, stb.) fenntarthatatlanság azért is válhat általánossá, mert evvel párhuzamosan egyrészt er södik a gondolkodás, s t a megismerés zavara, másrészt a szellemi válság miatt nem születik meg az új világalternatíva programja, amely nem egyszer en új, hanem új típusú világrendet prognosztizálna. Bármennyire felfoghatatlan is a számunkra, de a növekedés-központú 19-20. század most már véget ért – talán nem pusztító robajjal. Legkés bb a 21. század második harmadában felfoghatatlan változások mennek végbe – talán nem pusztító robajjal. Szerencsére a fenntartható változásokhoz szükséges új tudások jórészt készen állnak, noha a különböz társadalmak és egyének számára ezek valószín leg egyel re felfoghatatlanok. A paradigmaváltáshoz szükséges új – nem az ember ellen forduló - technológiák jórészt szintén készen állnak és ezek viszont még gyakran a gazdaság számára is felfoghatatlanok. A múlt és a jöv tehát több szempontból már szemlélhet , értelmezhet – az igazi veszélyforrás ismét az átmenet és egyben a jelen lehetetlensége – de esély van vagy lehet az új jöv diskurzusra! El zetes felvetések, paradigma-tézisek A fenntarthatatlanság paradigma értelmezéséhez röviden jelezzük, hogy a korszak- és gondolkodás-váltás leírásához használt fogalompár a régi paradigmák és új paradigmák kategóriái. A jöv ugyanakkor egyszerre lokális, nemzeti, európai és ez végül is univerzális globlokális tér, vagy helyesebben sokdimenziós térid -szerkezet. A fordulatot hozó jöv nek (részleges vagy teljes) autonóm szerepl i lesznek egyrészt az egységes emberiség, másrészt saját él bolygónk, harmadrészt az emberiség kollektív tudata. Új felismerés: a jelen kényszerpályái hatnak a jöv re, de többé nem tartják fogságban; a jöv az új században szabadabb lett a körülményekt l és a korszellemt l. A 21. század egyik szellemi fejleménye: a jöv nagyobb arányban függ saját jöv képünket, jöv koncepciónktól, jöv akaratunktól, mint a múlttól vagy a jelent l. A fenntarthatatlan-világállapotban ez esélynövel paradigma, holott az euroatlanti kultúrában soha nem látott jöv hiány és/vagy jöv reménytelenség van. 2
  • 3. A paradigmáknak két típusát különböztetjük meg. A világrendszert váltó új paradigma szerint minden eddigi világrendszert (feudalizmus, kapitalizmus, posztkapitalizmus) egy-egy új (és generális) paradigmacsoport váltott és vált le. A világrendszert korrigáló (változtató) paradigma szerint viszont minden eddigi világrendszeren belül (a kapitalizmuson belül például a klasszikus kapitalizmus, ipari, kapitalizmus, pénzkapitalizmus, információs kapitalizmus) voltak a rendszert-változtató új paradigmák. A jelenlegi ezredforduló egyik új jellemz je, hogy most nem rendszert korrigáló, hanem rendszerváltó paradigmára van szükség. Az egyre inkább fenntarthatatlan természet és társadalom új gondolkodást követel, ezért néhány témánkat érint új (zömében univerzális rendszerváltó) paradigma-hipotézist vizsgálunk meg: 1. Az embert nem kell okvetlenül közvetlenül és személyesen fizikai vagy lelki létében tönkre tenni. Az ember ezen a bolygón akkor is elpusztul, ha benne és körülötte a társadalom nem létezik, felborul, szétzúzzák, vagy széthullik. A szuverén személy léte éppen úgy hozzá kötött a társadalomhoz, mint a szintén szuverén természethez. 2. A társadalom többek között nem csak a) épített, második környezet, b) közösségi szövet, szerkezet és hálózat, c) intézményes állam, s önkormányzat, hanem els sorban a társadalom kollektív tudata. 3. A társadalom nem csak az emberen kívül van, hanem belül is. A társadalom és kollektív tudata beépült az emberi testbe, az idegrendszerbe, az elmébe és az egyén tudatába is. Az emberben is a természet, társadalom és tudat: egy. 4. Az ember és a társadalom egyaránt nem csak fizikai, hanem végtelenül összetett poszt- fizikai (szellemi, kulturális, tudati vagy például transzcendens) valóság is. Az el bbi paradigmákból következik, hogy minden valóságréteg (tehát természet, ember, társadalom, szellem, stb.) sokréteg anyagi/tudati valóságvektor. 5. A társadalmat ugyanúgy, mint a természetet még mindig nem értettük meg, s kardinális tévedésként azt hisszük, hogy a természet csak anyagi-fizikai valóság. Azaz halott, érzéketlen valóság, s ezért azt gondolhatjuk, hogy a halott valósággal bármit tehetünk büntetlenül. 3
  • 4. 6. Ma már megkockáztathatjuk azt a hipotézist, hogy a természet, a társadalom ugyanúgy vagy hasonlóan él, mint az ember. Ha a természet és a társadalom szervezett és bonyolult élet, akkor feltehet en oka, célja és következménye van létének. 7. Ma az egyik legnagyobb titok, hogy az él szervezetek, dimenziók, struktúrák hogyan kapcsolódnak egymáshoz, egyúttal miképpen feltételezik egymást, s a kölcsönös egymásra utaltságot miért és mikor bontják fel. 8. Az ember a természetnek és a környezetnek is mindenekel tt az él társadalmon keresztül, a társadalom büntetlen kihasználásával árt, vagy használ. Ez egyre inkább fordítva is igaz, ha a természet-környezet pusztít, akkor els sorban az él társadalmat teszi tönkre és így nem csak közvetlenül, hanem közvetve is megszüntetheti az embert. 9. Még változatlanul azt is hisszük, hogy a társadalom szintén hideg-rideg, tárgyi-intézményi valóság, amely nagyon is hasonlít a csak naturálisnak hitt valóságra, s ezért a társadalmat is büntetlenül, er szakosan alakítani lehet. A természet és a társadalom azonos érzéketlen, gyakran durva kezelése természetesen nem más, mint az anti-kultúra, vagy a valódi kultúra hiánya, a kultúra helyére tolakodó alacsony kulturáltságú, önpusztításra is alkalmas civilizáció. 10. Ma már egyaránt lehet séggé vált, hogy az ember, a természet, a civilizáció, a társadalom (a gazdaság is, mint a társadalom alrendszere), vagy a kultúra fenntarthatatlan legyen. Ezek mindegyike külön-külön is veszély, de több fenntarthatatlanság összekapcsolása végveszély. 11. Az együttes fenntarthatatlanság tudatosulása és az evvel járó új globális magasabb tudatállapot viszont az emberiség nagy esélye s lehet sége, függetlenül attól, hogy a klímaválság már kezelhetetlen, a társadalmi valóság részben kezelhet , vagy az átfogó gazdasági krízis látszólag oldható meg. 12. Nagyon valószín , hogy az emberiség már többször (majdnem teljesen) elpusztult, de nagyon kevés tudásunk van arról, hogy végül is mi – vagy hány és milyen tényez - mentette meg. A természet (egy bárka és a víz, amin a bárka nem süllyedt el), egy család és gyors cselekvése (egy m köd mikro-társadalom), a csoporttudat (a megmenekülünk-tudat és bizonyossága), vagy a teremt er (Isten)? 4
  • 5. 13. Az ezredforduló utáni új valóság és új tudat legfontosabb üzenete, hogy semmi (sem a természet, sem a társadalom, s t az emberiség többsége) nem menthet meg az eddigi személyes vagy kollektív „mentési gondolatokkal és szerszámokkal”. Nem lehet feladatunk, hogy az új, gondolkodási-rendszereket megjelenít paradigma- hipotéziseket ebben a tanulmányban kibontsuk, s egyúttal tételesen érveljünk mellettük, vagy akár ellenük is. A küls -bels él valóság radikális viselkedés-váltása legyen elég figyelmeztetés arra, hogy minden eddigi értelmezés-kísérletünk újragondolásra szorulhat. Csak a második pontra szeretnénk visszatérni, mert változatlanul fontos, hogy a társadalmat ne naturális, vagy ne pusztán intézményi valóságnak tekintsük. Robert E. Park és Richard W. Burgess írta: „A közfelfogás néz pontjából a „társadalom” gyakran nem más, mint a társadalmi intézmények összessége. A család, az egyház, az ipar és az állam mint együttvéve alkotja a társadalmat. Ebben a szóhasználatban a társadalmat a társadalmi struktúrával, az emberek számára többé-kevésbé küls dleges valamivel azonosítják.”1 A társadalom valóságának ez is egy rétege, de ez a „küls dleges valami” nem a társadalom lényege vagy teljessége. Ez a tanulmány „mindössze”, vagy els sorban bolygónk környezeti és más válságának – további szempontokat sem elhanyagolva - a társadalom és a társadalom kollektív tudata általi kezelését és ennek sokféle, különböz típusú alternatíváit vázolja. A fenntarthatóság folyamatos újraértelmezése A fenntarthatóság újragondolásra vár a társadalom és a társadalmi tudat szempontjából, s ez egyben annak vizsgálata is, hogy a világban ma jelen lév – uralkodó és kisebbségi – társadalom-formációkat mennyiben és hogyan jellemzi a fenntarthatóság. A jelenlegi pénzügyi és gazdasági világválság kit n en feltárja és megmutatja, hogy a társadalmak önreflexiói, önmozgásai, önmentési reakciói mire képesek, és f ként mire nem képesek még krízis helyzetben sem, mert a jelenlegi gazdasági fenntarthatósági követelmény szinte kizárólag a fenntarthatatlan pénzügyi-gazdasági fenntarthatóság elérésére törekszik. Ha a közelmúltat az ipari korral és az ipari társadalommal, a jelent a posztipari korszakkal, vagy a pénzpiaci újkapitalizmussal írjuk le, amely egyébként a posztipari és az ingformációs kor (vagy információs kapitalizmus) keverék modellje, akkor ebb l az is következik, hogy se 5
  • 6. a közelmúlt, se a jelen világmodellje nem alkalmas a sz ken vett gazdasági-társadalmi fenntarthatóság elérésére. Már azért sem, mert a jelen világállapotai még az új tudást sem hasznosítják. A fenntarthatóság új értelmezési kerete Eltér a fenntartható fejl dés közpolitikai és tudományos fogalma. A fenntartható fejl dés kategóriája az ipari kor egyik utolsó fogalma, amely az ipari-posztipari kor korrekcióját célozza. A fenntarthatóság tehát csak rendszerkorrigáló fogalom és az ipari kor eddigi fejl dés és/vagy növekedés felfogása is értelmét veszti. Ezért helyettük a funkcionális és szubsztanciális globalizáció2keretei között új fogalmakat kellene keresnünk, ráadásul a természeti-környezeti fenntarthatóság a funkcionális globalizációban megoldhatatlannak t nik. Az elmúlt évtizedben átmeneti – még mindig nem paradigmaváltó – fogalmai voltak például a fenntartható információs társadalom, a fenntartható posztpiaci társadalom kategóriája, viszont a tudás- és tudatfejleszt kor már a szubsztanciális fenntarthatóságot követeli. A 21. század elején észrevehet , hogy reális közeljöv képként csak a globlokál típusú és csak felemás fenntarthatóság remélhet . A fenntarthatatlanság mindaddig általános marad, amíg az ökológiai kríziseket csak ökológiai krízisekként értelmezzük. Szintén észrevehet , hogy létrejött (az els és második természeti valóság mellett) a harmadik valóság, a globlokál virtuális valóság, amely értelmezhetetlen a hagyományos fenntarthatósággal. A mai tudományos térelmélet jórészt másolja, vagy alig gondolja tovább a 20. század térgondolkodását, ami szintén fenntarthatatlan, noha a fenntarthatatlanság alapvet en a globális társadalmi tér egyik jellemz je. Mintegy lábjegyzetként ide tehetjük: korunk a láthatatlan és rövidesen a látható paradigma-váltások folyamata lehet, avagy lassan egyedül csak ez a paradigmaváltás lehet fenntartható. A globalizáció lényegileg új térid egyrészt a három (és az id vel négy) dimenziós földi valóságban, másrészt a fizika nyelvén mondva ez már ötdimenziós transznacionális hipertérben. Az értelmezés szempontjából fontos, hogy új globalizáció-lokalizáció teremtette új térben (térid ben) a környezeti tér tartalma és szerkezete kib vült: • Az univerzális természeti térid , avagy az öt természeti alrendszer (atmoszféra, hidroszféra, litoszféra, bioszféra és a föld belsejét jelent geoszféra) változatlan; 6
  • 7. A globális második természeti tér a nooszféra, technoszféra; • A virtuális poszt-természeti (vagy harmadik természeti-környezeti) tér, például az infoszféra, a cyberszféra; • Az el bbi három szerkezeti elem együttese, az integrált természeti-környezeti tér, avagy az ökológiai téregyüttes; • A természeti-környezeti terek egyúttal többszintes (globális, kontinentális, nemzeti és lokális) társadalmi terek. • Mindegyik társadalmi tér egyben a kollektív társadalmi tudati terek megnyilvánulásai. Ezért joggal mondhatjuk, hogy a fenntartható fejl dés elmélete nem lehet más, mint az összetett ökológiai-társadalmi (s t kollektív tudati) tér változásának, változásfolyamatának elmélete. Ez az új felfogás: új paradigma. A tudományos szakirodalomban közben az egyik új elmélet, a kockázati világtársadalom elmélete váltotta ki talán a legnagyobb visszhangot. Az új elmélet (Ulrich Beck, 1997.) szerint az ökológiai globalizáció három – hagyományos paradigmaként - veszélyforrást er sít fel: 1. a gazdasággal összefügg ökológiai pusztítások és ipari-technológiai veszélyeket; 2. a szegénységb l fakadó ökológiai pusztítás és ipari-technológiai veszélyeket; 3. a tömegpusztító fegyverek bevetésének veszélyeit. Mindez avval való szembesülést jelent, hogy ezek a veszélyek civilizációs önpusztítást jelenthetnek és a közös végzet tapasztalatát kelthetik. Beck felfogása azonban szerintünk szükségképpen kiegészíthet a (4) globális-kontinentális politikával, (5) a globális tudással, tudásalkalmazással, (6) a globális társadalommal, (7) az emberiség kollektív tudatállapotával, (7) stb. összefügg ökológiai veszélyekkel. A kiegészítések nélkül nincs új paradigma. A kockázati társadalom fogalma mellett új paradigma a Gaia-koncepció. Így egy másik új felfogás szerint (James Lovelock, 1990., 1991.) a teljes földi bioszféra több mint alkotóelemeinek együttese. Az elmélet – mint az köztudott - az él és nem él organizmusok kényes és egymásra ható, ideális életfeltételekre törekv egységét mutatja be. Lovelock híres elmélete a földbolygót egyetlen egységes és önszabályozó rendszernek tartja. A földön az élet annak köszönheti közel négymilliárd éves fennmaradását, hogy Gaia önszabályozó mechanizmusai az állandóan változó feltételek mellett is az élet számára megfelel tartományban stabilizálják a légkör összetételét és a h mérsékletet. Az élet 7
  • 8. geofiziológiai szempontból olyan rendszernek a sajátossága, amely nyitott az energia- és anyagáramlásra, és egyúttal képes arra, hogy a küls körülményekt l függetlenül állandó értéken tartsa bels tulajdonságait. Ezért Lovelock felfogása szintén továbbgondolható, mert az eredeti elmélet részben maradt a föld fizikai-anyagi valóságként való felfogásán belül, másrészt elment ennek a valóságképnek a határáig, hiszen a Gaianak már-már valamilyen elmével vagy tudattal rendelkez tulajdonságát feltételezte. A tudományos vita még korántsem zárult le, s t a posztnormál tudomány a fizikai-anyagi valóság létét is megkérd jelezte, mi több megcáfolta. A föld ezért valószín leg olyan fizikai és posztfizikai szuprarendszer, amely valamilyen önszabályozó kibernetikus öntudattal rendelkezik. A Gaia ezért – az általunk megtapasztalt méretekhez képest - hatalmas él lénynek tekinthet , amely az emberiség akaratával, érdekével szemben hozhat döntést. A Gaia tehát szintén kockázati tényez . Ezért minimális feladat, hogy bolygónkkal – a kölcsönös tisztelet és elfogadás jegyében – minimum párbeszédet folytassunk. A fenntarthatóság fogalmának típusai A fenntarthatóság értelmezésének széles szellemi készlete alakult ki. Az uralkodó négy fogalom és gondolkodási modell röviden így jellemezhet : 1. A fejl dés-központú (és/vagy gazdaság-központú) fenntarthatóság. Indikátorok: egy f re jutó GDP, beruházások aránya a GDP-ben, áruk és szolgáltatások kereskedelmi egyensúlya, adósság a GNP arányában, az anyagfelhasználás intenzitása, egy f re jutó éves energiafogyasztás, ipari és lakossági szilárd hulladék mennyisége, stb. 2. A természeti er forrásokkal (vagy/és természeti feltételekkel) való gazdálkodás központú fenntarthatóság. Indikátorok: üvegház-hatású gázok kibocsátása, ózonkárosító anyagok használata, m velhet és folyamatosan m velt terület, m trágyák használata, fakitermelés intenzitása, elsivatagosodás által fenyegetett területek, éves zsákmány a f bb fajokból, éves vízkivétel a felszíni és felszín alatti vizekb l a rendelkezésre álló teljes mennyiség százalékában, a védett területek aránya, stb. 3. A társadalom-központú (szociális jólét, s szociális igazságosság alapú) fenntarthatóság. Indikátorok: a szegénységi szint alatt él népesség %-a, jövedelmi egyenl tlenség indexe, 8
  • 9. munkanélküliségi ráta, születéskor várható élettartam, biztonságos ivóvíz-ellátás, alapfokú orvosi ellátás, feln ttek írni-olvasni tudási aránya, egy f re jutó lakásterület, a népesség növekedési rátája, stb. 4. Az el bbi három fogalom és felfogás együttes alkalmazása. Indikátorok: a gazdaság, a társadalom és a természet-központú fenntarthatóság indikátorai. Az ezredforduló után még mindig ezek az uralkodó gondolkodás-modellek. Ez a háromközpontú fenntarthatóság korábban ugyan új paradigma is volt, mára azonban elvesztette presztízsét és mozgósító kapacitását, mert a civilizáció fenntarthatatlanságát ezzel a gondolkodással, s az ebb l kiinduló programadással nem lehetett megoldani. Ez akkor sem történt volna másképpen, ha ezt a felfogást – paradigma módosításként – továbbfejlesztjük, s például nem csak anyagi jólét alapú életmin ség-központú fenntarthatóságként, vagy a túlzott er forrás használatra és általában a túlfogyasztás visszafogására épített fenntarthatóságként, vagy az ökológiai láblenyomat csökkentését szolgáló fenntarthatóságként definiáljuk. Az új fenntarthatóság fogalmai, néz pontjai Az általános és az egészre irányuló új világkép (és világtudat-kép) tételesen felvázolható. Az új valóság tehát összetett és sokdimenziós valóság: els és második természet, személyes és kollektív tudat, szellemi valóság, transzcendens valóság, virtuális valóság. A valóság térben (térid ben) megjelen sokszintes valóság így vertikális, horizontális és ugyanakkor térfeletti valóság. Az él , ön”változtató”, „tudatos” természet nem azonos a halott és/vagy létez , anyagként-tárgyként kezelt természettel. A fizikai vagy naturális valósággal nem keverhet össze a szellemi valóság (a kollektív tudással vagy elmével). A gazdaság szintén nem csak termelés, árucsere és gazdasági piac, hanem szintén sokvektorú (természeti, társadalmi, szellemi, mentális, stb.) valóság, amire a gazdasági-pénzügyi válság ismét megtanítja a civilizációt. Az él , önfejleszt társadalom nem azonos az „objektív”, alávetett, államosított vagy manipulált társadalommal (látható és láthatatlan). Ezért a gazdaság, a társadalom vagy az állam szükségképpen egyszerre funkcionális és szubsztanciális valóság. Minden valóság él szervezet, teremtett és teremt , amelynek saját törvényei, önálló programjai, önmozgásai, kapcsolódásai és hálózatai vannak. Az új fenntarthatóság – több változatban - tehát ebben az új világkép rendszerben fogalmazható meg érvényesen. Ezt a kisebbségben lév új gondolkodás-modell hálózatot, a 9
  • 10. jelen és a jöv fenntarthatóságának új fogalmi készletét azért nehéz csoportosítani, mert a modellek még nem teljesen kristályosodtak ki, s az indikátorok többségét még nem tisztázták. A régi paradigmát el ször mintegy halálos sebként – a már említett - a Gaia-központú fenntarthatóság felfogás bontotta meg. Közben egyre szélesed társadalmi körökben a növekedést elutasító integrált környezeti és társadalmi fenntarthatóság gondolata terjedt el. Ugyanakkor a kollektív tudatemelés alapú integrált fenntarthatóság koncepció még nem vált ismertté, de a tudás, tudat és spirituális javulás alapú fenntarthatóság teóriája napirendre került. Több gyökeresen új, más, komplex fenntarthatóság közelítésr l, felfogásról, értelmezés- vízióról beszélhetünk: 1. Humán ökológia (alternatív értelmezések: ember és környezete ökológia, jó élet ökológia, autonóm természeti ökológia, tranzakciós ökológia, humán környezeti ökológia, stb.) Él - önszervez , sokrét természeti-társadalmi-kulturális központú fenntarthatóság modellek. 2. Társadalmi-közösségi ökológia (alternatív kategóriák: kollektív felel sség alapú ökológia, települési ökológia, közösségi ökológia, stb.). Él társadalom központú fenntarthatóság modellek. 3. Transzcendens ökológia (alternatív nevek: spirituális ökológia, ökoteológia, szakrális ökológia, remény teológia, stb.). Ökoteológiai fenntarthatóság modellek: például keresztény és más vallásból kiinduló, kozmikus intelligencia vagy gnózis alapú felfogások. 4. Tudat ökológia (alternatív fogalmak: kollektív intelligencia alapú ökológia, poszt-ökológia, lét-ökológia, új tudatosság ökológia, etikai ökológia, stb.). Kollektív tudat központú fenntarthatóság modellek. Ha szeretnénk összefoglalni az új megközelítéseket, b vebben így jellemezhetnénk az új – részben egymást átfed , részben kiegészít , részben új irányokat nyitó - ökológiai modelleket: 1. Mi a humánökológia? „Az ember és a környezete kölcsönös egymásra hatásával foglalkozó ökológiai tudományág. A környezeten a természeti, kulturális és társadalmi környezetet egyaránt értik. A fenntartható 10
  • 11. életmód, az új típusú tudatosság és a környezeti változások egységes néz pontú, folyamatos diskurzusra alapozott vizsgálatára a humánökológiát javasolhatjuk. A humánökológia olyan környezeti alaptudomány3,mely szervez dési mintáit figyelembe véve nehezen sorolható be a természettudomány/társadalomtudomány felosztásba. Azonban mindenképp embertudományról van szó, érdekl dési területe és vizsgálódási technikái alapján. A humán ökológia „tehát az ember és környezetének kapcsolatait, összefüggéseit, állapotát, és perspektíváit elemzi, melynek keretében foglalkozik az ökológia tudományelméletével és tudománytörténetével, a humánökológia meghatározásával és részterületeivel (antropológia, szociálantropológia, evolúcióelméletek, ember és természet, az agronómia humánökológia dimenziói, a természetvédelem humánökológiája), a történelmi ökológia kérdéskörével, a kultúra - ökológia és a politikai ökológia területeivel. Érinti a globális programokat, világjelentéseket, az új nemzetközi rend kritikai aspektusait, a "zöld" politikai mozgásokat, a harmadik világ helyzetét a világ környezetvédelmében, valamint a békekutatások, konfliktuskutatások és az egyes kormányzatok környezetvédelmi politikáinak területét.” Lányi András az ezredfordulón – egy könyvel szóba rejtett - elmélyült esszével4 szólította meg a hazai értelmiséget. Ennek summázata így hangzik: „A humánökológia a szimbolikus környezetben zajló emberi együttélést vizsgálja.” „Mivel az emberi élet eredend adottságának nem az individuális különlétet, hanem az együttlétet tartja, a humánökológia nem fogadhatja el a pozitivista és redukcionista társadalomelméletek kötelez kiindulópontját, a „társadalmi egyént”: empirikusan csak a biológiai egyed és a társadalmi viszony léte igazolható. Még kevésbé ismerheti el a – társaiktól és környezetükt l függetlenített – egyének sokaságából formális vagy ideológikus ismérvek szerint képzett kollektívumok els dlegességét. Az elvont egyéniség és a még elvontabb közösség-koncepciók helyett kiindulópontját a személy életét alkotó kapcsolatokban keresi. Végül szükségképpen el kell határolódnia „az ember halálát” proklamáló strukturalista és posztstrukturalista irányzatoktól is, ahol maga a rendszer él önálló életet – a társadalmi érintkezés intézményei -, az erkölcsi személyiség pedig elt nik az egymás iránt közömbös bioszféra és technoszféra közt.” 2. Mi a társadalmi ökológia? Lányi András egy másik, szintén korábbi írásában5 így fogalmazott: ”A környezeti kölcsönhatások jelent ségének felismerése tehát párhuzamosan terjedt a természet és a 11
  • 12. társadalom kutatói között. A közös tematika elkerülhetetlenné teszi az interdiszciplináris együttm ködést – anélkül természetesen, hogy a két tudásterület tételezésmódjának alapvet különbségér l megfeledkeznénk. A bioszféra-krízis nem értelmezhet a humaniorák bevonása nélkül, az iskolai környezeti nevelés nem érhet célt, amíg csak a természetismereti tárgyak tananyagában szorítanak neki helyet, a környezet pusztítása ellen fellép társadalmi mozgalmak joggal követelnek ökológiai belátáson alapuló politikát.” Werner Kroh hosszú cím tanulmányában (Egy ökológiai etika alapjai és perspektívái - A jöv iránt érzett felel sség, mint a teológia kihívása6) világosan összegez: „Mármost abba a kérdésbe ütközve, hogyan szervezhet meg a jöv iránti kollektív felel sség, Jonas alapvet dilemmával találkozik: Egyfel l tudván tudja, hogy a hatalom korlátozásának "a társadalomból (kell) kiindulnia, mivel semmiféle privát felismerés, felel sség vagy aggodalom nem elegend a meglátott feladathoz", és "csupán a politikailag érvényesített társadalmi fegyelem legnagyobb mértéke képes a jelen el nyeit alárendelni a jöv hosszútávú parancsának". Hiszen többé nem csupán a felhasználásnak, hanem a hatalom megszerzésének a mérséklésér l is szó van. Másfel l azt hiszi, hogy a megkövetelt (harmadik fokú) új hatalmat, amely az embert nemcsak önmagától védi meg, hanem a természetet is az embert l, csak egy elit tudja etikailag és intellektuálisan átvenni; s hogy következésképpen a "felel sségteli lemondás politikájának jöv beni szigorában a demokrácia (ahol szükségszer en a jelen érdekeltségei viszik a szót), legalábbis ideiglenesen alkalmatlan", és ez id szerint, még ha "ellenkezve" is, mégis csak a "zsarnokság ('Tyrannis') különböz formáit" mérlegelhetjük.” 3. Mi a transzcendens (vagy spirituális) ökológia? György Lajos – Mit jelent materialistának lenni, ha nincs többé anyag?7 cím esszéjében - összefoglalja Theodore Roszak 1992-ben megjelent A Föld hangja cím könyvének üzenetét: „A kozmosz és a föld (Gaia) – él, célja van, tudatuk is van, de az számunkra, az ember számára megfejthetetlen és megismerhetetlen. Az ember megjelenése a mindenségben szükségszer , nem véletlen. Az ember, aki evett a tudás fájának gyümölcséb l, igyekezett elfeledni, amit a mindenségt l - (Istent l) kapott. Saját játéka, hatalma, önzése érdekében elnyomja legjobb (Isteni, kozmikus) énjét, ökológiai tudattalanját. Célunk annak felszabadulása, megismerése.” 12
  • 13. „Ha az ökológia számunkra együttlétezéstan8, egyben minden létez kölcsönhatásának tudománya is, akkor nem hagyhatjuk vizsgálódásunk körén kívül az anyagi világ és a nem anyagi kölcsönhatásának kérdését. A szakrális szemiotika és kommunikáció, a misztikus tapasztalatok, a Szent megtapasztalásának és a rituális-mágikus jelenségek antropológiai jelenségvilágának körét. Egy átfogó ökológia nem tekinthet el a transzcendens és az anyagi világ viszonyának vizsgálatától, ez álljon bár mély ökológiai alapokon, vagy közeledjen tárgyához a kultúratudományok relatívizáló nyitottságával. Még akkor sem tekinthet el, ha az ökológiai biológiai alapparadigmája számára már a humánökológia létjogosultsága is kérdéses volt.” Az egyik indiai szerz koncepciója9 meggy z :„Gaia, a Mélyökológia, a Permakultúra és a Bioregionalizmus egy integrált természetszemlélet gyakorlati alapját képezik. De a világ nem tartható fenn csupán gyakorlati elképzelésekkel. A szellemre is szüksége van. Ha nincs helyünk a szellem számára, céltalanok leszünk. Ezért a Teremtés szellemisége, amely a szentség iránti érzékenységet segít fejleszteni, az ökologikus világszemlélet lényeges része. Mit jelent a Teremtés szellemisége? Ez nem egy vallás, nem azt jelenti, hogy templomba kell járnunk, vagy a Bibliát kell olvasnunk. Azt jelenti, hogy az emberi lélek és a talaj isteni eszmével van átitatva. A Teremtés szellemisége hozzásegít, hogy a természetet és önmagunkat másképp lássuk. A Föld szent, a fák szentek, és szentek a folyók és a hegyek is. Az indiai emberek azt mondják: ez Ganges szent folyója. A Ganges a világ összes folyóját szimbolizálja, és minden folyó szent. Indiában sok él fa szentély van. Nincs szükségünk templomokra, minden fa szentély. A Teremtés szellemisége a minden élet iránti tisztelet érzését fejleszti, nemcsak az emberi élet iránti tiszteletet. A legtöbb ember elfogadja, hogy az emberi élet szent; nem vehetjük el az emberi életet. Értékeljük az embert, pusztán, mert ember. Hiszünk az emberi élet szentségében; ezt kell kiterjesztenünk minden életre. Az emberi kapcsolatokon belül elfogadjuk mások segítségét, szolgálatát. Ilyen alkalmakkor azt mondjuk, "köszönöm", kifejezve a hála érzését – ez a hála a Teremtés szellemisége.” 4. Mi a tudatalapú ökológia? Karsai Gábor Filozófia és ökológia10 cím tanulmányában a fontosabb filozófusok természettel, ökológiával kapcsolatos nézeteit elemzi.„Whitehead szerint az emberi tudat vagy értelem valójában egy sokkal mélyebb kreativitás vagy teremt er sajátos felfokozódása. Ez a 13
  • 14. kreativitás minden természeti létez ben m ködik, minden történés tanúbizonyságot tesz róla. Voltaképpen nem más, mint az adott történés vagy létez szubjektivitásának, a környezet hatásaira adott aktív válaszának, a puszta passzív alkalmazkodáson túli eredeti hozzájárulásának az elve. A receptivitás, a küls hatások befogadása minden létez ben kiegészül valamiféle spontaneitással, szabad ön- és környezet-meghatározással. A világ, a természet, a környezet nem hatásbefogadások puszta összessége, hanem él és dinamikus kölcsönhatások komplex egésze, hálózata, nyílt rendszere. Minden létez vagy történés "észleli" a környezetét, befogadja, magába építi annak hatásait, és a maga részér l, kialakulásának, létesülésének folyamatában "válaszol" ezekre a hatásokra, min síti azokat.” „Az itt csupán vázolt, és részletesen nem kimunkált filozófiai alapelvek megítélésem szerint lehet vé teszik az "ökológiai gondolkodás" filozófiai megalapozását, végs soron a természeti és az emberi (tudati) valóság közös filozófiai alapra helyezését, különválasztásuk felszámolását, és a közös világ egységes szerkezetének feltárását.” „Egy bizonyos pont után a társadalom kollektív tudatának súlya újra akadályokat, korlátokat görget az egyéni emelkedéshez, ami így csak pillanatnyi betekintést enged a fejl dés magasabb szintjeibe. Eme korlátok feloldása a fejlett tudatok csoportos együttm ködésével érhet el, ami egyúttal megnyitja a társadalom el tt a tudat alapú kormányzás lehet ségét is” (Dienes István, fizikus). Néhány fontosabb – vagy karakterisztikusabb - idézetet ismertettem, természetesen számos további felvetésre hivatkozhattam volna. Sokan beszélnek tehát az ökológia és a társadalom összekapcsolásáról, de egyel re kevés kutató, vagy értelmez gondolkodó beszél önálló társadalmi ökológiai szemléletr l. Ennek nagyon egyszer okai vannak: a társadalmat még mindig szintén nem értjük, s azt sem nagyon, hogy milyen kardinális szerepe van az ökológiai problémák megoldása szempontjából is. Holott a természet is társadalmasult valóságforma, s t a környezet társadalmi produktum, ráadásul régóta jól tudjuk, hogy minden tény társadalmi konstrukció. Szinte minden csak a társadalmon keresztül vagy/és a társadalomban létezik. A fenntartható társadalom koncepciója 14
  • 15. A globális-lokális társadalom és természeti környezete között szoros egymásra utaltság és interakció van. A társadalom természeti környezetben jön létre, s a természeti környezet meghatározza a társadalmat. A kapcsolat még ennél is lényegibb: a társadalmak (és a társadalom egységei) a környezet megtartói vagy felél i, s fordítva, a környezeti állapotok és változások tehát minden közösség és társadalom fenntartói, vagy létfeltételeinek megkérd jelez i. Az összetett környezeti rendszerek és az összetett társadalmi rendszerek nem csak hatnak egymásra, hanem egységes természeti-ökológiai rendszerként léteznek. Ez az összefüggés eddig is világos volt. Nézzük a kés bbi, vagy jelenlegi súlyosabb felismeréseket. Az önszervez d , vagy a társadalom által kontrollálhatatlan természet, vagy a éppen a társadalom által megzavart vagy tönkre tett természet tulajdonképpen bármikor, alig kiszámítható módon elpusztíthat társadalmi csoportokat. A társadalom tehát védtelen. Az ember személyesen, egyedül, társak nélkül – bármilyen egyéni természetpusztító cél is vezérelje – az univerzális természetet nem képes elpusztítani, vagy f ként csak egyes lokális természeti közegnek okozhat károsodást. A sokaság, a társadalom, s különösen a globális társadalom viszont nem csak önmagát, hanem magát a természetet (s t a bolygót) is képes tönkre tenni vagy elpusztítani. A természet tehát védtelen, ha természetesen eltekintünk a poszt-természeti (például metafizikai) védelemt l. Ez a kett s védtelenség elve. Ám a természet súlyosabban kiszolgáltatott, mint az ember vagy a társadalom. Az új ökológiai gondolkodás azonban azt is feltételezi, hogy az emberi társadalom az egyetlen olyan kockázati tényez , amely képes a természet totális pusztítására. A tétel ellentéte is igaz: az emberi társadalom az egyetlen olyan tényez , amely képes a természet-környezet megóvására, helyreállítására. Ezért bármikor, bármilyen ökológiai krízisr l beszélünk, legyen világos, hogy végs soron csak a társadalom segíthet. Az állam, a technológia, a tudás (vagy bármi más eszköz) csak hozzájárulhat a kríziskezeléshez. Kitüntetett szerepe egyedül a társadalomnak van, amely integrálja, er síti és végigviszi a legjobb személyes és tudatos egyéni elképzeléseket. Ember nélkül nyilván nincs közösség és társadalom, ám közösség és társadalom nélkül az ember slény, vagy jobb esetben studat. Ezért mindennem fenntarthatóság – de nem kizárólagos - kulcsa: a társadalom, ha az képes önmagában fenntartható lenni, s képes hatékonyan fellépni mondjuk a természet, a gazdaság, vagy a kultúra fenntarthatósága érdekében. Ezért a jöv titkos és nem titkos kulcsa: a 15
  • 16. társadalom, avagy az emberek együttes cselekvése. Ha más és jobb világot akarunk, ez alapvet en a társadalom jobbvilágot-teremt képességének alkalmazásától függ. Legyen közben az is világos, hogy a társadalom ma azért t nik alkalmatlan jobbvilágot-teremt eszköznek, mert nem értjük a társadalmat, vagy felületesen ismerjük, s nem tudjuk jobb célok érdekében dinamizálni. A társadalom: üres el ttünk. Foncsorozott üveg, ami nem tükröz vissza semmit. A tükör- képtelenség oka lehet akár a tükör hiánya is. Holott a társadalom nem izolált, rideg, fagyott vagy lélektelen valóság: a társadalom kett s értelemben is forró valóság. Egyrészt azért, mert a társadalom az a valóság, amely minden embert létét megrövidíti, az egyén – különösen, ha tudás- és tudat- és közösségszegény - tényelegesen és szimbolikusan is els sorban a társadalomba hal bele. A betegségek zömében csak következmények. Másrészt azért, mert egyedül a társadalom és a kollektív tudat emeli ki az egyént természeti és környezeti korlátai közül, s t a társadalom közvetíti az embernek a tudásokat, hiteket, részben a vallásokat, így a társadalom tesz létrát a Istenhez vezet lépésekhez is. Kivételek azok a magas rangú (tehát magas tudatú) személyek, akik kétségtelenül tartósan magas tudatállapotban vannak, s ennek révén nincsenek alávetve a társadalom transzcendencia-szolgáltatásainak sem. Ám a tanítvány sem jut el egyedül, Mester nélkül a Himalája barlangjaiba. Ezért aktuális (vagy els ) paradigmaként létkérdés, hogy a különböz társadalmak ma ugyanúgy fenntarthatatlanok lehetnek, mint az ipari-posztipari civilizáció, amelynek egyik új paradigmája, hogy a gazdaság nem tudja eltartani a társadalmat, ráadásul a gazdaságnak alávetett társadalmak – a sokféle közvetett er szak hatására – láthatóan hozzáidomultak a fenntarthatatlan gazdasághoz. A másik új (rész)paradigma ezért az, hogy a társadalom nem tud mit kezdeni a fenntarthatatlan gazdasággal; a kölcsönös fogság állapotában a gazdaságok és a társadalmak egymást húzzák lefelé, miközben a gazdaságok és társadalmak együttm ködését szervez és az állami intézményeket m ködtet hatalmi elitek képtelenek megoldani a válságokat. A harmadik paradigma-elem, hogy a természet figyelembe vétele nélkül sem a gazdaság, s t sem a társadalom nem tudja eltartani, mi több jólétbe emelni az embert. Eljutottunk a végpontig, vagy annak közelébe: nemcsak a gazdaság nem tudja eltartani a társadalmat, hanem a társadalom sem az embert, az emberi életet, mert a közösség és a kultúra kártyavárként omlik össze a fenntartható társadalom nélkül. A kiterjedt ökológiai és gazdasági válság felszínre hozott két alaptörvényt: a természet fenntarthatatlansága egyre inkább együtt 16
  • 17. jár a társadalmi fenntarthatatlanságával, az utóbbi pedig elvileg-logikailag akár az utolsó földi ember és tudat kipusztulását is jelentheti, ami egyébként nem biztos, hogy az ember – mint biológiai-társadalmi reprodukció - kihalását hozza magával. A társadalom ugyanakkor nem, vagy nemcsak pusztán fizikai létforma, vagy nemcsak második természeti környezetként megtestesül naturális valóság. Avagy a társadalom – jelképesen – nem csak sok egyes ember gazdag együttélési rendszerei, s nem csak családi kapcsolatokban, emberek házaiban, vagy közintézményekben és épületeikben fejez dnek ki. A társadalom szellemi valóság (is), mert minden egysége, eleme, „mozdulata” szellemi komponens. Így a társadalom lelki, vagy spirituális valóság (is), még akkor is, ha ennek sem a társadalom sok tagja, sem az egyes ember nincs tudatában, pedig minden egyes darabja, viszonya, emléke és jöv álma metafizikai természet . És a társadalom lényegileg mindig virtuális valóság (is), mert a társadalmat senki nem tudja megfogni, mint egy tárgyat, vagy a társadalomba nem lehet úgy beleülni, mint egy autóba. A társadalmat az emberek szinte kivétel nélkül labirintus rendszerként élik meg, amelynek nem találják a kijáratát, holott a társadalom eredetileg azért jött létre, hogy járható utat kínáljon a vacsorához, a f tött barlanghoz és az Istenhez. A társadalom labirintusként való tételez dése azért veszélyes, mert a társadalom, s benne az egyén tartósan idegen, veszélyeztetett, kiszolgáltatott és sokszor az önmagára nézve krízist jelent veszélyforrásokat sem észleli. A veszélyeztetett ember aztán önmagára is veszélyes, legfeljebb a durva vagy a finom, a teljes vagy részleges, a látható vagy láthatatlan önpusztítások között válogat. Az anyagi létezés abszolutizálása vagy a mértéktelen túlfogyasztás vagy a tényleges Abszolútum elvetése mind-mind valamilyen típusú önpusztítás, vagy önkárosítás. Mindez egyébként a társadalom fenntarthatatlanságának is tárgyszer tájleírása. És akkor is tiszta igazság ez, ha számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy minden egyes emberben ott él az Önvaló, vagy a személyes Isten, avagy az isteni Én, de ugyanakkor minden ember lelke mélyéb l, vagy az örökké rejtett tudatalattijából el hívható az ön- és világpusztító er , ami önmaga által nem mindig kontrollálható. A társadalom életképességét, krízismegoldó kapacitását vagy lelkiállapotát így az is rontja, hogy a naturális társadalom sokáig érzéketlen a természeti bajok iránt, s t jellegéb l fakadóan nem is rezonál érzékenyen a környezet romlásának figyelmeztet jeleire, mindaddig nem, 17
  • 18. amíg a társadalom fizikai (vagy akár szellemi) létét nem veszélyeztetik az ökológiai (vagy bármilyen más) válságok. Niklas „Luhmann a társadalom specifikumát11, alapját a kommunikációban látja. Mindaz a társadalmat jelenti, ahol kommunikáció megy végbe, a környezete pedig az ezen kívüli világ. A társadalom tehát nem képes a környezetével kommunikálni, csak a környezetér l, vagyis a vizek szennyezése, a vadak pusztulása nem okoz addig társadalmi rezonanciát, amíg nem beszélnek róla. Mint korábban láttuk, a társadalom részrendszerei a saját kódjukkal szelektáltan észlelik a környezetüket, maga a társadalom mint egész viszont nem rendelkezik ilyen kóddal, és így egységesen csak kivételes esetben képes a környezetére reagálni, például egy földrengésnél. A luhmanni konklúzió ebben az összefüggésben: a társadalom, mint egész nagyon alacsony rezonanciafokkal rendelkezik a környezete irányába.” A társadalom feltárása azonban megcáfolja azt a luhmanni tézist, hogy a társadalom alapja a kommunikáció, mert a társadalom elkezd (vagy hatékonyabban kezd) él szervezetként és kollektív cselekv ként m ködni, ha er s konfliktushelyzetbe kerül. A társadalom értelmezése viszont azt a tézist is elveti, hogy a társadalom lényege „csak” szervezet, vagy például a közcselekvés, hiszen az új tudomány elemzései már kimutatják, hogy az intézményes társadalom közösség mindig függ a kollektív tudattól. A kollektív tudat ugyan függ az emberi személyes tudatoktól, de – ez az új paradigma-hipotézis – nincs alárendelve a naturális egyéneknek és társadalmaknak, mert a jelek szerint egyrészt önálló fizikai és nem-fizikai mez , másrészt még magasabb, nem a földi civilizáció által befolyásolható még magasabb tudatmez khöz köt dik. A társadalom projektum most azonban egyszerre több titok dimenzióba ütközik. 1. A magasabb tudatállapotban lév egyén képes-e személyesen befolyásolni a kollektív tudatot, amely a befolyásolás után megváltozva számos-számtalan emberre hat befolyásoló er ként? 2. Ha egyszerre több magas tudatállapotban lév egyén (mintegy tudatközösségként) képes-e csoportosan befolyásolni a kollektív tudatot, amely az intenzív befolyásolás után számos- számtalan emberre hat új módón er s befolyásoló er ként? 3. Az ember egyénileg vagy csoportban kollektíven hat az emberiség tudatmez jére, akkor ez a tudatmez képes-e befolyásolni a természetet és a természeti-környezeti viselkedést? 4. Ha a társadalmi tudatot nem alulról, vagy nem az ember fel l nézzük, akkor ez a mindenkori, egyszerre változatlan és folyton változó emberiség-tudat milyen „öntudattal”, milyen „önprogrammal” rendelkezik? 18
  • 19. 5. A kollektív tudatra felülr l (vagy bármilyen irányból, vagy dimenzióból) és nem az ember (s t nem az egyéni isteni Én) irányából milyen transzcendens hatások érik? Vagy hagyjuk el a spirituális tér- és id feletti mez ket (vagy akár feltételezzük azt, hogy nem is léteznek), kérdezzük meg, hogy a kollektív társadalmi tudatnak milyen a viszonya, interakciója a kollektív tudással (az univerzális társadalmi vagy/és kozmikus intelligenciával)? És teljesen mindegy, hogy milyen és hány további kérdést teszünk fel, azt ne feltételezzük, hogy mindegyik kérdés értelmetlen vagy értelmezhetetlen. A végtelen valóság soha nem zárt, mindig nyitott, csak az vet dhet fel, hogy meddig és mennyire látunk el a küls -bels végtelenben. Nincs hova és nincs esélyünk kihátrálni vagy elmenekülni a nyilvánvaló és nem oktalan kérdésfelvetések el l. Az ember esetleg persze elmenekülhet majd más bolygóra, ahol a természeti környezet sokkal rosszabb min ség is lehet, ám sikeres menekülésének és megmaradásának feltétele, hogy a társadalmat is magával menekítse. Egyedül senki nem repül át, mondjuk, a Marsra, ahol önmaga a sivatagos felszín alatt vagy felett aligha teremt saját létének paradicsomot. Ha ez így van, akkor az is törvény és igazság, hogy érdemesebb a földet és társadalmát megmenteni, mint az emberiség fizikai exportjában gondolkodni. A mindenkori társadalom és társadalmi tudat tehát akkor válik fenntarthatóvá, ha el ször is, megértjük, hogy a társadalom sokszintes, sokvektorú valóságrendszer és valósághálózat. Ez az összetett valóság egyszerre racionális és racionálitáson túli, ezért ugyanolyan természet , mint például egy tizenhárom éves kamasz, vagy egy negyvenhárom éves feln tt, akit senki nem tud bábként rángatni, vagy tárgyként kezelni. Másodszor megérthetjük, hogy ez a bonyolult kapcsolat rendszer, oda-vissza kommunikáció és egyszerre spontán és tervezett cselekvés egyrészt nem véletlen, s nem csak szándékos, másrészt nem csak oksági, s okságon túli, harmadrészt kézzelfoghatóan evilági és ugyanakkor világon túli. Önmagában egyszerre képes erkölcsös és erkölcstelen, vagy akár erkölcs nélküli lenni. II. János Pál pápa üzenetéb l12 idézhetünk: „A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a b völetében él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdekl désünket 19
  • 20. mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszer ség, önmérséklet és önfegyelem valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell, hogy váljanak, különben mindannyian egy sz k réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.” A pápa üzenete az evilági erkölcs újrateremtését szorgalmazza, miközben evidens, hogy a transzcendens szinten nincs más, mint erkölcsös teremtett világ. Ide nyulunk vissza er ért és hitért, s innen vezérelve törekszünk a társadalmon keresztül elvégezhet ökológiai egyensúly visszaállítására. A fenntartható (és/vagy újraalkotott) társadalom programja Jelenleg ugyanúgy nincs egyesített társadalomelmélet, ahogy hiányzik az egyesített fizika vagy természet elmélet. Ha nincs egyesített társadalomelmélet, akkor aligha lehetséges a fenntartható társadalom elmélete. Ha nincs a társadalom egészére rátekintésünk, akkor szükségképpen töredékes lesz a fenntartható társadalom felfogása. Ezt a tételt szinte minden fontos publikáció igazolja. Például Donella és Dennis Meadows a kilencvenes évek elején publikált egy fontos tanulmányt13 a fenntartható társadalom értelmezésér l és programjáról A tanulmány összefoglalja, hogy a fenntartható társadalomnak egyrészt milyennek nem kell lennie, másrészt az is, hogy milyennek kell lennie. A negatív mutatók közül kiemelhet : a fenntartható társadalom nem a fizikai expanzióban, hanem a kvalitatív fejl désben érdekelt; nem merevedik bele a jelenlegi igazságtalan elosztási viszonyok változatlanságába; nem feltétlenül a kilátástalanság és stagnálás társadalma; technikai vagy kulturális értelemben nem kell primitívnek lennie; nem egy megmerevedett világ, melyben a népesség, vagy a termelés, vagy bármi más abnormális módon állandó állapotban marad; nem fogja megszüntetni a szabadság fontos fajtáit; nem feltétlenül szükséges, hogy uniformizált társadalom legyen; semmi nem utal arra, hogy antidemokratikus, kellemetlen vagy unalmas legyen. És legf képpen: a szerz k szerint semmi oka nincs annak, hogy a nem megújuló er forrásokat ne használják, amennyiben használatuk megfelel a fenntarthatóság kritériumainak, „nevezetesen a megújuló helyettesít k kifejlesztése követelményének, hogy egyetlen jöv beli társadalom se épüljön olyan er forrásokra, amelyekr l hirtelen kiderül, hogy kifogytak vagy megfizethetetlenné váltak”. 20
  • 21. A felsorolás leplezetlenül mutatja, hogy a két szerz tudatosan belül marad a kapitalizmus- újkapitalizmus hagyományos paradigmáján, s t a tanulmányuk elején maguk is beismerik, hogy az általuk felvázolt fenntartható társadalom koncepció nem sokban különbözik attól, amelyben az emberek ma élnek. A tanulmány második felében el ször összefoglalják, hogy mik jellemezhetik a fenntartható társadalmat: 1. a visszajelzés tökéletesítése, azaz például jobban meg kell ismerni az emberi populáció jólétét, valamint a lokális és globális er forrásokat és szemétlerakókat; 2. A reakcióid k felgyorsítása, avagy aktívan keresni kell azokat a szignálokat, amelyek jelzik, ha a környezet károsodik; 3. A nem megújuló er források felhasználásának minimalizálása; 4. A megújuló er források eróziójának megel zése; 5. Minden er forrás maximális hatékonyságú használata; 6. A népesség és a fizikai t ke exponális növekedésének lelassítása és végül megállítása. Szerintük „…az utolsó tételnek nagy a jelent sége. Intézményi és filozófiai változásra, valamint társadalmi innovációra van szükség. Megköveteli a kívánatos és fenntartható népesség- és termelési szint meghatározását. Inkább a fejlesztés, mint a növekedés eszméjéhez kapcsolódó célok megfogalmazását kívánja meg. Egyszer en, de lényegre tör en egy olyan emberi létezés célképzeteit igényli, amelynek nincs szüksége állandó fizikai expanzióra.” Ez a néhány utolsó mondat új paradigmák keresését jelzi, de csak az elvont célképzetek igénylését követeli. De melyek ezek? Tanulmányuk végén három területen új gondolkodásmód szükségességét emelik ki. Az egyik a szegénységre, a másik a munkanélküliségre, a harmadik – ez a legérdekesebb – a kielégítetlen anyagi szükségletekre vonatkozik. A szegénység kezelésér l azt írják, hogy a világ ökológiailag és gazdaságilag eggyé forrott, mindnyájan itt élünk ezen a levadászott területen, amelyen van még mib l elboldogulni, ha ügyesen szervezzük. A munkanélküliségnél az új gondolkodásmód például az, hogy a foglalkoztatás nem lehet követelmény a megélhetés számára, így jelent s kreativitással létrehozható egy olyan gazdasági rendszer, amely igazságosan osztja el a munkát és pihenést. A kielégítetlen anyagi szükségletek kapcsán azt mondják, hogy a lelki kiüresedés az egyik legnagyobb éltet je az anyagi növekedés iránti vágynak, holott az emberek önazonosságra, közösségre, feladatokra, elismerésre, szeretetre, örömre vágynak, amelyek anyagi dolgokkal nem kielégíthet k. Donella és Dennis Meadows végül ezt víziót fogalmazzák meg: „Az expanzió korszakát lassanként az egyensúly korszaka váltja fel. Ennek az egyensúlynak a megteremtése az 21
  • 22. elkövetkez néhány évszázad feladata… Az új kor témája nem a fegyver és az ember és nem is a gép és az ember lesz; a nagy téma az élet újjászületése lesz, a mechanikus felcserélése az organikussal, és a személyek mint minden emberi er feszítés végcéljának a rehabilitálása. M veltség, humanizáció, kooperáció és szimbiózis: ezek lesznek a világot átfogó új kultúra jelszavai.” Igen, legyen így. De egyel re semmi jele annak, hogy az egyensúly korszaka jönne, holott a tanulmány megírása óta majdnem húsz év eltelt. Ha az ideális jöv höz néhány évszázad kell, akkor – ha minden így marad - arra sincs nagyon esély, hogy az emberiség odáig megmarad. Igen, a program nem más, mint az élet újjászületése, de hogyan érhetjük el ezt? A két szerz tehát nem old meg semmit, az új gondolkodásmód náluk nem hoz új paradigmát. Ha viszont a szakirodalomban körbenézünk, ennél nem találunk jobb, átfogóbb, vagy kidolgozottabb jöv képet. Ezért el ször tegyünk arra kísérletet, hogy Meadowsék hat pontban összefoglalt pozitív fenntartható társadalom vízióját gyökeresen kiegészítsük egy továbbgondolt, valóban új és fenntartható jöv t ígér világképpel: 1. pont: Az új, fenntartható, globális-lokális világrend. A jelenlegi gazdasági világrendet nem elég – ugyanebben a logikában – javított világrendre váltani. Az új és más típusú világrend- modellek kitalálása most folyik. Mindegyik világrend típus újragondolt, fenntartható és/vagy újrateremtett lesz. 2. pont: A poszt-piaci (poszt-t ke alapú) gazdaság, avagy a poszt-kapitalizmus utáni új gazdaság. A kapitalista (vagy ami még rosszabb: az un. szocialista, tehát államkapitalista) gazdaság nem átmeneti, hanem általános krízisben van, amelyet ma még makacsul védenek a piacpárti dogmatikus ideológusok. A szemléleti vagy stratégiai alternatíva hiányzik. Mindegy, hogy a következ félszázad milyen új gazdaság-modelleket dolgoz ki, ám ezek mindegyike valamilyen mértékben poszt-piaci, vagy/és már nem a mostani t ke-központú gazdaság lesz. A gazdaság koordinálását se a láthatatlan kéz, se a látható kéz nem tudja ellátni: jön a tudásbeli, a társadalmi, az erkölcsi, vagy a spirituális posztpiaci szabályozás. 3. pont: Részvételi állam, részvételi (és elektronikus) demokrácia. Az elmúlt századok állam- modellje, vagy tágabban politika-, hatalom-, kormányzás típusa egyaránt m ködésképtelenségét, reformképtelenségét, kríziskezelési képtelenségét mutatja. A folyton újragenerált hatalom- és öncélú igazgatás-központúságot felváltó modellt egyaránt jellemzi majd, hogy egyrészt az állam- (vagy közösség-) polgárt nemcsak bevonja, hanem annak 22
  • 23. részvételére épít, másrészt a mai képviseleti (kvázi) demokráciát felváltó részvétel központú demokrácia jön létre, harmadrészt a társadalomnak alárendelt, a társadalmat aktivizáló politikai rendszer visszanyeri reform- és cselekv képességét, legitimitását és kohézióteremt lehet ségét. 4. pont: Az intelligens, hálózati, civil társadalom, lokalitás reneszánsz. A mediatizált hatalmi érdekeknek (és játékszabályoknak) alávetett, ezért magas fokon manipulált és kiszolgáltatott, szétesett és izolált, információ- és tudás hiányos, önszervezésben alulteljesít , dialógusra és kooperációra alig alkalmas társadalmak helyett magas szinten képzett, gazdag identitás készletre épít , kreatív, önszabályzó, önszervez , intelligens és széles körben – vertikálisan és horizontálisan – együttm köd , s t fenntartható civil társadalmak alakulnak ki. Ezek a politikai-hatalmi struktúrákat és intézményeket ellen rzik, s a globális, nemzeti és lokális szinten egyaránt folyamatos önépítkezéseket folytatnak. A hálózati társadalmakban a lokális szinteken új min ségek – új önkormányzati, önellátási, önszervezési elvek és formák - jönnek létre. 5. pont: Állam- és hatalomközpontú nemzet helyett, erkölcs, tudat és tudat-központú nemzetek együttm ködése. Az elmúlt századokban a küls és bels veszélyeztetettségek miatt a nemzetek (kivéve az uralmi központokat megtestesít nagy államokat, nagy nemzeteket) alapvet en védekezésre kényszerültek és létmódjuknak els sorban az er snek akart nemzetállamokat tartották. A kifelé támadó, a befelé szintén gyakran támadó nemzeteket – az új típusú világrendben, értékrendben, kooperációs rendben – felválthatja a tudás, az érték, az erkölcs, a magasabb kollektív tudatállapot központú nemzet-modell. 6. pont: Új tudás, poszt-normál (és/vagy poszt) tudomány. A közelmúlt, a jelen és a közeljöv egyaránt tudáshiányos világát (gazdaságát, társadalmát, államát, stb.) nem lehet fenntartani, ráadásul az elmúlt évtizedekben szinte minden kontinensen, vagy országban folyamatosan születik a paradigmaváltó új tudás, új (már nemcsak poszt-normál jelleg ) tudomány, új metafizika vagy új teológia számos iránya, gondolkodási modellje. A tudás-alapú gazdaság és társadalom nem illúzió, nem maszlag, csak nem a régi tudásokat kell a régi – avagy fenntarthatatlan módon – alkalmazni. Ezért a tudásteremtés és tudásközvetítés új programja, új intézményrendszere alakul ki. 7. pont: Az ember újjászületése, el térben a tudat- és az elme, fókuszban a lelki-szellemi szükségletek. Ez a második ezredforduló szembesült a legélesebben avval, hogy az ember 23
  • 24. egészér l elképeszt en keveset tud, hiába megszámlálhatatlan tudományos kutatás és eredmény, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy az ember lényege nem a test és agy (ám mindegyik generálisan fontos), hanem mindenekel tt az elme, a lélek, és f ként a titokzatos és egyel re látszólag megfejthetetlen tudat. Ha hiányzik valami, méghozzá mindenhez, világrendhez, társadalomhoz, jöv höz, akkor ez nem más, mint a magas rend ember és annak magas rend min sége. 8. pont. Személyes és kollektív tudat emelése. Ha a 21. század f (vagy egyik f ) kérdése a tudat, akkor az szükségképpen nem más, mint egyszerre a személyes és kollektív tudat, s t a személyes és kollektív tudat minden szintje, a tudattalantól a transzcendens tudatokig. A tudattípusok, a tudatformák, a tudatmin ségek, a tudatállapotok, a tudatváltások megértése és tudatos alkalmazása feltétele minden küls (gazdasági, társadalmi, ökológiai, stb.) tényleges és valódi eredményt hozó változásnak is. 9. pont: Erkölcs-központú világ, poszt-szekuláris világrend, új spiritualizmus, szakrális demokrácia. Ez a század avval a paradigmaugrást hozó változással is jár, ha az emberek és ideológusok többsége ezt még elképzelhetetlennek is tartja, hogy egyrészt véget ér a vita az Istenr l, hitr l, vallásról, a transzcendencia létezésér l, mert ezek a dimenziók, valóságok, min ségek vitathatatlanná válnak. Másrészt véget ér a vita erkölcsr l, etikai normákról, az erkölcsi szabályok feltétlen szerepér l, mert szintén vitathatatlanná válik, hogy bolygónk, civilizációnk, kultúránk fenntarthatatlan az erkölcsi rend nélkül. És akkor még az is megtörténhet, hogy a hitek, a vallások, az etikák nem egymásban, nem egymás között keresik az ellenséget. 10. pont: Fenntarthatóság helyett újragondolás-újraalkotás. Vagy durvábban mondva, a kapitalista, poszt-kapitalista – a kapitalista világrend lassú, alig hatékony, globális konfliktusokba sodró – kvázi-fenntarthatósága helyett nemcsak a mai egyre kevésbé fenntartható világrendben, hanem els sorban az új világrend-alternatívák valamilyen kombinációjában új természeti-környezeti koncepcióra és magatartásra lesz szükség. Ezt a jelenlegi fenntarthatóság fogalom helyett újragondolásnak-újraalkotásnak nevezném, mert alapja a természet, az élet és az ember új felfogása lesz. Íme, tíz pontban a kardinális kis káté. Ez így együtt nem más, mint az új program. Az új módon fenntartható világrend, s fenntartható világtársadalom víziója. Ehhez sem kell azonban több évszázad és nincs esély a világváltás kitolására, távoli id be való exportálására. 24
  • 25. Az új pontok egyúttal azt is jelzik, hogy nem csak a fenntarthatóságot, hanem a társadalmat magát is újra kell gondolni. Minden eddigi közvélekedéssel és tudományos állásponttal szemben a társadalom nem els sorban „objektív valóság”, hanem többféle csoportos tudatállapot és tudatmin ség. A tanulmány ezért röviden felvázolt egy társadalmi kollektív tudatelmélet hipotézist; a társadalmi tudat nyilvánul aztán meg korszellemként, intézményrendszerként, társadalmi viselkedésként, s a kollektív tudat igen intenzív, de rejtett hatásokat fejt ki minden emberre és személyes tudatra. A társadalomnak ez a kib vített, tudatközpontú elemzése azért fontos, mert az emberiség vagy egy-egy ország társadalma akkor lesz – új értelemben - fenntarthatóság-központú, vagy újraalkotás szándékú, ha ezt a filozófiai-metafilozófiai rendszert és ezt a min ségi életkövetelményt a társadalmi tudat befogadja és támogatja. Az elkülönült, önjáró, lefojtott és elfojtó társadalmi tudat változása természetesen jórészt az egyének minél magasabb szint tudásától, tudatától és tudatosságától függ, azaz a kollektív tudatra tett visszahatásától. A tíz pontok mindegyik összefügg a kormányzás és önkormányzás min ségével és várható paradigmaváltásával. Ezért érdemes legalább felsorolnunk, hogy a következ fél században milyen új, fenntartható és/vagy újraalkotott kormányzás-önkormányzás modell alternatívák válhatnak realitássá. Íme, a két – szükségképpen nem teljes – lista: Globális állam-modell lehet ségek: a. globális parlament és kormány, b. az államok intézményesített együttm ködése, c. a független globális hatóságok hálózata, d. az állam nélküli (globális) jog, e. a globális önszabályozó rendszer, f. a globális részvételi állam és globális civil intézmények, g. az elektronikus világ”kormányzás”, h) a globális intézményesített civil társadalom, h. a globális tudatos kollektív tudat – tudat”kormányzás”, i. több alternatíva sokféle kombinációja. Lokális állam-modell változatok: a. a lokális parlament és helyi kormány (új városállam), b. térségek és települések intézményesített együttm ködése, 25
  • 26. c. az államtól és helyi önkormányzatoktól független hatóságok rendszere, d. lokális önszabályozó rendszer „központ” nélkül, e. lokális részvételi önkormányzás és demokrácia, f. a elektronikus lokális e-parlament és digitális „kormány”, g. lokális – és intézményesített – civil irányítás, h) a lokális tudat”kormányzás”, h. több alternatíva kombinációja. Mindegyik alternatíva más elvek szerint, más módon nyújthat sikeres változást. Nem kétséges, hogy a felsorolt állam-önkormányzás modellek többségének még a neve sem ismert. Ez azonban nem olyan nagy probléma, mert a következ évek társadalmi disputáiban, a szakért k heves nyilvános vitáiban, az állami-önkormányzási modellkísérletek értékeléseiben az új felfogások széles körben értelmezhet k lesznek. A fenntartható-újraalkotott társadalom koncepciója így válik mindennapos ismeretté. A fenntartható társadalom jöv -forgatókönyvei Ez a fejezet azt vizsgálja, hogy az önmagát is fenntarthatóvá tenni akaró társadalmi tudat és maga a társadalom – egyaránt okként és következményként – miképpen érheti el, vagy hogyan szorgalmazhatja a generális fenntarthatóságot, a Föld ökológiai megmentést, az eddig fenntarthatatlan civilizáció megzabolázását és egyúttal kulturálttá válását. A forgatókönyv alternatívák mellett az esélyek-esélytelenségek taglalására is kitérünk; nyilván külön kérdés, hogy új modellként a társadalom-központú fenntarthatóság növelés mennyire releváns és hatékony. A feltárt és röviden bemutatott válságtünetek régi, s új szemlélet értelmezései alapján egyaránt megfogalmazhatók Európa (és benne Magyarország) jöv -forgatókönyvei. Hangsúlyozzuk, hogy ezek komplex gazdasági, társadalmi, tudásbeli, kulturális (stb.) alternatívák. El ször egy összefoglaló szcenárió készletet mutatunk be a lehetséges fontosabb forgatókönyvekr l, majd a forgatókönyvek bizonyítására egy-két fontosabb alternatívát részletesen ismertetünk. Európa fontosabb jöv -forgatókönyvei14 (három kapitalista- újkapitalista és négy poszt-kapitalista modellként) hét alternatívában fogalmazhatók meg. A jöv modellek tényleges és/vagy szimbolikus nevei és jellemzéseik: 26
  • 27. 1. Modernizáció rendszerszer szupra-válsága, cs d gondnokság, régi világrend bukása és társadalmi lázadások veszélye, negyed- és fél-diktatúrák kialakulása. A jöv alternatíva jellemzése: A 21. század els fele els sorban válságok, cs dök, visszaesések sorozata, átfogó reménytelenség-alternatíva, az Európai Unió cs dgondnok, s a legnagyobb veszélyek elhárítására koncentrál, ám a tagállamokban is számos negatív forgatókönyv mehet végbe, diktatúrák, polgárháborúk, terrorizmus. Tünetek: folyamatos, egymást er sít cs dök, gazdasági krízis, a klímakrízis megoldhatatlan, a modernizáció és poszt-modernizáció elvei és intézményei csak részben kezelik a válságokat, társadalmi ellenállások, az ifjúság lázadásai, a cs d következménye lehet valamilyen diktatúra-modell kialakulása is. 2. Javított kapitalizmus folyamatos válsággal, szabályozott cowboy kapitalizmus, újraalkotott kapitalizmus, korrigált liberális világrend átmentése. A jöv alternatíva jellemzése: Marad a kapitalizmus, a pénzpiac központú kapitalizmus, legfeljebb szabályozottabb, ellen rzöttebb lesz, de a jóléti állam nem rekonstruálható, n a szociális egyensúlytalanság. Tünetei: az önkorrigáló, de alapjaiban nem változó világrend, részben államosított kapitalizmus, vagy regulált kapitalizmus, globálisan és kontinentálisan ellen rzött pénzpiacok, vagy államilag szabályozott és felügyelt gazdaság, de a válság folyamatos lesz!, a javított demokrácia modell jön, de az Európai Unió nem lesz egyesült Európa 3. Tudásközpontú világmodell, globális tudásvezérelt gazdaság, társadalom, intellektuális kapitalizmus. A jöv alternatíva jellemzése: Poszt-információs kapitalizmus, a pénz helyett zömében a tudás az uralkodó csereeszköz, s a tudás-szegénység felszámolása, el térben a tudás-integráló, innováló és hasznosító Európa. Jellemz i: tudás-kapitalizmus, vagy jobb esetben tudás- posztkapitalizmus, a globális tudásgazdaság csökkenti a kontinensek közötti (s kontinenseken belüli) egyenl tlenségeket, kreatív és innovatív intellektuális t ke központú (poszt)kapitalizmus, az egyesült Európa lehet vé válik. 4. Poszt-kapitalizmus, új gazdasági világrend, poszt-piaci (és nem csak t ke-alapú) gazdaság,, fenntartható gazdaság, társadalom és kultúra kora. Ez egyúttal már új poszt-szekurális15 világrend. 27
  • 28. A jöv alternatíva jellemzése: A posztkapitalizmus lényege: t ke utáni, poszt-piaci korszak, már nem növekedés-központú paradigma, az egységes Európa nem els sorban politikai vagy gazdasági, hanem érték- és életmin ség központú integráció, így új politikai modell alakul ki. Mutatói: nem (vagy nem els sorban) a profit a lényeg, hanem a kölcsönös – mindenki egyformán jól jár alapú - érdek és érték egyeztetés, alternatív energiahálózatok, poszt- demokrácia: részvételi állam, elektronikus és/vagy részvételi demokrácia, középpontban a fenntartható világ és fejl dés lehet vé tétele, a klíma krízis kezelése. 5. Lokalitás-központú globalizáció, társadalom-központú világállapot, új szolidaritás, új közösségi identitás, direkt és/vagy közvetlen demokrácia kora. A jöv alternatíva jellemzése: A régi világrend széthullik darabokra, és dinamikus lokális hálózat(ok) jön(nek) léte, ez részben a lokális világ reneszánsza, a lokális „köztársaságok” rendszere, a lokalitás fontosabb, mint a globalizáció, új típusú nemzetállamok, lokalitás-alapú szövetségek, nem profit- és verseny-központú, hanem önellátás, öngondoskodás célú együttm ködések. Tünetei: önellátó, önfejleszt kis közösségek hálózatai, a globális gazdasággal egyenrangú helyi gazdaság, lokális pénz bevezetése, társadalmat szolgáló gazdaság, politika, a természetbe integrálódik vissza az emberiség, fenntartható világ alternatíva a középpontban, részvételi önkormányzás, széleskör részvételi (és elektronikus) demokrácia. 6. Tudás- és kollektív tudat-központú világrend, tudat-központú állam és társadalom, kultúra- vezérelt univerzális korszak. A jöv alternatíva jellemzése: Az egyes embert nem a pénz, a hatalom, a presztízs, hanem a magasabb min ség tudás és tudatosság vezeti, a társadalmakat nem a mohóság, az uralkodás, hanem a kollektív tudat min ségei irányítják. Jellemz i: középpontban a tudatfejlesztés áll, a szegénység és a kiszolgáltatottság sikeres lecsökkentése, a természet és környezet megóvása, rekonstrukciója, s harmónia az emberrel, a magas szint kultúra a magas tudás- és tudatállapotok kifejez dése, az új „világrend” teljesen meghaladta a posztkapitalizmust is. 7. Erkölcs központú világrend, érték, vallás, hit orientált világállapot, globális vallási béke, poszt-szekuláris világrend. A jöv alternatíva jellemzése: Ha az ember nem csak fizikai, lelki és szociális, hanem spirituális lény is, akkor olyan világot teremt kívül és belül, ami érték, erkölcs, s vallás (vagy 28
  • 29. spirituális) alapú. Mutatói: nem a pénz, nem a tudás, hanem a tudattal együtt az etika, a vallás (stb.) értékei tartják össze és irányítják a világot (a gazdaságot és társadalmat is), a középpontban az egymással dialógust folytató vallások, hitek, spirituális tapasztalatok vannak, erkölcs és hit alapú „világrend” születik A komplex forgatókönyv készlet - ezt vegyük észre - egyaránt tartalmaz paradigmakorrekciós forgatókönyveket (lásd az els hármat), s a különböz paradigmaváltó szcenáriókat (lásd az utolsó négyet). Ha esélyeket kell taglalnunk, csak azt mondhatjuk, hogy a közelmúlt tapasztalata alapján csak a második vagy harmadik forgatókönyv diadala várható. De. A válság minden eddiginél súlyosabb, az új paradigmák évtizedek óta készülnek, így a korszak szellemi-szakmai, vagy intézményi és társadalmi korlátai lazulhatnak Az els szcenárió így a cs d, a káosz vagy a hanyatlás, a második és részben a harmadik forgatókönyv a helyben járás, de a stabilizálás (és kollektív biztonság), a negyedik-ötödik jöv -alternatíva az új megoldások, a hatodik-hetedik szcenárió pedig az ideális jöv világ teremtésének forgatókönyve. A várható történelmi valóság viszont soha sem egy, izolált jöv - alternatíva valóra válása, hanem akár kontinensenként, vagy kontinenseken belül, különböz arányban-mértékben integrált forgatókönyv-kombinációk eredménye! A jobb esélyek talán arról szólnak, hogy a globális világ, az Európai Unió, vagy akár minden európai ország szükségképpen olyan alternatívákat ötvözhet, amely a jöv t eltolja a paradigmaváltás felé. Ha van a jelennek izgalmas és a válságnál súlyosabb kérdése, az éppen az, hogy kontinensünk képes-e kilépni a rendszer- és paradigma-foltozások b vköréb l? Ha igen, kik, milyen gazdasági, társadalmi, politikai er k – milyen szellemi csoportokkal szövetkezve - állnak az élre? Egy valami bizonyosnak látszik: mindegyik jöv -forgatókönyv modellhez hozzá tartozik egy válságértelmez és megoldó globális/nemzeti/lokális válságtanács típus létrehozása. Így például mindenekel tt újra kellene gondolni, s ki kellene egészíteni az összes forgatókönyv képviseletével a tervezett európai bölcsen tanácsát. Vagy az európai nemzetek bölcsek tanácsait. Megjegyzés: Ma még kevesen látják, hiszik, hogy a globális-lokális régi rend folyamatosan növekv , elmélyül válságba kerül. Kevesek viszont csak ezt tartják reálisnak, az els és a második forgatókönyv együttes bekövetkezését. A kérdést nem kell, s nem lehet most eldönteni, de kötelez lenne a negatív trendre is komolyan felkészülni. 29
  • 30. Utószó – avagy a forgatókönyvek megvalósíthatósága Ha tehát van, vagy lehet program, ha nincs minden veszve, vagy legalább lehet alternatíva, akkor nyilván még az a kérdés, hogy mikor valósítható meg, vagy egyáltalán bármikor megvalósítható-e? A zavaróan „hosszú” és változatlannak látszó jelen ugyanis kikerülhetetlenül válság, noha az egymást váltó válsághelyzeteket a társadalom már tudomásul veheti és megszokhatja, – csakhogy a belátható jöv rossz esetben tragédia lehet, vagy jobb esetben nem várt, vagy a várakozáson túli újrakezdés, ám ebben a században bármelyik is következik be, az eredmény gyökeresen más valóság és kollektív tudat lesz → Hol is tartunk tehát? Mit is üzenhetünk, hiszen pillanatok belül megint eltelik majd tíz vagy húsz év? Mit is remélhetünk akkor is, ha a század húszas éveiben is esetleg ismét csak ott tartunk majd, hogy a korábbi üzeneteket ismételjük? • Mintha minden most kezd dne, hiszen véglegesen új tér és id van • Az ajtók és ablakok kinyílnak, az ég is feltárul, de vihar van • Az új paradigmák, a paradigmaváltások új és új gondolkodást hoznak • Nincs miért és mit l meghátrálni, lehet új víziónk, saját programunk és indulhat az új világteremtés. Hosszan folytathatnánk a remény-felvetéseket. Most ne tör djünk az id vel és az aktuális kényszerpályákkal. Az új tudás már elérhet és alkalmazható, nincs akadálya az új elme- és tudatállapotoknak, végül új kollektív tudatállapotokba (is) léphetünk. A tényleges, új paradigmát megtestesít 21. századot várhatóan a bölcs id sebbek és az új nemzedékek hozzák el – vagy esetleg rontják el, amit nincs miért elrejtenünk: világkrízisek, lázadások, polgárháborúk jöhetnek. Az új fenntartható/újrateremtett világra jelenleg els sorban lokális-regionális szinten látunk példákat, mert a – legalább korlátozottan - fenntartható társadalomra egyel re els sorban helyi szinten van nagyobb esély. Az elmúlt másfél évtized Magyarországán, noha nálunk a nagyobb lépték , az új paradigmákra alapozott társadalmi kísérleteknek nincs gazdag hagyománya, mégis néhány új lokális – min ségi - fenntartható modell született meg. A legizgalmasabbak azok a lokális modellek, amelyek messze túllépnek a helyi természeti- 30
  • 31. környezeti fejlesztéseken, s komplex gazdasági, társadalmi, politikai és spirituális világteremtésre vállalkoznak. A régi paradigmák „uralma” ellenére tehát már potenciálisan az új paradigmák korát éljük, a közeljöv – bármikor is lesz az - az új paradigmák elterjedése és érvényesülése lesz. Az új paradigma új gondolkodás – túllépés a naturális, anyagelv valóságon, a testen és a fogyasztáson, avagy visszatérés az igazi „valóságokhoz” (tudathoz, térid höz, kultúrához), mert a funkcionális építkezés önmagában korlátozottan eredményes. Anyagtól a tudatközpontú anyaghoz, s t a tudatig, a világegyetemt l az univerzális tudatmez kig, s a párhuzamos világegyetemekig, társadalomtól a társadalmi tudatig és tudatalattiig. Új világteremtés: bent az egyénben - és kint is a társadalmi térid kben. A fejlesztések így nem irányulhatnak els dlegesen, vagy kizárólag a tárgyi-anyagi következményekre (az „objektív” valóságokra), még akkor sem, ha a következmények visszahatnak (a tudatokra). Gyors váltás indult el: a naturális történelemt l eljutunk a poszttörténelemig. Ideák cselekednek velünk. Irodalom A globális éghajlatváltozás, Védegylet, 2007. Alfred North Whitehead: Folyamat és valóság, Typotex Kiadó, 2001. Az OECD Tanács környezetpolitikai eszközei, KTM, 1997. Az ökológiai válság: közös felel sségünk: szentsége II. János Pál pápa üzenete, http://bocs.hu/vall-oko-konf-2001c.htm Baji Lázár Imre: Öko-platonista jegyzetek a kegyelem reményében, Ökotáj 39-40 szám, http://www.okotaj.hu/ Béres Tamás: Természeti környezet és kereszténység, http://www.lutheran.hu/z/honlapok/eszak/urlap/037 Boda Zsolt a globális civiltársadalomról http://www.ahet.ro/dossziek/kulpolitika/boda-zsolt-a- globalis-civiltarsadalomrol-59-101.html Boda Zsolt: Globális ökopolitika, Helikon Kiadó, 2004. 31
  • 32. Bolyki János: Teremtésvédelem. Ökológiai krízisünk teológiai megközelítése, Kálvin János Kiadó, 1999. Borsos Béla: Azok a bizonyos könny léptek, L’Harmattan, 2003. Borús jöv t jósol James Lovelock, (ford: Illyés András) http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=20164/ Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: The Sustainable Society. In Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: Beyond the Limits. Post Mill, Vermont 1992., Chelsea Green Publishing Co. Donella Meadows, Dennis Meadows, Jorgen Randers: Limits to Growth, The 30-Year Update, Chelsea Green Publishing, 2004. Dr. Bulla Miklós- Guzli Piroska: A fenntartható fejl dés indikátorai, http://www.kep.taki.iif.hu/file/Bulla_fenntarthato_fejlodes_indikatorai.doc Faragó Tibor – Nagy Boldizsár (Szerk.): Nemzetközi környezet- és természetvédelmi egyezmények jóváhagyása és végrehajtása Magyarországon, KVM, ELTE Állam és Jogtudományi Kar, 2005. Felel sségünk a teremtett világért (szerk: Jávor Benedek), Védegylet 2004. Gyulai Iván: Gondolatok a fenntartható fejl désr l http://gtk.wigner.bme.hu/jegyzet/jegyzetmm/KornyezetiEtika/ketifejvv.doc http://www.fsz.bme.hu/mtsz/termved/fejlod01.htm#1 http://www.pierrejacquet.net/spip.php?article53 Dr. Hermann Imre: A fenntartható fejl dés kudarcának oka a gazdasági fejl dés doktrínája (Mészáros Milán A Riói ENSZ Föld Csúcs kudarcának oka a fenntartható fejl dés doktrínája cím tanulmányához hozzáf zött gondolatok), 1996-1997. James Lovelock: The Revenge of Gaia: Why the Earth Is Fighting Back – and How We Can Still Save Humanity. Santa Barbara (California): Allen Lane. 2006. 32
  • 33. James LOVELOCK's web site - the international homepage, http://www.ecolo.org/lovelock/ Jacquet, Pierre - Jean Pisany-Ferry – Laurence Tubiana: Gouvernance mondiale: les institutions économiques de la mondialisation, In: Gouvernance mondiale, La Documentation Francaise, Paris, 2002 . Jávor Benedek: A kereszténység ökológiai küldetése http://www.jak.ppke.hu/hir/ias/200612sz/2006_1-2_2acta6.pdf Jordán Ferenc: A kihalások története, Természet Világa, 129. évf. 3. szám http://www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9803/kihal.html Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet: Osiris, 2003. 283 p. Lányi András: A humánökológia környezetfogalma és eszmetörténeti összefüggései (El szó a Természet és szabadság cím könyvhöz, Osiris, 2000) Lányi András: Fenntartható társadalom, L’Harmattan, 2007. Lynn White: The Historical Roots of our Ecological Crisis. Science, vol. 155. 1967. Magyarul: Ökológiai válságunk történeti gyökerei. In: Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Osiris, Budapest, 2000, 27–35. Molnár László: Környezeti etika, http://gtk.wigner.bme.hu/jegyzet/jegyzetmm/KornyezetiEtika/ketifejvv.doc Senge, Peter M. (1998.): Az Ötödik alapelv, HVG kiadó, Budapest Steiner, Dieter - Nauser, Markus (ed.): Human Ecology. Fragments of Anti-fragmentary Views of the World. Humánökológia London, New York : Routledge, 1993. xxv, 365 p. Takács-Sánta András (szerk.): Paradigmaváltás?!, L’Harmattan, 2007. Theodore Roszak: Az én kiteljesedése és az ökológia, http://terebess.hu/keletkultinfo/theodoreroszak.html 33
  • 34. Theodore Roszak: The Monster and the Titan: Science, Knowledge and Gnózis, Daedalus, vol. 103.3, 1974, magyarul: A szörny és a titán – tudomány, ismeret, gnózis (in: Természet és szabadság, Osiris, 2000.) Turchany Guy, Füleky György, Turcsányi Károly, Vörös Mihály: Fenntartható fejl dés problematikája, el zményei és kilátásai, Liget, 2007/6 Varga Csaba: A metaelmélet gyönyör sége, Kairosz Kiadó, 2008. Ugrin Emese – Varga Csaba: Új demokrácia- és államelmélet, Századvég, 2007. Varga Csaba (szerk.): Metaelmélet, metafilozófia, Stratégiakutató Intézet, 2005. Zsolnai László: Ökológia, gazdaság, etika. Helikon Kiadó, Budapest, 2001. www.vedegylet.hu www.levego.hu http://www.okotaj.hu/ www.greenfo.hu http://www.ttfk.hu/hetiokopol/ http://hungary.indymedia.org http://www.metafuture.org/ http://korny10.bke.hu/altern/ http://kovasz.uni-corvinus.hu/kov16/index.html 34
  • 35. Jegyzetek Robert E,. Park és Richard W. Burgess: Társadalom, közösség, csoport. In: Természet és szabadság, Osiris, 2000 180-183 o. A funkcionális és szubsztanciális globalizáció elméletét lásd: Varga Csaba: A globalizáció metafilozófája cím tanulmányában (in: V.Cs,: A metafilozófia gyönyör sége, Kairosz, 2008) 3 Dr. Staller Tamás, Régheny Tamás: Humánökológia http://www.foek.hu/korkep/oktat/kurzusok/humanokologia.html Lányi András: A humánökológia környezetfogalma és eszmetörténeti összefüggései (El szó a Természet és szabadság cím könyvhöz, Osiris, 200) Lányi András: Miért tart az ökológia a politikától? Miért tart a politika az ökológiától? http://www.biostrat.org/misc/tud_unn_4.doc http://www.c3.hu/~bocs/nincseg/okocon3d.htm Forrás: http://bocs.hu/eletharm/harpart/rosz3p17.htm Baji Lázár Imre: Öko-platonista jegyzetek a kegyelem reményében. Ökotáj, 39–40. sz. 2008. 31–46. o. Satish Kumar: Az ökológia elemei. (A cikk a Prakriti Indiai Nemzetközi Központban tartott szeminárium el adásán alapul, New Delhi, 1993. január. A Resurgence 160. számából válogatta és fordította Faludi Erika.) http://www.okotaj.hu/szamok/31-32/ot31-09.htm Karácsony András. Ökológiai problémák és a modern társadalom, Valóság 1987/6, (Karácsony András Niklas Luhmann ökológiai nézeteit elemzi.) Az ökológiai válság: közös felel sségünk, Öszentsége II. JÁNOS PÁL PÁPA üzenete a Béke Világnapja alkalmából, 1990 január 1.. Békesség a teremt Istennel, békesség az egész teremtett világgal. 35
  • 36. Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: The Sustainable Society. In Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: Beyond the Limits. Post Mill, Vermont 1992, Chelsea Green Publishing Co. Magyarul: Donella Meadows – Dennis Meadows: A fenntartható, társadalom, in. Lányi András (Szerk.): Természet és szabadság, Osiris Kiadó, 2000 A világválság és következményei címmel 2008. október 31-én szakért i konferenciát rendeztünk Budapesten, ahol ezt a hét európai forgatókönyvet megvitattuk. A dialógus fontosabb tételeit beépítettük a forgatókönyvekbe. Hivatkoztunk már Jürgen Habermasra, aki ma már úgy látja, hogy a posztmodernizmus és az ember hitszükségének kibékítése a feladat, mert a posztszekuláris társadalom nem lesz majd mentes a hitt l. http://integral-options.blogspot.com/2008/10/jrgen-habermas-notes-on-post- secular.html 36