SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 7
Descargar para leer sin conexión
Varga Csaba

        Új elmélet a régi paradigma határán
       (Tézisek Vitányi Iván: Új társadalom - új szemlélet cím könyvér l)




Csendes fejhajtással kell kezdenünk. Vitányi Iván - túl a nyolcvanadik életévén - képes volt új
és részben integrált elméletet alkotni és publikálni, s ez az elismerés független attól, hogy
magam alapvet en más elmélethipotézist képviselek. A szerz - az elmúlt ötven-hetven év
iszonyatos, korlátozott szellemi dogmái ellenére - képes volt részben nyitni az új tudomány új
felfogásai felé, s ez a méltatás független attól, hogy a szellemi nyitást nem tartom
elégségesnek. Fejhajtással azért is, mert gondolkodóként nem távolodott el eddigi értékeit l, s
ez szintén független attól, hogy magam nem osztom mind az általa vállalt értékeket.

   1. Vitányi Ivánt magam régóta úgy tartom számon, mint a huszadik század befejez
       harmadában a Valóság-nemzedék1egyik hangadó tagját. A Kádár-rendszer folyamatos
       valósághamisításával szemben a tényleges valóság kutatását ösztönözték, ám a
       hatalmi-uralmi rendszer alapvet kérdéseit nem, vagy csak áttételesen vethették fel. Ez
       a szellemi nemzedék kett s szerepet töltött be: nem fordult szembe ugyan a Kádár-
       rendszerrel, de folyamatosan kritizálta és tágította a "létez szocializmus" szellemi
       határait. A nemzedék tagjai három évtizeden keresztül vezet         hazai gondolkodók
       voltak, egyrészt folyamatosan szembenálltak a rendszer dogmatikus (sztálinista
       marxista) gondolkodóival, miközben a hetvenes-nyolcvanas években már egyetemi
       tanszékek, állami kutatóintézetek vezet i lettek. A nemzedék tagjai ugyanakkor - noha
       itthon viszonylag fontos könyveket publikáltak - zömében adósok maradtak alapvet
       és maradandó m vekkel.
   2. Ha szinte akarok lenni, a Valóság-nemzedékt l azt vártam, hogy a rendszerváltás
       után átfogó kritikát-önkritikát ír a Kádár-rendszerr l, vagy tágabban a kelet-európai
       szocializmusról. Ez azonban láthatóan elmaradt. (Részben kivételt jelentenek például
       Huszár Tibor történelemszociológiai tényfeltárásai.) Ugyanakkor magam sem vártam,
       hogy ennek a nemzedéknek bármelyik tagjai is képes lesz - az elmúlt hetven-nyolcvan


                                                                                             1
év személyes tapasztalatát is felhasználva - új elméleti eredményekkel vagy új
   jöv képpel el rukkolni. Már azért sem vártam, mert ez a nemzedék a Kádár-rendszer
   végére jórészt beleszürkült-belefáradt a rendszer vegetálásába, s új szellemi
   pozíciókat, új gondolati horizontokat már nem tudtak felépíteni. A rendszer egykori
   bírálói szükségképpen a kritizált rendszer és az általuk kötött kompromisszumok
   foglyai maradtak, miközben a világ tudománya - szociológiában, pszichológiában, stb.
   - új és új paradigmaváltásokat vitt végbe. Ezért is meglepetés Vitányi új könyve.
3. Vitányi   Iván    új    elmélete   társadalomelmélet,     amely    lényegét    tekintve
   transzdiszciplináris elmélet. Kiindulópontja példaérték : ha az emberi civilizáció és
   kultúra új világállapotot hozott létre, akkor egy gondolkodó nem tehet mást, mint hogy
   az új világállapot vizsgálatára új társadalom- vagy világszemléletet dolgoz ki. Más
   kérdés ugyanakkor, hogy elméleti óvatossága mennyire jogos és helytálló, hiszen az új
   szemlélet szükségességének bejelentése mellett megjegyzi, hogy szeretné meg rizni
   el z korszakok szemlelétének id tálló eredményeit. Csakhogy ma egyáltalán nem
   tisztázott, hogy mi is az id tálló eredmény. (A meg rzés hangsúlyozása a személyes
   szellemi-elméleti kontinuitás megtartása érdekében érthet , ám nem mindig a szerves
   szellemi életút konstruálása a megfelel magatartás.)
4. Az új társadalomelmélet tulajdonképpen új történelemelmélet, amely a jelent úgy
   definiálja, hogy két világállapot határán élünk, amelyet nevezhetünk els és második
   modernizáció, vagy Vitányi Iván szerint másod- és harmadfokú társadalmi állapot
   határának. Az új világállapot megragadását és pontos elemzését erre a két fogalomra
   (másod- és harmadfokú társadalmi állapot) építi. A kérdés természetesen az, amivel
   minden gondolkodónak szembe kell nézni, hogy egyrészt az új világállapot lényege
   társadalomállapot-e,    másrészt     a     társadalmi    harmadfokúság        megfelel
   transzdiszciplináris jelz -e. (Ha például nem csak Európában gondolkodunk, akkor
   inkább sokadik világállapot van, amely nem is egyértelm en ilyen lineáris
   állapotváltó-pályaként fogalmazható meg.)
5. Vitányi szerint az els fokon az egyén azonos a közösséggel, másodfokon az egyén
   leszakad a közösségt l, autonómiát nyer, de elidegenedik a társadalomban,
   harmadfokon viszont az autonóm egyének tudatosan szervez dnek magasabb típusú,
   min ség- és értékorientált közösségekké. (A szakrális társadalmakban az egyén nem a
   közösséggel azonos, és helyzete kés bb sem csak a közösségen belüli autonómiával
   jellemezhet .) Az els    fok szerinte így egydimenziós társadalmi tér, a második
   többdimenziós szerkezet és a harmadik fok viszont a dimenziók többdimenziós

                                                                                            2
rendszereként jön létre. Ezzel a logikai-elméleti modellel részben egyetértek, hiszen
   magam az új globális világtársadalmat transznacionális ötdimenziós (vagy
   sokdimenziós) hipertérnek2 nevezem. Ám az alapvet kritikai megjegyzésem: el bb
   felhívom a figyelmet arra, hogy a harmadfokú közösségek feltételeként maga Vitányi
   is úgy fogalmaz: tudatosan szervez dnek. A jöv       kulcsa ugyanis a személyes és
   kollektív tudat.
6. Az els alapvet kritikai megjegyzés. Az el bbi gondolatot folytatva korlátozottnak
   érzem Vitányi elméleti-logikai modelljét. A recenzió címe sem véletlen: új elmélet a
   régi paradigma határán. Az utóbbi kétszáz évben a modern tudomány egyre
   sarkosabban, egyre dogmatikusabban lesz kítette a valóság fogalmát a megfogható,
   anyagi, racionális, kísérletileg igazolható valóságdimenzióra. Ez a régi paradigma. A
   katartikus az, hogy egyes természettudományok, különösen a kvantumfizika ezt a
   valóságképet már jórészt átformálták, ám a társadalomtudományok viszont még
   beleéget dtek az "objektív valóság” dogma süt jébe. Holott az senki el tt nem
   vitatott, hogy a társadalom valósága - finoman fogalmazva - egyszerre racionális és
   racionalitáson túli valóság. Vitányi Iván új társadalomelmélete viszont ezt a régi
   paradigmát sehol nem lépi át. Elmegy ugyan a paradigma határáig, hiszen már a
   társadalom termodinamikájáról beszél, és a dinamikus osztályok határvonalait
   értelmezi.
7. A határátlépésre egyetlen kivétel van a könyvben. A szerz váratlanul Hamvas Bélára
   hivatkozik, aki szerint akkor jön létre igazi közösség, ha a középpontot valamennyien
   Istenbe helyezzük. Ezt Vitányi nagyon mély és fontos gondolatnak min síti, majd
   érthetetlen módon úgy folytatja, hogy Isten személyét szimbolikusan értelmezve a
   közösség fogalmával azonosíthatjuk. Szerinte a transzcendens kifejezés nem azt
   jelenti, hogy valamilyen természetfeletti er r l, s hatalomról van szó, hanem csak
   "éppen az ember hatalmát haladják túl". (Nem hiszem el neki, hogy nem tudja: ez az
   elméleti "bukfenc" hamis. Már azért sem hihetem, mert Vitányi Iván 1943-ban a
   Sárospataki Református Kollégiumban érettségizett.) Ez persze lehetne csak egy
   mellékes érzelmi-gondolati tévedés, ám lényegesen többr l, messzebbre vezet ,
   elméleti zsákutcáról van szó. Furcsa módon azt feltételezi, hogy a "transzcendencia
   nem más, mint a közösség álneve, a közösségi viszonyok összessége", ami egyébként
   nagyon félrevezet -félreérthet megfogalmazás, hiszen a transzcendens valóság nem
   természeti, nem anyagi, s t nem is valamilyen közösségi vagy szellemi


                                                                                      3
valóságdimenzió. Ám az viszont igazolható feltevés, hogy minden közösség egyszerre
   valóságos és nem-valóságos (tehát transzcendens) közösség és közösségi tudat.
8. Az új világállapot nem pusztán anyagi-fizikai valóság. És nem csak abban más, hogy
   az új világállapot magasabb rend (ahogy Vitányi felismeri: harmadfokú) valóság. Az
   új világállapot - az új tudomány felismerései szerint - valóban ötdimenziós hipertér.
   Vegyük észre azonban, hogy ez eddig is így volt, csak most válik újra világossá. A
   sokdimenziósság azt jelenti, hogy az egyik valóságdimenzió a racionális-anyagi-
   intézményi valóság, a másik dimenzió a kollektív (univerzális, kontinentális, nemzeti,
   lokális) tudatállapotok valósága, s szintén újabb dimenzió a magasabb rangú kozmikus
   intelligencia, a transzcendens, vagy a szakrális valóság. Az új világállapot is
   egyszerre új racionális valóság, új kollektív (vagy: univerzális) tudat és új kapcsolat a
   transzcendens világgal. Ha tehát valaki ma átfogó elméletre törekszik, nem teheti meg,
   hogy az elmélet vizsgálati tárgyát lefokozza, lesz kíti az els       dimenzióra. Külön
   érdekesség, hogy ez az új világállapot szerintem földi valóságként is kib vült: az els
   és a második természeti valóság mellett létrejön az els univerzális virtuális valóság,
   amely önmagában sem vizsgálható a hagyományos tudomány módszereivel.
9. Vitányi könyve tematikájába felveszi az új világállapot jellemzését ellátni akaró új
   fogalmakat: globalizáció, posztmodern, információs társadalom, vagy hálózati
   társadalom. Az általa kifejtett globalizációelméletben nincs új mozzanat, egyfel l a
   dolgok számosságának növekedését és a folyamatok körbezárulását, zárt rendszerré
   (világfaluvá) válását hangsúlyozza. Még azt a különbségtételt sem teszi meg, hogy ez
   az új zárt rendszer önmagában még mindig sokkal nyitottabb, mint az eddigi
   világhatalmak vagy az alávetett világok sokkal zártabb rendszere. Egészen meglep ,
   hogy a globalizáció párját, a lokalizációt nem elemzi, s nem vizsgálja az új globlokális
   világállapotot. A veszélyek közül sokadszor és joggal emeli ki, hogy a világ húsz
   százalékának kezében van a gazdasági források és javak nyolcvan százaléka, ám arra
   már nem tér ki, hogy mi van akkor, mint ami most globálisan végbemegy, hogy a
   gazdasági javakkal egyenérték vé válnak a tudás- és kulturális javak. Okkal
   demonstrálja, hogy az új globális világállapotban elmarad a szellemi megújulás, ám
   nem tekinti át, hogy a posztnormál új tudomány milyen tartalmi paradigmaváltást
   hoz. (Ennek oka éppen az, hogy Vitányi elmélete marad a normál-tudományon belül, s
   már nem akar - nem tud? - átlépni a posztnormál-tudományba.)
10. A másik alapvet kritikai megjegyzésem nem tartozik szorosan a könyv tárgyához. Az
   1956 utáni nemzedékek egyik közös jellemz je, hogy a politikát felértékeli, a politikai

                                                                                            4
dimenziót felnagyítja. Ez egyfel l érthet , hiszen a Kádár-rendszerben (és talán azóta
   is) nem volt autonóm, szabad gazdasági, szellemi, vagy civil valóságtér. Másfel l nem
   érthet , hogy a nemzedékek vezet i tudósai, m vészei - elég kevés kivétellel -
   folyamatosan politikai szerepre, kormányzati funkciókra vágytak. Már-már beteges
   politikai vonzalom tombolt és ez gyakran ma is folytatódik. (Most arról nem érdemes
   beszélni, hogy egy vezet     gondolkodó miért vállal képvisel séget, pártideológusi
   szerepet, hiszen a kétségbeejt en kevés életid a gondolkodói feladatok elvégzésére is
   elégtelen.) Ennek az elméleti könyvnek a bevezet jét meglep módon az aktuális
   kormányf írta. Evvel egyáltalán nem értek egyet, ám ne legyen félreéretés: teljesen
   mindegy, hogy ki ez a politikus, mindegy, hogy milyen hatalmi szerepet lát el. Nekem
   az a bajom, hogy egy elméleti munkát nem hitelesíthet egy politikus, s viszont azt sem
   pártolom, ha politikus könyvének el szavát tudós vagy m vész írja. (A tudomány, a
   gondolkodás függetlenségét meg rzend         értéknek tartom.) És egyáltalán az új
   világállapotban a politika változatlan felértékelése indokolatlan, ráadásul az országok
   többségében már lezajlott a politika dokonstrukciója.
11. Az új világállapot se baloldali, se jobboldali. A tudomány - szemben a politikai
   ideológiákkal - nem konzervatív, nem liberális és nem szociáldemokrata. Ehhez képest
   Vitányi Iván a következ ket írja: "El re kívánom bocsátani, hogy a politikai
   eszmények világát a szociáldemokrácia szempontjából közelítem meg. Kérem, hogy
   aki kezébe veszi e könyvet, tekintse ezt a szerz "fizikai" adottságának.- Szerintem
   egy tudós ne egyetlen politikai eszmény szempontjából vizsgálja még a politikai
   valóságot sem. A szerz      éppen abban mutasson példát, hogy személyes politikai
   elkötelezettsége ellenére minden politikai filozófia szempontjából - vagy minden
   politikai nézetrendszer felett - képes elemezni. Egyébként a Vitányi által felvázolt új
   demokratikus világrend - ha maradunk az emberiség második természeti valóságában -
   a részvételi-konszenzusos demokrácia és az igazságos társadalom. Ez általános
   célkit zésként    elfogadható.   A   részvételi   demokrácia    azonban    nem    csak
   szociáldemokrata eszme. Ennek ma egyaránt vannak liberális, konzervatív és
   szociáldemokrata hívei - és ellenfelei is. (Vitányi er tlen a részvételi demokrácia-
   modell felvázolásában, szóba sem hozza a digitális államot, az e-parlamentet vagy az
   e-demokráciát.)
12. Arra a kérdésre, hogy az új demokratikus világrend hogyan valósulhat meg, Vitányi
   Iván már kevés újat, kevés meggy z t tud mondani. A válasza alcímek alá tömörítve
   így hangzik: több demokrácia, több szocializmus, gazdaság és társadalom

                                                                                        5
szimmetriája, több liberalizmus, több konzervativizmus és hagyománytisztelet. Ezek
   majdnem mind régi programok és jelszavak, ám védelmére illik elmondanom, hogy a
   régi jelszavak mögött sok fontos követelést rejt el, ám ez globális vagy magyar
   programként csak töredékes. Abban igaza van, hogy er s, civil, participatív
   demokrácia kellene - ez azonban nemcsak több, hanem gyökeresen más demokrácia is.
   Több szocializmuson els sorban nagyobb egyenl séget ért, ám ez régóta nem csak
   szocialista-szociáldemokrata program - és ez sokkal radikálisabb változásokat hoz,
   mint azt Vitányi feltételezi. Nem nagyon mond kiérlelt alternatívát sem a
   pénzközpontú kapitalizmussal, sem az információs posztkapitalizmussal szemben - az
   ezzel kapcsolatos új felfogásokat sem ismerteti. A több liberalizmuson f ként a saját
   szabadság mellett a másik szabadságának az elfogadását érti - erre bólinthatunk, de a
   probléma nem oldódik meg az elismeréssel, hiányzik az elismerés mellett a különböz
   együttm ködési technikák kidolgozása és bevezetése. Nem több, hanem más
   liberalizmus kellene. A konzervativizmus pedig nem egyszer síthet              le a
   hagyománytiszteletre.
13. A jöv társadalmi feltételei közül hármat emel ki: új, er s közösségek, er s civil
   társadalom és több kultúra. És mindezt Németh László min ség forradalma
   programjának jegyében képzeli el. Úgy általában ez rendben is lenne. Egyetértek azzal
   a felvetéssel, hogy ma a kvantitatív mennyiségi racionalizmust felváltja a min ség, a
   kvalitás világa, csakhogy a kvalitatív program már nemcsak a racionalizmus
   min ségivé tétele. Németh László min ség forradalom eszménye pedig eredetileg is
   meghaladta Vitányi jelenlegi programját, messzebbre nézett és olykor messzebbre
   látott. Ha a min ség valóban az újmodern társadalom, gazdaság és kultúra alapértéke,
   akkor tudnunk kellene, hogy ez a min ség mivel több és mivel másabb a jelenlegi
   min ségtelenségnél, s végül a min ségi gondolkodás régen (és ma is) nem az
   anyagelv racionális gondolkodás volt és lesz. Magam kész vagyok az új programot
   szimbolikusan    a   min ség    forradalmának   is   nevezni,   ám   a   szimbolikus
   programhirdetést Vitányinak nem sikerült tényleges programmá formálnia. Nem is
   vázolja fel az emberiség új gondolkodási modelljeit, nem értelmezi az elindult
   paradigmaváltásokat, nem ismerteti az elmúlt évtizedek gazdasági-társadalmi vagy
   kulturális kísérleteit. (Magam az új program címének a tudás- és tudatközpontú
   civilizáció és kultúra címet adtam.)




                                                                                        6
Ez a könyv Vitányi legjobb könyve. Valóban hoz új elméleti eredményeket. Magyarországon
ez az egyik példamutató gondolati nyitás, ám jobb lett volna, hogy több szellemi és ideológiai
korlátot lép át. Bízunk benne, hogy lesz még ideje és módja az elmélet továbbépítésére.
(2007)


Jegyzet
1
    A nemzedék a Valóság cím folyóiratról kaphatja nevét. Vitányi Iván 1964-tõl 1972-ig a
Valóság cím folyóirat szerkeszt ségének volt a tagja, ahol rovatvezet ként dolgozott, de
1972 után sem szakadt el a folyóirattól. Ez a folyóirat volt sokáig a Kádár-rendszer szinte
egyetlen kritikai szellemi fóruma volt.

2
    Varga Csaba: A globalizáció metaelmélete (in. Varga Csaba: A metaelmélet gyönyör sége,
Kairosz, 2008)




                                                                                            7

Más contenido relacionado

Más de Varga Csaba

Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba
 
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaVarga Csaba
 
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaA Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaVarga Csaba
 
A fenntartható társadalom esélye varga csaba
A fenntartható társadalom esélye   varga csabaA fenntartható társadalom esélye   varga csaba
A fenntartható társadalom esélye varga csabaVarga Csaba
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaVarga Csaba
 
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba
 
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaÚj Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaVarga Csaba
 
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinRészvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinVarga Csaba
 
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaMikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaVarga Csaba
 
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaMetaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaVarga Csaba
 
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaElsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaVarga Csaba
 
Egységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaEgységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaVarga Csaba
 
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaBrahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaVarga Csaba
 
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaAz, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIAz Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIVarga Csaba
 
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaAz Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaVarga Csaba
 
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaAz e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaVarga Csaba
 
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaÁllam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaVarga Csaba
 

Más de Varga Csaba (20)

Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniábólVarga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
Varga Csaba - A társadalom felébredése az agóniából
 
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltésVarga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
Varga Csaba - A Társadalom Felébredése az Agóniából letöltés
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
 
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga CsabaA Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
A Hálózati Állam e-Közigazgatása - Varga Csaba
 
A fenntartható társadalom esélye varga csaba
A fenntartható társadalom esélye   varga csabaA fenntartható társadalom esélye   varga csaba
A fenntartható társadalom esélye varga csaba
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
 
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
Varga Csaba - A Metafilozófia Gyönyörűsége TELJES KÖNYV (Kairos, 2008)
 
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga CsabaÚj Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
Új Állapot és Új Esélyek Közép-Európában - Varga Csaba
 
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-UgrinRészvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
Részvételi Demokrácia Kísérlet Abán - Kutatási Zárótanulmány - Varga-Kiss-Ugrin
 
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga CsabaMikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
Mikor és Hogyan Lesz e-Közigazgatás Magyarországon - Varga Csaba
 
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga CsabaMetaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
Metaelmélet - Metafilozófia könyv - Varga Csaba
 
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga CsabaElsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
Elsődleges és Másodlagos Primordiális Központok - Varga Csaba
 
Egységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga CsabaEgységkor Víziója - Varga Csaba
Egységkor Víziója - Varga Csaba
 
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység ValóságaBrahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
Brahmarishi Vaszistha - Az Egység Valósága
 
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga CsabaAz, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
Az, Amit Nem Ismert Fel - Simone Weil-ről - Varga Csaba
 
Az Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája IIAz Információs Társadalom Stratégiája II
Az Információs Társadalom Stratégiája II
 
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-VargaAz Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
Az Információ Szegényektől az Információ Gazdagokig - Farkas-Szoboszlai-Varga
 
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga CsabaAz e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
Az e-Közigazgatás Távlatai - Varga Csaba
 
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga CsabaÁllam és Közigazgatás - Varga Csaba
Állam és Közigazgatás - Varga Csaba
 

Új Elmélet a Régi Paradigma Határán - Varga Csaba

  • 1. Varga Csaba Új elmélet a régi paradigma határán (Tézisek Vitányi Iván: Új társadalom - új szemlélet cím könyvér l) Csendes fejhajtással kell kezdenünk. Vitányi Iván - túl a nyolcvanadik életévén - képes volt új és részben integrált elméletet alkotni és publikálni, s ez az elismerés független attól, hogy magam alapvet en más elmélethipotézist képviselek. A szerz - az elmúlt ötven-hetven év iszonyatos, korlátozott szellemi dogmái ellenére - képes volt részben nyitni az új tudomány új felfogásai felé, s ez a méltatás független attól, hogy a szellemi nyitást nem tartom elégségesnek. Fejhajtással azért is, mert gondolkodóként nem távolodott el eddigi értékeit l, s ez szintén független attól, hogy magam nem osztom mind az általa vállalt értékeket. 1. Vitányi Ivánt magam régóta úgy tartom számon, mint a huszadik század befejez harmadában a Valóság-nemzedék1egyik hangadó tagját. A Kádár-rendszer folyamatos valósághamisításával szemben a tényleges valóság kutatását ösztönözték, ám a hatalmi-uralmi rendszer alapvet kérdéseit nem, vagy csak áttételesen vethették fel. Ez a szellemi nemzedék kett s szerepet töltött be: nem fordult szembe ugyan a Kádár- rendszerrel, de folyamatosan kritizálta és tágította a "létez szocializmus" szellemi határait. A nemzedék tagjai három évtizeden keresztül vezet hazai gondolkodók voltak, egyrészt folyamatosan szembenálltak a rendszer dogmatikus (sztálinista marxista) gondolkodóival, miközben a hetvenes-nyolcvanas években már egyetemi tanszékek, állami kutatóintézetek vezet i lettek. A nemzedék tagjai ugyanakkor - noha itthon viszonylag fontos könyveket publikáltak - zömében adósok maradtak alapvet és maradandó m vekkel. 2. Ha szinte akarok lenni, a Valóság-nemzedékt l azt vártam, hogy a rendszerváltás után átfogó kritikát-önkritikát ír a Kádár-rendszerr l, vagy tágabban a kelet-európai szocializmusról. Ez azonban láthatóan elmaradt. (Részben kivételt jelentenek például Huszár Tibor történelemszociológiai tényfeltárásai.) Ugyanakkor magam sem vártam, hogy ennek a nemzedéknek bármelyik tagjai is képes lesz - az elmúlt hetven-nyolcvan 1
  • 2. év személyes tapasztalatát is felhasználva - új elméleti eredményekkel vagy új jöv képpel el rukkolni. Már azért sem vártam, mert ez a nemzedék a Kádár-rendszer végére jórészt beleszürkült-belefáradt a rendszer vegetálásába, s új szellemi pozíciókat, új gondolati horizontokat már nem tudtak felépíteni. A rendszer egykori bírálói szükségképpen a kritizált rendszer és az általuk kötött kompromisszumok foglyai maradtak, miközben a világ tudománya - szociológiában, pszichológiában, stb. - új és új paradigmaváltásokat vitt végbe. Ezért is meglepetés Vitányi új könyve. 3. Vitányi Iván új elmélete társadalomelmélet, amely lényegét tekintve transzdiszciplináris elmélet. Kiindulópontja példaérték : ha az emberi civilizáció és kultúra új világállapotot hozott létre, akkor egy gondolkodó nem tehet mást, mint hogy az új világállapot vizsgálatára új társadalom- vagy világszemléletet dolgoz ki. Más kérdés ugyanakkor, hogy elméleti óvatossága mennyire jogos és helytálló, hiszen az új szemlélet szükségességének bejelentése mellett megjegyzi, hogy szeretné meg rizni el z korszakok szemlelétének id tálló eredményeit. Csakhogy ma egyáltalán nem tisztázott, hogy mi is az id tálló eredmény. (A meg rzés hangsúlyozása a személyes szellemi-elméleti kontinuitás megtartása érdekében érthet , ám nem mindig a szerves szellemi életút konstruálása a megfelel magatartás.) 4. Az új társadalomelmélet tulajdonképpen új történelemelmélet, amely a jelent úgy definiálja, hogy két világállapot határán élünk, amelyet nevezhetünk els és második modernizáció, vagy Vitányi Iván szerint másod- és harmadfokú társadalmi állapot határának. Az új világállapot megragadását és pontos elemzését erre a két fogalomra (másod- és harmadfokú társadalmi állapot) építi. A kérdés természetesen az, amivel minden gondolkodónak szembe kell nézni, hogy egyrészt az új világállapot lényege társadalomállapot-e, másrészt a társadalmi harmadfokúság megfelel transzdiszciplináris jelz -e. (Ha például nem csak Európában gondolkodunk, akkor inkább sokadik világállapot van, amely nem is egyértelm en ilyen lineáris állapotváltó-pályaként fogalmazható meg.) 5. Vitányi szerint az els fokon az egyén azonos a közösséggel, másodfokon az egyén leszakad a közösségt l, autonómiát nyer, de elidegenedik a társadalomban, harmadfokon viszont az autonóm egyének tudatosan szervez dnek magasabb típusú, min ség- és értékorientált közösségekké. (A szakrális társadalmakban az egyén nem a közösséggel azonos, és helyzete kés bb sem csak a közösségen belüli autonómiával jellemezhet .) Az els fok szerinte így egydimenziós társadalmi tér, a második többdimenziós szerkezet és a harmadik fok viszont a dimenziók többdimenziós 2
  • 3. rendszereként jön létre. Ezzel a logikai-elméleti modellel részben egyetértek, hiszen magam az új globális világtársadalmat transznacionális ötdimenziós (vagy sokdimenziós) hipertérnek2 nevezem. Ám az alapvet kritikai megjegyzésem: el bb felhívom a figyelmet arra, hogy a harmadfokú közösségek feltételeként maga Vitányi is úgy fogalmaz: tudatosan szervez dnek. A jöv kulcsa ugyanis a személyes és kollektív tudat. 6. Az els alapvet kritikai megjegyzés. Az el bbi gondolatot folytatva korlátozottnak érzem Vitányi elméleti-logikai modelljét. A recenzió címe sem véletlen: új elmélet a régi paradigma határán. Az utóbbi kétszáz évben a modern tudomány egyre sarkosabban, egyre dogmatikusabban lesz kítette a valóság fogalmát a megfogható, anyagi, racionális, kísérletileg igazolható valóságdimenzióra. Ez a régi paradigma. A katartikus az, hogy egyes természettudományok, különösen a kvantumfizika ezt a valóságképet már jórészt átformálták, ám a társadalomtudományok viszont még beleéget dtek az "objektív valóság” dogma süt jébe. Holott az senki el tt nem vitatott, hogy a társadalom valósága - finoman fogalmazva - egyszerre racionális és racionalitáson túli valóság. Vitányi Iván új társadalomelmélete viszont ezt a régi paradigmát sehol nem lépi át. Elmegy ugyan a paradigma határáig, hiszen már a társadalom termodinamikájáról beszél, és a dinamikus osztályok határvonalait értelmezi. 7. A határátlépésre egyetlen kivétel van a könyvben. A szerz váratlanul Hamvas Bélára hivatkozik, aki szerint akkor jön létre igazi közösség, ha a középpontot valamennyien Istenbe helyezzük. Ezt Vitányi nagyon mély és fontos gondolatnak min síti, majd érthetetlen módon úgy folytatja, hogy Isten személyét szimbolikusan értelmezve a közösség fogalmával azonosíthatjuk. Szerinte a transzcendens kifejezés nem azt jelenti, hogy valamilyen természetfeletti er r l, s hatalomról van szó, hanem csak "éppen az ember hatalmát haladják túl". (Nem hiszem el neki, hogy nem tudja: ez az elméleti "bukfenc" hamis. Már azért sem hihetem, mert Vitányi Iván 1943-ban a Sárospataki Református Kollégiumban érettségizett.) Ez persze lehetne csak egy mellékes érzelmi-gondolati tévedés, ám lényegesen többr l, messzebbre vezet , elméleti zsákutcáról van szó. Furcsa módon azt feltételezi, hogy a "transzcendencia nem más, mint a közösség álneve, a közösségi viszonyok összessége", ami egyébként nagyon félrevezet -félreérthet megfogalmazás, hiszen a transzcendens valóság nem természeti, nem anyagi, s t nem is valamilyen közösségi vagy szellemi 3
  • 4. valóságdimenzió. Ám az viszont igazolható feltevés, hogy minden közösség egyszerre valóságos és nem-valóságos (tehát transzcendens) közösség és közösségi tudat. 8. Az új világállapot nem pusztán anyagi-fizikai valóság. És nem csak abban más, hogy az új világállapot magasabb rend (ahogy Vitányi felismeri: harmadfokú) valóság. Az új világállapot - az új tudomány felismerései szerint - valóban ötdimenziós hipertér. Vegyük észre azonban, hogy ez eddig is így volt, csak most válik újra világossá. A sokdimenziósság azt jelenti, hogy az egyik valóságdimenzió a racionális-anyagi- intézményi valóság, a másik dimenzió a kollektív (univerzális, kontinentális, nemzeti, lokális) tudatállapotok valósága, s szintén újabb dimenzió a magasabb rangú kozmikus intelligencia, a transzcendens, vagy a szakrális valóság. Az új világállapot is egyszerre új racionális valóság, új kollektív (vagy: univerzális) tudat és új kapcsolat a transzcendens világgal. Ha tehát valaki ma átfogó elméletre törekszik, nem teheti meg, hogy az elmélet vizsgálati tárgyát lefokozza, lesz kíti az els dimenzióra. Külön érdekesség, hogy ez az új világállapot szerintem földi valóságként is kib vült: az els és a második természeti valóság mellett létrejön az els univerzális virtuális valóság, amely önmagában sem vizsgálható a hagyományos tudomány módszereivel. 9. Vitányi könyve tematikájába felveszi az új világállapot jellemzését ellátni akaró új fogalmakat: globalizáció, posztmodern, információs társadalom, vagy hálózati társadalom. Az általa kifejtett globalizációelméletben nincs új mozzanat, egyfel l a dolgok számosságának növekedését és a folyamatok körbezárulását, zárt rendszerré (világfaluvá) válását hangsúlyozza. Még azt a különbségtételt sem teszi meg, hogy ez az új zárt rendszer önmagában még mindig sokkal nyitottabb, mint az eddigi világhatalmak vagy az alávetett világok sokkal zártabb rendszere. Egészen meglep , hogy a globalizáció párját, a lokalizációt nem elemzi, s nem vizsgálja az új globlokális világállapotot. A veszélyek közül sokadszor és joggal emeli ki, hogy a világ húsz százalékának kezében van a gazdasági források és javak nyolcvan százaléka, ám arra már nem tér ki, hogy mi van akkor, mint ami most globálisan végbemegy, hogy a gazdasági javakkal egyenérték vé válnak a tudás- és kulturális javak. Okkal demonstrálja, hogy az új globális világállapotban elmarad a szellemi megújulás, ám nem tekinti át, hogy a posztnormál új tudomány milyen tartalmi paradigmaváltást hoz. (Ennek oka éppen az, hogy Vitányi elmélete marad a normál-tudományon belül, s már nem akar - nem tud? - átlépni a posztnormál-tudományba.) 10. A másik alapvet kritikai megjegyzésem nem tartozik szorosan a könyv tárgyához. Az 1956 utáni nemzedékek egyik közös jellemz je, hogy a politikát felértékeli, a politikai 4
  • 5. dimenziót felnagyítja. Ez egyfel l érthet , hiszen a Kádár-rendszerben (és talán azóta is) nem volt autonóm, szabad gazdasági, szellemi, vagy civil valóságtér. Másfel l nem érthet , hogy a nemzedékek vezet i tudósai, m vészei - elég kevés kivétellel - folyamatosan politikai szerepre, kormányzati funkciókra vágytak. Már-már beteges politikai vonzalom tombolt és ez gyakran ma is folytatódik. (Most arról nem érdemes beszélni, hogy egy vezet gondolkodó miért vállal képvisel séget, pártideológusi szerepet, hiszen a kétségbeejt en kevés életid a gondolkodói feladatok elvégzésére is elégtelen.) Ennek az elméleti könyvnek a bevezet jét meglep módon az aktuális kormányf írta. Evvel egyáltalán nem értek egyet, ám ne legyen félreéretés: teljesen mindegy, hogy ki ez a politikus, mindegy, hogy milyen hatalmi szerepet lát el. Nekem az a bajom, hogy egy elméleti munkát nem hitelesíthet egy politikus, s viszont azt sem pártolom, ha politikus könyvének el szavát tudós vagy m vész írja. (A tudomány, a gondolkodás függetlenségét meg rzend értéknek tartom.) És egyáltalán az új világállapotban a politika változatlan felértékelése indokolatlan, ráadásul az országok többségében már lezajlott a politika dokonstrukciója. 11. Az új világállapot se baloldali, se jobboldali. A tudomány - szemben a politikai ideológiákkal - nem konzervatív, nem liberális és nem szociáldemokrata. Ehhez képest Vitányi Iván a következ ket írja: "El re kívánom bocsátani, hogy a politikai eszmények világát a szociáldemokrácia szempontjából közelítem meg. Kérem, hogy aki kezébe veszi e könyvet, tekintse ezt a szerz "fizikai" adottságának.- Szerintem egy tudós ne egyetlen politikai eszmény szempontjából vizsgálja még a politikai valóságot sem. A szerz éppen abban mutasson példát, hogy személyes politikai elkötelezettsége ellenére minden politikai filozófia szempontjából - vagy minden politikai nézetrendszer felett - képes elemezni. Egyébként a Vitányi által felvázolt új demokratikus világrend - ha maradunk az emberiség második természeti valóságában - a részvételi-konszenzusos demokrácia és az igazságos társadalom. Ez általános célkit zésként elfogadható. A részvételi demokrácia azonban nem csak szociáldemokrata eszme. Ennek ma egyaránt vannak liberális, konzervatív és szociáldemokrata hívei - és ellenfelei is. (Vitányi er tlen a részvételi demokrácia- modell felvázolásában, szóba sem hozza a digitális államot, az e-parlamentet vagy az e-demokráciát.) 12. Arra a kérdésre, hogy az új demokratikus világrend hogyan valósulhat meg, Vitányi Iván már kevés újat, kevés meggy z t tud mondani. A válasza alcímek alá tömörítve így hangzik: több demokrácia, több szocializmus, gazdaság és társadalom 5
  • 6. szimmetriája, több liberalizmus, több konzervativizmus és hagyománytisztelet. Ezek majdnem mind régi programok és jelszavak, ám védelmére illik elmondanom, hogy a régi jelszavak mögött sok fontos követelést rejt el, ám ez globális vagy magyar programként csak töredékes. Abban igaza van, hogy er s, civil, participatív demokrácia kellene - ez azonban nemcsak több, hanem gyökeresen más demokrácia is. Több szocializmuson els sorban nagyobb egyenl séget ért, ám ez régóta nem csak szocialista-szociáldemokrata program - és ez sokkal radikálisabb változásokat hoz, mint azt Vitányi feltételezi. Nem nagyon mond kiérlelt alternatívát sem a pénzközpontú kapitalizmussal, sem az információs posztkapitalizmussal szemben - az ezzel kapcsolatos új felfogásokat sem ismerteti. A több liberalizmuson f ként a saját szabadság mellett a másik szabadságának az elfogadását érti - erre bólinthatunk, de a probléma nem oldódik meg az elismeréssel, hiányzik az elismerés mellett a különböz együttm ködési technikák kidolgozása és bevezetése. Nem több, hanem más liberalizmus kellene. A konzervativizmus pedig nem egyszer síthet le a hagyománytiszteletre. 13. A jöv társadalmi feltételei közül hármat emel ki: új, er s közösségek, er s civil társadalom és több kultúra. És mindezt Németh László min ség forradalma programjának jegyében képzeli el. Úgy általában ez rendben is lenne. Egyetértek azzal a felvetéssel, hogy ma a kvantitatív mennyiségi racionalizmust felváltja a min ség, a kvalitás világa, csakhogy a kvalitatív program már nemcsak a racionalizmus min ségivé tétele. Németh László min ség forradalom eszménye pedig eredetileg is meghaladta Vitányi jelenlegi programját, messzebbre nézett és olykor messzebbre látott. Ha a min ség valóban az újmodern társadalom, gazdaság és kultúra alapértéke, akkor tudnunk kellene, hogy ez a min ség mivel több és mivel másabb a jelenlegi min ségtelenségnél, s végül a min ségi gondolkodás régen (és ma is) nem az anyagelv racionális gondolkodás volt és lesz. Magam kész vagyok az új programot szimbolikusan a min ség forradalmának is nevezni, ám a szimbolikus programhirdetést Vitányinak nem sikerült tényleges programmá formálnia. Nem is vázolja fel az emberiség új gondolkodási modelljeit, nem értelmezi az elindult paradigmaváltásokat, nem ismerteti az elmúlt évtizedek gazdasági-társadalmi vagy kulturális kísérleteit. (Magam az új program címének a tudás- és tudatközpontú civilizáció és kultúra címet adtam.) 6
  • 7. Ez a könyv Vitányi legjobb könyve. Valóban hoz új elméleti eredményeket. Magyarországon ez az egyik példamutató gondolati nyitás, ám jobb lett volna, hogy több szellemi és ideológiai korlátot lép át. Bízunk benne, hogy lesz még ideje és módja az elmélet továbbépítésére. (2007) Jegyzet 1 A nemzedék a Valóság cím folyóiratról kaphatja nevét. Vitányi Iván 1964-tõl 1972-ig a Valóság cím folyóirat szerkeszt ségének volt a tagja, ahol rovatvezet ként dolgozott, de 1972 után sem szakadt el a folyóirattól. Ez a folyóirat volt sokáig a Kádár-rendszer szinte egyetlen kritikai szellemi fóruma volt. 2 Varga Csaba: A globalizáció metaelmélete (in. Varga Csaba: A metaelmélet gyönyör sége, Kairosz, 2008) 7