1. Irodalmi lexikonok hires
magyarokról.
Tisztelt Olvasó ' Tudásunkat állandóan bőviteni kell. Irodalmi
lexikonok hires magyarokról segitség lehet bárkinek. A szerző Orendt
Mihály ,aki Debrecenbe él húsz éve, de szereti szülőföldjét Hegyközcsatárt
és környékét, valamint Nagyváradot. Minden elismerés és dicséret az
övé. Én csak felhivom a figyelmet. Bemutatok néhány Váradi hirességről
szóló lexikont.De sok hasznos adatot talál sok hires magyarról. Klikkeljenek
az alábbi cimekre ahol megtalálják a lexikonokat.Felhivom a figyelmet
,hogy a Multiplyra,melyre regisztálni kell és Ön is dolgozhat a saját
oldalán.
http://lexikonok.multiply.com/
Hegyközcsatár és környéke
Hegyközcsatár és környéke
ADY ENDRE
(1877 -1919)
Egy negyedszázadon keresztül minálunk minden Ady Endrét készítette elő. A
magyar kapitalizmus kifejlődött, de nem múlt el a magyar feudalizmus, a
független magyar állam név szerint 1867 óta megvolt, de az ország mégis
félgyarmati helyzetben függött Ausztriától. A társadalmi problémák falun és
városban kiéleződtek, és ha elmaradottan is, felnőtt a magyar
munkásmozgalom. Egyszerre volt szükség egy indulatos polgártudatra a
földesurak ellen és egy indulatos proletártudatra a polgárok ellen. Az
irodalomban Reviczky óta tartott az erjedés állapota, fiatal nemzedékek
keresték az újat, a korszerűt, s velük szemben a maradiság, az epigonizmus, az
álszemérem egyre szervezettebben védekezett. Czóbel Minka és Szilágyi Géza
már felfedezi a francia dekadensekben az ösztönző erőt. Bródy Sándorral már
megszólal az új igényű próza és a harcos publicisztika. Érlelődőfélben volt az
irodalom, és várta lángelméjét, aki kimondja a merőben újat, de úgy, hogy
magába olvassza az örökséget is, aki példakép és vezéralak lehet. A feltételek
tehát kedveztek Adynak, de Ady kellett hozzá, hogy beteljesítse a
szükségszerűt. És 1906 februárjában megjelenik egy Új versek című könyv,
amellyel megszületett a modern magyar irodalom.
Ady Endre világviszonylatban is a XX. század egyik legnagyobb költője, Petőfi
óta a következő új főszereplő, akinek jelentőségéhez egészen József Attila
fellépéséig senki sem fogható.

2. Amikor huszonkilenc éves korában az Új versekkel az irodalom és az irodalmi
harcok kellős közepére kerül, már hosszú út áll mögötte. Szegény sorsú. de
nagy történelmi múltú, szilágysági kisnemesi család sarja. Diákkorától fogva
versel. Érettségi után jogásznak indul, de hamar elcsábítja az újságírás.
Debrecenben hírlapíró, itt jelenik meg első verseskönyve, amelyen még erősen
érződik Reviczky hatása, és amelyhez az ifjúság körében népszerű Ábrányi
Emiltől kér előszót. Debrecenből kerül Nagyváradra újságírónak. Ez a város
döntő élményeket ad. Gyorsan fejlődő polgárváros, amelynek izgatott
értelmisége nem is Budapest vagy Bécs, hanem Párizs felé tekint. Ott érlelődik
az új magyar irodalom. Művelt írókkal, költőkkel, újságírókkal barátkozik
össze, köztük Bíró Lajossal, az új magyar novellairodalom egyik legkitűnőbb
művészével, aki mindhalálig az egyik legjobb barátja marad. Ezeknek a
körében ismeri meg a polgári radikalizmus eszméit, de a divatos filozófusokat
-Schopenhauert, Nietzschét -is, itt találkozik előbb Marx nevével, majd
műveivel. Ebben a nagyváradi körben érik nagy politikai publicistává. Ady
ugyanis költői nagysága mellett a magyar politikai újságírásnak a legnagyobb
alakja, és már eszmében-stílusban teljesen kiérett publicista, amikor
költőként megtalálja a saját hangját. Nagyváradon jelenik meg második
verseskönyve, amelynek néhány darabja majd bele fog kerülni az Új versek
kötetébe is. És itt találkozik Lédával, a nagy szerelemmel. A művelt,
szenvedélyes nagypolgári asszony közvetíti Adyhoz a modem francia költőket,
ő bírja rá szerelmét, hogy franciául tanuljon, majd együtt utaznak Párizsba.
Csaknem egy évet töltenek ott és a Riviérán. Franciaországban születik az Új
versek nagy része.
Ady az elmaradott vidékről és a sok mindenben még falusias Debrecenből
került Nagyváradra. Nagyvárad a számára a város élményét adta. De onnét
egyenesen Párizsba került, és csak Párizs után Budapestre. Budapest pedig
elmaradott vidék volt Párizs után. De itt lett az új magyar irodalom vezére. Az
újat akaró költők, kritikusok azonnal felismerték benne a kor végre porondra
lépő, nagy alakját. Ady léte indokolta a Nyugat megindítását, ahol az ő körébe
csoportosulhatott mindenki, aki újat akart. De az első lépést itt is Nagyvárad
tette. 1908-ban Nagyváradon jelent meg A Holnap című antológia, amelyben
Ady mellett az új hangú költők egész sora jelentkezett, köztük Babits Mihály,
Balázs Béla, Juhász Gyula, és még a halkabb szavúak között is olyanok, mint
Emőd Tamás és Dutka Ákos, Miklós Jutka. A Holnap volt az első lépés a
Nyugat felé. A Nyugatot Ignotus teremtette meg, ő volt a vezér-kritikus, és
Osvát Ernő a szerkesztő. A munkatársak törzse A Holnap gárdája, de azonnal
ott volt már Móricz Zsigmond, nemsokára Kosztolányi, Karinthy és Füst
Milán, majd Tóth Árpád. Az 1840-es évek óta nem volt még ilyen nagyszerű
magyar költő-író együttes. Ezek világnézetileg nem voltak azonos nevezőn, de
összekötötte őket a harc a régi, az akadémikus, az epigonizmus ellen. Adyt a
haladás útján kevesen tudták követni. Legközelebb talán Móricz Zsigmond
állt hozzá, és a maga halk hangvételével, de törhetetlen előrenézésével Juhász

3. Gyula. A többieket inkább a polgári radikális jelzővel lehetne jellemezni, míg
Ady hamarosan túllépett a polgári szempontokon. Azaz pontosabban: Ady
költészete (és publicisztikája) polgári radikális, sőt polgári forradalmi a
jelenlevő feudális hagyatékkal szemben, de hamarosan már szocialista
forradalmi a polgári ellen. És ezt fejezte ki harcos politikai költészetében.
Saját bevallása szerint nem érdekelte egyéb, mint "politika és szerelem".
Szerelmi költészete szakítás minden hagyománnyal. Hatottak rá a
világirodalom szimbolista dekadensei, de túllépett rajtuk: az álszemérem
nélküli szenvedélyes szerelem új hangú dalnoka lett. Úgy egy évtizedig Léda
volt az ihletője, majd más asszonyok, végül végső éveinek nagy szerelmi
élménye: a felesége.
Szerelmi költészet szenvedélyes őszintesége, politikai kiállás a hivatalos
szenteskedés ellen. És az is politika, amikor hírül adja vallásos gyötrődéseit.
Van egy mélységes, protestáns hagyományokon alapuló istenélménye, de úgy,
hogy antiklerikális minden vallással szemben.
Ady úgy forradalmár, hogy hozza magával a nagy nemzeti hagyományokat,
amelyek ellen szakadatlanul harcol. Mint öntudatos kisnemes átkozza el a
nemesi örökséget. A protestáns prédikátorokban, a kurucokban,
Csokonaiban, Vajda Jánosban tudja a saját elődeit. Indulatosan átélt
magyarságtudattal áll ki a nacionalizmus ellen. És mindezt merőben új
verseléssel.
A magyar vers a városiasodás óta kereste a maga új hangját, a versek
ritmikája Kiss Józseftől kezdve újhodik meg: hangsúly és időmérték -amely
egy évszázadig élesen vált el egymástól -kezd közeledni és egymásra hatni. Az
ugrás azután megint csak Adyval következik be. Az ő költeményei óta
másmilyen a magyar vers skandálása, mint azelőtt, közelebb került a
természetes lélegzetvételtől meghatározott szövegmondáshoz. S ehhez
nyelvezetében egybeötvöződik a biblikusan ódon, a szárnyalóan romantikus
és a legnapibb modern. Erre a dúsgazdag nyelvezetre a kor szecessziójának
stílromantikája is hatott. Kifejezésmódját pedig befolyásolta a szimbolizmus.
Ady szimbolizmusa nem a dolgok megismerhetetlenségének hitvallása, mint
oly sok szimbolistánál, hanem éppen ellenkezőleg: jelképeket keres ahhoz,
hogy egyetlen fordulattal fejezze ki az eddig fel nem ismert jelenségeket: a
"magyar ugar"-t, a "disznófejű nagyúr"-at. Adyt szimbólumaiért sokáig
érthetetlennek vádolták. De minden igazi újat hozót érthetetlenséggel
vádolnak. Az igazán eredeti költői képgazdagsághoz idő kell, míg közérthetővé
válik. (Az Adyval körülbelül egy időben induló Bartókot és Csontváryt
ugyanúgy nem értette a kortársak jó része.)
Ady körül elkeseredett harcok folytak haláláig, és még sokáig halála után is.
Fiatalon halt meg, negyvenkét éves korában, a polgári forradalmat még

4. nagybetegen megérte, a proletárforradalmat már nem. De a forradalmárok
tudták, hogy ő volt a nagy előharcos. És az irodalomtörténet azóta már
egyértelműen tudja, hogy vele kezdődik minálunk a XX. század. Ma már
lassanként világszerte is tudják, hogy ez a magyar költő a korszak fontos és
halhatatlan nagyjai közé tartozik.
Forrás: MEK
ARANY JÁNOS
(1817-1882)
Petőfi mellett ő a másik főalak egészen Ady fellépéséig. Személy szerint is jó
barátok Petőfivel, s ama kevesek közé tartozik, akivel az elveihez oly szilárdan
és indulatosan ragaszkodó Petőfi sohase különbözik össze. Tehát eszmeileg is
összetartoznak. Csak művészi alkatban különböznek. A gyorsan érő Petőfi
mellett Arany költészete lassan bontakozik ki. Sohasem volt fiatal költő. Maga
semmisítette meg azokat a korai próbálkozásokat, amelyek tanúsíthatnák a
fejlődés útját. Huszonnyolc éves már, amikor egyáltalán jelentkezik az
irodalmi életben, és harmincegy esztendős korában érkezik el a Toldi nagyon
is indokolt sikere. S a művészi fejlődés ettől fogva is szakadatlan, művészete
mind gazdagabbá válik, még hatvanéves korában - betegségekkel és
kételyekkel küzdve - is képes megújulni, és a már életében klasszikus költő
élete alkonyán a modem hangütés kiindulópontja lesz a magyar költészetben.
De nemcsak a lassú érés különbözteti meg attól a Petőfitől, akivel oly közös a
művészi programja, hanem a szakadatlan benső vívódás is. Petőfi mindig
egyértelmű, nincsenek hátsó gondolatai - Aranyt szüntelenül kínozza a
bizonytalanság: úgy helyes-e, ahogy gondolja vagy teszi? Ennek a
következménye, hogy miközben örök lelkiismereti problémákkal küszködik,
tevékenységeiben tartózkodóbb a nagy barátnál. Az értékjelző azonban az ő
számára is mindvégig Petőfi, akinek emléke sohase hagyja el, s aki az ő
szemében erkölcsi és esztétikai mérce mindvégig. Nemességüket vesztett
bihari hajdúparasztok világából származott.
Nagyszalontán született 1817-ben, és csodával határos, hogy a mélységből
indult, kivételes értelmű fiatalember hogyan volt képes olyan nagy és
sokoldalú műveltségre szert tenni, miként sajátított el olyan nyelvi kultúrát,
hogy férfikorára már otthonosan olvassa a latin, görög, német, angol és
francia irodalom remekeit. Későbbi kritikái és tanulmányai az esztétikai
igényesség mellett olyan tudományos felkészültségről tesznek bizonyságot,
hogy a Tudományos Akadémia nem hiába választotta tagjai közé.
Irodalomtudományunknak is az egyik legfőbb klasszikusa. Mint kritikus és
esztéta pedig a realizmus igényének megfogalmazója. A tudós és a felkészült
elmélkedő az alap és a háttér a költőhöz. Erről a költőről azt szokták mondani,
hogy irodalmunk legnagyobb epikusa, vagyis művészi alkatánál fogva

5. elbeszélő. S ez igaz is, csak nem a teljes igazság. Mert a nagy epikus
ugyanakkor legnagyobb lírai költőink közé is tartozik. Olyan költemények,
mint az Ősszel, a Dante, a Széchenyi emlékezete és a végső ciklus, az Őszikék
számos darabja, például az Epilógus lírai költészetünkben is a Petőfi-Ady-
József Attila jelezte nagyságrendbe tartozik. Még akkor is, ha elsősorban
valóban epikus költő, akivel nagyságban senki sem vetekszik irodalmunkban.
Életútja nem gazdag külső mozgalmasságban. Sihederkorában ugyan egy
rövid időre felcsap vándorszínésznek, de a fiúi kötelesség hazaszólítja az
eltartásra szoruló szülők mellé. Iskolai tanulmányai hamar félbemaradnak:
úgy tanul idővel, hogy maga is tanít. A negyvenes években otthon községi
segédjegyző, fiatalon nősül, huszonnégy éves fővel már családapa. Paraszti
szívóssággal igyekszik pénzt is gyűjteni, hogy eltartsa övéit, és jó műveltséget
adhasson gyermekeinek. Közben érik lassan a költő. És 1845-ben az
ismeretlen falusi nótárius egy akadémiai pályázatón jutalmat nyer Az
elveszett alkotmány című szatirikus költeményével, amely egyszerre paródiája
a hexameteres eposzoknak és a nemesi pártok marakodásának. A paraszti
környezet szemléletét magáénak tudó és érző Arany egyforma gyanakodással
figyeli a maradi nemest is, a haladó nemest is. Ugyanaz a forradalmi
demokrácia szólal meg e legkorábbi Arany-műben, amely ekkor már
harsányan felhangzik Petőfinél. És Petőfi hatása nem is marad el. A János
vitéz romantikába ágyazott népi realizmusa tudatosítja Aranyban az irodalmi
igényességű népiességet, és ez válik költői valósággá a Toldi első részében,
amely nemcsak akadémiai pályadíjat hoz, hanem országos népszerűséget és
Petőfi barátságát is. Ettől kezdve útja Petőfi mellett vezet. 1848-ban, 49-ben a
forradalom hűséges közkatonája: hol nemzetőr, hol belügyminisztériumi
tisztviselő; forradalmi lírája Petőfiével egyenértékű. De nem volt jelentékeny
politikai szerepe, így a bukás után csak állását veszti, és kezdhet mindent
előlről. Egy ideig járási írnok, majd sikerül tanári állást szereznie a nagykőrösi
gimnáziumban. Ezek a nagykőrösi évek a szakadatlan továbbművelődés és a
költészet jegyében folynak. Életének ez a legtermékenyebb korszaka. Itt, távol
a fővárostól, emelkedik az élő magyar költészet főalakjává. S ez lehetővé teszi,
hogy Pestre kerüljön. A Kisfaludy Társaság meghívja ügyvezető igazgatójának,
majd az Akadémia tagjaként az Akadémia titkárának nevezik ki. Kínos
lelkiismeretességgel látja el a nemegyszer kínosan unalmas adminisztratív
munkákat. Ahogy közeledik a kiegyezés, egyre kevésbé tud egyetérteni
bármelyik politikai párttal. Paraszti ösztönnel és polgári tudatossággal áll
szemben a nemesi törekvésekkel, de nem kevésbé riasztja a bontakozó
kapitalizmus rideg embertelensége. A hivatalos irodalom szinte bálványt és
normát csinál belőle, amihez neki semmi kedve sincs. Ez a helyzet
magyarázza, és nem csupán annyira szeretett Juliska lányának korai és
hirtelen halála, hogy 1865-től 1877-ig - tehát tizenkét éven keresztül - hallgat.
Nem tétlen, csak hallgat. Közben lefordítja Arisztophanész minden vígjátékát,
miután már klasszikussá váló Shakespeare-fordításokat készített; közben
megírja az önéletrajzi mozzanatokkal teljes Bolond Istók második énekét;

6. közben tervezi a Toldi-trilógia befejezését, és újra meg újra előveszi a hun
mondai trilógiát, amely végül is töredék maradt, csak első része, a Buda halála
készült el egészen. Majd 1877-ben, amikor hatvanévesen, sokféle betegségtől
gyötörten megszabadul a hivatali teendőktől, egyszerre fellángol újra a költői
alkotóerő: következik az Őszikék lírája és a végső nagy balladák komorsága.
Még megéri, hogy 1882-ben felállítják Petőfi szobrát, de néhány nappal
később a legyengült szervezetű, hatvanöt éves költőt egyetlen hűlés elviszi.
Már életében halhatatlannak számított. Nagy epikai műveiben - a Toldi verses
regényhármasában, a Buda halálában - és a művészi tökéllyel kiformált
balladákban kora világirodalmának szintjére emelte a lélekábrázolást. Népi
ihletésű, de a romantika és a realizmus eredményeit magába foglaló
költészetében a hibátlan formaművész, a költői nyelv zeneiségének és
szemléletességének művésze egyesül, hogy kifejezze a népét féltő, kora
problémáitól gyötört, a hajdani képek látomásait idéző, minden hatásra
érzékenyen rezdülő lelket.
Falusi embernek indult, és városi ember lett, aki tanúként ismerte és
tanúsította a Pestből és Budából Budapestté váló új nagyváros városi
élményeit. Nincs az az igényes népiesség, és nincs az az igényes urbánusság a
mi irodalmunkban, amely ne Arany Jánosban gyökereznék, és ne őbenne
találná meg legfőbb hagyományát. Az ő életművének egysége bizonyítja a
magyar népiesség és a magyar urbánusság elválaszthatatlan egységét,
ugyanannak a nemzeti irodalomnak kétféle, de egybetartozó arculatát.
Akárcsak Toldi Miklós, aki elindul falujából, hogy az urak világában
megigazuljon, a nép mélyrétegéből a költészet magasságába emelkedő
Arannyal diadalt ült a népi gyökerű demokratizmus. Petőfi és Arany
célkitűzése az irodalomban közös volt, s az irodalomban együtt
győzedelmeskedtek. Esztétikailag is, politikailag is téves volt hol az egyiket
kijátszani a másik ellen, hol a másikat az egyik ellen. Petőfi forradalmibb, ez
kétségtelen; Arany tele van benső gyötrődéssel. De együtt indultak azzal a
céllal, hogy a népet győzelemre segítsék a költészetben és a politikában. És
együtt lettek nemzeti klasszicizmusunk főalakjai.
Forrás: MEK
JANUS PANNONIUS
(1434-1472)
Középkori költészetünkből csak szórványos darabokat őrzött meg a véletlen. A
túl viharos évszázadokban elkallódott a korai évszázadok legtöbb magyar

7. költeménye és ha maradt is számunkra egynéhány szép vers, nem maradt
fenn egyetlenegy költői arculat sem. Még az esetleg megőrzött nevekhez sem
tudunk művészegyéniséget társítani. A XVI. századtól kezdve azután olyan
gazdagsággal árad a magyar költészet, amiből fel kell tételezni, hogy nagy
múltak folytatása. E kettő - a névtelen középkor és a tündöklő magyar
reneszánsz - között virágzott a Hunyadiak korának pompás, de latin nyelvével
csak a beavatott kevesekhez szóló hazai humanista költészete, és ennek az
egészében is igen színvonalas, a maga korában korszerű és Európa szerte
tudomásul is vett írásművészetnek a főalakja Janus Pannonius. Az ő csillogó
egyénisége és világraszóló, költészete áll költőink névjegyzékének élén.
Semmivel sem kisebb nagyságrendű, mint Balassi vagy Csokonai vagy Petőfi,
Ady, József Attila, csak éppen egy sort sem írt magyarul, és ahogy a latin nyelv
ismerete kikopott a közhasználatból, s korunkra már az értelmiség körében is
fehér holló a deákul olvasó ember, úgy vált az első nagy magyar költő szinte
kizárólag a jó képzettségű szakemberek zárt körének ügyévé, mígnem 1972-
ben, halálának félezer éves évfordulója hirtelen divatba nem hozta, hogy
legalábbis fordításokban foglalja el megillető helyét költészetünk élén.
Valószínűleg Kesincei Jánosnak hívták, valószínűleg horvát kisnemesi
családból származott, de az már bizonyos, hogy anyai részről Vitéz Jánosnak,
a Hunyadiak tudós főemberének, a magyar humanizmus megteremtőjének
unokaöccse volt. Horvátországban született, de Nagyváradon tanult, ahol
Vitéz János püspök volt. Nagyvárad már Vitéz János idejében is kulturális
központ, ott tanulnak a Hunyadi fiak - László és Mátyás - is. A diák Jánosban
már ez időben gyanítható a tudós költő. S merthogy a Hunyadiaknak
szükségük van jól képzett értelmiségre, nem lehetetlenség Nagyváradról
egyenest Itáliába jutni, hogy a tehetséges ifjú Hunyadi költségen tovább
tanuljon. Így indul el a már költőnek bizonyult ifjú ember a Kőröspartról a
Duna felé úgy, hogy egyenest továbbmenjen a nagy hírű itáliai iskolákba.
A lehető legjobb helyre kerül: Ferrarába, a méltán világhíres Veronai Guarino
iskolájába. Guarino költő, tudós és pedagógus. Aki az ő iskoláját kijárta, az
előtt megnyílnak a híres egyetemek. Ott, Guarino mellett érik Janus már ifjan
nagy és nagy hírű költővé, az irodalmi dolgok hírneves tudósává. A magyar
nevű diák ott változik Janus Pannoniusszá. Olyan latin név ez, amely
magában foglalja, hogy viselője pannóniai, azaz magyar. Az ókori kultúrára, a
római emlékekre néző humanisták Magyarországot is leginkább a Dunántúl
egykori római nevén Pannóniának nevezik; ez a forma köti Magyarországot a
példaképnek tekintett hajdani római birodalomhoz.
Janus Ferrarában már megtalálta a maga hangját. Legelőször a gúnyos,
gyakran erős kritikájú, nemegyszer támadó szellemű epigrammákkal lesz
nevezetes. De rövid, tömör epigrammákban szólal meg szerelmes költészete
is. Verseinek tanúsága szerint igen változatos szerelmi életet élhetett.
Tudomány, költészet, szerelem tölti be életét, amikor továbbmegy Padovába
jogásznak. Egyetemista korában már Itália szerte hírneves költő. Nyilván

8. kísérti a vágy, hogy ott is maradjon az úgy szeretett Itáliában, ahol tizenegy
évig élt, ahol nagyra tartják, ahol előtte áll a világsiker. Költészete bővül. A kor
divatos műfajának, a panegyricusnak elismert mestere. Ez a panegyricus élő
nagy emberek dicsőítése, de ennek kapcsán nagy epikai lehetőségeket is rejt.
Janus múlhatatlan háláját fejezi ki a mesteréről, Guarinóról írt
panegyricusban, majd megírja egy gazdag velencei nemes kalmárnak,
Marcellónak dicsőítő költeményét, amelyért bizonnyal jól fizetett az ünnepelt
nagyúr. Így éltek és éltek meg a reneszánsz poéták. Hanem ez a
Marcelloköltemény, miközben a megrendelő hírnevét szolgálja, remekmű: a
velencei világ látomásos felidézése. Janus már-már Itália jellegzetes költője
lett. Hanem amikor befejezte az egyetemet, és a jogtudomány doktorává
avatták, haza is kellett jönnie. Nem azért taníttatták Hunyadi-költségen, hogy
azután élhesse a maga életét. Itthon annyi vész után Mátyás lett a király, új
országot kellett építeni, és ehhez új, jól képzett emberek kellettek. Janust
hazahívják, egyenest az udvarhoz, előbb a királyné kancellárjának, majd ő lesz
a királyi kancellár, vagyis az udvari hivatal vezetője. Közben nagybátyja és
védnöke, Vitéz János esztergomi prímásérsek, nemcsak az egyház hazai első
embere, hanem Mátyás korai éveiben az egész politika irányítója. Mátyásnak
szüksége van, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító
politikájában, ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állítja; az sem
baj, ha nem pap, sőt még előny is. Az új püspök forma szerint felszentelteti
magát papnak, de ha a király úgy kívánja, az egyházi szempontok ellen
kormányozza a püspökséget. Így teszi meg Mátyás Janus Pannoniust pécsi
püspökké. Fel kell szenteltetnie magát, de lelke mélyéig világi ember marad.
Élete nagy részét betölti a politika, a közéleti teendő, de nem tud költészet
nélkül élni. Írásművészete bővül. Most már az elégia a legjellegzetesebb
kifejezési formája. Kétségeit, bánatait - így a gyászt elveszett anyjáért,
vágyódásait meghitt hangú, gondolatokban gazdag elégiákban fejezi ki.
Közben azonban mindig megmarad kifejező formájának az éles epigramma.
Erre a rövid, csattanó műfajra szüksége van, mert alkatánál fogva szellemes
ember, akinek még bánataiban is jelen van a humor.
Akárcsak Vitéz János, ő is Hunyadi János örökségének következetes
folytatását tartja a legfőbb politikai célnak: megszabadítani az országot és
egész Európát a török veszedelemtől. Kezdetben Mátyás is ezt az utat követi,
és nyugodtan támaszkodhat apjának egykori vezérkarára, amelynek szellemi
vezére Vitéz János. A fiatal Janus ebbe a vezérkarba kerül, mint
valamennyiüknél képzettebb és Nyugaton ismertebb ember. Nem is lehet
alkalmasabb diplomatát kiszemelni egy törökellenes európai szövetség
létrehozására, mint öt. Ezzel a megbízatással indul vissza évek múlva végre
Itáliába, hogy tárgyaljon a hatalmasokkal.
Itt kezdődik a tragédiája. Nyugaton világhíres költő és tekintélyes tudós, maga
Cosimo Medici - Firenze méltán nagy hírű és tekintélyes fejedelme - is nagyra

9. tartja, Rómában ugyanolyan tisztelettel fogadják, mint az észak-itáliai
városokban. Úgy érezheti, hogy tárgyalásai sikeresek: kezd összeállni a
nyugati szövetség a törökök ellen. Csakhogy közben otthon Mátyás politikája
merőben megváltozik. A nagy király, sikerei folytán, úgy véli, hogy ő tudja
megvalósítani az Európa közepét összetartó császárságot, amely békét teremt
a népek között, és oly hatalmas, hogy nem kell tartania a töröktől sem. Ehhez
Mátyásnak nem török háború, hanem tartós béke kellett a törökkel. És mire
Janus hazaérkezik, a király már hosszú békére lépett a szultánnal. Vitéz János
egész köre úgy érzi, hogy politikai elképzelésük csődbe jutott: a király elárulta
a Hunyadi-hagyományt. Vitéz és Janus Pannonius szembefordult a királlyal,
mire mindketten kegyvesztettekké váltak. Ez nem rangfosztást jelentett,
Mátyás nem akart hálátlan lenni irántuk, de amíg nem értik meg az ő
politikáját, addig nem tudja használni őket. Vitéz Jánost elküldte
Esztergomba, érseksége színhelyére, hogy kizárólag egyházi dolgokkal
foglalkozzék, Janust Pécsre parancsolta, törődjék püspökségével.
Az elkeseredett Janus ott sem tétlen, igyekszik kulturális központtá kiépíteni
Pécset. De erre már nem volt ideje. Hunyadi egykori vezérkara, a hajdani
törökverő vezérek, élükön Vitéz Jánossal s mellettük Janus Pannoniusszal,
úgy vélik, hogy helytelen volt Mátyást tenni királlyá; pedig ők tették királlyá.
Most visszavonják döntésüket, összeesküsznek a király megbuktatására.
Mátyás azonban résen áll, rájuk csap. Csak Janus tud elmenekülni, a többit
elfogják. És most következik a legkülönösebb tragédia. Mátyás az
elfogottakkal leül, vitázik velük, és szabadon engedi valamennyit. Vagy
meggyőzte őket, vagy akit nem, azt rábírta, hogy csendben vonuljon vissza. Ez
lett volna Janusszal is. Ő azonban menekült, futott Itália felé, de bujdoklás
közben meghűlt. Amúgy is sok baja volt gyenge tüdejével, most
tüdőgyulladást kapott, és mire a királyi kegyelem utolérte - meghalt.
Harmincnyolc éves volt.
Mátyás meggyászolta és kiadatta összegyűjtött költeményeit.
A latin nyelvű magyar költészetnek ettől fogva már ő a legfőbb klasszikusa. A
legvilághíresebb magyar költők egyike. Csak éppen nem került bele a költői
utókor vérkeringésébe. De a közvetlen utódoknak még ő a példaképe. És az ő
költészetének magas színvonala érteti meg, hogy amikor egy nemzedékkel
később Balassival megszólalt a magyar nyelvű reneszánsz költészet, azonnal a
kor európai színvonalán szólalhatott meg.
Több mint félezer éve halott. Mostanában fedeztük fel újra magunknak, hogy
legalább fordítások útján szellemi köztulajdonba vehessük.
Forrás: MEK

10. tartja, Rómában ugyanolyan tisztelettel fogadják, mint az észak-itáliai
városokban. Úgy érezheti, hogy tárgyalásai sikeresek: kezd összeállni a
nyugati szövetség a törökök ellen. Csakhogy közben otthon Mátyás politikája
merőben megváltozik. A nagy király, sikerei folytán, úgy véli, hogy ő tudja
megvalósítani az Európa közepét összetartó császárságot, amely békét teremt
a népek között, és oly hatalmas, hogy nem kell tartania a töröktől sem. Ehhez
Mátyásnak nem török háború, hanem tartós béke kellett a törökkel. És mire
Janus hazaérkezik, a király már hosszú békére lépett a szultánnal. Vitéz János
egész köre úgy érzi, hogy politikai elképzelésük csődbe jutott: a király elárulta
a Hunyadi-hagyományt. Vitéz és Janus Pannonius szembefordult a királlyal,
mire mindketten kegyvesztettekké váltak. Ez nem rangfosztást jelentett,
Mátyás nem akart hálátlan lenni irántuk, de amíg nem értik meg az ő
politikáját, addig nem tudja használni őket. Vitéz Jánost elküldte
Esztergomba, érseksége színhelyére, hogy kizárólag egyházi dolgokkal
foglalkozzék, Janust Pécsre parancsolta, törődjék püspökségével.
Az elkeseredett Janus ott sem tétlen, igyekszik kulturális központtá kiépíteni
Pécset. De erre már nem volt ideje. Hunyadi egykori vezérkara, a hajdani
törökverő vezérek, élükön Vitéz Jánossal s mellettük Janus Pannoniusszal,
úgy vélik, hogy helytelen volt Mátyást tenni királlyá; pedig ők tették királlyá.
Most visszavonják döntésüket, összeesküsznek a király megbuktatására.
Mátyás azonban résen áll, rájuk csap. Csak Janus tud elmenekülni, a többit
elfogják. És most következik a legkülönösebb tragédia. Mátyás az
elfogottakkal leül, vitázik velük, és szabadon engedi valamennyit. Vagy
meggyőzte őket, vagy akit nem, azt rábírta, hogy csendben vonuljon vissza. Ez
lett volna Janusszal is. Ő azonban menekült, futott Itália felé, de bujdoklás
közben meghűlt. Amúgy is sok baja volt gyenge tüdejével, most
tüdőgyulladást kapott, és mire a királyi kegyelem utolérte - meghalt.
Harmincnyolc éves volt.
Mátyás meggyászolta és kiadatta összegyűjtött költeményeit.
A latin nyelvű magyar költészetnek ettől fogva már ő a legfőbb klasszikusa. A
legvilághíresebb magyar költők egyike. Csak éppen nem került bele a költői
utókor vérkeringésébe. De a közvetlen utódoknak még ő a példaképe. És az ő
költészetének magas színvonala érteti meg, hogy amikor egy nemzedékkel
később Balassival megszólalt a magyar nyelvű reneszánsz költészet, azonnal a
kor európai színvonalán szólalhatott meg.
Több mint félezer éve halott. Mostanában fedeztük fel újra magunknak, hogy
legalább fordítások útján szellemi köztulajdonba vehessük.
Forrás: MEK