1. Maci Laci kalandjai Blackholisztánban
Én a szerencse fia vagyok. Évtizedek óta a munkám és a hobbim
ugyanaz és nem tudok bennük elfáradni. A negyvenegyedik
tanévben, kiégés helyett, még mindig azt a szűzies várakozást –
vágyakozást érzem minden órám előtt, mint annak idején teljes
kezdőként.
Ez így igaz arra a mikroklímára, amelyet a tanítás és a tanárképzés
terepéül létrehoztam. Ezen a terepen belül zavartalan és
zavarhatatlan vagyok.
Ezen a terepen kívül azonban számos olyan dolog történik,
elsősorban a láthatólag nem sok mindenhez értő, de mindenbe
beleavatkozó politika jóvoltából, amely zavar, elvonja a
figyelmemet, emészti az energiáimat, és mindennél fontosabban,
fogyasztja a beláthatóan véges időmet.
Megoldásként elhatároztam, hogy ezeket a zavaró tényezőket
kiírom magamból és megosztom néhány emberrel, akik között talán
valaki ráismer a saját problémájára is.
Nem akarok senkit meggyőzni.
Nem akarom senki támogatását elnyerni.
Nem akarok és nem fogok politizálódni.
Ezt a fórumot egyszerűen egy méregtelenítési folyamatnak szánom,
amelyen keresztül megszabadulhatok néhány aggasztó, és jó
néhány dühítő tényezőtől és zavartalanul tehetem azt, amit
szeretek, amire születtem, azokkal társulva, akiket szeretek, akikért
élek.

2. Munkacímnek ezt választottam:
Maci Laci kalandjai Blackholisztánban
A cím első fele egy gyerekkori becenévre utal: azok neveztek így,
akik valamiért szerettek.
A cím második fele két világ-konferenciára utal, ahol két évvel
ezelőtt az volt a fő mondanivalóm, hogy a magyar oktatási rendszer,
és azon belül a magyarországi állami nyelvoktatás Fekete Lyukként
működnek, amelyek beszippantanak és megsemmisítenek szinte
minden alkotó szándékot, megfosztják az oktatást a tanulás és a
tanítás elengedhetetlenül szükséges szabadságától, és teherré
silányítanak egy alapvetően örömszerző tevékenységet, a tanulást.

3. 2011. február 1 –jén elmentem nyugdíjba. Ennek messze földön híre
mehetett, mert a postás hamarosan üzenetet hozott: friss
nyugdíjas-jelöltként megkérdeztek különböző dolgokról egy
Nemzeti Konzultáció –nak nevezett PR-kampány keretein belül.
Ezek némelyike személyesen is érint, más dolgok pedig nem, vagy
most nem. Mindegyik kérdésről van kialakult véleményem, de
ennek ellenére nem válaszoltam és erre volt legalább két jó okom.
1 Nem annyira a kérdésekkel, sokkal inkább a sugallt, vagy
megengedett válaszokkal nem tudtam azonosulni. A válaszok fekete
– fehér demagógiát sugalltak és ez erőteljesen taszít. Az én
véleményem jóval árnyaltabb a dolgok többségéről.
2 Nyugdíjas-jelöltként sokkal földhözragadtabb dolgokkal kellett
foglalkoznom: a puszta túlélés volt a tét. Erről részletesebben egy
kicsit később szeretnék beszélni.
Bár ott és akkor nem válaszoltam egy kérdésre sem, elhatároztam,
hogy később visszatérek rá, de a nekem postázott, fájóan didaktikus
kérdések helyett a ’Nemzeti Konzultáció 2005’ c. füzetkében feltett
hat kérdésre fogok válaszolni.
A válaszokat Orbán Viktornak fogom címezni, de nem juttatom el
hozzá, nem óhajtom, hogy elolvassa, sőt az esetek többségében
nem érdekel a véleménye.
Valahogy úgy van ez, mint a köszönéssel: nem azért köszönök, hogy
te, vagy bárki más, egyfajta barter bizniszként, visszaköszönj. Azért
köszönök, mert az bennem egy kulturálisan kódolt késztetés, teljes
mértékben függetlenül attól, hogy te, vagy bárki más, hogyan
reagáltok.

4. Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke figyelmébe
Tárgy: eset-leírás és javaslat
2011. tavaszán kaptam Öntől egy levelet, amelyben ’tisztelt
nyugdíjas’ –nak nevezett.
2011. február elsején valóban elmentem nyugdíjba. Ez részemről azt
jelentette, hogy az illetékes hatóságnak beadtam minden szükséges
iratot és okmányt.
Ez számomra azt is jelentette, hogy 2011. február elsejétől nem
kaptam fizetést, viszont nem jelentette azt, hogy kaptam volna
nyugdíjat.
Sokszor megismételt érdeklődésre és többszöri reklamációra
válaszul 2011. május tizenkilencedikén átutaltak négy havi előleget
a bankszámlámra.
Egy havi előleg az egy havi számlák 80 % -át fedezi, tehát sikerült
némileg csökkenteni az elmaradást és így a fenyegetettséget.
Augusztusig csak előlegeket kaptam.
Kiszámoltam, hogy mire lesz elég a nyugdíj. Úgy véltem, hogy a
számlák kifizetése után marad majd havi tizenhétezer forintom.
Tévedtem, mert a lakásszövetkezet közben megemelte a közös
költségeket, ezért ez a havi keretem tizenkétezer forintra csökkent.
A fentiek hallatán Ön talán azt gondolja, hogy elégedetlen vagyok a
sorsommal, vagy talán még lázongok is.
Nos, ha Ön ezt gondolja, akkor téved.
Nem csak hogy nem vagyok elégedetlen és nem lázongok, az átélt
élményen fellelkesülve azt szeretném, hogy ezt a takarékos nyugdíj-
modellt széles körben elterjesszék.

5. A modell elterjesztését talán a 62 éves korukban nyugdíjazott
politikusokkal kellene kezdeni az alábbi biztos recept szerint:
1 A 62. –dik születésnapjukon állítsák le a bérek és egyebek
kifizetését.
2 Négy hónapig, se kép, se hang, egyszerűen kerüljenek velük
minden kommunikációt. A telefont nem kell felvenni,
írásbeli, vagy személyesen elmondott panaszra csak annyit
kell mondani, hogy ’Ez furcsa.’.
3 Csak négy hónap múlva küldjenek 4 havi, önkényesen
megállapított előleget, természetesen minden kommentárt
mellőzve. Ez az előleg azonban ne lehessen több, mint az
illető havi rezsijének 80 %-a.
4 A 6 – 7 hónap alatt kiszámított nyugdíj ne lehessen több,
mint a havi rezsi + 12000 HUF. A friss nyugdíjas úgy sem tud
érdemben ellenkezni a felszólalási határidőn belül, hiszen
minden adat az Államhoz, azaz Önökhöz fut be.
Magyarországon nem az Állam számol el az általam
befizetett és az általa kezelt pénzzel, hanem könyör-
adományt biztosít, amelynek semmi köze nincs az érintett
személy teljesítményéhez, vagy életművéhez.
5 A helyzetet lehet még úgy színezni, mint ahogy ez az én
esetemben is történt, hogy engedjék meg egy – egy banknak,
hogy tízezer forint híján a teljes megtakarítást leemelje a
bankszámláról és visszahívhatatlanul átutalja egy idegen
bankszámlájára. Az én esetemben ez annak ellenére
megtörtént, hogy, rosszat sejtve, napi 1, azaz egy HUF –ra
csökkentettem a megengedett pénzforgalmat a bank-
számlámon, és ezt írásos szerződésben rögzítettük.

6. 6 Ha ilyen helyzet előáll, a Bankfelügyelet utasítsa el az
akadékoskodót – panasztevőt, mondván a téma nem tartozik
a profiljába. Ez pont így vált be az én esetemben is.
Ha ezt a programot végrehajtják, jelentős megtakarítást lehet
elérni, hiszen kevés túlélője lesz a rendszernek.
Egyidejűleg egy másik cél is teljesül: a túlélők rózsaszínű álomként
fogják emlegetni Matolcsy Nagymester havi 47 ezer forintját.
A fentiek tükrében egyidejűleg mulatságosnak és morbidnak tartom
az alábbi kérdést:
Ezen a ponton ezt a fontos kérdést csak cinikusan tudnám
megválaszolni, ezért a választ későbbre halasztom.
Mivel a példaképem nem de Gaulle, hanem J. F. Kennedy, őt
visszhangozva megfordítanám a sorrendet:
Mit tettem én az országért?
De erről majd legközelebb.

7. Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke figyelmébe
Válasz a kérdésre:
Mivel a példaképem nem de Gaulle, hanem inkább J. F. Kennedy, őt
visszhangozva megfordítanám a sorrendet:
Mit tettem én az országért?
Az eredeti kérdésre, t. i. ’Mit tett értünk az ország?’, csak akkor
tudok értelmesen válaszolni, ha már tisztáztam, hogy mit tettem én
az országért, és abban, amit tettem vajon segített, vagy hátráltatott
– akadályozott az ország.
Más szavakkal, vajon mi itt a valódi kérdés? ’Mit tett értünk az
ország?’, vagy esetleg ’Mit tett velünk az ország?’.
A dolog úgy kezdődött, hogy ide születtem. Apai ágon szlovák, anyai
ágon magyar ősöktől, egy külvárosi nagycsaládba. A nagycsalád –
apa, anya, öt gyerek és nagymama – előnyei bőven túlkompen-
zálták a lakás-körülményeinkbe utólag esetleg belemagyarázható

8. hátrányokat, t. i. egy szoba konyha, fürdőszoba nélkül, külső, udvari
WC, széntüzelés.
Azért mondom azt, hogy a hátrányok csak utólag belemagya-
rázhatók, mert akkor nem tudtunk jobbat és abban a környezetben,
amelyre akkor rálátásom volt, szinte mindenki így élt. Olyan boldog
volt a gyerekkorom, hogy ahhoz még csak hasonlót sem voltam
képes biztosítani két gyereknek 25 illetve 30 évvel később.
Ilyen szerény körülmények között nagyon sok mindent egy életre
megtanultam, bár a szüleim és a nagymamám szinte kizárólag csak
a saját példájukon keresztül tanítottak bennünket.
Megtanultam például tisztelni az időseket. Nem annyira a magas
kort, mert az inkább ajándék, hanem a korral jó esetben együtt járó
bölcs viselkedést, és a korral ugyancsak együtt járó lassúbb tempót.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire tiszteli az időseket? Nem elvileg,
hanem az intézkedéseit nyomon követve, kézzel fogható módon?
Megtanultam, hogy hálával kell tekintenünk mindenkire, aki
segített bennünket valamiben, vagy akár konstruktív kritikájával
hozzájárult a fejlődésünkhöz. Sőt, hálát érezhetünk még olyan
elődök iránt is, akiknek a hibáiból okulva mi hibátlanabbul, vagy
máshogy hibásan működhetünk.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire ért egyet azzal a nézettel, hogy a
hála az nem egy politikai kategória? Ha nem az, akkor vajon a
hálátlanság az egy politikusi erény, vagy inkább egy fejlődési
rendellenesség?
Megtanultam, hogy a problémákat legjobb erőszak-mentesen
megoldani. Az erőszak még több erőszakot szül, és általában
megoldatlanul hagyja, vagy akár sokszorozza a problémát.

9. Miniszterelnök Úr! Ön mennyire hisz az erőszak-mentes
kommunikáció erejében? Mennyire tiszteli például az ellenfeleit?
Vagy csak hívei és ellenségei vannak?
Megtanultam, hogy közösségben a legfontosabb az ’élni és élni
hagyni’ elvét követni. Ma már ezt egy kicsit komplexebb formában
követem és ezt úgy hívjuk, hogy asszertivitás. Akkor vagyok
asszertív valakivel, ha pontosan tudom a jogaimat, kristály tisztán
tudom a másik jogait is, és úgy érvényesítem a jogaimat, hogy
ehhez nem veszem el a másikét.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire asszertív? Vagy jobban kedveli az
’élni és halni hagyni’ elvet?
Megtanultam, egy erősen empatikus családi környezetben, hogy
empátiával kell fordulni a gyengébb, elesettebb, a segítségre
szoruló felé. Ez sokszor fontosabb, mint maga a segítségnyújtás.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire empatizál a mélynyomorban
vegetáló nyugdíjasokkal, a pénzbüntetéssel – elzárással fenyegetett
hajléktalanokkal, a gyereküket megetetni képtelen munkanél-
küliekkel, vagy akár a számla-frásztól szenvedő milliókkal?
Megtanultam, hogy az élet (egyik) értelme a tanulás. Tehát nem
pusztán a tudás, hanem a tanulás. Ezzel szoros kapcsolatban azt is
megtanultam, hogy a tanulás igazi célja nem lehet a hideg tudás,
hanem az ’aha’ –élményeken keresztül elérhető értés.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire tudja, hogy mi történik ebben az
országban? Ön mennyire érti, hogy mi történik ebben az országban?
Megtanultam, hogy az élet (egy másik) értelme a munka, és itt egy
jó cél érdekében elvégzett, jól megszervezett, örömszerző, és a
teljesítmény örömét a társakkal megosztó munkára gondolok.

10. Miniszterelnök Úr! Ön mennyire tud azonosulni ezzel a definícióval?
Amikor munkahelyek teremtéséről beszél, vajon hány embernek
teremt ilyen értelemben munkát? Csak azért kérdezem, mert az
egész életünk minősége nagyban függ a munkánk minőségétől.
Jut eszembe, az Ön munkája leírható a fenti definícióval? Mennyire
jó az a cél, amelynek érdekében végzi? Örömszerző a munkája?
Sikerül megosztani a teljesítmény örömét a társakkal?
Megtanultam, hogy a felelősségvállalás a tetteinkért elenged-
hetetlenül fontos a jellem fejlődésében és, később, annak
megítélésében. Később ehhez hozzátanultam, hogy jó esetben a
tevékenységi körök, a jogkörök és a felelősségi körök fedésben
vannak.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire tud azonosulni ezzel az elvvel? Ha
például bármit megtehet, mert hiszen kétharmados a többsége,
automatikusan a felelőssége is mindenre kiterjed? Vagy inkább az
egyiknek van joga, de a másik a felelős mindenért?
Megtanultam, hogy a kölcsönös igazmondás a tiszta interperszo-
nális kapcsolatok egyik alapja. Az ellentétes oldalon pedig a
hazugság az emberi játszmák egyik hajtóereje – üzemanyaga.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire híve az igazmondásnak? Vagy
inkább az emberi játszmákat kedveli? Talán léteznek relatív
igazságok, amelyek változnak térben és időben? Valami igaz ma és a
szöges ellentéte igaz holnap? Vagy valami igaz Brüsszelben, de
Magyarországon mindez visszafordítva, a feje tetejére állítva és
kifordítva értendő?
Jut eszembe, ez talán még bonyolultabb lehet a koalíción belül,
hiszen a hazugság szentesítése rögtön azt jelenti, hogy az etikai
normájuk a Tízminusziksz Parancsolat.

11. Megtanultam, hogy a hitelesség minden együttműködés alapja.
Miniszterelnök Úr! Mit gondol, mennyire hiteles Ön egy átlag
magyar polgár szemében? Bevallom, hogy ez egy trükkös, ravasz
kérdés, hiszen az Ön hitelessége nagyrészt azon múlik, hogy ezt mi,
polgárok hogyan érezzük.
Megtanultam, hogy a feltétel nélküli pozitív elfogadás minden
segítő kapcsolat és így minden segítő beavatkozás egyik alap-
feltétele.
Miniszterelnök Úr! Ön mennyire fogadja el a fenti definíciót? Lehet,
hogy ennek a képességnek a teljes hiánya teszi a politikát
képtelenné arra, hogy a problémáinkon segítsen?