SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 24
: A címer elsősorban Marcali történeti múltját fejezi ki. A
  településnek már 1567-ben volt pecsétje, amint az egy
  fennmaradt iraton látható. Az akkori pecsét képét, a nyíllal átlőtt
  madár motívumát megőrizve készült el a város mai címere. A
  vízimadár valószínűleg a Nagybereknek a településhez közel
  elhelyezkedő vízi világát, az ottani állatvilágot jelképezi. A címer
 alapmotívuma egyébként egy lenyilazott vízi madár. Egyes marcali
 vélemények szerint rossz ómen halott madár a címerben. Azonban ez
 középkori eredetű, az itt élő halászó, vadászó népre utal.
  A madarat kísérő nap és hold mint ősi asztrológiai jelképek az
 1567. évi címerhez való visszatérést jelképezik, ugyanakkor a
 fogyó hold utal a XVI. század harcaira (1532 és 1566 között
 háromszor esett el a vár és a település), valamint a török
 hódoltság korára is, amikor Marcali járási székhely volt.
MARCALI ELHELYEZKEDÉSE


A város a megye északnyugati részén, a belső-somogyi középtájhoz
tartozó Marcali-hát keleti oldalán terül el. Tóth Ágoston térképész
itteni mellszobránál a földrajzi helyzetét pontosan meghatározták

A település minden égtáj felől megközelíthető: észak-déli irányban szeli
át a 68-as út, amely a Balatontól vezet a barcsi határátkelőig. Keletről
Öreglak, nyugatról Zalakomár felől juthatunk a városba

 A Marcali-hát Balatonberény és Balatonkeresztúr között emelkedik ki a
 partot övező lejtős síkságból, a keleti és nyugati oldalt kísérő vizenyős,
 lápos környezetből
A környék éghajlata átmeneti jellegű, a nedves, kontinentális éghajlatot
mediterrán és óceáni hatás befolyásolja. A csapadék mennyisége az
országos átlagot valamivel meghaladja, a napfénytartam ennek alatta
marad. Az észak-déli nyitottság következtében gyorsan változhat az
időjárás.
MARCALI ÉLŐVILÁGA
Cserjeszintjében a galagonya, a csíkos kecskerágó, a mogyoró és
a kökény, míg lágyszárúiból a gyöngyvirág, a salamonpecsét, a
királynő gyertyája és a szálkaperje említhető. A berket az
égerlápok, fűzlápok, rétlápok uralják. A lombkorona-szintet éger,
kőris, nyír és rekettyefűz foglalja el. A cserjék között (a
rekettyefűzön kívül) a kutyabenge, a veresgyűrű, a som és a
kányabangita a leggyakoribb. Gyepszintjén mocsári páfrány,
szálkás pajzsika, többféle sás és sárga nőszirom talál élőhelyet.

A madarak közül megtalálható itt a réti sas, a fehér és a fekete
gólya, a fekete harkály, a nagykócsag, a vörös gém, és a
cigányréce is. Említésre méltó a réti csík, a keresztes vipera, a
csíkos hátú vízisikló, a mocsári teknős, a mezei és a csalitjáró
pocok, a nagypele, a nyuszt és a vidra előfordulása. A vidéken
szép számban láthatunk őzet, gímszarvast és vaddisznót. A
gerinctelen állatok közül 33 védett fajt tartanak nyilván.
Bernáth Aurél

• festőművész
  Marcali, 1895. november 13. - Budapest, 1982. március
  13.
• Nagybányán tanult, majd Bécsben, illetve Berlinben élt.
  1945-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított. 1948-ban
  az elsők között vehette át a Kossuth-díjat, amit
  másodszor 1970-ben kapott meg. 1950-ben Munkácsy-
  díjjal ismerték el művészi tevékenységét. Több életrajzi
  ihletésű, illetve művészi témájú könyvet írt. Így éltünk
  Pannóniában című regényében például megörökítette
  Marcali gyermekkori élményeit. Szobra a róla elnevezett
  galéria előtt áll a Kossuth Lajos utcában, ahol állandó
  kiállítása is látható. (A szobor Pátzay Pál alkotása,
  1984.)
Kozma Andor

                      költő, műfordító
  Marcali, 1861. január 12. - Budapest, 1933. április 26.
       Elsőként fordította le Goethe Faustját. Önálló
  verseskötetekkel 1889-től jelentkezett. 1925-ben adta
közzé a Honfoglalás című történelmi regéjét.. Tagjai közé
    választotta a Magyar Tudományos Akadémia és a
 Kisfaludy Társaság is. Egy ideig Somogy országgyűlési
     képviselőjeként vállalt szerepet a politikai életben.
 Emlékét márványtábla őrzi az egykori szülőháza helyén
  álló épület falán, a Rákóczi utcában. Testvére, Kozma
               Ferenc Bárd Miklós néven írt.
Lengyel József



                              Író, költő
    Marcali, 1896. augusztus 4. - Budapest, 1975. július 12.
 1916-ban Kassák Lajos lapjainak munkatársa lett. Alapítója a
KMP-nek, megjárta az orosz internálótáborokat, ahonnan 1947-
  ben szabadult, de két év múlva ismét a Gulagra száműzték.
1955-ben rehabilitálták. Ekkor tért haza Magyarországra. 1957-
  ben József Attila-díjjal, 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Marczali Henrik
                            történész
      Marcali, 1856. április 3. - Budapest, 1940. július 21.
  Tanulmányait Pesten, Berlinben, Párizsban és Oxfordban
végezte. 1895-től a budapesti tudományegyetemen tanított. A
 Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező, majd rendes
tagjainak sorába választotta. Több történeti munkát jelentetett
  meg a honfoglalás, az Árpád-ház és a Habsburgok koráról.
     Szerkesztője, illetve részben írója volt a Nagy Képes
 Világtörténet című sorozatnak.. Emléktáblája a Hősök terén
          található. A városban utca is őrzi emlékét.
Noszlopy Gáspár
                          kormánybiztos
   Újvárfalva, 1820. augusztus 27. - Pest, 1853, november 3.
Bár nem Marcaliban született, de a szabadságharcban tanúsított
 hősies magatartása okán meg kell említeni a nevét. A marcali
    járás fiatal szolgabírója a helyi és környékbeli lakosokból
     szervezett gerillacsapatával sikeresen támadta Jellasics
        utánpótlási seregrészét. Később Kossuth megyei
 kormánybiztosnak nevezte ki, e tisztében irányította Somogy
  felszabadítását. A szabadságharc leverése után az ország
 különböző tájain bujdosva szabadcsapatot próbált szervezni.
    1953-ban elfogták, hadbírósági ítélet alapján kivégezték.
Emlékét a Városi Bíróság falán elhelyezett márványtábla, a róla
 elnevezett általános iskola és a parkjában 1985-ben felállított
         emlékmű őrzi. (Marton László alkotása 1985.)
Tóth Ágoston Rafael
•
  térképész, hadmérnök
  Marcali, 1812. október 24. - Graz, 1889. június 9.
• A bécsi hadmérnöki akadémiát végezte el, de a
  szabadságharc idején a magyar honvédségben vállalt
  parancsnoki tisztséget, s ezért Világos után halálra
  ítélték. Az ítéletet azonban kegyelemből 18 évi
  várfogságra változtatták. Szabadulása után
  megszervezte és vezette a Honvéd Térképészeti
  Intézetet. Mellszobrát, a kórház előtti parkban 1987-ben
  avatták fel.
Marcali

Más contenido relacionado

Destacado

Destacado (7)

Saving electricity
Saving electricitySaving electricity
Saving electricity
 
VINT Symposium 2012: Recorded Future | Harrie Vollaard (Rabobank)
VINT Symposium 2012: Recorded Future | Harrie Vollaard (Rabobank)VINT Symposium 2012: Recorded Future | Harrie Vollaard (Rabobank)
VINT Symposium 2012: Recorded Future | Harrie Vollaard (Rabobank)
 
336799 46658 gst_and_its_impact
336799 46658 gst_and_its_impact336799 46658 gst_and_its_impact
336799 46658 gst_and_its_impact
 
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
The impact of innovation on travel and tourism industries (World Travel Marke...
 
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
Reuters: Pictures of the Year 2016 (Part 2)
 
The Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
The Six Highest Performing B2B Blog Post FormatsThe Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
The Six Highest Performing B2B Blog Post Formats
 
The Outcome Economy
The Outcome EconomyThe Outcome Economy
The Outcome Economy
 

Similar a Marcali

Arany jános pályaképe
Arany jános pályaképeArany jános pályaképe
Arany jános pályaképe
Zsombor Német
 
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Arany Tibor
 
Tudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelemTudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelem
picinorbi
 
Tudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelemTudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelem
Arany Tibor
 
Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914
Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914
Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914
Lóránt Nemeth
 

Similar a Marcali (15)

Nopcsa Ferenc
Nopcsa FerencNopcsa Ferenc
Nopcsa Ferenc
 
Arany jános pályaképe
Arany jános pályaképeArany jános pályaképe
Arany jános pályaképe
 
Kiszombor_telepules
Kiszombor_telepulesKiszombor_telepules
Kiszombor_telepules
 
Múltunk-jelenünk Ócsa
Múltunk-jelenünk ÓcsaMúltunk-jelenünk Ócsa
Múltunk-jelenünk Ócsa
 
Szép város Kolozsvár
Szép  város  KolozsvárSzép  város  Kolozsvár
Szép város Kolozsvár
 
Csatáry Orendt Mihály: In memoriam Karácsony Sándor.pdf
Csatáry Orendt Mihály: In memoriam Karácsony Sándor.pdfCsatáry Orendt Mihály: In memoriam Karácsony Sándor.pdf
Csatáry Orendt Mihály: In memoriam Karácsony Sándor.pdf
 
Tudod E 2
Tudod E 2Tudod E 2
Tudod E 2
 
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
 
Tudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelemTudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelem
 
Tudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelemTudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelem
 
Wass Albert - Életmű.pdf
Wass Albert - Életmű.pdfWass Albert - Életmű.pdf
Wass Albert - Életmű.pdf
 
Tihany kalvaria pps
Tihany kalvaria ppsTihany kalvaria pps
Tihany kalvaria pps
 
Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914
Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914
Ittzés Mihál: Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914
 
Szegedirodalom 2016.02.04
Szegedirodalom 2016.02.04Szegedirodalom 2016.02.04
Szegedirodalom 2016.02.04
 
A marslakok legendaja
A marslakok legendajaA marslakok legendaja
A marslakok legendaja
 

Marcali

  • 1.
  • 2.
  • 3.
  • 4. : A címer elsősorban Marcali történeti múltját fejezi ki. A településnek már 1567-ben volt pecsétje, amint az egy fennmaradt iraton látható. Az akkori pecsét képét, a nyíllal átlőtt madár motívumát megőrizve készült el a város mai címere. A vízimadár valószínűleg a Nagybereknek a településhez közel elhelyezkedő vízi világát, az ottani állatvilágot jelképezi. A címer alapmotívuma egyébként egy lenyilazott vízi madár. Egyes marcali vélemények szerint rossz ómen halott madár a címerben. Azonban ez középkori eredetű, az itt élő halászó, vadászó népre utal. A madarat kísérő nap és hold mint ősi asztrológiai jelképek az 1567. évi címerhez való visszatérést jelképezik, ugyanakkor a fogyó hold utal a XVI. század harcaira (1532 és 1566 között háromszor esett el a vár és a település), valamint a török hódoltság korára is, amikor Marcali járási székhely volt.
  • 5.
  • 6.
  • 7.
  • 8.
  • 9.
  • 10.
  • 11.
  • 12.
  • 13.
  • 14. MARCALI ELHELYEZKEDÉSE A város a megye északnyugati részén, a belső-somogyi középtájhoz tartozó Marcali-hát keleti oldalán terül el. Tóth Ágoston térképész itteni mellszobránál a földrajzi helyzetét pontosan meghatározták A település minden égtáj felől megközelíthető: észak-déli irányban szeli át a 68-as út, amely a Balatontól vezet a barcsi határátkelőig. Keletről Öreglak, nyugatról Zalakomár felől juthatunk a városba A Marcali-hát Balatonberény és Balatonkeresztúr között emelkedik ki a partot övező lejtős síkságból, a keleti és nyugati oldalt kísérő vizenyős, lápos környezetből A környék éghajlata átmeneti jellegű, a nedves, kontinentális éghajlatot mediterrán és óceáni hatás befolyásolja. A csapadék mennyisége az országos átlagot valamivel meghaladja, a napfénytartam ennek alatta marad. Az észak-déli nyitottság következtében gyorsan változhat az időjárás.
  • 15. MARCALI ÉLŐVILÁGA Cserjeszintjében a galagonya, a csíkos kecskerágó, a mogyoró és a kökény, míg lágyszárúiból a gyöngyvirág, a salamonpecsét, a királynő gyertyája és a szálkaperje említhető. A berket az égerlápok, fűzlápok, rétlápok uralják. A lombkorona-szintet éger, kőris, nyír és rekettyefűz foglalja el. A cserjék között (a rekettyefűzön kívül) a kutyabenge, a veresgyűrű, a som és a kányabangita a leggyakoribb. Gyepszintjén mocsári páfrány, szálkás pajzsika, többféle sás és sárga nőszirom talál élőhelyet. A madarak közül megtalálható itt a réti sas, a fehér és a fekete gólya, a fekete harkály, a nagykócsag, a vörös gém, és a cigányréce is. Említésre méltó a réti csík, a keresztes vipera, a csíkos hátú vízisikló, a mocsári teknős, a mezei és a csalitjáró pocok, a nagypele, a nyuszt és a vidra előfordulása. A vidéken szép számban láthatunk őzet, gímszarvast és vaddisznót. A gerinctelen állatok közül 33 védett fajt tartanak nyilván.
  • 16. Bernáth Aurél • festőművész Marcali, 1895. november 13. - Budapest, 1982. március 13. • Nagybányán tanult, majd Bécsben, illetve Berlinben élt. 1945-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított. 1948-ban az elsők között vehette át a Kossuth-díjat, amit másodszor 1970-ben kapott meg. 1950-ben Munkácsy- díjjal ismerték el művészi tevékenységét. Több életrajzi ihletésű, illetve művészi témájú könyvet írt. Így éltünk Pannóniában című regényében például megörökítette Marcali gyermekkori élményeit. Szobra a róla elnevezett galéria előtt áll a Kossuth Lajos utcában, ahol állandó kiállítása is látható. (A szobor Pátzay Pál alkotása, 1984.)
  • 17.
  • 18.
  • 19. Kozma Andor költő, műfordító Marcali, 1861. január 12. - Budapest, 1933. április 26. Elsőként fordította le Goethe Faustját. Önálló verseskötetekkel 1889-től jelentkezett. 1925-ben adta közzé a Honfoglalás című történelmi regéjét.. Tagjai közé választotta a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is. Egy ideig Somogy országgyűlési képviselőjeként vállalt szerepet a politikai életben. Emlékét márványtábla őrzi az egykori szülőháza helyén álló épület falán, a Rákóczi utcában. Testvére, Kozma Ferenc Bárd Miklós néven írt.
  • 20. Lengyel József Író, költő Marcali, 1896. augusztus 4. - Budapest, 1975. július 12. 1916-ban Kassák Lajos lapjainak munkatársa lett. Alapítója a KMP-nek, megjárta az orosz internálótáborokat, ahonnan 1947- ben szabadult, de két év múlva ismét a Gulagra száműzték. 1955-ben rehabilitálták. Ekkor tért haza Magyarországra. 1957- ben József Attila-díjjal, 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
  • 21. Marczali Henrik történész Marcali, 1856. április 3. - Budapest, 1940. július 21. Tanulmányait Pesten, Berlinben, Párizsban és Oxfordban végezte. 1895-től a budapesti tudományegyetemen tanított. A Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező, majd rendes tagjainak sorába választotta. Több történeti munkát jelentetett meg a honfoglalás, az Árpád-ház és a Habsburgok koráról. Szerkesztője, illetve részben írója volt a Nagy Képes Világtörténet című sorozatnak.. Emléktáblája a Hősök terén található. A városban utca is őrzi emlékét.
  • 22. Noszlopy Gáspár kormánybiztos Újvárfalva, 1820. augusztus 27. - Pest, 1853, november 3. Bár nem Marcaliban született, de a szabadságharcban tanúsított hősies magatartása okán meg kell említeni a nevét. A marcali járás fiatal szolgabírója a helyi és környékbeli lakosokból szervezett gerillacsapatával sikeresen támadta Jellasics utánpótlási seregrészét. Később Kossuth megyei kormánybiztosnak nevezte ki, e tisztében irányította Somogy felszabadítását. A szabadságharc leverése után az ország különböző tájain bujdosva szabadcsapatot próbált szervezni. 1953-ban elfogták, hadbírósági ítélet alapján kivégezték. Emlékét a Városi Bíróság falán elhelyezett márványtábla, a róla elnevezett általános iskola és a parkjában 1985-ben felállított emlékmű őrzi. (Marton László alkotása 1985.)
  • 23. Tóth Ágoston Rafael • térképész, hadmérnök Marcali, 1812. október 24. - Graz, 1889. június 9. • A bécsi hadmérnöki akadémiát végezte el, de a szabadságharc idején a magyar honvédségben vállalt parancsnoki tisztséget, s ezért Világos után halálra ítélték. Az ítéletet azonban kegyelemből 18 évi várfogságra változtatták. Szabadulása után megszervezte és vezette a Honvéd Térképészeti Intézetet. Mellszobrát, a kórház előtti parkban 1987-ben avatták fel.