Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréning

Tibor Gyulay
Tibor Gyulaymanaging partner at KM EXPERT en KM EXPERT Kft.

2016. december 5-6-n kifejezetten operatív szintű munkatársaknak tartjuk TM tréningünket.

Ha a frázisok szintjén maradunk, az fájni fog!
Mindannyian tudjuk, hogy a szervezetek sikerességét milyen nagy mértékben határozza meg a tu-
dástőke, az emberek fejében, a leírt anyagokban, eljárásokban vagy szokásrendekben található tudás.
Kevés helyen kerül sor azonban konkrét lépésekre a tudásgazdálkodás fejlesztésére.
Pedig nagyon tud fájni, amikor egy távozó kulcsember tudását kell pótolni, vagy az ismétlődő hibák rá-
világítanak arra, hogy nem kellő gondossággal dolgozzuk fel és hasznosíjuk a munkavégzés során ke-
letkező tapasztalatainkat. Gyakran akadozik a tudásáramlás a szervezetben, mert vagy a megfelelő
technikai feltételek hiányoznak, vagy a folyamatok nem működnek megfelelően, esetleg nincs hozzá-
értő felelőse a területnek. Az is előfordulhat, hogy a kialakult tudáskultúra akadályozza a tudáscserét a
munkatársak között.
A mai munkaerőpiaci helyzetben, ahol nagyon nehéz értékes munkaerőt találni, és talán még nehezebb
megtartani, felértékelődnek a kiválasztást, betanítást, tudásmegtartást támogató módszerek.
A TM valódi megoldást kínál!
Az elmúlt 30 évben a tudásmenedzsment szakmává vált. Egy új közelítésmódot, letisztult eszközrend-
szert kínál a szervezetek számára. Aki él ezzel a lehetőséggel, jelentősen növelheti a kontrollt a tudás-
vagyon kezelése felett, és olyan problémákat is képes lesz megoldani, ahol a hagyományos módszerek
csődöt mondtak.
A tudásmenedzsment térhódításának komoly impulzust adott a piaci verseny erősödése. Akik felismer-
ték, hogy nem csak beszélni kell a legfontosabb erőforrás (TUDÁS) megbecsüléséről, hanem tudatos
lépéseket tettek a tudásgazdálkodás javítására, komoly előnyre tettek szert versenytársaikkal szemben.
Legmagasabb szakmai színvonal, aktuális tartalom
A tudásmenedzsment a gyakorlatban tréningünk a brit Konoco Ltd. által kidolgozott tematikára épül.
A British Petrol mintaértékű TM rendszerét kidolgozó szakértők anyagát a KM EXPERT (piacvezető TM
tanácsadó cég Magyarországon) projektjeinek tapasztalataival aktualizáltuk.
Megoldás a tudáskezelés szervezeti kihívásaira; már rövid távon
jelentkező eredmények, a tudásvagyon hosszú távú biztonsága !
Az ország vezető tudásmenedzsment tanácsadó cége gyakorlati
szakemberek számára kínálja a legjobban bevált TM módszereket.
Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréning
Hogyan használhatjuk hatékonyabban a tudástőkénket, és
hogyan akadályozhatjuk meg az értékes tudás elvesztését ?
A program vezető trénere:
Gyulay Tibor a KM EXPERT ügyvezető tulajdonosa
•	 30 éves, sikeres múltja van egyének, csoportok és szervezetek fejlesz-
tésében (BME oktató, tréner, tanácsadó, coach)
•	 A tudásmenedzsment tanácsadás magyarországi úttörőjének számít.
•	 Sikeres tudásmenedzsment projektek vezetése olyan szervezeteknél,
mint; Magyar Televízió, IT Services Hungary, Paksi Atomerőmű,
ELMŰ-ÉMÁSZ…
•	 2010 óta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség TM projektjeinek
meghívott szakértője.
Vendégelőadók:
Kerék László (osztályvezető, OTP Bank)
Olyan sikeres TM kezdeményezésekről tud beszámolni a részvevőknek,
mint az OTP mentori rendszerének kiépítése vagy az „Intranet2” bevezetése
Kiss István (A Paksi Atomerőmű volt főosztályvezetője)
Éveken keresztül felelős szakmai vezetőként irányította az ország egyik
legjobban felépített tudásmenedzsment rendszerének fejlesztését.
Horváth Ervin (PSE Sysdata)
A Siemens TM moderátoraként volt rálátása a világ egyik legelismertebb
tudásmenedzsment rendszerére. Ma is aktív tagja a „Retrospectiv” mód-
szertan nemzetközi szakmai közösségének.
Mit ad a tréning?
•	 Gyakorlatorientált elméleti alapot a tudásmenedzsment lényegének megértéséhez,
•	 A TM módszerek részletes bemutatását,
•	 Sajátélményű gyakorlatokat az „Aha-élmény” megszerzéséhez,
•	 Hazai és nemzetközi esetpéldákat, esettanulmányokat,
•	 Részvevők között tudás- és tapasztalatcserét.
A részvevők képessé válnak arra, hogy
•	 A környezetükben felismerjék a tudásmenedzsment vonatkozású lehetőségeket kockázatokat,
megoldandó feladatokat.
•	 Megtalálják a helyzet kezelésére legalkalmasabb eszközt, módszert
•	 Önállóan megvalósítsanak TM fókuszú beavatkozásokat,
•	 Javaslatokat tegyenek a szervezet tudásmenedzsment rendszerének fejlesztésére tudáskultúrájá-
nak változtatására.
Néhány visszajelzés korábbi TM tréning részvevőktől:
•	 „Rájöttem, hogy a TM-et keretbe kell foglalni, és tanítani kell mindenkinek a világon, mert a legfon-
tosabb egy cég sikeressége szempontjából!”
•	 “Nagy hatással volt rám, teljesültek az elvárásaim. Szeretném elkezdeni a cégnél ennek a terület-
nek az építését, erőltetni a vezetés felé ennek fontosságát.”
•	 „Bebizonyosodott számomra, hogy a Tudásmenedzsment mennyire értékes, milyen termelőerőt
rejt magában, így nyílt szívvel ajánlanám, s ajánlom mindenkinek a Tudásmenedzsment technikákat.”
Meghívott előadóink a hazai TM gyakorlat gyöngyszemeit mutatják be a részvevőknek.
gyulay.tibor@kmexpert.hu +3620-942 2559
A 2 napos program fő témakörei:
•	 Mi a tudásmenedzsment, hogyan szolgálja a szervezeti célok elérését?
(A US Army és a BP esetpéldája)
•	 A tudáscsere modellje, a TM rendszer elemei (folyamatok, ember, technológia, irányítás)
•	 A közvetlen tudásátadás formái legfontosabb csatornái
•	 Tudás megragadás, a tapasztalatok feldolgozása, tapasztalati tanulás
•	 Tudáskezelés, tudásbázis építés, tudásfeldolgozás, validálás
•	 Tudásmegosztás pull és push módszerrel
•	 Tudástérképezés, kritikusság elemzés, kulcsemberek és kulcstudások megtartása
•	 Tudáskultúra, szervezeti TM érettség megállapítása
•	 Tudásmenedzsment helye a vállalt integrált irányítási rendszerében
•	 KPI-ok alkalmazása a tudáskezelés hatékonyságának mérésében
•	 Ösztönző és motivációs eszközök
•	 TM stratégia kialakításának láőásei
•	 Tudásmenedzsment rendszer (TMR) bevezetése
A fenti témakörökhöz módszertant is adunk, mint például:
•	 Shadowing, mentoring
•	 Tudásközösségek, szakmai közösségek
•	 Frontális tudásátadási technikák (tudáspiac, pech-kucha, tudás-cafe..)
•	 „Baton passing” (staféta átadás)
•	 AAR és Retrospectiv értékelések
•	 Tudásbázis, dinamikus tudásközpont építés, Q&A fórumok,
•	 Ismert hibák listája
•	 Peer assist, szakmai látogatások
•	 Kompetencia leltár, tudástérkép
•	 Kritikusság elemzés
•	 Szakmai kilépő interjú
•	 …
Igen, elfogadom a meghívást, szeretnék részt venni a tréningen!
Szeretettel meghívunk a legközelebbi Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréningünkre!
Időpont: 2016. december 5-6. (hétfő-kedd)
Helyszín: Budapest
A tudásmenedzsment nem egy öncélú kezdeményezés, ami kreált problémák megoldásával
bizonyítja létjogosultságát, hanem egy új szemléletmód és hatékony eszköztár a szervezet
kihívásainak kezelésére.
Aki előbb lép, előnybe kerül!
Részvételi díj: 129 000 Ft/fő + Áfa
Kedvezmény: Azonos szervezettől delegált 2. részvevőtől 33%-os kedvezményt biztosítunk.
(ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a harmadik jelentkező már ingyen vehet részt a tréningen)
Ajándék:
Az első 7 jelentkezőnek TUDÁSBÓL VÁRAT (szerk: Dr. Noszkay Erzsébet) című könyvet küldjük ajándékba.
gyulay.tibor@kmexpert.hu +3620-942 2559

Recomendados

Beveztés a tudásmenedzsmentbe 2016 km expert por
Beveztés a tudásmenedzsmentbe 2016 km expertBeveztés a tudásmenedzsmentbe 2016 km expert
Beveztés a tudásmenedzsmentbe 2016 km expertTibor Gyulay
1.1K vistas15 diapositivas
Coaching és tudásmenedzsment műhely por
Coaching és tudásmenedzsment műhely Coaching és tudásmenedzsment műhely
Coaching és tudásmenedzsment műhely Tibor Gyulay
147 vistas12 diapositivas
Tudásmenedzsment projekt a Magyar Televízióban por
Tudásmenedzsment projekt a Magyar TelevízióbanTudásmenedzsment projekt a Magyar Televízióban
Tudásmenedzsment projekt a Magyar TelevízióbanTibor Gyulay
174 vistas27 diapositivas
Kkv tm műhely győr 130225 por
Kkv tm műhely győr 130225Kkv tm műhely győr 130225
Kkv tm műhely győr 130225POZITEAM
553 vistas34 diapositivas
Nyitott m tudásmegragadás_120301 por
Nyitott m tudásmegragadás_120301Nyitott m tudásmegragadás_120301
Nyitott m tudásmegragadás_120301POZITEAM
288 vistas34 diapositivas
Innoskart ws 121001 hun por
Innoskart ws 121001 hunInnoskart ws 121001 hun
Innoskart ws 121001 hunPoziTeam Csoport
309 vistas38 diapositivas

Más contenido relacionado

Similar a Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréning

Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány) por
Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)
Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)Tibor Gyulay
166 vistas19 diapositivas
OTP Bővített Műhely por
OTP Bővített MűhelyOTP Bővített Műhely
OTP Bővített MűhelyEszter Séra
1.2K vistas31 diapositivas
26. összefoglaló feljegyzés tudásmenedzsment a projektek szolgálatában-201... por
26. összefoglaló feljegyzés   tudásmenedzsment a  projektek szolgálatában-201...26. összefoglaló feljegyzés   tudásmenedzsment a  projektek szolgálatában-201...
26. összefoglaló feljegyzés tudásmenedzsment a projektek szolgálatában-201...Pronay46
541 vistas4 diapositivas
45. pm muhely osszefoglalo tudasmenedzsment es pm -2020majus 21 por
45. pm muhely osszefoglalo   tudasmenedzsment es pm -2020majus 2145. pm muhely osszefoglalo   tudasmenedzsment es pm -2020majus 21
45. pm muhely osszefoglalo tudasmenedzsment es pm -2020majus 21Pronay46
317 vistas3 diapositivas
Bővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnos por
Bővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnosBővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnos
Bővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnosEszter Séra
492 vistas31 diapositivas
Mta konf 120404_bevezető_ea por
Mta konf 120404_bevezető_eaMta konf 120404_bevezető_ea
Mta konf 120404_bevezető_eaPOZITEAM
189 vistas12 diapositivas

Similar a Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréning(20)

Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány) por Tibor Gyulay
Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)
Az öregedő munkaerő tudásának megőrzése (Rába esettanulmány)
Tibor Gyulay166 vistas
OTP Bővített Műhely por Eszter Séra
OTP Bővített MűhelyOTP Bővített Műhely
OTP Bővített Műhely
Eszter Séra1.2K vistas
26. összefoglaló feljegyzés tudásmenedzsment a projektek szolgálatában-201... por Pronay46
26. összefoglaló feljegyzés   tudásmenedzsment a  projektek szolgálatában-201...26. összefoglaló feljegyzés   tudásmenedzsment a  projektek szolgálatában-201...
26. összefoglaló feljegyzés tudásmenedzsment a projektek szolgálatában-201...
Pronay46541 vistas
45. pm muhely osszefoglalo tudasmenedzsment es pm -2020majus 21 por Pronay46
45. pm muhely osszefoglalo   tudasmenedzsment es pm -2020majus 2145. pm muhely osszefoglalo   tudasmenedzsment es pm -2020majus 21
45. pm muhely osszefoglalo tudasmenedzsment es pm -2020majus 21
Pronay46317 vistas
Bővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnos por Eszter Séra
Bővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnosBővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnos
Bővített m otp_120131_bev+zaro_dizajnos
Eszter Séra492 vistas
Mta konf 120404_bevezető_ea por POZITEAM
Mta konf 120404_bevezető_eaMta konf 120404_bevezető_ea
Mta konf 120404_bevezető_ea
POZITEAM189 vistas
Tudásmenedzsment sikertényezők por BME
Tudásmenedzsment sikertényezőkTudásmenedzsment sikertényezők
Tudásmenedzsment sikertényezők
BME618 vistas
HR basic kepzes por borze
HR basic kepzesHR basic kepzes
HR basic kepzes
borze199 vistas
Minőség és tm 170615 gyulay por Tibor Gyulay
Minőség és tm 170615 gyulayMinőség és tm 170615 gyulay
Minőség és tm 170615 gyulay
Tibor Gyulay260 vistas
MOL Tudásmenedzsment rendszere por Eszter Séra
MOL Tudásmenedzsment rendszereMOL Tudásmenedzsment rendszere
MOL Tudásmenedzsment rendszere
Eszter Séra2.4K vistas
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31 por Eszter Séra
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31Otp előadás anyaga mentorálás jan.31
Otp előadás anyaga mentorálás jan.31
Eszter Séra2.2K vistas
Meghivo kiss - peuker agilis szemlelet a pm-ben por Pronay46
Meghivo   kiss - peuker   agilis szemlelet a pm-benMeghivo   kiss - peuker   agilis szemlelet a pm-ben
Meghivo kiss - peuker agilis szemlelet a pm-ben
Pronay46424 vistas
A tanulás feltételei modern munkakörnyezetekben - MoodleMoot 2015. por Apertus Nonprofit Kft.
A tanulás feltételei modern munkakörnyezetekben - MoodleMoot 2015.A tanulás feltételei modern munkakörnyezetekben - MoodleMoot 2015.
A tanulás feltételei modern munkakörnyezetekben - MoodleMoot 2015.
SuccessFactors magyar verzió bevezetése #in - Budapest, Hungary por Zoltán Bellák
SuccessFactors magyar verzió bevezetése #in - Budapest, HungarySuccessFactors magyar verzió bevezetése #in - Budapest, Hungary
SuccessFactors magyar verzió bevezetése #in - Budapest, Hungary
Zoltán Bellák470 vistas
iMotion - SuccessFactors magyar verzió bevezetése, Budapest, Hungary por Zoltán Bellák
iMotion - SuccessFactors magyar verzió bevezetése, Budapest, HungaryiMotion - SuccessFactors magyar verzió bevezetése, Budapest, Hungary
iMotion - SuccessFactors magyar verzió bevezetése, Budapest, Hungary
Zoltán Bellák519 vistas
Tudasmenedzsment eszköztár a kkv szektorban por artudasmenedzsment
Tudasmenedzsment eszköztár a kkv szektorbanTudasmenedzsment eszköztár a kkv szektorban
Tudasmenedzsment eszköztár a kkv szektorban
artudasmenedzsment719 vistas
Telos partners bemutatkozunk 2012 sm por bbalogh75
Telos partners bemutatkozunk 2012 smTelos partners bemutatkozunk 2012 sm
Telos partners bemutatkozunk 2012 sm
bbalogh75653 vistas

Más de Tibor Gyulay

Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221 por
Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221
Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221Tibor Gyulay
335 vistas23 diapositivas
Tudas alapu labdarugas 191214 por
Tudas alapu labdarugas 191214Tudas alapu labdarugas 191214
Tudas alapu labdarugas 191214Tibor Gyulay
147 vistas13 diapositivas
Bencsik a kompetencia menedzsment_190620 por
Bencsik a kompetencia menedzsment_190620Bencsik a kompetencia menedzsment_190620
Bencsik a kompetencia menedzsment_190620Tibor Gyulay
173 vistas12 diapositivas
Tudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tibor por
Tudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tiborTudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tibor
Tudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tiborTibor Gyulay
193 vistas15 diapositivas
Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213 por
Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213
Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213Tibor Gyulay
358 vistas29 diapositivas
TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0 por
TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0
TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0Tibor Gyulay
108 vistas3 diapositivas

Más de Tibor Gyulay(20)

Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221 por Tibor Gyulay
Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221
Fazekba! munkaltatoi tajekoztato 200221
Tibor Gyulay335 vistas
Tudas alapu labdarugas 191214 por Tibor Gyulay
Tudas alapu labdarugas 191214Tudas alapu labdarugas 191214
Tudas alapu labdarugas 191214
Tibor Gyulay147 vistas
Bencsik a kompetencia menedzsment_190620 por Tibor Gyulay
Bencsik a kompetencia menedzsment_190620Bencsik a kompetencia menedzsment_190620
Bencsik a kompetencia menedzsment_190620
Tibor Gyulay173 vistas
Tudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tibor por Tibor Gyulay
Tudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tiborTudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tibor
Tudásmentés módszervásár tm műhely 180206_gyulay tibor
Tibor Gyulay193 vistas
Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213 por Tibor Gyulay
Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213
Tm és bizalom műhely bencsik a_előadás_171213
Tibor Gyulay358 vistas
TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0 por Tibor Gyulay
TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0
TM_trening ismertető_print_2018_februar_2.0
Tibor Gyulay108 vistas
TM_trening ismertető_print_2018_februar por Tibor Gyulay
TM_trening ismertető_print_2018_februarTM_trening ismertető_print_2018_februar
TM_trening ismertető_print_2018_februar
Tibor Gyulay77 vistas
Tudáskockázatok mmt műhelymunka 171107_gyulay_t (1) por Tibor Gyulay
Tudáskockázatok mmt műhelymunka 171107_gyulay_t (1)Tudáskockázatok mmt műhelymunka 171107_gyulay_t (1)
Tudáskockázatok mmt műhelymunka 171107_gyulay_t (1)
Tibor Gyulay337 vistas
Kockázatmenedzsment dióhéjban puskás l (1) por Tibor Gyulay
Kockázatmenedzsment dióhéjban puskás l (1)Kockázatmenedzsment dióhéjban puskás l (1)
Kockázatmenedzsment dióhéjban puskás l (1)
Tibor Gyulay441 vistas
Coaching a tudásfolyamatok támogatásában por Tibor Gyulay
Coaching a tudásfolyamatok támogatásábanCoaching a tudásfolyamatok támogatásában
Coaching a tudásfolyamatok támogatásában
Tibor Gyulay162 vistas
Virtuális inkubáció gyulay tibor mta tm konf_171025 por Tibor Gyulay
Virtuális inkubáció gyulay tibor mta tm konf_171025Virtuális inkubáció gyulay tibor mta tm konf_171025
Virtuális inkubáció gyulay tibor mta tm konf_171025
Tibor Gyulay248 vistas
Követelmények a tudásbázissal szemben csoportmunka por Tibor Gyulay
Követelmények a tudásbázissal szemben csoportmunkaKövetelmények a tudásbázissal szemben csoportmunka
Követelmények a tudásbázissal szemben csoportmunka
Tibor Gyulay200 vistas
Válaszok bemelegítő gyakorlat 171012 por Tibor Gyulay
Válaszok bemelegítő gyakorlat 171012Válaszok bemelegítő gyakorlat 171012
Válaszok bemelegítő gyakorlat 171012
Tibor Gyulay218 vistas
Sp knowledge management por Tibor Gyulay
Sp knowledge managementSp knowledge management
Sp knowledge management
Tibor Gyulay250 vistas
Km expert workshop meta-inf - gáspár attila por Tibor Gyulay
Km expert workshop   meta-inf - gáspár attilaKm expert workshop   meta-inf - gáspár attila
Km expert workshop meta-inf - gáspár attila
Tibor Gyulay245 vistas
Tudásbázis műhely 171012 gyulay tibor por Tibor Gyulay
Tudásbázis műhely 171012 gyulay tiborTudásbázis műhely 171012 gyulay tibor
Tudásbázis műhely 171012 gyulay tibor
Tibor Gyulay231 vistas
Iso9001 2015 tm-20170615_handout_v1 por Tibor Gyulay
Iso9001 2015 tm-20170615_handout_v1Iso9001 2015 tm-20170615_handout_v1
Iso9001 2015 tm-20170615_handout_v1
Tibor Gyulay598 vistas
Tm kivalosag 2017 0615_ok por Tibor Gyulay
Tm kivalosag 2017 0615_okTm kivalosag 2017 0615_ok
Tm kivalosag 2017 0615_ok
Tibor Gyulay578 vistas
Lean tudásmenedzsment-kvalikon por Tibor Gyulay
Lean   tudásmenedzsment-kvalikonLean   tudásmenedzsment-kvalikon
Lean tudásmenedzsment-kvalikon
Tibor Gyulay377 vistas
Ez sokba kerülhet (a 45+ korosztály tudásának elvesztése) por Tibor Gyulay
Ez sokba kerülhet (a 45+ korosztály tudásának elvesztése)Ez sokba kerülhet (a 45+ korosztály tudásának elvesztése)
Ez sokba kerülhet (a 45+ korosztály tudásának elvesztése)
Tibor Gyulay130 vistas

Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréning

  • 1. Ha a frázisok szintjén maradunk, az fájni fog! Mindannyian tudjuk, hogy a szervezetek sikerességét milyen nagy mértékben határozza meg a tu- dástőke, az emberek fejében, a leírt anyagokban, eljárásokban vagy szokásrendekben található tudás. Kevés helyen kerül sor azonban konkrét lépésekre a tudásgazdálkodás fejlesztésére. Pedig nagyon tud fájni, amikor egy távozó kulcsember tudását kell pótolni, vagy az ismétlődő hibák rá- világítanak arra, hogy nem kellő gondossággal dolgozzuk fel és hasznosíjuk a munkavégzés során ke- letkező tapasztalatainkat. Gyakran akadozik a tudásáramlás a szervezetben, mert vagy a megfelelő technikai feltételek hiányoznak, vagy a folyamatok nem működnek megfelelően, esetleg nincs hozzá- értő felelőse a területnek. Az is előfordulhat, hogy a kialakult tudáskultúra akadályozza a tudáscserét a munkatársak között. A mai munkaerőpiaci helyzetben, ahol nagyon nehéz értékes munkaerőt találni, és talán még nehezebb megtartani, felértékelődnek a kiválasztást, betanítást, tudásmegtartást támogató módszerek. A TM valódi megoldást kínál! Az elmúlt 30 évben a tudásmenedzsment szakmává vált. Egy új közelítésmódot, letisztult eszközrend- szert kínál a szervezetek számára. Aki él ezzel a lehetőséggel, jelentősen növelheti a kontrollt a tudás- vagyon kezelése felett, és olyan problémákat is képes lesz megoldani, ahol a hagyományos módszerek csődöt mondtak. A tudásmenedzsment térhódításának komoly impulzust adott a piaci verseny erősödése. Akik felismer- ték, hogy nem csak beszélni kell a legfontosabb erőforrás (TUDÁS) megbecsüléséről, hanem tudatos lépéseket tettek a tudásgazdálkodás javítására, komoly előnyre tettek szert versenytársaikkal szemben. Legmagasabb szakmai színvonal, aktuális tartalom A tudásmenedzsment a gyakorlatban tréningünk a brit Konoco Ltd. által kidolgozott tematikára épül. A British Petrol mintaértékű TM rendszerét kidolgozó szakértők anyagát a KM EXPERT (piacvezető TM tanácsadó cég Magyarországon) projektjeinek tapasztalataival aktualizáltuk. Megoldás a tudáskezelés szervezeti kihívásaira; már rövid távon jelentkező eredmények, a tudásvagyon hosszú távú biztonsága ! Az ország vezető tudásmenedzsment tanácsadó cége gyakorlati szakemberek számára kínálja a legjobban bevált TM módszereket. Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréning Hogyan használhatjuk hatékonyabban a tudástőkénket, és hogyan akadályozhatjuk meg az értékes tudás elvesztését ?
  • 2. A program vezető trénere: Gyulay Tibor a KM EXPERT ügyvezető tulajdonosa • 30 éves, sikeres múltja van egyének, csoportok és szervezetek fejlesz- tésében (BME oktató, tréner, tanácsadó, coach) • A tudásmenedzsment tanácsadás magyarországi úttörőjének számít. • Sikeres tudásmenedzsment projektek vezetése olyan szervezeteknél, mint; Magyar Televízió, IT Services Hungary, Paksi Atomerőmű, ELMŰ-ÉMÁSZ… • 2010 óta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség TM projektjeinek meghívott szakértője. Vendégelőadók: Kerék László (osztályvezető, OTP Bank) Olyan sikeres TM kezdeményezésekről tud beszámolni a részvevőknek, mint az OTP mentori rendszerének kiépítése vagy az „Intranet2” bevezetése Kiss István (A Paksi Atomerőmű volt főosztályvezetője) Éveken keresztül felelős szakmai vezetőként irányította az ország egyik legjobban felépített tudásmenedzsment rendszerének fejlesztését. Horváth Ervin (PSE Sysdata) A Siemens TM moderátoraként volt rálátása a világ egyik legelismertebb tudásmenedzsment rendszerére. Ma is aktív tagja a „Retrospectiv” mód- szertan nemzetközi szakmai közösségének. Mit ad a tréning? • Gyakorlatorientált elméleti alapot a tudásmenedzsment lényegének megértéséhez, • A TM módszerek részletes bemutatását, • Sajátélményű gyakorlatokat az „Aha-élmény” megszerzéséhez, • Hazai és nemzetközi esetpéldákat, esettanulmányokat, • Részvevők között tudás- és tapasztalatcserét. A részvevők képessé válnak arra, hogy • A környezetükben felismerjék a tudásmenedzsment vonatkozású lehetőségeket kockázatokat, megoldandó feladatokat. • Megtalálják a helyzet kezelésére legalkalmasabb eszközt, módszert • Önállóan megvalósítsanak TM fókuszú beavatkozásokat, • Javaslatokat tegyenek a szervezet tudásmenedzsment rendszerének fejlesztésére tudáskultúrájá- nak változtatására. Néhány visszajelzés korábbi TM tréning részvevőktől: • „Rájöttem, hogy a TM-et keretbe kell foglalni, és tanítani kell mindenkinek a világon, mert a legfon- tosabb egy cég sikeressége szempontjából!” • “Nagy hatással volt rám, teljesültek az elvárásaim. Szeretném elkezdeni a cégnél ennek a terület- nek az építését, erőltetni a vezetés felé ennek fontosságát.” • „Bebizonyosodott számomra, hogy a Tudásmenedzsment mennyire értékes, milyen termelőerőt rejt magában, így nyílt szívvel ajánlanám, s ajánlom mindenkinek a Tudásmenedzsment technikákat.” Meghívott előadóink a hazai TM gyakorlat gyöngyszemeit mutatják be a részvevőknek. gyulay.tibor@kmexpert.hu +3620-942 2559
  • 3. A 2 napos program fő témakörei: • Mi a tudásmenedzsment, hogyan szolgálja a szervezeti célok elérését? (A US Army és a BP esetpéldája) • A tudáscsere modellje, a TM rendszer elemei (folyamatok, ember, technológia, irányítás) • A közvetlen tudásátadás formái legfontosabb csatornái • Tudás megragadás, a tapasztalatok feldolgozása, tapasztalati tanulás • Tudáskezelés, tudásbázis építés, tudásfeldolgozás, validálás • Tudásmegosztás pull és push módszerrel • Tudástérképezés, kritikusság elemzés, kulcsemberek és kulcstudások megtartása • Tudáskultúra, szervezeti TM érettség megállapítása • Tudásmenedzsment helye a vállalt integrált irányítási rendszerében • KPI-ok alkalmazása a tudáskezelés hatékonyságának mérésében • Ösztönző és motivációs eszközök • TM stratégia kialakításának láőásei • Tudásmenedzsment rendszer (TMR) bevezetése A fenti témakörökhöz módszertant is adunk, mint például: • Shadowing, mentoring • Tudásközösségek, szakmai közösségek • Frontális tudásátadási technikák (tudáspiac, pech-kucha, tudás-cafe..) • „Baton passing” (staféta átadás) • AAR és Retrospectiv értékelések • Tudásbázis, dinamikus tudásközpont építés, Q&A fórumok, • Ismert hibák listája • Peer assist, szakmai látogatások • Kompetencia leltár, tudástérkép • Kritikusság elemzés • Szakmai kilépő interjú • … Igen, elfogadom a meghívást, szeretnék részt venni a tréningen! Szeretettel meghívunk a legközelebbi Tudásmenedzsment a gyakorlatban tréningünkre! Időpont: 2016. december 5-6. (hétfő-kedd) Helyszín: Budapest A tudásmenedzsment nem egy öncélú kezdeményezés, ami kreált problémák megoldásával bizonyítja létjogosultságát, hanem egy új szemléletmód és hatékony eszköztár a szervezet kihívásainak kezelésére. Aki előbb lép, előnybe kerül! Részvételi díj: 129 000 Ft/fő + Áfa Kedvezmény: Azonos szervezettől delegált 2. részvevőtől 33%-os kedvezményt biztosítunk. (ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a harmadik jelentkező már ingyen vehet részt a tréningen) Ajándék: Az első 7 jelentkezőnek TUDÁSBÓL VÁRAT (szerk: Dr. Noszkay Erzsébet) című könyvet küldjük ajándékba. gyulay.tibor@kmexpert.hu +3620-942 2559