Kozma Szilárd: A Lilith inverzió és a keresztény beavatás VI: rész http://kozmaszilard.hu

1. A Lilith (inverzió) és a keresztény beavatás VI-ik rész
VI. A teremtő képzelet és a krisztusi állapot: a fény és a szeretet megtestesülése.
A másik Jézus által tanított, szintén az Én-tudatra utaló mantra: ”Amíg a világon
vagyok, a világ világossága vagyok" alapján is, lehetőségünk van a megvilágosodásra,
vagyis arra, hogy az egyetemes törvényeket természeti Én-tudatunkba integráljuk, és
azokkal egész lényünkben azonosulva, egyetemes tudattal rendelkező lényekké váljunk.
”Legyetek tökéletesek, amiként a ti Atyátok is tökéletes.” Jézus azért használta az egyes
szám első személyt, amikor ezeket az egyetemes igazságokat kinyilatkoztatta (- Aki
megnyitja lelkét és szellemét az egyetemes információ áramai, illetve a fény és a
szeretet előtt, az képessé teszi magát az egyetemes igazságok kinyilatkoztatására.) mert
az egyetemes Én- tudat ébresztő mantráknak nincs semmi értelme többes számban
kimondani, hiszen az abszolút léttudat is egy, és az individuum is egy. Ezért a Krisztusi
állapotot lehetetlen tömegesen, vagy csoportosan, de még akár baráti társaságokban is
megvalósítani. A krisztusi állapotot csakis személyes, tehát individuális belső
erőfeszítések által elérhető éberséggel: a bűnbeesés logikája által létrehozott szellemi
kábulattól való megszabadulás utján, csakis a tudatos éberségre törekvés, illetve az
éberség fokozását szolgálni hivatott életformák általi létállapotban lehet elérni. Ennek a
kábulatmentes életformának a megélését kellene lehetővé tegye a keresztényi életforma
és a keresztény morál amennyiben a szekularizált keresztény ideológia nem zavarná
össze még a politeista vallásoknál is jobban a hívek imaginációját és személyiség-
tudatát a vallásgyakorlás szentimentális és esztétikai aktusa által, valamint a kereszt
(közvetlen tapasztalat)- elhárításra játszó polgári morál és a természet ellenőrzését célzó
tudományos-technikai koncepciók által.
A Lilith által létrehívott őskáosz (ősi negentropikus létállapot) magát az
Abszolútumot veszélyezteti állandóan. Ez a teremtés alapjánál álló ősok: a megbomlott
rend helyre állítását és a káoszban antagonisztikussá vált abszolút erők feszültségét
kiegyenlítését a teremtés hivatott szolgálni. A teremtési aktust kiprovokáló káosz
(kábult) állapotnak a meghaladását (a felborult ősi rend helyreállítását és a rendetlenség
által létrehívott abszolút feszültségek kiegyenlítését) hivatott szolgálni az egész teremtés
és ezen belül az Istennek a teremtésre ( a kábulat, illetve a kábulat által okozott,
abszolút lét-fenyegető rendetlenség és feszültség megszüntetésére) vonatkozó első
Ideája is: Ádám Kadmon: az Ember. Az ember viszont (és főként a magát
kereszténynek hívó ember) a kábulat és a káprázat megszüntetése helyett, annak a
növelését szolgálja és a gyermekkorában különböző misztikus fantazmagóriákkal
(vallásokkal) és hazugságrendszerekkel (élvezet termelői - fogyasztói és élvezeti
cikkeinek védelmét szolgáló polgári moráljával) megmételyezett képzelete segítségével
„tovább fejleszti” mind a belső (lelki - szellemi), mind a külső (társadalmi - természeti)

2. világában a kábulatot miközben kétségbeesetten küzd az alkoholizmus és a kábítószer
fogyasztás ellen.
Nem lehetséges a kívülről jövő (a személy akaratától és öntudatától független, a
személyen kívüli állapotokból jövő) magváltás (kegyelem) és ezért nem lehetséges a
tömeges, vagy a csoportos megváltás sem. Senki és semmi nem ébresztheti fel egy
másik személyben a misztikus és a pragmatikus kábulattal: a létkorrupcióval szembeni
éberség megszerzéséhez szükséges alapállás felvételének a szándékát, senki nem
ébresztheti fel bennem máról hónapra az éberséget és nem szabadíthatja fel bennem a
sorsfeladataimhoz kötött teremtő képzeletet, a (mágikus) mentális képességeket úgy,
hogy én ne tegyek belső erőfeszítéseket a szeretet áramoltatásával és értelmem
működtetésével, a bennem lakozó Krisztus felébresztése érdekében. Mindenki saját
maga és a saját (erőfeszítést követelő és fájdalommal is járó) tapasztalatain és
képzelettisztító értelmezésein (kontempláción és meditáción) keresztül kell eljusson az
egyetemes léttudat (egyetemes testvériség érzet) kifejlődését jelentő megváltott
állapothoz. A beavató mesterek (papok) által végzett spirituális Én-tudat felébresztésnek
a kora már az ókorban lejárt és tulajdonképpen megszűnt Jézusnak a történelemben való
fellépésével. Az, hogy Jézus helyettem szenvedett a kereszten és ezáltal eleve felmentett
a vétkeim alól, felmentés, amit az ő nevében fellépő egyház papjai számomra
megadhatnak, a legnagyobb metafizikai képtelenség (hazugság és szélhámosság), amit
csak el lehet képzelni. Ez egy olyan kacifántosan misztikus spekuláción alapuló
valóság-hamisítás, ami nem csak hogy eltéríti az embert az eredeti rendeltetésének a
betöltésétől, (a keresztényi magatartásától): a személyes valóságtapasztalattól és a
személyes felelősségvállalástól, hanem a kivülről jövő kegyelem és a rajta kívül létező
(személytelen) Isten illúziójában is megerősíti. Ráadásul ez, a Jézus tanításainak az
értelmével merőben szemben álló magatartást: a személyességnek, az egyéni
felelősségnek a feladására buzdító: a más személy általi megváltottság illúzióját keltő
fantazmagória, nem más, mint a Jézussal soha nem találkozó Tarzuszi Pálnak: a magát
egy új vallási tisztségbe átmentő farizeusi kaszt első képviselőjének a találmánya, ami
viszont a Nagy Konstantin papjai által birodalmi ideológiává alakított szekularizált
kereszténységnek az alapját képezi.
Ennek a passzív és felelőtlen magatartásnak az elfogadása, pontosan annyira
veszélyes mint a képzelt összpontosítása által működésbe hozható ("gyógyító”-nak
mondott, de valójában:) teremtőerőknek a megfelelő egyéni testi és lelki tapasztalatok
és ezek metafizikai értelmezése nélküli: a spirituális alapozás nélkül történő mesterséges
élesztése, vagyis az egyetemes szeretet képesség és az értelmi világosság elérése nélkül
történő gyakorlása. Ez, a valójában önzésen és hatalom gyakorláson alapuló alapállás a
természetet romboló technokratáknál és természet kizsákmányoló közgazdászoknál is
vétkesebbé teszi a, különböző egzotikus diplomákat osztogató guruk és "mesterek"
tevékenységét. Ők maguk sem rendelkezvén megfelelő spirituális (erkölcsi!)
letisztultsággal: keresztény tudatossággal, különböző mágikus képességek elérésére és
felélesztésére oktatják a tájékozatlan és felkészületlen hallgatóikat, aminek segítségével
azok egy darabig sikeresen kikerülhetik az életfeladataik felvállalását és az éberség
(szellemi megtisztulás) érdekében szükséges lelki és fizikai erőfeszítéseket.

3. Jézus, miközben az utolsó és legfontosabb és legbeszédesebb jelkép-tanításokat: 1) a
kufárok kiűzését a templomból, ami a személyi életképzelet állandó tisztításának a
szükségét jelenti, 2) a tanítványok lábának a megmosását, ami a gőg feladásának
szükségességét hivatott az emlékezetükbe idézni és végül 3) a kereszt vállalását: a
keresztre feszíttetést „elvégezte” volna, azt mondta a tanítványainak, hogy ne
csodálkozzanak, mert nála nagyobb csodákat fognak tenni az Én-tudat nevében. Itt
ismételten nem személytelenül: áttételesen működő (kölcsön vehető) csodatevői
képességek elnyerését helyezett az apostolok számára kilátásába, hanem az ők saját,
egyetemes felelősségtudatába beágyazott Én- tudatuk és a szabad akaratuk működtetése
által elérhető éber képzelőerő mágikus következményét: a bennük rejlő idéző - erő, a
mágikus teremtő képességük felébredését jelezte előre. De ebben az előrejelzésben sem
a csodatevő képesség elérése a fontos, hanem az, hogy az arányos személyi tudatra
alapozott spirituális éberség elérésével, az ember (az eggyé vált nő és a férfi együtt)
megszabadulhat a sors kényszerektől (determinációtól), mivel az éberség
megszerzésével kibomlik a teremtői képzelőerő (az idéző erő) és : „...Az Én atyám ellát
titeket”. - Az egyetemes felelősségtudatba ágyazott egyéni-univerzális képzelet teremtő
képességén keresztül spirituális kommunikációba kerülnek a környezetükkel, amely
biztosítja számukra mindazt ami ténylegesen (és nem fölöslegesen!) létszükséglet.
A távozása után a tanítványok által átélt pünkösdi megvilágosodással járó „nyelveken
való beszéd” képességének a megjelenése is pontosan azt a momentumot jelzi, amikor a
belső körhöz tartozó (ezoterikus!) tanítványok, számtalan botlásaik, kételyeik,
csalódásaik és sikertelenségeik után - tehát egy hosszas tapasztaláson keresztül vezető
(keresztény) tudatosodási folyamat után - egy közös meditáció alatt, egyszerre érték el
az egyetemes Én - tudat teljességét. Attól kezdve ők is éberekké: tisztánlátókká váltak
(A próféta nem misztikus jövő látó, jósolgató embert, hanem tisztánlátó, felébredett
személyt jelent) és sikerült hatalmat nyerniük a bennük lakozó, de addig zavarosan és
ellentmondásosan viselkedő diszharmonikus ősprincípiumok, a teremtő erők fölött.
Ezek segítségével aztán gyógyítottak és különböző csodákat tettek, amiként erre Jézus
előre figyelmeztette. Ehhez viszont el kellett telnie egy bizonyos - tanulási, tapasztalási,
időszaknak, vagyis a megfelelő, személyes következtetések levonásához szükséges -
időnek, a Jézussal való személyes találkozás után, ami alatt a tanítványok személyes
tapasztalataik segítségével és a mesteri tanítások értelmét személyi- tudatukba
integrálhatták. Azaz saját magukat beavathatták.