SlideShare a Scribd company logo
1 of 8
Download to read offline
Bakos Titanilla és Orbán
Réka műsorvezetők kö-
szöntötték Gerencsér Hildát,
az iskola volt igazgatóját, a
városvezetés képviselőit, a
megjelent vendégeket, majd a
10. g osztály tanulói Kocsi Ta-
másné táncpedagógus beta-
nításában, korhű jelmezben
eltáncolták a Palotást.
Ezután elérkezett a nagy
pillanat, amikor a tanulók
felsorakoztak a szalagtűzés-
hez. Kovácsné Papp Ágnes in-
tézményvezető köszöntötte a
végzősöket. Teréz anyát idéz-
te: „Ha nincs békénk, az azért
van, mert elfelejtettük, hogy
egymáshoz tartozunk.” Eb-
ben az iskolában egy csapatot
alkotnak a tanulók. Gyönyörű
nyakékhez hasonlította a di-
ákokat, akik a szemük láttára
csiszolódtak, alakultak, majd
felnőtté váltak, akiknek mos-
tantól döntéseket kell hozni-
uk. Ebben természetesen szá-
míthatnak tanáraikra és szü-
leikre. Majd Benkő Marcel 11.
g osztályos tanuló köszöntötte
a végzősöket. Útravalóként
Puskint idézte „...egy napod se
múljonelanélkül,hogymaga-
dat valamivel jobbá ne tetted
volna; hogy ezt tehesd, először
is járj végére annak, hogy mi
vagy te most!”
A köszöntők után Vajainé
Kovács Erzsébet osztályfőnök
láthatóan meghatódottan
feltűzte a szalagot, ami kitű-
ző az iskola címerével és az
éppen aktuális évszámmal.
Majd a végzősök a tanára-
iknak is feltűzték a szalagot.
Szép gesztus volt, hogy a kö-
szöntésből az alsós tanító né-
niket sem hagyták ki.
Ezután Szabó Krisztina
Bernadett, a 12. g tanulója
köszönt el a többiek nevében
az iskolától. Elmondta, hogy
az ő osztályuk nem közhe-
lyes, nem sablonos, mind-
annyian különfélék, mégis
jó közösségé kovácsolódtak.
Megköszönteatanároknak,a
szüleiknek, a nagyszülőknek,
hogy biztosították számukra
a lehetőséget a tanuláshoz.
Ezután a tizenkettedikesek
meglepetés filmjét vetítették
le, amelyben az érettségi el-
rablását dolgozták fel. Majd
az osztályfőnöknek külön is
megköszönték a fáradozását,
aki hosszú időt töltött ezzel
az osztállyal. Vajainé Kovács
Erzsébetnek nehéz az elsza-
kadás, erős szálakkal kötődik
mind a 22 végzőshöz.
A műsor a 11. g osztály
szereplésével folytatódott.
A programot Cserháti Csil-
la állította össze és tanította
be. Elsőként a kamarakórus
Boggie Parfüm című dalát
énekelte, majd latin tánco-
kat adtak elő. Horváth Eliza
egy Balkán Fanatik számot
énekelt, Feljött a nap címmel,
majd ismét a kórus dalolt.
Ezután a csengettyűsök Mo-
zart zenéjét szólaltatták meg.
A színes műsor végén a 11. g
lánycsapata táncolt fiatalos
lendülettel.
Az est fénypontja, a végző-
sök keringője zárta a műsort,
amit Gacza Roland tanított
be. A tizenkettedikesek kí-
vánsága szerint három bécsi
keringőt táncoltak. Ezután az
Extázis zenekar zenéjére rop-
hatták. Este 10 órakor még
egyszer előadták a keringő-
ket. A bál éjfélig tartott.
Cs.B.É.
28. évfolyam, 5. szám A város lapja 2015. február 6., péntek
Városunkban él a me-
gye, sőt az ország egyik
legtehetségesebb sakko-
zója Egresi Máté. A kilen-
cedikes gimnazista fiúnak
2190 élő pontszáma van,
amivel jelenleg városunk-
ban vezeti a ranglistát.
Legközelebbi célja a FIDE
mesteri cím elnyerése,
amihez a 2300 pontot kell
elérnie.
Hároméves korában ta-
nult meg sakkozni édes-
apjától és testvérétől. Óvo-
dásként már megyei diák-
olimpián az iskolások kö-
zött ért el II. helyet. Szor-
galmának és tehetségének
köszönhető, hogy 2011-
ben megnyerte a Veszp-
rémi Nyár sakkversenyt,
majd 2014-ben bronzérmet
szerzett a keszthelyi Nem-
zetközi Sakkversenyen.
Veszprém megyében a leg-
magasabb értékszámú ifjú-
sági játékos. Szinte minden
versenyről díjazottként tér
haza.
A Bródy Imre gimnázi-
umba jár, ahol a tanulás-
ban is megállja helyét 4,5-
ös átlagával. Matematikus
vagy fizikus szeretne lenni,
de természetesen a sakkot
is szeretné majd tanítani és
megszerettetni másokkal.
(Fotó: Györkös)
A HÉT EMBERE	 EGRESI MÁTÉ
Szalagavató volt a Vörösmartysoknál
Hógolyókkal kergették a telet a Borsos iskola diákjai
In memoriam Borsos Miklós
Ünnepi díszbe öltöztették az Ajkai Erőmű
kultúrházának báltermét január 31-én. Itt tartották
a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola
és Gimnázium szalagavató bálját, ami nagy pillanat
minden végzős életében.
Palotás nélkül nincsen bál (Fotó: Györkös)
25 évvel ezelőtt, 1990. január 27-én hunyt el Borsos Miklós.
A jubileum alkalmából Borbás János fotóriporter adta át
szerkesztőségünknek archívumából ezt a fotót, amely Borsos
Miklós ajkai kiállításának megnyitóján készült halála előtt egy
évvel, 1989-ben.
A Borsos Miklós Általános
Iskola első osztályos diákjai
elsőként búcsúztatták leghi-
degebb évszakunkat január
29-én délután. Ekkor rendez-
ték ugyanis a tanító nénik a
farsangi mulatságot a legif-
jabb tanulók számára. Bár az
időjárás nem épp télbúcsúz-
tató arcát mutatta, az aprósá-
gok jókedvét ez csöppet sem
befolyásolta. Sőt!
A csöppségek karneváli ka-
valkádját az intézmény falain
belül tartották. Már délután
három óra előtt izgatott gyer-
mekek és szülők népesítették
be az épületet. Röpke fél óra
alatt változott át a tantermek
diákserege bohócok, busók,
tündérek, banyák, mackók,
pókemberek és más nem hét-
köznapi lények gyülekeze-
tévé. A tornatermi jelmezes
felvonulás mindenki számára
tartogatott meglepetést. Bár a
szülőkből álló zsűri osztá-
lyonként csak az első három
legjobb jelmezt díjazta, a
többi „maskaraöltőnek” sem
kellett üres kézzel távoznia.
Minden felvonuló igyekeze-
tét jutalmazták a szervezők.
Az ünnepélyes pillanatok
után a gyermekek elvonul-
tak saját osztályaikba, hogy
farsangi játékokkal, vetél-
kedőkkel, majd kifogyha-
tatlannak tűnő tombolasor-
solással múlassák az időt, s
a telet, amely odakint hatá-
rozottan ragaszkodott saját
jelenlétéhez. Sűrűn hulló
pelyhek formájában lesett be
a jókedvtől hangos tanter-
mekbe. A mulatság perceit
természetesen követték a
fenséges „eszem-iszom” pil-
lanatai, majd következett az
est fénypontja.
A rendezvénynek egyetlen
csendesen szemlélődő részt-
vevője volt, s ő csak a legvég-
ső pillanatokra várt. Az in-
tézmény előterében már egy
hete álldogált szerényen, de
csütörtök este sötétedés után
ő került az események közép-
pontjába, minden kíváncsi
tekintet csak rá szegeződött.
Ő volt a kiszebáb, akit a far-
sangi mulatság résztvevői
gondűző cédulákkal halmoz-
tak el, hisz ezek megsemmisí-
tésére egyedül ő volt hivatott.
Az iskolaudvar egyik ha-
talmas hókupacán talált he-
lyet a kisze, s ott a magasban
csaptak fel a lángok, amelye-
ket a jelen lévők csodálkozó
kiáltásai kísértek. Ahogy a
lángok csendesedtek, az izga-
tott gyermekek úgy kerültek
egyre közelebb a bábhoz, s
– az időjárás fintorának kö-
szönhetően – hógolyóikkal
adtak pár jól irányzott utolsó
célzást a télnek.
A lassan kialvó parazsat
még páran körülvették, majd
a csendes havazás az utolsó
hamufoltot is befedte.
Ha az időjárás úgy is dön-
tött, még ragaszkodik a tél-
hez, hát legyen! Hadd szán-
kózzanak, hógolyózzanak,
korcsolyázzanak még az ap-
róságok, hadd legyenek még
gyerekek! A remény csírája
azonban minden résztvevő-
ben ott van: talán valóban
elkerülnek minket mindazon
gondok, problémák, melyek
táplálták a kisze fényes láng-
ját, s egy szép év áll előttünk!
Ajkai Szó 2015. február 6., péntek
2
A Kaszinó nagytermében
ismét báloztak: a Vizikék és
Zöldikék Óvoda jótékonysá-
gi farsangi bálját rendezték
meg január 31-én 19 órai
kezdettel.
Varga Adrienn műsorve-
zető köszöntötte a megjelent
220 vendéget, többek között
Johanidesz Sándor önkor-
mányzati képviselőt, aki
megnyitotta a bált és dr. Já-
ger Lászlót, Ajka város cím-
zetes főjegyzőjét.
Két alapítvány is segíti az
óvodák működését. A „Zöl-
dikék Jövőjéért Alapítvány”
az óvoda felújítását céloz-
ta meg, ehhez gyűjt anyagi
fedezetet. Az „Egészséges
Életmódért Alapítvány” a
szakmai munkát támogat-
ja. A Vizikék Óvoda tavaly
már harmadszor kapta meg
a Zöld Óvoda címet, a Zöldi-
kék Óvoda pedig az Örökös
Zöld Óvoda címet érdemel-
te ki. Az óvodák fontosnak
tartják a szülőkkel kialakí-
tott harmonikus kapcsolatot,
a mostani bál is ezt példázta.
A műsor első részében a
Zöldikék Óvoda Sün Balázs
és Zümi csoportja adta elő
kedves műsorát, amit Bog-
dán Lajosné és Varga Ad-
rienn óvodapedagógusok
tanítottak be. Ezután a dr.
Horváthné Baráth Piroska
által vezetett Dinamik Rock
„N” Roll Klub nagyszabású,
élvezetes, változatos műso-
rának tapsolhattak a vendé-
gek. Az óvodásoktól a profi
táncosokig szerepet kapott
mindenki. Műsoruk még a
színpad előtt nézelődő ki-
csiket is elvarázsolta, táncra
késztette, a szülők örömé-
re. A gyerekek után Sipőcz
Andrea vezetésével a Bahar
Orientál Hastánc csoport
kápráztatta el a nézőket.
Ezek után vehette kezde-
tét a mulatság Kaszap István
zenéjére. Éjfélkor kisorsolták
a tombolatárgyakat. A fődíj
egy mikrohullámú sütő volt,
amelyet Vajai Csaba nyert
meg. A bál hajnalig tartott.
Cs.B.É.
Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata.
Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajka Város Önkormányzata. Kiadásért felelős: Kerekes Bálint
ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén.
Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.
Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.
Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk
közölni! ISSN: 0238-6267
Összetartó közösség,
hagyományőrzés
A Vizikék és Zöldikék is farsangoltak
Április 12-én választhatunk
új képviselőt
Április 12-re tűzte ki az
időközi országgyűlési kép-
viselő-választást Veszprém
megye 3-as számú egyéni
választókerületében a Nem-
zeti Választási Bizottság
(NVB) január 28-án. Az
érintett 60 Veszprém megyei
település – köztük Ajka – vá-
lasztópolgárai a januárban
elhunyt Lasztovicza Jenő he-
lyére választanak képviselőt.
Lasztovicza Jenő tavaly
áprilisban az országgyűlé-
si képviselők választásán
Veszprém megye tapolcai
székhelyű, Ajkát is magába
foglaló 3. számú egyéni vá-
lasztókerületében szerzett
mandátumot a szavazatok
43,14 százalékának támoga-
tásával.
Az időközi választás idő-
pontját az országgyűlési
egyéni választókerületi vá-
lasztási bizottság javaslata
alapján hivatalosan az NVB-
nek kell kitűznie, a veszpré-
mi választási bizottság pedig
április 19-re tett javaslatot.
A választási eljárásról szó-
ló törvény szerint az időközi
választást a mandátum meg-
üresedésétől számított 120
napon belül vasárnapra kell
kitűzni úgy, hogy a kitűzés-
től számított 70-90 napon
belül kell a választást meg-
tartani. Az NVB január 28-i
ülésén Patyi András, a testü-
let elnöke azt mondta: az áp-
rilis 19-re vonatkozó javas-
lata megtételekor az egyéni
választókerületi választási
bizottság nem tudhatta, az
NVB mikor tud összeülni,
érkezik-e jogorvoslat a hatá-
rozatuk ellen, illetve, hogy
a Nemzeti Választási Iroda
felkészült-e a választásnak
egy – a törvényi feltételek-
nek továbbra is megfelelő –
korábbi időpontban történő
lebonyolítására. Mint mond-
ta, konzultált Pálffy Ilonával,
az NVI elnökével, aki az
ülésen is megerősítette, hogy
az NVI rendszere készen
áll arra, hogy a javasoltnál
egy héttel korábbi, április
12-i időpontban bonyolítsa
le a voksolást. Patyi András
azt javasolta, hogy mivel az
NVB-t nem köti az oevb ja-
vaslata, ne az oevb által java-
solt április 19-re, hanem egy
héttel korábbra, április 12-re
tűzék ki az időközi válasz-
tást. Az első lehetséges idő-
pontra történő kitűzést az
indokolja, hogy az országos
törvényhozó testület kiegé-
szítéséről van szó, ami orszá-
gos ügy - érvelt.
Az NVB végül egyhangú
szavazással, a választott és
delegált tagok szavazataival
döntött arról, hogy április
12-re tűzik ki az időközi vá-
lasztást. Az NVB az időközi
választást kitűző határozatá-
nak mellékletében rögzítette
a választással kapcsolatos
határidőket, határnapokat is.
Eszerint a választókat
február 23-ig értesítik arról,
hogy szerepelnek a névjegy-
zékben, az ajánlásokat szin-
tén február 23-tól gyűjthetik
az indulni szándékozók. Az
országgyűlési egyéni válasz-
tókerületben induló jelöl-
teknek 500 érvényes aján-
lást kell összegyűjteniük, az
ajánlásokat március 9-én 16
óráig kell leadniuk a válasz-
tási bizottságnál.
Azok a választópolgárok,
akik a szavazás napján nem
tartózkodnak Magyaror-
szágon, április 4-én 16 óráig
kérhetik felvételüket a kül-
képviseleti névjegyzékbe.
Az időközi országgyűlési
választáson is lehetőség van
arra, hogy a választópolgár
ne a lakóhelye szerinti szava-
zókörben voksoljon, azaz át-
jelentkezéssel szavazzon, de
az időközi választáson csak
az országgyűlési egyéni vá-
lasztókerületen belül egyik
településről a másikra lehet
átjelentkezni. Az átjelentke-
zési kérelmeket április 10-én
16 óráig lehet benyújtani.
Az időközi voksolás hat-
van település választópol-
gárait érinti: szavazhatnak
Ábrahámhegy, Ajka, Bada-
csonytomaj, Badacsonytör-
demic, Balatonederics, Ba-
latonrendes, Bazsi, Bodorfa,
Csabrendek, Dabronc, Gó-
gánfa, Gyepükaján, Gyu-
lakeszi, Halimba, Hegyesd,
Hegymagas, Hetyefő, Hosz-
tót, Kapolcs, Káptalanfa,
Káptalantóti, Kékkút, Kisa-
páti, Kővágóörs, Lesencefa-
lu, Lesenceistvánd, Lesence-
tomaj, Megyer, Mindszent-
kálla, Monostorapáti, Nagy-
vázsony, Nemesgulács, Ne-
meshany, Nemesvita, Nyi-
rád, Öcs, Pula, Pusztamiske,
Raposka, Révfülöp, Rigács,
Salföld, Sáska, Sümeg, Sü-
megprága, Szentbékkálla,
Szentimrefalva, Szigliget,
Szőc,Taliándörögd,Tapolca,
Ukk, Uzsa, Veszprémgalsa,
Vigántpetend, Zalaerdőd,
Zalagyömörő, Zalahaláp,
Zalameggyes, Zalaszegvár
választói.
Tucatnyi hagyományőrző
közösségi programot szer-
vez minden évben az Ajka-
rendekért Egyesület. A civil
szervezet a helyi általános
iskoka szülői szervezetének
tagjaiból alakult hat éve,
2009. májusában.
Rainiss Andrea elnöktől
megtudtuk, gyermekeik
elballagtak az iskolából, a
felnőttek viszont továbbra
is együtt akartak dolgozni,
ötleteikkel, munkájukkal a
településrészt gazdagítani.
Az egyesület alakítását so-
kan támogatták.
- A közösséget nagyon
összekovácsolta a város 800
éves évfordulójára szerve-
zett programsorozat, a ké-
szülődés - mondta az elnök.
- Mindenki igyekezett, hogy
segítsen abban, amiben tud.
Az idei évben is a megszo-
kott és várt programokon
vehetnek részt a rendekiek és
az érdeklődők. Január köze-
pén megtartották a hagyo-
mányos disznóölést. Farsan-
gon beöltöznek, elfogasztják
a disznótoros vacsorát, majd
elégetik a telet jelképező ki-
szebábot. Nőnapon a férfiak
főznek, majd műsorral ked-
veskednek a hölgyeknek. A
hagyományos húsvéti éjsza-
kai túrán már több, mint
százan vesznek részt, pedig
az út elég hosszú, Magyar-
polány, Csurgó-kút, Bor-
sodpuszta érintésével este
nyolc órától hajnali négyig
tart. Májusfát állítanak és
táncolnak ki. Júniusban egy
hetes hagyományőrző tábor-
ba hívják a gyerekeket. Július
első hétvégéje a sváb hagyo-
mányok ápolása jegyében
telik. A német nemzetiségi
hétvége péntektől vasárna-
pig tart, kiállítással, Erdősi
Mihály focibajnoksággal,
dalkörök és  táncegyüttesek
bemutatkozásával. Augusz-
tusban az egyesület tagjai
tartanak közösségépítő tá-
borozást, szeptemberben
sportnapot szerveznek,
Márton napon az óvodával
és iskolával közös lampionos
felvonulást tartanak a temp-
lomig, majd a gyerekek Szent
Márton életéből olvasnak
fel. A libavacsora is része az
ünneplésnek, a résztvevőket
libacombbal, libazsíros ke-
nyérrel kínálják.
Advent első hétvégéjén
betlehemet építenek a mű-
velődési ház udvarán, a má-
sodik hétvégén a gyerekeket
hívják  Mikulásra, a harma-
dik hétvége az ajándékkészí-
tés jegyében zajlik.
Az egyesület együttmű-
ködik a Német Nemzetiségi
Önkormányzattal, a dalkör-
rel, az óvodával és az isko-
lával. Hat éves munkájukat
2014-ben Együtt egymásért
díjjal ismerte el Ajka város
önkormányzata.
T.A.
Az óvodásoktól a profi táncosokig szerepet kapott mindenki
 (Fotó: Györkös)
Fogyatékkal Élők Napja
Országos rendezvény lesz június 13-án délelőtt 9 órai
kezdettel a Fogyatékkal Élők Napja Ajkán a sportcsar-
nokban. Zene, vers, tánc, büfé, étkezési lehetőség, nagy
mulatás vár a résztvevőkre! Mindenkit szeretettel várunk!
Rendezőség
Ajkai Szó2015. február 6., péntek
3
Schwartz Béla bevezető-
jében elmondta, hogy a vé-
delem tanúi meg is jelentek,
a feljelentő és az állítólagos
zsarolás vádját alátámasz-
tani próbáló vallomástevő
azonban nem jelent meg,
mint ahogy távol maradtak
azok a jobboldali médiák
is, amelyek korábban a vá-
dakat részletesen taglalva
ismertették. A Hír TV és
a Magyar Nemzet tudósí-
tói sem voltak ott, amelyek
viszont épp erre a napra
időzítve kreáltak egy újabb
– immár a huszonkettedik
– Schwartz-ügyet.
– Szüleim bakonypéterdi
házában 1992 óta működte-
tünk falusi vendégfogadást
feleségemmel közös vállal-
kozásban. Akkor még nem
ajkai polgármester voltam,
hanem egy veszprémi bank-
fiók vezetője. 200 négyzet-
méteres telken áll a 60 négy-
zetméter alapterületű régi
parasztház, ennek felújításá-
ra „nem találják” a húszmil-
liós fedezetet az ügy kreálói.
Pedig egyszerű a megfejtés
és nem is titok: 13,4 millió
forint támogatást nyertünk
egy állami pályázaton, vala-
mint felvettünk egy tízmilli-
ós kölcsönt az egyik magyar
banktól – nyilatkozta Sch-
wartz Béla.
A polgármester ezután
részletekbe menően ismer-
tette a sajtótájékoztató tu-
lajdonképpeni témáját, a bí-
rósági ügy lefolyását. Ebben
nem a vád ellentmondásai
voltak a legérdekesebbek,
hanem azok az adatok,
amelyek szerint – mint azt
dr. Orbán György ügyvéd
védőbeszédében kifejtette –
egy politikai megrendelésre
készült koncepciós per zajlik
Schwartz Bélával szemben.
-A2010-esválasztásokóta
21 feljelentést tettek ellenem,
ezek nagy része szervezett
akciók keretében történt.
Különböző ügyeket kreáltak
és a Fidesz frakció tagjainak
kellett ezekről feljelentése-
ket tenniük, így írta alá ezt
a feljelentést is egyikük, aki
azóta már bocsánatot is kért
tőlem miatta. Kértem, hogy
ezt a nyilvánosság előtt is
tegye meg, hát az eddig még
nem történt meg – mondta el
a sajtótájékoztatón a polgár-
mester. Kitért arra, amit a
védőbeszéd is tartalmazott,
hogy 2010 nyarán Ajka or-
szággyűlési képviselője, Ékes
József, magát Pintér Sándor
belügyminisztert kérte fel
hogy indítson nyomozást és
szerezzen bizonyítékokat a
hűtlen kezelésre és a zsaro-
lásra.
2013-ban történt meg a
vádemelés, ami szerint a
vádlottak – Schwartz Béla
elsőrendű, Horváth Béla
másodrendű és Pék Attila
harmadrendű vádlott – fik-
tív szerződést kötöttek és
fiktív elszámolást valósítot-
tak meg. A zsarolás vádjára
emellett azért volt szükség
– állította a polgármester
–, hogy halmazati bünte-
tésként letöltendő börtön-
büntetést kelljen kiszabni.
A tárgyalást vezető bíró ál-
láspontja szerint azonban
bűncselekmény nem történt,
mert bebizonyosodott, hogy
Ajka városát vagyoni hát-
rány nem érte, és a városve-
zetőt a zsarolás vádja alól is
felmentette, mert a sértett
vallomása nem volt követke-
zetes, nem lehet rá alapozni.
Lapunk tudósítójának
kérdésére a városvezető el-
mondta, hogy a bevezető-
jében említett 21 feljelentés
négy év alatt, a 2010-es és a
2014-es választások között
történt ellene. Ezek közül
19 már lezárult és mindös�-
sze egyben, egy kisebb súlyú
becsületsértési ügyben ma-
rasztalták el és ítélték pénz-
büntetésre.
Horváth Béla tájékozta-
tójában arról beszélt, hogy
a kezdetben százmilliós
ügy időközben tízmilliósra
apadt, az ügyész pedig jobb
híján gyakorlatilag azt kérte
a bíróságtól, hogy akkor is
sújtson le rájuk a törvény tel-
jes szigorával, ha a vádlottak
nem is követtek el bűncse-
lekményt, „mert különben
az ügy üzenete az lesz, hogy
polgármesterek bármit meg-
tehetnek”... A bíróság azon-
ban bűncselekmény hiányát
állapította meg és felmentet-
te mindhármukat.
Pék Attila emlékeztetett
rá, hogy cége azt a munkát,
amit a szakértő 22 millió
forintra értékelt, 10,7 millió
forintért végezte el az önkor-
mányzatnak, amiből a kifi-
zetés után hatmillió forint
támogatást adott az FC Aj-
kának. Az eredménye pedig
az lett, hogy a feljelentés után
megjelent a cég telephelyén
három fegyveres rendőr ház-
kutatást tartani és mindent
felforgattak. Mindeközben
a neten, a fészbukon a jobb-
oldali tábor nyíltan sikkasz-
tással vádolta őt.
- Nem kívánom senki-
nek azt az érzést, amikor a
gyermekem a hír hallatán
sírva jött haza az iskolából.
Vagy amikor a rendőrségen
rabosítottak, ujjlenyomatot,
DNS-mintát vettek és fény-
képet készítettek rólam, mint
egy bűnözőről... – mondta,
majd így folytatta: – A má-
sodik házkutatás már más
körülmények között zajlott.
Egy helyi fideszes képviselő
ravasz módon elhíresztelte,
hogy a munkahelyemen és a
lakásomon is újra házkutatást
tartottak, és lefoglaltak min-
den iratot, minden számító-
gépet. Azonban valami hiba
csúszott a rendszerbe, mert
a házkutatásra csak két hét
múlva került sor. Akkor kö-
zöltem a rendőrökkel, hogy
már jelezték az érkezésüket és
össze is készítettem minden
bizonyítékot az asztalra. Így
nem kellett a nyomozóknak
újra szétszedni az irodát...
Megemlítette azt is, hogy
a térség volt országgyűlé-
si képviselője azzal az in-
dokkal nem engedte cégét
egy szomszédos városban
dolgozni, hogy rendőrségi
eljárás folyik egyik vezetője
ellen. - Tudhatta persze –
mondta Pék Attila –, mert a
képviselő maga is a feljelen-
tők között volt.
Mondandóját az építé-
si vállalkozó így zárta: – A
több mint négy évig tartó el-
járás után, a megaláztatások,
a lejáratás, és egy szívműtét
után, bízom benne, hogy
mielőbb lezárul az ügyünk.
És hogy kik okoztak na-
gyobb kárt az államnak, kik
akartak tönkretenni emberi
életeket és kik voltak az iga-
zi bűnösök, azt döntsék el
önök!
A büntető eljárás másfél-
millió forintos költsége az
államot terheli...
Láng György Géza
A védelem szerint koncepciós per zajlik
Tollfosztás sudrival
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Letöltendő börtönbüntetés lett volna a kettős vád célja
Sajtótájékoztatón ismertette Schwartz Béla polgármes-
ter és két vádlott társa annak a pernek a történetét,
amely első fokon mindannyiuk felmentésével zárult
január 23-án a Veszprémi Járásbíróságon. A tájékoz-
tatóra nemcsak a sajtó képviselőit hívták meg, hanem
mindazokat, akik az ügyben valamilyen módon érin-
tettek voltak.
Schwartz Béla, jobbján a harmadrendű, balján a másodrendű
vádlott (Fotó: lgyg)
Hatodik alkalommal
tartják a tollfosztást a bó-
déi Nosztalgia Nyugdíjas
Klub tagjai a közösségi
házban. A hagyományőr-
ző munkát január végén
kezdték, és terveik szerint
három klubnapon folytat-
ják. A tollfosztás végén a
sudrit, vagyis a vendéglá-
tással egybekötött vidám
délutánt még a farsangi
időszakban megtartják.
Mint minden évben, az
idén is paplant készítenek a
libatollból, amelyet egy bó-
déi kislánynak ajándékoz-
nak, aki családja negyedik
gyermekeként jön világra.
A tollfosztás első napján
Szimeiszter Imréné, Panni
néni, a klub vezetője kuko-
ricaprószával kínálta klub-
társait. A sudrira többek
között rózsafánkot és sza-
lagos fánkot süt majd.
A tollfosztás régi falusi
hagyomány, a falvakban
mindenki tartott kacsát,
libát. A szárnyasok tollát
évente háromszor szedték
le, száraz, szellős helyen
tárolták. Januárban ös�-
szegyűltek az asszonyok
a házaknál tollat fosztani.
Ez nem csupán munka, ha-
nem közösségi program is
volt, beszélgettek, énekel-
tek, tréfálkoztak. A házi-
asszony finomakat sütött,
megvendégelt mindenkit.
Panni néninek egyik té-
len, amikor a klub jövő évi
programjain gondolkodott,
eszébe jutott a tollfosz-
tás. Ötletét megbeszélte a
klubtagokkal, akik lelke-
sen fogadták azt. Több-
ségük fiatalként számos
tollfosztáson vett részt,
örültek, hogy ismét részük
lesz az élményben. Keres-
tek egy gazdát, aki libákat
tart. Kaptak tollat bőven.
Már csak az volt a kérdés,
mire használják fel a tollat.
Ekkor jött az ötlet, hogy
valamelyik helyi kisgyer-
meknek készítsenek pap-
lant. A felkeresett család
örömmel fogadta. Azóta a
kisfiúk világoskék, a kis-
lányok rózsaszín huzattal
kapják a pehelypaplant. Az
átadásra elmegy az egész
család, szülők, nagyszülők,
akik közösen ünnepelnek a
klubtagokkal.
T.A.
Negyvenhatan
sakkoztak
Immár 33. alkalommal rendezték meg városunkban a Koloszár
József Sakk Emlékversenyt. A 46 induló között Egresi Máté
végzett az élen, őt Marton József és Paksa Rudolf követte a ta-
bellán. Képünkön utóbbiak mérkőzés előtti kézfogása látható.
(Fotó: Györkös)
Ajkai Szó 2015. február 6., péntek
4
Európai Szociális
Alap
AJKA ÉS TÉRSÉGE
CIVIL SZERVEZETEK
SZÖVETSÉGE
MEGHÍVÓ
Sok szeretettel várjuk az ajkai lakosokat feb-
ruár 9-én 16:30 órai kezdettel a Civil házban
tartandó Pa-Ci Panellakó Civilek elnevezésű
pályázat eredményeit ismertető fórumunkra.
Európai Szociális
Alap
AJKA ÉS TÉRSÉGE
CIVIL SZERVEZETEK
SZÖVETSÉGE
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Ajka, PA-CI – Panellakó Civilek
TÁMOP 5.5.4-13/2-2013-0021
Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsé-
ge 2015. február 9-én zárja a Társadalmi
Megújulás Operatív Program keretében meg-
hirdetett TÁMOP-5.5.4 kódszámú „Lakókö-
zösségi programok, kezdeményezések támo-
gatása” című pályázati felhívás keretében a
„PA-CI Panellakó Civilek című projektjét.
A pályázat során 20 együttműködő partnert
szereztünk, valamint megvalósítottunk 4 ak-
cióprogramot, 122 közösségi rendezvényt,
224 óra tanácsadást, 14 lakossági fórumot,
valamint közösségi tervezést követően elké-
szült a felnőtt játszótér a Civil ház udvarán.
A program keretében működő Lakossági
Információs és Szolgáltató Iroda (LISZI) a
pályázat zárását követően még 3 hónapig
biztosítja szolgáltatásait, úgymint hírlapolva-
sási lehetőség, internetezés, illetve heti 2x2
órában tanácsadás.
A program az Európai Unió támogatásával, az
Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg. A kezdeményezés 29 999 562
Ft összegű támogatást nyert el.
Légy része a jövőnknek!
A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet-
len autóipari beszállítóinak.Veszprémi gyárunkban
készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve
nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles
skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame-
ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk.
2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb
technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT
gyártásunkat. Az épületbővítéssel is járó beruhá-
zás újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében.
Amit kínálunk:
• versenyképes fizetés • 13. havi fizetés •béren kívüli juttatási csomag • kiváló munkakörülmények
• inspiráló feladatok a legfejlettebb technológiákat alkalmazva • karrierlehetőség egy lendületes csapat
tagjaként • hosszú távú, stabil munkalehetőség egy biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál
TERMELÉSI TRÉNER
MŰSZAKVEZETŐ
GYÁRTÁSTÁMOGATÓ MÉRNÖK
HARDVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK
SZOFTVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK
TESZTLABOR MÉRNÖK
PROJEKT MÉRNÖK
PFMEA KOORDINÁTOR
ÜZLETI RENDSZEREK FELELŐSE
Az alábbi munkakörbe keresünk új munkatársakat:
Jelentkezés módja:
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló,
emberközpontú vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre:
info@valeo.hu
Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat.
valeo_150108_9pozi_127x200.indd 1 1/8/15 9:52 PM
Városunk legfiatalabb nyug-
díjasklubja, az Orchidea, január
30-án délután rendezte máso-
dik farsangi mulatságát a Ka-
szinó báltermében.
A klub 2013-ban alakult 13
lelkes friss nyugdíjas akaratá-
ból, Völler Károlyné irányítá-
sával. A napjainkban 28 taggal
működő csoport e rövid idő
alatt is már számtalan prog-
ramot szervezett. Állandó
résztvevői különböző városi
rendezvényeknek. Névnapokat
közösen tartanak, versenyekre
járnak és a Civil Ház rendez-
vényeit is segítik. Nagyon jó
kapcsolatot ápolnak az Idősek
Otthonával. Karácsony előtt 50
rászoruló gyermeknek készí-
tettek cipődobozba ajándékot.
A klubban népdalkört is alakí-
tottak a saját és mások szóra-
koztatására. Mindennapjaikra
a vidámság, a jókedv, az egy-
másra figyelés a jellemző, amit
megalakulásukkor fő célként
tűztek ki.
A bál kezdetén a klubvezető
köszöntötte a meghívott vendé-
geket, köztük dr. Horváth József
alpolgármestert és Utassy Ist-
vánt, a Humán és Népjóléti Bi-
zottság elnökét. A rendezvényt
az alpolgármester nyitotta meg,
majd kezdetét vette a változa-
tos műsor. Verseket mondtak,
jelenetet adtak elő és Preinin-
ger Sándorné Marika kivételes
előadásában Romhányi József
rímfaragó Szamármeséjét hall-
hatták a jelenlévők nagy de-
rültség és elismerés közepette.
A műsor végén nyolc klubtag
cigánytáncot adott elő, majd
felkérték a vendégsereget egy
keringőre.
Néhány tánc után a tombola-
sorsolást is megtartották, ami-
hez a nyereménytárgyak nagy
részét klubtagok ajánlották fel.
Az egyik ajkai cukrászda által
felajánlott ízletes tortát Stumpf
Béláné, az Üveges Nyugdíjas
Klub tagja nyerte meg. Pék At-
tila és felesége zenéjére este ki-
lenc óráig ropták a résztvevők a
táncot. Cs.B.É.
A legfiatalabb nyugdíjasklub farsangja
A műsor végén nyolc klubtag cigánytáncot adott elő
 (Fotó: Györkös)
HIRDESSEN AZ AJKAI SZÓBAN!
HirdetésfelvételaVárosháza4.emeleténa422-esirodábanazAjkaiMédiaNonprofitKft-nél.
Telefon:06-88/521-164
Hirdetésie-mailcím:ajkaimediakft@gmail.com Web:www.ajkaimediakft.hu
Ajkai Szó2015. február 6., péntek
5
Bakonygyepes 2014-ben
ünnepelte fennállásának
800 éves évfordulóját, ami
egybeesett Ajka település
ünnepségsorozatával. Így
többszörösen aktuális volt,
hogy a városi versengésről
könyv jelenjen meg gyepesi
szemmel. A könyv elkészí-
tésében nagy szerepe volt
Grőberné Adorján Renátá-
nak és Pék Attilának is.
A bemutató kapcsán a
szerző elmondta, hogy e
könyv létrejöttét a falu ös�-
szefogásának köszönheti,
hiszen az egész falu részt
vett e nagy munkában. A
kiadvány 96 oldal terje-
delmű. Az első részben a
részletes forgatókönyv ol-
vasható, a második részben
40 oldalon keresztül 80 szí-
nes kép látható, így minden
szereplő viszontláthatja
magát könyvben, ami nagy
örömöt jelent mindnyájuk
számára. Az eseményeket
időrendi sorrendben nyo-
mon lehet követni áprilistól
egészen szeptember 21-ig,
az előadásig. A képek meg-
mutatják a felkészülés, az
előadás hangulatát és a sza-
badtéri kiállításba is bepil-
lanthat az olvasó.
Az előadás rendezője,
Grőberné Adorján Renáta
beszélt a próbákról a fel-
készülésről, az énekek ki-
választásáról. Az önzetlen
segítségről, amit a falube-
liek adtak, és arról, hogy
boldoggá tette a falut ez a
feladat.
Pék Attila önkormányza-
ti képviselő elmondta, hogy
a kapott pénzt a templom-
kert helyreállítására szeret-
nék felhasználni, amihez az
önkormányzat is hozzájá-
rul, így régi vágyuk telje-
sülhet.
Minden szereplő és köz-
reműködő ajándékba kapta
a könyvet, amit személye-
sen adott át nekik Áment
Márton csapatvezető, aki
minden településrész kö-
zül elsőként készítette el a
verseny emlékeztetőjét. Így
minden érintett lapozgat-
hatja és a számára kedves
képeket nézegetheti.
Cs.B.É.
Könyvbemutató a 800 éves BakonygyepesrőlKezedben az egészséged
Gálaműsor és múzeumi foglalkozás Schifter Party volt Vázsonyban
Megtelt a Bakonygyepesi Művelődési Ház színházter-
me február elsején délután. Egy Áment Márton által
szerkesztett könyv bemutatása sok gyepesit vonzott.
Sokan kértek dedikálást is az új könyvbe (Fotó: Györkös)
Nem voltak babonásak... (Fotó: Györkös)
Nyolcadik oszályosok-
nak rendezett egészségügyi
vetélkedőt január 28-án a
szabadidőközpont ifjúsági
csoportja az intézmény au-
lájában.
A Kezedben az egész-
séged című vetélkedőn 14
csapat mérette meg magát.
A hat feladat során a diákok
az egészséges táplálkozás-
sal, a szexuális úton terjedő
betegségekkel, a szaporító
szervrendszerekkel, és a fo-
gamzáságátló módszerek-
kel kapcsolatos tudásukról
adhattak számot. A vetél-
kedő Kersnerné Trombitás
Judit biológiatanár vezeté-
sével zajlott, a megoldásokat
Krózserné Makkos Anikó
és Radnainé Szőke Eszter
védőnők, Horváth Rita és
Viaszné Meinczinger Ka-
talin programszervezők,
valamint a zsűri elnöke,
Horváthné Mikuláskó Mó-
nika biológiatanár értékel-
te. A vetélkedőt Páhi Dóra,
Barta Ágnes és Pénzes Enikő
nyerte, akik a Bródy Imre
Gimnáziumból érkeztek.
A második helyen három
iskolatársuk, Szabó Csenge,
Zsigmond Flóra, és Molcsán
Anna végzett, a harmadik
helyezést pedig a Szent Ist-
ván Király Római Katoli-
kus Általános Iskola három
diákja, Kocsor Nóra, Rieder
Sára, és Rosta Dzsenifer sze-
rezte meg. zsge
Gálaműsorral folytató-
dott a Fekete István em-
lékhét programsorozata
a Nagy László szabadidő-
központ színháztermében
január 27-én. A hagyomá-
nyos programon a második
és a negyedik osztályosok
mutatták be az alkalomra
készült műsorukat. A má-
sodikosok nyolc műsor-
számot mutattak be, ame-
lyek között volt zászlótánc,
amelyet a nemzeti szineket
jelképező piros, fehér va-
lamint zöld ruhában adtak
elő, orosz tánc és aerobik.
Dalnoki Janka prózával
szerepelt, Simaházi Rudolf
zongorázott. A másodiko-
sok egy jelenetet valamint
a Kacor király mesejátékot
is előadták. A negyedike-
sek két Janikovszky Éva da-
rabot, és egy  Lázár Ervin
mesejátékot mutattak be,
valamint rockyt táncoltak,
és  Longhi Nicolas zongo-
rázott.
Másnap a  3. B osztályo-
sok vettek részt múzeumi
foglalkozáson, amelyen
a Tüskevár című regényt
dolgozták fel Gerencsér
Mária tanítónő és Anger-
mayer Judit muzeológus
vezetésével. A gyerekek
részleteket néztek meg a
filmből, majd kézműves
foglalkozáson vettek részt,
azt követően megtekintet-
ték a filmhez kapcsolódó
kiállításokat. A horgászok
által használt felszerelése-
ket többen ismerték. Mint
kiderült, többen horgász-
nak családjukkal, és az is-
kolában is foglalkoztak a
témával. A múzeumban is
kipróbálhatták, milyen él-
mény halat fogni, igaz, ott
csak tálból kellett műanyag
halakat kiemelniük.
Egyedi Anna figyel-
mét Fekete István élete és
munkássága ragadta meg.
Érdeklődéssel hallgatta a
műveiről, az általa használt
állatnevekről tartott elő-
adást. Tróbert Zénó a hor-
gászfelszereléseket ismerte
fel, és elmondta, melyiket
mikor használják. A kisfiú
maga is horgászik a Dunán.
Még csak kisebb halakat
fogott, de annak is örült.
Megtudtuk tőle, hogy sze-
ret múzeumba járni, az
összes ajkai kiállítóhelyet
ismeri. Ellmann Emília és
Vörös Zsófia alkotni szeret.
Nekik legjobban a kézmű-
ves foglalkozás tetszett,
amelyen dekupázs techni-
kával baglyos hűtőmágnest
készítettek papírból. Dal-
noki Jankának és csapatá-
nak jól ment a horgászat,
örömmel újságolta, hogy 18
műanyag halat fogtak ki a
tálból. Ő is többször járt a
múzeumban, a foglalkozá-
son Fekete István szemé-
lyes tárgyai ragadták meg
leginkább a figyelmét.
T.A.
A másodikosok nemzeti színekbe öltözve zászlótáncot mutattak
be (Fotó: Györkös)
Makettek és készítőik
Nagyvázsonyban negyedik
alkalommal találkoztak ácsok
és ács tanulók Schifter Party
keretében, ami egy új szem-
léletű szakmai továbbképzés.
Fiatal szakmunkástanulókat
kísérnek el szakoktatóik, hogy
itt megismertessünk velük
olyan szerkesztési elveket és
módszereket, amelyek a né-
met duális szakképzés részét
képezik.
18 tanuló érkezett Szeged-
ről, Székesfehérvárról, Ka-
posvárról, Veszprémből és
Szombathelyről. Ács oktatók
és szakemberek tiszteltek meg
bennünket Egerből és Sopron-
ból is.
A party első napján dr.
Hantos Zoltán, a Nyugat Ma-
gyarországi Egyetem docense
tartott egy előadást, valamint
vendégünk volt két szombat-
helyi fiatal is: Felbert Attila
és Vidos Ádám, akik a Fran-
ciaországban megrendezett
Euroskills 2014 versenyen
ács szakmában a 3. helyezést
érték el. Fontos tudni, hogy
mindketten részt vettek már
az előző Schifter Partyk vala-
melyikén.
Három nap alatt elkészí-
tettünk egy-egy tetőmakettet,
ötvözve a hagyományos és
modern geometriai és mate-
matikai eljárások előnyeit. Az
egymástól tanulás folyamatá-
ban segített Sándor István és
Szűcs Gergő is, a bukaresti Te-
tőfedő Világbajnokság bronz-
érmes versenyzői. Mindket-
ten a veszprémi Medgyaszay
István Szakközépiskolában
tanultak, Sándor István je-
lenleg is az intézmény diákja.
Szűcs Gergő pedig különösen
kedves vendége és példaképe
is volt egyben a rendezvény-
nek, hiszen a 2014-es Schifter
Party alkalmával ismerkedett
meg a Euroskills, Worldskills
versenysorozat követelmé-
nyeivel, jelenleg pedig már a
világbajnokságra készül. A
Worldskills 2015 versenyen
ács szakmában Gergő képvi-
seli Magyarországot.
szamba
Ajkai Szó 2015. február 6., péntek
6
A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ tisztelettel
meghívja Önt és családját Németh Ferenc képzőművész kiállí-
tásának megnyitójára február 11-én 17.00 órára a művelődé-
si központ kiállítótermébe.(Ajka, Szabadság tér 13.) A kiállítást
megnyitja Csabai Tibor grafikusművész, közreműködnek a Zene-
iskola növendékei. A kiállítás megtekinthető február 27-ig, mun-
kanapokon 9.00-16.30 óráig.
KIÁLLÍTÁSKÍNÁLÓ
PROGRAMAJÁNLÓ
Moziműsor
Az aktuális moziműsor filmismer-
tetőkkel bővítve olvasható az Ajka.
Ma honlapon!
Csingiling és a Soharém legendá-
ja 3D - szinkronizált amerikai ani-
mációs mesefilm, 76 perc – február
5. csütörtök és február 11. szerda
között hétköznap 14.30 illetve
szombat-vasárnap 13.00, 14.30 és
február 12. csütörtök és február
18. szerda között hétköznap 12.30
illetve szombat-vasárnap 15.00,
tovább február 21-22. szombat-va-
sárnap 13.00
SpongyaBob: Ki a vízből! 3D -
színes, magyarul beszélő, ameri-
kai családi animációs film - febru-
ár 12. csütörtök és február 18. szer-
da között hétköznap 14.00 illetve
szombat-vasárnap 13.00, 16.30 és
február 19. csütörtök és február
25. szerda között hétköznap 16.30
illetve szombat-vasárnap 14.30,
16.30 valamint február 28-29.
szombat-vasárnap 14.30
Jupiter felemelkedése 3D - szink-
ronizált amerikai akció sci-fi, 125
perc - február 5. csütörtök és feb-
ruár 10. kedd között 16.00, 20.30
illetve február 11. szerda 16.00,
18.15
Joker - szinkronizált amerikai
akció-krimi, 92 perc - február
5. csütörtök és február 10. kedd
között csütörtök, szombat, hétfő
18.30
Ajkai Mozi Filmklub - A minden-
ség elmélete - szinkronizált angol
életrajzi film, 123 perc - február 5.
csütörtök és február 10. kedd kö-
zött péntek, vasárnap, kedd 18.15
A szürke ötven árnyalata - szink-
ronizált amerikai romantikus
film, 124 perc – február 11. szerda
20.30, 22.30 (előpremier!!!) illetve
február 12. csütörtök és február
18. szerda között 18.15, 20.30 és
február 19. csütörtök és február 25.
szerda között csütörtök, szombat,
hétfő, szerda 18.15, péntek, vasár-
nap, kedd 20.30
TV Ajka,
a város televíziója
Február 6. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor: Pályaválasztás:
bemutatkozik a Szent-Györgyi Al-
bert Szakközépiskola, Szakiskola
és Kollégium. Pályaválasztás: be-
mutatkoznak az Ajkai Szakképző
Iskola Bánki Donát és Bercsényi
Miklós intézményegységei. Az
első 800 év – A csingeri fenyveser-
dő aljában
Február 7. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
Február 9. (hétfő)
19:00 Híradó
Magazinműsor: Bűnesetek Ajkán.
Testületi ülés. Fekete István em-
lékhét. Szalagavató a Bródyban
Február 10. (kedd)
9:00 A hétfői adás ismétlése
Február 11. (szerda)
19:00 Híradó
Magazinműsor: Szalagavató a Vö-
rösmartyban. Szalagavató a Ber-
csényiben. Szalagavató a Molnár
Gábor iskolában. Bűnök és bűnhő-
dések – színpadon a bűnmegelőzés
Február 12. (csütörtök)
9:00 A szerdai adás ismétlése
Február 13. (péntek)
19:00 Híradó
Magazinműsor:
Az első 800 év – Termékeny, gyü-
mölcsös Bódé
Február 14. (szombat)
9:00 A pénteki adás ismétlése
A műsorváltoztatás jogát fenntart-
juk!
A TV Ajka műsorai élőben és utó-
lag is bármikor megtekinthetők a
www.ajka.ma honlapon!
Művelődési házak
Február 10-ig, munkanapokon
8.00-16.00 óráig tekinthető meg a
Csodálatos Macivilág című kiállí-
tás a művelődési központ József A.
úti épületében.
Február 7-én 19.00 órától az aj-
karendeki művelődési házban far-
sangi kocsonya parti az Ajkaren-
dekért Egyesület szervezésében.
Február 8-án 17.00 órakor az aj-
karendeki művelődési házban dr.
Jámbor Imre és felesége, dr. Baran-
csi Márta előadása a házasságról,
amelynek címe ezúttal „Bocsás-
sunk meg, de hogyan?”
Február 11-én 13.00 órakor a
Kákics együttes farsangi gyer-
mekkoncertje a művelődési köz-
pontban.
Február 11-én 17.00 órakor Né-
meth Ferenc képzőművész kiállí-
tásának megnyitója a művelődési
központ kiállítótermében.
Február 15-én 17.00 órakor far-
sangi kórushangverseny a művelő-
dési központban a Pedagógus Női
Kar, a Padragi Bányász Férfikar,
a Borostyán Bányász Férfikar és
a Jubilate Női Kar közreműködé-
sével.
Február 16-án 9.00 és 10.45 óra-
kor a Pegazus Színház gyermek-
előadása a Kaszinóban.
Február 16-án 15.00 órakor a
Nyugdíjas Szabadegyetem előadá-
sa a művelődési központ színház-
termében. Alternatív gyógymó-
dok címmel Dr. Jámbor Imre tart
előadást.
Február 17-én 16.00 órakor
Felnőtteknek kreatívan címmel
alkotó foglalkozás a művelődési
központban.
Február 18-án 14.30 órakor „Ser-
dülőkor” címmel vetélkedő 6. osz-
tályos diákok részére a művelődési
központban.
Február 20-án 18.00 órakor az
Ajka Városi Bányász Fúvószene-
kar Télbúcsúztató minősítő hang-
versenyének nyilvános főpróbája
a művelődési központ színházter-
mében.
Február 21-én 18.00 órakor az
Ajka Városi Bányász Fúvószene-
kar Télbúcsúztató minősítő hang-
versenye a művelődési központ
színháztermében.
Civil Ház
Február 9. hétfő
9.30- Foltvarró Klub Rácz Mária
14.00 Timföldgyári Nyugdíjas
Klub Horváth Sándorné
16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2.
oszt. versenycsoport Csonkáné
Krützner Márta
17.30- FIT-BALL Halászné Bognár
Adrien
18.00- Meridián torna Vajda Zsu-
zsanna
18.00- BODYPUMP
19.00- FIT-BOX 20.00- CROSS
FIT Halászné Bognár Adrien
Február 10. kedd
8.15- Nyugdíjas Egészségmegőrző
torna
9.30- Kézimunka Klub Garainé
Kisbej Ágnes
15.00 Bányász Hagyományápoló
Nyugdíjas Klub Simon Sándorné
16.00- Modellező Szakosztály Illé-
si Oszkár
16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik kez-
dők, 1.-2. oszt. versenycsoport
18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic
csoport Csonkáné Krützner Márta
18.00- PRO-FIT
19.15- TRX Halászné Bognár Ad-
rien
Február 11. szerda
9.00- Senior Pilates Halászné Bog-
nár Adrien
9.00- Ingyenes vércukor-és vér-
nyomásmérés Mező Jánosné
15.00 Üveggyári Nyugdíjas Klub
Süle Istvánné
16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2.
oszt. versenycsoport
18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic
csoport Csonkáné Krützner Márta
17.00- PRO-FIT
19.00- FIT-BOKSZ 20.00- CROSS
FIT Halászné Bognár Adrien
Február 12. csütörtök
9.00- Hatha Jóga Dr. Szabó Ildikó
16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik kez-
dők, 1.-2. oszt. versenycsoport
Csonkáné Krützner Márta
18.00- BODYPUMP
19.30- TRX Halászné Bognár Ad-
rien
Február 13. péntek
16.00- Modellező Szakosztály Illé-
si Oszkár
18.30- FIT-BOKSZ Halászné Bog-
nár Adrien
Február 14. szombat
14.00- „Sárkánytűz” szerepjátszók
Légy kreatív!
Jelentkezés módja:
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló, emberközpontú
vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre:
info@valeo.hu
Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat.
Légy része a jövőnknek!
Amit kínálunk:
• versenyképes fizetés
• 13. havi fizetés
• béren kívüli juttatási csomag
• kiváló munkakörülmények
• inspiráló feladatok a legfejlettebb
technológiákat alkalmazva
• karrierlehetőség egy lendületes csapat tagjaként
• hosszú távú, stabil munkalehetőség egy
biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál
A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet-
len autóipari beszállítóinak. Veszprémi gyárunkban
készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve
nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles
skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame-
ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk.
2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb
technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT
gyártásunkat.Az épületbővítéssel is járó beruházás
újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében.
Az alábbi munkakörökbe keresünk új munkatársakat:
GÉPBEÁLLÍTÓ
MINŐSÉGELLENŐR
valeo_150108_gb-mine_127x150.indd 1 1/8/15 9:52 PM
Ebben az évben is elkez-
dődtek a Városi Könyvtár
és Szabadidő Központban
a felnőttek részére szerve-
zett kézműves foglalkozá-
sok Horváth Rita és Viaszné
Meiczinger Katalin irányítá-
sával.
Évekkel ezelőtt játszóház-
ban a gyerekekkel kezdtek el
alkotni néhányan. A szerve-
zők azt tapasztalták, hogy a
szülők is nagy lelkesedéssel
készítik a különféle dísztár-
gyakat. Ekkor vetődött fel a
felnőtt foglalkozások ötle-
te. Azóta már negyedik éve
tartják ebben a formában
a kézügyességet kipróbáló
órákat.
A január 20-án indult
foglalkozássorozatot már-
cius közepéig két heten-
ként tartják kedden délután
négy órakor. Utána hetente,
minden szombaton, húsvé-
ti dekorációkat készítenek.
A szervezők ügyelnek arra,
hogy mindig az aktuális
ünnepre fókuszálódjon a
választott téma.
Kipróbálhatnak a részt-
vevők különféle anyagokat:
bőrt, papírt, vesszőt, tex-
tilt, természetes anyagokat,
szárított gyümölcsöket.
Vendég foglalkozásvezetők
színesebbé teszik az együtt
töltött órákat. Így a virágkö-
tőknek mindig nagy sikerük
van, de a kosárfonókat és a
papír alapú dísztárgyakat
készítőket is szívesen látják.
Az első foglalkozáson
asztali vagy fali naptártartót
készítettek bőrből, amelyet
bőrdomborítással díszítet-
tek és bőrzsugorítási tech-
nikát alkalmaztak hozzá. A
résztvevők örömmel vitték
haza az általuk készített
tárgyakat, amelyeket - el-
mondásuk szerint - megtar-
tanak vagy elajándékoznak.
Cs.B.É.
Ajkai Szó2015. február 6., péntek
7
Labdarúgás
Felkészülési mérkőzés
Az FC Ajka a Szolnokot fogadja
szombaton 10.30-kor, majd szer-
dán 17 órakor a Dorog együttesét
látja vendégül.
Téli Kupa
szombat: Sümeg VSE – Csabren-
dek FC (13.00), vasárnap: Úrkút
SK – Ajka Kristály SE (12.00),
FC Ajka U21 – Magyarpolány SE
(14.00)
Téli Terembajnokság
Nyolcaddöntők
február 8. (vasárnap): Fitromax –
Joker (11.00), Bakony FC – ASE
Tandem (12.00), Mágusok – Pop-
pe  Potthoff (13.00), Teka-Szu-
perinfo – AVÉP SC (14.00), Euro-
nics-Pulzus – Roma SC (15.00),
Velvet Lounge Café – Delta-Cat
(16.00), Colo – Bercsényi Retró
Caffé (17.00), Viva Tours Ajkaren-
dek – Hungária KFC (18.00)
Öregfiúk teremtorna
Már lehet jelentkezni az idei
öregfiúk labdarúgó teremtornára.
A tornán minden 40. életévét be-
töltött játékos vehet részt. A torna
ideje február 28. és március 1.,
helyszíne a városi sportcsarnok.
A nevezési határidő február 24.,
a nevezési díj csapatonként öt-
ezer forint.
Teke
NB I.
Az Ajka Kristály szombaton 14
órakor fogadja a Horváth-Vasjár-
mű együttesét.
SPORTAJÁNLÓ
SPORTEREDMÉNYEK
Hetedik alkalommal
rendezték meg a Borsos
Miklós Röplabda Kupát a
Bercsényi Iskola tornater-
mében. Az idei tornára is
számos nevezés érkezett
szerte a Dunántúlról, a két
kategóriában összesen 22
csapat mérte össze a tudá-
sát. A szervező Röpisuli
Egyesület vezetője, Magvas
Istvánné elmondta, a ven-
dég csapatok nagy öröm-
mel érkeznek városunkba,
mert mindig gyors, pör-
gős lebonyolítással zajlik a
rendezvény. Így a rengeteg
mérkőzés ellenére sikerült
délután befejezni a tornát.
Magvas Istvánné az öröm-
teli hírek mellett a kevésbé
vidám fejleményekről is
beszélt, támogatót ugyanis
alig sikerült szerezni, így a
tervekkel ellentétben pél-
dául egyéni díjakat nem
tudtak osztani, arra ugyan-
is nem jutott pénz. Szin-
tén szomorúan közölte,
hogy a Röpisuli tagjainak
létszáma megcsappant, a
gyerekek inkább ugyanis
az ingyenes délutáni tö-
megsport foglalkozásokat
választják, és nem „sza-
kosodnak” egyik sportág
irányába sem. Maga a torna
ennek ellenére jó hangu-
latban telt, a kilátogatók
nagyszerű összecsapásokat
láthattak.
Az idén is labdarúgó tor-
nával adóztak Gróf József
emlékének az ajkai sport-
csarnokban. A kupáért 15
évesekből álló labdarúgó
csapatok  mérkőztek meg.
Az alapszakasz 15 mér-
kőzése után következtek
a helyosztók, így minden
gárda hat derbit játszott.
Összesen 55 gól esett a
tornán, a legtöbb találatot
az FC Ajka Zöld alakulata
szerezte, ők húszszor rez-
gették meg az ellenfelek há-
lóját. Az 5+1 fős csapatok
körben palánkra 4x2 méte-
res kapukra csatáztak, sok
szép megoldással, kemény
küzdelemmel szórakoz-
tatva minden nézőt. A né-
hai kiváló ajkai utánpótlás
edző emlékére kiírt kupát
ezúttal a Győri Üstökös
nyerte, miután büntetők-
kel felülmúlta a házigazdák
Zöld csapatát. Az egyéni
díjak közül a gólkirályi cím
került az ajkaiakhoz, a leg-
több találatot ugyanis Sza-
bados Bence szerezte.
Nemcsak a közlekedés-
ben, hanem a sportolók
felkészülésében is nehé-
zségeket okoz az utóbbi
napokban leesett sok téli
csapadék. Így vannak ezzel
Király Csaba atlétái is, akik
persze nem ijednek meg
egy kis hótól, és folytat-
ják a felkészülésüket soros
versenyeikre. Néha ugyan
adódik lehetőség, hogy a fő-
városban készüljenek, de az
esetek többségében az ajkai
sportcentrum környékén
láthatjuk őket, napsütésben,
szélben, vagy éppen hóban
és fagyban. A zord időben
folyó felkészülés sem akadá-
lyozta meg, hogy Somogyi
Anett a Budapesti Fedett-
pályás Bajnokságon egyéni
csúcsot fusson, és aranyér-
met szerezzen 3000 méteres
síkfutásban. A siker után
azonban nincs pihenő, hi-
szen február végén ugyanitt
az országos bajnokságon is
megméreti magát.
Csicsics Richárd
Labdarúgás
Felkészülési mérkőzés
FC Ajka – Diósgyőri VTK 2-3
(1-3)
edző: Zoran Kuntic, gól: Sza-
bó, Major
Gróf József Emléktorna
Csoportmérkőzések: Ajka
Piros-Pápa 0-0,  Sárvár-Ajka
Zöld 2-4  Hévíz-Győri Üstökös
1-2, Ajka Piros-Sárvár 0-0, Pá-
pa-Hévíz 0-1, Ajka Zöld-Győr
6-0, Ajka Piros-Hévíz 0-4,  Pá-
pa-Ajka Zöld 1-4, Sárvár-Győr
0-2,  Ajka Zöld-Ajka Piros 3-1,
Győr-Pápa 2-0, Hévíz-Sárvár
4-0, Győr-Ajka Piros 3-0, Pá-
pa-Sárvár 3-0, Ajka Zöld-Hé-
víz 2-0
helyosztók: 5. helyért: Sárvár
FC- FC Ajka Piros 5-0, 3. he-
lyért: Pápai ELC-Hévíz SK 3-0,
döntő: FC Ajka Zöld-Győri Üs-
tökös 1-1 (büntetőkkel 3-4)
Teke
NB I
Kőszegi SK – Ajka Kristály SE
3-5 (3041-3062)
Kristály: dr. Tóth Z. 486, Vá-
rosi 508, Rózsavölgyi 504, Lipp
478, Tóth L. 524, Nagy 562,
pontszerzők: Városi, Rózsavöl-
gyi, Nagy
Ifjúságiak
Kőszegi SK – Ajka Kristály SE
4-0 (1050-950)
Nagy 478, Tóth 472
Somogyi Anett országos bajnok lett
SPORTÖSSZEFOGLALÓ Második hely a Gróf József Emléktornán
Télen a termeké és a fedett pályás atlétikáé a főszerep a
sport világában. A röplabdások idén is megrendezték
népszerű tornájukat, a kispályás labdarúgók pedig el-
érkeztek az egyenes kieséses szakaszhoz.
Oklevelekkel is elismerték az induló csapatokat, de egyéni
díjakra nem jutott pénz a Borsos kupán (Fotó: Györkös)
Szóka Júlia legújabb érmeit
mutatja (Fotó: Tisler)
Minden versenye végén
a dobogóra szólították őt.
Eddig 93 érmet gyűjtött
Szóka Júlia, amelyek több-
sége arany. A tíz eszten-
dős, negyedik osztályos
kislány januárban újabb
két arannyal gyarapította
érmei számát.
A Fekete-Vörösmarty
iskola diákja szeptember-
től magántanuló. Naponta
kétszer edz, reggel majd
kora délután. Korábban a
helyi uszodában készült
a versenyekre, a felújítás
idején Balatonfüzfőre vi-
szi csapatát Farkas András
edző.
- Öt órakor kelek, elké-
szülök, és hat órakor már
indulunk az uszodába, tíz
óra felé érünk haza - me-
séli Julcsi egy napját. -
Tanulok egy kicsit, anyu
megmondja, mi a feladat.
Két órakor ismét megyünk
úszni, hat óra után érünk
vissza. Utána vacsorázom,
majd lefekszem, másnap
korán kelek ismét.
A hétvége az intenzív ta-
nulásról szól, Julcsinak so-
kat segítenek a szülei, vala-
mint az érettségire készülő
nővére, Eszter. Évente négy-
szer vizsgázik, negyedéven-
te számol be tudásáról.
Édesanyja, Szóka Ernőné
Rónyai Rita szerint így jó a
kislánynak, hiszen egyszer-
re kevesebb anyagból kell
felkészülnie, és ha valamely
tantárgyból hiányosságai
lennének, előbb kiderülne
és könnyebb volna pótolni.
Az édesanyától megtudtuk,
Julcsi ötéves korától úszik.
Családja azért szorgalmaz-
ta, hogy ússzon, hogy ha
nyaralni mennek, bizton-
ságban legyen a vízben, és
mert az úszás egészséges.
Majd rájöttek, hogy a kis-
lány jól úszik és szereti is.
Ekkor vitték őt edzőhöz.
Bujna Lilla foglalkozott
vele, később került Farkas
Andráshoz.
- Julcsi mindenben
egyaránt jó, ahogy idősebb
lesz, majd kiderül, mi az,
amiben leginkább jól tel-
jesít - tudtuk meg Farkas
Andrástól. - Ha továbbra
is ilyen szorgalmas és cél-
tudatos lesz, bárhova eljut-
hat, akár az olimpiáig is.
Horváthné Laki And-
rea, a sportoló tanítónője
elmondta, a kislány, ha
nincs edzés, most is be-
megy az iskolába, beül
az órákra, hogy lássa, hol
tartanak a tananyagban,
és együtt legyen a társai-
val. Az iskolában büszkék
rá, figyelemmel kísérik
az eredményeit. Julcsi az
érmeit is beviszi megmu-
tatni. A kislány másik ta-
nítója Varga Józsefné, aki
szintén büszke tanítvá-
nyára.
Mint megtudtuk, Julcsi
nagyon önálló. Szüksége
is van rá, ugyanis az úszás
miatt előfordul, hogy mes�-
szire kell utaznia. Debre-
cenben töltött edzőtábor-
ban csaknem egy hónapot.
Hétvégén hazajöhetett, de
mint elmondta, hiányzott
neki a család, pedig napon-
ta telefonáltak egymásnak.
A verseny időszakában
a táplálkozásra is jobban
oda kell figyelnie, sok húst
kell fogyasztania. A kis-
lány szerencsére szereti a
húst, kedvence a grillezett
csirkemell. Tudja, ha ered-
ményt akar elérni, a célnak
mindent alá kell rendelnie.
Úgy, ahogy teszik ezt pél-
daképei, Hosszú Katinka,
és Julcsi csapattársa, Kis
Gergő. Kortársai között
bizonyára ő is példakép,
ugyanis az országos úszó
ranglista szerint 1500 mé-
ter, 400 méter és 200 méter
gyorson országos bajnok,
200 méter mellúszásban és
200 méter vegyesen máso-
dik helyezett. T.A.
Julcsi a leggyorsabb úszó
Ajkai Szó 2015. február 6., péntek
8
Véradás
Február 11-én (szerdán)
10-től 14 óráig intézeti vér-
adásra várják a véradókat
az ajkai kórház fertőző osz-
tálya melletti vérvételi helyi-
ségben.
Menyegző
Házasságot kötött városunk-
ban január 17-én Mohos Mi-
lán és dr. Tavaszi Virág Rita.
Az új házasoknak gratulá-
lunk!
Gólyahír
Köszöntjük városunk legi-
fjabb polgárait: Gálos Gá-
bor és Nagy Vivien január
15-én született kislányát,
Hanna Adriennt, Soós Péter
és Bándly Erzsébet janu-
ár 26-án született kisfiát,
Benettet, Hégely József és
Pecsenke Violetta január 27-
én született kisfiát, Vendel
Józsefet.
Játszóház
a tósoki iskolában
A tósokberéndi Szent István
Király Római Katolikus Álta-
lános Iskola február 12-én
(csütörtökön) 16.00 órakor
játszóházat szervez az óvo-
dák nagycsoportosai és szü-
leik számára. A játszóház
mellett teadélután is várja
az érdeklődőket, amelyen
lehetőség nyílik kötetlen be-
szélgetésre és ismerkedésre
a tanító nénikkel, a szülők-
kel, gyerekekkel. Mindenkit
szeretettel várnak egy vi-
dám, jó hangulatú délutánra!
Felkészítés szülésre
Szülésre felkészítő program
indult a Magyar Imre Kór-
házban. A foglalkozásokat
kéthetenként, hétfői napo-
kon 13-14 óra között tartják.
Az első foglalkozás február
9-én lesz, témái: a várandós-
ság 9 hónapja. A védőnői
és orvosi vizsgálatok. Az I-
III. tremesterben előforduló
esetleges panaszok. Élet-
módbeli tanácsadás. Előadó
dr.Szalayné Halász Orsolya
kórházi védőnő. Érdeklődni
és a tanfolyamra jelentkez-
ni a szülészet-nőgyógyászati
osztályon lehet munkanapo-
kon: reggel 8 órától du 3 órá-
ig lehet. Tel:06 88 521/866
vagy 06 88 521 800/224
mellék.
Báloznak
a gyepesi nyugdíjasok
A bakonygyepesi művelődési
házban február 7-én szom-
baton 18 órakor tartják a
hagyományos Gyepesi Nyug-
díjas Farsangi Bált. A mű-
sorban fellépnek a Gyepesi
Nyugdíjas Klub tagjai és a
veszprémi Pannon Várszín-
ház művészei. Pék Attila, a
városrész képviselője a mű-
sor után meghívja a nyugdí-
jasokat egy vacsorára, majd
utána a zenés farsangi mu-
latságra.
LAPSZÉL
Ügyeleti időszakok: hétköznapokon: 20-22 óra között, szom-
baton: 20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasárnap: 19-órá-
tól hétfő reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnapokon: 8-tól 22-ig.
Szombaton és vasárnap ügyeleti időn kívül a Tescóban mű-
ködő Szivárvány gyógyszertár tart nyitva.
február 6. péntek: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.
február 7. szombat: Horizont Patika, Szabadság tér 10.
február 8. vasárnap: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.
február 9. hétfő: Kristály Patika, Kórház
február 10. kedd: Szivárvány Patika, Tesco
február 11. szerda: Calix Patika, Semmelweis u 2.
február 12. csütörtök: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.
február 13. péntek: Horizont Patika, Szabadság tér 10.
február 14. szombat: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.
február 15. vasárnap: Kristály Patika, Kórház
Zsűritag,
oktató,
versenyző
A Connector fesztivál zsű-
rijébe kapott meghívást
Ramasz László örökös
aranysarkantyús néptán-
cos és magasosztályos
versenytáncos. A nemzet-
közi táncversenyt március
hetedikén tartják Veszp-
rémben. László két fiatal
tanítványát is benevezi a
versenyre. Ignácz Lara és
Kökényessy Dominik tár-
sastánc kategóriában in-
dul. A modern tánccsoport
a Platina TSE keretén be-
lül működik, a Nagy Lász-
ló szabadidőközpontban
próbálnak vasárnapon-
ként. Ramasz László több
városban oktat. Sümegen
néptáncot tanít gyerme-
keknek, fiataloknak, fel-
nőtteknek, valamint nem-
rég alakult egy hét tagú
lány formációja. Zalaeger-
szegen is néptáncot oktat.
Ő maga is versenyez, pár-
jával, Katona Boglárkával
márciusban áll színpadra.
T.A.
ÜGYELETES PATIKÁK
Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 Nyitva: H-P: 8.30-12, 13-17, Cs: 8.30-12, 13-17.30, Szo: 8-12 • E-mail: herczegoptika@ajkanet.hu
DR. SCHVÖLLER MÓNIKA
s z e m é s z s z a k o r v o s ,
gyermekszemész, kontaktológus
Opticnet
partner
›	 Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus
	 Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentke-
zés: 06/20/440-5490, 88/778-620
›	 Ajkai fémöntödei partnerünkhöz keresünk betanított munkakörbe
jelentkezőket, 3 műszakos munkarendbe. Amit kínálunk: hosszú
távú munkalehetőség, biztos jövedelem, béren kívüli juttatás, bejá-
rás támogatása. Jelentkezni lehet: irodavp@opuswork.eu Érdeklőd-
ni lehet: 06-70/323-0001, 06-70/883-7339
›	 Ajkai munkahelyre vállalkozói igazolvánnyal  rendelkező vagyon-
őröket keresünk kiemelt díjazással. Jelentkezni : +36 30 227 8568
számon lehet.
APRÓHIRDETÉSEK
Csendélettel emlékeztek a névadóra
Diákok alkotásaiból nyílt meg az emlékkiállítás
(Fotó: Györkös)
Látogatási tilalom
A Magyar Imre kórházban február 3-tól valamennyi fekvőbe-
teg-osztályon látogatási tilalom lépett életbe. Az influenzajár-
vány miatt több budapesti és vidéki egészségügyi intézmény-
ben is elrendeltek látogatási tilalmat - közölte honlapján az
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal.
A diákok festményeiből
nyilt kiállítás Csendélet
címmel a Borsos Miklós
általános iskolában január
27-én.
A tárlatot megnyitó Ódor
Erzsébet intézményvezető
elmondta, 25 éve ezen a na-
pon hunyt el Borsos Miklós
szobrász, grafikus, érem-
művész, Ajka város díszpol-
gára. Rá emlékeznek az al-
kotó diákok. Borsos Miklós
életútjáról elhangzott, hogy
Nagyszebenben született
1906-ban. Gyermekként
Nagyszeben utcáit járva órá-
kig nézte, hogyan dolgoznak
műhelyeikben a kőfaragók,
az ötvösök, az aranyműve-
sek. Később hosszabb időt
töltött Itáliában, járt Mar-
seilles-ben, Európa jelentős
múzeimaiban, a régi mes-
terek mellett korának mű-
vészete iránt is érdeklődött.
Barátai közé tartozott szá-
mos író, költő, zeneszerző.
Borsos Miklós műveinek fő
témája az ember, a természet
és a kettő elválaszthatatlan
egysége. Nőalakjai az érzel-
mek, az öröm, a fájdalom
kifejezői, a férfiportrék a
szellemet, a jellemet, az aka-
ratot fejezik ki. Az emberrel
együtt élő állatok, mint a
lovak és madarak megfor-
málásán keresztül jutott el a
természet ábrázolásáig.
Kiváló alkotásáért jutal-
mat vett át Ódor Erzsébettől
Juhász Alexandra, Takács-
Győri Diána, Obermayer
Kíra, Bakonyi Noel, Szend-
rei Laura Hanna, Sinkai
Lili, Benkő Liliána, Lukács
Eszter, Pados Bálint, Süve-
ges Kornélia, Márton Tibor,
Antal György Ákos, Németh
Vivien, Gerecs Anna, Bókony
Sára, Csincsi Dominik, Ben-
de Balázs, Bognár Dániel,
Mód Kinga, Kóródi Renátó,
Pomper Alexandra, Károlyi
Zsolt, Mekler Rebeka, Föl-
di Klaudia, Dragodán Lili,
Gergye Dániel, Mód Andrea,
Halla Virág, Kiss Csenge,
Lénárt Laura, Zoller Már-
ton, Spéth Nataniel, Meizer
Balázs, Róth Olimpia, Simon
Patrik, Faa Zsófia, Simon
Sára, Kovács Gábor, Pa-
dos Rebeka, Bókony Ádám,
Szécsi Mercédesz, Pákozdi
Gréta, Somlóvári Sára, Bódi
Szabina, Hosszú Alexandra,
Selmeci Emese, Orbán Eli-
zabet, Nagy Angéla, Nyomó
Viktória.
A megnyitón közremű-
ködött az iskola énekkara és
Grőberné Adorján Renáta.
A festmények három hétig
tekinthetők meg az iskola
aulájában.
T.A.

More Related Content

What's hot

Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó
 
Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó
 
Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.Ajkai Szó
 
Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.Ajkai Szó
 
Ajka Szó 2015.06.19
Ajka Szó 2015.06.19Ajka Szó 2015.06.19
Ajka Szó 2015.06.19Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.04.19.
Ajkai Szó 2019.04.19.Ajkai Szó 2019.04.19.
Ajkai Szó 2019.04.19.Ajkai Szó
 
Ajka Szó 2017.03.24.
Ajka Szó  2017.03.24.Ajka Szó  2017.03.24.
Ajka Szó 2017.03.24.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.12.13.
Ajkai Szó 2019.12.13.Ajkai Szó 2019.12.13.
Ajkai Szó 2019.12.13.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9Ajkai Szó
 

What's hot (20)

Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.Ajkai Szó 2017.02.24.
Ajkai Szó 2017.02.24.
 
Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.
 
Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.
 
Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.Ajka Szó 2016.11.25.
Ajka Szó 2016.11.25.
 
Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.Ajkai Szó 2016 11.18.
Ajkai Szó 2016 11.18.
 
Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.Ajkai Szó 2017.01.27.
Ajkai Szó 2017.01.27.
 
Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.
 
Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.Ajkai Szó 2016.12.02.
Ajkai Szó 2016.12.02.
 
Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.
 
Ajka Szó 2015.06.19
Ajka Szó 2015.06.19Ajka Szó 2015.06.19
Ajka Szó 2015.06.19
 
Ajkai Szó 2019.04.19.
Ajkai Szó 2019.04.19.Ajkai Szó 2019.04.19.
Ajkai Szó 2019.04.19.
 
Ajka Szó 2017.03.24.
Ajka Szó  2017.03.24.Ajka Szó  2017.03.24.
Ajka Szó 2017.03.24.
 
Hangvilla - Novemberi műsorfüzet
Hangvilla - Novemberi műsorfüzetHangvilla - Novemberi műsorfüzet
Hangvilla - Novemberi műsorfüzet
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.
 
Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.
 
Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.Ajkai Szó 2016.07.15.
Ajkai Szó 2016.07.15.
 
Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.Ajkai Szó 2017.03.31.
Ajkai Szó 2017.03.31.
 
Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.
 
Ajkai Szó 2019.12.13.
Ajkai Szó 2019.12.13.Ajkai Szó 2019.12.13.
Ajkai Szó 2019.12.13.
 
Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9
 

Similar to Ajkai szó 2015.02.06.

Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdfAjkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdfAjkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.05.08
Ajkai Szó 2015.05.08Ajkai Szó 2015.05.08
Ajkai Szó 2015.05.08Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.04.20.
Ajkai Szó 2018.04.20.Ajkai Szó 2018.04.20.
Ajkai Szó 2018.04.20.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16. Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16. Ajkai Szó
 
Hangvilla Programfüzet - 2014. december
Hangvilla Programfüzet - 2014. decemberHangvilla Programfüzet - 2014. december
Hangvilla Programfüzet - 2014. decemberVeszpremiProgramiroda
 
Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.12.14.
Ajkai Szó 2018.12.14.Ajkai Szó 2018.12.14.
Ajkai Szó 2018.12.14.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13Ajkai Szó
 
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE nemessuli
 
Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2015.03.20
Ajkai Szó 2015.03.20Ajkai Szó 2015.03.20
Ajkai Szó 2015.03.20Ajkai Szó
 

Similar to Ajkai szó 2015.02.06. (20)

Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdfAjkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
 
Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.
 
Ajkai Szó 2015.05.08
Ajkai Szó 2015.05.08Ajkai Szó 2015.05.08
Ajkai Szó 2015.05.08
 
Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.
 
Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.
 
Ajkai Szó 2018.04.20.
Ajkai Szó 2018.04.20.Ajkai Szó 2018.04.20.
Ajkai Szó 2018.04.20.
 
Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16. Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16.
 
Hangvilla Programfüzet - 2014. december
Hangvilla Programfüzet - 2014. decemberHangvilla Programfüzet - 2014. december
Hangvilla Programfüzet - 2014. december
 
Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.Ajkai szó 2014.12.19.
Ajkai szó 2014.12.19.
 
Ajkai Szó 2018.12.14.
Ajkai Szó 2018.12.14.Ajkai Szó 2018.12.14.
Ajkai Szó 2018.12.14.
 
Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.Ajkai Szó 2016.03.04.
Ajkai Szó 2016.03.04.
 
Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13
 
Hangvilla - Oktoberi musorfuzet
Hangvilla - Oktoberi musorfuzetHangvilla - Oktoberi musorfuzet
Hangvilla - Oktoberi musorfuzet
 
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
A KIMI TAGOZATAINAK MŰVÉSZETI VERSENYE ÉS DRÁMATRÉNINGJE
 
Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.Ajkai Szó 2019.06.14.
Ajkai Szó 2019.06.14.
 
PAG magazin
PAG magazinPAG magazin
PAG magazin
 
Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.
 
Ajkai Szó 2015.03.20
Ajkai Szó 2015.03.20Ajkai Szó 2015.03.20
Ajkai Szó 2015.03.20
 

Ajkai szó 2015.02.06.

  • 1. Bakos Titanilla és Orbán Réka műsorvezetők kö- szöntötték Gerencsér Hildát, az iskola volt igazgatóját, a városvezetés képviselőit, a megjelent vendégeket, majd a 10. g osztály tanulói Kocsi Ta- másné táncpedagógus beta- nításában, korhű jelmezben eltáncolták a Palotást. Ezután elérkezett a nagy pillanat, amikor a tanulók felsorakoztak a szalagtűzés- hez. Kovácsné Papp Ágnes in- tézményvezető köszöntötte a végzősöket. Teréz anyát idéz- te: „Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk.” Eb- ben az iskolában egy csapatot alkotnak a tanulók. Gyönyörű nyakékhez hasonlította a di- ákokat, akik a szemük láttára csiszolódtak, alakultak, majd felnőtté váltak, akiknek mos- tantól döntéseket kell hozni- uk. Ebben természetesen szá- míthatnak tanáraikra és szü- leikre. Majd Benkő Marcel 11. g osztályos tanuló köszöntötte a végzősöket. Útravalóként Puskint idézte „...egy napod se múljonelanélkül,hogymaga- dat valamivel jobbá ne tetted volna; hogy ezt tehesd, először is járj végére annak, hogy mi vagy te most!” A köszöntők után Vajainé Kovács Erzsébet osztályfőnök láthatóan meghatódottan feltűzte a szalagot, ami kitű- ző az iskola címerével és az éppen aktuális évszámmal. Majd a végzősök a tanára- iknak is feltűzték a szalagot. Szép gesztus volt, hogy a kö- szöntésből az alsós tanító né- niket sem hagyták ki. Ezután Szabó Krisztina Bernadett, a 12. g tanulója köszönt el a többiek nevében az iskolától. Elmondta, hogy az ő osztályuk nem közhe- lyes, nem sablonos, mind- annyian különfélék, mégis jó közösségé kovácsolódtak. Megköszönteatanároknak,a szüleiknek, a nagyszülőknek, hogy biztosították számukra a lehetőséget a tanuláshoz. Ezután a tizenkettedikesek meglepetés filmjét vetítették le, amelyben az érettségi el- rablását dolgozták fel. Majd az osztályfőnöknek külön is megköszönték a fáradozását, aki hosszú időt töltött ezzel az osztállyal. Vajainé Kovács Erzsébetnek nehéz az elsza- kadás, erős szálakkal kötődik mind a 22 végzőshöz. A műsor a 11. g osztály szereplésével folytatódott. A programot Cserháti Csil- la állította össze és tanította be. Elsőként a kamarakórus Boggie Parfüm című dalát énekelte, majd latin tánco- kat adtak elő. Horváth Eliza egy Balkán Fanatik számot énekelt, Feljött a nap címmel, majd ismét a kórus dalolt. Ezután a csengettyűsök Mo- zart zenéjét szólaltatták meg. A színes műsor végén a 11. g lánycsapata táncolt fiatalos lendülettel. Az est fénypontja, a végző- sök keringője zárta a műsort, amit Gacza Roland tanított be. A tizenkettedikesek kí- vánsága szerint három bécsi keringőt táncoltak. Ezután az Extázis zenekar zenéjére rop- hatták. Este 10 órakor még egyszer előadták a keringő- ket. A bál éjfélig tartott. Cs.B.É. 28. évfolyam, 5. szám A város lapja 2015. február 6., péntek Városunkban él a me- gye, sőt az ország egyik legtehetségesebb sakko- zója Egresi Máté. A kilen- cedikes gimnazista fiúnak 2190 élő pontszáma van, amivel jelenleg városunk- ban vezeti a ranglistát. Legközelebbi célja a FIDE mesteri cím elnyerése, amihez a 2300 pontot kell elérnie. Hároméves korában ta- nult meg sakkozni édes- apjától és testvérétől. Óvo- dásként már megyei diák- olimpián az iskolások kö- zött ért el II. helyet. Szor- galmának és tehetségének köszönhető, hogy 2011- ben megnyerte a Veszp- rémi Nyár sakkversenyt, majd 2014-ben bronzérmet szerzett a keszthelyi Nem- zetközi Sakkversenyen. Veszprém megyében a leg- magasabb értékszámú ifjú- sági játékos. Szinte minden versenyről díjazottként tér haza. A Bródy Imre gimnázi- umba jár, ahol a tanulás- ban is megállja helyét 4,5- ös átlagával. Matematikus vagy fizikus szeretne lenni, de természetesen a sakkot is szeretné majd tanítani és megszerettetni másokkal. (Fotó: Györkös) A HÉT EMBERE EGRESI MÁTÉ Szalagavató volt a Vörösmartysoknál Hógolyókkal kergették a telet a Borsos iskola diákjai In memoriam Borsos Miklós Ünnepi díszbe öltöztették az Ajkai Erőmű kultúrházának báltermét január 31-én. Itt tartották a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium szalagavató bálját, ami nagy pillanat minden végzős életében. Palotás nélkül nincsen bál (Fotó: Györkös) 25 évvel ezelőtt, 1990. január 27-én hunyt el Borsos Miklós. A jubileum alkalmából Borbás János fotóriporter adta át szerkesztőségünknek archívumából ezt a fotót, amely Borsos Miklós ajkai kiállításának megnyitóján készült halála előtt egy évvel, 1989-ben. A Borsos Miklós Általános Iskola első osztályos diákjai elsőként búcsúztatták leghi- degebb évszakunkat január 29-én délután. Ekkor rendez- ték ugyanis a tanító nénik a farsangi mulatságot a legif- jabb tanulók számára. Bár az időjárás nem épp télbúcsúz- tató arcát mutatta, az aprósá- gok jókedvét ez csöppet sem befolyásolta. Sőt! A csöppségek karneváli ka- valkádját az intézmény falain belül tartották. Már délután három óra előtt izgatott gyer- mekek és szülők népesítették be az épületet. Röpke fél óra alatt változott át a tantermek diákserege bohócok, busók, tündérek, banyák, mackók, pókemberek és más nem hét- köznapi lények gyülekeze- tévé. A tornatermi jelmezes felvonulás mindenki számára tartogatott meglepetést. Bár a szülőkből álló zsűri osztá- lyonként csak az első három legjobb jelmezt díjazta, a többi „maskaraöltőnek” sem kellett üres kézzel távoznia. Minden felvonuló igyekeze- tét jutalmazták a szervezők. Az ünnepélyes pillanatok után a gyermekek elvonul- tak saját osztályaikba, hogy farsangi játékokkal, vetél- kedőkkel, majd kifogyha- tatlannak tűnő tombolasor- solással múlassák az időt, s a telet, amely odakint hatá- rozottan ragaszkodott saját jelenlétéhez. Sűrűn hulló pelyhek formájában lesett be a jókedvtől hangos tanter- mekbe. A mulatság perceit természetesen követték a fenséges „eszem-iszom” pil- lanatai, majd következett az est fénypontja. A rendezvénynek egyetlen csendesen szemlélődő részt- vevője volt, s ő csak a legvég- ső pillanatokra várt. Az in- tézmény előterében már egy hete álldogált szerényen, de csütörtök este sötétedés után ő került az események közép- pontjába, minden kíváncsi tekintet csak rá szegeződött. Ő volt a kiszebáb, akit a far- sangi mulatság résztvevői gondűző cédulákkal halmoz- tak el, hisz ezek megsemmisí- tésére egyedül ő volt hivatott. Az iskolaudvar egyik ha- talmas hókupacán talált he- lyet a kisze, s ott a magasban csaptak fel a lángok, amelye- ket a jelen lévők csodálkozó kiáltásai kísértek. Ahogy a lángok csendesedtek, az izga- tott gyermekek úgy kerültek egyre közelebb a bábhoz, s – az időjárás fintorának kö- szönhetően – hógolyóikkal adtak pár jól irányzott utolsó célzást a télnek. A lassan kialvó parazsat még páran körülvették, majd a csendes havazás az utolsó hamufoltot is befedte. Ha az időjárás úgy is dön- tött, még ragaszkodik a tél- hez, hát legyen! Hadd szán- kózzanak, hógolyózzanak, korcsolyázzanak még az ap- róságok, hadd legyenek még gyerekek! A remény csírája azonban minden résztvevő- ben ott van: talán valóban elkerülnek minket mindazon gondok, problémák, melyek táplálták a kisze fényes láng- ját, s egy szép év áll előttünk!
  • 2. Ajkai Szó 2015. február 6., péntek 2 A Kaszinó nagytermében ismét báloztak: a Vizikék és Zöldikék Óvoda jótékonysá- gi farsangi bálját rendezték meg január 31-én 19 órai kezdettel. Varga Adrienn műsorve- zető köszöntötte a megjelent 220 vendéget, többek között Johanidesz Sándor önkor- mányzati képviselőt, aki megnyitotta a bált és dr. Já- ger Lászlót, Ajka város cím- zetes főjegyzőjét. Két alapítvány is segíti az óvodák működését. A „Zöl- dikék Jövőjéért Alapítvány” az óvoda felújítását céloz- ta meg, ehhez gyűjt anyagi fedezetet. Az „Egészséges Életmódért Alapítvány” a szakmai munkát támogat- ja. A Vizikék Óvoda tavaly már harmadszor kapta meg a Zöld Óvoda címet, a Zöldi- kék Óvoda pedig az Örökös Zöld Óvoda címet érdemel- te ki. Az óvodák fontosnak tartják a szülőkkel kialakí- tott harmonikus kapcsolatot, a mostani bál is ezt példázta. A műsor első részében a Zöldikék Óvoda Sün Balázs és Zümi csoportja adta elő kedves műsorát, amit Bog- dán Lajosné és Varga Ad- rienn óvodapedagógusok tanítottak be. Ezután a dr. Horváthné Baráth Piroska által vezetett Dinamik Rock „N” Roll Klub nagyszabású, élvezetes, változatos műso- rának tapsolhattak a vendé- gek. Az óvodásoktól a profi táncosokig szerepet kapott mindenki. Műsoruk még a színpad előtt nézelődő ki- csiket is elvarázsolta, táncra késztette, a szülők örömé- re. A gyerekek után Sipőcz Andrea vezetésével a Bahar Orientál Hastánc csoport kápráztatta el a nézőket. Ezek után vehette kezde- tét a mulatság Kaszap István zenéjére. Éjfélkor kisorsolták a tombolatárgyakat. A fődíj egy mikrohullámú sütő volt, amelyet Vajai Csaba nyert meg. A bál hajnalig tartott. Cs.B.É. Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata. Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajka Város Önkormányzata. Kiadásért felelős: Kerekes Bálint ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén. Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes. Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Összetartó közösség, hagyományőrzés A Vizikék és Zöldikék is farsangoltak Április 12-én választhatunk új képviselőt Április 12-re tűzte ki az időközi országgyűlési kép- viselő-választást Veszprém megye 3-as számú egyéni választókerületében a Nem- zeti Választási Bizottság (NVB) január 28-án. Az érintett 60 Veszprém megyei település – köztük Ajka – vá- lasztópolgárai a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő he- lyére választanak képviselőt. Lasztovicza Jenő tavaly áprilisban az országgyűlé- si képviselők választásán Veszprém megye tapolcai székhelyű, Ajkát is magába foglaló 3. számú egyéni vá- lasztókerületében szerzett mandátumot a szavazatok 43,14 százalékának támoga- tásával. Az időközi választás idő- pontját az országgyűlési egyéni választókerületi vá- lasztási bizottság javaslata alapján hivatalosan az NVB- nek kell kitűznie, a veszpré- mi választási bizottság pedig április 19-re tett javaslatot. A választási eljárásról szó- ló törvény szerint az időközi választást a mandátum meg- üresedésétől számított 120 napon belül vasárnapra kell kitűzni úgy, hogy a kitűzés- től számított 70-90 napon belül kell a választást meg- tartani. Az NVB január 28-i ülésén Patyi András, a testü- let elnöke azt mondta: az áp- rilis 19-re vonatkozó javas- lata megtételekor az egyéni választókerületi választási bizottság nem tudhatta, az NVB mikor tud összeülni, érkezik-e jogorvoslat a hatá- rozatuk ellen, illetve, hogy a Nemzeti Választási Iroda felkészült-e a választásnak egy – a törvényi feltételek- nek továbbra is megfelelő – korábbi időpontban történő lebonyolítására. Mint mond- ta, konzultált Pálffy Ilonával, az NVI elnökével, aki az ülésen is megerősítette, hogy az NVI rendszere készen áll arra, hogy a javasoltnál egy héttel korábbi, április 12-i időpontban bonyolítsa le a voksolást. Patyi András azt javasolta, hogy mivel az NVB-t nem köti az oevb ja- vaslata, ne az oevb által java- solt április 19-re, hanem egy héttel korábbra, április 12-re tűzék ki az időközi válasz- tást. Az első lehetséges idő- pontra történő kitűzést az indokolja, hogy az országos törvényhozó testület kiegé- szítéséről van szó, ami orszá- gos ügy - érvelt. Az NVB végül egyhangú szavazással, a választott és delegált tagok szavazataival döntött arról, hogy április 12-re tűzik ki az időközi vá- lasztást. Az NVB az időközi választást kitűző határozatá- nak mellékletében rögzítette a választással kapcsolatos határidőket, határnapokat is. Eszerint a választókat február 23-ig értesítik arról, hogy szerepelnek a névjegy- zékben, az ajánlásokat szin- tén február 23-tól gyűjthetik az indulni szándékozók. Az országgyűlési egyéni válasz- tókerületben induló jelöl- teknek 500 érvényes aján- lást kell összegyűjteniük, az ajánlásokat március 9-én 16 óráig kell leadniuk a válasz- tási bizottságnál. Azok a választópolgárok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Magyaror- szágon, április 4-én 16 óráig kérhetik felvételüket a kül- képviseleti névjegyzékbe. Az időközi országgyűlési választáson is lehetőség van arra, hogy a választópolgár ne a lakóhelye szerinti szava- zókörben voksoljon, azaz át- jelentkezéssel szavazzon, de az időközi választáson csak az országgyűlési egyéni vá- lasztókerületen belül egyik településről a másikra lehet átjelentkezni. Az átjelentke- zési kérelmeket április 10-én 16 óráig lehet benyújtani. Az időközi voksolás hat- van település választópol- gárait érinti: szavazhatnak Ábrahámhegy, Ajka, Bada- csonytomaj, Badacsonytör- demic, Balatonederics, Ba- latonrendes, Bazsi, Bodorfa, Csabrendek, Dabronc, Gó- gánfa, Gyepükaján, Gyu- lakeszi, Halimba, Hegyesd, Hegymagas, Hetyefő, Hosz- tót, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Kékkút, Kisa- páti, Kővágóörs, Lesencefa- lu, Lesenceistvánd, Lesence- tomaj, Megyer, Mindszent- kálla, Monostorapáti, Nagy- vázsony, Nemesgulács, Ne- meshany, Nemesvita, Nyi- rád, Öcs, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sümeg, Sü- megprága, Szentbékkálla, Szentimrefalva, Szigliget, Szőc,Taliándörögd,Tapolca, Ukk, Uzsa, Veszprémgalsa, Vigántpetend, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalahaláp, Zalameggyes, Zalaszegvár választói. Tucatnyi hagyományőrző közösségi programot szer- vez minden évben az Ajka- rendekért Egyesület. A civil szervezet a helyi általános iskoka szülői szervezetének tagjaiból alakult hat éve, 2009. májusában. Rainiss Andrea elnöktől megtudtuk, gyermekeik elballagtak az iskolából, a felnőttek viszont továbbra is együtt akartak dolgozni, ötleteikkel, munkájukkal a településrészt gazdagítani. Az egyesület alakítását so- kan támogatták. - A közösséget nagyon összekovácsolta a város 800 éves évfordulójára szerve- zett programsorozat, a ké- szülődés - mondta az elnök. - Mindenki igyekezett, hogy segítsen abban, amiben tud. Az idei évben is a megszo- kott és várt programokon vehetnek részt a rendekiek és az érdeklődők. Január köze- pén megtartották a hagyo- mányos disznóölést. Farsan- gon beöltöznek, elfogasztják a disznótoros vacsorát, majd elégetik a telet jelképező ki- szebábot. Nőnapon a férfiak főznek, majd műsorral ked- veskednek a hölgyeknek. A hagyományos húsvéti éjsza- kai túrán már több, mint százan vesznek részt, pedig az út elég hosszú, Magyar- polány, Csurgó-kút, Bor- sodpuszta érintésével este nyolc órától hajnali négyig tart. Májusfát állítanak és táncolnak ki. Júniusban egy hetes hagyományőrző tábor- ba hívják a gyerekeket. Július első hétvégéje a sváb hagyo- mányok ápolása jegyében telik. A német nemzetiségi hétvége péntektől vasárna- pig tart, kiállítással, Erdősi Mihály focibajnoksággal, dalkörök és  táncegyüttesek bemutatkozásával. Augusz- tusban az egyesület tagjai tartanak közösségépítő tá- borozást, szeptemberben sportnapot szerveznek, Márton napon az óvodával és iskolával közös lampionos felvonulást tartanak a temp- lomig, majd a gyerekek Szent Márton életéből olvasnak fel. A libavacsora is része az ünneplésnek, a résztvevőket libacombbal, libazsíros ke- nyérrel kínálják. Advent első hétvégéjén betlehemet építenek a mű- velődési ház udvarán, a má- sodik hétvégén a gyerekeket hívják  Mikulásra, a harma- dik hétvége az ajándékkészí- tés jegyében zajlik. Az egyesület együttmű- ködik a Német Nemzetiségi Önkormányzattal, a dalkör- rel, az óvodával és az isko- lával. Hat éves munkájukat 2014-ben Együtt egymásért díjjal ismerte el Ajka város önkormányzata. T.A. Az óvodásoktól a profi táncosokig szerepet kapott mindenki (Fotó: Györkös) Fogyatékkal Élők Napja Országos rendezvény lesz június 13-án délelőtt 9 órai kezdettel a Fogyatékkal Élők Napja Ajkán a sportcsar- nokban. Zene, vers, tánc, büfé, étkezési lehetőség, nagy mulatás vár a résztvevőkre! Mindenkit szeretettel várunk! Rendezőség
  • 3. Ajkai Szó2015. február 6., péntek 3 Schwartz Béla bevezető- jében elmondta, hogy a vé- delem tanúi meg is jelentek, a feljelentő és az állítólagos zsarolás vádját alátámasz- tani próbáló vallomástevő azonban nem jelent meg, mint ahogy távol maradtak azok a jobboldali médiák is, amelyek korábban a vá- dakat részletesen taglalva ismertették. A Hír TV és a Magyar Nemzet tudósí- tói sem voltak ott, amelyek viszont épp erre a napra időzítve kreáltak egy újabb – immár a huszonkettedik – Schwartz-ügyet. – Szüleim bakonypéterdi házában 1992 óta működte- tünk falusi vendégfogadást feleségemmel közös vállal- kozásban. Akkor még nem ajkai polgármester voltam, hanem egy veszprémi bank- fiók vezetője. 200 négyzet- méteres telken áll a 60 négy- zetméter alapterületű régi parasztház, ennek felújításá- ra „nem találják” a húszmil- liós fedezetet az ügy kreálói. Pedig egyszerű a megfejtés és nem is titok: 13,4 millió forint támogatást nyertünk egy állami pályázaton, vala- mint felvettünk egy tízmilli- ós kölcsönt az egyik magyar banktól – nyilatkozta Sch- wartz Béla. A polgármester ezután részletekbe menően ismer- tette a sajtótájékoztató tu- lajdonképpeni témáját, a bí- rósági ügy lefolyását. Ebben nem a vád ellentmondásai voltak a legérdekesebbek, hanem azok az adatok, amelyek szerint – mint azt dr. Orbán György ügyvéd védőbeszédében kifejtette – egy politikai megrendelésre készült koncepciós per zajlik Schwartz Bélával szemben. -A2010-esválasztásokóta 21 feljelentést tettek ellenem, ezek nagy része szervezett akciók keretében történt. Különböző ügyeket kreáltak és a Fidesz frakció tagjainak kellett ezekről feljelentése- ket tenniük, így írta alá ezt a feljelentést is egyikük, aki azóta már bocsánatot is kért tőlem miatta. Kértem, hogy ezt a nyilvánosság előtt is tegye meg, hát az eddig még nem történt meg – mondta el a sajtótájékoztatón a polgár- mester. Kitért arra, amit a védőbeszéd is tartalmazott, hogy 2010 nyarán Ajka or- szággyűlési képviselője, Ékes József, magát Pintér Sándor belügyminisztert kérte fel hogy indítson nyomozást és szerezzen bizonyítékokat a hűtlen kezelésre és a zsaro- lásra. 2013-ban történt meg a vádemelés, ami szerint a vádlottak – Schwartz Béla elsőrendű, Horváth Béla másodrendű és Pék Attila harmadrendű vádlott – fik- tív szerződést kötöttek és fiktív elszámolást valósítot- tak meg. A zsarolás vádjára emellett azért volt szükség – állította a polgármester –, hogy halmazati bünte- tésként letöltendő börtön- büntetést kelljen kiszabni. A tárgyalást vezető bíró ál- láspontja szerint azonban bűncselekmény nem történt, mert bebizonyosodott, hogy Ajka városát vagyoni hát- rány nem érte, és a városve- zetőt a zsarolás vádja alól is felmentette, mert a sértett vallomása nem volt követke- zetes, nem lehet rá alapozni. Lapunk tudósítójának kérdésére a városvezető el- mondta, hogy a bevezető- jében említett 21 feljelentés négy év alatt, a 2010-es és a 2014-es választások között történt ellene. Ezek közül 19 már lezárult és mindös�- sze egyben, egy kisebb súlyú becsületsértési ügyben ma- rasztalták el és ítélték pénz- büntetésre. Horváth Béla tájékozta- tójában arról beszélt, hogy a kezdetben százmilliós ügy időközben tízmilliósra apadt, az ügyész pedig jobb híján gyakorlatilag azt kérte a bíróságtól, hogy akkor is sújtson le rájuk a törvény tel- jes szigorával, ha a vádlottak nem is követtek el bűncse- lekményt, „mert különben az ügy üzenete az lesz, hogy polgármesterek bármit meg- tehetnek”... A bíróság azon- ban bűncselekmény hiányát állapította meg és felmentet- te mindhármukat. Pék Attila emlékeztetett rá, hogy cége azt a munkát, amit a szakértő 22 millió forintra értékelt, 10,7 millió forintért végezte el az önkor- mányzatnak, amiből a kifi- zetés után hatmillió forint támogatást adott az FC Aj- kának. Az eredménye pedig az lett, hogy a feljelentés után megjelent a cég telephelyén három fegyveres rendőr ház- kutatást tartani és mindent felforgattak. Mindeközben a neten, a fészbukon a jobb- oldali tábor nyíltan sikkasz- tással vádolta őt. - Nem kívánom senki- nek azt az érzést, amikor a gyermekem a hír hallatán sírva jött haza az iskolából. Vagy amikor a rendőrségen rabosítottak, ujjlenyomatot, DNS-mintát vettek és fény- képet készítettek rólam, mint egy bűnözőről... – mondta, majd így folytatta: – A má- sodik házkutatás már más körülmények között zajlott. Egy helyi fideszes képviselő ravasz módon elhíresztelte, hogy a munkahelyemen és a lakásomon is újra házkutatást tartottak, és lefoglaltak min- den iratot, minden számító- gépet. Azonban valami hiba csúszott a rendszerbe, mert a házkutatásra csak két hét múlva került sor. Akkor kö- zöltem a rendőrökkel, hogy már jelezték az érkezésüket és össze is készítettem minden bizonyítékot az asztalra. Így nem kellett a nyomozóknak újra szétszedni az irodát... Megemlítette azt is, hogy a térség volt országgyűlé- si képviselője azzal az in- dokkal nem engedte cégét egy szomszédos városban dolgozni, hogy rendőrségi eljárás folyik egyik vezetője ellen. - Tudhatta persze – mondta Pék Attila –, mert a képviselő maga is a feljelen- tők között volt. Mondandóját az építé- si vállalkozó így zárta: – A több mint négy évig tartó el- járás után, a megaláztatások, a lejáratás, és egy szívműtét után, bízom benne, hogy mielőbb lezárul az ügyünk. És hogy kik okoztak na- gyobb kárt az államnak, kik akartak tönkretenni emberi életeket és kik voltak az iga- zi bűnösök, azt döntsék el önök! A büntető eljárás másfél- millió forintos költsége az államot terheli... Láng György Géza A védelem szerint koncepciós per zajlik Tollfosztás sudrival SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Letöltendő börtönbüntetés lett volna a kettős vád célja Sajtótájékoztatón ismertette Schwartz Béla polgármes- ter és két vádlott társa annak a pernek a történetét, amely első fokon mindannyiuk felmentésével zárult január 23-án a Veszprémi Járásbíróságon. A tájékoz- tatóra nemcsak a sajtó képviselőit hívták meg, hanem mindazokat, akik az ügyben valamilyen módon érin- tettek voltak. Schwartz Béla, jobbján a harmadrendű, balján a másodrendű vádlott (Fotó: lgyg) Hatodik alkalommal tartják a tollfosztást a bó- déi Nosztalgia Nyugdíjas Klub tagjai a közösségi házban. A hagyományőr- ző munkát január végén kezdték, és terveik szerint három klubnapon folytat- ják. A tollfosztás végén a sudrit, vagyis a vendéglá- tással egybekötött vidám délutánt még a farsangi időszakban megtartják. Mint minden évben, az idén is paplant készítenek a libatollból, amelyet egy bó- déi kislánynak ajándékoz- nak, aki családja negyedik gyermekeként jön világra. A tollfosztás első napján Szimeiszter Imréné, Panni néni, a klub vezetője kuko- ricaprószával kínálta klub- társait. A sudrira többek között rózsafánkot és sza- lagos fánkot süt majd. A tollfosztás régi falusi hagyomány, a falvakban mindenki tartott kacsát, libát. A szárnyasok tollát évente háromszor szedték le, száraz, szellős helyen tárolták. Januárban ös�- szegyűltek az asszonyok a házaknál tollat fosztani. Ez nem csupán munka, ha- nem közösségi program is volt, beszélgettek, énekel- tek, tréfálkoztak. A házi- asszony finomakat sütött, megvendégelt mindenkit. Panni néninek egyik té- len, amikor a klub jövő évi programjain gondolkodott, eszébe jutott a tollfosz- tás. Ötletét megbeszélte a klubtagokkal, akik lelke- sen fogadták azt. Több- ségük fiatalként számos tollfosztáson vett részt, örültek, hogy ismét részük lesz az élményben. Keres- tek egy gazdát, aki libákat tart. Kaptak tollat bőven. Már csak az volt a kérdés, mire használják fel a tollat. Ekkor jött az ötlet, hogy valamelyik helyi kisgyer- meknek készítsenek pap- lant. A felkeresett család örömmel fogadta. Azóta a kisfiúk világoskék, a kis- lányok rózsaszín huzattal kapják a pehelypaplant. Az átadásra elmegy az egész család, szülők, nagyszülők, akik közösen ünnepelnek a klubtagokkal. T.A. Negyvenhatan sakkoztak Immár 33. alkalommal rendezték meg városunkban a Koloszár József Sakk Emlékversenyt. A 46 induló között Egresi Máté végzett az élen, őt Marton József és Paksa Rudolf követte a ta- bellán. Képünkön utóbbiak mérkőzés előtti kézfogása látható. (Fotó: Györkös)
  • 4. Ajkai Szó 2015. február 6., péntek 4 Európai Szociális Alap AJKA ÉS TÉRSÉGE CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE MEGHÍVÓ Sok szeretettel várjuk az ajkai lakosokat feb- ruár 9-én 16:30 órai kezdettel a Civil házban tartandó Pa-Ci Panellakó Civilek elnevezésű pályázat eredményeit ismertető fórumunkra. Európai Szociális Alap AJKA ÉS TÉRSÉGE CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE SAJTÓKÖZLEMÉNY Ajka, PA-CI – Panellakó Civilek TÁMOP 5.5.4-13/2-2013-0021 Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsé- ge 2015. február 9-én zárja a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meg- hirdetett TÁMOP-5.5.4 kódszámú „Lakókö- zösségi programok, kezdeményezések támo- gatása” című pályázati felhívás keretében a „PA-CI Panellakó Civilek című projektjét. A pályázat során 20 együttműködő partnert szereztünk, valamint megvalósítottunk 4 ak- cióprogramot, 122 közösségi rendezvényt, 224 óra tanácsadást, 14 lakossági fórumot, valamint közösségi tervezést követően elké- szült a felnőtt játszótér a Civil ház udvarán. A program keretében működő Lakossági Információs és Szolgáltató Iroda (LISZI) a pályázat zárását követően még 3 hónapig biztosítja szolgáltatásait, úgymint hírlapolva- sási lehetőség, internetezés, illetve heti 2x2 órában tanácsadás. A program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A kezdeményezés 29 999 562 Ft összegű támogatást nyert el. Légy része a jövőnknek! A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet- len autóipari beszállítóinak.Veszprémi gyárunkban készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame- ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk. 2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT gyártásunkat. Az épületbővítéssel is járó beruhá- zás újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében. Amit kínálunk: • versenyképes fizetés • 13. havi fizetés •béren kívüli juttatási csomag • kiváló munkakörülmények • inspiráló feladatok a legfejlettebb technológiákat alkalmazva • karrierlehetőség egy lendületes csapat tagjaként • hosszú távú, stabil munkalehetőség egy biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál TERMELÉSI TRÉNER MŰSZAKVEZETŐ GYÁRTÁSTÁMOGATÓ MÉRNÖK HARDVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK SZOFTVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK TESZTLABOR MÉRNÖK PROJEKT MÉRNÖK PFMEA KOORDINÁTOR ÜZLETI RENDSZEREK FELELŐSE Az alábbi munkakörbe keresünk új munkatársakat: Jelentkezés módja: Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló, emberközpontú vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre: info@valeo.hu Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat. valeo_150108_9pozi_127x200.indd 1 1/8/15 9:52 PM Városunk legfiatalabb nyug- díjasklubja, az Orchidea, január 30-án délután rendezte máso- dik farsangi mulatságát a Ka- szinó báltermében. A klub 2013-ban alakult 13 lelkes friss nyugdíjas akaratá- ból, Völler Károlyné irányítá- sával. A napjainkban 28 taggal működő csoport e rövid idő alatt is már számtalan prog- ramot szervezett. Állandó résztvevői különböző városi rendezvényeknek. Névnapokat közösen tartanak, versenyekre járnak és a Civil Ház rendez- vényeit is segítik. Nagyon jó kapcsolatot ápolnak az Idősek Otthonával. Karácsony előtt 50 rászoruló gyermeknek készí- tettek cipődobozba ajándékot. A klubban népdalkört is alakí- tottak a saját és mások szóra- koztatására. Mindennapjaikra a vidámság, a jókedv, az egy- másra figyelés a jellemző, amit megalakulásukkor fő célként tűztek ki. A bál kezdetén a klubvezető köszöntötte a meghívott vendé- geket, köztük dr. Horváth József alpolgármestert és Utassy Ist- vánt, a Humán és Népjóléti Bi- zottság elnökét. A rendezvényt az alpolgármester nyitotta meg, majd kezdetét vette a változa- tos műsor. Verseket mondtak, jelenetet adtak elő és Preinin- ger Sándorné Marika kivételes előadásában Romhányi József rímfaragó Szamármeséjét hall- hatták a jelenlévők nagy de- rültség és elismerés közepette. A műsor végén nyolc klubtag cigánytáncot adott elő, majd felkérték a vendégsereget egy keringőre. Néhány tánc után a tombola- sorsolást is megtartották, ami- hez a nyereménytárgyak nagy részét klubtagok ajánlották fel. Az egyik ajkai cukrászda által felajánlott ízletes tortát Stumpf Béláné, az Üveges Nyugdíjas Klub tagja nyerte meg. Pék At- tila és felesége zenéjére este ki- lenc óráig ropták a résztvevők a táncot. Cs.B.É. A legfiatalabb nyugdíjasklub farsangja A műsor végén nyolc klubtag cigánytáncot adott elő (Fotó: Györkös) HIRDESSEN AZ AJKAI SZÓBAN! HirdetésfelvételaVárosháza4.emeleténa422-esirodábanazAjkaiMédiaNonprofitKft-nél. Telefon:06-88/521-164 Hirdetésie-mailcím:ajkaimediakft@gmail.com Web:www.ajkaimediakft.hu
  • 5. Ajkai Szó2015. február 6., péntek 5 Bakonygyepes 2014-ben ünnepelte fennállásának 800 éves évfordulóját, ami egybeesett Ajka település ünnepségsorozatával. Így többszörösen aktuális volt, hogy a városi versengésről könyv jelenjen meg gyepesi szemmel. A könyv elkészí- tésében nagy szerepe volt Grőberné Adorján Renátá- nak és Pék Attilának is. A bemutató kapcsán a szerző elmondta, hogy e könyv létrejöttét a falu ös�- szefogásának köszönheti, hiszen az egész falu részt vett e nagy munkában. A kiadvány 96 oldal terje- delmű. Az első részben a részletes forgatókönyv ol- vasható, a második részben 40 oldalon keresztül 80 szí- nes kép látható, így minden szereplő viszontláthatja magát könyvben, ami nagy örömöt jelent mindnyájuk számára. Az eseményeket időrendi sorrendben nyo- mon lehet követni áprilistól egészen szeptember 21-ig, az előadásig. A képek meg- mutatják a felkészülés, az előadás hangulatát és a sza- badtéri kiállításba is bepil- lanthat az olvasó. Az előadás rendezője, Grőberné Adorján Renáta beszélt a próbákról a fel- készülésről, az énekek ki- választásáról. Az önzetlen segítségről, amit a falube- liek adtak, és arról, hogy boldoggá tette a falut ez a feladat. Pék Attila önkormányza- ti képviselő elmondta, hogy a kapott pénzt a templom- kert helyreállítására szeret- nék felhasználni, amihez az önkormányzat is hozzájá- rul, így régi vágyuk telje- sülhet. Minden szereplő és köz- reműködő ajándékba kapta a könyvet, amit személye- sen adott át nekik Áment Márton csapatvezető, aki minden településrész kö- zül elsőként készítette el a verseny emlékeztetőjét. Így minden érintett lapozgat- hatja és a számára kedves képeket nézegetheti. Cs.B.É. Könyvbemutató a 800 éves BakonygyepesrőlKezedben az egészséged Gálaműsor és múzeumi foglalkozás Schifter Party volt Vázsonyban Megtelt a Bakonygyepesi Művelődési Ház színházter- me február elsején délután. Egy Áment Márton által szerkesztett könyv bemutatása sok gyepesit vonzott. Sokan kértek dedikálást is az új könyvbe (Fotó: Györkös) Nem voltak babonásak... (Fotó: Györkös) Nyolcadik oszályosok- nak rendezett egészségügyi vetélkedőt január 28-án a szabadidőközpont ifjúsági csoportja az intézmény au- lájában. A Kezedben az egész- séged című vetélkedőn 14 csapat mérette meg magát. A hat feladat során a diákok az egészséges táplálkozás- sal, a szexuális úton terjedő betegségekkel, a szaporító szervrendszerekkel, és a fo- gamzáságátló módszerek- kel kapcsolatos tudásukról adhattak számot. A vetél- kedő Kersnerné Trombitás Judit biológiatanár vezeté- sével zajlott, a megoldásokat Krózserné Makkos Anikó és Radnainé Szőke Eszter védőnők, Horváth Rita és Viaszné Meinczinger Ka- talin programszervezők, valamint a zsűri elnöke, Horváthné Mikuláskó Mó- nika biológiatanár értékel- te. A vetélkedőt Páhi Dóra, Barta Ágnes és Pénzes Enikő nyerte, akik a Bródy Imre Gimnáziumból érkeztek. A második helyen három iskolatársuk, Szabó Csenge, Zsigmond Flóra, és Molcsán Anna végzett, a harmadik helyezést pedig a Szent Ist- ván Király Római Katoli- kus Általános Iskola három diákja, Kocsor Nóra, Rieder Sára, és Rosta Dzsenifer sze- rezte meg. zsge Gálaműsorral folytató- dott a Fekete István em- lékhét programsorozata a Nagy László szabadidő- központ színháztermében január 27-én. A hagyomá- nyos programon a második és a negyedik osztályosok mutatták be az alkalomra készült műsorukat. A má- sodikosok nyolc műsor- számot mutattak be, ame- lyek között volt zászlótánc, amelyet a nemzeti szineket jelképező piros, fehér va- lamint zöld ruhában adtak elő, orosz tánc és aerobik. Dalnoki Janka prózával szerepelt, Simaházi Rudolf zongorázott. A másodiko- sok egy jelenetet valamint a Kacor király mesejátékot is előadták. A negyedike- sek két Janikovszky Éva da- rabot, és egy  Lázár Ervin mesejátékot mutattak be, valamint rockyt táncoltak, és  Longhi Nicolas zongo- rázott. Másnap a  3. B osztályo- sok vettek részt múzeumi foglalkozáson, amelyen a Tüskevár című regényt dolgozták fel Gerencsér Mária tanítónő és Anger- mayer Judit muzeológus vezetésével. A gyerekek részleteket néztek meg a filmből, majd kézműves foglalkozáson vettek részt, azt követően megtekintet- ték a filmhez kapcsolódó kiállításokat. A horgászok által használt felszerelése- ket többen ismerték. Mint kiderült, többen horgász- nak családjukkal, és az is- kolában is foglalkoztak a témával. A múzeumban is kipróbálhatták, milyen él- mény halat fogni, igaz, ott csak tálból kellett műanyag halakat kiemelniük. Egyedi Anna figyel- mét Fekete István élete és munkássága ragadta meg. Érdeklődéssel hallgatta a műveiről, az általa használt állatnevekről tartott elő- adást. Tróbert Zénó a hor- gászfelszereléseket ismerte fel, és elmondta, melyiket mikor használják. A kisfiú maga is horgászik a Dunán. Még csak kisebb halakat fogott, de annak is örült. Megtudtuk tőle, hogy sze- ret múzeumba járni, az összes ajkai kiállítóhelyet ismeri. Ellmann Emília és Vörös Zsófia alkotni szeret. Nekik legjobban a kézmű- ves foglalkozás tetszett, amelyen dekupázs techni- kával baglyos hűtőmágnest készítettek papírból. Dal- noki Jankának és csapatá- nak jól ment a horgászat, örömmel újságolta, hogy 18 műanyag halat fogtak ki a tálból. Ő is többször járt a múzeumban, a foglalkozá- son Fekete István szemé- lyes tárgyai ragadták meg leginkább a figyelmét. T.A. A másodikosok nemzeti színekbe öltözve zászlótáncot mutattak be (Fotó: Györkös) Makettek és készítőik Nagyvázsonyban negyedik alkalommal találkoztak ácsok és ács tanulók Schifter Party keretében, ami egy új szem- léletű szakmai továbbképzés. Fiatal szakmunkástanulókat kísérnek el szakoktatóik, hogy itt megismertessünk velük olyan szerkesztési elveket és módszereket, amelyek a né- met duális szakképzés részét képezik. 18 tanuló érkezett Szeged- ről, Székesfehérvárról, Ka- posvárról, Veszprémből és Szombathelyről. Ács oktatók és szakemberek tiszteltek meg bennünket Egerből és Sopron- ból is. A party első napján dr. Hantos Zoltán, a Nyugat Ma- gyarországi Egyetem docense tartott egy előadást, valamint vendégünk volt két szombat- helyi fiatal is: Felbert Attila és Vidos Ádám, akik a Fran- ciaországban megrendezett Euroskills 2014 versenyen ács szakmában a 3. helyezést érték el. Fontos tudni, hogy mindketten részt vettek már az előző Schifter Partyk vala- melyikén. Három nap alatt elkészí- tettünk egy-egy tetőmakettet, ötvözve a hagyományos és modern geometriai és mate- matikai eljárások előnyeit. Az egymástól tanulás folyamatá- ban segített Sándor István és Szűcs Gergő is, a bukaresti Te- tőfedő Világbajnokság bronz- érmes versenyzői. Mindket- ten a veszprémi Medgyaszay István Szakközépiskolában tanultak, Sándor István je- lenleg is az intézmény diákja. Szűcs Gergő pedig különösen kedves vendége és példaképe is volt egyben a rendezvény- nek, hiszen a 2014-es Schifter Party alkalmával ismerkedett meg a Euroskills, Worldskills versenysorozat követelmé- nyeivel, jelenleg pedig már a világbajnokságra készül. A Worldskills 2015 versenyen ács szakmában Gergő képvi- seli Magyarországot. szamba
  • 6. Ajkai Szó 2015. február 6., péntek 6 A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ tisztelettel meghívja Önt és családját Németh Ferenc képzőművész kiállí- tásának megnyitójára február 11-én 17.00 órára a művelődé- si központ kiállítótermébe.(Ajka, Szabadság tér 13.) A kiállítást megnyitja Csabai Tibor grafikusművész, közreműködnek a Zene- iskola növendékei. A kiállítás megtekinthető február 27-ig, mun- kanapokon 9.00-16.30 óráig. KIÁLLÍTÁSKÍNÁLÓ PROGRAMAJÁNLÓ Moziműsor Az aktuális moziműsor filmismer- tetőkkel bővítve olvasható az Ajka. Ma honlapon! Csingiling és a Soharém legendá- ja 3D - szinkronizált amerikai ani- mációs mesefilm, 76 perc – február 5. csütörtök és február 11. szerda között hétköznap 14.30 illetve szombat-vasárnap 13.00, 14.30 és február 12. csütörtök és február 18. szerda között hétköznap 12.30 illetve szombat-vasárnap 15.00, tovább február 21-22. szombat-va- sárnap 13.00 SpongyaBob: Ki a vízből! 3D - színes, magyarul beszélő, ameri- kai családi animációs film - febru- ár 12. csütörtök és február 18. szer- da között hétköznap 14.00 illetve szombat-vasárnap 13.00, 16.30 és február 19. csütörtök és február 25. szerda között hétköznap 16.30 illetve szombat-vasárnap 14.30, 16.30 valamint február 28-29. szombat-vasárnap 14.30 Jupiter felemelkedése 3D - szink- ronizált amerikai akció sci-fi, 125 perc - február 5. csütörtök és feb- ruár 10. kedd között 16.00, 20.30 illetve február 11. szerda 16.00, 18.15 Joker - szinkronizált amerikai akció-krimi, 92 perc - február 5. csütörtök és február 10. kedd között csütörtök, szombat, hétfő 18.30 Ajkai Mozi Filmklub - A minden- ség elmélete - szinkronizált angol életrajzi film, 123 perc - február 5. csütörtök és február 10. kedd kö- zött péntek, vasárnap, kedd 18.15 A szürke ötven árnyalata - szink- ronizált amerikai romantikus film, 124 perc – február 11. szerda 20.30, 22.30 (előpremier!!!) illetve február 12. csütörtök és február 18. szerda között 18.15, 20.30 és február 19. csütörtök és február 25. szerda között csütörtök, szombat, hétfő, szerda 18.15, péntek, vasár- nap, kedd 20.30 TV Ajka, a város televíziója Február 6. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: Pályaválasztás: bemutatkozik a Szent-Györgyi Al- bert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Pályaválasztás: be- mutatkoznak az Ajkai Szakképző Iskola Bánki Donát és Bercsényi Miklós intézményegységei. Az első 800 év – A csingeri fenyveser- dő aljában Február 7. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése Február 9. (hétfő) 19:00 Híradó Magazinműsor: Bűnesetek Ajkán. Testületi ülés. Fekete István em- lékhét. Szalagavató a Bródyban Február 10. (kedd) 9:00 A hétfői adás ismétlése Február 11. (szerda) 19:00 Híradó Magazinműsor: Szalagavató a Vö- rösmartyban. Szalagavató a Ber- csényiben. Szalagavató a Molnár Gábor iskolában. Bűnök és bűnhő- dések – színpadon a bűnmegelőzés Február 12. (csütörtök) 9:00 A szerdai adás ismétlése Február 13. (péntek) 19:00 Híradó Magazinműsor: Az első 800 év – Termékeny, gyü- mölcsös Bódé Február 14. (szombat) 9:00 A pénteki adás ismétlése A műsorváltoztatás jogát fenntart- juk! A TV Ajka műsorai élőben és utó- lag is bármikor megtekinthetők a www.ajka.ma honlapon! Művelődési házak Február 10-ig, munkanapokon 8.00-16.00 óráig tekinthető meg a Csodálatos Macivilág című kiállí- tás a művelődési központ József A. úti épületében. Február 7-én 19.00 órától az aj- karendeki művelődési házban far- sangi kocsonya parti az Ajkaren- dekért Egyesület szervezésében. Február 8-án 17.00 órakor az aj- karendeki művelődési házban dr. Jámbor Imre és felesége, dr. Baran- csi Márta előadása a házasságról, amelynek címe ezúttal „Bocsás- sunk meg, de hogyan?” Február 11-én 13.00 órakor a Kákics együttes farsangi gyer- mekkoncertje a művelődési köz- pontban. Február 11-én 17.00 órakor Né- meth Ferenc képzőművész kiállí- tásának megnyitója a művelődési központ kiállítótermében. Február 15-én 17.00 órakor far- sangi kórushangverseny a művelő- dési központban a Pedagógus Női Kar, a Padragi Bányász Férfikar, a Borostyán Bányász Férfikar és a Jubilate Női Kar közreműködé- sével. Február 16-án 9.00 és 10.45 óra- kor a Pegazus Színház gyermek- előadása a Kaszinóban. Február 16-án 15.00 órakor a Nyugdíjas Szabadegyetem előadá- sa a művelődési központ színház- termében. Alternatív gyógymó- dok címmel Dr. Jámbor Imre tart előadást. Február 17-én 16.00 órakor Felnőtteknek kreatívan címmel alkotó foglalkozás a művelődési központban. Február 18-án 14.30 órakor „Ser- dülőkor” címmel vetélkedő 6. osz- tályos diákok részére a művelődési központban. Február 20-án 18.00 órakor az Ajka Városi Bányász Fúvószene- kar Télbúcsúztató minősítő hang- versenyének nyilvános főpróbája a művelődési központ színházter- mében. Február 21-én 18.00 órakor az Ajka Városi Bányász Fúvószene- kar Télbúcsúztató minősítő hang- versenye a művelődési központ színháztermében. Civil Ház Február 9. hétfő 9.30- Foltvarró Klub Rácz Mária 14.00 Timföldgyári Nyugdíjas Klub Horváth Sándorné 16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta 17.30- FIT-BALL Halászné Bognár Adrien 18.00- Meridián torna Vajda Zsu- zsanna 18.00- BODYPUMP 19.00- FIT-BOX 20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Február 10. kedd 8.15- Nyugdíjas Egészségmegőrző torna 9.30- Kézimunka Klub Garainé Kisbej Ágnes 15.00 Bányász Hagyományápoló Nyugdíjas Klub Simon Sándorné 16.00- Modellező Szakosztály Illé- si Oszkár 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kez- dők, 1.-2. oszt. versenycsoport 18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- PRO-FIT 19.15- TRX Halászné Bognár Ad- rien Február 11. szerda 9.00- Senior Pilates Halászné Bog- nár Adrien 9.00- Ingyenes vércukor-és vér- nyomásmérés Mező Jánosné 15.00 Üveggyári Nyugdíjas Klub Süle Istvánné 16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport 18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 17.00- PRO-FIT 19.00- FIT-BOKSZ 20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Február 12. csütörtök 9.00- Hatha Jóga Dr. Szabó Ildikó 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kez- dők, 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- BODYPUMP 19.30- TRX Halászné Bognár Ad- rien Február 13. péntek 16.00- Modellező Szakosztály Illé- si Oszkár 18.30- FIT-BOKSZ Halászné Bog- nár Adrien Február 14. szombat 14.00- „Sárkánytűz” szerepjátszók Légy kreatív! Jelentkezés módja: Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló, emberközpontú vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre: info@valeo.hu Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat. Légy része a jövőnknek! Amit kínálunk: • versenyképes fizetés • 13. havi fizetés • béren kívüli juttatási csomag • kiváló munkakörülmények • inspiráló feladatok a legfejlettebb technológiákat alkalmazva • karrierlehetőség egy lendületes csapat tagjaként • hosszú távú, stabil munkalehetőség egy biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet- len autóipari beszállítóinak. Veszprémi gyárunkban készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame- ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk. 2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT gyártásunkat.Az épületbővítéssel is járó beruházás újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében. Az alábbi munkakörökbe keresünk új munkatársakat: GÉPBEÁLLÍTÓ MINŐSÉGELLENŐR valeo_150108_gb-mine_127x150.indd 1 1/8/15 9:52 PM Ebben az évben is elkez- dődtek a Városi Könyvtár és Szabadidő Központban a felnőttek részére szerve- zett kézműves foglalkozá- sok Horváth Rita és Viaszné Meiczinger Katalin irányítá- sával. Évekkel ezelőtt játszóház- ban a gyerekekkel kezdtek el alkotni néhányan. A szerve- zők azt tapasztalták, hogy a szülők is nagy lelkesedéssel készítik a különféle dísztár- gyakat. Ekkor vetődött fel a felnőtt foglalkozások ötle- te. Azóta már negyedik éve tartják ebben a formában a kézügyességet kipróbáló órákat. A január 20-án indult foglalkozássorozatot már- cius közepéig két heten- ként tartják kedden délután négy órakor. Utána hetente, minden szombaton, húsvé- ti dekorációkat készítenek. A szervezők ügyelnek arra, hogy mindig az aktuális ünnepre fókuszálódjon a választott téma. Kipróbálhatnak a részt- vevők különféle anyagokat: bőrt, papírt, vesszőt, tex- tilt, természetes anyagokat, szárított gyümölcsöket. Vendég foglalkozásvezetők színesebbé teszik az együtt töltött órákat. Így a virágkö- tőknek mindig nagy sikerük van, de a kosárfonókat és a papír alapú dísztárgyakat készítőket is szívesen látják. Az első foglalkozáson asztali vagy fali naptártartót készítettek bőrből, amelyet bőrdomborítással díszítet- tek és bőrzsugorítási tech- nikát alkalmaztak hozzá. A résztvevők örömmel vitték haza az általuk készített tárgyakat, amelyeket - el- mondásuk szerint - megtar- tanak vagy elajándékoznak. Cs.B.É.
  • 7. Ajkai Szó2015. február 6., péntek 7 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés Az FC Ajka a Szolnokot fogadja szombaton 10.30-kor, majd szer- dán 17 órakor a Dorog együttesét látja vendégül. Téli Kupa szombat: Sümeg VSE – Csabren- dek FC (13.00), vasárnap: Úrkút SK – Ajka Kristály SE (12.00), FC Ajka U21 – Magyarpolány SE (14.00) Téli Terembajnokság Nyolcaddöntők február 8. (vasárnap): Fitromax – Joker (11.00), Bakony FC – ASE Tandem (12.00), Mágusok – Pop- pe Potthoff (13.00), Teka-Szu- perinfo – AVÉP SC (14.00), Euro- nics-Pulzus – Roma SC (15.00), Velvet Lounge Café – Delta-Cat (16.00), Colo – Bercsényi Retró Caffé (17.00), Viva Tours Ajkaren- dek – Hungária KFC (18.00) Öregfiúk teremtorna Már lehet jelentkezni az idei öregfiúk labdarúgó teremtornára. A tornán minden 40. életévét be- töltött játékos vehet részt. A torna ideje február 28. és március 1., helyszíne a városi sportcsarnok. A nevezési határidő február 24., a nevezési díj csapatonként öt- ezer forint. Teke NB I. Az Ajka Kristály szombaton 14 órakor fogadja a Horváth-Vasjár- mű együttesét. SPORTAJÁNLÓ SPORTEREDMÉNYEK Hetedik alkalommal rendezték meg a Borsos Miklós Röplabda Kupát a Bercsényi Iskola tornater- mében. Az idei tornára is számos nevezés érkezett szerte a Dunántúlról, a két kategóriában összesen 22 csapat mérte össze a tudá- sát. A szervező Röpisuli Egyesület vezetője, Magvas Istvánné elmondta, a ven- dég csapatok nagy öröm- mel érkeznek városunkba, mert mindig gyors, pör- gős lebonyolítással zajlik a rendezvény. Így a rengeteg mérkőzés ellenére sikerült délután befejezni a tornát. Magvas Istvánné az öröm- teli hírek mellett a kevésbé vidám fejleményekről is beszélt, támogatót ugyanis alig sikerült szerezni, így a tervekkel ellentétben pél- dául egyéni díjakat nem tudtak osztani, arra ugyan- is nem jutott pénz. Szin- tén szomorúan közölte, hogy a Röpisuli tagjainak létszáma megcsappant, a gyerekek inkább ugyanis az ingyenes délutáni tö- megsport foglalkozásokat választják, és nem „sza- kosodnak” egyik sportág irányába sem. Maga a torna ennek ellenére jó hangu- latban telt, a kilátogatók nagyszerű összecsapásokat láthattak. Az idén is labdarúgó tor- nával adóztak Gróf József emlékének az ajkai sport- csarnokban. A kupáért 15 évesekből álló labdarúgó csapatok  mérkőztek meg. Az alapszakasz 15 mér- kőzése után következtek a helyosztók, így minden gárda hat derbit játszott. Összesen 55 gól esett a tornán, a legtöbb találatot az FC Ajka Zöld alakulata szerezte, ők húszszor rez- gették meg az ellenfelek há- lóját. Az 5+1 fős csapatok körben palánkra 4x2 méte- res kapukra csatáztak, sok szép megoldással, kemény küzdelemmel szórakoz- tatva minden nézőt. A né- hai kiváló ajkai utánpótlás edző emlékére kiírt kupát ezúttal a Győri Üstökös nyerte, miután büntetők- kel felülmúlta a házigazdák Zöld csapatát. Az egyéni díjak közül a gólkirályi cím került az ajkaiakhoz, a leg- több találatot ugyanis Sza- bados Bence szerezte. Nemcsak a közlekedés- ben, hanem a sportolók felkészülésében is nehé- zségeket okoz az utóbbi napokban leesett sok téli csapadék. Így vannak ezzel Király Csaba atlétái is, akik persze nem ijednek meg egy kis hótól, és folytat- ják a felkészülésüket soros versenyeikre. Néha ugyan adódik lehetőség, hogy a fő- városban készüljenek, de az esetek többségében az ajkai sportcentrum környékén láthatjuk őket, napsütésben, szélben, vagy éppen hóban és fagyban. A zord időben folyó felkészülés sem akadá- lyozta meg, hogy Somogyi Anett a Budapesti Fedett- pályás Bajnokságon egyéni csúcsot fusson, és aranyér- met szerezzen 3000 méteres síkfutásban. A siker után azonban nincs pihenő, hi- szen február végén ugyanitt az országos bajnokságon is megméreti magát. Csicsics Richárd Labdarúgás Felkészülési mérkőzés FC Ajka – Diósgyőri VTK 2-3 (1-3) edző: Zoran Kuntic, gól: Sza- bó, Major Gróf József Emléktorna Csoportmérkőzések: Ajka Piros-Pápa 0-0,  Sárvár-Ajka Zöld 2-4  Hévíz-Győri Üstökös 1-2, Ajka Piros-Sárvár 0-0, Pá- pa-Hévíz 0-1, Ajka Zöld-Győr 6-0, Ajka Piros-Hévíz 0-4,  Pá- pa-Ajka Zöld 1-4, Sárvár-Győr 0-2,  Ajka Zöld-Ajka Piros 3-1, Győr-Pápa 2-0, Hévíz-Sárvár 4-0, Győr-Ajka Piros 3-0, Pá- pa-Sárvár 3-0, Ajka Zöld-Hé- víz 2-0 helyosztók: 5. helyért: Sárvár FC- FC Ajka Piros 5-0, 3. he- lyért: Pápai ELC-Hévíz SK 3-0, döntő: FC Ajka Zöld-Győri Üs- tökös 1-1 (büntetőkkel 3-4) Teke NB I Kőszegi SK – Ajka Kristály SE 3-5 (3041-3062) Kristály: dr. Tóth Z. 486, Vá- rosi 508, Rózsavölgyi 504, Lipp 478, Tóth L. 524, Nagy 562, pontszerzők: Városi, Rózsavöl- gyi, Nagy Ifjúságiak Kőszegi SK – Ajka Kristály SE 4-0 (1050-950) Nagy 478, Tóth 472 Somogyi Anett országos bajnok lett SPORTÖSSZEFOGLALÓ Második hely a Gróf József Emléktornán Télen a termeké és a fedett pályás atlétikáé a főszerep a sport világában. A röplabdások idén is megrendezték népszerű tornájukat, a kispályás labdarúgók pedig el- érkeztek az egyenes kieséses szakaszhoz. Oklevelekkel is elismerték az induló csapatokat, de egyéni díjakra nem jutott pénz a Borsos kupán (Fotó: Györkös) Szóka Júlia legújabb érmeit mutatja (Fotó: Tisler) Minden versenye végén a dobogóra szólították őt. Eddig 93 érmet gyűjtött Szóka Júlia, amelyek több- sége arany. A tíz eszten- dős, negyedik osztályos kislány januárban újabb két arannyal gyarapította érmei számát. A Fekete-Vörösmarty iskola diákja szeptember- től magántanuló. Naponta kétszer edz, reggel majd kora délután. Korábban a helyi uszodában készült a versenyekre, a felújítás idején Balatonfüzfőre vi- szi csapatát Farkas András edző. - Öt órakor kelek, elké- szülök, és hat órakor már indulunk az uszodába, tíz óra felé érünk haza - me- séli Julcsi egy napját. - Tanulok egy kicsit, anyu megmondja, mi a feladat. Két órakor ismét megyünk úszni, hat óra után érünk vissza. Utána vacsorázom, majd lefekszem, másnap korán kelek ismét. A hétvége az intenzív ta- nulásról szól, Julcsinak so- kat segítenek a szülei, vala- mint az érettségire készülő nővére, Eszter. Évente négy- szer vizsgázik, negyedéven- te számol be tudásáról. Édesanyja, Szóka Ernőné Rónyai Rita szerint így jó a kislánynak, hiszen egyszer- re kevesebb anyagból kell felkészülnie, és ha valamely tantárgyból hiányosságai lennének, előbb kiderülne és könnyebb volna pótolni. Az édesanyától megtudtuk, Julcsi ötéves korától úszik. Családja azért szorgalmaz- ta, hogy ússzon, hogy ha nyaralni mennek, bizton- ságban legyen a vízben, és mert az úszás egészséges. Majd rájöttek, hogy a kis- lány jól úszik és szereti is. Ekkor vitték őt edzőhöz. Bujna Lilla foglalkozott vele, később került Farkas Andráshoz. - Julcsi mindenben egyaránt jó, ahogy idősebb lesz, majd kiderül, mi az, amiben leginkább jól tel- jesít - tudtuk meg Farkas Andrástól. - Ha továbbra is ilyen szorgalmas és cél- tudatos lesz, bárhova eljut- hat, akár az olimpiáig is. Horváthné Laki And- rea, a sportoló tanítónője elmondta, a kislány, ha nincs edzés, most is be- megy az iskolába, beül az órákra, hogy lássa, hol tartanak a tananyagban, és együtt legyen a társai- val. Az iskolában büszkék rá, figyelemmel kísérik az eredményeit. Julcsi az érmeit is beviszi megmu- tatni. A kislány másik ta- nítója Varga Józsefné, aki szintén büszke tanítvá- nyára. Mint megtudtuk, Julcsi nagyon önálló. Szüksége is van rá, ugyanis az úszás miatt előfordul, hogy mes�- szire kell utaznia. Debre- cenben töltött edzőtábor- ban csaknem egy hónapot. Hétvégén hazajöhetett, de mint elmondta, hiányzott neki a család, pedig napon- ta telefonáltak egymásnak. A verseny időszakában a táplálkozásra is jobban oda kell figyelnie, sok húst kell fogyasztania. A kis- lány szerencsére szereti a húst, kedvence a grillezett csirkemell. Tudja, ha ered- ményt akar elérni, a célnak mindent alá kell rendelnie. Úgy, ahogy teszik ezt pél- daképei, Hosszú Katinka, és Julcsi csapattársa, Kis Gergő. Kortársai között bizonyára ő is példakép, ugyanis az országos úszó ranglista szerint 1500 mé- ter, 400 méter és 200 méter gyorson országos bajnok, 200 méter mellúszásban és 200 méter vegyesen máso- dik helyezett. T.A. Julcsi a leggyorsabb úszó
  • 8. Ajkai Szó 2015. február 6., péntek 8 Véradás Február 11-én (szerdán) 10-től 14 óráig intézeti vér- adásra várják a véradókat az ajkai kórház fertőző osz- tálya melletti vérvételi helyi- ségben. Menyegző Házasságot kötött városunk- ban január 17-én Mohos Mi- lán és dr. Tavaszi Virág Rita. Az új házasoknak gratulá- lunk! Gólyahír Köszöntjük városunk legi- fjabb polgárait: Gálos Gá- bor és Nagy Vivien január 15-én született kislányát, Hanna Adriennt, Soós Péter és Bándly Erzsébet janu- ár 26-án született kisfiát, Benettet, Hégely József és Pecsenke Violetta január 27- én született kisfiát, Vendel Józsefet. Játszóház a tósoki iskolában A tósokberéndi Szent István Király Római Katolikus Álta- lános Iskola február 12-én (csütörtökön) 16.00 órakor játszóházat szervez az óvo- dák nagycsoportosai és szü- leik számára. A játszóház mellett teadélután is várja az érdeklődőket, amelyen lehetőség nyílik kötetlen be- szélgetésre és ismerkedésre a tanító nénikkel, a szülők- kel, gyerekekkel. Mindenkit szeretettel várnak egy vi- dám, jó hangulatú délutánra! Felkészítés szülésre Szülésre felkészítő program indult a Magyar Imre Kór- házban. A foglalkozásokat kéthetenként, hétfői napo- kon 13-14 óra között tartják. Az első foglalkozás február 9-én lesz, témái: a várandós- ság 9 hónapja. A védőnői és orvosi vizsgálatok. Az I- III. tremesterben előforduló esetleges panaszok. Élet- módbeli tanácsadás. Előadó dr.Szalayné Halász Orsolya kórházi védőnő. Érdeklődni és a tanfolyamra jelentkez- ni a szülészet-nőgyógyászati osztályon lehet munkanapo- kon: reggel 8 órától du 3 órá- ig lehet. Tel:06 88 521/866 vagy 06 88 521 800/224 mellék. Báloznak a gyepesi nyugdíjasok A bakonygyepesi művelődési házban február 7-én szom- baton 18 órakor tartják a hagyományos Gyepesi Nyug- díjas Farsangi Bált. A mű- sorban fellépnek a Gyepesi Nyugdíjas Klub tagjai és a veszprémi Pannon Várszín- ház művészei. Pék Attila, a városrész képviselője a mű- sor után meghívja a nyugdí- jasokat egy vacsorára, majd utána a zenés farsangi mu- latságra. LAPSZÉL Ügyeleti időszakok: hétköznapokon: 20-22 óra között, szom- baton: 20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasárnap: 19-órá- tól hétfő reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnapokon: 8-tól 22-ig. Szombaton és vasárnap ügyeleti időn kívül a Tescóban mű- ködő Szivárvány gyógyszertár tart nyitva. február 6. péntek: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20. február 7. szombat: Horizont Patika, Szabadság tér 10. február 8. vasárnap: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16. február 9. hétfő: Kristály Patika, Kórház február 10. kedd: Szivárvány Patika, Tesco február 11. szerda: Calix Patika, Semmelweis u 2. február 12. csütörtök: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20. február 13. péntek: Horizont Patika, Szabadság tér 10. február 14. szombat: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16. február 15. vasárnap: Kristály Patika, Kórház Zsűritag, oktató, versenyző A Connector fesztivál zsű- rijébe kapott meghívást Ramasz László örökös aranysarkantyús néptán- cos és magasosztályos versenytáncos. A nemzet- közi táncversenyt március hetedikén tartják Veszp- rémben. László két fiatal tanítványát is benevezi a versenyre. Ignácz Lara és Kökényessy Dominik tár- sastánc kategóriában in- dul. A modern tánccsoport a Platina TSE keretén be- lül működik, a Nagy Lász- ló szabadidőközpontban próbálnak vasárnapon- ként. Ramasz László több városban oktat. Sümegen néptáncot tanít gyerme- keknek, fiataloknak, fel- nőtteknek, valamint nem- rég alakult egy hét tagú lány formációja. Zalaeger- szegen is néptáncot oktat. Ő maga is versenyez, pár- jával, Katona Boglárkával márciusban áll színpadra. T.A. ÜGYELETES PATIKÁK Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 Nyitva: H-P: 8.30-12, 13-17, Cs: 8.30-12, 13-17.30, Szo: 8-12 • E-mail: herczegoptika@ajkanet.hu DR. SCHVÖLLER MÓNIKA s z e m é s z s z a k o r v o s , gyermekszemész, kontaktológus Opticnet partner › Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentke- zés: 06/20/440-5490, 88/778-620 › Ajkai fémöntödei partnerünkhöz keresünk betanított munkakörbe jelentkezőket, 3 műszakos munkarendbe. Amit kínálunk: hosszú távú munkalehetőség, biztos jövedelem, béren kívüli juttatás, bejá- rás támogatása. Jelentkezni lehet: irodavp@opuswork.eu Érdeklőd- ni lehet: 06-70/323-0001, 06-70/883-7339 › Ajkai munkahelyre vállalkozói igazolvánnyal  rendelkező vagyon- őröket keresünk kiemelt díjazással. Jelentkezni : +36 30 227 8568 számon lehet. APRÓHIRDETÉSEK Csendélettel emlékeztek a névadóra Diákok alkotásaiból nyílt meg az emlékkiállítás (Fotó: Györkös) Látogatási tilalom A Magyar Imre kórházban február 3-tól valamennyi fekvőbe- teg-osztályon látogatási tilalom lépett életbe. Az influenzajár- vány miatt több budapesti és vidéki egészségügyi intézmény- ben is elrendeltek látogatási tilalmat - közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal. A diákok festményeiből nyilt kiállítás Csendélet címmel a Borsos Miklós általános iskolában január 27-én. A tárlatot megnyitó Ódor Erzsébet intézményvezető elmondta, 25 éve ezen a na- pon hunyt el Borsos Miklós szobrász, grafikus, érem- művész, Ajka város díszpol- gára. Rá emlékeznek az al- kotó diákok. Borsos Miklós életútjáról elhangzott, hogy Nagyszebenben született 1906-ban. Gyermekként Nagyszeben utcáit járva órá- kig nézte, hogyan dolgoznak műhelyeikben a kőfaragók, az ötvösök, az aranyműve- sek. Később hosszabb időt töltött Itáliában, járt Mar- seilles-ben, Európa jelentős múzeimaiban, a régi mes- terek mellett korának mű- vészete iránt is érdeklődött. Barátai közé tartozott szá- mos író, költő, zeneszerző. Borsos Miklós műveinek fő témája az ember, a természet és a kettő elválaszthatatlan egysége. Nőalakjai az érzel- mek, az öröm, a fájdalom kifejezői, a férfiportrék a szellemet, a jellemet, az aka- ratot fejezik ki. Az emberrel együtt élő állatok, mint a lovak és madarak megfor- málásán keresztül jutott el a természet ábrázolásáig. Kiváló alkotásáért jutal- mat vett át Ódor Erzsébettől Juhász Alexandra, Takács- Győri Diána, Obermayer Kíra, Bakonyi Noel, Szend- rei Laura Hanna, Sinkai Lili, Benkő Liliána, Lukács Eszter, Pados Bálint, Süve- ges Kornélia, Márton Tibor, Antal György Ákos, Németh Vivien, Gerecs Anna, Bókony Sára, Csincsi Dominik, Ben- de Balázs, Bognár Dániel, Mód Kinga, Kóródi Renátó, Pomper Alexandra, Károlyi Zsolt, Mekler Rebeka, Föl- di Klaudia, Dragodán Lili, Gergye Dániel, Mód Andrea, Halla Virág, Kiss Csenge, Lénárt Laura, Zoller Már- ton, Spéth Nataniel, Meizer Balázs, Róth Olimpia, Simon Patrik, Faa Zsófia, Simon Sára, Kovács Gábor, Pa- dos Rebeka, Bókony Ádám, Szécsi Mercédesz, Pákozdi Gréta, Somlóvári Sára, Bódi Szabina, Hosszú Alexandra, Selmeci Emese, Orbán Eli- zabet, Nagy Angéla, Nyomó Viktória. A megnyitón közremű- ködött az iskola énekkara és Grőberné Adorján Renáta. A festmények három hétig tekinthetők meg az iskola aulájában. T.A.