SlideShare a Scribd company logo
1 of 13
Arany János és a Toldi

      Összefogalás
Arany János életútjának
legfontosabb állomásai
A felkészülés évei
• 1817. Nagyszalonta
• Debreceni Református
  Kollégium
• Vándorszínészkedik
• hazatér, és gondoskodik idős
  szüleiről.
• Segédtanító, másodjegyző
  lett Nagyszalontán
• Itt írta első műveit, többek
  között a Toldit, mely a
  hírnevet, és Petőfi barátságát
  is meghozta számára.
Családja
• Felesége Ercsey Júlianna
• Gyermekeik: Juliska és László
A szabadságharc és a bukást
            követő évek
• A szabadságharc alatt forradalmi újságot
  szerkesztett, és rövid időre nemzetőrnek állt.
• A bukás után Nagykőrösön vállalt tanárságot
A pesti évek
•   1860-ban a fővárosba költözött.
•   Kisfaludy Társaság igazgatása
•   Tudományos Akadémia főtitkára
•   Irodalmi folyóiratokat szerkesztése: Szépirodalmi Figyelő és Koszorú
•   1882-ben halt meg.
Műveinek csoportosítása
• komikus eposz: Az elveszett alkotmány
• elbeszél költemények: Toldi, Toldi
  szerelme, Toldi estéje
• lírai költemények: pl. Családi
  kör, Letészem a lantot, Epilógus
• balladák: pl. Mátyás anyja, A walesi
  bárdok
• eposz: Buda halála.
A Toldi borítója
A mű keletkezése
• író: Arany János
       /1817-1882/
• a mű keletkezése: 1846
         a Kisfaludy Társaság Pályázatára
• főhőse: Toldi Miklós
         -XIV.sz.Nagy Lajos kora
• az író forrása: - a nép elbeszélései
            - édesapja meséi
           - krónikák
           - Ilosvai Selymes Péter műve
• A pályázat eredménye Arany számára:
                                  - fődíj
                                  - Petőfi barátsága
                                  - óriási siker
A főhős jellemzésének módjai
                                 a Toldiban
• Az író maga mutatja be hősét
  - külsejét, termetét, öltözetét, fegyverzetét, belső
   tulajdonságait
• Környezetével jellemzi
  - a Toldi- ház, birtok , családi viszonyai
• Beszélteti hősét
  - megismerjük célját, gondolatait, véleményét
• Más szereplők szavai által
  - pl. Bence meséjéből
• Cselekedteti hősét
   - utat mutat a rúddal,
  eldobja a malomkövet,
  legyőzi a farkast,bikát
  megküzd a csehvel
Konfliktushelyzetek a műben
 Szerepük:      előreviszik a cselekményt

   Konfliktus                Következmény

• György- Miklós         Miklós gyilkosságba esik

• György – anyja         az anya Miklós mellé áll

• Miklós – anyja         Miklós nem üti meg a
                                       bátyját

• A cseh – Miklós        Miklós győzelme, eléri
                                       célját
Költői eszközök
• Megszemélyesítés:    • Körülírás:
 „ a kulacs sikoltott”   „tenyerébe törlé
• Metafora:              hirtelen vendégét”
   „rókalelkű bátya”   • Ellentét:
• Hasonlat:              „ifjú vér öreg bor
   „ Mint komor          fickándott erükben”
   bikáé, olyan a      • Költői kérdés:
   járása”               „Repül a nehéz
• Költői jelző:          kő, ki tudja, hol áll
                         meg?”
   „ ösztövér kútágas
   hórihorgas gémmel”
Mese és valóság a Toldiban
  Népmesei elemek                Valós elemek

Miklós tulajdonságai      a táj részletes leírása
 (erős, bátor, kitartó )   a környezet hű
hős az igazságért küzd     ábrázolása
a jó elnyeri jutalmát     nincsenek csodás
a gonosz bűnhődik          elemek,csak túlzások
népies kifejezésmód

More Related Content

What's hot

Thyroid Fna,bethesda system
Thyroid Fna,bethesda systemThyroid Fna,bethesda system
Thyroid Fna,bethesda system
KemUnited
 
4eme cour-folliculogense
4eme cour-folliculogense4eme cour-folliculogense
4eme cour-folliculogense
noraeah med
 
’Examen para clinique en urologie 2
’Examen para clinique en urologie 2’Examen para clinique en urologie 2
’Examen para clinique en urologie 2
Arige Ulmaire
 

What's hot (8)

pakistan vs china culture.pptx
pakistan vs china  culture.pptxpakistan vs china  culture.pptx
pakistan vs china culture.pptx
 
Thyroid Fna,bethesda system
Thyroid Fna,bethesda systemThyroid Fna,bethesda system
Thyroid Fna,bethesda system
 
4eme cour-folliculogense
4eme cour-folliculogense4eme cour-folliculogense
4eme cour-folliculogense
 
’Examen para clinique en urologie 2
’Examen para clinique en urologie 2’Examen para clinique en urologie 2
’Examen para clinique en urologie 2
 
Myeloprolmiferative Neoplasms (2021)
Myeloprolmiferative Neoplasms (2021)Myeloprolmiferative Neoplasms (2021)
Myeloprolmiferative Neoplasms (2021)
 
The Joys of Motherhood Myth or Reality_.pptx
The Joys of Motherhood Myth or Reality_.pptxThe Joys of Motherhood Myth or Reality_.pptx
The Joys of Motherhood Myth or Reality_.pptx
 
Mourning becomes Electra - Kaushal Desai Presentation
Mourning becomes Electra - Kaushal Desai PresentationMourning becomes Electra - Kaushal Desai Presentation
Mourning becomes Electra - Kaushal Desai Presentation
 
Maladies dermatologique et_cavite_buccale
Maladies dermatologique et_cavite_buccaleMaladies dermatologique et_cavite_buccale
Maladies dermatologique et_cavite_buccale
 

Viewers also liked

Viewers also liked (20)

Arany Toldi[1]
Arany Toldi[1]Arany Toldi[1]
Arany Toldi[1]
 
Arany jános pályaképe
Arany jános pályaképeArany jános pályaképe
Arany jános pályaképe
 
Arany JáNos
Arany JáNosArany JáNos
Arany JáNos
 
A.j. élete, előhang
A.j. élete, előhangA.j. élete, előhang
A.j. élete, előhang
 
Toldi előhang
Toldi előhangToldi előhang
Toldi előhang
 
นาย ทศพล จอมใจ
นาย  ทศพล    จอมใจนาย  ทศพล    จอมใจ
นาย ทศพล จอมใจ
 
Arany jános élete
Arany jános életeArany jános élete
Arany jános élete
 
E portfolio
E portfolioE portfolio
E portfolio
 
A névmások gyakorlása
A névmások gyakorlásaA névmások gyakorlása
A névmások gyakorlása
 
óRavázlat magyar
óRavázlat magyaróRavázlat magyar
óRavázlat magyar
 
Tropusok es alakzatok
Tropusok es alakzatokTropusok es alakzatok
Tropusok es alakzatok
 
Calendari Manesa Ciutat Amiga de la Gent Gran 2015
Calendari Manesa Ciutat Amiga de la Gent Gran 2015Calendari Manesa Ciutat Amiga de la Gent Gran 2015
Calendari Manesa Ciutat Amiga de la Gent Gran 2015
 
Totyik tbemutatóóra
Totyik tbemutatóóraTotyik tbemutatóóra
Totyik tbemutatóóra
 
Törtek 4
Törtek 4Törtek 4
Törtek 4
 
Törtek 2
Törtek 2Törtek 2
Törtek 2
 
Törtek 3
Törtek 3Törtek 3
Törtek 3
 
Törtek 5
Törtek 5Törtek 5
Törtek 5
 
Szófajtan, szóalaktan 2
Szófajtan, szóalaktan 2Szófajtan, szóalaktan 2
Szófajtan, szóalaktan 2
 
A hangtan
A hangtanA hangtan
A hangtan
 
Szófajtan, szóalaktan
Szófajtan, szóalaktanSzófajtan, szóalaktan
Szófajtan, szóalaktan
 

Arany j. és a toldi

  • 1. Arany János és a Toldi Összefogalás
  • 3. A felkészülés évei • 1817. Nagyszalonta • Debreceni Református Kollégium • Vándorszínészkedik • hazatér, és gondoskodik idős szüleiről. • Segédtanító, másodjegyző lett Nagyszalontán • Itt írta első műveit, többek között a Toldit, mely a hírnevet, és Petőfi barátságát is meghozta számára.
  • 4. Családja • Felesége Ercsey Júlianna • Gyermekeik: Juliska és László
  • 5. A szabadságharc és a bukást követő évek • A szabadságharc alatt forradalmi újságot szerkesztett, és rövid időre nemzetőrnek állt. • A bukás után Nagykőrösön vállalt tanárságot
  • 6. A pesti évek • 1860-ban a fővárosba költözött. • Kisfaludy Társaság igazgatása • Tudományos Akadémia főtitkára • Irodalmi folyóiratokat szerkesztése: Szépirodalmi Figyelő és Koszorú • 1882-ben halt meg.
  • 7. Műveinek csoportosítása • komikus eposz: Az elveszett alkotmány • elbeszél költemények: Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje • lírai költemények: pl. Családi kör, Letészem a lantot, Epilógus • balladák: pl. Mátyás anyja, A walesi bárdok • eposz: Buda halála.
  • 9. A mű keletkezése • író: Arany János /1817-1882/ • a mű keletkezése: 1846 a Kisfaludy Társaság Pályázatára • főhőse: Toldi Miklós -XIV.sz.Nagy Lajos kora • az író forrása: - a nép elbeszélései - édesapja meséi - krónikák - Ilosvai Selymes Péter műve • A pályázat eredménye Arany számára: - fődíj - Petőfi barátsága - óriási siker
  • 10. A főhős jellemzésének módjai a Toldiban • Az író maga mutatja be hősét - külsejét, termetét, öltözetét, fegyverzetét, belső tulajdonságait • Környezetével jellemzi - a Toldi- ház, birtok , családi viszonyai • Beszélteti hősét - megismerjük célját, gondolatait, véleményét • Más szereplők szavai által - pl. Bence meséjéből • Cselekedteti hősét - utat mutat a rúddal, eldobja a malomkövet, legyőzi a farkast,bikát megküzd a csehvel
  • 11. Konfliktushelyzetek a műben Szerepük: előreviszik a cselekményt Konfliktus Következmény • György- Miklós Miklós gyilkosságba esik • György – anyja az anya Miklós mellé áll • Miklós – anyja Miklós nem üti meg a bátyját • A cseh – Miklós Miklós győzelme, eléri célját
  • 12. Költői eszközök • Megszemélyesítés: • Körülírás: „ a kulacs sikoltott” „tenyerébe törlé • Metafora: hirtelen vendégét” „rókalelkű bátya” • Ellentét: • Hasonlat: „ifjú vér öreg bor „ Mint komor fickándott erükben” bikáé, olyan a • Költői kérdés: járása” „Repül a nehéz • Költői jelző: kő, ki tudja, hol áll meg?” „ ösztövér kútágas hórihorgas gémmel”
  • 13. Mese és valóság a Toldiban Népmesei elemek Valós elemek Miklós tulajdonságai a táj részletes leírása (erős, bátor, kitartó ) a környezet hű hős az igazságért küzd ábrázolása a jó elnyeri jutalmát nincsenek csodás a gonosz bűnhődik elemek,csak túlzások népies kifejezésmód