1. Miazeredményestanuláslegnagyobbellensége?Azérdektelenség.Mialegnehezebbfeladatunk?
Az érdeklődés felkeltése és fenntartása. Különösen igaz ez a kamaszodó, tizenéves korosztály, a
„folyton bekapcsolva”, „kütyüprofi” és „kütyümániás” Z generáció tagjai esetében. Hogyan lehet
a mai gyerekeket a hagyományos, frontális módszereknél eredményesebben tanítani, motiválni?
Hogyan segíthet ebben a technika?
Erre ad választ a képzés, gyakorlati szemléletben bemutatva többek között az egyre népszerűbb
fordított tanterem módszerét.
A képzés formája
A 30 kontaktórának megfelelő, heti 6-7 óra időráfordítással 4-6 hét alatt elvégezhető képzés részben
jelenléti formában, részben távoktatásos környezetben valósul meg. A tanfolyamot kontaktnap indítja
(4 tanóra), távoktatás követi, majd 4 tanórányi jelenléti nappal zárul. A távoktatásos részek építenek
a résztvevők közötti kommunikációra, ösztönzik az egymástól való tanulást. A távoktatás szakaszában
mód van a tanultak kipróbálására.
A képzés célja
A gyakorlatorientált képzés támogatást nyújt a pedagógusoknak ahhoz, hogy képesek legyenek
kialakítani egy inspiráló, kreatív, együttműködésen alapuló tanítási-tanulási környezetet – kreatív
osztálytermet –, amelyben a legújabb technológia a kitűzött pedagógiai célok megvalósítását szolgálja.
A képzés bemutatja a fordított tanterem módszer pedagógiai hátterét, és felkészíti a pedagógusokat
a módszer gyakorlati alkalmazására, az órák megtervezésétől a digitális tartalmak felkutatásán,
kiválasztásán és/vagy készítésén át a kipróbálásig, illetve a tanulók teljesítményének értékeléséig.
A képzés továbbá hozzásegíti a résztvevőket az életpályamodellben meghatározott elvárásoknak
megfelelő elektronikus portfólió elkészítéséhez.
Innovatív tanár, kreatív osztályterem
Akkreditált pedagógus-továbbképzési program (alapítási engedély száma: 575-148/2017)
2. A képzés tematikája
1. Az innovatív pedagógus eszköztára: 21. századi tanítási módszerek
2. Digitális eszközök és tartalmak az innovatív pedagógia szolgálatában
• ingyenes tananyagforrások
• kreatív tananyagtartalmak (pl. videó, animáció) készítése
• digitális tartalmak közzététele
• web 2.0-s tanári eszköztár az aktív tanulás szolgálatában
3. Megfordított tanítás – az óratervezéstől a visszacsatolásig
• óratervezés: Z generációs tanulók a kreatív osztályteremben
• az aktív tanuláshoz illeszkedő értékelési módszerek
• 21. századi óraszervezés, elemzés, értékelés
A tanúsítvány megszerzésének feltétele
A képzés sikeres elvégzéséhez a résztvevőknek egy három részfeladatból álló gyakorlati feladatot
(elektronikus portfóliót) kell elkészíteniük, a távoktatási oldalra feltölteniük, majd egy záró vizsgatesztet
megoldaniuk(mindegyiketaképzésnekhelyetbiztosítóonlinefelületen).Atanúsítványmegszerzésének
feltétele minimálisan 75%-os teljesítmény elérése.
A Pedagógus-továbbképzés Akkreditációs Rendszerben akkreditált képzés. Megszerezhető
kreditpontok száma: 30 kredit.
Kontaktórák helyszíne
iTStudy Hungary Kft.
2100 Gödöllő, Testvérvárosok útja 28.
Képzési díj
A képzés díja 35 000 Ft/fő.
Jelentkezés a képzésre
E-mailben: edu@itstudy.hu
Telefonon: 28/430-695/1011-es mellék