Egyszerűen hihetetlen Dwight D. Eisenhower tábor-noknak igaza volt, amikor elrendelte, hogy fényképez-zenek és filmen örökítsenek meg mindent, amit láttak.
H OLO KAUSZT Pontosan úgy, ahogy hozzávetőleg hatvan évvel ezelőtt előrelátható volt …
Szükséges emlékeztetni arra, hogy amikor a szövetséges had-erők főparancsnoka , Dwight D. Eisenhower tábornok meglátta a koncentrációs táborok áldozatait , parancsba adta, hogy a lehető legtöbb fényképet készítsék katonái, ezeket mutassák meg a helyi német lakosságnak, hogy azok lássák a tényeket, és jöjjenek eltemetni a holtakat .
Ennek okát így fogalmaz-ta meg : “ A lehetséges legtöbb do-kumentumra van szüksé-günk – legyen az film vagy tanúvallomás -, mert egyszer eljön a nap ami-kor feláll valami elme-beteg,és azt mondja, hogy mindez meg sem történt. ”
“ A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit. ” (Edmund Burke)
Nemrégiben az Egyesült Királyságban törölték a holokauszt tanítását az iskolai programból azzal, hogy „támadó jellegű” az iszlám hitűekkel szemben, akik szerint a holokauszt nem létezett …
Rémisztő jóslat ez arról a félelemről, mely a világot szorongatja, és amelyet bár-mely nép érezhet. A második világháború több mint hatvan éve véget ért.
Ez a levél láncként éri körbe a világot, emlé-keztetve hatmillió zsi-dóra, húszmillió oroszra, tízmillió keresztényre, homoszexuálisokra, cigányokra – akiket megöltek, felkoncoltak, megerőszakoltak, meg-aláztak, miközben Né-metország és Oroszor-szág másfelé nézett.
És most, amikor Irán – más országokhoz hasonlóan – azt állítja, hogy a holokauszt csupán kitalálás, egyre sürgetőbb figyelmez-tetni a világot, hogy ne felejtsen. E levél küldésének célja, hogy minél többen olvassák el szerte a világon.
Segíts továbbküldeni ezt a levelet, légy szem a láncban, fordítsd le más nyelvekre is, ha lehetséges .
N e dobd el. Csupán egy percet kell rászánnod, hogy továbbítsd .