SlideShare a Scribd company logo
1 of 42
9. modul: Gyász
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
Az Európai Bizottság támogatása ezen kiadvány
elkészítéséhez nem jelenti a tartalom
jóváhagyását, amely kizárólag a szerzők
álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem
tehető felelőssé ezen információk bárminemű
felhasználásáért.
GYÁSZ
 Általában a gyász fogalmát egy
hozzátartozónk halálát követő állapotra értjük,
 De! elgyászolhatunk más veszteségeket is, pl.:
 partnerkapcsolat megszakadása,
 munkanélküliség,
 nyugdíjba vonulás,
 költözködés
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
GYÁSZ
 Nem egy állapot, hanem egy összetett és
természetes folyamat
 Gyász = veszteség által kiváltott reakció
 Gyász = az elveszett személy hiányából eredő
pszichológiai és érzelmi reakció (Parkes, 1988)
 Gyász = lassú megszabadulás a veszteség okozta
bánattól, gyásztól, olyan módon és eredménnyel,
hogy az elveszett nélkül tudjunk új kapcsolatok
és lehetőségek felé fordulva, teljes, nyitott életet
élni (Polcz, 1989)
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
RÉGEN ÉS MA
 Gyásszal kapcsolatos hagyományok, népi rítusok
 virrasztás, halotti tor (közösség támogató
jelenléte, felidézték az elhunyt életét)
 siratás (fájdalom kifejezése)
 gyászviselet (veszteség tudatosítása)
 Mintát és közösségi támaszt nyújtottak a
gyászolónak
 Napjainkban azonban a gyász folyamatát több
tényező is nehezíti
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
GYÁSZ FOLYAMATÁT NEHEZÍTŐ TÉNYEZŐK
 Hagyományok elsorvadása
 A kórházban haldokló betegek gondozását
szakszemélyzet végzi
 A beteg halálakor legtöbbször nincsenek mellette a
hozzátartozók
 Gyakorivá váltak a hirtelen halálesetek (szív- és
érrendszeri betegségek, balesetek) – nincs lehetőség
elbúcsúzni, a kapcsolatot lezárni
 A temetést temetkezési vállalkozók szervezik
 Szociális kapcsolatrendszer szűkülése
 Mai ideál a társadalomban: az erős, érzelmeit
kontrolláló ember  mihamarabb legyen túl rajta
 Gyásszal kapcsolatos ismeretek hiányossága 
rokonok, barátok gyakran nem tudnak mit mondani a
gyászolónak
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
GYÁSZ MINDIG EGYÉNI – A MEGÉLÉSÉT
BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
 A folyamat megélése nagy egyéni különbségeket
mutat, melyek a következő tényezőkből adódhatnak
 A gyászoló és az elhunyt közötti kapcsolat
(konfliktusos, ambivalens)
 A halál módja (betegség, baleset, gyilkosság,
öngyilkosság)
 Az elhunyt életkora (minél fiatalabb, annál nehezebb)
 A gyászoló neme (érzelem vs. helyreállítás orientáció)
 Alapszemélyiség (diff., fejlettsége,megküzdése)
 Előzetes veszteségek (sorozatos veszteségek)
 Pszichés helyzet (depresszió, szorongás, pszich.
Gondozás)
 Kulturális környezet (rítusok, szertartások, érzelemkif.)
 Vallásosság (mi lesz velünk a halálunk után)
 Szocializáció (család, média, oktatási intézmények)
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KORAI GYÁSZELMÉLETEK
 Freud
 foglalkozott először a gyászelmélettel
 súlyos pszichológiai következményekkel is járhat, ha
a gyászoló nem tud érzelmileg leválni az elhunytról
 Lindemann:
 leírta a normál gyászt és elkülönítette a kóros
gyászreakciótól
 Bowlby:
 empirikusan is alátámasztotta az elméletét
 milyen hatással van a gyász intenzitására a gyászoló
és az elhunyt közötti kötődés típusa;
 Szakaszok: 1. sokk, 2. sóvárgás, 3. kétségbeesés, 4.
felépülés
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
SZAKASZ ELMÉLET (PILLING J.)
 Anticipációs gyász
 Sokk
 Kontrolláltság
 Tudatosulás
 Átdolgozás
 Adaptáció
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
ANTICIPÁCIÓS GYÁSZ
 Életveszélyes helyzetben vagy állapotban lévő
emberek hozzátartozói már a haláleset előtt
foglalkoznak a halál lehetőségével + azzal, hogy
ez milyen hatást fog rájuk gyakorolni
 Ez általában megkönnyíti a halál tényleges
bekövetkezésének elviselését
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
SOKK
 A halál bekövetkeztekor a legtöbben tagadással
reagálnak: "Ez nem lehet igaz".
 Érzelmileg bénultnak, kiüresedettnek érzik
magukat, sokan sírni sem tudnak
 Máskor az érzelmek sokasága tör a gyászolóra
 Úgy érzik nem tudnak tisztán gondolkodni
 Néhány perctől 1-2 napig is eltarthat  annál
hosszabb lehet, minél váratlanabb a veszteség
 Megszűnésében elsősorban az játszik szerepet,
hogy a hozzátartozónak számos tennivalója lesz
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KONTROLLÁLTSÁG
 Temetéssel kapcsolatos ügyintézés
 Sokszor tehetetlennek érzik magukat, csökken az
önbizalmuk
 Ekkor szembesülnek először azzal, hogy a
feladatokat az elhunyt nélkül kell elvégezniük
 A világ ködösnek, álomszerűnek tűnhet, mintha
az események mással történnének
 Egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott
tevékenységgel próbálják elterelni a
gondolataikat
 Általában a temetésig tart
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
TUDATOSULÁS
 A temetést követően a gyászoló az érzelmek
kavalkádját éli át
 Megkönnyebbülés, szomorúság, magány,
tehetetlenség, kiüresedettség, félelem, szorongás,
harag, depresszió
 Nagyon-nagyon nehéz kontrollálni ezeket az
érzéseket, váratlanul törnek elő
 Bűntudat – megtett vagy meg nem tett dolgok miatt
 Regresszió = korábbi fejlettségi szintre jellemző
érzelmi, gondolati, magatartási minták  pl. mágikus
gondolkodás – a halott lepke formájában visszatér
 Gyakori a halott jelenlétének az érzékelése –
hallucináció, illúzió, stb.
  megőrüléstől való félelem érzését keltik, de
természetes jelenségek
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
TUDATOSULÁS
 A legtöbben ebben az időszakban befelé fordulóvá
válnak, igyekeznek elkerülni a társaságot,
 a koncentráció csökkenése miatt szórakozottá,
figyelmetlenné válhatnak, tennivalóikat elhanyagolják
vagy halogatják,
 nehezen tudnak döntéseket hozni – de aztán időnként
gyorsan, átgondolatlanul döntenek, néha nagy jelentőségű
dolgokban is
 Mindehhez testi tünetek is társulhatnak. pl. a halálesetre
emlékeztető helyzetek, beszélgetések kiválthatnak
torokszorítást, légszomjat, fulladást, mellkasi szorítást,
heves szívdobogást – rövid időn belül megszűnnek
 néhány egyéb tünet azonban heteken, hónapokon
keresztül tarthat. Ilyen pl. az étvágytalanság, álmatlanság,
szájszárazság, gyengeség, szédülés, teltségérzet, hasmenés
vagy székrekedés.
 Sokan felfedezni vélik magukon annak a betegségeknek
jeleit is, melyben szerettük elhunyt – szorongás
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
TUDATOSULÁS
 A gyásznak ez a leghosszabb és legnehezebb
időszaka, amely hónapokon keresztül tart.
 Tünetei kezdetben erősödnek, később kissé
enyhülhetnek, majd újra visszatérnek 
hullámzás
 Főleg az évfordulók (pl. az elhunyt névnapja,
születésnapja), vagy az ünnepek erősíthetik fel
újra és újra a fájdalommal teli érzést.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
ÁTDOLGOZÁS
 Az előző szakasztól élesen nem különíthető el
 A váratlanul felbukkanó, kontrollálhatatlannak
tűnő érzések és gondolatok helyét egyre inkább a
tudatos emlékezés veszi át.
 A fájdalmas emlékek mellett egyre több már a
szép emlék is.
 A gyásszal kapcsolatos tünetek erőssége már
enyhébb, mint a kezdeti időszakban.
 A gyászolóban erősödik az az érzés, hogy ezt
a helyzetet fel tudja dolgozni
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
ADAPTÁCIÓ
 az élet újraszervezését jelenti
 Képes folytatni az életét - együtt élve azzal a
tudattal, hogy ezt szerettének hiányában kell
megtennie
 A gyász korai szakaszában a gyászoló még úgy érezte,
hogy az elhunyt valamilyen formában még itt van
vele, ebben az időszakban már belső emlékképként
gondol rá.
 Visszatér a világ iránti nyitottság is:
felelevenedhetnek, megerősödhetnek régebbi
kapcsolatok, megjelenhetnek új emberi kapcsolatok
is.
 Felerősödik a jövőre irányultság: míg a gyász
kezdeti időszakában a gyászoló csak a múltra tudott
gondolni, később csak a jelenben élt, ebben az
időszakban már újra képes terveket szőni, s ezeketContract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
GYÁSZ
 A gyász szakaszai nem feltétlenül ebben a
sorrendben követik egymást
 A gyásznak, mint minden természetes
folyamatnak, sajátos ritmusa van, amit nem
lehet siettetni és késleltetni sem
 A gyászmunkát meg kell élni, összes
szenvedésével és szomorúságával
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KETTŐS FOLYAMAT MODELL
 Strobe és Schut
 A gyásszal történő megküzdés egy dinamikus
folyamat
 A modellnek 3 fontos eleme van: veszteség
orientáció, a helyreállítás orientáció és az
oszcilláció/ingadozás
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
 Veszteség orientáció:
 belemélyedés a gyászba
 Elmélkedés az elhunytról, az életükről, kettejük
kapcsolatáról
 Minden olyan vis., érzelem, ami a veszteséggel
kapcsolatos:
 a kellemes visszaemlékezéstől, a fájdalmas vágyakozásig
 a helyreállító törekvések tagadása
 Helyreállítás orientáció
 figyelembe veszi az élet változásait
 kikapcsolódás a gyászból, gyász tagadása
 A veszteség másodlagos következményeire fókuszál
 Új feladatok elsajátítása (pl. pénzügyek kezelése)
 Új identitás kialakítása (özvegy)
 Az érzelmek itt is széles skálán mozoghatnak: a
megkönnyebbüléstől és büszkeségtől (meg tudtam
csinálni) a félelemig és szorongásig.Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
OSZCILLÁCIÓ/INGADOZÁS
 Ez a dinamikus reguláció egy oda-vissza zajló
folyamat
 Vagyis a gyászoló valamikor konfrontálódik
a veszteséggel, máskor meg elkerüli a fájó
emlékeket
 Ezek a váltakozások szükségesek ahhoz, hogy
megőrizze a gyászoló mentális és fizikai
egészségét
 Ha zavart szenved: komplikált gyász 
valamelyik orientáció túlsúlyba kerül (extrém
elmélyülés, vagy extrém tagadás)
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
Veszteség orientáció Oszcilláció/ingadozás
←
→
←
→
←
Helyreállítás
orientáció
 gyászmunka
 belemélyedés a
gyászba
 elkerülése/tagadá
sa a helyreállító
törekvéseknek
 figyelembe veszi az
élet változásait
 új dolgokat visz
véghez
 kikapcsolódás a
gyászból
 gyász
elkerülése/tagadása
 új szerepek,
identitás,
kapcsolatok
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
A GYÁSZ NÖVEKEDÉS MODELLJEI
 Hagyományos gyászelméletek:
 a gyász negatív következményeire fókuszálnak,
meg sem említik a fejlődés, növekedés lehetőségét.
  a gyászfolyamat végére a gyászoló visszatér a
„normál kerékvágásba”, a veszteség előtti, eredeti
pszichológiai működési szintre
 Újabb elméletek:
 Egy szeretett személy elvesztése minőségi
változásokat eredményezhet a gyászoló pszichés
működésében
 pozitív pszichológiai változás, növekedés, személyes
növekedés, poszttraumás növekedés, stb.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
POSZTTRAUMÁS NÖVEKEDÉSI MODELL
 Calhoun és Tedeschi
 Egy minőségi változást jelent a működésben,
mely magában foglalja a trauma előtti
alkalmazkodási szint meghaladását
 Modell kulcselemei: hiedelmeink a világról és
annak működéséről + elmélkedés
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
HIEDELMEK
 Hiedelmek:
 segítenek eligazodni a világban,
 megmutatják hogyan működik a környezetünk,
hogyan bontakoznak ki az egyes események és
hogyan lehet azokat befolyásolni;
 tervezhetővé, kiszámíthatóvá és értelmessé teszik
számunkra a világot
 Pl.: Az emberek idős korukban meghalnak.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
Haláleset előtti hipotetikus világ, hiedelmek
Közeli hozzátartozó halála
Fokozott érzelmi
distressz a
hiedelmek változása
következtében
Hipotetikus
hiedelmekkel
nincs összhangban
az esemény
 hiedelmek
változása
Hipotetikus
hiedelmekkel
összhangban
áll az esemény
Az érzelmi
distresszt
enyhítik a
hiedelmek
Automatikus,
intruzív
elmélkedés
Megfontolt, szándékos
Elmélkedés (megértés)
reflektív, konstruktív
séma változás
Szelf analízis
Szociokultúrális
hatások
Megváltozott
Világ elfogadása
Poszttraumás
Stressz növekedés
Jóllét helyrebillenése
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
HIEDELMEINK VS ESEMÉNYEK
 Szerettünk elvesztése: nagyfokú érzelmi
distressz és a veszteség élménye + beleillik a
hiedelmeimbe?
 Ha nem illik bele az „elképzeléseinkbe”/
hiedelmeinkbe, akkor azok összetörnek és még
nagyobb érzelmi distresszt élünk át.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
ELMÉLKEDÉS
 A modell másik kulcs eleme
 Két fajtáját különböztetik meg:
1. intruzív/tolakodó elmélkedés (olyan gondolatok
és érzések, melyeket nem tud kontrollálni a
gyászoló és nem kívánatosnak tartja őket) és a
2. megfontolt/szándékos elmélkedés (összetört
világkép újjáépítése, tudatos, konstruktív
gondolkodás)
 Mindkettő egymás mellett van jelen a gyász
során, de ahogy halad előre a folyamat úgy kerül
túlsúlyba a szándékos elmélkedés
 Befolyásolják az elmélkedést a szociokultúrális
hatások: +/-
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
NÖVEKEDÉS !!!!!
 A hiedelmek, a világnézet újjáépítése együtt jár a
növekedéssel
 Növekedés:
 A világ és az emberek komplexebb értékelése
 Saját erősségek felismerése
 Elfogadja, hogy a világ nem mindig „fair”, az
események nem mindig kontrollálhatók, a rossz
dolgokat nem mindig lehet megelőzni
 Michael és Cooper vizsg.: türelmesebbek,
toleránsabbak, empatikusabbak,
függetlenebbek, nagyobb önbizalom,
megváltoznak a prioitások az életben
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KOMPLIKÁLT GYÁSZ
 A szakirodalomban nincs egységes kritériuma
 Leggyakrabban megnevezett kritériumok:
gyászreakció elmaradása, késlekedése,
elhúzódása, az intenzitás szokatlan mélysége, a
szokványostól eltérő pszichés vagy szomatikus
tünetek megjelenése
 Gyakorisága: 10-25%
 Egységesebbek a vélemények a hajlamosító
tényezőket illetően:
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KOMPLIKÁLT GYÁSZRA HAJLAMOSÍTÓ
TÉNYEZŐK
 Váratlan veszteség
 Túlságosan erős kötődés a halotthoz
 Ambivalens érzések az elhunyttal kapcsolatban
 Gyermek illetve fiatal halála
 Halmozott ill. feldolgozatlan korábbi vesztségek
 a gyásszal egyidejűleg fellépő egyéb stresszhelyzetek
 hiányos szociális kapcsolatok
 a halál erőszakos úton való bekövetkezése
 a túlélő olyan baleset következtében veszít el valakit,
amelynek saját maga okozója volt
 rossz testi vagy lelki egészség; a gyászoló
anamnézisében depresszió
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KOMPLIKÁLT GYÁSZ
 A gyász időtartamát tekintve: krónikus gyász,
késleltetett gyász
 A gyász intenzitását tekintve: bagatelizáció,
hipertrofikus gyász
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KRÓNIKUS GYÁSZ
 Kialakulásának háttere: rendkívül szoros függő vagy
ambivalens kapcsolat a gyászoló és az elhunyt között vagy
a szociális támogatás hiánya vagy nem megfelelő volta áll
 Pl.: a gyászoló nem tudja megosztani az érzéseit a
rokonaival barátaival ill. azok nem tudnak kellő támogatást
nyújtani
 A tünetek intenzitása az idő előrehaladtával nem
csökkennek
 Akár éveken át elhúzódó szorongás, a szociális kapcsolatok
beszűkülése, a halott idealizálása jellemzi.
 A gyászolóban erős félelmet kelt a továbblépés, feldolgozás
vagy elfelejtés gondolata.
 Végletes formája a mumifikáció: a halott szobáját soha nem
rendezi át, mindig megterít neki is, belső párbeszédet folytatContract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
KÉSLELTETETT GYÁSZ
 Általában akkor jön létre, ha a gyászoló mások
támogatását helyezi előtérbe, de lehet mögötte
ambivalens kapcsolat is az elhunyttal
 Az akut gyász jelei hiányoznak
 Elhúzódó tagadás, erős haraggal és bűntudattal.
 Gyakoriak a pszichoszomatikus betegségek.
 A gyász egyéb tünetei akkor jelennek meg ha a
támogatási szükséglet megszűnik (nincs szükség
arra h a gyászoló támogassa xy-t) vagy egy újabb
veszteség következik be
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
BAGATELIZÁCIÓ
 Háttérben az elhunyttal való ambivalens kapcsolat
állhat
 Kezdetben megkönnyebbülést érez a gyászoló, és
hiányzik a szorongás és a lehangoltság
 A gyászoló igyekszik úgy élni, mintha semmi sem történt
volna.
 Gyakori a túlzott aktivitás
 Hárítja a halottról való beszélgetést. E mögött általában
harag és bűntudat állhat.
 Gyakori az alkoholizmus és a pszichoszomatikus
tünetek.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
HIPERTRÓFIKUS (TÚLZOTT MÉLYSÉGŰ)
GYÁSZ
 Általában hirtelen bekövetkező halálesetnél vagy
gyermek halálakor fordul elő.
 Szokatlanul erőteljes gyászreakciók, ezeket
később megpróbálja elnyomni a gyászoló
 Nagyfokú szorongás, szociális visszahúzódás
 Lefolyása:elhúzódó
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
TÁMASZNYÚJTÁS LEHETŐSÉGEI
 Gyász természetes része az életnek – a
normál gyászhoz nem kell szakmai
segítségnyújtás
 De hasznosak lehetnek: egyéni vagy csoportos
önsegítés, egyház támogatása
 A komplikált gyászreakciók pszichoterápiás
kezelést igényelnek
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
EGYÉNI ÖNSEGÍTÉS
 Gyásszal foglalkozó könyv  praktikus tanácsok,
eloszlatják a tévhiteket, megerősítik a gyászolót, hogy
az átélt érzései, gondolatai normálisak
 Pocz Alaine könyvei, Singer Magdolna könyvei,
 Gyerekeknek: Boldogan éltek míg meg nem haltak;
Pöttyös Panni Harkály anyó, Az élet olyan, mint a
szél
 Napló vezetése  érzések, gondolatok, álmok
leírása  érzések kifejezése, strukturálása, rámutat a
fejlődésekre, előrelépésekre
 Évfordulókon, ünnepnapokon  egyéni rítusok –
gyertyagyújtás, imádkozás, adott helyek
meglátogatása, közös élmények felelevenítése
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
NAPJAINKBAN
Gyakran az emberek legnagyobb félelme, hogy nem
tudják, mit mondjanak a gyászolónak, hogyan
viselkedjenek vele
 Korábban megvoltak a megfelelő rítusok
 A legtöbbször azt mondjuk: "Sajnálom„
„Részvétem”
 Mondjuk ezt minél hamarabb, mert minél inkább
halogatjuk, annál nehezebb lesz kimondani és
annál kevésbé hangzik őszintének.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
JOBBÁ TEHETJÜK A HELYZETET?
 Alapvetően nem
 Ha valaki meghalt, akkor azt nem tudjuk jobbá/jóvá tenni:
csak a feltámadás lenne erre megoldás.
 Amit tenni lehet: érzékenyen figyeljük a gyászoló személy
igényeit
 Ahogyan reagál a gyászoló a kezdeti "sajnálom"-ra,
világosan jelzi, hogy mire van most szüksége →
 Egy gyors köszönöm és témaváltás azt jelzi, hogy nem akar
beszélni erről jelenleg, egy nyitottabb válasz jelezheti azt,
hogy készen állnaka beszélgetésre.
 Kérdezzük meg: mit szeretne, miben tudunk segíteni?
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
A GYÁSZOLÓVAL NEM KÖNNYŰ EGYÜTT
LENNI
 A gyászolók gyakran nyersek, rosszkedvűek és idegesek.
Hangulatuk nagyon hullámzó  nehezebb velük együtt lenni
 Lehet az az érzésünk, hogy bármit is csinálunk, vagy
mondunk, az rossz vagy nem elég jó.
 Legyél türelmes!
 Gyakorlati segítség: egy étel elkészítésével vagy a ház
rendbetétele
 Érzelmi segítés: ajánld magad és az idődet, amikor
meghallgatod vagy csak egy ölelést adsz neki.
 Ha mérges vagy rá általában jobb ha kiabálsz vele egy sort:
„Lehetetlen vagy! Nem tudom már mit tegyek vagy
mondjak”, mint puffogva elvonulni és hagyni, hogy egyedül
oldja meg a problémáját.
 Legyél mindig elérhető, anélkül, hogy tolakodó lennél – csak
együtt hallgatni, ülni vagy sétálni.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
INKÁBB KERÜLJÜK EL A KÖVETKEZŐ
MONDATOKAT
 „Tudom mit érzel.”  nem tudhatod, mivel
minden kapcsolat egyedi
 „Ne szomorkodj majd az idő megoldja.”  nem
lehet nem szomorú + az idő önmagában nem old
meg semmit, csak amit teszünk
 „Foglald el magad!”  veszteséget fel kell
dolgozni  ha nem: munkamánia, alkohol
HELYETTE:
 „El sem tudom képzelni, hogy mit érzel, hogy
mennyire fájdalmas lehet ez neked.”
 „Nagyon sajnálom. Hogy történt?”  ha tényleg
van rá idő.
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
9. modul vége
Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214

More Related Content

More from Karel Van Isacker

More from Karel Van Isacker (20)

EcologyKM company presentation 2022 new
EcologyKM company presentation 2022 newEcologyKM company presentation 2022 new
EcologyKM company presentation 2022 new
 
EcologyKM company presentation 2022
EcologyKM company presentation 2022EcologyKM company presentation 2022
EcologyKM company presentation 2022
 
DIGITOUR IO4: Manual for trainees EN
DIGITOUR IO4: Manual for trainees ENDIGITOUR IO4: Manual for trainees EN
DIGITOUR IO4: Manual for trainees EN
 
DIGITOUR IO4: Manual for trainers EN
DIGITOUR IO4: Manual for trainers ENDIGITOUR IO4: Manual for trainers EN
DIGITOUR IO4: Manual for trainers EN
 
DIPCE How to use platform and mobile apps EL
DIPCE How to use platform and mobile apps ELDIPCE How to use platform and mobile apps EL
DIPCE How to use platform and mobile apps EL
 
DIPCE IO3: How to use platform and mobile apps ES
DIPCE IO3: How to use platform and mobile apps ESDIPCE IO3: How to use platform and mobile apps ES
DIPCE IO3: How to use platform and mobile apps ES
 
HIPPOTHERAPY and sensory processing BG
HIPPOTHERAPY and sensory processing BGHIPPOTHERAPY and sensory processing BG
HIPPOTHERAPY and sensory processing BG
 
HIPPOTHERAPY and sensory processing TR
HIPPOTHERAPY and sensory processing TRHIPPOTHERAPY and sensory processing TR
HIPPOTHERAPY and sensory processing TR
 
HIPPOTHERAPY and sensory processing EN
HIPPOTHERAPY and sensory processing ENHIPPOTHERAPY and sensory processing EN
HIPPOTHERAPY and sensory processing EN
 
HIPPOTHERAPY MODULE 14 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 14 BGHIPPOTHERAPY MODULE 14 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 14 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 13 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 13 BGHIPPOTHERAPY MODULE 13 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 13 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 12 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 12 BGHIPPOTHERAPY MODULE 12 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 12 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 11 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 11 BGHIPPOTHERAPY MODULE 11 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 11 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 10 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 10 BGHIPPOTHERAPY MODULE 10 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 10 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 9 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 9 BGHIPPOTHERAPY MODULE 9 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 9 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 8 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 8 BGHIPPOTHERAPY MODULE 8 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 8 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 7 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 7 BGHIPPOTHERAPY MODULE 7 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 7 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 6 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 6 BGHIPPOTHERAPY MODULE 6 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 6 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 5 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 5 BGHIPPOTHERAPY MODULE 5 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 5 BG
 
HIPPOTHERAPY MODULE 4 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 4 BGHIPPOTHERAPY MODULE 4 BG
HIPPOTHERAPY MODULE 4 BG
 

9. modul: Gyász

  • 1. 9. modul: Gyász Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214 Az Európai Bizottság támogatása ezen kiadvány elkészítéséhez nem jelenti a tartalom jóváhagyását, amely kizárólag a szerzők álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.
  • 2. GYÁSZ  Általában a gyász fogalmát egy hozzátartozónk halálát követő állapotra értjük,  De! elgyászolhatunk más veszteségeket is, pl.:  partnerkapcsolat megszakadása,  munkanélküliség,  nyugdíjba vonulás,  költözködés Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 3. GYÁSZ  Nem egy állapot, hanem egy összetett és természetes folyamat  Gyász = veszteség által kiváltott reakció  Gyász = az elveszett személy hiányából eredő pszichológiai és érzelmi reakció (Parkes, 1988)  Gyász = lassú megszabadulás a veszteség okozta bánattól, gyásztól, olyan módon és eredménnyel, hogy az elveszett nélkül tudjunk új kapcsolatok és lehetőségek felé fordulva, teljes, nyitott életet élni (Polcz, 1989) Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 4. RÉGEN ÉS MA  Gyásszal kapcsolatos hagyományok, népi rítusok  virrasztás, halotti tor (közösség támogató jelenléte, felidézték az elhunyt életét)  siratás (fájdalom kifejezése)  gyászviselet (veszteség tudatosítása)  Mintát és közösségi támaszt nyújtottak a gyászolónak  Napjainkban azonban a gyász folyamatát több tényező is nehezíti Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 5. GYÁSZ FOLYAMATÁT NEHEZÍTŐ TÉNYEZŐK  Hagyományok elsorvadása  A kórházban haldokló betegek gondozását szakszemélyzet végzi  A beteg halálakor legtöbbször nincsenek mellette a hozzátartozók  Gyakorivá váltak a hirtelen halálesetek (szív- és érrendszeri betegségek, balesetek) – nincs lehetőség elbúcsúzni, a kapcsolatot lezárni  A temetést temetkezési vállalkozók szervezik  Szociális kapcsolatrendszer szűkülése  Mai ideál a társadalomban: az erős, érzelmeit kontrolláló ember  mihamarabb legyen túl rajta  Gyásszal kapcsolatos ismeretek hiányossága  rokonok, barátok gyakran nem tudnak mit mondani a gyászolónak Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 6. GYÁSZ MINDIG EGYÉNI – A MEGÉLÉSÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK  A folyamat megélése nagy egyéni különbségeket mutat, melyek a következő tényezőkből adódhatnak  A gyászoló és az elhunyt közötti kapcsolat (konfliktusos, ambivalens)  A halál módja (betegség, baleset, gyilkosság, öngyilkosság)  Az elhunyt életkora (minél fiatalabb, annál nehezebb)  A gyászoló neme (érzelem vs. helyreállítás orientáció)  Alapszemélyiség (diff., fejlettsége,megküzdése)  Előzetes veszteségek (sorozatos veszteségek)  Pszichés helyzet (depresszió, szorongás, pszich. Gondozás)  Kulturális környezet (rítusok, szertartások, érzelemkif.)  Vallásosság (mi lesz velünk a halálunk után)  Szocializáció (család, média, oktatási intézmények) Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 7. KORAI GYÁSZELMÉLETEK  Freud  foglalkozott először a gyászelmélettel  súlyos pszichológiai következményekkel is járhat, ha a gyászoló nem tud érzelmileg leválni az elhunytról  Lindemann:  leírta a normál gyászt és elkülönítette a kóros gyászreakciótól  Bowlby:  empirikusan is alátámasztotta az elméletét  milyen hatással van a gyász intenzitására a gyászoló és az elhunyt közötti kötődés típusa;  Szakaszok: 1. sokk, 2. sóvárgás, 3. kétségbeesés, 4. felépülés Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 8. SZAKASZ ELMÉLET (PILLING J.)  Anticipációs gyász  Sokk  Kontrolláltság  Tudatosulás  Átdolgozás  Adaptáció Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 9. ANTICIPÁCIÓS GYÁSZ  Életveszélyes helyzetben vagy állapotban lévő emberek hozzátartozói már a haláleset előtt foglalkoznak a halál lehetőségével + azzal, hogy ez milyen hatást fog rájuk gyakorolni  Ez általában megkönnyíti a halál tényleges bekövetkezésének elviselését Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 10. SOKK  A halál bekövetkeztekor a legtöbben tagadással reagálnak: "Ez nem lehet igaz".  Érzelmileg bénultnak, kiüresedettnek érzik magukat, sokan sírni sem tudnak  Máskor az érzelmek sokasága tör a gyászolóra  Úgy érzik nem tudnak tisztán gondolkodni  Néhány perctől 1-2 napig is eltarthat  annál hosszabb lehet, minél váratlanabb a veszteség  Megszűnésében elsősorban az játszik szerepet, hogy a hozzátartozónak számos tennivalója lesz Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 11. KONTROLLÁLTSÁG  Temetéssel kapcsolatos ügyintézés  Sokszor tehetetlennek érzik magukat, csökken az önbizalmuk  Ekkor szembesülnek először azzal, hogy a feladatokat az elhunyt nélkül kell elvégezniük  A világ ködösnek, álomszerűnek tűnhet, mintha az események mással történnének  Egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni a gondolataikat  Általában a temetésig tart Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 12. TUDATOSULÁS  A temetést követően a gyászoló az érzelmek kavalkádját éli át  Megkönnyebbülés, szomorúság, magány, tehetetlenség, kiüresedettség, félelem, szorongás, harag, depresszió  Nagyon-nagyon nehéz kontrollálni ezeket az érzéseket, váratlanul törnek elő  Bűntudat – megtett vagy meg nem tett dolgok miatt  Regresszió = korábbi fejlettségi szintre jellemző érzelmi, gondolati, magatartási minták  pl. mágikus gondolkodás – a halott lepke formájában visszatér  Gyakori a halott jelenlétének az érzékelése – hallucináció, illúzió, stb.   megőrüléstől való félelem érzését keltik, de természetes jelenségek Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 13. TUDATOSULÁS  A legtöbben ebben az időszakban befelé fordulóvá válnak, igyekeznek elkerülni a társaságot,  a koncentráció csökkenése miatt szórakozottá, figyelmetlenné válhatnak, tennivalóikat elhanyagolják vagy halogatják,  nehezen tudnak döntéseket hozni – de aztán időnként gyorsan, átgondolatlanul döntenek, néha nagy jelentőségű dolgokban is  Mindehhez testi tünetek is társulhatnak. pl. a halálesetre emlékeztető helyzetek, beszélgetések kiválthatnak torokszorítást, légszomjat, fulladást, mellkasi szorítást, heves szívdobogást – rövid időn belül megszűnnek  néhány egyéb tünet azonban heteken, hónapokon keresztül tarthat. Ilyen pl. az étvágytalanság, álmatlanság, szájszárazság, gyengeség, szédülés, teltségérzet, hasmenés vagy székrekedés.  Sokan felfedezni vélik magukon annak a betegségeknek jeleit is, melyben szerettük elhunyt – szorongás Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 14. TUDATOSULÁS  A gyásznak ez a leghosszabb és legnehezebb időszaka, amely hónapokon keresztül tart.  Tünetei kezdetben erősödnek, később kissé enyhülhetnek, majd újra visszatérnek  hullámzás  Főleg az évfordulók (pl. az elhunyt névnapja, születésnapja), vagy az ünnepek erősíthetik fel újra és újra a fájdalommal teli érzést. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 15. ÁTDOLGOZÁS  Az előző szakasztól élesen nem különíthető el  A váratlanul felbukkanó, kontrollálhatatlannak tűnő érzések és gondolatok helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át.  A fájdalmas emlékek mellett egyre több már a szép emlék is.  A gyásszal kapcsolatos tünetek erőssége már enyhébb, mint a kezdeti időszakban.  A gyászolóban erősödik az az érzés, hogy ezt a helyzetet fel tudja dolgozni Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 16. ADAPTÁCIÓ  az élet újraszervezését jelenti  Képes folytatni az életét - együtt élve azzal a tudattal, hogy ezt szerettének hiányában kell megtennie  A gyász korai szakaszában a gyászoló még úgy érezte, hogy az elhunyt valamilyen formában még itt van vele, ebben az időszakban már belső emlékképként gondol rá.  Visszatér a világ iránti nyitottság is: felelevenedhetnek, megerősödhetnek régebbi kapcsolatok, megjelenhetnek új emberi kapcsolatok is.  Felerősödik a jövőre irányultság: míg a gyász kezdeti időszakában a gyászoló csak a múltra tudott gondolni, később csak a jelenben élt, ebben az időszakban már újra képes terveket szőni, s ezeketContract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 17. GYÁSZ  A gyász szakaszai nem feltétlenül ebben a sorrendben követik egymást  A gyásznak, mint minden természetes folyamatnak, sajátos ritmusa van, amit nem lehet siettetni és késleltetni sem  A gyászmunkát meg kell élni, összes szenvedésével és szomorúságával Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 18. KETTŐS FOLYAMAT MODELL  Strobe és Schut  A gyásszal történő megküzdés egy dinamikus folyamat  A modellnek 3 fontos eleme van: veszteség orientáció, a helyreállítás orientáció és az oszcilláció/ingadozás Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 19.  Veszteség orientáció:  belemélyedés a gyászba  Elmélkedés az elhunytról, az életükről, kettejük kapcsolatáról  Minden olyan vis., érzelem, ami a veszteséggel kapcsolatos:  a kellemes visszaemlékezéstől, a fájdalmas vágyakozásig  a helyreállító törekvések tagadása  Helyreállítás orientáció  figyelembe veszi az élet változásait  kikapcsolódás a gyászból, gyász tagadása  A veszteség másodlagos következményeire fókuszál  Új feladatok elsajátítása (pl. pénzügyek kezelése)  Új identitás kialakítása (özvegy)  Az érzelmek itt is széles skálán mozoghatnak: a megkönnyebbüléstől és büszkeségtől (meg tudtam csinálni) a félelemig és szorongásig.Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 20. OSZCILLÁCIÓ/INGADOZÁS  Ez a dinamikus reguláció egy oda-vissza zajló folyamat  Vagyis a gyászoló valamikor konfrontálódik a veszteséggel, máskor meg elkerüli a fájó emlékeket  Ezek a váltakozások szükségesek ahhoz, hogy megőrizze a gyászoló mentális és fizikai egészségét  Ha zavart szenved: komplikált gyász  valamelyik orientáció túlsúlyba kerül (extrém elmélyülés, vagy extrém tagadás) Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 21. Veszteség orientáció Oszcilláció/ingadozás ← → ← → ← Helyreállítás orientáció  gyászmunka  belemélyedés a gyászba  elkerülése/tagadá sa a helyreállító törekvéseknek  figyelembe veszi az élet változásait  új dolgokat visz véghez  kikapcsolódás a gyászból  gyász elkerülése/tagadása  új szerepek, identitás, kapcsolatok Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 22. A GYÁSZ NÖVEKEDÉS MODELLJEI  Hagyományos gyászelméletek:  a gyász negatív következményeire fókuszálnak, meg sem említik a fejlődés, növekedés lehetőségét.   a gyászfolyamat végére a gyászoló visszatér a „normál kerékvágásba”, a veszteség előtti, eredeti pszichológiai működési szintre  Újabb elméletek:  Egy szeretett személy elvesztése minőségi változásokat eredményezhet a gyászoló pszichés működésében  pozitív pszichológiai változás, növekedés, személyes növekedés, poszttraumás növekedés, stb. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 23. POSZTTRAUMÁS NÖVEKEDÉSI MODELL  Calhoun és Tedeschi  Egy minőségi változást jelent a működésben, mely magában foglalja a trauma előtti alkalmazkodási szint meghaladását  Modell kulcselemei: hiedelmeink a világról és annak működéséről + elmélkedés Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 24. HIEDELMEK  Hiedelmek:  segítenek eligazodni a világban,  megmutatják hogyan működik a környezetünk, hogyan bontakoznak ki az egyes események és hogyan lehet azokat befolyásolni;  tervezhetővé, kiszámíthatóvá és értelmessé teszik számunkra a világot  Pl.: Az emberek idős korukban meghalnak. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 25. Haláleset előtti hipotetikus világ, hiedelmek Közeli hozzátartozó halála Fokozott érzelmi distressz a hiedelmek változása következtében Hipotetikus hiedelmekkel nincs összhangban az esemény  hiedelmek változása Hipotetikus hiedelmekkel összhangban áll az esemény Az érzelmi distresszt enyhítik a hiedelmek Automatikus, intruzív elmélkedés Megfontolt, szándékos Elmélkedés (megértés) reflektív, konstruktív séma változás Szelf analízis Szociokultúrális hatások Megváltozott Világ elfogadása Poszttraumás Stressz növekedés Jóllét helyrebillenése Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 26. HIEDELMEINK VS ESEMÉNYEK  Szerettünk elvesztése: nagyfokú érzelmi distressz és a veszteség élménye + beleillik a hiedelmeimbe?  Ha nem illik bele az „elképzeléseinkbe”/ hiedelmeinkbe, akkor azok összetörnek és még nagyobb érzelmi distresszt élünk át. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 27. ELMÉLKEDÉS  A modell másik kulcs eleme  Két fajtáját különböztetik meg: 1. intruzív/tolakodó elmélkedés (olyan gondolatok és érzések, melyeket nem tud kontrollálni a gyászoló és nem kívánatosnak tartja őket) és a 2. megfontolt/szándékos elmélkedés (összetört világkép újjáépítése, tudatos, konstruktív gondolkodás)  Mindkettő egymás mellett van jelen a gyász során, de ahogy halad előre a folyamat úgy kerül túlsúlyba a szándékos elmélkedés  Befolyásolják az elmélkedést a szociokultúrális hatások: +/- Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 28. NÖVEKEDÉS !!!!!  A hiedelmek, a világnézet újjáépítése együtt jár a növekedéssel  Növekedés:  A világ és az emberek komplexebb értékelése  Saját erősségek felismerése  Elfogadja, hogy a világ nem mindig „fair”, az események nem mindig kontrollálhatók, a rossz dolgokat nem mindig lehet megelőzni  Michael és Cooper vizsg.: türelmesebbek, toleránsabbak, empatikusabbak, függetlenebbek, nagyobb önbizalom, megváltoznak a prioitások az életben Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 29. KOMPLIKÁLT GYÁSZ  A szakirodalomban nincs egységes kritériuma  Leggyakrabban megnevezett kritériumok: gyászreakció elmaradása, késlekedése, elhúzódása, az intenzitás szokatlan mélysége, a szokványostól eltérő pszichés vagy szomatikus tünetek megjelenése  Gyakorisága: 10-25%  Egységesebbek a vélemények a hajlamosító tényezőket illetően: Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 30. KOMPLIKÁLT GYÁSZRA HAJLAMOSÍTÓ TÉNYEZŐK  Váratlan veszteség  Túlságosan erős kötődés a halotthoz  Ambivalens érzések az elhunyttal kapcsolatban  Gyermek illetve fiatal halála  Halmozott ill. feldolgozatlan korábbi vesztségek  a gyásszal egyidejűleg fellépő egyéb stresszhelyzetek  hiányos szociális kapcsolatok  a halál erőszakos úton való bekövetkezése  a túlélő olyan baleset következtében veszít el valakit, amelynek saját maga okozója volt  rossz testi vagy lelki egészség; a gyászoló anamnézisében depresszió Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 31. KOMPLIKÁLT GYÁSZ  A gyász időtartamát tekintve: krónikus gyász, késleltetett gyász  A gyász intenzitását tekintve: bagatelizáció, hipertrofikus gyász Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 32. KRÓNIKUS GYÁSZ  Kialakulásának háttere: rendkívül szoros függő vagy ambivalens kapcsolat a gyászoló és az elhunyt között vagy a szociális támogatás hiánya vagy nem megfelelő volta áll  Pl.: a gyászoló nem tudja megosztani az érzéseit a rokonaival barátaival ill. azok nem tudnak kellő támogatást nyújtani  A tünetek intenzitása az idő előrehaladtával nem csökkennek  Akár éveken át elhúzódó szorongás, a szociális kapcsolatok beszűkülése, a halott idealizálása jellemzi.  A gyászolóban erős félelmet kelt a továbblépés, feldolgozás vagy elfelejtés gondolata.  Végletes formája a mumifikáció: a halott szobáját soha nem rendezi át, mindig megterít neki is, belső párbeszédet folytatContract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 33. KÉSLELTETETT GYÁSZ  Általában akkor jön létre, ha a gyászoló mások támogatását helyezi előtérbe, de lehet mögötte ambivalens kapcsolat is az elhunyttal  Az akut gyász jelei hiányoznak  Elhúzódó tagadás, erős haraggal és bűntudattal.  Gyakoriak a pszichoszomatikus betegségek.  A gyász egyéb tünetei akkor jelennek meg ha a támogatási szükséglet megszűnik (nincs szükség arra h a gyászoló támogassa xy-t) vagy egy újabb veszteség következik be Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 34. BAGATELIZÁCIÓ  Háttérben az elhunyttal való ambivalens kapcsolat állhat  Kezdetben megkönnyebbülést érez a gyászoló, és hiányzik a szorongás és a lehangoltság  A gyászoló igyekszik úgy élni, mintha semmi sem történt volna.  Gyakori a túlzott aktivitás  Hárítja a halottról való beszélgetést. E mögött általában harag és bűntudat állhat.  Gyakori az alkoholizmus és a pszichoszomatikus tünetek. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 35. HIPERTRÓFIKUS (TÚLZOTT MÉLYSÉGŰ) GYÁSZ  Általában hirtelen bekövetkező halálesetnél vagy gyermek halálakor fordul elő.  Szokatlanul erőteljes gyászreakciók, ezeket később megpróbálja elnyomni a gyászoló  Nagyfokú szorongás, szociális visszahúzódás  Lefolyása:elhúzódó Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 36. TÁMASZNYÚJTÁS LEHETŐSÉGEI  Gyász természetes része az életnek – a normál gyászhoz nem kell szakmai segítségnyújtás  De hasznosak lehetnek: egyéni vagy csoportos önsegítés, egyház támogatása  A komplikált gyászreakciók pszichoterápiás kezelést igényelnek Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 37. EGYÉNI ÖNSEGÍTÉS  Gyásszal foglalkozó könyv  praktikus tanácsok, eloszlatják a tévhiteket, megerősítik a gyászolót, hogy az átélt érzései, gondolatai normálisak  Pocz Alaine könyvei, Singer Magdolna könyvei,  Gyerekeknek: Boldogan éltek míg meg nem haltak; Pöttyös Panni Harkály anyó, Az élet olyan, mint a szél  Napló vezetése  érzések, gondolatok, álmok leírása  érzések kifejezése, strukturálása, rámutat a fejlődésekre, előrelépésekre  Évfordulókon, ünnepnapokon  egyéni rítusok – gyertyagyújtás, imádkozás, adott helyek meglátogatása, közös élmények felelevenítése Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 38. NAPJAINKBAN Gyakran az emberek legnagyobb félelme, hogy nem tudják, mit mondjanak a gyászolónak, hogyan viselkedjenek vele  Korábban megvoltak a megfelelő rítusok  A legtöbbször azt mondjuk: "Sajnálom„ „Részvétem”  Mondjuk ezt minél hamarabb, mert minél inkább halogatjuk, annál nehezebb lesz kimondani és annál kevésbé hangzik őszintének. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 39. JOBBÁ TEHETJÜK A HELYZETET?  Alapvetően nem  Ha valaki meghalt, akkor azt nem tudjuk jobbá/jóvá tenni: csak a feltámadás lenne erre megoldás.  Amit tenni lehet: érzékenyen figyeljük a gyászoló személy igényeit  Ahogyan reagál a gyászoló a kezdeti "sajnálom"-ra, világosan jelzi, hogy mire van most szüksége →  Egy gyors köszönöm és témaváltás azt jelzi, hogy nem akar beszélni erről jelenleg, egy nyitottabb válasz jelezheti azt, hogy készen állnaka beszélgetésre.  Kérdezzük meg: mit szeretne, miben tudunk segíteni? Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 40. A GYÁSZOLÓVAL NEM KÖNNYŰ EGYÜTT LENNI  A gyászolók gyakran nyersek, rosszkedvűek és idegesek. Hangulatuk nagyon hullámzó  nehezebb velük együtt lenni  Lehet az az érzésünk, hogy bármit is csinálunk, vagy mondunk, az rossz vagy nem elég jó.  Legyél türelmes!  Gyakorlati segítség: egy étel elkészítésével vagy a ház rendbetétele  Érzelmi segítés: ajánld magad és az idődet, amikor meghallgatod vagy csak egy ölelést adsz neki.  Ha mérges vagy rá általában jobb ha kiabálsz vele egy sort: „Lehetetlen vagy! Nem tudom már mit tegyek vagy mondjak”, mint puffogva elvonulni és hagyni, hogy egyedül oldja meg a problémáját.  Legyél mindig elérhető, anélkül, hogy tolakodó lennél – csak együtt hallgatni, ülni vagy sétálni. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 41. INKÁBB KERÜLJÜK EL A KÖVETKEZŐ MONDATOKAT  „Tudom mit érzel.”  nem tudhatod, mivel minden kapcsolat egyedi  „Ne szomorkodj majd az idő megoldja.”  nem lehet nem szomorú + az idő önmagában nem old meg semmit, csak amit teszünk  „Foglald el magad!”  veszteséget fel kell dolgozni  ha nem: munkamánia, alkohol HELYETTE:  „El sem tudom képzelni, hogy mit érzel, hogy mennyire fájdalmas lehet ez neked.”  „Nagyon sajnálom. Hogy történt?”  ha tényleg van rá idő. Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214
  • 42. 9. modul vége Contract No: 2017-1-BG01-KA202-036214