1. Nemrégiben kaptuk a
szomorú hírt: Bocskay T.
József Budapesten, a
Szent Imre kórházban,
életének 89. évében visz-
szaadta nemes lelkét és fá-
radt testét teremtõjének.
Bocskay József barátunk
Chicagóban élt 1957-tõl
egészen a rendszerválto-
zásig, amikor elhatározta,
hogy visszatér Magyaror-
szágra. Budapesten meg-
alapította az Igazolt Ma-
gyar Szabadságharcos Vi-
lágszövetséget, amelynek
haláláig elnöke maradt.
Chicagóban töltött évei
során sokáig vezette a Ma-
gyar Szabadságharcos
Szövetség helyi csoport-
ját, nevéhez fûzõdik a Volt
Politikai Foglyok Szövet-
sége chicagói részlegének
alapítása és vezetése. A
’70-es és a ’80-as években
fõként az osztrák és olasz
lágerekben sínylõdõ me-
nekülteknek biztosította
az amerikai bevándorlást.
Ezernél többen kapták
meg Bocskay József segít-
ségével az affidavit of sup-
port dokumentumot,
amely lehetõvé tette be-
vándorlásukat az Egyesült
Államokba.
Bocskay József isme-
retségéhez az is hozzájá-
rult, hogy 1958-tól kezdve
négy éttermet vezetett. A
sorban az elsõ az Irving
Park Roadon lévõ Kék Du-
na volt, ezt követte a Lin-
coln Avenue-n a
Hungarian Restaurant,
majd a Sangamon Stree-
ten a Sangamon Inn, végül
a város északi részén, a
Rogers Streeten a Golden
Bull, magyar nevén, az
Aranybika.
Az utóbbi adott helyet
számos magyar rendez-
vénynek, a vendéglõ volt a
magyar szabadságharco-
sok találkozóhelye. Ven-
dége volt többek között
Pongrátz Gergely, Kõvágó
József, Budapest egykori
polgármestere, Rácz Sán-
dor, Göncz Árpád, Kopá-
csi Sándor és Vásárhelyi
Miklós – az utóbbiak a
Nagy Imre dicstelen peré-
nek vádlottjai.
Néhány éve beszámo-
lót írtam a chicagói Sza-
badságharcos Szövetség
elnökeirõl, köztük
Bocskay Józsefrõl is. Ezt
az öt évvel ezelõtt készí-
tett interjút közöljük újra,
jobbat, részletesebbet
nem tudnék írni ma sem,
miután a cikkem alanya
már a másvilágon van.
*
Bocskay T. József az
1950-as évek végén vette
át a chicagói szabadság-
harcos csoport vezetését
Halmágyi Lajostól, majd
a ’60-as évek elején adta át
Petrákovits Jenõnek. A
kiváló szervezõképesség-
gel rendelkezõ elnök azu-
tán megalakította a Volt
Magyar Politikai Foglyok
Szövetsége chicagói cso-
portját, amelyet 1990-ig
vezetett. A rendszerváltást
követõen végleg visszatért
Magyarországra, ahol
megalakította az Igazolt
Magyar Szabadságharcos
Világszövetséget, amelyek
elnöke lett. Az IMSZVSZ
évente július 4-én megem-
lékezést tart az amerikai
katonák temetõjében, ok-
tóber 23-án emléktáblákat
helyeznek el a Corvin közi
filmszínház falára.
Bocskay Józsefet Chi-
cagóba érkezésem, 1963
óta ismertem, sokat segí-
tettem neki a különféle
ünnepségek szervezésé-
ben, ezért nyugodtan
mondhatom kapcsolatun-
kat barátinak. Az ’56-os
forradalmi szerepérõl szá-
mos írott emlék van, neve
kilenc helyen szerepel
Eörsi László Corvinisták
1956 címû könyvében.
A 383-384-es oldalon ta-
lálható rövid életrajzi is-
mertetés a Bika Julianna
által az Oral History Archí-
vum számára, az 1980-as
évek végén készült inter-
jún alapult. Részletes
Bocskay-interjú található
Orbán Éva Üzenet a bari-
kádokról címû kötetében,
így amikor beszélgetünk,
engem más érdekel, mint
ami a könyvekben találha-
tó.
– A forradalom után mi-
kor mentél külföldre?
– 1956. szilveszter éjje-
lén hetedmagammal ér-
tünk át Ausztriába, egy
kis faluba kerültünk, a ne-
vére már nem emlékszem,
ahonnan átvittek minket
Bruckba, és onnan tovább
Kismartonba, ahol nagy
gyûjtõtábor mûködött. Itt
véletlenül találkoztam egy
osztrák újságíróval, aki
hallotta, hogy éveket töl-
töttem börtönben, és tol-
mács útján érdeklõdött,
hogy találkoztam-e Ester-
házy Pál herceggel.
Mondtam, hogy nem-
csak találkoztam, de né-
hány hónapig zárkatársak
voltunk, ahol arról beszél-
gettünk, mi lenne, ha ki-
szabadulnánk egyszer in-
nen. Mondtam, hogy te
dúsgazdag ember vagy,
neked nem lenne problé-
mád, de én mit csinálhat-
nék az életben? Õ kérdez-
te: mi szeretnél lenni? Erre
azt mondtam, hogy er-
dész. Mire Esterházy Pali
azt felelte, ha egyszer ki-
szabadulunk innen, ak-
kor nálam erdész leszel.
Hát persze, az újságíró-
nak ezt nem mondtam,
csak azt, hogy cellatársak
voltunk a herceggel, aki
nagyon derék, tisztességes
emberként viselkedett
mindenkivel a börtönben.
Az újságíró elmondta,
hogy egy katolikus lapnak
írja a cikket, és ezzel vége
is lett a beszélgetésnek. Vé-
gül csak annyit tett hozzá,
hogy a herceg kiszabadult,
és Nyugaton van.
A cikk megjelent, és
utána a herceg ügyvédje
hívott telefonon, utasítása
van, hogy vigyen fel Bécs-
be, és helyezzen el az ele-
gáns Hotel Tirolban. Igen
ám, de mi heten voltunk,
egyikük egy szép fiatal
lány, akit feleségül akar-
tam venni, bár õ késõbb
meggondolta magát. Itt a
herceg utasítására felöltöz-
tettek minket, zsebpénzt is
kaptuk, de vele nem talál-
koztunk, mert akkor már
Svájcban volt. Nekem ál-
lást ajánlott, mert emléke-
zett az ígéretére.
– De tudtommal Ameri-
kába készültél, ahol
Indiana állam acélgyárai-
ról híres Gary városában
rokonaid éltek.
– Igen, persze, oda sze-
rettem volna kimenni, hi-
szen Ausztriából 1949-ben
az oroszok egyszer már
visszavittek Magyaror-
szágra, ahol hosszú éveket
töltöttem börtönben. Nem
éreztem biztonságban ma-
gam Bécsben. Idõközben
Garybõl telefonon kerestek
a rokonok, nagynéném hí-
vott, hogy intézik az affi-
davitet – a közjegyzõ által
hitelesítet okmányt –, és
várjam meg, míg az ame-
rikai követségre hívnak.
Hívtak többször is, vég-
re egy amerikai katonai
repülõgépre kerültünk, és
azzal vittek minket Ameri-
kába. Megérkezésünk
után a híres Camp
Kilmerbe kerültünk, ott ta-
lálkoztam Jávor Pál egy-
kori hírneves színésszel,
aki az irodán dolgozott.
1957. március elején felül-
tettek a vonatra, irány
Gary, ott várt rám a rokon-
ság, akiket akkor láttam
életemben elõször, Mari
néném vitt magával.
Garyben szerveztük az
elsõ forradalmi évfordulót,
amelyen Pongrátz Ger-
gely és fivérei is jelen vol-
tak. 1958-ban költöztem
Chicagóba, ahol a néném
K Ö Z É L E T – 9. oldal2013. október 12. – 42. szám –
CHICAGÓI KRÓNIKA
KÖZÉRDEKŰ BÉRMENTES KÖZLEMÉNY
Harmath István
CHICAGÓI PROGRAMELŐZETES
Október 20-án vasárnap, de. 11 órakor ünnepi Szentmise
utána mûsoros megemlékezés az 1956-forradalom 57-ik évfor-
dulóján. Szent István Király templom, a chicagói magyar egye-
sületek közös szervezése.
Fizessen elõ a nyugati világ legnagyobb hetilapjára!
Olvassa a Kanadai/Amerikai Magyarságot!
Egy„lakosztályban”Esterházyherceggel
segítségével megnyitottam
az elsõ vendéglõmet,
amelynek a Kék Duna –
Blue Danube – nevet ad-
tuk. A restaurant az Irving
Park roadon mûködött, s
ez lett akkoriban az ’56-
osok találkozóhelye.
A forradalom második
ünnepségét már Chicagó-
ban rendeztük, a belvárosi
Prudential Building dísz-
termében. Az ENSZ-be de-
legált amerikai nagykövet,
Henry Cabot Lodge jr.
volt az ünnepi szónok, a
teremben több ezren zsúfo-
lódtunk össze, ez volt a
legsikeresebb ünnepség
Chicagóban, azóta sem
jöttek ennyien a megemlé-
kezésre.
– Késõbb a Petrákovits
Jenõ vette át tõled a szab-
harcosok vezetését, te pe-
dig a Volt Politikai Foglyok
Szövetségének lettél az el-
nöke. Az 1970-80-as évek-
ben, az európai lágerek-
ben maradt menekültek
amerikai bevándorlása lett
a legfontosabb ügy, ame-
lyet intéztél.
– Ezernél többre tehetõ
azok száma, akiket Chica-
góba hozattam, de sok kö-
szönet nem volt benne,
mert tõlük azután semmi
segítséget sem kaptam,
legfeljebb kritikát. Pedig a
New Yorkban mûködõ ka-
tolikus szervezet hozatta a
menekülteket az USA-ba,
és a Tarnóczy nevû vezetõ
szerint Chicago fogadta be
a legtöbb olyan magyar
menekültet, akiknek nem
volt rokoni kapcsolata
más magyarlakta város-
ban.
– Emlékszem, a forrada-
lom 23. évfordulójára ren-
dezett ünnepségre a
Roosevelt Highschoolban
1979. október 21-én, ame-
lyen Kõvágó József, Bu-
dapest egykori polgármes-
tere volt az ünnepi szó-
nok. A kis lakóházakkal
körülvett középiskola fõ-
bejárata a Wilson nevû ut-
cára nyílott, a bejáratnál
két hatalmas kandeláber
állott, amelyben tûz lobo-
gott. Mellettük micisapkás
srácok álltak „davajgitár-
ral” – géppisztollyal – a ke-
zükben. Fantasztikus ötlet
volt, egészen addig, míg a
rendõrség és tûzoltóság
megérkezett, szirénázva
zavarták a környék békés
lakóságát.
– Igen, valaki a kör-
nyékrõl riasztotta õket. A
tüzet eloltottuk, a srácok
pedig a kapun belül álltak
tovább õrséget. Ezek mind
fiatal menekültek voltak,
talán egy hete érkeztek
Chicagóba. Az egyik közü-
lük gazdag, jómódú ember
lett, talán már el is felejtet-
te egykori kalandját. Ezt a
napot az Illinois állam ak-
kori kormányzója, James
Thompson a Magyar Sza-
badságharcosok Napjává
(Hungarian Freedom
Feighters Day) deklarálta.
Emlékezetes volt szá-
munkra Kõvágó József be-
széde, aki az utóbbi évek-
ben visszavonult a magyar
emigrációban a tevékeny
szerepléstõl. Örülök, hogy
most, 2008. október 22-én
emléktáblát emelünk ré-
szére a Corvin közben ren-
dezendõ ünnepségen. Sok
olyan régi chicagói emlék
jut eszembe, amelyekre
szívesen gondolok vissza.
Egykori munkatársak és
bajtársak, akik jóban-
rosszban kitartottak mel-
lettem. Az angol nyelvû tit-
kár Csekme Ferenc, a
magyar nyelvû levelezõ Ju-
hász József, Szabó Ist-
ván és az Ács testvérek,
István és László, a höl-
gyek közül br. Pongrácz
Mária, Körömi Mária va-
lamint késõbb Bohacsik
Mária, akinek evanstoni
lakásában annyi sok me-
nekült kezdte chicagói éle-
tét. Jó volt velük dolgozni,
ezúton rajtad keresztül kö-
szönöm nekik a sok segít-
séget.
1957. október, Gary, Indiana: Bocskay József és Pongrátz Gergely
Balról: Ifj. Fekete István, Bocskay József, Rácz Sándor,
Pongrátz Gergely és Harmath István
Bocskay József fogadalmat tesz (1958)
Az 1958. októberi ünnepély. Jobbról: Zwack Péter, Csekme
Ferenc, Kovács András, Henry Cabot Lodge jr., Bocskay József,
Fábián Viktor és Ft. Magyar József.
Henry Cabot Lodge jr. ENSZ-nagykövet 1958-ban,
a Prudential Buildingben tartott októberi ünnepségen,
mellette jobbján Kovács András, balján Bocskay József látható
Everett Dirksen szenátor, Juhász József és Bocskay József az
1964-es választáson
Harmath István, Bocskay József és ifj. Fekete István
az IMSZVSZ irodájában, 2005-ben