SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 18
ÍGY KÖNNYŰ A MATEMATIKA!
A szöveges feladatok megoldása tanulható


     Interaktív oktató CD
           elemzése

Készítette: Takács
Ilona
Az üzenet pontossága, érthetősége
 Első osztályosok matematika tanulását segítő
  CD
  - kitüntetetten a szöveges feladatok
megoldását,
   - a matematikai tartalmak kiszűrését a
szövegből,
   - a feladat szempontjából lényeges és
lényegtelen
    információk szétválogatását célozza.
 Megfogalmazás tömör, szabatos:
   a) a közvetített tartalom és forma a
gyermekek
      életkorának, fejlődéslélektani
A rendszerben való gondolkodás

 A program kitűzött céljának megfelel         az
  elsajátítandó képességek és információs
  egységek szoros kapcsolata jellemző.
 Optimális használatot biztosít mind a
  lineáris, mind a csapongó tanulási stílusú
  gyermekeknek:
    a) ismétlések adott nehézségi szinten
történet
       választások (adott
műveletfogalom, műveletek
       gyak.)
     b) elágazások      szereplők (művelettípus
váltása)
Struktúra
 Tartalmilag a négy alapműveletre és ezekből
  kombinálható összetett műveletekre
   épül fel.
 Logikai struktúrája megfelelő.
 Elhelyezési struktúra:
   - jól áttekinthető bejelentkező oldal
    - a menüpontok egyszerűek, könnyen érthetőek
és kezelhetők, adekvát illeszkedés az egyes
modulokhoz,
   - minden szinten tartalmaz: a) megszakítási
                                    b) visszalépési
                                    c)
segítségkérési pontokat
A bejelentkező oldal felépítése




                             Szereplő (művelettípus
                                  választás)
Navigáció

Kevés, de a tájékozódást jól
 szolgáló navigációs elemek.
A korosztálynak megfelelő,
 könnyen értelmezhető ikonok.
Az előre és a visszalépés
 funkciójú ikonok azonos
 elhelyezkedésűek az
 oldalakon.
Áthaladáskor színük
 megváltozik, rövid felirat
 jelzi funkciójukat.
Kommunikáció-interakció

              Kizárólag olvasható,
               szöveges párbeszéd
               panelek.
              Zenei vagy
               hangeffekteket nem
               alkalmaz.
              A megerősítések is csak
               olvasható formában
               állnak rendelkezésre.
              Kattintásra gyorsan
               elérhető a program
               bármely része.
              Bármikor lehet vissza-
               vagy kilépni.
Pedagógiai-didaktikai
            szempontok
 A feladatok megfogalmazása a korosztályhoz
  igazodik.
 A program segítségével elsajátítják azt a
  nyelvezetet, a mellyel a szöveges feladatokat
  meg tudják fogalmazni.
 Folyamatos visszajelzésre van mód.
 A tanuló egyéni tempójában haladhat a
  feladatok megoldása során.
 Egy-egy szint teljesítését követően az
  eredmények kinyomtathatók.
Pszichológiai-ergonómiai
            szempontok
 Képernyőkép felépítése jól szerkesztett,
  könnyen átlátható.
 A kezelési szabályok az 1. osztályosok számára
  gyorsan elsajátíthatók.
 A navigációs elemeket mindig azonos helyen
  találjuk.
 A program rendkívül felhasználóbarát.
 Figyelemfelhívó ábrák, rajzok.
 Lassú fáradás.
 Egyéni haladási ütem.
A mediális közlési elvárásoknak
       való megfelelés
Szöveges részek
Instrukciós szövegek: - jól tagoltak
                           - betűméret
megfelelő,
                           -
vonalvastagság kicsi
Szöveges feladatokban: - tömör
  megfogalmazás
                              - karakteres
betűk
Állóképek
Jól megkomponált képek, alak-háttér
 elkülönítése könnyű.
A formák és alakok rendezett
 csoportokban való megjelenítése
 fókuszálja a figyelmet és vezeti a
 gondolkodást.
Probléma, hogy a nagy felületeken
 komplementer színeket helyez egymás
 mellé ( sárga-kék)   fárasztja a
 szemet.
Számok, adatbázis használata
A program nem használ adatbázist.
Szimbólumok, ikonok, emblémák, logók
alkalmazása
                  Könnyen érthető,
                 egyszerű kivitelezés


               Mérete, kiemelése
               biztonságos kezelést
               tesz lehetővé.


                A képi megjelenítés
                 egyértelműen utal
                eredeti jelentésére.
3D ábrázolás
A program nem tartalmaz 3D-s
ábrázolást.
Animációs alkalmazás
Minimális, navigációs gombok aktívvá
 válásánál, illetve egy-egy kártya
 kiemelésénél.
Aktív felületek
  Aktív felületek elhelyezése
   következetesen bal oldalon.
  Áthaladáskor szövegkiírás jelenik
   meg.
  Minimális animációval.
Auditív információk
Hangot, háttérzenét a program nem
tartalmaz.

Mozgóképi formanyelvi sajátosságok
A program elsősorban grafikus elemeket
tartalmaz, nem él a mozgóképi feldolgozás
lehetőségével.
A multimédia technikai
kivitelezése
Kifogástalan, zavarmentes
 képmegjelenítés.

Jó képfelbontás.


Megfelelő képméret.
Járulékos elemek
Esztétikus ,igényes borító.
Fülszöveg szakszerűen ismerteti az
 oktató CD célját, tartalmát.
Hátránya, hogy a hardverigény a borítón
 nem jelenik meg, az oktatói területről
 lehet kinyomtatni vagy elolvasni.
A használati utasítás valamint az
 oktatási módszertani javaslatok a
 programból, az oktatói terület
 menüpontból kinyomtatható.
Egyszerűen, CD-ről futtatható
 installálás nélkül.
Online frissítés

 Online frissítés nem érhető el.

Információt és segítséget a Műszaki
 Kiadó honlapján lehet kérni, illetve e-
 mailben.
Értékelés
    Belső                     Külső

Erősség               Lehetőség
- Jól átgondolt       - Új módon vezeti el a
  tartalmi, logikai   gyermekeket a kezdő
  struktúra.          feladatmegoldó
- Felhasználóbarát    szintről a gyakorlott
                      feladatmegoldók
                      szintjére.
Gyengeség             Veszély
- Auditív             - Mozgóképek hiánya
  lehetőségek
  teljes
  mellőzése.

Más contenido relacionado

La actualidad más candente

Manó matek 1
Manó matek 1Manó matek 1
Manó matek 1ludanyi
 
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékeléseTörténelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékeléseTamás Bakos
 
Multimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás  oktatóprogram értékeléseMultimédiás  oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékeléseujjanna
 
Elektromos médiumok sz v
Elektromos médiumok sz vElektromos médiumok sz v
Elektromos médiumok sz vvikyszak
 
Multimédiás oktatóprogram dr. forgó sándor
Multimédiás oktatóprogram   dr. forgó sándorMultimédiás oktatóprogram   dr. forgó sándor
Multimédiás oktatóprogram dr. forgó sándorngykrlyn
 
Multimédia-elemzés
Multimédia-elemzésMultimédia-elemzés
Multimédia-elemzéstewy0925
 
Multimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékeléseMultimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékeléseDávid Molnár
 
Multimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzéseMultimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzésegarbaczne
 

La actualidad más candente (11)

Manó matek 1
Manó matek 1Manó matek 1
Manó matek 1
 
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékeléseTörténelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
Történelem 5. osztályosoknak - Interaktív tananyag értékelése
 
Multimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás  oktatóprogram értékeléseMultimédiás  oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékelése
 
Szovegert
SzovegertSzovegert
Szovegert
 
Elektromos médiumok sz v
Elektromos médiumok sz vElektromos médiumok sz v
Elektromos médiumok sz v
 
Multimédiás oktatóprogram dr. forgó sándor
Multimédiás oktatóprogram   dr. forgó sándorMultimédiás oktatóprogram   dr. forgó sándor
Multimédiás oktatóprogram dr. forgó sándor
 
manonet.org
manonet.orgmanonet.org
manonet.org
 
Multimédia-elemzés
Multimédia-elemzésMultimédia-elemzés
Multimédia-elemzés
 
Multimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékeléseMultimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékelése
 
Multimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzéseMultimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzése
 
Elemzés
ElemzésElemzés
Elemzés
 

Destacado

How to WordPress: the basics, part 1
How to WordPress:  the basics, part 1How to WordPress:  the basics, part 1
How to WordPress: the basics, part 1R-Cubed Design Forge
 
1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimble
1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimble1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimble
1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimbleGốm Sứ Minh Long
 
Vicarious Systems at Singularity Summit 2011
Vicarious Systems at Singularity Summit 2011Vicarious Systems at Singularity Summit 2011
Vicarious Systems at Singularity Summit 2011Scott Brown
 
Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajā Latvijas Nacionālās bibliotēkas G...
Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajāLatvijas Nacionālās bibliotēkas G...Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajāLatvijas Nacionālās bibliotēkas G...
Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajā Latvijas Nacionālās bibliotēkas G...nacionalaidentitate
 
Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...
Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...
Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...Richard Kelley
 
Presant identica
Presant identicaPresant identica
Presant identicariskis
 
Passport for Healthcare Week
Passport for Healthcare WeekPassport for Healthcare Week
Passport for Healthcare WeekMeagan Rudy
 
Caesar's English 15 Word Stems
Caesar's English 15 Word StemsCaesar's English 15 Word Stems
Caesar's English 15 Word Stemsmaurashafer
 

Destacado (20)

How to WordPress: the basics, part 1
How to WordPress:  the basics, part 1How to WordPress:  the basics, part 1
How to WordPress: the basics, part 1
 
1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimble
1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimble1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimble
1 gps the-first-global-satellite-navigation-system-by-trimble
 
Practica 25
Practica 25Practica 25
Practica 25
 
Darba tirgus reģionos
Darba tirgus reģionosDarba tirgus reģionos
Darba tirgus reģionos
 
опыт работы
опыт работыопыт работы
опыт работы
 
Catalogo
Catalogo Catalogo
Catalogo
 
Quiz dom finals
Quiz dom finalsQuiz dom finals
Quiz dom finals
 
Vicarious Systems at Singularity Summit 2011
Vicarious Systems at Singularity Summit 2011Vicarious Systems at Singularity Summit 2011
Vicarious Systems at Singularity Summit 2011
 
Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajā Latvijas Nacionālās bibliotēkas G...
Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajāLatvijas Nacionālās bibliotēkas G...Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajāLatvijas Nacionālās bibliotēkas G...
Latvijas kultūras vēstures aspekti topošajā Latvijas Nacionālās bibliotēkas G...
 
labconsulting
labconsultinglabconsulting
labconsulting
 
Temario ingles nivel2
Temario ingles nivel2Temario ingles nivel2
Temario ingles nivel2
 
Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...
Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...
Another lost flight - The disappearance of Malaysia Airlines Flight 370 remin...
 
Work.portfolio
Work.portfolioWork.portfolio
Work.portfolio
 
Presant identica
Presant identicaPresant identica
Presant identica
 
Passport for Healthcare Week
Passport for Healthcare WeekPassport for Healthcare Week
Passport for Healthcare Week
 
Very inspiring
Very inspiringVery inspiring
Very inspiring
 
Caesar3
Caesar3Caesar3
Caesar3
 
wishes chinmaya
wishes chinmayawishes chinmaya
wishes chinmaya
 
Malaria
MalariaMalaria
Malaria
 
Caesar's English 15 Word Stems
Caesar's English 15 Word StemsCaesar's English 15 Word Stems
Caesar's English 15 Word Stems
 

Similar a Interaktív oktató cd elemzése

Manó matek 1
Manó matek 1Manó matek 1
Manó matek 1ludanyi
 
Interaktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzéseInteraktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzésetothadrienn1
 
Multimédia értékelés
Multimédia értékelésMultimédia értékelés
Multimédia értékelésKiss Ágnes
 
Interaktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzéseInteraktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzésetothadrienn1
 
Nemzeti parkok oktatási segédanyag értékelése
Nemzeti parkok oktatási segédanyag értékeléseNemzeti parkok oktatási segédanyag értékelése
Nemzeti parkok oktatási segédanyag értékeléseradinepmarta
 
Okt.program elemzése
Okt.program elemzéseOkt.program elemzése
Okt.program elemzésezstercsike
 
Multimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzéseMultimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzésekondoragi
 
Multimédiás tananyagelemzés
Multimédiás tananyagelemzésMultimédiás tananyagelemzés
Multimédiás tananyagelemzéskondoragi
 
Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)
Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)
Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)tukaantal
 
Multimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékeléseMultimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékeléseÁkos Paróczi
 
Multimédia produktum értékelése
Multimédia produktum értékeléseMultimédia produktum értékelése
Multimédia produktum értékeléseszekeresne13
 
Multimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzéseMultimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzéserajen77
 
Multimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés kasza istván
Multimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés  kasza istvánMultimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés  kasza istván
Multimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés kasza istvánkistvan
 
A fenntartható fejlődés
A fenntartható fejlődésA fenntartható fejlődés
A fenntartható fejlődésBagdineOrsolya
 
Törökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagok
Törökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagokTörökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagok
Törökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagokTorokneAnita74
 
Multimédia értékelés
Multimédia értékelésMultimédia értékelés
Multimédia értékelésgal_istvan
 
Hangszerek 2010 es verzióval
Hangszerek 2010 es verzióvalHangszerek 2010 es verzióval
Hangszerek 2010 es verzióvalselyemera
 

Similar a Interaktív oktató cd elemzése (20)

Manó matek 1
Manó matek 1Manó matek 1
Manó matek 1
 
Interaktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzéseInteraktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzése
 
Multimédia értékelés
Multimédia értékelésMultimédia értékelés
Multimédia értékelés
 
Interaktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzéseInteraktív oktató cd elemzése
Interaktív oktató cd elemzése
 
Nemzeti parkok oktatási segédanyag értékelése
Nemzeti parkok oktatási segédanyag értékeléseNemzeti parkok oktatási segédanyag értékelése
Nemzeti parkok oktatási segédanyag értékelése
 
Okt.program elemzése
Okt.program elemzéseOkt.program elemzése
Okt.program elemzése
 
Multimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzéseMultimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzése
 
Multimédiás tananyagelemzés
Multimédiás tananyagelemzésMultimédiás tananyagelemzés
Multimédiás tananyagelemzés
 
Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)
Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)
Multimedia oktatoprogram ertekelese (1)
 
Mano abc ertekeles
Mano abc ertekelesMano abc ertekeles
Mano abc ertekeles
 
Multimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékeléseMultimédiás oktatóprogram értékelése
Multimédiás oktatóprogram értékelése
 
Multimédia produktum értékelése
Multimédia produktum értékeléseMultimédia produktum értékelése
Multimédia produktum értékelése
 
Fairyland
FairylandFairyland
Fairyland
 
Multimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzéseMultimédiás tananyag elemzése
Multimédiás tananyag elemzése
 
Multimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés kasza istván
Multimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés  kasza istvánMultimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés  kasza istván
Multimédiás tananyag elemzése pedagógiai mérés,értékelés kasza istván
 
A fenntartható fejlődés
A fenntartható fejlődésA fenntartható fejlődés
A fenntartható fejlődés
 
Törökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagok
Törökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagokTörökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagok
Törökné erdős anita ekeltronikus médiumok és tananyagok
 
Multimédia értékelés
Multimédia értékelésMultimédia értékelés
Multimédia értékelés
 
Hangszerek 2010 es verzióval
Hangszerek 2010 es verzióvalHangszerek 2010 es verzióval
Hangszerek 2010 es verzióval
 
Manó muzsika
Manó muzsikaManó muzsika
Manó muzsika
 

Interaktív oktató cd elemzése

  • 1. ÍGY KÖNNYŰ A MATEMATIKA! A szöveges feladatok megoldása tanulható Interaktív oktató CD elemzése Készítette: Takács Ilona
  • 2. Az üzenet pontossága, érthetősége  Első osztályosok matematika tanulását segítő CD - kitüntetetten a szöveges feladatok megoldását, - a matematikai tartalmak kiszűrését a szövegből, - a feladat szempontjából lényeges és lényegtelen információk szétválogatását célozza.  Megfogalmazás tömör, szabatos: a) a közvetített tartalom és forma a gyermekek életkorának, fejlődéslélektani
  • 3. A rendszerben való gondolkodás  A program kitűzött céljának megfelel az elsajátítandó képességek és információs egységek szoros kapcsolata jellemző.  Optimális használatot biztosít mind a lineáris, mind a csapongó tanulási stílusú gyermekeknek: a) ismétlések adott nehézségi szinten történet választások (adott műveletfogalom, műveletek gyak.) b) elágazások szereplők (művelettípus váltása)
  • 4. Struktúra  Tartalmilag a négy alapműveletre és ezekből kombinálható összetett műveletekre épül fel.  Logikai struktúrája megfelelő.  Elhelyezési struktúra: - jól áttekinthető bejelentkező oldal - a menüpontok egyszerűek, könnyen érthetőek és kezelhetők, adekvát illeszkedés az egyes modulokhoz, - minden szinten tartalmaz: a) megszakítási b) visszalépési c) segítségkérési pontokat
  • 5. A bejelentkező oldal felépítése Szereplő (művelettípus választás)
  • 6. Navigáció Kevés, de a tájékozódást jól szolgáló navigációs elemek. A korosztálynak megfelelő, könnyen értelmezhető ikonok. Az előre és a visszalépés funkciójú ikonok azonos elhelyezkedésűek az oldalakon. Áthaladáskor színük megváltozik, rövid felirat jelzi funkciójukat.
  • 7. Kommunikáció-interakció  Kizárólag olvasható, szöveges párbeszéd panelek.  Zenei vagy hangeffekteket nem alkalmaz.  A megerősítések is csak olvasható formában állnak rendelkezésre.  Kattintásra gyorsan elérhető a program bármely része.  Bármikor lehet vissza- vagy kilépni.
  • 8. Pedagógiai-didaktikai szempontok  A feladatok megfogalmazása a korosztályhoz igazodik.  A program segítségével elsajátítják azt a nyelvezetet, a mellyel a szöveges feladatokat meg tudják fogalmazni.  Folyamatos visszajelzésre van mód.  A tanuló egyéni tempójában haladhat a feladatok megoldása során.  Egy-egy szint teljesítését követően az eredmények kinyomtathatók.
  • 9. Pszichológiai-ergonómiai szempontok  Képernyőkép felépítése jól szerkesztett, könnyen átlátható.  A kezelési szabályok az 1. osztályosok számára gyorsan elsajátíthatók.  A navigációs elemeket mindig azonos helyen találjuk.  A program rendkívül felhasználóbarát.  Figyelemfelhívó ábrák, rajzok.  Lassú fáradás.  Egyéni haladási ütem.
  • 10. A mediális közlési elvárásoknak való megfelelés Szöveges részek Instrukciós szövegek: - jól tagoltak - betűméret megfelelő, - vonalvastagság kicsi Szöveges feladatokban: - tömör megfogalmazás - karakteres betűk
  • 11. Állóképek Jól megkomponált képek, alak-háttér elkülönítése könnyű. A formák és alakok rendezett csoportokban való megjelenítése fókuszálja a figyelmet és vezeti a gondolkodást. Probléma, hogy a nagy felületeken komplementer színeket helyez egymás mellé ( sárga-kék) fárasztja a szemet. Számok, adatbázis használata A program nem használ adatbázist.
  • 12. Szimbólumok, ikonok, emblémák, logók alkalmazása Könnyen érthető, egyszerű kivitelezés Mérete, kiemelése biztonságos kezelést tesz lehetővé. A képi megjelenítés egyértelműen utal eredeti jelentésére.
  • 13. 3D ábrázolás A program nem tartalmaz 3D-s ábrázolást. Animációs alkalmazás Minimális, navigációs gombok aktívvá válásánál, illetve egy-egy kártya kiemelésénél. Aktív felületek Aktív felületek elhelyezése következetesen bal oldalon. Áthaladáskor szövegkiírás jelenik meg. Minimális animációval.
  • 14. Auditív információk Hangot, háttérzenét a program nem tartalmaz. Mozgóképi formanyelvi sajátosságok A program elsősorban grafikus elemeket tartalmaz, nem él a mozgóképi feldolgozás lehetőségével.
  • 15. A multimédia technikai kivitelezése Kifogástalan, zavarmentes képmegjelenítés. Jó képfelbontás. Megfelelő képméret.
  • 16. Járulékos elemek Esztétikus ,igényes borító. Fülszöveg szakszerűen ismerteti az oktató CD célját, tartalmát. Hátránya, hogy a hardverigény a borítón nem jelenik meg, az oktatói területről lehet kinyomtatni vagy elolvasni. A használati utasítás valamint az oktatási módszertani javaslatok a programból, az oktatói terület menüpontból kinyomtatható. Egyszerűen, CD-ről futtatható installálás nélkül.
  • 17. Online frissítés  Online frissítés nem érhető el. Információt és segítséget a Műszaki Kiadó honlapján lehet kérni, illetve e- mailben.
  • 18. Értékelés Belső Külső Erősség Lehetőség - Jól átgondolt - Új módon vezeti el a tartalmi, logikai gyermekeket a kezdő struktúra. feladatmegoldó - Felhasználóbarát szintről a gyakorlott feladatmegoldók szintjére. Gyengeség Veszély - Auditív - Mozgóképek hiánya lehetőségek teljes mellőzése.