SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 8
Descargar para leer sin conexión
Tisztelet az ápolóknak
 Az Ápolók Nemzetközi Napját május 12-én, Florence
Nightingale*, a modern ápolóképzés alapítója születé-
sének évfordulóján ünneplik szerte a világban és ennek
keretében Ajkán, a Magyar Imre Kórházban is ünnep-
séggel és szakmai előadásokkal tisztelegtek a jeles nap
előtt.
Kossuth Zsuzsanna emlékér-
met adott át dr. Nagy Zoltán, a
Magyar Imre Kórház főigazga-
tója három ápolónőnek, akik
évtizedek óta bizonyítják, hogy
számukra a gyógyítás ügye hi-
vatás, a betegek gyógyulásáért
minden áldozatra képesek.
– Tiszteletünket fejezzük
ki mindazoknak, akik a be-
tegágyak mellett állnak, a ren-
delőben fogadják a betegeket, a
szociális intézményekben vagy
a törődést igénylő ember ottho-
nában végzik a munkájukat leg-
jobb tudásuk szerint, elhivatot-
tan, mosolyogva, a saját gond-
jaikat feledve – fogalmazta meg
ünnepi beszédében dr. Nagy
Zoltán. – Fontos, hogy ne csak
a betegek fejezzék ki hálájukat,
hanem érezzék a társadalom
anyagi és erkölcsi elismerését,
adottak legyenek a feltételek a
tevékenységük magas színvo-
nalú ellátásához. Az anyagi el-
ismerést az is mutatja, hogy az
egészségügyi szakdolgozók az
elmúlt években többször része-
sültek béremelésben.
Dr. Navracsics Tibor ország-
gyűlési képviselő köszöntőjé-
ben kiemelte, hogy az ápolói és
az orvosi hivatás azért is külön-
leges, hiszen az egész életünket
rájuk bízzuk. Vannak esetek,
amikor abban kérjük a segítsé-
güket, hogy kiderítsék valamely
baj okát, máskor ott fekszünk
kiszolgáltatottan, magatehetet-
lenül, és ők mindent megtesz-
nek azért, hogy megmentsenek
bennünket, vagy csillapítsák
fájdalmainkat, és reményt ad-
nak, hogy tudjunk hinni a gyó-
gyulásban. Az egészségügyi
dolgozókkal előbb vagy utóbb
a társadalom minden tagja kap-
csolatba kerül. Ezért is fontos
a megbecsülésük, hiszen ezzel
fejezhetjük ki a hálánkat mind-
azért a szorgalommal, alázattal,
önzetlenséggel végzett tevé-
kenységért, amellyel a betegek
testi és lelki szenvedéseit csil-
lapítják. Tevékenységük nem
csupán hivatás, hanem áldozat-
vállalás.
Sümegi Józsefné ápolási igaz-
gató a pandémia elmúlt két
évének kihívásait ismertette.
A rengeteg, korábban nem ta-
pasztalt változás idején is jól
megfeleltek a követelmények-
nek. A járványveszély kezdetén
24 óra alatt kellett kiüríteni a
kórház egyes osztályait és be-
rendezkedni a covid betegek el-
látására. Meg kellett tanulniuk
a fertőző zónában ki- és belép-
tetni, a védőruházatot szabá-
lyosan viselni. Az ismeretlentől
a dolgozók is féltek, de felülke-
rekedett bennük a hivatástudat,
és mindannyian kiválóan helyt
álltak az embert próbáló körül-
mények között. A kórház dol-
gozói az oltópontokon is kiváló
munkát végeztek.
A Kossuth Zsuzsanna emlék-
érmet Szabóné Vitai Valéria,
az aneszteziológiai- és intenzív
terápiás osztály anesztezioló-
giai szakasszisztense, valamint
nyugállományba vonulása al-
kalmából Szabóné Muth Csilla,
a szülészet-nőgyógyászati osz-
tály osztályvezető főnővére, és
Ihász-Kovácsné Novák Klára,
a sebészeti osztály szakápolója
kapta. Neki az volt a nyugdíja-
zása előtti utolsó munkanapja.
(ta) 
* Florence Nightingale (Fi-
renze,  1820.  május 12.  –  Lon-
don,  Egyesült Király-
ság,  1910.  augusztus 13.) an-
gol  ápolónő és statisztikus. A
modern nővérképzés, valamint
a betegellátás reformjának el-
indítója. Ő alkalmazott először
statisztikai megközelítést a
betegápolás hatékonyságának
elemzésére, így a bizonyíté-
kokon alapuló  orvoslás  egyik
úttörőjének tekinthető. Azt
hirdette, hogy az alapvető mél-
tósághoz és a megfelelő ellátás-
hoz mindenkinek alapvető joga
van, nemtől, nemzetiségtől és
vallási felekezettől függetlenül.
(wikipedia.org)
A város lapja  35. évfolyam, 18. szám, 2022. MÁJUS 20., péntek
ASZ
AJKAI SZÓ
„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”
Ismét működik az óvodai uszoda 3. oldal
TV AJÁNLÓ:
Végre, felsőoktatás 5. oldal
Győzelem helyett döntetlen 7. oldal
Hol az igazság?
Egyetemista koromban kissé nehezen viseltem, mikor
megtudtam, hogy nem létezik abszolút igazság. Hogy
az igazságnak több oldala is lehet. Akkoriban úgy gon-
doltam, valami vagy fehér, vagy fekete. Aztán kiderült,
minden attól függ, honnan nézzük. Nézőpont pedig ezer
is akad….
Ha mindaz igaz lenne, amit az újságokban olvashatunk,
akkor most Magyarországot köztörvényes bűnözők hada
tartaná a markában. Pintér Sándor örökös belügyminisz-
ter lenne az olajszőkítők védőszentje és Varga Juditnak
köze lenne Völlner Pál korrupciós botrányához. Semjén
György háziállat vadászata Svédországban erkölcsileg
elítélendő tett lenne, az államfőre bűnözők is szavaztak
volna a parlamentben, és Szíjjártó Péter állítása – mi-
dőn az Adrián hajózva egyidőben dolgozószobájába is
ült – megtévesztő állítás lenne. Tudjuk azonban, hogy
mindez csak a dolgok egyik oldala – ha igaz egyáltalán
– és a most nyugdíjba menteket sem illetné meg a pár
éve tőlük lenyúlt magánpénztári megtakarítás. Mindez
kitaláció.
Sokan élnek tévedésben ebben az országban, de sze-
rencsére a legtájékozottabb emberek politikailag most
is tévedhetetlennek bizonyultak, és jól átgondolt dön-
tést hoztak április harmadikán, mintegy biztosítva ha-
zánk jövőjét az Oroszországhoz való kötődés erősítése
ú-t-j-á-n. Mintegy kései leszármazottjaiként azoknak,
akik a szovjet-magyar megbonthatatlan barátság mel-
lett tették le a voksukat.
Nehéz manapság perspektívában gondolkodni, de sze-
rencsére sokan (ráadásul többségben!) vannak közöt-
tünk olyanok, akik Magyarországnak a növekedési csap-
dából való kitörését a továbbra is olcsó munkaerő, a né-
met autóösszeszerelő ipar által hosszú távon biztosított
tevékenység és a piaci továbblépéshez elengedhetetle-
nül szükséges és biztos megélhetést biztosító közmunka
alapján képzelik el.
Nem is tudnánk ezzel vitába szállni, a kollektív bölcses-
ség megnyilvánulása mindig, mindenhol, mindent le-
győz.
Lékó Sándor 
Búcsú a munkahelytől. Szabóné Muth Csilla, a szülészet-nőgyógyászat osztály osztályvezető
főnővére Kossuth Zsuzsanna emlékérmet kapott (Fotó: Györkös)
Sümegi Józsefné ápolási igazgató a pandémia elmúlt két
évének kihívásait ismertette (Fotó: Györkös)
Az első sorokat főleg a Fidesz politikusai töltötték meg, mint-
egy demonstrálva, hogy az egészségügy irányítása jó kezek-
ben van (Fotó: Györkös)
Gaál Zsóka
olimpiai kerettag lett
Papp Gábor, a női olimpiai válogatott szövetségi kapi-
tánya felkérte Gaál Zsókát, hogy a magyar olimpiai csa-
pat tagjaként képviselje hazánkat Indiában, a Chennai
városában július 28.és augusztus 10. között rendezendő
44. Sakkolimpián.
Az utazó keret ez idő szerint (egyelőre ABC sorrendben):
Gaál Zsóka, Gara Tícia, Hoang Thanh Trang, Lázárné Vaj-
da Szidónia és Terbe Julianna
Zsóka a hírre úgy reagált: nagyon megtisztelő számára,
hogy képviselheti Magyarországot, Ajka városát a 44.
Sakkolimpián.
– Tizenöt évesen egy olimpián szerepelni fantasztikus
dolog. Ezzel egyik álmom vált valóra. Köszönöm Ajka
városának, hogy sok éven keresztül támogatták,
támogatják sportpályafutásomat. Hálás vagyok minda-
zoknak, akik családtagként, edzőként, barátként, isme-
rősként, szurkolóként, szponzorként mellettem álltak és
biztattak, biztatnak a mai napig. Nagyon boldog vagyok!
(ASz) 
ASZ 2 2022. MÁJUS 20.
Bontják – majd építik
– a fertőző osztályt
Még körülbelül három-négy
hétig tartanak az ajkai Ma-
gyar Imre Kórházban a felújí-
tás alatt álló fertőző osztály
visszabontási munkálatai.
Időközben kiderült, hogy va-
lójában nincsenek statikai
gondok az épülettel, mind-
össze az építéskor (1982-ben)
süllyedt meg az egyik oldalon
a zsaluzat, amit akkor korri-
gáltak és az építés gond nélkül
folyt tovább. Ez most, a bon-
tást megelőző feltáráskor vált
világossá, tehát nincs akadá-
lya annak, hogy a felújítás az
eredeti terveknek megfelelően
folytatódjon.
A munkálatok jól haladnak
– kaptuk a tájékoztatást Nav-
racsics Tibor országgyűlési
képviselőtől. Ő egyébként ko-
rábbi ígéretéhez híven egyik
szemét az Ajkának és környé-
kének olyan fontos beruhá-
záson tartja. A képviselő úgy
látja, hogy nincs akadálya an-
nak, hogy tartsák az eredeti,
2022. december 31-i határidőt.
L. S. 
Átadták a Pannon Egyetem ajkai kampuszát
- Új korszakot jelent Ajka életében, hogy egyetemi
város lett – fogalmazott Schwartz Béla polgármester,
kiemelve azt is, hogy régi vágy teljesült ezzel. Mint
elmondta: Ajka egy ipari központ, mely az elmúlt
években az ország GDP-jének egy százalékát állította
elő, ehhez a teljesítményhez pedig szakemberekre is
szükség van. Jelenleg is mintegy 100 mérnök hiányzik
a cégektől.
- Leginkább azt szeretnénk kérni az egyetemtől, hogy
juttasson bennünket olyan eszközhöz, hogy a város
minél nagyobb mértékben hozzá tudjon járulni az or-
szág GDP-jéhez – fogalmazott.
A tanulásra való ösztönzéshez egyébként városi ösz-
töndíjat is alapítottak, havi rendszeres hozzájárulás-
sal támogatják a Pannon Egyetemen tanuló ajkai di-
ákokat.
(2022. május 9. www.balaton.hu)
Még keresik az Űrbatyut
Veisz András, a Bakonyi Csillagászati Egyesület al-
elnöke beszélt a Retro rádió keddi adásában az Űr-
batyu III. küldetésről, valamint arról, hogy a tagság
továbbra is keresi azt, ugyanis a csaknem 33 ezer mé-
ter magasról való visszatérést követően nem bukkan-
tak a nyomára.
(2022. május 10, 8.10 óra, Retro rádió)
Egyetemi kampusz Ajkán
Az egész térség jövőképét pozitívan befolyásolja és
a szakemberhiányt orvosolhatja az a korszakalkotó
esemény, hogy egyetemi kampusz nyílt a városban.
Ajka gazdasága a nemzeti össztermék egy százalékát
adja, és a rendszerből ma több, mint 100 mérnök hi-
ányzik a gazdasági társaságoknál. Ajka még egy speci-
ális szakterületen, a szerszámkészítésben is élen jár.
(2022. május 11. Kossuth rádió Jó reggelt Magyaror-
szág, 6.40 óra)
Tájfutással ismerkednek az óvodások
A Patakparti óvoda Csigabiga csoportosa, Csiza Dori-
na elmondta, hogy a térképpel ki kell jutni egy aka-
dálypályán úgy, hogy közben kilyukasszák az állatfi-
gurákat. Takácsi-Máhr Judit óvodapedagógustól meg-
tudták a nézők, hogy a tájfutással a sorokban, osz-
lopokban való tájékozódást gyakorolják a kicsinyek,
amely fontos az iskolára való felkészítésben.
(2022. május12, M1 Híradó, 11 óra 14 perctől)
HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN
Megújul a Sportcsarnok épülete is
 Elkezdődött a Sportcsarnok felújításának első üte-
me. A bruttó 300 millió forintos beruházás során az
1985-ben épített csarnok csaknem 1000 négyzetméte-
res pályatestjének csiszolása, újra lakkozása, festése
készül el, a nézőtéren a székeket modernebbre cserélik,
a lelátókat pedig lefestik.
Az épületen 15 évvel ez-
előtt végeztek egy jelentő-
sebb felújítást. Geri Gyulától,
a Sportváros Nonprofit Kft.
ügyvezetőjétől megtudtuk,
hogy két éve adott be a város
egy pályázatot a Magyar Ké-
zilabda Szövetséghez. A beru-
házást az önkormányzat és a
szövetség közösen végzi a vá-
rosban működő vállalkozások
által felajánlott társasági adó
(TAO) igénybevételével. Az
ügyvezető hozzátette, hogy
a sportolók és nézők bizton-
ságának növelése érdekében
megduplázzák baj esetén a
menekülésre szolgáló nyílás-
zárók számát, és azokat tűz-
biztos pánikzáras rendszerrel
látják el. Az épület két végén
a kopolit üveget hőszigeteltre
cserélik és kiépítenek egy kor-
szerű hűtő-fűtő rendszert is.
A nézőtér előtti járófelü-
let sportpadlót kap, a szertárt
elbontják, helyette szekrény-
szertárt helyeznek el. A tető
vászonborítását és annak
tartórendszerét szintén kor-
szerűbbre cserélik. Mindezek
elvégzésére 300 nap áll a kivi-
telező rendelkezésére, azonban
a Sportváros ígéretet kapott
arra, hogy december végéig be-
fejezik azt, hogy januártól már
zavartalanul folyhassanak az
edzések és a mérkőzések.
A felújítás miatt az év hátra-
levő hónapjaira át kellett szer-
vezi a sportélet egy részét. A
férfi kézilabda csapat várható-
an az NB I./B csoportban foly-
tatja, így ez komoly kihívás. A
röplabda edzésnek és mérkő-
zéseknek a kosárlabda csarnok
ad majd otthont. A kézilabdá-
zók a Fekete-Vörösmarty isko-
lában kaptak helyet. A kiemelt
NB II. és NB I./B csapatnak a
közeli városokban keresnek
helyet a munkálatok idejére.
A második ütemre, az öltö-
ző épületének teljes felújításá-
ra, amely 210 millió forintba
kerülne, szintén pályáztak
a szövetséghez. A harmadik
ütem az épület teljes külső fes-
tése lesz. Ha minden pályázat
nyer, 2023. december végéig a
teljes épület megújul.
(ta) 
EURÓPA
A kormánynak kompromisszumra
kell jutnia Brüsszellel
 Nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament
mai plenáris ülése a Lengyelország, illetve Magyaror-
szág kormányával szemben elindított, úgynevezett 7-es
cikkelyes eljárással kapcsolatban készülő állásfogla-
lást. Ebben többek között kimondtuk, hogy az érintett
tagállamok kormányaival szemben elindult jogállami-
sági eljárásnak objektívnek, tényeken alapulónak és
átláthatónak kell lenniük, de arra is emlékeztettük az
Európai Bizottságot, hogy minden rendelkezésére álló
eszközt fel kell használnia annak biztosítására, hogy az
érintett tagállamok polgárai és lakosai ne maradjanak
ki az uniós forrásokból származó előnyökből azért, mert
kormányaik megsértették a jogállamiság elvét. A Fidesz
EP-képviselői a végszavazáson nem támogatták az ál-
lásfoglalást, így ez utóbbi kitételekre is összességében
nemet mondtak. 
Az Orbán-kormány hos�-
szú ideje folytat teljesen ér-
telmezhetetlen és felesleges
„szabadságharcot” az Euró-
pai Unióval, ennek elsősor-
ban a magyar emberek szen-
vedik el a következményeit.
Jelenleg is több mint 17 ezer
milliárd forintnyi uniós tá-
mogatás felhasználása van
veszélyben pusztán azért,
mert az Orbán-kormány
nem tartja tiszteletben az
európai közösség értékeit
és nem képes garantálni az
uniós pénzek tisztességes
felhasználását. Csak és kizá-
rólag a magyar kormányon
múlik, hogy a jelenleg befa-
gyasztott uniós forrásokhoz
hazánk mikor férhet hozzá.
Magyarország világos és
egyértelmű érdeke, hogy a
neki járó uniós pénzeket mi-
előbb lehívja, ehhez azon-
ban az Orbán-kormánynak
kell megtennie a szükséges
lépéseket. 
Minden ezzel kapcsola-
tos kormányzati állítással
szemben az Európai Unió
nem ideológiai-, vagy poli-
tikai alapú „boszorkányül-
dözést” folytat, mindössze
a közös értékeinken alapuló
szabályok és normák betar-
tását követeli meg, az uniós
pénzek tisztességes és átlát-
ható felhasználásának ga-
ranciái mellett. A magyar
kormánynak kötelessége
kompromisszumra jutni az
ügyben Brüsszellel. Aho-
gyan azt már több alkalom-
mal is egyértelművé tettem:
a közbeszerzési törvény mó-
dosítása mellett megfelelő
garanciát jelentene az uni-
ós források védelméhez, ha
Magyarország mielőbb csat-
lakozna az Európai Ügyész-
ség intézményéhez. Ezt
egyébként a Fidesz máig ha-
tályos európai programja is
támogatja, sőt, még az uniós
vádhatóság jogköreinek ki-
bővítését is szorgalmazták
néhány évvel ezelőtt, vagy-
is az Európai Ügyészséghez
való csatlakozásunk jelenleg
nem jogi okokból, hanem
kizárólag politikai számí-
tás miatt késik. Itt az ideje,
hogy a kormány cselekedjen
és megtalálja a kompromis�-
szumot az Unióval, minden
egyes nap ugyanis, amellyel
csúszik a nekünk járó forrá-
sok lehívása, súlyos károkat
okoz a magyar gazdaságnak
és a magyar embereknek. 
Ujhelyi István 
Ismét működik az óvodai uszoda
Nagyüzem van a Vízikék
óvoda uszodájában. A pan-
démia idején két évig zárva
kényszerültek tartani a 3-6
éves ajkai és térségi gyerme-
kek kedvenc helyét. Dr. Bala-
tinczné Németh Mónika, az
1970-es évek második felétől
működő, az országban elsők
között megépült uszodás
óvoda vezető helyettese el-
mondta, hogy minden ajkai
intézményegység, valamint
a régióban működő óvoda is
igénybe veszi a szolgáltatást.
Az idén tíz alkalommal lá-
togathatják a nagycsoportos
korú gyermekek az úszás
alapjaival ismerkedő úszó-
tanfolyamot, ugyanis már-
cius közepétől, a nyitástól a
nevelési év végéig csak így
tudják kielégíteni az igénye-
ket.
A térség óvodái közül
Nyirád és Káptalanfa óvodái
is jelezték részvételi szándéku-
kat. A tanuszoda két tanme-
dencéjében képzett úszóedző,
Horváth Rozália foglalkozik
a kicsikkel. A Vízikék Óvoda
minden óvodás gyermeke szá-
mára egy héten egyszer bizto-
sított a vízhez szoktatást célzó
foglalkozás, melyhez minden
szükséges eszközzel felsze-
relték az uszodát. Az öltözőt,
mosdókat nemrég újították
fel. A következő nevelési évtől
már szeptemberben indul az
úszásoktatás, előre láthatóan
a középsős és nagycsoportos
korosztály számára is.
(ta) 
A vízzel való ismerkedésbe beleférnek a hagyományos játé-
kok is (Fotó: Gyarmati)
Három munkás éppen a teraszt bontja, ami kisebb is lesz,
mint korábban volt (Fotó: Györkös)
Édes kis semmiség
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
munkatársai több mint egymillió forint
értékű adózatlan cigarettát és ismeretlen
eredetű alkohol terméket találtak egy
teherautóban.
A pénzügyőrök az M1-es autópálya
Komárom-Esztergom megyei szakaszán
egy Romániából Angliába tartó járművet
ellenőriztek. Az autó átvizsgálásakor
különböző csokoládés dobozokból
kétszáztíz doboz cigaretta és 254 liter
ismeretlen eredetű alkoholtermék került
elő.
A több mint egymillió forint értékű
jövedéki termékeket lefoglalták és
jövedéki törvénysértés miatt eljárást
indítottak.
Juhászné Prantner Etelka
NAV Bevetési Igazgatósága
ASZ
3
2022. MÁJUS 20.
Mexikó turistaszemmel
Előadás az ősi maja kultúráról a túraklubban
Mexikó és a Yucatán-félsziget
ősi kultúrájáról, a maja hagyo-
mányok őrzéséről, a lakosok
életéről tartott vetített képes
előadást Dukán József, a Bánki
Donát Természetbarát Egyesü-
let nyugdíjas klubjának májusi
gyűlésén a Bánki iskolában.
A terem megtelt érdeklődők-
kel. Dukán József és családja
március közepén járt a távoli
világrészen. Elmondta, hogy
találkoztak más magyarokkal is
a félszigeten. Sokat kirándultak,
fürödtek az erdei tavakban. Fel-
keresték a piramisokat, és részt
vettek hagyományőrző progra-
mokon. Az ősi szokásokról is
sokat megtudtak. Népszerűek
voltak közöttük a labdajátékok,
amiket csapatban játszottak.
A vesztes csapat kapitányát le-
fejezték, mégis akadtak, akik
vállalták még ezt is. Hitük sze-
rint, aki így kerül a másvilágra,
egyből a mennyországba jut. A
hagyományok mellett a korsze-
rű épületek, szállodák is meg-
találhatók az országban. Egyik
szálloda tetején, ahol Dukánék
megszálltak, úszómedence is
volt.
Az előadást követően Káldi
Géza elmondta a tagságnak,
hogyaBudapestentartottnyug-
díjas versmondó találkozón
tagtársuk, Brotschul Istvánné
teljesítményéről a zsűri tagjai
elismerően szóltak. A klubból
többen elkísérték őt a megmé-
rettetésre.
Már összeállították a csapa-
tokat a nyugdíjas túraversenyre,
amelynek az idén Pápa ad ott-
hont. A 70 éven aluli és 70 éven
felüli kategóriában korábban is
sikerrel szerepeltek, már orszá-
gos győzelemmel is büszkélked-
hetnek.  (ta) 
Káldi Géza beszámolt a nyugdíjas versmondó találkozó eredményéről és ismertette a további
terveket (Fotó: Györkös)
Márciusi emlék – a laptop kijelzőjén egy maja piramis előtt a Dukán család (Fotó: Györkös)
A lányok kenterbe verték a fiúkat
a „vasas” szakmák ismeretéből
 Talpon maradni egy állandóan változó világban csak
úgy lehet, ha szüntelenül megújulunk és követjük a tu-
domány, a technika fejlődését, alkalmazzuk a legújabb
vívmányokat. Már Thomas Mann is úgy fogalmazott,
hogy a technika az emberi szellem szikrája az anyagban,
szinte a szemünk láttára lobbant lángra.
A XXI. század embere pedig
már robbanások sorozatát éli
át. Erre a legnyilvánvalóbb az
informatika fejlődése, amelyet
tanulmányi előmenetel nélkül
minden gyermek elsajátít, al-
kalmaz. Gondolta volna vala-
ki, hogy egy 6-7-8. osztályok
számára meghirdetett techni-
ka versenyen legalább annyit
nyom a latba az informatika,
mint a kézügyesség?
Veszprém Megyei Jogú Vá-
ros és a  Veszprém Megyei
Kereskedelmi és Iparkama-
ra a „VKSZ” Veszprémi Köz-
üzemi Szolgáltató Zrt. köz-
reműködésével Szakipar4U
technikaversenyt hirdetett
a  Modern Városok Program
Szakipark-Veszprémi Iparos
Park projekt keretében a me-
gye oktatási intézményeinek a
diákjai számára azzal a céllal,
hogy a fémmegmunkálásra
épülő szakmákat népszerűsít-
se. Ezzel egyfajta pályaorien-
tációs tevékenységet végeztek
a szervezők.
A megye tizenegy iskolájá-
ból 70 csapat nevezett a ver-
senybe, ami gyakorlati és el-
méleti részből tevődött össze.
Egységcsomag felhasználásá-
val homokfutót készítettek,
amit videó rögzítéssel doku-
mentáltak. Az értékelés után
tíz csapat került a döntőbe,
ahol szakmaismereti vetélke-
dőn mérték össze tudásukat. A
feladatokat a Kahoot, a játék-
alapú platform felhasználásá-
val oldották meg.
A Szakiparkban május
10-én megtartott eredmény-
hirdetésen harmadik helyre
sorolták az Ajkai Eötvös Lo-
ránd-Kossuth Lajos Általános
iskola Pindúr Pandúrok csa-
patát, amely csak lányokból
állt: Markos Anna, Nagy Bar-
bara, Hoffmann Nóra, Balogh
Alexandra. Felkészítő tanáruk
is egy hölgy volt: Eszlingerné
Jutasi Ildikó. Nyereményük
egy-egy Xiaomi Redmi Po-
werbank és hozzá a Sobri kar-
szalag, amely a kalandparkba
való belépésre jogosítja fel a
lányokat. Érdekes és elgon-
dolkodtató, hogy az első és a
második helyezett veszprémi
csapat tagjai is csak lányok
voltak.
Az eredményhirdetés al-
kalmával a diákjai teljesítmé-
nyének örvendő Balogh Béla,
az Eötvös-Kossuth iskola in-
tézményvezetője elmondta,
hogy bemutatták számukra
a Szakipark Nonprofit Kft
modern csarnokát, amelyet
a duális képzési rendszerben
használnak. Bizarr látvány
volt a CNC gépek között sé-
táló lányokon végig nézni,
mint a gépek leendő kezelő-
in, programozóin.
Persze ne legyenek illúzi-
óink! Hiába voltak a lányok
ügyesebbek, tájékozottab-
bak, szorgalmasabbak, a ve-
lük való beszélgetésből ki-
derült, hogy pályaválasztás-
kor mégis csak a fiúk fogják
megjelölni a „vasas” szak-
mák valamelyikét. A lányok
pedig a nekik testhezállóbb,
„nőiesebb” szakmák felé ka-
csintgatnak.
Cs.B.É. 
Nem veszítik el sajátságaikat, nőies szakmák felé tartanak (Fotó: Balogh Béla)
TARTSUNK
TÁVOLSÁGOT
AZ ÉPÜLŐ BÁZISÁLLOMÁSTÓL
Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket,
hogy a GSM-RI Konzor-
cium – GSM_R2 projekt-
je keretben – Ajkán, az
589/6 hrsz-ú területén
(tósoki bevezető út és
a vasúti sínek között)
bázisállomást épít ki,
melynek kivitelezési
munkái a befejezést
megelőző szakaszba
léptek.
A kivitelező kérése
alapján felhívjuk a la-
koság figyelmét, hogy
a bázisállomást a kü-
lönféle munkafázisok
és szerelési, valamint
tesztelési tevékenysé-
gek okán folyamatosan
feszültség alatt állónak
kell tekinteni, ezért a
bázisállomás közvetlen
vagy bármely tárggyal
való megérintése, meg-
közelítése életveszé-
lyes és tilos!
A bázisállomás területe
munkaterületnek mi-
nősül! Oda jogosultság-
gal nem rendelkezőnek
belépni és azt megkö-
zelíteni, anyagokat, ke-
rékpárokat a kerítéshez
helyezni, a kerítésen
átmászva a toronyra
felmászni veszélyes és
tilos!
Ajka város
Önkormányzata
HÁZIORVOSI ÜGYELET
Az ügyelet címe: Ajka-Padragkút, Iparos u. 8. Tel.:
88/412-104. Csak telefonos bejelentkezést fogadnak,
és a helyszínen csengetéssel kell jelezni az érkezést! A
váróteremben egyszerre két fő tartózkodhat, és tartani
kell a 2 méteres védőtávolságot. A rendelőbe való
belépéskor szájmaszk használata kötelező!
ASZ 4 2022. MÁJUS 20.
Az Ajkai Innovációs és Szolgáltató Központ Kft.
TERMINÁLKEZELŐ (parkolóőr) munkakör betöltésére
munkatársat keres.
Elvárásaink:
- középfokú végzettség
- erkölcsi bizonyítvány
- kiváló kommunikációs képesség
Jelentkezni az allasinnovacio@gmail.com e-mail címre
küldött önéletrajzzal 2022. május 31-ig lehet.
Hogyan előzhetők meg
a leggyakoribb gyermekbalesetek?
 Lassan itt a nyár, ami a jókedv és a nagy családi ki-
rándulások időszaka, de sajnos a gyermekbalesetek
számát is nagyban megnövelik a szabadban töltött órák.
A KH gyógyvarázs most abban ad útmutatást a szülők-
nek, hogy mire figyeljenek, ha csökkentenék a balese-
tek előfordulásának kockázatát.
Végre itt a jó idő, aminek
talán a gyerekek örülnek a
legjobban. Előkerültek a fél-
retett biciklik, a gördeszkák és
a játszóterek ismét megtelnek.
Nem kétséges, hogy a gyere-
kek egészségének jót tesz a
mozgás és a szabadban töltött
idő, ám a szülőknek tisztában
kell lenniük azzal, hogy a nyá-
ri időszakban bizony megnö-
vekszik a sérülések és a balese-
tek száma is.
Gyakoriak a törések
és fejsérülések
A szabadban töltött hóna-
pok „slágerei” egyértelműen
a könnyű sérülések. A komo-
lyabbak közül a töréseknek
lehet nagyobb esélye, ezek
ugyanis rendkívül gyorsan
történnek és sok esetben nehéz
megelőzni őket. Elég egy rossz
mozdulat a játszótéren vagy a
parkban biciklizés közben, és
már meg is történt a baj. Az
óvodás, iskolás korosztály ese-
tében ezért a fejsérülések és a
csukló- és lábszártörések van-
nak a baleseti statisztikák élén
a fáról, kerékpárról való leesés,
esetleg görkorcsolyával, rol-
lerral vagy gördeszkával tör-
ténő balesetek következtében.
Az 5-8 éves gyerekeknél ezért
a védőfelszerelések, mint pél-
dául a bukósisak használata
nagyon fontos, hiszen sokszor
segíthet kivédeni a balesetek
komolyabb következményeit.
Ha mégis megtörténik a baj,
és a sérülés fájdalommal jár,
vagy a gyerek nehezen, esetleg
egyáltalán nem tud mozogni,
biztosabb, ha orvoshoz fordu-
lunk, aki megfelelően ellátja,
akár zúzódásról, akár törésről
van szó. Fejsérülés esetén pe-
dig szintén rövid időn belül
orvoshoz kell fordulni, főként
akkor, ha a baleset után a gye-
rek, sápadt, szédül, fejfájásra
vagy hányingerre panasz-
kodik. Ha pedig elveszíti az
eszméletét, ne mi magunk vi-
gyük orvoshoz, hanem azon-
nal hívjunk mentőt!
A nagy meleg
is veszélyforrás lehet
Nyáron a kicsik számára
fokozott kockázati tényező
lehet a kiszáradás is. Ennek
megelőzése érdekében fontos,
hogy a szülő figyeljen gyerme-
ke megfelelő folyadékbevite-
lére. „3-5 éves korban kb. 1,5
liter folyadékszükségletről be-
szélünk. Kánikulában a kin-
ti játék, mozgás idején pedig
még több, akár kétszer ennyi
folyadékra is szükségük lehet
a gyerekeknek” – hívja fel a
figyelmet Dr. Krivácsy Péter,
a Semmelweis Egyetem I. Sz.
Gyermekgyógyászati Klinika
Sürgősségi Betegellátó Osztály
vezetője, a KH gyógyvarázs
zsűritagja.
A nyár másik nagy veszélye
a napégés, aminek megelőzé-
séről nemcsak a kicsik, de a
nagyobb gyerekek esetében is
a szülő feladata gondoskod-
ni. A gyerekek bőre ugyanis
sokkal érzékenyebb, mint a
felnőtteké, ezért esetükben az
óvintézkedéseket fontos ko-
molyan venni! Használjunk
magas faktorszámú fényvédőt,
és a fejükre mindig tegyünk
kalapot a napszúrás ellen. A
legjobb, ha úgy tervezzük meg
a gyerekek programját, hogy
11 és 15 óra között ne tartóz-
kodjanak a napon.
A strandon
és medencéknél
fokozottan kell figyelni!
Nyáron sokan a Balatont
vagy az egyéb fürdőzőhelye-
ket választják úti célul a forró
napok átvészelésére. Ha víz
közelében pihenünk, fontos,
hogy gyermekünket sose en-
gedjük felügyelet és megfelelő
óvintézkedések nélkül a vízbe,
akkor sem, ha már nagyobb
vagy biztonságosan úszik. A
kicsiket pedig az udvaron, a
kis felfújható medence mel-
lett se hagyjuk soha felügyelet
nélkül! Amellett, hogy figyel-
münket állandóan rajtuk tart-
juk, adjunk rájuk mentőmel-
lényt vagy egyéb úszást segítő
eszközöket, például úszógu-
mit, karúszót – ezek ugyanis
sokszor életmentőnek bizo-
nyulnak.
(KH Csoport) 
Minden látogató
egyaránt fontos!
 A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváro-
sa (VEB2023 EKF) program sikerét a látogatók itt szer-
zett élményei fogják meghatározni. Számunkra minden
idelátogató vendégünk elégedettsége egyaránt fontos,
éppen ezért egyik legfőbb alapértékünk, hogy a 2023-
as programévre Veszprém és a régió a látogatóbarátság
szempontjából is minél jobban felkészüljön.
A VEB2023 EKF csapata ab-
ban is segíti Veszprém kultu-
rális intézményeit, hogy azok
látogatói minél könnyeben jut-
hassanak be, kiemelten figyel-
ve az akadálymentesítésre is.
Az Agóra Veszprém Kulturális
Központban, a Hangvilla Mul-
tifunkcionális Közösségi Tér-
ben és a veszprémi Eötvös Ká-
roly Megyei Könyvtárban tett
legutóbbi látogatásunk alkal-
mával azt szerettük volna meg-
mutatni, milyen jó példák van-
nak már arra, hogy a mozgá-
sukban korlátozottak könnyen
be tudjanak jutni az épületbe, a
nézőtérre és minden számukra
fontos területre. A nyitott, se-
gítőkész szándékra lehet a fej-
lődést alapozni. Fontos elvünk,
hogy ahova kerekesszékkel el
lehet jutni, oda könnyebb lesz
babakocsival, vagy idős ember-
ként is eljutni, tehát a támogató
odafigyelés nem csupán a moz-
gásukban korlátozottaknak se-
gítség, hanem a kisgyermekes
családoknak, az időseknek vagy
éppen egy lábtörés miatt gipszet
viselő embereknek is!
A másutt már sikeres aka-
dálymentesítési megoldásokat
bemutatjuk azoknak a szerve-
zeteknek is, amelyek jövő évi
rendezvényeinkhez szeretnének
csatlakozni kulturális-művésze-
ti programokkal. Hamarosan
megjelenik az ehhez készített
„Látogatóbarát Programszer-
vezési Kézikönyv” című se-
gédanyagunk, amelynek meg-
írásához sok segítséget kaptunk
a városban működő fogyatékos-
sággal élő érdekképviseleti szer-
vezetek szakembereitől is - amit
ezúton is hálásan köszönünk.
A látogatóbarátságra figyelő
szemléletmódunkat leginkább
úgy tudjuk bemutatni, hogy a
saját VEB2023 EKF eseménye-
inken szolgálunk jó példával.
Hasznos tippeket adunk a prog-
ramszervezőknek, hogy miként
lehet egy programot elérhetővé
tenni – gyakran nem is túl nagy
erőfeszítéssel vagy pénzráfordí-
tással – látás- vagy hallássérült,
illetve mozgásukban korláto-
zott, vagy mentális zavarral élő
látogatók számára is. Bemu-
tatjuk a már bevált, mindenki
számára érthető információs
ikonokat és azt, hogy milyen
kifejezéseket érdemes használni
a kommunikáció során, illetve
segítünk kapcsolatot kiépíteni
azokkal a segítő szervezetekkel,
akiktől mi is jó tanácsokat kap-
tunk.
A VEB2023 EKF program
másik fontos alapértéke az ön-
kéntesség, amelynek keretében
jól felkészült önkénteseink, a
Ragyogók megtanulták, hogyan
tudják szakértelemmel és em-
pátiával támogatni a segítségre
szoruló látogatóinkat.
Ehhez a csapathoz várjuk
olyan lelkes önkéntesek jelent-
kezését, akik szeretnének egy
segítőkész társaság tagjai lenni,
akik akár jelnyelven is el tudják
magyarázni, merre van a nagy-
színpad; vagy szívesen adnak
érthető útbaigazítást egy látás-
sérült vagy mozgásában korlá-
tozott látogató számára.
Fontos új hír az is, hogy a
Veszprémi Közüzemi Szol-
gáltató Zrt., valamint a Rou-
te4U összefogásával elkészült
Veszprémről az akadálymentes
térkép, ami már letölthető mo-
bilapplikáció. Ezt a térképet a
felhasználók közössége maga
is folyamatosan fejleszti, hiszen
az applikációban jelezhetők az
esetleges átmeneti akadályok
is. Ezt a rendkívül hasznos esz-
közt mi magunk is használjuk
rendezvényeink szervezésekor,
és a kulturális intézmények fej-
lesztésekor
Büszkék vagyunk arra, hogy
az akadálymentes rendezvények
megvalósítása során együtt-
működünk a megyei Fogyaté-
kosügyi Kerekasztal szerveze-
teivel is.
Ennek az együttműködésnek
a keretében a 2022. április 6-án
megrendezett Együtt Okosabb
rendezvényünkön „Ne nézzél,
kérdezzél!” címmel készült egy
podcast, amelyben további ér-
dekeségek hallhatók arról, ho-
gyan törekszik a VEB2023 EKF
csapata is arra, hogy a segítség-
re szoruló látogatók számára
elérhetőbbé tegye a kultúrát.
Megtudhatjuk azt is, mik azok
a megoldások, amik egy rendez-
vényszervező számára könnyen
elérhetők:
https://veszprembalaton2023.
hu/podcast/ne-nezzel-kerdezzel
Érdeklődni és a program-
jainkhoz kapcsolódni a lato-
gatobaratekf@veszprembala-
ton2023.hu e-mail címen lehet.
Müller Mihály 
sajtófőnök
VEB2023 EKF
Sorban állás helyett: online ügyintézés
Személyes megjelenés nélkül
egyszerűbb, gyorsabb és biz-
tonságosabb az szja-tervezetek
átnézése, elfogadása. Míg a
gazdálkodó szervezeteknek és
az egyéni vállalkozóknak köte-
lező az elektronikus út, addig
a magánszemélyek szabadon
dönthetnek, hogy élnek-e a di-
gitalizáció adta lehetőségekkel.
Az áfa fizetésére kötelezett
magánszemélyek, a mezőgaz-
dasági őstermelők és az egyéni
vállalkozók bevallási terve-
zetüket a legegyszerűbben az
eSZJA-portálon. Aki módosítani
szeretné a tervezetet, az hasz-
nálja a portál kereső funkcióját,
azzal a leggyorsabb megtalálni a
kiegészítendő tételt. Ha például
valakinek tavaly ingatlan-bérbe-
adásból is származott jövedelme,
akkor a keresőbe elég beírnia,
hogy „bérbeadás”, és a webes
kitöltő ahhoz a sorhoz navigálja,
ahováazadatokatrögzíteniekell.
Azok a gyermeket nevelő szü-
lők, akik jogosultak a gyermeket
nevelők adó-visszatérítésére és
december végéig nem nyújtották
be a VISSZADO-nyilatkozatot,
illetve a NAV sem utalta ki szá-
mukra automatikusan a tavaly
befizetett személyi jövedelem-
adójukat, a tervezet módosításá-
val vagy a 21SZJA bevallás önál-
ló benyújtásával juthatnak hozzá
a visszajáró összeghez.
Ha a tervezetben visszaigé-
nyelhető adó szerepel, a kiuta-
láshoz mindenképpen meg kell
adni a bankszámlaszámot (nem
a bankkártya adatokat) vagy
postacímet, attól függően, hogy
miként szeretné megkapni az
összeget. Az összeg kiutalása a
beérkezéstől számított két héten
belül megtörténik.
A KAÜ azonosítóval (ügy-
félkapu, e-személyi igazolvány,
telefonos vagy arcképes azono-
sítás) rendelkezők letölthetik a
korábbi években, valamint az
idén már benyújtott 21SZJA be-
vallásukat, megkönnyítve ezzel
annak esetleges önellenőrzését
és javítását.
 
Az szja 1+1 százalékának fel-
ajánlásáról, a korábbi évekhez
hasonlóan, idén is lehet elektro-
nikusan és papíron is rendelkez-
ni egészen május 20-áig.
Veszprém Megyei Adó- és
Vámigazgatóság
Új elnök a hagyományőrző kör élén
Karnics Miklóst választotta
elnöknek a Padragi Bányász
HagyományőrzőKörazáprilis
29-én a padragkúti művelődé-
si házban tartott közgyűlésen.
A tagság által egyhangúlag
támogatott Karnics Miklós ti-
zenhat évig dolgozott a padragi
bányában géplakatosként, majd
művezetőként. Kiváló közösségi
ember, aktívan részt vesz a köz-
ügyekben.
BlaskóSándor,akörleköszönt
vezetője látja el a Schwartz Béla
polgármester által létrehozott
Bányászati Tanácsadó Testület
elnöki teendőit, de továbbra is
segíti a hagyományőrző kör ve-
zetőségének a munkáját.
Blaskó Sándor a megjelent
negyvennyolc tagnak visszate-
kintést adott az elmúlt tizenhét
év eredményeiről, az elvégzett
feledatokról. Elmondta, hogy
a kör tagjai minden évben
megünnepelték a Bányásznapot
és a Borbála napot, részt vettek
a városi megemlékezéseken,
közös rendezvényeket tartot-
tak a Bódéért Hagyományőrző
Egyesülettel, a Bányászati Ak-
namélyítő Vállalat volt dolgozó-
ival, a Csékúti Baráti Körrel és a
Bányász Kulturális Egyesülettel.
Megteremtették az összefogást a
közös célért tevékenykedő civil
szervezetek között.
Blaskó Sándor kiemelte, hogy
a Padragi Bányász Hagyo-
mányőrző Kör létrehozásával
a legfontosabb céljuk az volt,
hogy megőrizzék és a következő
generációknak átadják a bányá-
szati hagyományokat, ismerjék
meg azt az iparágat, amely Ajkát
várossá tette. Megemlékezett a
közelmúltban elhunyt tagokról,
majd javaslatot tett az új elnök
személyére.
Karnics Miklós a tagság nevé-
ben köszönetet mondott Blaskó
Sándornak az áldozatos és sike-
resmunkájáértmajdátadtaneki
Ajka Város Önkormányzat em-
léklapját.
Horváth Károly, a Bányásza-
ti Múzeum szakmai vezetője
hozzászólásában támogatásáról
biztosította az új vezetőséget, és
megköszönte, hogy részt vesz-
nek a múzeumban kiállított
bányagépek állagmegóvásában,
felújításában és karbantartásá-
ban.
Az eseményen részt vett Ko-
vács András okleveles bánya-
mérnök, a Bakonyi Erőmű Rt
nyugalmazott termelési igazga-
tója is, aki Padragon több éven
keresztül volt bányamester, fele-
lős műszaki vezető.
A tagság a gyűlés végén elfo-
gadta az idei évre szóló progra-
mot.  (ta) 
Karnics Miklós és munkatársa Takács Ferenc (alias „Gerzson”)
az általuk felújított gép előtt (Fotó: Tisler)
ASZ
5
2022. MÁJUS 20.
Végre, felsőoktatás!
 Hosszú volt az út, ami most jelentős állomásához ér-
kezett. A decemberi együttműködési megállapodást kö-
vetően május 6-án várostörténeti szempontból is jelen-
tős eseményre került sor Ajkán. Ekkor adták át ugyanis a
város vezetői a Pannon Egyetemnek a felújított Kaszinó
épületét. Jellemző a mai időkre, hogy az Okosház néven
indult beruházás célja és funkciója jelentősen módosult
az utóbbi hónapokban, mint ahogyan Ajkának is újra
és újra át kell értékelnie korábbi elképzeléseit – főleg
a gazdasági környezet és a kormányzati elképzelések
módosulásai miatt. A cél azonban nem változott: a város
vezetői szeretnék, ha egyre több képzett, a napi kihívá-
soknak mindig megfelelő polgára lenne Ajkának.
Ezúttal Schwartz Béla, a vá-
ros polgármestere volt az Ajka
TV Szemtől szembe című
műsorának vendége. A pol-
gármesterrel átvettük az egye-
temi várossá váláshoz vezető
utat, ami igazság szerint még
mindig nem ért véget, hiszen
számos a tennivaló, ami a két,
egyezményt aláíró fél, a Pan-
non Egyetem és a város előtt
áll.
Veszprém-Győr-Miskolc,
majd újra Veszprém volt a tár-
gyalások sorrendje, ami végül
sikerre vezetett. Két projekt
ért össze a célegyenesben: a
Kaszinó felújítása és az egye-
temmel kötött egyezmény.
Az igazi „studentboom”, azaz
amikor valóban élővé válhat a
kampusz, igazából jövő szep-
temberre várható.
Közben fejlődik a város –
már ha a kormány hagyja.
Tovább tart a költségvetésen
a központi vezetés által ütött
lyukak tömködése, aminek
következtében a város „unor-
todox” megoldásokra kény-
szerül, ott is vállalkozik, ahol
eddig ez nem volt jellemző. Az
a bizonyos mélyrepülés a pol-
gármester szerint már elérte
a földszintet, sőt a pincefödé-
met is áttörte, csak remélni le-
het, hogy előbb-utóbb sikerül
majd átstartolni.
– Szerintem az önkor-
mányzatok gazdálkodása
már az egész országban a
mélyponton van – vetítette
előre a szomorú jövőt a város
első embere. – „Jó” volt lát-
ni, hogy a vírusjárvány alatt
jónéhány feladatot az önkor-
mányzatok nyakába varrt
a kormány, mivel önállóan
sem maszkokról, sem szű-
résekről, sem a szociális el-
látásról nem gondoskodtak,
ezeket mind otthagyták az
önkormányzatoknál, de for-
rást nem biztosítottak mellé.
A kormány a gazdaság be-
indítására koncentrált, ami
– látjuk – „sikerült” is neki,
mivel most húsz százalék fe-
lett van az infláció.
Mikor a helyzet jó oldalát
firtattuk, a polgármester el-
gondolkodva mondta, hogy
biztosan van ilyen is, mint
ahogyan a home office-nak
van. De a lényeg, hogy már
szabadabban élhetünk, ami
egy „istenadta dolog”.
Ilyen körülmények között
sikerült két nagy parkolót –
a hotel és a városháza előtti
teret – felújítani, mindegyik
százmillió forint feletti tétel
volt. De a város tovább viszi
a lakóházak rekonstrukció-
ját, aminek leglátványosabb
darabja a városközpontban
található sávház. Itt a több
mint háromszáz milliós beru-
házás felét biztosítja az önkor-
mányzat, másik felét viszont
a lakók, a tulajdonosok adják
össze, le a kalappal előttük.
Sajnos ugyanez nem jellemző
néhány ottani vállalkozókra,
akik inkább feljelentik az ön-
kormányzatot, mert szerintük
valószínűleg „feljelentés nél-
kül nincs élet”.
Jók a tapasztalatok viszont
a központilag elengedett egy
százalék iparűzési adó befize-
tésével kapcsolatban, mivel a
„kedvezményezett” kis- és kö-
zepes vállalkozásokat – több
száz levél és telefon árán – a
város vezetői rá tudták venni,
hogy mégiscsak segítsenek be-
foltozni a büdzsén keletkezett
réseket.
Abelvárosbatervezettgyors-
étterem – aminek az építke-
zése már elkezdődött – együtt
jár azzal is, hogy bizonyos
szobrok új helyre kerülnek,
vagy egy új nyilvánosságot
kapnak. A Gea szobor (R. Kiss
Lenke alkotása) már a Város-
ligetben várja látogatóit, de a
sor folytatódik tovább – tud-
tuk meg Schwartz Bélától, aki
a városi Minőség Tanácsra tá-
maszkodva alakítja ki vélemé-
nyét. A jelszó a nyíltság, ami
nem csak képletesen értendő,
hanem úgy is, hogy egy tér
látványát ne gátolják sövény-
sorok sem.
– Lehet, hogy sokan meg-
szokták már a Gea szobrot a
korábbi helyén, de az élet ál-
landó változásokból áll. Egy
McDonald’s éttermet pedig
– ami szinte hozzá tartozik a
modern élethez - kár lett vol-
na kihagyni az állandóság je-
gyében. – A „Föld anyjának”
pedig egy olyan miliőben
kell lennie, amiről nem csak
a szobor jut eszembe, hanem
miden, ami a Föld születésé-
vel és létezésével kapcsolatos.
Ennek a hangulatnak a meg-
teremtéséhez – valljuk be – a
régi helyén nem sok esély kí-
nálkozott.
Várható még, hogy a Sport
utca-Petőfi utca-Gyár utca
körforgalomba kerül az az
egykori Videotonnál álló szo-
bor, ami egy munkásnőt ábrá-
zol, táskarádióval a kezében.
(Modellje még él.) Tökéletesen
alkalmasnak tűnik a környék
sajátosságaihoz illő „retro”
hangulat megidézésére.
Ugyancsak útra kelhet
mostani helyéről az 1987-ben
átadott Városépítő szobra,
aminek áthelyezéséhez az al-
kotó örökösei örömmel hoz-
zájárultak. Ez annak idején
a Kossuth utca és a Fő utca
(akkor Tanácsköztársaság
utca) sarkán kapott helyet,
ami akkoriban a város hatá-
rát jelentette. Most a jelenlegi
és az épülő új város határára
kerülne, a Tesco előtti körfor-
galom közepére. (Ezzel kap-
csolatban Csabai Tibornak,
a Minőség Tanács művészeti
tanácsadójának vannak két-
ségei, szerinte nem méltó a
környezet a szoborhoz és az
utak találkozásának aszim-
metriája sem támasztja alá az
új hely kiszemelését, de erről
még nem született végleges
döntés. – L. S.)
Végezetül megkérdeztük,
„okos lesz-e az Okosház”, ami
ma már Ajka Kampusz, de
akár tovább is fejleszthető.
Kérdésünkre a polgármester
úgy reagált, hogy szétfeszítené
a jelenlegi interjú kereteit, ha
erről részletesen szeretnénk
beszélni. De érdemben is vá-
laszolt.
– Nekünk az a kötelessé-
günk, hogy ez valóban okos
ház legyen, de nem csak az
Ajka Kampusz, hanem a vá-
ros is. Kötelességünk, hogy
az itt élők életmódjával is
foglalkozzunk. Célszerű len-
ne, ha még több fiatal és idős
ember szerezne középiskolai
végzettséget. Nem beszélve
az egyetemi végzettségről.
Tehát nem vagyunk megelé-
gedve a jelenlegi helyzetünk-
kel. Nem csak a dolgozók
általános- és középiskolá-
jára, hanem ennél fönteb-
bi szintekre is gondolunk,
amikor azt hangsúlyozzuk,
hogy valamennyiünknek ta-
nulni kell. Többet kell tudni.
Nyelveket kell tudni. (A pol-
gármester éppen angolul ta-
nul. – L. S.) Már nem elég az,
ami harminc évvel ezelőtt az
volt. Szeretném arra biztat-
ni a város közösségét, hogy
nekünk is többet kell tudni,
és magunkkal is többet kell
foglalkozni. Olvasni is töb-
bet kell, tudni kell kezelni az
információkat. Követni kell
a pénzügyi technikák fej-
lődését. Ha valaki nem tud
bankkártyával fizetni, vagy
egy e-mailt nem tud elkülde-
ni, az komoly bajba kerülhet
manapság. Segítenünk kell
azoknak, akik ezt nem tud-
ják még megoldani. Akkor
nem csak okos házról beszé-
lünk majd, hanem Ajka egy
okos város lesz. Most is okos,
csak nem akarunk elmarad-
ni. Legyünk még okosabbak!
Ennyi fért az interjúba, de
folytatjuk.
Lékó Sándor 
TV AJÁNLÓ
A riporter és az interjúalany „begombolkozik” a felvétel előtt.
Cernák Robi aggódva figyeli a két „amatőrt” (Fotó: Györkös)
Akár jelkép is lehetne a csaknem százéves platán, a „tudás fája” a kampusz előtt (Fotó: Györkös)
A zöld előadóterem. Várja a hallgatókat (Fotó: Györkös)
ASZ 6 2022. MÁJUS 20.
Az ajkai Nagy László Városi Művelődési
Központ és Könyvtár programjai
Az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ és
Könyvtár programjai
Május 20-án 17.00 órakor a Magyar Képzőművészek In-
terdiszciplináris Szakosztályának kiállításmegnyitója a
művelődési központ kiállítótermében.
Május 27-én 18.00 órakor az Ajka-Padragkút Táncegyüt-
tes önálló estje A papucsszaggató királykisasszonyok
címmel a művelődési központ színháztermében.
Május 28-án 13.00 órától XXV. Bakony Néptáncfesztivál
versenyprogramja a művelődési központ színháztermé-
ben.
Május 29-én15.00 órától Városi Gyermeknap és Pöttöm
Polgárok Ünnepe az Agórán és művelődési központban.
A KULTIK AJKA MOZI MŰSORA
2022. május 19. – május 25.
Az Északi 2D – angol-amerikai filmdráma, kalandfilm, 140
perc (18) - vetítési időpontok: csütörtök, szombat, hétfő
20:30, valamint péntek, vasárnap, kedd 18:00.
Doctor Strange az őrület multiverzumában 2D – ameri-
kai fantasy, akciófilm, 126 perc (16) - vetítési időpontok:
csütörtök, szombat, hétfő, szerda 18:00, valamint péntek,
vasárnap, kedd 20:30.
Sonic, a sündisznó 2. 2D – amerikai akció-vígjáték, ka-
landfilm, 122 perc (12) - vetítési időpontok: szombat és
vasárnap 13:45.
Top Gun: Maverick 2D Premier előtti vetítés! – amerikai
akciófilm, 131 perc (12) - vetítési időpontok: szerda 20:30.
Tűzgyújtó 2D – amerikai sci-fi dráma, horror, 94 perc (16)
- vetítési időpontok: minden nap 16:00.
Ajkai Napok 2022.
Május 27-től június 6-ig
Május 31-én 9.30 órától a Városi Nyugdíjas Nap prog-
ramjai a Civil házban.
Május 31-én 10.00 órakor a Pegazus Bábszínház Terül,
terülj asztalkám előadása ovisoknak a művelődési
központ színháztermében.
Június 1-jén 17.00 órakor az Ajkai Századok legújabb
számának bemutatója a művelődési központ kiállító-
termében.
Június 2-án 18.00 órakor Máté Péter emlékest a mű-
velődési központ színháztermében Molnár György Ly-
ra-díjas harmonikaművésszel és koncertzenekarával,
Gallusz Nikolettával és Abebe Dániellel a VMK szín-
háztermében.
Június 3-án17.00 órakor a Városi Múzeumban kötetlen
beszélgetés keretében vendégünk lesz az ajkai kötő-
désű író, Alex L. Hooper (Bodnár Alexandra) és szer-
zőtársa, Estell Ivy.
Június 5-6. XVII. Borvarázs-Somlói bor- és tócsifeszti-
vál 2022. Pünkösdjén az Agórán.
Gyermeknapi haccacáré
és Pöttöm Polgárok Ünnepe
2022. május 29-én 15.00 órától
Kedves Gyerekek!
Szeretettel várunk benneteket gyermeknapi programja-
inkon az Agórán és a Pöttöm Polgárok Ünnepén a műve-
lődési központ aulájában.
Kézműves foglalkozáson alkothattok bőrből, textilből,
papírból. A Képzőművészeti Egyesülettel lesz agyagozás,
festés.
A délután folyamán sok-sok játék:
– 
kipróbálhatod a Fabatka Porta népi játszópark fajáté-
kait
– 
betekinthetsz a rendőrség munkájába
– 
játékosan megismerkedhetsz a szelektív hulladékgyűj-
tés fontosságával az AVAR Kft.-vel
– 
kitáncoljuk a májusfát az Ajka-Padragkút Táncegyüttes-
sel
– 
légvár
– 
csillámtetoválás, arcfestés
– 
fagyi, jégkrém, kürtőskalács, pattogatott kukorica, édes-
ség, lufi
– 
a Thomas kisvonat folyamatosan közlekedik a városban
A különböző helyszíneken gyűjtsd a mosolygóst, melyért
a beváltóhelyeken ajándékot kapsz!
Keresztül-kasul
a Kárpát-medencén
A magyarok számára ne-
hezen kiejthető nevű lengyel
író, újságíró jogot és poli-
tológiát végzett, emellett az
Európában jelen lévő szél-
sőséges nézetek szakértője.
A lengyel újságírás fenegye-
rekének is tartják, ami iga-
zolást is nyer nemrég meg-
jelent könyvében, a Via Car-
patia-ban. Sajátos módszere,
hogy válogatás nélkül min-
denkivel szóba áll, aki útjába
kerül, legyen az autószerelő,
felkent politikus, vagy pros-
tituált. Ezekből a beszélge-
tésekből aztán összerakja és
elénk tárja a valóságot, ami
nemigen jelenik meg az újsá-
gokban, még a bulvárlapok-
ban sem ilyen kristálytisz-
tán és nyers őszinteséggel.
Furcsa szerzet ez a Zi-
emowit Szczerek*, mert
például imádja a Kárpátia
együttes zenéjét hallgat-
ni, miközben nem ért egyet
mondanivalójával. Azonban
mindenből igyekszik vala-
mit tanulni, ha mást nem,
akkor azt, hogy mit kell el-
utasítania.
Évekig tartó barangolá-
sa során autóval és vonattal
bejárta a Kárpát-medence
minden jelentősebb telepü-
lését, beszélgetett cigányok-
kal, román, magyar, szlovák,
horvát nacionalistákkal és
liberálisokkal, érdeklőd-
ve nézeteik, sorsuk, életük
iránt. Tapasztalatait olvas-
mányos, de egyben elgon-
dolkodtató formában tette
közzé, amolyan különleges
útikönyvet alkotva. Célja
nem titkoltan az volt, hogy
lássuk meg azt is, ami egy-
egy városban nem annyira
nyilvánvaló. A műemlékek
építésének okát, vagy a hát-
só udvarokban zajló életet,
és vegyük észre az összefüg-
géseket.
A könyv egy lázálommal
zárul, ami az írója által ta-
pasztaltak egyfajta összeg-
zése és a jövőbe való kivetí-
tése. Ha valakit igazán ag-
godalommal tölt el Európa
jövőjének alakulása, ennek
a fejezetnek az elolvasását
nem is ajánljuk…
L. S. 
*ejtsd:zsemovit scserek
„Menny és pokol között”
az olvasókör tagjai
 A tavasz talán a legmegfelelőbb évszak a kirándulá-
sokhoz. Ilyenkor érezzük úgy, hogy itt az ideje nekivágni
a nagyvilágnak és új élményekkel gazdagodni. A Városi
Könyvtár LibLing Olvasóköre is úgy döntött, hogy május
11-én vonatra száll és meg sem áll a fővárosig. Na, nem
azért, hogy felfedezzék Budapest könyvtárait. A kultúra
más szegmense is érdekli őket. Ezúttal a Szépművésze-
ti Múzeum „Menny és pokol között – Hieronymus Bosch
rejtélyes világa” elnevezésű kiállításra voltak kíváncsi-
ak.
Az összeszokott csapat ki-
váló hangulatban töltötte az
utazás óráit, ami leginkább
élénk beszélgetéssel telt. Így
olvasással nem volt érdemes
próbálkozni még a vonaton
sem. A múzeumhoz érve
szembesültek azzal a tén�-
nyel, hogy bizony várniuk
kell a sorukra. Láthatólag
óriási volt az érdeklődés,
ezért meghatározott idő-
közönként és létszámban
engedték be a művészetked-
velőket. A szokatlanul meleg
idő ellenére mindenki kitar-
tott, így legalább jutott idő a
fotózásra is. A múzeumban
is sikerült végigküzdeniük
magukat a különböző akadá-
lyokon, többek között a táska
ellenőrzésen, majd kezdetét
vehette a több órás ismeret-
szerző séta. Itt már minden-
ki a saját tempójában próbál-
ta magába szívni a rengeteg
új információt. Akinek még
ez sem volt elég, tárlatveze-
tésen résztvevő diákok cso-
portjához „csapódva” bővít-
hette tudását a középkorban
alkotó, németalföldi festőről
és munkáiról. A kiállítás
július 17-ig látogatható, így
még van idő a megtekinté-
sére. Az olvasókör tagjainak
elnyerte tetszését a különle-
ges tárlat. A belépővel a mú-
zeum állandó kiállításait is
végigjárhatták.
A kirándulás ezzel még
nem fejeződött be. Átsétál-
tak a közelmúltban átadott
Magyar Zene Házába és rá-
leltek a Magyar Írószövetség
épületére is. A kitartó kultu-
rális körút végére már egy kis
édességre is kiéhezett csapat,
amihez egy cukrászda bizo-
nyult a legjobb választásnak.
RÉ 
LibLing Olvasókör tagjai a Szépművészeti Múzeum bejáratánál
 (Fotó: Simon Judit, a Városi Könyvtár és a Libling Olvasókör vezetője)
ASZ
7
2022. MÁJUS 20.
Tájfutás hete tele élménnyel
 Ládi János, a Bakonyi Tájfutó Klub elnöke és Pegán
Ágnes szervező vezeti be a tájfutás világába a gyerme-
keket és az érdeklődő felnőtteket Babucsa városrész-
ben az Ilona malomnál, kellemes természeti környeze-
tében. A hatodik alkalommal megrendezett országos
program, a Tájfutás hete idején, május 11. és 17. között
bárki kipróbálhatta a gyorsaságot, kitartást, logikus
gondolkodást, tájékozódási képességet kívánó sportá-
gat.  A programon a Sportmúzeum tablói valamint egy
éremgyűjtemény is látható volt.
Ajkán évtizedek óta jelen
van a sportág, figyelemre mél-
tó eredmények is születtek. A
foglalkozásokat szervezetten
látogatják óvodás és iskolás
csoportok. Ilyenkor Ládi Já-
nos a gyermekekkel ismerteti a
szabályokat, majd bemutatja a
feladatot. A mátrixnál az óvodá-
soknak állatfigurákat kell meg-
keresniük és a kapott térképen
kilyukasztaniuk. A labirintuson
kisebb csoportokban mennek
végig velük. Az óvodások a fog-
lalkozás végén érmet választhat-
nak maguknak. A foglalkozás
nem verseny, mégis mindannyi-
an nyertesek. Gazdagodtak egy
élménnyel, tanultak, sportoltak,
jól érezték magukat. A Patak-
parti óvoda Csigabiga csoportjá-
ba járó Csiza Dorina izgatottan
készült a feladatra. Megmutatta
a térképet, amelyen levő állatfi-
gurákat kellett megkeresniük
a pályán, majd kilyukasztani,
hogy igazolják, hogy jártak ott.
- Élvezik a játékot, miközben
tanulják az irányokat, a térbeli
tájékozódást, a formák felis-
merését, ezek az iskolaérettség
követelményei, fogalmazta meg
Takácsi-Máhr Judit óvodapeda-
gógus.
Megtudtuk tőle azt is, hogy a
gyerekek már nagyon várták a
foglalkozást. Az óvodában töl-
tött évek alatt számos sportág
kipróbálására ad lehetőséget
az intézmény. Járhatnak a jég-
csarnokba korcsolyázni, úszni,
aerobikra, karatéra. A cél, hogy
felkeltsék az igényt a sportos,
egészséges életmód iránt, fel-
kutassák, hogy ki milyen téren
tehetséges.
Bujtor Balázs, az önkormány-
zat ifjúsági- és sportbizottsá-
gának az elnöke csütörtökön
megnézte a foglalkozást. Ráczné
Németh Csilla, a városrész ön-
kormányzati képviselője is kilá-
togatott a több száz fő részvéte-
lével zajlott programsorozatra.
A képviselő régóta szorgalmazza
Babucsa közösségi tereinek élet-
tel, programokkal való megtöl-
tését.  (ta) 
Főszerkesztő: Lékó Sándor. • Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@freemail.hu. • Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. •Felelős kiadó: Vallerné Horváth Andrea ügyvezető. • Postacím: 8400 Ajka, Rákóczi F
. utca 8. fsz. 1.
Telefon: 06-88/750-550 • Hirdetésfelvétel a kiadó címén. • Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com • A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. • Nyomtatás: : ADC Hungary Kft. • Megjelenik
12 600 példányszámban. • Terjeszti a Westpost KFT. A lap ingyenes. • Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni!
ISSN: 0238-6267
Városi hetilap. A lapot alapította Ajka Város Önkormányzata.
Győzelem helyett döntetlen
Egybehangzó vélemények
szerint akár meg is nyerhette
volna az Ajka FC a DVTK el-
len vívott, hétfő esti mérkőzé-
sét. A zöldfehérek több hely-
zetet dolgoztak, ki a DVTK
pedig küzdött a szó rosszab-
bik értelmében.
Ezzel együtt eldőlt, hogy a
DVTK biztosan nem lesz ott a
következő szezonban a felső-
táblás klubban, feljutó a Vasas
és némi meglepetésre az NB
II-ben is újonc Kecskemét.
Az FC Ajka az utolsó fordu-
ló előtt a kilencedik helyen áll,
51 bajnoki ponttal.
(ASz) 
Pezsgővel ünnepelték a diadalt
A szezon utolsó hazai
mérkőzésére és egyben a
bajnokavatóra gyülekeztek
szombaton este a szurkolók
a sportcsarnokba. Villám-
rajtot vett az ajkai csapat,
gyorsan három gólos előnyt
szerzett, amire a vendégek
edzője időkéréssel reagált. A
vasiak ezután egyenlítettek
és 6-6-ig tartották a lépést a
hazaiakkal. Ekkor az ajkai-
ak védekezése feljavult, ami
után négygólos lett a különb-
ség (11-7). A játékrész érde-
kessége volt, hogy a hazaiak
kapusa, Baracskai egy perc
alatt kétszer is saját kapujá-
ból szerzett gólt (15-8).
A biztosnak tűnő előnyt a
szünetig megtartotta a KK
Ajka. A folytatásban tovább
növelte a különbséget a nagy
szívvel játszó zöld mezes
csapat, így a harminckilen-
cedik percben már 24-13-at
mutatott a tábla. A szom-
bathelyiek ismét időt kértek,
de ez sem zökkentette ki a
játék ritmusából a gyönyörű
gólokat szerző ajkai fiúkat
(30-17). A hátralévő időben
már mindenki az ünneplés-
re koncentrált: a szurkolók
joggal ünnepelték az ajkai
bajnokcsapatot, a kispadon
ülők pedig már a pezsgőket
bontogatták, hogy a dudaszó
pillanatában szétlocsolják a
finom italt. KK Ajka-Szom-
bathelyi ESE 35-24 (18-11).
A lefújást követően Buj-
tor Balázs (Sport és kultu-
rális bizottság vezetője) és
Dr. Soós Kálmán (VMKSZ
Tiszteletbeli Elnöke) adta át
a kupát és az érmeket a játé-
kosoknak és a szakmai stáb-
nak.
További eredmények:
Ifjúságiak: KK Ajka – Miko-
lik Handball 56-20 (26-8)
Serdülők: Komárom VSE –
KK Ajka 25-37 (16-21)
Forrás: KK Ajka 
Gaál beadás. Ebből sem lett gól (Fotó: Györkös)
Ládi Jánosnak szívügye, hogy a gyerekek is megismerjék és
megszeressék a sportágat (Fotó: Györkös)
Nem árt egy kis elméleti felkészítés (Fotó: Györkös) Tájékozódás képről és térképről (Fotó: Györkös)
„Ellátták” a Baját
 Május 14-én női kosarasaink az NB I./B 28. fordulójá-
ban a Bács-Kiskun megyei Bajára látogattak. A hazaiak
a tabella alsó régiójában tanyáztak, míg a vendégek az
élmezőnyt erősítették.
Triplázásokkal indult az
összecsapás. Rögtön az első
percben a bajai Istókovics Adél
távoli próbálkozása kötött ki
a gyűrűben. A válaszra nem
kellett sokáig várni, ugyanis
Székely-Horváth úgyszintén
hárompontossal válaszolt. Az
első negyed közepén sikerült
meglépnie az Ajkának 8 pont-
tal, azonban az utolsó percre
elhalványult a különbség.
A második játékrészben
jól indított a bajai együttes.
Hilcz Alexandra két percen
belül hat pontot dobott, így a
találkozó 15. percében sike-
rült kiegyenlítenie a házigaz-
dáknak. Az elkövetkezendő
percekben Tápai révén ismét
magához ragadta a vezetést az
Ajka, azonban a hazai csapat
foggal-körömmel harcolt és
ismételten döntetlenre hozta
az eredményt. A negyed hajrá-
jában Lendér és Székely-Hor-
váth talált be, ugyanakkor az
utolsó másodpercekben Sza-
kony Kata korrigált az álláson.
A szünetre egy pont előn�-
nyel vonulhattak Lendérék.
A harmadik negyedben a ha-
zaiak számára kevés területet
hagyott kibontakozásra az
Ajka, így hibázások sokasága
jött elő, amivel a rutinosabb
vendégek élni tudtak és a já-
tékrész végére megléptek 16
ponttal. Az utolsó tíz percben
Hilcz Alexandra próbált meg
reményt kelteni a csapatában,
azonban Horváth Anna és
Tápai Andrea három ponto-
sa végképp eldöntötte a baj-
noki mérkőzés sorsát. Bajai
NKK-Ajka 60-87
BD 
Ezüsteső
a Magyar Kupán
TöbbszörálltakadobogóraaVIVAFitneszSEAjkasportolói
a május 14-én és 15-én Nyíradonyban megtartott Aerobik
Magyar Kupa második fordulóján. A BAUP II női egyéni
kategóriában Egressy Boglárka aranyérmet szerzett
hibátlan gyakorlatával. Ezüstéremmel gyarapította az
egyesület éremgyűjteményét a BAUP I. csoport, a BA
felnőtt trió, a BA felnőtt csoport és az AS felnőtt csoport.
(ta) 
Épül a bmx-pálya
Szokatlan látvány fogadja azokat, akik ezekben a napokban a
Bolgárkertbe látogatnak. A megszokott látványt, a sima gyep-
szőnyeget munkagépek hasították fel, hogy előkészítsék az itt
építendő bmx-pálya helyét. A legelszántabbak már arra készül-
nek, hogy még az idén nagyszabású versenyek színhelye lesz az
egykor a dobóatlétikát kiszolgáló létesítmény.
(Fotó: Gyarmati)
ASZ 8 2022. MÁJUS 20.
Miből lesz a cserebogár?
Nem mindegyik pajor káros
 A talaj felmelegedésével nagy számban jelentek
meg a májusi cserebogarak lárvái a földben. Ezek az
apró pajorok, csimaszok, három évig fejlődnek a föld-
ben, ahol jelentős károkat okoznak, de kifejlett állapo-
tukban is problémát jelentenek. Védekezni sajnos nem
nagyon lehet ellenük. Gyakran összekeverik a cserebo-
gár lárváit más pajorral ezért figyeljünk, ha megtaláljuk
őket: a látszat csalóka lehet.
Egy solymász ismerősöm
mondta, hogy gyakran hallja,
hogy ha valaki egy nagyobb
madarat lát, akkor az biztos
sas. Valahogy így vagyunk
a cserebogár lárvával is. Ha
találunk egy fehér színű, föld-
ben élő, talajlakót, az csak a
cserebogáré lehet, és azonnal
ki mondjuk rá a halálos ítéle-
tet. Pedig több rovarfajtának
is van hasonló lárvája, ami
nem okoz gondot a kertünk-
ben. Kétségkívül a legkáro-
sabb a májusi cserebogár pa-
jorja. A Kárpát-medencében
81 rendkívül változatos alakú
és nagyságú cserebogár faj
fordul elő, amelyek nagy része
kárt tehet növényeinkben.
A lárvák a talajban vízszin-
tesen és függőlegesen is sokat
mozognak. A legkárosabb az
idős egyed. Ennek már hatal-
mas étvágya van és előszere-
tettel rágja el a dédelgetett
kultúrnövények gyökereit.
Nagyon kedveli a saláta és a
szamóca gyökerét, de nem
veti meg a burgonyát sem. A
pajorok korát a fekete fejének
méretétől a fejtokról tudjuk
megállapítani. Az első évben
2-3 mm, a második évben
3,5-5 mm, míg a harmadik
évben már 6-7,5 milliméterre
is megnőhet.
Sokszor hallani, hogy a
komposzt átrostálása után
mennyi „cserebogár” lárvát
találtak. Pedig az lehet a ró-
zsabogár, vagy a védett szar-
vasbogár lárvája is. Az avatat-
lan szemnek valóban hason-
lóságot mutatnak, de fontos
tudnunk, hogy bármennyire
is hasonlítanak egymásra,
másféle tevékenységet folytat-
nak lárvaállapotuk során, és
később is. Ha egy komposzt-
domb átforgatása közben ta-
lálkozunk ezekkel az apró,
kifli alakban görbült fehéres
lárvákkal, biztosak lehetünk
benne, hogy rózsabogárral
van dolgunk és nincs sem-
mi okunk aggodalomra, sőt
örüljünk a kedves komposz-
táló társaságnak! Ha azon-
ban burgonya felásása közben
találunk hasonló lárvákat és
rágásnyom is látszik a gumó-
kon, akkor sajnos cserebogár
csimaszba botlottunk.
Az ártalmatlan rózsabogár
(Cetonia aurata) nem jelent
veszélyt kertünk növényeire,
hiszen nem rág leveleket, ha-
nem nektárral és virágporral
táplálkozik. Főleg a nagyobb
virágokat, mint a rózsát, pün-
kösdi rózsát kedveli, és inkább
nappal aktív. Lárva korában
is, kizárólag korhadó növényi
maradványokkal, humusszal
táplálkozik és nagy szerepet
játszik a szerves anyagok le-
bontásában, komposztálásá-
ban. Ha tehát kerti munkála-
tok közben pajorral találko-
zunk, érdemes megállni egy
pillanatra és tanulmányozni,
hogy melyik állattal is van
dolgunk. A rózsabogár-lárva
teste egyenes vagy kiflialak-
ban görbült, teltebb, mint a
cserebogár csimasz. Figyeljük
meg a lábait, három pár lába
barna, és jóval rövidebb, mint
káros társáé, valamint, ha la-
pos felületre helyezzük, akkor
a hátán lévő szőrökön kúszik
és nem a hasi oldalán mászik
előre. A szarvasbogár lárvák
felismerésében könnyebb dol-
gunk van, ezek kizárólag ke-
ményfa korhadékában élnek,
és fejlődnek. Élő fát nem ká-
rosítanak. Kifejlett állapotban
a hímek két hétig, a nőstények
egy hónapig élnek. Semmivel
nem táplálkoznak, a hím ha-
talmas rágóival nem is tudna
enni, az csak verekedésre al-
kalmas. A nőstény is csak a
fák kifolyó nedveit nyalogatja,
hogy folyadékhoz jusson.
Összegezve: a látszat néha
csal. Mivel idén az enyhe tél
kedvezett a kártevőknek, jö-
vőre, ha szárnyat bontottak,
jóval nagyobb rovarnépes-
ségre és ennek megfelelően
nagyobb rovarkártételre szá-
míthatunk.
F. P. T. 
Lapszél
Az ügyeleti idő: 20-22 h-ig tart*
május
19-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
20-án HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10.
21-én KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16.
22-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco)
23-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2.
24-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
25-én HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10.
26-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16.
27-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco)
28-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2.
29-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
*Az adatok tájékoztató jellegűek
ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK
Menyegző
Házasságot kötöttek Aj-
kán: Holczbauer István és
Polgár Fruzsina 2022. 05.
14-én, Rauch Roland és
Bakonyi Hajnalka 2022. 05.
14-én, Nádi Bálint László
és Mészáros Veronika 2022.
05. 14-én.
Gólyahír
Köszöntjük városunk
legifjabb polgárait: Fogl
István Károly és Meilinger
Viktória 2022. 04. 07-én
született kislányát Marian-
na Daniellát, valamint Tóth
Gábor és Szlovik Renáta
2022. 05. 03-án született
kislányát Liliánát! Gratulá-
lunk a Pöttömökhöz!
Veterán autósok
emlékmenete
Nagy Attila tagtársuk em-
lékére harmadik alkalom-
mal szerveznek emléktúrát
a Veterán Járművek Baráti
Köre Ajka  tagjai. A résztve-
vők különleges autóikkal,
motorjaikkal május 21-én,
szombaton a Civil ház előt-
ti parkolóban gyülekeznek,
majd fél 11 órakor indulnak
Balatonarácsra, útközben
megkoszorúzzák Nagy Atti-
la sírját a csékúti temető-
ben.
A Ferencvárosi TC
labdarúgó csapata
hódította el a 2021/2022-
es MOL Magyar Kupát, mi-
után a döntőben az elmúlt
héten magabiztosan, 3-0-
ra verte a Bognár György
által vezetett Paksi FC-t a
Puskás Arénában. A Paks
kezdő együttesében az FC
Ajkát másfél évig erősítő
Kovács Nikolasz is játszott,
aki 80. percnyi játéklehe-
tőséget kapott a kupadön-
tőn.
Véradás lesz Ajkán
a városi művelődéi köz-
pontban május 26-án 15.00
és 18.00 óra között, tájé-
koztatta lapunkat a Magyar
Vöröskereszt Veszprém
Megyei Szervezete.
KERTÁPOLÓ
» 
Ajkán, az Ifjúság úti lakótelepen, főútról részben látható, játszótér és
emeletes házak között, önálló  40 m2
-es épület, üvegportálos, két bejá-
ratos üzlethelyiség bérbeadó. Kiválóan alkalmas kereskedésnek, szol-
gáltatónak, vendéglátásnak. www.nivoingatlan.hu +36-70-3-800-300
APRÓHIRDETÉS
A rózsabogár szelíd rovar és segít a komposztálásban is (Fotó: Futó)
Mezőgazdasági összeírás kezdődik
 Országszerte több mint 20 ezer egyéni gazdaság
összeírását kezdte meg május 13-án a Központi Sta-
tisztikai Hivatal (KSH). A válaszadók május 25-ig online,
azt követően pedig június 15-ig összeírók segítségével,
személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a
kérdésekre.
A Központi Statisztikai Hi-
vatal (KSH) idén május 13. és
június 15. között hajtja végre
aktuális mezőgazdasági ös�-
szeírását, amely az ország 354
településének több mint 20
ezer egyéni gazdaságát érin-
ti. Az adatgyűjtés célja, hogy
naprakész információkkal
szolgáljon a hazai és a nem-
zetközi döntéshozók, illetve a
gazdálkodók számára. A ka-
pott adatok felhasználásával
a KSH eleget tesz az Eurostat
felé teljesítendő adatszolgálta-
tási kötelezettségének is.
Az összeírás keretében a
gazdáknak a használatukban
lévő földterületről, továbbá
az állatállomány nagyságáról
kell adatokat szolgáltatniuk.
Az adatszolgáltatást kor-
mányrendelet írja elő, a vá-
laszadás kötelező. A KSH ki-
emelt célja, hogy a válaszadók
terheit csökkentse, így ezúttal
sem kell megadniuk azokat az
adatokat, amelyeket a KSH a
Magyar Államkincstár egy-
séges területalapú támogatási
adataiból átvesz.
A kérdőívet két módon is
kitölthetik az érintettek. Az
összeírás május 13–25. között
online, a www.maja.ksh.hu
oldalon keresztül zajlik.
– Szeretnénk kérni válasz-
adóinkat, hogy válasszák az
adatszolgáltatásnak ezt az
egyszerű, gyors és kényelmes
módját, és lehetőség szerint
minél többen vegyék igénybe
az online kitöltési felületet.
A KSH valamennyi érintett
részére május 13-ig elektroni-
kus vagy postai levélben meg-
küldte a belépéshez szükséges
kódot – hívta fel a figyelmet
Tóth Péter, a KSH statisztikai
tanácsadója. Az összeírás má-
sodik szakaszában, május 26.
és június 15. között fényképes
igazolvánnyal rendelkező ös�-
szeírók keresik fel mindazo-
kat, akik nem kívántak élni az
elektronikus önkitöltés lehe-
tőségével.
– Ebben a szakaszban le-
hetőséget biztosítunk arra is,
hogy az érintettek az össze-
írókkal egyeztetve, telefonon
keresztül is szolgáltathassa-
nak adatokat – tette hozzá
Tóth Péter.
Az összeírás során nyert in-
formációkat a KSH kizárólag
statisztikai célra használja fel,
azokat más szervek, szemé-
lyek részére nem adja ki, tör-
vényi előírásoknak megfele-
lően garantálja az adatkezelés
biztonságát, az eredményeket
összesítve közli.
Mindazok, akik a kérdőívet
legkésőbb május 25. éjfélig
online kitöltik és véglegesítik,
nyereményjátékban vehetnek
részt, aminek keretében 100
000 forint értékű vásárlási
utalványt sorsolnak ki.
Az egyéni gazdaságok ös�-
szeírásának részleteiről a
www.ksh.hu/mezogazdasa-
gi_osszeirasok oldal nyújt to-
vábbi tájékoztatást.
(KSH) 
Hirdessen az Ajkai Szóban!
Tarifáinkról az
ajkaimediakft.hu
oldalon tájékozódhat
Keretes hirdetés 80,- Ft / mm-től
Apróhirdetés már 700,- Ft / 20 szótól
Hirdetésfeladás, információ:
ajkaimediakft@gmail.com
Tel.: 06-88-750-550
Hirdetési lapzárta: minden hétfőn 12 órakor.

Más contenido relacionado

Similar a Ajkai Szó 2022. május 20.

Similar a Ajkai Szó 2022. május 20. (20)

Ajkai Szó 2020.június.12.
Ajkai Szó 2020.június.12.Ajkai Szó 2020.június.12.
Ajkai Szó 2020.június.12.
 
Ajkai Szó 2023 február 10.
Ajkai Szó 2023 február 10.Ajkai Szó 2023 február 10.
Ajkai Szó 2023 február 10.
 
Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.
 
Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.
 
Ajkai Szó 2019.05.24.
Ajkai Szó 2019.05.24.Ajkai Szó 2019.05.24.
Ajkai Szó 2019.05.24.
 
Ajkai Szó 2021.februar 19.
Ajkai Szó 2021.februar 19.Ajkai Szó 2021.februar 19.
Ajkai Szó 2021.februar 19.
 
Ajkai Szó
Ajkai Szó Ajkai Szó
Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2017.05.05.
Ajkai Szó 2017.05.05.Ajkai Szó 2017.05.05.
Ajkai Szó 2017.05.05.
 
Ajkai Szó 2023. március 17.
Ajkai Szó 2023. március 17.Ajkai Szó 2023. március 17.
Ajkai Szó 2023. március 17.
 
Ajka Szó 2017.05.26.
Ajka Szó 2017.05.26.Ajka Szó 2017.05.26.
Ajka Szó 2017.05.26.
 
Ajkai Szó 2019.10.25.
Ajkai Szó 2019.10.25.Ajkai Szó 2019.10.25.
Ajkai Szó 2019.10.25.
 
Ajkai szo 2020_majus_15_1-8
Ajkai szo 2020_majus_15_1-8Ajkai szo 2020_majus_15_1-8
Ajkai szo 2020_majus_15_1-8
 
Ajkai Szó 2023. május 26.
Ajkai Szó 2023. május 26.Ajkai Szó 2023. május 26.
Ajkai Szó 2023. május 26.
 
Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.
 
Ajkai Szó 2023. március 10.
Ajkai Szó 2023. március 10.Ajkai Szó 2023. március 10.
Ajkai Szó 2023. március 10.
 
Ajkai Szó 2017.04.07.
Ajkai Szó 2017.04.07.Ajkai Szó 2017.04.07.
Ajkai Szó 2017.04.07.
 
Ajkai Szó 2019.11.22.
Ajkai Szó 2019.11.22.Ajkai Szó 2019.11.22.
Ajkai Szó 2019.11.22.
 
Ajkai Szó 2016.04.01
Ajkai Szó 2016.04.01Ajkai Szó 2016.04.01
Ajkai Szó 2016.04.01
 
Ajkai Szó 2018.09.21.
Ajkai Szó 2018.09.21.Ajkai Szó 2018.09.21.
Ajkai Szó 2018.09.21.
 
Ajkai Szó 2017.04.28.
Ajkai Szó 2017.04.28.Ajkai Szó 2017.04.28.
Ajkai Szó 2017.04.28.
 

Ajkai Szó 2022. május 20.

  • 1. Tisztelet az ápolóknak  Az Ápolók Nemzetközi Napját május 12-én, Florence Nightingale*, a modern ápolóképzés alapítója születé- sének évfordulóján ünneplik szerte a világban és ennek keretében Ajkán, a Magyar Imre Kórházban is ünnep- séggel és szakmai előadásokkal tisztelegtek a jeles nap előtt. Kossuth Zsuzsanna emlékér- met adott át dr. Nagy Zoltán, a Magyar Imre Kórház főigazga- tója három ápolónőnek, akik évtizedek óta bizonyítják, hogy számukra a gyógyítás ügye hi- vatás, a betegek gyógyulásáért minden áldozatra képesek. – Tiszteletünket fejezzük ki mindazoknak, akik a be- tegágyak mellett állnak, a ren- delőben fogadják a betegeket, a szociális intézményekben vagy a törődést igénylő ember ottho- nában végzik a munkájukat leg- jobb tudásuk szerint, elhivatot- tan, mosolyogva, a saját gond- jaikat feledve – fogalmazta meg ünnepi beszédében dr. Nagy Zoltán. – Fontos, hogy ne csak a betegek fejezzék ki hálájukat, hanem érezzék a társadalom anyagi és erkölcsi elismerését, adottak legyenek a feltételek a tevékenységük magas színvo- nalú ellátásához. Az anyagi el- ismerést az is mutatja, hogy az egészségügyi szakdolgozók az elmúlt években többször része- sültek béremelésben. Dr. Navracsics Tibor ország- gyűlési képviselő köszöntőjé- ben kiemelte, hogy az ápolói és az orvosi hivatás azért is külön- leges, hiszen az egész életünket rájuk bízzuk. Vannak esetek, amikor abban kérjük a segítsé- güket, hogy kiderítsék valamely baj okát, máskor ott fekszünk kiszolgáltatottan, magatehetet- lenül, és ők mindent megtesz- nek azért, hogy megmentsenek bennünket, vagy csillapítsák fájdalmainkat, és reményt ad- nak, hogy tudjunk hinni a gyó- gyulásban. Az egészségügyi dolgozókkal előbb vagy utóbb a társadalom minden tagja kap- csolatba kerül. Ezért is fontos a megbecsülésük, hiszen ezzel fejezhetjük ki a hálánkat mind- azért a szorgalommal, alázattal, önzetlenséggel végzett tevé- kenységért, amellyel a betegek testi és lelki szenvedéseit csil- lapítják. Tevékenységük nem csupán hivatás, hanem áldozat- vállalás. Sümegi Józsefné ápolási igaz- gató a pandémia elmúlt két évének kihívásait ismertette. A rengeteg, korábban nem ta- pasztalt változás idején is jól megfeleltek a követelmények- nek. A járványveszély kezdetén 24 óra alatt kellett kiüríteni a kórház egyes osztályait és be- rendezkedni a covid betegek el- látására. Meg kellett tanulniuk a fertőző zónában ki- és belép- tetni, a védőruházatot szabá- lyosan viselni. Az ismeretlentől a dolgozók is féltek, de felülke- rekedett bennük a hivatástudat, és mindannyian kiválóan helyt álltak az embert próbáló körül- mények között. A kórház dol- gozói az oltópontokon is kiváló munkát végeztek. A Kossuth Zsuzsanna emlék- érmet Szabóné Vitai Valéria, az aneszteziológiai- és intenzív terápiás osztály anesztezioló- giai szakasszisztense, valamint nyugállományba vonulása al- kalmából Szabóné Muth Csilla, a szülészet-nőgyógyászati osz- tály osztályvezető főnővére, és Ihász-Kovácsné Novák Klára, a sebészeti osztály szakápolója kapta. Neki az volt a nyugdíja- zása előtti utolsó munkanapja. (ta)  * Florence Nightingale (Fi- renze,  1820.  május 12.  –  Lon- don,  Egyesült Király- ság,  1910.  augusztus 13.) an- gol  ápolónő és statisztikus. A modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának el- indítója. Ő alkalmazott először statisztikai megközelítést a betegápolás hatékonyságának elemzésére, így a bizonyíté- kokon alapuló  orvoslás  egyik úttörőjének tekinthető. Azt hirdette, hogy az alapvető mél- tósághoz és a megfelelő ellátás- hoz mindenkinek alapvető joga van, nemtől, nemzetiségtől és vallási felekezettől függetlenül. (wikipedia.org) A város lapja 35. évfolyam, 18. szám, 2022. MÁJUS 20., péntek ASZ AJKAI SZÓ „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Ismét működik az óvodai uszoda 3. oldal TV AJÁNLÓ: Végre, felsőoktatás 5. oldal Győzelem helyett döntetlen 7. oldal Hol az igazság? Egyetemista koromban kissé nehezen viseltem, mikor megtudtam, hogy nem létezik abszolút igazság. Hogy az igazságnak több oldala is lehet. Akkoriban úgy gon- doltam, valami vagy fehér, vagy fekete. Aztán kiderült, minden attól függ, honnan nézzük. Nézőpont pedig ezer is akad…. Ha mindaz igaz lenne, amit az újságokban olvashatunk, akkor most Magyarországot köztörvényes bűnözők hada tartaná a markában. Pintér Sándor örökös belügyminisz- ter lenne az olajszőkítők védőszentje és Varga Juditnak köze lenne Völlner Pál korrupciós botrányához. Semjén György háziállat vadászata Svédországban erkölcsileg elítélendő tett lenne, az államfőre bűnözők is szavaztak volna a parlamentben, és Szíjjártó Péter állítása – mi- dőn az Adrián hajózva egyidőben dolgozószobájába is ült – megtévesztő állítás lenne. Tudjuk azonban, hogy mindez csak a dolgok egyik oldala – ha igaz egyáltalán – és a most nyugdíjba menteket sem illetné meg a pár éve tőlük lenyúlt magánpénztári megtakarítás. Mindez kitaláció. Sokan élnek tévedésben ebben az országban, de sze- rencsére a legtájékozottabb emberek politikailag most is tévedhetetlennek bizonyultak, és jól átgondolt dön- tést hoztak április harmadikán, mintegy biztosítva ha- zánk jövőjét az Oroszországhoz való kötődés erősítése ú-t-j-á-n. Mintegy kései leszármazottjaiként azoknak, akik a szovjet-magyar megbonthatatlan barátság mel- lett tették le a voksukat. Nehéz manapság perspektívában gondolkodni, de sze- rencsére sokan (ráadásul többségben!) vannak közöt- tünk olyanok, akik Magyarországnak a növekedési csap- dából való kitörését a továbbra is olcsó munkaerő, a né- met autóösszeszerelő ipar által hosszú távon biztosított tevékenység és a piaci továbblépéshez elengedhetetle- nül szükséges és biztos megélhetést biztosító közmunka alapján képzelik el. Nem is tudnánk ezzel vitába szállni, a kollektív bölcses- ség megnyilvánulása mindig, mindenhol, mindent le- győz. Lékó Sándor  Búcsú a munkahelytől. Szabóné Muth Csilla, a szülészet-nőgyógyászat osztály osztályvezető főnővére Kossuth Zsuzsanna emlékérmet kapott (Fotó: Györkös) Sümegi Józsefné ápolási igazgató a pandémia elmúlt két évének kihívásait ismertette (Fotó: Györkös) Az első sorokat főleg a Fidesz politikusai töltötték meg, mint- egy demonstrálva, hogy az egészségügy irányítása jó kezek- ben van (Fotó: Györkös) Gaál Zsóka olimpiai kerettag lett Papp Gábor, a női olimpiai válogatott szövetségi kapi- tánya felkérte Gaál Zsókát, hogy a magyar olimpiai csa- pat tagjaként képviselje hazánkat Indiában, a Chennai városában július 28.és augusztus 10. között rendezendő 44. Sakkolimpián. Az utazó keret ez idő szerint (egyelőre ABC sorrendben): Gaál Zsóka, Gara Tícia, Hoang Thanh Trang, Lázárné Vaj- da Szidónia és Terbe Julianna Zsóka a hírre úgy reagált: nagyon megtisztelő számára, hogy képviselheti Magyarországot, Ajka városát a 44. Sakkolimpián. – Tizenöt évesen egy olimpián szerepelni fantasztikus dolog. Ezzel egyik álmom vált valóra. Köszönöm Ajka városának, hogy sok éven keresztül támogatták, támogatják sportpályafutásomat. Hálás vagyok minda- zoknak, akik családtagként, edzőként, barátként, isme- rősként, szurkolóként, szponzorként mellettem álltak és biztattak, biztatnak a mai napig. Nagyon boldog vagyok! (ASz) 
  • 2. ASZ 2 2022. MÁJUS 20. Bontják – majd építik – a fertőző osztályt Még körülbelül három-négy hétig tartanak az ajkai Ma- gyar Imre Kórházban a felújí- tás alatt álló fertőző osztály visszabontási munkálatai. Időközben kiderült, hogy va- lójában nincsenek statikai gondok az épülettel, mind- össze az építéskor (1982-ben) süllyedt meg az egyik oldalon a zsaluzat, amit akkor korri- gáltak és az építés gond nélkül folyt tovább. Ez most, a bon- tást megelőző feltáráskor vált világossá, tehát nincs akadá- lya annak, hogy a felújítás az eredeti terveknek megfelelően folytatódjon. A munkálatok jól haladnak – kaptuk a tájékoztatást Nav- racsics Tibor országgyűlési képviselőtől. Ő egyébként ko- rábbi ígéretéhez híven egyik szemét az Ajkának és környé- kének olyan fontos beruhá- záson tartja. A képviselő úgy látja, hogy nincs akadálya an- nak, hogy tartsák az eredeti, 2022. december 31-i határidőt. L. S.  Átadták a Pannon Egyetem ajkai kampuszát - Új korszakot jelent Ajka életében, hogy egyetemi város lett – fogalmazott Schwartz Béla polgármester, kiemelve azt is, hogy régi vágy teljesült ezzel. Mint elmondta: Ajka egy ipari központ, mely az elmúlt években az ország GDP-jének egy százalékát állította elő, ehhez a teljesítményhez pedig szakemberekre is szükség van. Jelenleg is mintegy 100 mérnök hiányzik a cégektől. - Leginkább azt szeretnénk kérni az egyetemtől, hogy juttasson bennünket olyan eszközhöz, hogy a város minél nagyobb mértékben hozzá tudjon járulni az or- szág GDP-jéhez – fogalmazott. A tanulásra való ösztönzéshez egyébként városi ösz- töndíjat is alapítottak, havi rendszeres hozzájárulás- sal támogatják a Pannon Egyetemen tanuló ajkai di- ákokat. (2022. május 9. www.balaton.hu) Még keresik az Űrbatyut Veisz András, a Bakonyi Csillagászati Egyesület al- elnöke beszélt a Retro rádió keddi adásában az Űr- batyu III. küldetésről, valamint arról, hogy a tagság továbbra is keresi azt, ugyanis a csaknem 33 ezer mé- ter magasról való visszatérést követően nem bukkan- tak a nyomára. (2022. május 10, 8.10 óra, Retro rádió) Egyetemi kampusz Ajkán Az egész térség jövőképét pozitívan befolyásolja és a szakemberhiányt orvosolhatja az a korszakalkotó esemény, hogy egyetemi kampusz nyílt a városban. Ajka gazdasága a nemzeti össztermék egy százalékát adja, és a rendszerből ma több, mint 100 mérnök hi- ányzik a gazdasági társaságoknál. Ajka még egy speci- ális szakterületen, a szerszámkészítésben is élen jár. (2022. május 11. Kossuth rádió Jó reggelt Magyaror- szág, 6.40 óra) Tájfutással ismerkednek az óvodások A Patakparti óvoda Csigabiga csoportosa, Csiza Dori- na elmondta, hogy a térképpel ki kell jutni egy aka- dálypályán úgy, hogy közben kilyukasszák az állatfi- gurákat. Takácsi-Máhr Judit óvodapedagógustól meg- tudták a nézők, hogy a tájfutással a sorokban, osz- lopokban való tájékozódást gyakorolják a kicsinyek, amely fontos az iskolára való felkészítésben. (2022. május12, M1 Híradó, 11 óra 14 perctől) HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN Megújul a Sportcsarnok épülete is  Elkezdődött a Sportcsarnok felújításának első üte- me. A bruttó 300 millió forintos beruházás során az 1985-ben épített csarnok csaknem 1000 négyzetméte- res pályatestjének csiszolása, újra lakkozása, festése készül el, a nézőtéren a székeket modernebbre cserélik, a lelátókat pedig lefestik. Az épületen 15 évvel ez- előtt végeztek egy jelentő- sebb felújítást. Geri Gyulától, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy két éve adott be a város egy pályázatot a Magyar Ké- zilabda Szövetséghez. A beru- házást az önkormányzat és a szövetség közösen végzi a vá- rosban működő vállalkozások által felajánlott társasági adó (TAO) igénybevételével. Az ügyvezető hozzátette, hogy a sportolók és nézők bizton- ságának növelése érdekében megduplázzák baj esetén a menekülésre szolgáló nyílás- zárók számát, és azokat tűz- biztos pánikzáras rendszerrel látják el. Az épület két végén a kopolit üveget hőszigeteltre cserélik és kiépítenek egy kor- szerű hűtő-fűtő rendszert is. A nézőtér előtti járófelü- let sportpadlót kap, a szertárt elbontják, helyette szekrény- szertárt helyeznek el. A tető vászonborítását és annak tartórendszerét szintén kor- szerűbbre cserélik. Mindezek elvégzésére 300 nap áll a kivi- telező rendelkezésére, azonban a Sportváros ígéretet kapott arra, hogy december végéig be- fejezik azt, hogy januártól már zavartalanul folyhassanak az edzések és a mérkőzések. A felújítás miatt az év hátra- levő hónapjaira át kellett szer- vezi a sportélet egy részét. A férfi kézilabda csapat várható- an az NB I./B csoportban foly- tatja, így ez komoly kihívás. A röplabda edzésnek és mérkő- zéseknek a kosárlabda csarnok ad majd otthont. A kézilabdá- zók a Fekete-Vörösmarty isko- lában kaptak helyet. A kiemelt NB II. és NB I./B csapatnak a közeli városokban keresnek helyet a munkálatok idejére. A második ütemre, az öltö- ző épületének teljes felújításá- ra, amely 210 millió forintba kerülne, szintén pályáztak a szövetséghez. A harmadik ütem az épület teljes külső fes- tése lesz. Ha minden pályázat nyer, 2023. december végéig a teljes épület megújul. (ta)  EURÓPA A kormánynak kompromisszumra kell jutnia Brüsszellel  Nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament mai plenáris ülése a Lengyelország, illetve Magyaror- szág kormányával szemben elindított, úgynevezett 7-es cikkelyes eljárással kapcsolatban készülő állásfogla- lást. Ebben többek között kimondtuk, hogy az érintett tagállamok kormányaival szemben elindult jogállami- sági eljárásnak objektívnek, tényeken alapulónak és átláthatónak kell lenniük, de arra is emlékeztettük az Európai Bizottságot, hogy minden rendelkezésére álló eszközt fel kell használnia annak biztosítására, hogy az érintett tagállamok polgárai és lakosai ne maradjanak ki az uniós forrásokból származó előnyökből azért, mert kormányaik megsértették a jogállamiság elvét. A Fidesz EP-képviselői a végszavazáson nem támogatták az ál- lásfoglalást, így ez utóbbi kitételekre is összességében nemet mondtak.  Az Orbán-kormány hos�- szú ideje folytat teljesen ér- telmezhetetlen és felesleges „szabadságharcot” az Euró- pai Unióval, ennek elsősor- ban a magyar emberek szen- vedik el a következményeit. Jelenleg is több mint 17 ezer milliárd forintnyi uniós tá- mogatás felhasználása van veszélyben pusztán azért, mert az Orbán-kormány nem tartja tiszteletben az európai közösség értékeit és nem képes garantálni az uniós pénzek tisztességes felhasználását. Csak és kizá- rólag a magyar kormányon múlik, hogy a jelenleg befa- gyasztott uniós forrásokhoz hazánk mikor férhet hozzá. Magyarország világos és egyértelmű érdeke, hogy a neki járó uniós pénzeket mi- előbb lehívja, ehhez azon- ban az Orbán-kormánynak kell megtennie a szükséges lépéseket.  Minden ezzel kapcsola- tos kormányzati állítással szemben az Európai Unió nem ideológiai-, vagy poli- tikai alapú „boszorkányül- dözést” folytat, mindössze a közös értékeinken alapuló szabályok és normák betar- tását követeli meg, az uniós pénzek tisztességes és átlát- ható felhasználásának ga- ranciái mellett. A magyar kormánynak kötelessége kompromisszumra jutni az ügyben Brüsszellel. Aho- gyan azt már több alkalom- mal is egyértelművé tettem: a közbeszerzési törvény mó- dosítása mellett megfelelő garanciát jelentene az uni- ós források védelméhez, ha Magyarország mielőbb csat- lakozna az Európai Ügyész- ség intézményéhez. Ezt egyébként a Fidesz máig ha- tályos európai programja is támogatja, sőt, még az uniós vádhatóság jogköreinek ki- bővítését is szorgalmazták néhány évvel ezelőtt, vagy- is az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunk jelenleg nem jogi okokból, hanem kizárólag politikai számí- tás miatt késik. Itt az ideje, hogy a kormány cselekedjen és megtalálja a kompromis�- szumot az Unióval, minden egyes nap ugyanis, amellyel csúszik a nekünk járó forrá- sok lehívása, súlyos károkat okoz a magyar gazdaságnak és a magyar embereknek.  Ujhelyi István  Ismét működik az óvodai uszoda Nagyüzem van a Vízikék óvoda uszodájában. A pan- démia idején két évig zárva kényszerültek tartani a 3-6 éves ajkai és térségi gyerme- kek kedvenc helyét. Dr. Bala- tinczné Németh Mónika, az 1970-es évek második felétől működő, az országban elsők között megépült uszodás óvoda vezető helyettese el- mondta, hogy minden ajkai intézményegység, valamint a régióban működő óvoda is igénybe veszi a szolgáltatást. Az idén tíz alkalommal lá- togathatják a nagycsoportos korú gyermekek az úszás alapjaival ismerkedő úszó- tanfolyamot, ugyanis már- cius közepétől, a nyitástól a nevelési év végéig csak így tudják kielégíteni az igénye- ket. A térség óvodái közül Nyirád és Káptalanfa óvodái is jelezték részvételi szándéku- kat. A tanuszoda két tanme- dencéjében képzett úszóedző, Horváth Rozália foglalkozik a kicsikkel. A Vízikék Óvoda minden óvodás gyermeke szá- mára egy héten egyszer bizto- sított a vízhez szoktatást célzó foglalkozás, melyhez minden szükséges eszközzel felsze- relték az uszodát. Az öltözőt, mosdókat nemrég újították fel. A következő nevelési évtől már szeptemberben indul az úszásoktatás, előre láthatóan a középsős és nagycsoportos korosztály számára is. (ta)  A vízzel való ismerkedésbe beleférnek a hagyományos játé- kok is (Fotó: Gyarmati) Három munkás éppen a teraszt bontja, ami kisebb is lesz, mint korábban volt (Fotó: Györkös) Édes kis semmiség A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint egymillió forint értékű adózatlan cigarettát és ismeretlen eredetű alkohol terméket találtak egy teherautóban. A pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán egy Romániából Angliába tartó járművet ellenőriztek. Az autó átvizsgálásakor különböző csokoládés dobozokból kétszáztíz doboz cigaretta és 254 liter ismeretlen eredetű alkoholtermék került elő. A több mint egymillió forint értékű jövedéki termékeket lefoglalták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak. Juhászné Prantner Etelka NAV Bevetési Igazgatósága
  • 3. ASZ 3 2022. MÁJUS 20. Mexikó turistaszemmel Előadás az ősi maja kultúráról a túraklubban Mexikó és a Yucatán-félsziget ősi kultúrájáról, a maja hagyo- mányok őrzéséről, a lakosok életéről tartott vetített képes előadást Dukán József, a Bánki Donát Természetbarát Egyesü- let nyugdíjas klubjának májusi gyűlésén a Bánki iskolában. A terem megtelt érdeklődők- kel. Dukán József és családja március közepén járt a távoli világrészen. Elmondta, hogy találkoztak más magyarokkal is a félszigeten. Sokat kirándultak, fürödtek az erdei tavakban. Fel- keresték a piramisokat, és részt vettek hagyományőrző progra- mokon. Az ősi szokásokról is sokat megtudtak. Népszerűek voltak közöttük a labdajátékok, amiket csapatban játszottak. A vesztes csapat kapitányát le- fejezték, mégis akadtak, akik vállalták még ezt is. Hitük sze- rint, aki így kerül a másvilágra, egyből a mennyországba jut. A hagyományok mellett a korsze- rű épületek, szállodák is meg- találhatók az országban. Egyik szálloda tetején, ahol Dukánék megszálltak, úszómedence is volt. Az előadást követően Káldi Géza elmondta a tagságnak, hogyaBudapestentartottnyug- díjas versmondó találkozón tagtársuk, Brotschul Istvánné teljesítményéről a zsűri tagjai elismerően szóltak. A klubból többen elkísérték őt a megmé- rettetésre. Már összeállították a csapa- tokat a nyugdíjas túraversenyre, amelynek az idén Pápa ad ott- hont. A 70 éven aluli és 70 éven felüli kategóriában korábban is sikerrel szerepeltek, már orszá- gos győzelemmel is büszkélked- hetnek. (ta)  Káldi Géza beszámolt a nyugdíjas versmondó találkozó eredményéről és ismertette a további terveket (Fotó: Györkös) Márciusi emlék – a laptop kijelzőjén egy maja piramis előtt a Dukán család (Fotó: Györkös) A lányok kenterbe verték a fiúkat a „vasas” szakmák ismeretéből  Talpon maradni egy állandóan változó világban csak úgy lehet, ha szüntelenül megújulunk és követjük a tu- domány, a technika fejlődését, alkalmazzuk a legújabb vívmányokat. Már Thomas Mann is úgy fogalmazott, hogy a technika az emberi szellem szikrája az anyagban, szinte a szemünk láttára lobbant lángra. A XXI. század embere pedig már robbanások sorozatát éli át. Erre a legnyilvánvalóbb az informatika fejlődése, amelyet tanulmányi előmenetel nélkül minden gyermek elsajátít, al- kalmaz. Gondolta volna vala- ki, hogy egy 6-7-8. osztályok számára meghirdetett techni- ka versenyen legalább annyit nyom a latba az informatika, mint a kézügyesség? Veszprém Megyei Jogú Vá- ros és a  Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkama- ra a „VKSZ” Veszprémi Köz- üzemi Szolgáltató Zrt. köz- reműködésével Szakipar4U technikaversenyt hirdetett a  Modern Városok Program Szakipark-Veszprémi Iparos Park projekt keretében a me- gye oktatási intézményeinek a diákjai számára azzal a céllal, hogy a fémmegmunkálásra épülő szakmákat népszerűsít- se. Ezzel egyfajta pályaorien- tációs tevékenységet végeztek a szervezők. A megye tizenegy iskolájá- ból 70 csapat nevezett a ver- senybe, ami gyakorlati és el- méleti részből tevődött össze. Egységcsomag felhasználásá- val homokfutót készítettek, amit videó rögzítéssel doku- mentáltak. Az értékelés után tíz csapat került a döntőbe, ahol szakmaismereti vetélke- dőn mérték össze tudásukat. A feladatokat a Kahoot, a játék- alapú platform felhasználásá- val oldották meg. A Szakiparkban május 10-én megtartott eredmény- hirdetésen harmadik helyre sorolták az Ajkai Eötvös Lo- ránd-Kossuth Lajos Általános iskola Pindúr Pandúrok csa- patát, amely csak lányokból állt: Markos Anna, Nagy Bar- bara, Hoffmann Nóra, Balogh Alexandra. Felkészítő tanáruk is egy hölgy volt: Eszlingerné Jutasi Ildikó. Nyereményük egy-egy Xiaomi Redmi Po- werbank és hozzá a Sobri kar- szalag, amely a kalandparkba való belépésre jogosítja fel a lányokat. Érdekes és elgon- dolkodtató, hogy az első és a második helyezett veszprémi csapat tagjai is csak lányok voltak. Az eredményhirdetés al- kalmával a diákjai teljesítmé- nyének örvendő Balogh Béla, az Eötvös-Kossuth iskola in- tézményvezetője elmondta, hogy bemutatták számukra a Szakipark Nonprofit Kft modern csarnokát, amelyet a duális képzési rendszerben használnak. Bizarr látvány volt a CNC gépek között sé- táló lányokon végig nézni, mint a gépek leendő kezelő- in, programozóin. Persze ne legyenek illúzi- óink! Hiába voltak a lányok ügyesebbek, tájékozottab- bak, szorgalmasabbak, a ve- lük való beszélgetésből ki- derült, hogy pályaválasztás- kor mégis csak a fiúk fogják megjelölni a „vasas” szak- mák valamelyikét. A lányok pedig a nekik testhezállóbb, „nőiesebb” szakmák felé ka- csintgatnak. Cs.B.É.  Nem veszítik el sajátságaikat, nőies szakmák felé tartanak (Fotó: Balogh Béla) TARTSUNK TÁVOLSÁGOT AZ ÉPÜLŐ BÁZISÁLLOMÁSTÓL Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a GSM-RI Konzor- cium – GSM_R2 projekt- je keretben – Ajkán, az 589/6 hrsz-ú területén (tósoki bevezető út és a vasúti sínek között) bázisállomást épít ki, melynek kivitelezési munkái a befejezést megelőző szakaszba léptek. A kivitelező kérése alapján felhívjuk a la- koság figyelmét, hogy a bázisállomást a kü- lönféle munkafázisok és szerelési, valamint tesztelési tevékenysé- gek okán folyamatosan feszültség alatt állónak kell tekinteni, ezért a bázisállomás közvetlen vagy bármely tárggyal való megérintése, meg- közelítése életveszé- lyes és tilos! A bázisállomás területe munkaterületnek mi- nősül! Oda jogosultság- gal nem rendelkezőnek belépni és azt megkö- zelíteni, anyagokat, ke- rékpárokat a kerítéshez helyezni, a kerítésen átmászva a toronyra felmászni veszélyes és tilos! Ajka város Önkormányzata HÁZIORVOSI ÜGYELET Az ügyelet címe: Ajka-Padragkút, Iparos u. 8. Tel.: 88/412-104. Csak telefonos bejelentkezést fogadnak, és a helyszínen csengetéssel kell jelezni az érkezést! A váróteremben egyszerre két fő tartózkodhat, és tartani kell a 2 méteres védőtávolságot. A rendelőbe való belépéskor szájmaszk használata kötelező!
  • 4. ASZ 4 2022. MÁJUS 20. Az Ajkai Innovációs és Szolgáltató Központ Kft. TERMINÁLKEZELŐ (parkolóőr) munkakör betöltésére munkatársat keres. Elvárásaink: - középfokú végzettség - erkölcsi bizonyítvány - kiváló kommunikációs képesség Jelentkezni az allasinnovacio@gmail.com e-mail címre küldött önéletrajzzal 2022. május 31-ig lehet. Hogyan előzhetők meg a leggyakoribb gyermekbalesetek?  Lassan itt a nyár, ami a jókedv és a nagy családi ki- rándulások időszaka, de sajnos a gyermekbalesetek számát is nagyban megnövelik a szabadban töltött órák. A KH gyógyvarázs most abban ad útmutatást a szülők- nek, hogy mire figyeljenek, ha csökkentenék a balese- tek előfordulásának kockázatát. Végre itt a jó idő, aminek talán a gyerekek örülnek a legjobban. Előkerültek a fél- retett biciklik, a gördeszkák és a játszóterek ismét megtelnek. Nem kétséges, hogy a gyere- kek egészségének jót tesz a mozgás és a szabadban töltött idő, ám a szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a nyá- ri időszakban bizony megnö- vekszik a sérülések és a balese- tek száma is. Gyakoriak a törések és fejsérülések A szabadban töltött hóna- pok „slágerei” egyértelműen a könnyű sérülések. A komo- lyabbak közül a töréseknek lehet nagyobb esélye, ezek ugyanis rendkívül gyorsan történnek és sok esetben nehéz megelőzni őket. Elég egy rossz mozdulat a játszótéren vagy a parkban biciklizés közben, és már meg is történt a baj. Az óvodás, iskolás korosztály ese- tében ezért a fejsérülések és a csukló- és lábszártörések van- nak a baleseti statisztikák élén a fáról, kerékpárról való leesés, esetleg görkorcsolyával, rol- lerral vagy gördeszkával tör- ténő balesetek következtében. Az 5-8 éves gyerekeknél ezért a védőfelszerelések, mint pél- dául a bukósisak használata nagyon fontos, hiszen sokszor segíthet kivédeni a balesetek komolyabb következményeit. Ha mégis megtörténik a baj, és a sérülés fájdalommal jár, vagy a gyerek nehezen, esetleg egyáltalán nem tud mozogni, biztosabb, ha orvoshoz fordu- lunk, aki megfelelően ellátja, akár zúzódásról, akár törésről van szó. Fejsérülés esetén pe- dig szintén rövid időn belül orvoshoz kell fordulni, főként akkor, ha a baleset után a gye- rek, sápadt, szédül, fejfájásra vagy hányingerre panasz- kodik. Ha pedig elveszíti az eszméletét, ne mi magunk vi- gyük orvoshoz, hanem azon- nal hívjunk mentőt! A nagy meleg is veszélyforrás lehet Nyáron a kicsik számára fokozott kockázati tényező lehet a kiszáradás is. Ennek megelőzése érdekében fontos, hogy a szülő figyeljen gyerme- ke megfelelő folyadékbevite- lére. „3-5 éves korban kb. 1,5 liter folyadékszükségletről be- szélünk. Kánikulában a kin- ti játék, mozgás idején pedig még több, akár kétszer ennyi folyadékra is szükségük lehet a gyerekeknek” – hívja fel a figyelmet Dr. Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegellátó Osztály vezetője, a KH gyógyvarázs zsűritagja. A nyár másik nagy veszélye a napégés, aminek megelőzé- séről nemcsak a kicsik, de a nagyobb gyerekek esetében is a szülő feladata gondoskod- ni. A gyerekek bőre ugyanis sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért esetükben az óvintézkedéseket fontos ko- molyan venni! Használjunk magas faktorszámú fényvédőt, és a fejükre mindig tegyünk kalapot a napszúrás ellen. A legjobb, ha úgy tervezzük meg a gyerekek programját, hogy 11 és 15 óra között ne tartóz- kodjanak a napon. A strandon és medencéknél fokozottan kell figyelni! Nyáron sokan a Balatont vagy az egyéb fürdőzőhelye- ket választják úti célul a forró napok átvészelésére. Ha víz közelében pihenünk, fontos, hogy gyermekünket sose en- gedjük felügyelet és megfelelő óvintézkedések nélkül a vízbe, akkor sem, ha már nagyobb vagy biztonságosan úszik. A kicsiket pedig az udvaron, a kis felfújható medence mel- lett se hagyjuk soha felügyelet nélkül! Amellett, hogy figyel- münket állandóan rajtuk tart- juk, adjunk rájuk mentőmel- lényt vagy egyéb úszást segítő eszközöket, például úszógu- mit, karúszót – ezek ugyanis sokszor életmentőnek bizo- nyulnak. (KH Csoport)  Minden látogató egyaránt fontos!  A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváro- sa (VEB2023 EKF) program sikerét a látogatók itt szer- zett élményei fogják meghatározni. Számunkra minden idelátogató vendégünk elégedettsége egyaránt fontos, éppen ezért egyik legfőbb alapértékünk, hogy a 2023- as programévre Veszprém és a régió a látogatóbarátság szempontjából is minél jobban felkészüljön. A VEB2023 EKF csapata ab- ban is segíti Veszprém kultu- rális intézményeit, hogy azok látogatói minél könnyeben jut- hassanak be, kiemelten figyel- ve az akadálymentesítésre is. Az Agóra Veszprém Kulturális Központban, a Hangvilla Mul- tifunkcionális Közösségi Tér- ben és a veszprémi Eötvös Ká- roly Megyei Könyvtárban tett legutóbbi látogatásunk alkal- mával azt szerettük volna meg- mutatni, milyen jó példák van- nak már arra, hogy a mozgá- sukban korlátozottak könnyen be tudjanak jutni az épületbe, a nézőtérre és minden számukra fontos területre. A nyitott, se- gítőkész szándékra lehet a fej- lődést alapozni. Fontos elvünk, hogy ahova kerekesszékkel el lehet jutni, oda könnyebb lesz babakocsival, vagy idős ember- ként is eljutni, tehát a támogató odafigyelés nem csupán a moz- gásukban korlátozottaknak se- gítség, hanem a kisgyermekes családoknak, az időseknek vagy éppen egy lábtörés miatt gipszet viselő embereknek is! A másutt már sikeres aka- dálymentesítési megoldásokat bemutatjuk azoknak a szerve- zeteknek is, amelyek jövő évi rendezvényeinkhez szeretnének csatlakozni kulturális-művésze- ti programokkal. Hamarosan megjelenik az ehhez készített „Látogatóbarát Programszer- vezési Kézikönyv” című se- gédanyagunk, amelynek meg- írásához sok segítséget kaptunk a városban működő fogyatékos- sággal élő érdekképviseleti szer- vezetek szakembereitől is - amit ezúton is hálásan köszönünk. A látogatóbarátságra figyelő szemléletmódunkat leginkább úgy tudjuk bemutatni, hogy a saját VEB2023 EKF eseménye- inken szolgálunk jó példával. Hasznos tippeket adunk a prog- ramszervezőknek, hogy miként lehet egy programot elérhetővé tenni – gyakran nem is túl nagy erőfeszítéssel vagy pénzráfordí- tással – látás- vagy hallássérült, illetve mozgásukban korláto- zott, vagy mentális zavarral élő látogatók számára is. Bemu- tatjuk a már bevált, mindenki számára érthető információs ikonokat és azt, hogy milyen kifejezéseket érdemes használni a kommunikáció során, illetve segítünk kapcsolatot kiépíteni azokkal a segítő szervezetekkel, akiktől mi is jó tanácsokat kap- tunk. A VEB2023 EKF program másik fontos alapértéke az ön- kéntesség, amelynek keretében jól felkészült önkénteseink, a Ragyogók megtanulták, hogyan tudják szakértelemmel és em- pátiával támogatni a segítségre szoruló látogatóinkat. Ehhez a csapathoz várjuk olyan lelkes önkéntesek jelent- kezését, akik szeretnének egy segítőkész társaság tagjai lenni, akik akár jelnyelven is el tudják magyarázni, merre van a nagy- színpad; vagy szívesen adnak érthető útbaigazítást egy látás- sérült vagy mozgásában korlá- tozott látogató számára. Fontos új hír az is, hogy a Veszprémi Közüzemi Szol- gáltató Zrt., valamint a Rou- te4U összefogásával elkészült Veszprémről az akadálymentes térkép, ami már letölthető mo- bilapplikáció. Ezt a térképet a felhasználók közössége maga is folyamatosan fejleszti, hiszen az applikációban jelezhetők az esetleges átmeneti akadályok is. Ezt a rendkívül hasznos esz- közt mi magunk is használjuk rendezvényeink szervezésekor, és a kulturális intézmények fej- lesztésekor Büszkék vagyunk arra, hogy az akadálymentes rendezvények megvalósítása során együtt- működünk a megyei Fogyaté- kosügyi Kerekasztal szerveze- teivel is. Ennek az együttműködésnek a keretében a 2022. április 6-án megrendezett Együtt Okosabb rendezvényünkön „Ne nézzél, kérdezzél!” címmel készült egy podcast, amelyben további ér- dekeségek hallhatók arról, ho- gyan törekszik a VEB2023 EKF csapata is arra, hogy a segítség- re szoruló látogatók számára elérhetőbbé tegye a kultúrát. Megtudhatjuk azt is, mik azok a megoldások, amik egy rendez- vényszervező számára könnyen elérhetők: https://veszprembalaton2023. hu/podcast/ne-nezzel-kerdezzel Érdeklődni és a program- jainkhoz kapcsolódni a lato- gatobaratekf@veszprembala- ton2023.hu e-mail címen lehet. Müller Mihály  sajtófőnök VEB2023 EKF Sorban állás helyett: online ügyintézés Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biz- tonságosabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása. Míg a gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak köte- lező az elektronikus út, addig a magánszemélyek szabadon dönthetnek, hogy élnek-e a di- gitalizáció adta lehetőségekkel. Az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek, a mezőgaz- dasági őstermelők és az egyéni vállalkozók bevallási terve- zetüket a legegyszerűbben az eSZJA-portálon. Aki módosítani szeretné a tervezetet, az hasz- nálja a portál kereső funkcióját, azzal a leggyorsabb megtalálni a kiegészítendő tételt. Ha például valakinek tavaly ingatlan-bérbe- adásból is származott jövedelme, akkor a keresőbe elég beírnia, hogy „bérbeadás”, és a webes kitöltő ahhoz a sorhoz navigálja, ahováazadatokatrögzíteniekell. Azok a gyermeket nevelő szü- lők, akik jogosultak a gyermeket nevelők adó-visszatérítésére és december végéig nem nyújtották be a VISSZADO-nyilatkozatot, illetve a NAV sem utalta ki szá- mukra automatikusan a tavaly befizetett személyi jövedelem- adójukat, a tervezet módosításá- val vagy a 21SZJA bevallás önál- ló benyújtásával juthatnak hozzá a visszajáró összeghez. Ha a tervezetben visszaigé- nyelhető adó szerepel, a kiuta- láshoz mindenképpen meg kell adni a bankszámlaszámot (nem a bankkártya adatokat) vagy postacímet, attól függően, hogy miként szeretné megkapni az összeget. Az összeg kiutalása a beérkezéstől számított két héten belül megtörténik. A KAÜ azonosítóval (ügy- félkapu, e-személyi igazolvány, telefonos vagy arcképes azono- sítás) rendelkezők letölthetik a korábbi években, valamint az idén már benyújtott 21SZJA be- vallásukat, megkönnyítve ezzel annak esetleges önellenőrzését és javítását.   Az szja 1+1 százalékának fel- ajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektro- nikusan és papíron is rendelkez- ni egészen május 20-áig. Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóság Új elnök a hagyományőrző kör élén Karnics Miklóst választotta elnöknek a Padragi Bányász HagyományőrzőKörazáprilis 29-én a padragkúti művelődé- si házban tartott közgyűlésen. A tagság által egyhangúlag támogatott Karnics Miklós ti- zenhat évig dolgozott a padragi bányában géplakatosként, majd művezetőként. Kiváló közösségi ember, aktívan részt vesz a köz- ügyekben. BlaskóSándor,akörleköszönt vezetője látja el a Schwartz Béla polgármester által létrehozott Bányászati Tanácsadó Testület elnöki teendőit, de továbbra is segíti a hagyományőrző kör ve- zetőségének a munkáját. Blaskó Sándor a megjelent negyvennyolc tagnak visszate- kintést adott az elmúlt tizenhét év eredményeiről, az elvégzett feledatokról. Elmondta, hogy a kör tagjai minden évben megünnepelték a Bányásznapot és a Borbála napot, részt vettek a városi megemlékezéseken, közös rendezvényeket tartot- tak a Bódéért Hagyományőrző Egyesülettel, a Bányászati Ak- namélyítő Vállalat volt dolgozó- ival, a Csékúti Baráti Körrel és a Bányász Kulturális Egyesülettel. Megteremtették az összefogást a közös célért tevékenykedő civil szervezetek között. Blaskó Sándor kiemelte, hogy a Padragi Bányász Hagyo- mányőrző Kör létrehozásával a legfontosabb céljuk az volt, hogy megőrizzék és a következő generációknak átadják a bányá- szati hagyományokat, ismerjék meg azt az iparágat, amely Ajkát várossá tette. Megemlékezett a közelmúltban elhunyt tagokról, majd javaslatot tett az új elnök személyére. Karnics Miklós a tagság nevé- ben köszönetet mondott Blaskó Sándornak az áldozatos és sike- resmunkájáértmajdátadtaneki Ajka Város Önkormányzat em- léklapját. Horváth Károly, a Bányásza- ti Múzeum szakmai vezetője hozzászólásában támogatásáról biztosította az új vezetőséget, és megköszönte, hogy részt vesz- nek a múzeumban kiállított bányagépek állagmegóvásában, felújításában és karbantartásá- ban. Az eseményen részt vett Ko- vács András okleveles bánya- mérnök, a Bakonyi Erőmű Rt nyugalmazott termelési igazga- tója is, aki Padragon több éven keresztül volt bányamester, fele- lős műszaki vezető. A tagság a gyűlés végén elfo- gadta az idei évre szóló progra- mot. (ta)  Karnics Miklós és munkatársa Takács Ferenc (alias „Gerzson”) az általuk felújított gép előtt (Fotó: Tisler)
  • 5. ASZ 5 2022. MÁJUS 20. Végre, felsőoktatás!  Hosszú volt az út, ami most jelentős állomásához ér- kezett. A decemberi együttműködési megállapodást kö- vetően május 6-án várostörténeti szempontból is jelen- tős eseményre került sor Ajkán. Ekkor adták át ugyanis a város vezetői a Pannon Egyetemnek a felújított Kaszinó épületét. Jellemző a mai időkre, hogy az Okosház néven indult beruházás célja és funkciója jelentősen módosult az utóbbi hónapokban, mint ahogyan Ajkának is újra és újra át kell értékelnie korábbi elképzeléseit – főleg a gazdasági környezet és a kormányzati elképzelések módosulásai miatt. A cél azonban nem változott: a város vezetői szeretnék, ha egyre több képzett, a napi kihívá- soknak mindig megfelelő polgára lenne Ajkának. Ezúttal Schwartz Béla, a vá- ros polgármestere volt az Ajka TV Szemtől szembe című műsorának vendége. A pol- gármesterrel átvettük az egye- temi várossá váláshoz vezető utat, ami igazság szerint még mindig nem ért véget, hiszen számos a tennivaló, ami a két, egyezményt aláíró fél, a Pan- non Egyetem és a város előtt áll. Veszprém-Győr-Miskolc, majd újra Veszprém volt a tár- gyalások sorrendje, ami végül sikerre vezetett. Két projekt ért össze a célegyenesben: a Kaszinó felújítása és az egye- temmel kötött egyezmény. Az igazi „studentboom”, azaz amikor valóban élővé válhat a kampusz, igazából jövő szep- temberre várható. Közben fejlődik a város – már ha a kormány hagyja. Tovább tart a költségvetésen a központi vezetés által ütött lyukak tömködése, aminek következtében a város „unor- todox” megoldásokra kény- szerül, ott is vállalkozik, ahol eddig ez nem volt jellemző. Az a bizonyos mélyrepülés a pol- gármester szerint már elérte a földszintet, sőt a pincefödé- met is áttörte, csak remélni le- het, hogy előbb-utóbb sikerül majd átstartolni. – Szerintem az önkor- mányzatok gazdálkodása már az egész országban a mélyponton van – vetítette előre a szomorú jövőt a város első embere. – „Jó” volt lát- ni, hogy a vírusjárvány alatt jónéhány feladatot az önkor- mányzatok nyakába varrt a kormány, mivel önállóan sem maszkokról, sem szű- résekről, sem a szociális el- látásról nem gondoskodtak, ezeket mind otthagyták az önkormányzatoknál, de for- rást nem biztosítottak mellé. A kormány a gazdaság be- indítására koncentrált, ami – látjuk – „sikerült” is neki, mivel most húsz százalék fe- lett van az infláció. Mikor a helyzet jó oldalát firtattuk, a polgármester el- gondolkodva mondta, hogy biztosan van ilyen is, mint ahogyan a home office-nak van. De a lényeg, hogy már szabadabban élhetünk, ami egy „istenadta dolog”. Ilyen körülmények között sikerült két nagy parkolót – a hotel és a városháza előtti teret – felújítani, mindegyik százmillió forint feletti tétel volt. De a város tovább viszi a lakóházak rekonstrukció- ját, aminek leglátványosabb darabja a városközpontban található sávház. Itt a több mint háromszáz milliós beru- házás felét biztosítja az önkor- mányzat, másik felét viszont a lakók, a tulajdonosok adják össze, le a kalappal előttük. Sajnos ugyanez nem jellemző néhány ottani vállalkozókra, akik inkább feljelentik az ön- kormányzatot, mert szerintük valószínűleg „feljelentés nél- kül nincs élet”. Jók a tapasztalatok viszont a központilag elengedett egy százalék iparűzési adó befize- tésével kapcsolatban, mivel a „kedvezményezett” kis- és kö- zepes vállalkozásokat – több száz levél és telefon árán – a város vezetői rá tudták venni, hogy mégiscsak segítsenek be- foltozni a büdzsén keletkezett réseket. Abelvárosbatervezettgyors- étterem – aminek az építke- zése már elkezdődött – együtt jár azzal is, hogy bizonyos szobrok új helyre kerülnek, vagy egy új nyilvánosságot kapnak. A Gea szobor (R. Kiss Lenke alkotása) már a Város- ligetben várja látogatóit, de a sor folytatódik tovább – tud- tuk meg Schwartz Bélától, aki a városi Minőség Tanácsra tá- maszkodva alakítja ki vélemé- nyét. A jelszó a nyíltság, ami nem csak képletesen értendő, hanem úgy is, hogy egy tér látványát ne gátolják sövény- sorok sem. – Lehet, hogy sokan meg- szokták már a Gea szobrot a korábbi helyén, de az élet ál- landó változásokból áll. Egy McDonald’s éttermet pedig – ami szinte hozzá tartozik a modern élethez - kár lett vol- na kihagyni az állandóság je- gyében. – A „Föld anyjának” pedig egy olyan miliőben kell lennie, amiről nem csak a szobor jut eszembe, hanem miden, ami a Föld születésé- vel és létezésével kapcsolatos. Ennek a hangulatnak a meg- teremtéséhez – valljuk be – a régi helyén nem sok esély kí- nálkozott. Várható még, hogy a Sport utca-Petőfi utca-Gyár utca körforgalomba kerül az az egykori Videotonnál álló szo- bor, ami egy munkásnőt ábrá- zol, táskarádióval a kezében. (Modellje még él.) Tökéletesen alkalmasnak tűnik a környék sajátosságaihoz illő „retro” hangulat megidézésére. Ugyancsak útra kelhet mostani helyéről az 1987-ben átadott Városépítő szobra, aminek áthelyezéséhez az al- kotó örökösei örömmel hoz- zájárultak. Ez annak idején a Kossuth utca és a Fő utca (akkor Tanácsköztársaság utca) sarkán kapott helyet, ami akkoriban a város hatá- rát jelentette. Most a jelenlegi és az épülő új város határára kerülne, a Tesco előtti körfor- galom közepére. (Ezzel kap- csolatban Csabai Tibornak, a Minőség Tanács művészeti tanácsadójának vannak két- ségei, szerinte nem méltó a környezet a szoborhoz és az utak találkozásának aszim- metriája sem támasztja alá az új hely kiszemelését, de erről még nem született végleges döntés. – L. S.) Végezetül megkérdeztük, „okos lesz-e az Okosház”, ami ma már Ajka Kampusz, de akár tovább is fejleszthető. Kérdésünkre a polgármester úgy reagált, hogy szétfeszítené a jelenlegi interjú kereteit, ha erről részletesen szeretnénk beszélni. De érdemben is vá- laszolt. – Nekünk az a kötelessé- günk, hogy ez valóban okos ház legyen, de nem csak az Ajka Kampusz, hanem a vá- ros is. Kötelességünk, hogy az itt élők életmódjával is foglalkozzunk. Célszerű len- ne, ha még több fiatal és idős ember szerezne középiskolai végzettséget. Nem beszélve az egyetemi végzettségről. Tehát nem vagyunk megelé- gedve a jelenlegi helyzetünk- kel. Nem csak a dolgozók általános- és középiskolá- jára, hanem ennél fönteb- bi szintekre is gondolunk, amikor azt hangsúlyozzuk, hogy valamennyiünknek ta- nulni kell. Többet kell tudni. Nyelveket kell tudni. (A pol- gármester éppen angolul ta- nul. – L. S.) Már nem elég az, ami harminc évvel ezelőtt az volt. Szeretném arra biztat- ni a város közösségét, hogy nekünk is többet kell tudni, és magunkkal is többet kell foglalkozni. Olvasni is töb- bet kell, tudni kell kezelni az információkat. Követni kell a pénzügyi technikák fej- lődését. Ha valaki nem tud bankkártyával fizetni, vagy egy e-mailt nem tud elkülde- ni, az komoly bajba kerülhet manapság. Segítenünk kell azoknak, akik ezt nem tud- ják még megoldani. Akkor nem csak okos házról beszé- lünk majd, hanem Ajka egy okos város lesz. Most is okos, csak nem akarunk elmarad- ni. Legyünk még okosabbak! Ennyi fért az interjúba, de folytatjuk. Lékó Sándor  TV AJÁNLÓ A riporter és az interjúalany „begombolkozik” a felvétel előtt. Cernák Robi aggódva figyeli a két „amatőrt” (Fotó: Györkös) Akár jelkép is lehetne a csaknem százéves platán, a „tudás fája” a kampusz előtt (Fotó: Györkös) A zöld előadóterem. Várja a hallgatókat (Fotó: Györkös)
  • 6. ASZ 6 2022. MÁJUS 20. Az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjai Az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjai Május 20-án 17.00 órakor a Magyar Képzőművészek In- terdiszciplináris Szakosztályának kiállításmegnyitója a művelődési központ kiállítótermében. Május 27-én 18.00 órakor az Ajka-Padragkút Táncegyüt- tes önálló estje A papucsszaggató királykisasszonyok címmel a művelődési központ színháztermében. Május 28-án 13.00 órától XXV. Bakony Néptáncfesztivál versenyprogramja a művelődési központ színháztermé- ben. Május 29-én15.00 órától Városi Gyermeknap és Pöttöm Polgárok Ünnepe az Agórán és művelődési központban. A KULTIK AJKA MOZI MŰSORA 2022. május 19. – május 25. Az Északi 2D – angol-amerikai filmdráma, kalandfilm, 140 perc (18) - vetítési időpontok: csütörtök, szombat, hétfő 20:30, valamint péntek, vasárnap, kedd 18:00. Doctor Strange az őrület multiverzumában 2D – ameri- kai fantasy, akciófilm, 126 perc (16) - vetítési időpontok: csütörtök, szombat, hétfő, szerda 18:00, valamint péntek, vasárnap, kedd 20:30. Sonic, a sündisznó 2. 2D – amerikai akció-vígjáték, ka- landfilm, 122 perc (12) - vetítési időpontok: szombat és vasárnap 13:45. Top Gun: Maverick 2D Premier előtti vetítés! – amerikai akciófilm, 131 perc (12) - vetítési időpontok: szerda 20:30. Tűzgyújtó 2D – amerikai sci-fi dráma, horror, 94 perc (16) - vetítési időpontok: minden nap 16:00. Ajkai Napok 2022. Május 27-től június 6-ig Május 31-én 9.30 órától a Városi Nyugdíjas Nap prog- ramjai a Civil házban. Május 31-én 10.00 órakor a Pegazus Bábszínház Terül, terülj asztalkám előadása ovisoknak a művelődési központ színháztermében. Június 1-jén 17.00 órakor az Ajkai Századok legújabb számának bemutatója a művelődési központ kiállító- termében. Június 2-án 18.00 órakor Máté Péter emlékest a mű- velődési központ színháztermében Molnár György Ly- ra-díjas harmonikaművésszel és koncertzenekarával, Gallusz Nikolettával és Abebe Dániellel a VMK szín- háztermében. Június 3-án17.00 órakor a Városi Múzeumban kötetlen beszélgetés keretében vendégünk lesz az ajkai kötő- désű író, Alex L. Hooper (Bodnár Alexandra) és szer- zőtársa, Estell Ivy. Június 5-6. XVII. Borvarázs-Somlói bor- és tócsifeszti- vál 2022. Pünkösdjén az Agórán. Gyermeknapi haccacáré és Pöttöm Polgárok Ünnepe 2022. május 29-én 15.00 órától Kedves Gyerekek! Szeretettel várunk benneteket gyermeknapi programja- inkon az Agórán és a Pöttöm Polgárok Ünnepén a műve- lődési központ aulájában. Kézműves foglalkozáson alkothattok bőrből, textilből, papírból. A Képzőművészeti Egyesülettel lesz agyagozás, festés. A délután folyamán sok-sok játék: – kipróbálhatod a Fabatka Porta népi játszópark fajáté- kait – betekinthetsz a rendőrség munkájába – játékosan megismerkedhetsz a szelektív hulladékgyűj- tés fontosságával az AVAR Kft.-vel – kitáncoljuk a májusfát az Ajka-Padragkút Táncegyüttes- sel – légvár – csillámtetoválás, arcfestés – fagyi, jégkrém, kürtőskalács, pattogatott kukorica, édes- ség, lufi – a Thomas kisvonat folyamatosan közlekedik a városban A különböző helyszíneken gyűjtsd a mosolygóst, melyért a beváltóhelyeken ajándékot kapsz! Keresztül-kasul a Kárpát-medencén A magyarok számára ne- hezen kiejthető nevű lengyel író, újságíró jogot és poli- tológiát végzett, emellett az Európában jelen lévő szél- sőséges nézetek szakértője. A lengyel újságírás fenegye- rekének is tartják, ami iga- zolást is nyer nemrég meg- jelent könyvében, a Via Car- patia-ban. Sajátos módszere, hogy válogatás nélkül min- denkivel szóba áll, aki útjába kerül, legyen az autószerelő, felkent politikus, vagy pros- tituált. Ezekből a beszélge- tésekből aztán összerakja és elénk tárja a valóságot, ami nemigen jelenik meg az újsá- gokban, még a bulvárlapok- ban sem ilyen kristálytisz- tán és nyers őszinteséggel. Furcsa szerzet ez a Zi- emowit Szczerek*, mert például imádja a Kárpátia együttes zenéjét hallgat- ni, miközben nem ért egyet mondanivalójával. Azonban mindenből igyekszik vala- mit tanulni, ha mást nem, akkor azt, hogy mit kell el- utasítania. Évekig tartó barangolá- sa során autóval és vonattal bejárta a Kárpát-medence minden jelentősebb telepü- lését, beszélgetett cigányok- kal, román, magyar, szlovák, horvát nacionalistákkal és liberálisokkal, érdeklőd- ve nézeteik, sorsuk, életük iránt. Tapasztalatait olvas- mányos, de egyben elgon- dolkodtató formában tette közzé, amolyan különleges útikönyvet alkotva. Célja nem titkoltan az volt, hogy lássuk meg azt is, ami egy- egy városban nem annyira nyilvánvaló. A műemlékek építésének okát, vagy a hát- só udvarokban zajló életet, és vegyük észre az összefüg- géseket. A könyv egy lázálommal zárul, ami az írója által ta- pasztaltak egyfajta összeg- zése és a jövőbe való kivetí- tése. Ha valakit igazán ag- godalommal tölt el Európa jövőjének alakulása, ennek a fejezetnek az elolvasását nem is ajánljuk… L. S.  *ejtsd:zsemovit scserek „Menny és pokol között” az olvasókör tagjai  A tavasz talán a legmegfelelőbb évszak a kirándulá- sokhoz. Ilyenkor érezzük úgy, hogy itt az ideje nekivágni a nagyvilágnak és új élményekkel gazdagodni. A Városi Könyvtár LibLing Olvasóköre is úgy döntött, hogy május 11-én vonatra száll és meg sem áll a fővárosig. Na, nem azért, hogy felfedezzék Budapest könyvtárait. A kultúra más szegmense is érdekli őket. Ezúttal a Szépművésze- ti Múzeum „Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa” elnevezésű kiállításra voltak kíváncsi- ak. Az összeszokott csapat ki- váló hangulatban töltötte az utazás óráit, ami leginkább élénk beszélgetéssel telt. Így olvasással nem volt érdemes próbálkozni még a vonaton sem. A múzeumhoz érve szembesültek azzal a tén�- nyel, hogy bizony várniuk kell a sorukra. Láthatólag óriási volt az érdeklődés, ezért meghatározott idő- közönként és létszámban engedték be a művészetked- velőket. A szokatlanul meleg idő ellenére mindenki kitar- tott, így legalább jutott idő a fotózásra is. A múzeumban is sikerült végigküzdeniük magukat a különböző akadá- lyokon, többek között a táska ellenőrzésen, majd kezdetét vehette a több órás ismeret- szerző séta. Itt már minden- ki a saját tempójában próbál- ta magába szívni a rengeteg új információt. Akinek még ez sem volt elég, tárlatveze- tésen résztvevő diákok cso- portjához „csapódva” bővít- hette tudását a középkorban alkotó, németalföldi festőről és munkáiról. A kiállítás július 17-ig látogatható, így még van idő a megtekinté- sére. Az olvasókör tagjainak elnyerte tetszését a különle- ges tárlat. A belépővel a mú- zeum állandó kiállításait is végigjárhatták. A kirándulás ezzel még nem fejeződött be. Átsétál- tak a közelmúltban átadott Magyar Zene Házába és rá- leltek a Magyar Írószövetség épületére is. A kitartó kultu- rális körút végére már egy kis édességre is kiéhezett csapat, amihez egy cukrászda bizo- nyult a legjobb választásnak. RÉ  LibLing Olvasókör tagjai a Szépművészeti Múzeum bejáratánál (Fotó: Simon Judit, a Városi Könyvtár és a Libling Olvasókör vezetője)
  • 7. ASZ 7 2022. MÁJUS 20. Tájfutás hete tele élménnyel  Ládi János, a Bakonyi Tájfutó Klub elnöke és Pegán Ágnes szervező vezeti be a tájfutás világába a gyerme- keket és az érdeklődő felnőtteket Babucsa városrész- ben az Ilona malomnál, kellemes természeti környeze- tében. A hatodik alkalommal megrendezett országos program, a Tájfutás hete idején, május 11. és 17. között bárki kipróbálhatta a gyorsaságot, kitartást, logikus gondolkodást, tájékozódási képességet kívánó sportá- gat.  A programon a Sportmúzeum tablói valamint egy éremgyűjtemény is látható volt. Ajkán évtizedek óta jelen van a sportág, figyelemre mél- tó eredmények is születtek. A foglalkozásokat szervezetten látogatják óvodás és iskolás csoportok. Ilyenkor Ládi Já- nos a gyermekekkel ismerteti a szabályokat, majd bemutatja a feladatot. A mátrixnál az óvodá- soknak állatfigurákat kell meg- keresniük és a kapott térképen kilyukasztaniuk. A labirintuson kisebb csoportokban mennek végig velük. Az óvodások a fog- lalkozás végén érmet választhat- nak maguknak. A foglalkozás nem verseny, mégis mindannyi- an nyertesek. Gazdagodtak egy élménnyel, tanultak, sportoltak, jól érezték magukat. A Patak- parti óvoda Csigabiga csoportjá- ba járó Csiza Dorina izgatottan készült a feladatra. Megmutatta a térképet, amelyen levő állatfi- gurákat kellett megkeresniük a pályán, majd kilyukasztani, hogy igazolják, hogy jártak ott. - Élvezik a játékot, miközben tanulják az irányokat, a térbeli tájékozódást, a formák felis- merését, ezek az iskolaérettség követelményei, fogalmazta meg Takácsi-Máhr Judit óvodapeda- gógus. Megtudtuk tőle azt is, hogy a gyerekek már nagyon várták a foglalkozást. Az óvodában töl- tött évek alatt számos sportág kipróbálására ad lehetőséget az intézmény. Járhatnak a jég- csarnokba korcsolyázni, úszni, aerobikra, karatéra. A cél, hogy felkeltsék az igényt a sportos, egészséges életmód iránt, fel- kutassák, hogy ki milyen téren tehetséges. Bujtor Balázs, az önkormány- zat ifjúsági- és sportbizottsá- gának az elnöke csütörtökön megnézte a foglalkozást. Ráczné Németh Csilla, a városrész ön- kormányzati képviselője is kilá- togatott a több száz fő részvéte- lével zajlott programsorozatra. A képviselő régóta szorgalmazza Babucsa közösségi tereinek élet- tel, programokkal való megtöl- tését. (ta)  Főszerkesztő: Lékó Sándor. • Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@freemail.hu. • Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. •Felelős kiadó: Vallerné Horváth Andrea ügyvezető. • Postacím: 8400 Ajka, Rákóczi F . utca 8. fsz. 1. Telefon: 06-88/750-550 • Hirdetésfelvétel a kiadó címén. • Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com • A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. • Nyomtatás: : ADC Hungary Kft. • Megjelenik 12 600 példányszámban. • Terjeszti a Westpost KFT. A lap ingyenes. • Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Városi hetilap. A lapot alapította Ajka Város Önkormányzata. Győzelem helyett döntetlen Egybehangzó vélemények szerint akár meg is nyerhette volna az Ajka FC a DVTK el- len vívott, hétfő esti mérkőzé- sét. A zöldfehérek több hely- zetet dolgoztak, ki a DVTK pedig küzdött a szó rosszab- bik értelmében. Ezzel együtt eldőlt, hogy a DVTK biztosan nem lesz ott a következő szezonban a felső- táblás klubban, feljutó a Vasas és némi meglepetésre az NB II-ben is újonc Kecskemét. Az FC Ajka az utolsó fordu- ló előtt a kilencedik helyen áll, 51 bajnoki ponttal. (ASz)  Pezsgővel ünnepelték a diadalt A szezon utolsó hazai mérkőzésére és egyben a bajnokavatóra gyülekeztek szombaton este a szurkolók a sportcsarnokba. Villám- rajtot vett az ajkai csapat, gyorsan három gólos előnyt szerzett, amire a vendégek edzője időkéréssel reagált. A vasiak ezután egyenlítettek és 6-6-ig tartották a lépést a hazaiakkal. Ekkor az ajkai- ak védekezése feljavult, ami után négygólos lett a különb- ség (11-7). A játékrész érde- kessége volt, hogy a hazaiak kapusa, Baracskai egy perc alatt kétszer is saját kapujá- ból szerzett gólt (15-8). A biztosnak tűnő előnyt a szünetig megtartotta a KK Ajka. A folytatásban tovább növelte a különbséget a nagy szívvel játszó zöld mezes csapat, így a harminckilen- cedik percben már 24-13-at mutatott a tábla. A szom- bathelyiek ismét időt kértek, de ez sem zökkentette ki a játék ritmusából a gyönyörű gólokat szerző ajkai fiúkat (30-17). A hátralévő időben már mindenki az ünneplés- re koncentrált: a szurkolók joggal ünnepelték az ajkai bajnokcsapatot, a kispadon ülők pedig már a pezsgőket bontogatták, hogy a dudaszó pillanatában szétlocsolják a finom italt. KK Ajka-Szom- bathelyi ESE 35-24 (18-11). A lefújást követően Buj- tor Balázs (Sport és kultu- rális bizottság vezetője) és Dr. Soós Kálmán (VMKSZ Tiszteletbeli Elnöke) adta át a kupát és az érmeket a játé- kosoknak és a szakmai stáb- nak. További eredmények: Ifjúságiak: KK Ajka – Miko- lik Handball 56-20 (26-8) Serdülők: Komárom VSE – KK Ajka 25-37 (16-21) Forrás: KK Ajka  Gaál beadás. Ebből sem lett gól (Fotó: Györkös) Ládi Jánosnak szívügye, hogy a gyerekek is megismerjék és megszeressék a sportágat (Fotó: Györkös) Nem árt egy kis elméleti felkészítés (Fotó: Györkös) Tájékozódás képről és térképről (Fotó: Györkös) „Ellátták” a Baját  Május 14-én női kosarasaink az NB I./B 28. fordulójá- ban a Bács-Kiskun megyei Bajára látogattak. A hazaiak a tabella alsó régiójában tanyáztak, míg a vendégek az élmezőnyt erősítették. Triplázásokkal indult az összecsapás. Rögtön az első percben a bajai Istókovics Adél távoli próbálkozása kötött ki a gyűrűben. A válaszra nem kellett sokáig várni, ugyanis Székely-Horváth úgyszintén hárompontossal válaszolt. Az első negyed közepén sikerült meglépnie az Ajkának 8 pont- tal, azonban az utolsó percre elhalványult a különbség. A második játékrészben jól indított a bajai együttes. Hilcz Alexandra két percen belül hat pontot dobott, így a találkozó 15. percében sike- rült kiegyenlítenie a házigaz- dáknak. Az elkövetkezendő percekben Tápai révén ismét magához ragadta a vezetést az Ajka, azonban a hazai csapat foggal-körömmel harcolt és ismételten döntetlenre hozta az eredményt. A negyed hajrá- jában Lendér és Székely-Hor- váth talált be, ugyanakkor az utolsó másodpercekben Sza- kony Kata korrigált az álláson. A szünetre egy pont előn�- nyel vonulhattak Lendérék. A harmadik negyedben a ha- zaiak számára kevés területet hagyott kibontakozásra az Ajka, így hibázások sokasága jött elő, amivel a rutinosabb vendégek élni tudtak és a já- tékrész végére megléptek 16 ponttal. Az utolsó tíz percben Hilcz Alexandra próbált meg reményt kelteni a csapatában, azonban Horváth Anna és Tápai Andrea három ponto- sa végképp eldöntötte a baj- noki mérkőzés sorsát. Bajai NKK-Ajka 60-87 BD  Ezüsteső a Magyar Kupán TöbbszörálltakadobogóraaVIVAFitneszSEAjkasportolói a május 14-én és 15-én Nyíradonyban megtartott Aerobik Magyar Kupa második fordulóján. A BAUP II női egyéni kategóriában Egressy Boglárka aranyérmet szerzett hibátlan gyakorlatával. Ezüstéremmel gyarapította az egyesület éremgyűjteményét a BAUP I. csoport, a BA felnőtt trió, a BA felnőtt csoport és az AS felnőtt csoport. (ta)  Épül a bmx-pálya Szokatlan látvány fogadja azokat, akik ezekben a napokban a Bolgárkertbe látogatnak. A megszokott látványt, a sima gyep- szőnyeget munkagépek hasították fel, hogy előkészítsék az itt építendő bmx-pálya helyét. A legelszántabbak már arra készül- nek, hogy még az idén nagyszabású versenyek színhelye lesz az egykor a dobóatlétikát kiszolgáló létesítmény. (Fotó: Gyarmati)
  • 8. ASZ 8 2022. MÁJUS 20. Miből lesz a cserebogár? Nem mindegyik pajor káros  A talaj felmelegedésével nagy számban jelentek meg a májusi cserebogarak lárvái a földben. Ezek az apró pajorok, csimaszok, három évig fejlődnek a föld- ben, ahol jelentős károkat okoznak, de kifejlett állapo- tukban is problémát jelentenek. Védekezni sajnos nem nagyon lehet ellenük. Gyakran összekeverik a cserebo- gár lárváit más pajorral ezért figyeljünk, ha megtaláljuk őket: a látszat csalóka lehet. Egy solymász ismerősöm mondta, hogy gyakran hallja, hogy ha valaki egy nagyobb madarat lát, akkor az biztos sas. Valahogy így vagyunk a cserebogár lárvával is. Ha találunk egy fehér színű, föld- ben élő, talajlakót, az csak a cserebogáré lehet, és azonnal ki mondjuk rá a halálos ítéle- tet. Pedig több rovarfajtának is van hasonló lárvája, ami nem okoz gondot a kertünk- ben. Kétségkívül a legkáro- sabb a májusi cserebogár pa- jorja. A Kárpát-medencében 81 rendkívül változatos alakú és nagyságú cserebogár faj fordul elő, amelyek nagy része kárt tehet növényeinkben. A lárvák a talajban vízszin- tesen és függőlegesen is sokat mozognak. A legkárosabb az idős egyed. Ennek már hatal- mas étvágya van és előszere- tettel rágja el a dédelgetett kultúrnövények gyökereit. Nagyon kedveli a saláta és a szamóca gyökerét, de nem veti meg a burgonyát sem. A pajorok korát a fekete fejének méretétől a fejtokról tudjuk megállapítani. Az első évben 2-3 mm, a második évben 3,5-5 mm, míg a harmadik évben már 6-7,5 milliméterre is megnőhet. Sokszor hallani, hogy a komposzt átrostálása után mennyi „cserebogár” lárvát találtak. Pedig az lehet a ró- zsabogár, vagy a védett szar- vasbogár lárvája is. Az avatat- lan szemnek valóban hason- lóságot mutatnak, de fontos tudnunk, hogy bármennyire is hasonlítanak egymásra, másféle tevékenységet folytat- nak lárvaállapotuk során, és később is. Ha egy komposzt- domb átforgatása közben ta- lálkozunk ezekkel az apró, kifli alakban görbült fehéres lárvákkal, biztosak lehetünk benne, hogy rózsabogárral van dolgunk és nincs sem- mi okunk aggodalomra, sőt örüljünk a kedves komposz- táló társaságnak! Ha azon- ban burgonya felásása közben találunk hasonló lárvákat és rágásnyom is látszik a gumó- kon, akkor sajnos cserebogár csimaszba botlottunk. Az ártalmatlan rózsabogár (Cetonia aurata) nem jelent veszélyt kertünk növényeire, hiszen nem rág leveleket, ha- nem nektárral és virágporral táplálkozik. Főleg a nagyobb virágokat, mint a rózsát, pün- kösdi rózsát kedveli, és inkább nappal aktív. Lárva korában is, kizárólag korhadó növényi maradványokkal, humusszal táplálkozik és nagy szerepet játszik a szerves anyagok le- bontásában, komposztálásá- ban. Ha tehát kerti munkála- tok közben pajorral találko- zunk, érdemes megállni egy pillanatra és tanulmányozni, hogy melyik állattal is van dolgunk. A rózsabogár-lárva teste egyenes vagy kiflialak- ban görbült, teltebb, mint a cserebogár csimasz. Figyeljük meg a lábait, három pár lába barna, és jóval rövidebb, mint káros társáé, valamint, ha la- pos felületre helyezzük, akkor a hátán lévő szőrökön kúszik és nem a hasi oldalán mászik előre. A szarvasbogár lárvák felismerésében könnyebb dol- gunk van, ezek kizárólag ke- ményfa korhadékában élnek, és fejlődnek. Élő fát nem ká- rosítanak. Kifejlett állapotban a hímek két hétig, a nőstények egy hónapig élnek. Semmivel nem táplálkoznak, a hím ha- talmas rágóival nem is tudna enni, az csak verekedésre al- kalmas. A nőstény is csak a fák kifolyó nedveit nyalogatja, hogy folyadékhoz jusson. Összegezve: a látszat néha csal. Mivel idén az enyhe tél kedvezett a kártevőknek, jö- vőre, ha szárnyat bontottak, jóval nagyobb rovarnépes- ségre és ennek megfelelően nagyobb rovarkártételre szá- míthatunk. F. P. T.  Lapszél Az ügyeleti idő: 20-22 h-ig tart* május 19-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. 20-án HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10. 21-én KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16. 22-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco) 23-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2. 24-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. 25-én HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10. 26-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16. 27-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco) 28-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2. 29-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. *Az adatok tájékoztató jellegűek ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Menyegző Házasságot kötöttek Aj- kán: Holczbauer István és Polgár Fruzsina 2022. 05. 14-én, Rauch Roland és Bakonyi Hajnalka 2022. 05. 14-én, Nádi Bálint László és Mészáros Veronika 2022. 05. 14-én. Gólyahír Köszöntjük városunk legifjabb polgárait: Fogl István Károly és Meilinger Viktória 2022. 04. 07-én született kislányát Marian- na Daniellát, valamint Tóth Gábor és Szlovik Renáta 2022. 05. 03-án született kislányát Liliánát! Gratulá- lunk a Pöttömökhöz! Veterán autósok emlékmenete Nagy Attila tagtársuk em- lékére harmadik alkalom- mal szerveznek emléktúrát a Veterán Járművek Baráti Köre Ajka  tagjai. A résztve- vők különleges autóikkal, motorjaikkal május 21-én, szombaton a Civil ház előt- ti parkolóban gyülekeznek, majd fél 11 órakor indulnak Balatonarácsra, útközben megkoszorúzzák Nagy Atti- la sírját a csékúti temető- ben. A Ferencvárosi TC labdarúgó csapata hódította el a 2021/2022- es MOL Magyar Kupát, mi- után a döntőben az elmúlt héten magabiztosan, 3-0- ra verte a Bognár György által vezetett Paksi FC-t a Puskás Arénában. A Paks kezdő együttesében az FC Ajkát másfél évig erősítő Kovács Nikolasz is játszott, aki 80. percnyi játéklehe- tőséget kapott a kupadön- tőn. Véradás lesz Ajkán a városi művelődéi köz- pontban május 26-án 15.00 és 18.00 óra között, tájé- koztatta lapunkat a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete. KERTÁPOLÓ » Ajkán, az Ifjúság úti lakótelepen, főútról részben látható, játszótér és emeletes házak között, önálló  40 m2 -es épület, üvegportálos, két bejá- ratos üzlethelyiség bérbeadó. Kiválóan alkalmas kereskedésnek, szol- gáltatónak, vendéglátásnak. www.nivoingatlan.hu +36-70-3-800-300 APRÓHIRDETÉS A rózsabogár szelíd rovar és segít a komposztálásban is (Fotó: Futó) Mezőgazdasági összeírás kezdődik  Országszerte több mint 20 ezer egyéni gazdaság összeírását kezdte meg május 13-án a Központi Sta- tisztikai Hivatal (KSH). A válaszadók május 25-ig online, azt követően pedig június 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre. A Központi Statisztikai Hi- vatal (KSH) idén május 13. és június 15. között hajtja végre aktuális mezőgazdasági ös�- szeírását, amely az ország 354 településének több mint 20 ezer egyéni gazdaságát érin- ti. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a hazai és a nem- zetközi döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára. A ka- pott adatok felhasználásával a KSH eleget tesz az Eurostat felé teljesítendő adatszolgálta- tási kötelezettségének is. Az összeírás keretében a gazdáknak a használatukban lévő földterületről, továbbá az állatállomány nagyságáról kell adatokat szolgáltatniuk. Az adatszolgáltatást kor- mányrendelet írja elő, a vá- laszadás kötelező. A KSH ki- emelt célja, hogy a válaszadók terheit csökkentse, így ezúttal sem kell megadniuk azokat az adatokat, amelyeket a KSH a Magyar Államkincstár egy- séges területalapú támogatási adataiból átvesz. A kérdőívet két módon is kitölthetik az érintettek. Az összeírás május 13–25. között online, a www.maja.ksh.hu oldalon keresztül zajlik. – Szeretnénk kérni válasz- adóinkat, hogy válasszák az adatszolgáltatásnak ezt az egyszerű, gyors és kényelmes módját, és lehetőség szerint minél többen vegyék igénybe az online kitöltési felületet. A KSH valamennyi érintett részére május 13-ig elektroni- kus vagy postai levélben meg- küldte a belépéshez szükséges kódot – hívta fel a figyelmet Tóth Péter, a KSH statisztikai tanácsadója. Az összeírás má- sodik szakaszában, május 26. és június 15. között fényképes igazolvánnyal rendelkező ös�- szeírók keresik fel mindazo- kat, akik nem kívántak élni az elektronikus önkitöltés lehe- tőségével. – Ebben a szakaszban le- hetőséget biztosítunk arra is, hogy az érintettek az össze- írókkal egyeztetve, telefonon keresztül is szolgáltathassa- nak adatokat – tette hozzá Tóth Péter. Az összeírás során nyert in- formációkat a KSH kizárólag statisztikai célra használja fel, azokat más szervek, szemé- lyek részére nem adja ki, tör- vényi előírásoknak megfele- lően garantálja az adatkezelés biztonságát, az eredményeket összesítve közli. Mindazok, akik a kérdőívet legkésőbb május 25. éjfélig online kitöltik és véglegesítik, nyereményjátékban vehetnek részt, aminek keretében 100 000 forint értékű vásárlási utalványt sorsolnak ki. Az egyéni gazdaságok ös�- szeírásának részleteiről a www.ksh.hu/mezogazdasa- gi_osszeirasok oldal nyújt to- vábbi tájékoztatást. (KSH)  Hirdessen az Ajkai Szóban! Tarifáinkról az ajkaimediakft.hu oldalon tájékozódhat Keretes hirdetés 80,- Ft / mm-től Apróhirdetés már 700,- Ft / 20 szótól Hirdetésfeladás, információ: ajkaimediakft@gmail.com Tel.: 06-88-750-550 Hirdetési lapzárta: minden hétfőn 12 órakor.