SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 8
Descargar para leer sin conexión
Húsvéti mosolyünnep az Óvárosban 
 A mosolynak is van vásárlóértéke, és ami annál is
fontosabb, lelkileg töltekezünk mások mosolyából.
Három éve érezték mindezt utoljára az Óvárosi húsvét
résztvevői. Dorner László alpolgármester, az Óváros és a
Bányásztelep önkormányzati képviselője az idén bará-
taival újra megrendezte az ünnepváró programot április
13-án.
Az elmúlt két évben a pan-
démia idején csak a program
helyszínét, a Frankel Leó sé-
tányt öltöztették ünnepi dísz-
be. A program a generációk
találkozása is. A délután az
óvodások szereplésével kezdő-
dött. A Zöldikék óvodások lo-
csolóverset mondtak és zöld-
ágjárást adtak elő, amelyeket
Marton Lívia és Erdősi-Tö-
rök Dóra tanított be. Marton
Lívia óvodavezető helyettes
kérdésünkre elmondta, hogy
a Csosszantók Tehetségmű-
helybe járó kicsinyek nagy
szeretettel készültek, és örül-
nek, hogy ismét bemutathat-
ták a tudásukat.
Őket követte a Vízikék óvo-
da Gumimaci Tehetségműhe-
lyének a nyuszitánca, amelyet
Csonkáné Krützner Márta és
Polt Cintia erre az alkalom-
ra tanított be. Ennivalóan
„cuki”, csetlő-botló előadásu-
kért nagy tapsot kaptak a kö-
zönségtől.
Az Üveges nyugdíjas klub
tagjai ajándékkal készültek
minden szereplő kisgyermek-
nek, akiket a húsvéti sütemé-
nyekből is megkínáltak. Soós
Ferencné klubvezetőtől meg-
tudtuk, hogy mind a huszon-
négy tag süteménnyel érke-
zett, azon kívül sonkával, ka-
láccsal, tormával is készültek.
Évek óta kínálják a vendégeket
Dorner László rendezvényein.
Örömmel fogadják a felkérést,
és szeretettel készülnek. Jó
érzés, hogy hozzájárulhatnak
egy rendezvény sikeréhez. A
résztvevőket Schwartz Béla
polgármester köszöntötte, aki
elmondta, hogy a járvány, a
bezártság, a szomorúság után
jó ismét együtt lenni. Dorner
László a városban az elsők
között indította újra rendez-
vényeit. A húsvét mindenki-
nek mást jelent. Van, aki azért
várja, hogy a böjtöt követően
ismét jóllakhasson tojással,
sonkával, mások pedig a lo-
csolkodást szeretik benne.
A sétányt ismét Ozorai Sán-
dor alkotó munkái díszítik,
aki fára festett húsvéti tojást és
nyulakat. De ezúttal sem hiá-
nyozhatott az Óváros felirat
sem, amely előtt ismét sokan
szelfiztek. Az alkotótól meg-
tudtuk, hogy egy hétig dolgo-
zott az ünnepek alatt látható
dekoráción. A gyerekeknek
az Óvárosba már húsvét előtt
megérkezett a nyuszi. Hor-
váth Csaba lufihajtogatótól
mindenki kapott ajándékot.
A tér sarkában hamar hosszú
sor alakult ki. Csupa mosoly-
gó, vidáman beszélgető, izga-
tottan várakozó kisgyermek,
szülő, nagyszülő. Nyoma sem
volt a feszültségnek, nem sie-
tett senki. Horváthné Lipthay
Anita arcfestő mindenkinek
a kérése szerint rajzolt vala-
mi vidámat. A legkisebbek
húsvéti mintákat színeztek
Ozorai Sándor és felesége,
Ozorainé Bali Ilona segítsé-
gével. A szomszédos asztalon
a város legidősebb lakóinak
közössége készült ajándékkal
a legfiatalabbaknak. A Méltó
Élet Esélye Idősek Otthona
gondozottjai tojásra ragasz-
tottak nyuszifület, és amelyik
gyerek kifestette, megkapta
a tojást és választhatott mellé
egy textilből készített ünnepi
díszt. Mihályi Melinda intéz-
ményvezetőtől megtudtuk,
hogy az idősek részt is vesznek
a programon.
Helyes Zoltán a közeli üz-
letek kirakataiban mutatko-
zott be alkotásaival. Horváth
Imre saját borát ajánlotta fel
kínálásra, az Ajkai Technikai
Tömegsport Egyesület Péntek
Vendel vezetésével lézerlövé-
szetre várt mindenkit – szóval
program volt bőven.
Így volt ez az elmúlt több,
mint egy évtizedben.
– Mióta az óvárosi kará-
csony, a dióünnep, a kirakat
tárlat zajlanak, bebizonyoso-
dott, hogy a Bányásztelep és
az Óváros közösségként mű-
ködnek, a lakosok pedig nem
csupán igénylik ezt a fajta
együttlétet, hanem tevőlege-
sen is hozzájárulnak annak
sikeréhez – fogalmazta meg
Dorner László. – A mosolyün-
nep elnevezést is azért találtuk
ki, mert mindenért mosol�-
lyal lehet fizetni. A mosoly az
egyik fontos dolog, ami a kö-
zösségeket létrehozza. 
A támogatók egy részét
már felkérni sem kell, ma-
guktól jelentkeznek, és örül-
nek, hogy részesei lehetnek
a programnak. Az alpolgár-
mester köszönetet mondott
a segítségért a Dorner öntöde
munkatársainak, a Marcipán
cukrászdának az áram bizto-
sításáért, az Eötvös-Kossuth
iskola igazgatójának, Balogh
Bélának a székekért és aszta-
lokért, ifj. Mihályi Péternek a
zene összeállításáért, a közel-
ben lakó autótulajdonosoknak
(mert tudomásul vették, hogy
a parkolót néhány órára lezár-
ják), valamint a közreműködő
közösségeknek. 
(ta) 
A város lapja  35. évfolyam, 14. szám, 2022. ÁPRILIS 22., péntek
ASZ
AJKAI SZÓ
„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”
Egy remek kezdeményezés:
Posztolj verset az utcán! 3. oldal
Márkás cuccokra és háztartási gépekre
vadászik a nép a „lomis piacon” 5. oldal
Töltöttek és lőttek –
Tojáslövés és csúzlizás 8. oldal
A te anyád!
Érdekes történelmi tény, hogy ha valaki megöl egy em-
bert, bíróságon elítélik érte, de ha százezer ember halá-
láért felelős, akár hőssé is avathatják.
Eszemmel tudom, hogy egy nemzet léte múlhat azon,
hogy vezetője időben meg tudja-e hozni a megfelelő –
akár fájdalmas – döntéseket is és erőszakhoz, háború-
hoz folyamodik. Ugyanakkor érzelmeim nem tudják elfo-
gadni, hogy családommal boldogan, senkit sem zavarva
éldegélek, munkába járok és nevelem a gyerekeimet, ha-
zaérve megsimogatom a kutyuskámat, és valaki egyszer
csak olyan döntést hoz, hogy le kell bombázni engem. Na
nem pontosan engem és a családomat, de hát mindenkit,
aki errefelé van. Hogy elfoglalhasson egy várost, mert a
választói érdeke – a népe – azt kívánja.
Ne ködösítsünk: Putyin elnök most azt mondja, hogy vé-
reit menti meg az ukrán fasisztáktól. Felmenti-e ez a „cá-
revicset” a gyilkosság vádja alól? Vajon hogyan esne neki,
ha másvalaki meg úgy döntene, hogy – bár nem ismeri a
mamát – Vlagyimir Vlagyimirovics édesanyja van az útjá-
ban és valamilyen különleges katonai művelet kapcsán
el kell takarítani őt is az útból, esetleg meg is lehet erő-
szakolni, ha a helyzet úgy hozná. Hiszen az erő vele van.
Ugye, milyen tragikomikus az egész? Vászja biztosan
bosszút esküdne az ismeretlen diktátor ellen, a vérét és
kínhalálát kívánná gaztettei miatt. Azért, mert egy bármi-
lyen eszme szolgálatában bántotta, kínhalálra ítélte az Ő
édesanyját, akiből csak egy van.
Nem tehetünk arról, hogy hová születünk és ez nagyban
meghatározza tetteinket is. Sajnálom, hogy magyar va-
gyok, mert sok honfitársammal ellentétben nem tudok
örülni Putyin „sikereinek”. Főleg mióta azt rebesgetik,
hogy Magyarország is a birodalomgyarapító (azelőtt im-
perialistának hívtuk) célkeresztjébe került.
Most kellene okosnak lenni és nem csak játszani az
eszünket!
Lékó Sándor 
Nagy tapsot kaptak az ovisok a nyuszis táncért (Fotó: Futó)
Jó ismét együtt lenni a bezártság után – jelentette ki Schwartz
Béla polgármester a mosolyünnepet köszöntve
 (Fotó: Futó)
A legbátrabbak az óvónénit is meglocsolták (Fotó: Futó)
Egy indián portréja
Kovács Tibort minden bizonnyal sokan ismerik, de talán
kevesen tudják róla, hogy felfogásában igazi indiánnak
tartja magát. Mindez abból adódik, hogy már gyermek-
korában közel került hozzá az amerikai őslakosok élet-
szemlélete, természethez való viszonya. Ezt a gondolko-
dásmódot egész eddigi élete során szem előtt tartotta.
A motorozásban azt szereti, hogy érzi az illatokat, szin-
te magába fogadhatja a tájat. Az indián létben azt, hogy
a fontos kérdésekben mindig együtt döntenek, az életet
pedig azért szereti, mert minden ember számít, főleg ak-
kor, ha fogyatékkal él és támaszra szorul. Sokszor segít
is az elesetteknek, hite szerint boldogabbá téve életüket.
Igazi paradicsomi keretet alakított ki családjának Halim-
bán, ahol boldogan élnek, mert az tehetik, amit szeret-
nek, ami jólesik nekik.
Persze ez csak elmondva ilyen egyszerű, meg is kellett
harcolni érte. Tibor „csak” teszi a dolgát. Őt sem kerü-
lik el a hétköznapi konfliktusok, néha neki is messzire
ható döntéseket kell hoznia. Lehet, hogy ilyenkor segít
neki képzeletbeli népe, vagy éppen a Nagy Szellem, aki-
vel a sasok tollain át tarja a kapcsolatot. A madártollak
egyébként is kultikus szerepet töltenek be életében. Sze-
rencsehozók és életet óvó tárgyak is egyidőben. Nem is
hiányozhatnak motorjáról, vagy autója szélvédője mögül.
Érzékei gyakran megjósolják a rá és családjára váró ese-
ményeket – ezt már számos esemény bizonyította éle-
tében. Szeretné, kívánja, hogy minél több ember már
kisgyermek korában ismerkedjen meg az övéhez hason-
ló életfelfogással. Vallja, hogy akkor egy szebb világ kö-
szönthetne ránk. Ismerkedjenek meg vele önök is!
(A portréfilm elérhető az ajkai média online csatornáin.)
TV AJÁNLÓ
ASZ 2 2022. ÁPRILIS 22.
Amikor a harangok elnémulnak...
 Keresztény népszokás szerint, nagycsütörtökön
Rómába mennek a harangok, hogy tiszteletüket tegyék
Szent Péter sírjánál. Legközelebb csak a nagyszomba-
ti szertartáson hangzanak fel. Mivel ilyenkor nincs ha-
rangszó, mert ezzel emlékeznek az utolsó vacsorára és
Jézus elfogására, majd szenvedésére, ezért helyüket ad-
dig a fakereplők foglalják el.
Ajkarendeken a húsvét
előtti csütörtök este hét óra-
kor kisebb ministráns cso-
port gyülekezett a templom
előtt, nagy fakereplőkkel a
kezükben, hogy helyettesít-
sék a harangokat. Töltl Zol-
tán, a helyi Laschober Mária
Német Nemzetiségi Nyelvok-
tató Általános Iskola intéz-
ményvezetője, még egyszer
átbeszélte velük a feladatokat
és útnak indította a kis csa-
patot. Az iskolás fiúk kisebb
csoportokba szerveződve fel-
osztották egymás között a fa-
lut, majd verselve és kerepel-
ve végigszaladtak az utcákon,
hogy jelezzék a szertartások
kezdetét. Sokan közülük már
több éve visszajáró kereplők,
de mivel ez egyszerre játék
és szertartás is a gyerekek ré-
széről, így mindig akadnak
újonnan csatlakozók is. A
hatodik osztályos Mádl Dori-
án és Polt Milán idén először
vettek részt, ezen a régre vis�-
szanyúló hagyomány őrzé-
sében, ami leginkább német
lakta területeken ismert.
Az utcákat fél óra alatt jár-
ták meg a fiatalok, akik akci-
ójukat pénteken és szombaton
is megismételték.
A rendekiek remélik, hogy
a kereplés hagyománya, amit
már generációk óta folytat-
nak, még sokáig megmarad a
faluban.
F. P. T. 
Figyelemmel, körültekintéssel a vasúti átjáróknál
A balesetek megelőzésére és a szabályok
betartására hívják fel a figyelmet a rendőrök
 Ismét tilos jelzést mutatott a vasúti fénysorompó,
melyben személygépkocsi ütközött vonattal. A Tapolcai
Rendőrkapitányság illetékességi területén idén már a
második alkalommal történt közlekedési baleset vasúti
átjáróban.
Veszprém megyében 2019.
január 1-jétől összesen hat sze-
mélyi sérüléssel járó közúti köz-
lekedési baleset történt vasúti
átjáróban, közülük két eset tra-
gédiával végződött, négy pedig
személyi sérüléssel. Csak idén
már kettő vasúti átjáróban kel-
lett helyszínelniük a rendőrök-
nek. A balesetek oka minden
alkalommal a járművezető fi-
gyelmetlensége, szabálytalansá-
ga volt, ugyanis a fénysorompók
mindkét esetben tilos jelzést
mutattak.
Éppen ezért a rendőrök is-
mét felhívják a figyelmét a jár-
művezetőknek, hogy a vasúti
átjárókat mindig nagyon fi-
gyelmesen, óvatosan közelítsék
meg! Csak akkor hajtsanak be,
ha szabadjelzés van és alapo-
san körül is néztek! A fehéren
villogó fényjelző berendezés
azt jelzi, hogy a rendszer műkö-
dik. Így a vasúti átjárót fokozott
óvatossággal kell megközelíteni,
indokolt esetben megállva kell
meggyőződni, hogy szerelvény
nem közeledik. A síneken csak
folyamatosan, azaz megállás
nélkül, legalább öt kilométer
per óra átlagsebességgel szabad
áthaladni!
Biztosított vasúti átjárón
csak akkor szabad áthajtani,
ha mindkét sorompó nyitva
van, a fényjelző vagy hangjel-
ző berendezés nem ad jelzést,
illetve a fénysorompó vagy a
félsorompóval kiegészített fény-
sorompó villogó fehér jelzést ad!
Ha a biztosítóberendezés nem
működik, minden esetben meg
kell állni az átjáró előtt! Csak
azután szabad tovább haladni,
ha meggyőződtünk róla, hogy
nem jön vonat!
Fénysorompónál az jelzi az
üzemzavart, ha egyik fény sem
világít. A tilos jelzés a gyalo-
gosokra és a kerékpárosokra is
vonatkozik, de még a megkü-
lönböztető jelzést használó jár-
művekre is.
Gy. M. 
Ajkára is megérkezik a McDonald’s
McDrive és McCafé is várja majd a vendégeket
a Petőfi Sándor utcában
Ajkán elkezdődtek a város
első McDonald’s éttermének
építési munkálatai, összhang-
ban a vállalat növekedési
stratégiájával, melynek két
pillére az új egységek nyitása,
valamint a meglévő éttermek
átalakítása a „Jövő Élménye”
koncepció jegyében. Az ajkai
Meki mintegy 70 munkatársat
foglalkoztat majd.
Várhatóan ez év harmadik
negyedében vehetik birtokba
a vendégek Ajka első McDo-
nald’s éttermét a Petőfi Sán-
dor utcában. A beruházás
megvalósítása több mint 100
ember összehangolt munkáját
igényli, az új étteremben pedig
közel 70 főnek lesz lehetősége
teljes- vagy részmunkaidőben
munkát vállalnia.
– Hálózatfejlesztésünk
célja, hogy a vendégeink
számára legkényelmeseb-
ben elérhető helyeken, hos�-
szú távon, magas színvonalú
szolgáltatásokkal és kiemel-
kedő vendégélményt nyújtó
kiszolgálással üzemeltessünk
éttermeket. Ennek érdeké-
ben folyamatosan keressük
az új helyszíneket. Büszkék
vagyunk rá, hogy növekedési
programunk részeként im-
már Ajkára is elhozhatjuk a
mekizés élményét – mondta
Égi Zsolt, a hazai McDonald’s
éttermeket üzemeltető Prog-
ress Étteremhálózat Kft. ügy-
vezető igazgatója.
– Mióta hazánkban is meg-
jelent a gyorsétteremlánc, úgy
tartja a közvélemény, hogy
egy városnak rangot ad, ha a
központjában működik egy
McDonald’s étterem. Mi már
20 éve szeretnénk, hogy Aj-
kán is épüljön egy „Meki”, és
nagy örömünkre szolgál, hogy
pár hónapon belül ez az ál-
munk valósággá válhat, így a
jövőben nekünk sem kell nél-
külöznünk a modern városok
egyik ikonikus szereplőjét” –
mondta Schwartz Béla, Ajka
polgármestere.
A több mint 120 négyzet-
méteres vendégtérrel rendel-
kező étterem körül a jelenleg
ott lévő fák megtartása mel-
lett közel 2000 négyzetméter
zöldfelületet alakítanak ki; az
autóval érkezőket McDrive,
a kávérajongókat McCafé, a
családosokat pedig játszótér
is várja majd. Az új egység-
ben a vendégek egyik kedvenc
belsőépítészeti dizájnját való-
sítja meg a vállalat, ugyanis a
fiatalos, modern burgerezők
világát idéző „Alphabet” stílu-
sú enteriőr elemeivel találkoz-
hatnak, amelyet nemzetközi
sztenderdek alapján magyar
tervezők szabtak a hazai igé-
nyekre.
Természetesen az ajkai Mc-
Donaldsben is a digitalizáció-
ra épülő „Jövő Élménye” kon-
cepció jelenik meg. A digita-
lizáció nem csak a technoló-
giát érinti, hanem kiterjed az
étterem által nyújtott komp-
lex élmény minden elemére,
így az étterem külső és belső
környezetére, megjelenésé-
re is. Ennek köszönhetően a
vásárlókat érintőképernyős
rendelésfelvevők, digitális
menütábla és digitális drive is
várja majd.”
Az épülő étterem látványterve
A kereplők egyik csoportja Ajkarendeken (Fotó: Futó)
Az emlékezetes tapolcai baleset az elmúlt év utolsó napján
négy fiatal életét követelte (Fotó: MTI/Varga György)
Gumikarabéllyal
alakiztak a kadétok
 Lézer- és kispuska lövészet, lőelmélet, alaki gya-
korlatozás gumi gépkarabéllyal, valamint az AK-47 gép-
karabély szétszedése és összerakása volt napirenden
a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon a Honvéd
Kadét programban résztvevő diákoknak.
A Veszprémi Szakképzési
Centrum Szent-Györgyi Al-
bert Technikuma és Kollégi-
uma a 2021-2022-es tanévtől
hirdette meg a programot,
amelyhez 108 diák, az iskola
tanulóinak ötöde csatlako-
zott, tudtuk meg Móricz Vil-
mostól, az eseménysorozat
instruktorától. A lőtéren tar-
tott foglalkozásokat a honvéd-
ség munkatársai és az iskola
oktatói tartották. A diákok
négy csapatban, forgószín-
padszerűen járták végig az
állomásokat. Az egyiken írás-
ban adtak számot tudásukról.
Móricz Vilmos elmondta,
hogy a honvédelmi ismeretek
tantárgyból érettségi vizsgát
is tehetnek, amelyhez két évet
kell legalább tanulniuk. A 9.
és 10. évfolyamon fakultáció
keretében zajlik az oktatás, a
11. osztályban már órarendi
keretben is. A diákok a kadét
program keretében tudást,
valamint életre szóló élmé-
nyeket szerezhetnek. A jól tel-
jesítők ösztöndíjban is része-
sülnek. A 11. évfolyamosokat
honvédségi formaruhával is
ellátják.
A kadétok többsége ren-
dészhallgató, de vannak in-
formatikusok és egészség-
ügyi szakon tanulók is. A
tanórákon kívül évente több
napot töltenek az ismereteik
bővítésével. Az első rendez-
vényük ősszel a csingeri er-
dőben tartott tájékozódási
túra volt, amelyben térkép és
tájoló használatával találtak
meg ellenőrző pontokat. Bu-
dapesten a Hadtörténeti Mú-
zeumban a világháborúk-
ról és az 1848-1849-es ese-
ményekről hallgattak meg
előadást. A harmadik napot
a lőtéren töltötték, majd áp-
rilisban Cseporán Mihály
alezredes Katapultálás Ajka
felett című előadását hall-
gatták meg. Utolsó rendez-
vényként egy kalandtúrán
vesznek majd részt a tósoki
erdőben és a Nomádia Sza-
badidőparkban.
A programban részt vevő
tanárok, Móricz Vilmos, Bo-
kor Zoltán, Ferenczi Péter és
Tóth Ervinné egy szolnoki
képzésen vett részt a program
indulása előtt.
(ta) 
Nemsokára bekötött szemmel is menni fog (Fotó: Gyarmati)
A lézerpisztoly pontos, de nem durran és nem rúg vissza
 (Fotó: Gyarmati)
A katonák legfőbb ereje az egységes fellépésben van
 (Fotó: Gyarmati)
ASZ
3
2022. ÁPRILIS 22.
Költészet napi megérkezés,
avagy teher alatt nő a pálma
 Két év után újra közösségekben is megünnepelhet-
tük a magyar költészet napját a művelődési központ
kiállítótermében április 11-én. Varga Richárd „Otthon”
című lemezbemutató koncertjén nagy költőink verse-
iből és saját szerzeményeiből állította össze irodalmi
estjét.
Amikor valaki egy szál gitár-
ral a kezében kiáll a közönsége
elé és őszintén, a verseken ke-
resztül mutatja meg ki is ő va-
lójában, mit érez, és mit gondol
a világról – bátor ember. Azt
gondolom Varga Richárd is
ilyen. Magyar-történelem sza-
kos tanárként végzett, jelenleg
az irodalmi és színházi projek-
tek felelőse az Európa Kulturá-
lis Fővárosa Programban. Ki-
lenc éve költözött Veszprémbe,
és másfél évet töltött Ajkán. A
fertőszentmiklósi fiatalember
tizenhét éves kora óta gitáro-
zik, majd az egyetemi éveitől
kezdődően, vagyis több mint
tíz éve lép fel irodalmi este-
ken, de emellett egy zenekara
is van.
Ajkai műsorát egy nagyon
erős koncepció alapján állítot-
ta össze. Mint mondta, annyi
minden történik körülöttünk
a világban – a legtöbben talán
most a háborúra gondolunk
elsőként -, ezért nagyon hiá-
nyoznak azok az órák, ami-
kor el tudunk csendesedni és
végre kiszakadhatunk a ször-
nyűségekből, a rohanásból.
Varga Richárd ezúttal is nyu-
godt, visszafogott hangulatot
teremtett, amiben magára ta-
lálhatott a lélek és átélhette a
természettel való összhangot.
A magam részéről varázspil-
lanatoknak hívom ezeket a
meghitt, rövid, csendes, ér-
zelmekkel telített perceket,
amikor szinte belesüllyedünk
az élet szépségeibe és kívülről
tudjuk szemlélni a világot.
A megzenésített versek azt
a témát járták körül, hogy
minden látszat ellenére a ter-
mészet, a világ, rendben van
és bízhatunk benne, hogy po-
zitív irányba haladunk. Sok
minden múlik rajtunk, hiszen
„alattad a föld, feletted az ég,
benned a létra”. Egy-egy ne-
héz életutat, traumatikus él-
ményt a művészet képes úgy
formálni, hogy az mégis felfelé
mutat és az emberek képesek
építkezni belőle. A nehézség-
ből is lehet szépet alkotni, ami
másoknak ad valami pluszt,
valami pozitívat.
Az előadó központi gondo-
lata, hogy bár vannak nehéz
helyzetek az ember életében,
amik kifejezetten megviselik,
később rájövünk arra is, hogy
azokból tanulhattunk a leg-
többet. Az örömöt jó megélni,
de tanulni, fejlődni a nehézsé-
gekből lehet. Richárd albuma
azért kapta az „Otthon” címet,
mert minden benne van, ami
a megérkezést jelenti a számá-
ra, szimbolikusan is. Azt is
elárulta, hogy egyik ismerőse
lakásában vették fel a dalokat,
vagyis még ez is az otthonhoz
kapcsolódik.
A műsorban Nagy László,
Nemes Nagy Ágnes, Weöres
Sándor, József Attila, Pilinsz-
ky János költők, valamint az
előadó Ajkán, illetve Ajkáról
írt megzenésített költeményeit
hallhattuk.
RÉ 
Posztolj verset
az utcára!
A városban több ponton
kiragasztott József Attila ver-
seket, és más írók műveit, ze-
neszámait, és próza részlete-
ket is olvashattak a véletlenül
arra járók, az elmúlt időszak-
ban. Évről évre nagy készülő-
dés előzi meg április 11-ét, a
Magyar Költészet Napját. A
Posztolj verset az utcára! kez-
deményezés az ajkai diákokat
is megmozgatta. Legyen egy
nap a magyar versé, áras�-
szuk el a hirdetőoszlopokat,
üzenőfalakat, járdákat, és
minden legálisan posztolha-
tó felületet versekkel! -szólt
a felhívás. Ezért több iskola
tanulói is nagy lelkesedéssel
indultak útnak és ragasztot-
ták tele a várost. De ugyani-
lyen örömmel olvasgatták a
már kint lévő papírokat is. A
Bánki Donát Intézményegy-
ség fiataljai Strommer Bettina
magyartanárnővel mentek az
Agóra térre, ahol a lámpaosz-
lopokra, hirdetőoszlopokra
és egyéb helyekre rakták ki
verseiket.
Öt éve egy közös térképre is
fel lehet tenni ki mikor és hova
rakta ki a versét, így virtuáli-
san együtt ünnepelhetünk,
bárhol is éljünk az országban.
Vannak iskolák, ahol ez már
rendszeres program, csapat-
munka. Így az utcai verselés
egy olyan ünnep lett, ami vég-
re nem elválasztja, hanem ös�-
szeköti az embereket.
F. P. T. 
(Fotó: Futó)
Húsvétváró gyermekdélelőtt az Agórán
 A tavaszi szünet első napján április 14-én, a nyu-
szis játékoké volt a főszerep Ajkán, az Agórán. A Nagy
László Városi Művelődési Központ és Könyvtár dolgozói
vidám húsvéti gyermekprogramokkal készültek ezen a
délelőttön. A fél tíztől délig tartó programok az ünnepi
készülődés jegyében zajlottak. Nagyon sok óvodás és
iskolás látogatott el a térre, hogy kipróbálják a virgonc-
kodó játszópark fából készült játékait, vagy éppen kéz-
műveskedjenek.
A színes egyedi játékok közül
kipróbálhattak több ügyességi
fatáblát, memóriajátékot, vagy
puzzle kirakást, de próbálkoz-
hattak célbadobással vagy gör-
gethettek tojást. Népszerű volt
a minigolf is, az ovisok körében,
hatalmas öröm kísérte a célba
találást.
Kisebb csoportok alakultak
ki a tekerős nyuszihúzón. Itt
egymással lehetett versenyezni
azért, hogy kiderítsék ki tudja
ügyesebben célba húzni a nyu-
sziját. Jó egyensúlyérzékére is
szüksége volt azonban annak,
aki horgonnyal akart tojást hor-
gászni. Tizenegy óra felé már
kissé zsúfolt is lett a tér, mert
egymás után érkeztek a gyer-
mekcsoportok, akik boldogan
fedezték fel és vették birtokba a
játszópark játékait.
A sokfajta játék közül min-
denki talált magának neki il-
lőt, és szép számmal készültek
emlékképek is. A nagyobb gye-
rekek inkább a kreatív asztalo-
kat foglalták el, ahol bárányt,
csirkét, nyalókás nyuszit és ké-
peslapot vágtak, ragasztottak
a húsvét témakörében. Nagy
sikert aratott az élőnyuszi si-
mogató is. Itt Erik a kosorrú
lógófülű nyuszi engedte, hogy
simogassák, aki a 1St Farm
jóvoltából színesítette a prog-
ramot.
Az idei húsvétváró progra-
mok szerencsére kellemes nap-
sütötte időben zajlottak, isko-
lásoknak, kicsiknek és nagyok-
nak egyaránt jó móka volt, de a
szülők és nagyszülők számára is
kellemes kikapcsolódást nyúj-
tott. F. P. T. 
A legtöbb gyerek fegyelmezetten várta, hogy rákerüljön a sor,
míg mások „zabolátlanul” szórakoztak (Fotó: Futó)
Nyusziköltemény – egy helyben született kézművesremek
 (Fotó: Futó)
Örök emlék a 2022-es húsvétról
 (Fotó: Futó)
A zene és a költészet
találkozása
a múzeumban
Évente egyszer biztosan a magyar költészetre irányul a fi-
gyelem. Ilyenkor még azok is engednek a lélek izgatásának,
akik a mindennapok egyszerűségében a költői szófordula-
tok mélyét nem keresik. Ekkor a versíró érzelemvilága az
olvasó saját érzéseiben tükröződik vissza, aki kissé költővé
is válik, és ha még az összeillesztett szavak mellett a zene,
a ritmus is megjelenik, az befogadóbbá tesz minden rímbe
szedett gondolatot.
Így érezhették április 11-én, a magyar költészet napán a Vá-
rosi Múzeum ipartörténeti termét zsúfolásig megtöltő vendé-
gek, akik a Szépírók Asztaltársasága meghívására érkeztek a
verset ünnepelni. Köztük a Bányász Kulturális Egyesület és
a Tósokberéndért Egyesület tagjai. Dr. Makkay Mária, Józsa
Károly, Némethné Péntek Zsófia, Trinfuj Mihály, Bakonyi Zol-
tánné, Horváth Sándorné és Vajai Károlyné előadásában saját
versek és hazánk nagy költőinek a szerzeményei hangzottak
el. Vendégként Ország-Kónya Júlia vers- és meseíró mondta
el versét, a Tiszavirág életű szerelembeeséséről. Póczai Dávid
versmondó, végzős gimnáziumi tanuló pedig Wass Albert
Üzenet haza című emigrációban írt versét szavalta el nagy
sikerrel.
Az egész programot átszőtte a Bodza együttes jelen lévő
négy tagjának (Balassa Szilvia, Marton Noémi, Kutas Gá-
bor és Szélessy Balázs) összeállítása, akik dalban és versben
idézték a neves költőinket, Weöres Sándort, Simon Istvánt,
Pilinszky Jánost, Radnóti Miklóst és a legnagyobbat; József
Attilát. Beillesztették a sorba Bródy János, Ha én rózsa volnék
című klasszikusát és közös éneklésre buzdítva a Tavaszi szél
vizet áraszt moldvai-csángó népdalt. Meglepetésként Hol-
lósi Korvin Lajosnak, a mai fiatalok stílusában megzenésített
Csonka verse emlékeztetett napjaink háborújára. Mindan�-
nyiunk örömére szolgál, hogy a Bodza együttes verseket nép-
szerűsítő műsora egyre több helyen hallható, üde színfoltja
városunk kulturális életének.
A délutáni események a költészet és a zene elválaszthatatlan
együvé tartozásának a jegyében teltek. A program vendégfo-
gadással fejeződött be. A program összeállítója és háziasszo-
nya Oravecz Edit, a Bányász Kulturális Egyesület elnöke volt.
Cs.B.É. 
Polányi művésztelep kiállítása
Marosvásárhelyen 
A Marosvásárhelyről elszármazott Diénes
Attila és képzőművész kollégája, Csabai
Tibor kezdeményezte nemzetközi alko-
tótáborok munkáiból nyílt kiállítás az
Art Nouveau Galériában. A gyűjteményes
tárlat első látogatóit Mana Bucur kerami-
kus, a Romániai Képzőművészek Szö-
vetsége Maros megyei fiókjának elnöke
köszöntötte, aki tavaly kapcsolódott be
Magyarpolány művészéletébe, a bronzön-
tés technikáját sajátítva el, miközben az
alkotótábor szervezőinek vendégszerete-
tét is megtapasztalhatta. (Népújság, 2022.
április 15.)
A tósokberéndi templom története 
Nagypénteken Bakos Frigyes atya, aki
2009-től vezeti a tósokberéndi plébáni-
át, beszélt a városrész hitéletéről, a mű-
ködését egy évtizede megkezdett katoli-
kus általános iskoláról. Az egyházközség
néhány tagja szólt arról, hogy mit jelent
számára a közösség, valamint arról, hogy
a februári tűzesetet követően a takarítás-
ban sokan vállaltak társadalmi munkát.
(Kossuth rádió, A hely, 2022. április 15. 11
óra 05)
Kerepelünk Úrangyalát 
A kerepelés szokása és a kereplő apáról
fiúra szállt. A hagyomány ápolását a mai
fiatalok is fontosnak tartják, nagycsütör-
töktől nagyszombatig járják Ajkarendek
utcáit, nyilatkozta Töltl Zoltán német nép-
ismeret tanár.  (M1 televízió, 2022. április
16. Híradó 14 óra 11 perc)
Kiderült, kik a távoli világok
legügyesebb meghódítói
Az ország minden tájáról érkeztek maket-
tek az ajkai székhelyű Bakonyi Csillagá-
szati Egyesület felhívására. A megosztott
első helyezést elértek közül az egyik pá-
lyázó, a Takácsok az április 12-i ered-
ményhirdetést követően el is mentek a
nyereményért, egy értékes LEGO készle-
tért. A pályázat célja az volt, hogy a 3-12.
osztályos diákokhoz közelebb vigyék az
űrkutatást, a csillagászatot, a természet-
tudományt. (Ripost.hu, 2022. április 16.)
HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN
ASZ 4 2022. ÁPRILIS 22.
Kiülő
és szalonnasütő
készült pályázatból
A Csékúti Baráti Kör aktivistái már har-
madik éve készültek tojásfa állítással az
ünnepre. Az idei évben a templomhoz kö-
zeli új közösségi téren várja a gyerekeket
a mókás nyuszipár és a színes tojásokkal
díszítet fa, ahol új játszótér, kültéri fit-
nesz eszközök valamint szalonnasütő és
egy impozáns kerti pavilon is hívogatja a
lakosokat.
A Baráti Kör tagjaitól megtudtuk, hogy a
játszótér – amelyre már régóta vágytak
az ott élők –, az Ajka 60 vetélkedőn elért
nyereményből készült el. A megvalósítás-
ban az önkormányzat részéről Keresszegi
Ferenc volt a civilek segítségére.
Ezt követően egy TOP pályázat támogatá-
sával egy másik vágyuk is teljesült.
Az igényesen kivitelezett, rönkfából ké-
szült, padokkal, asztalokkal berende-
zett kiülő és a szalonnasütő Tóth József
keze munkáját dicséri.  A helyiek ezúton
is köszönetüket fejezik ki az érintettek-
nek, hogy az Ajka Városszépítő Egyesület
segítségével a Közösségi tér kialakítása
Csékúton és Csikólegelőn TOP-7.1.1-16-H-
ERFA-2019-00405 pályázaton nyert ös�-
szegből megvalósulhatott a beruházás. Az
ünnepélyes átadásra még várni kell, de a
civilek örömmel látják, hogy amint bekö-
szöntött a jó idő egyre többen pihennek
meg az újonnan kialakított pihenőben.
Céljuk, hogy legyen egy tér, ahol a csé-
kútiak találkozhatnak, együtt hasznosan
tölthetik a szabadidejüket.
A közösségi tér birokba vételének ékes bi-
zonytéka, hogy a tavaly készült raklap-vi-
rágoskert mellett egy piros tetős manófa
került az út mellé, aminek olyan óriási si-
kere van, hogy sokan megállnak nézeget-
ni, fényképezkedni az erkélyéről kiintege-
tő törpével. 
(ta)
Fizetőssé válnak Ajkán
az elektromos töltőberendezések
A „Jedlik Ányos Terv”
Elektromos töltőállomás
alprogram keretében Ajkán
úgynevezett két „AC” (nor-
mál) töltőberendezés került
üzembe helyezésre 2018. jú-
niusában a Szabadság téren.
A kiépítésre került elektro-
mos töltőberendezések töl-
tőoszloponként 2 x 22 kW
teljesítményű (azaz két 22
kW-os töltést tud kiszolgálni
egyszerre) „Type 2” (csatla-
kozó 3x63A) típusú csatlako-
zókkal vannak ellátva. Vala-
mint Weiz testvérvárosunk
tapasztalatait felhasználva ke-
rékpártöltésre alkalmas csat-
lakozással is el vannak látva.
Így elektromos kerékpárok és
mozgássérültek elektromos
kocsijai is tölthetőek, mely a
mai napig ritkaság Magyaror-
szágon.
2021. évben 1232 töltésre
került sor és 110 gépjármű
használta rendszeresen. Már
az átadáskor jelezte, az ön-
kormányzat, hogy az igények
és a kihasználtság növekedé-
sével az ingyenesség meg fog
szűnni. A töltők üzemeltetését
E.ON végzi a felhasználók a
drivE.ON rendszeren keresz-
tül vehetik igénybe.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy
2022.04.26-tól az e-töltőkön is
bevezetésre kerül a díjfizetés
a „Type 2” töltőkön, a nor-
mál csatlakozó esetében nincs
díjfizetés, így e-kerékpárok és
mozgássérültek elektromos
kocsijának töltése továbbra is
lehetséges. A töltés ideje alatt
a gépjárművek parkolása to-
vábbra is díjmentes.
Ajkán, a Szabadság téren
AC töltő esetén:
129 Ft/kWh (0. perctől in-
dul) + 4 Ft/perc (a 120. meg-
kezdett percet követően)
éjszakai tarifa (20.00-6.00
óra között): 85 Ft/kWh
Fontos tudnivaló!
Azárakátállítása2022.április
26-án reggel 9:00-10:00 között
zajlik. Ebben az időinterval-
lumban a felhasználóink nem
tudnak töltést indítani az app-
likációból, a folyamatban lévő
töltéseket központilag leállítják
és erről értesítést küldenek.
Márkás cuccokra és háztartási gépekre
vadászik a nép a „lomis piacon”
 Lassan ébredezik vasárnap reggel a Devecser-meg�-
gyeserdei használtcikk piac, vagy ahogy a legtöbben
emlegetik, lomi. Április 10-én reggel néztünk körül a tér-
ség, és sok ajkai egyik kedvenc piacán. Megtudtuk, nem
csak áru, de embertípus is sokféle megfordul errefelé
Néhány autó, többnyire kö-
zépkategóriás áll a parkolóban.
A pandémia előtt szombaton és
vasárnap reggel nagy szerencse
kellett ahhoz, hogy kifogjon a
vásárló egy jó parkolóhelyet,
most már ez a veszély nem
fenyeget. Azt, hogy mennyi-
re leépült az egész, az üresen
álló helyiségek jelzik. Aki még
bírja, annak sem könnyű. Az
egyik árus, aki már vagy egy
évtizede kijár ide, úgy tudja,
már szinte senki sincs, aki csak
ebből élne. Vannak itt nyug-
díjasok, rokkantnyugdíjasok,
akinek más vállalkozása is van.
Azért csinálják, mert szeretik
ezt az elfoglaltságot, na meg a
befolyó pénzecskének is bőven
van helye. Van, amelyik hó-
napban a rezsire kell, máskor
a lapos tv árát egészítik ki vele,
vagy egy rövidebb nyaralás jö-
het ki belőle.
A panelból falura költözött
család pénztárcája szinte üres,
már csak használt dolgokra te-
lik neki. De nem baj, legalább
van saját kertjük, amit lehet
élvezni.
– A szombat most már az
erős nap, mindegy, hogy esik,
fúj vagy 35 fok van, vasár-
nap gyér a forgalom. Ma sem
számítunk másra - legyint az
egyik asszony. Férje hazament,
otthon is van dolog, ő sógor-
nőjével állja még a sarat délig.
– Lennénk tovább is, ha volna
értelme – tette hozzá.
Ő nem unatkozik, a bolt sze-
repét betöltő helyiség tele van
cipőkkel. A legtöbb divatosnak
is mondható és sok a „márkás”
isközöttük.Látunkújfarmere-
ket, amiken még az árcédula is
látható. Az egyik ilyen állítólag
15 euróba kerül - az majdnem
hatezer forint. Árusunk 1500
forintért árulja, de ha valaki
sokat vásárol vagy törzsvevő,
elviheti egy ezresért. Az „Adi-
das” vagy „Nike” cipő sem ke-
rül többe háromezernél...
A lazának ígérkező vasár-
napon valakinek bejött a nagy
fogás.
– Mennyibe kerül az a
Volkswagen? Karcsi érdeklő-
dik! – kiabál valaki az egyik
helyiségből.
– Nincs annak annyi pénze
– hasítja a levegőt a tulajdonos
hangja. 
Aztán pár perc múlva indul
a tréler. Hát volt annyi pénze
Karcsinak. Vagy valaki más-
nak.
A Devecseri önkormányzat
területén levő üzlethelyiségek
között sok áll üresen. A pandé-
mia és az azzal járó bizonyta-
lanság a használtcikk üzletnek
sem tett jót. Sok árus elment
dolgozni valahova a környék-
re, aztán munka mellett már
nem tudja vállalni a seftelést.
Árubeszerzés, pakolás, egész
hétvégén – nem könnyű. Pe-
dig a fénykorban még Pestről is
jártak le nagy kocsikkal, után-
futókkal. Több énekes, ismert
ember is megfordult errefe-
lé. Egyikük, mint potenciális
vásárló egy tűrhető kinézetű
felnőtt kerékpárért sokallt 15
ezer forintot – meséli alkalmi
árus-ismerősünk.
– Vitatkozott kicsit, aztán
mikor látta, hogy nem sikerül
kibulizni az általa kigondolt
összeget, elviharzott. Előtte
való héten pedig dicsekedett
egy bulvárlapnak, hogy milyen
menő az úszómedencéje.
Az árusok egy év után már
ránézésre tudják, ki hogyan
fog viselkedni. Alkalmi beszél-
getőpartnerünk már több éve
kínálja portékáját.
– Az átlagos szinten élő
többség köszön, ki tudja mon-
dani, hogy legyen szíves mu-
tassa meg és azt, hogy köszö-
nöm. Ők, ha valamit kivesznek
a többi áru közül, megnézik
de szépen vissza is teszik. Az-
tán vannak a maguktól elszállt
pipik, hatalmas illatfelhőben,
affektálnak, turkálnak, nekik
semmi sem jó. Össze-vissza
dobálják a holmikat, minden-
re van valami ellenvetésük. Ha
kék, miért kék, ha nem kék,
miért nem kék? Bennünket
levegőnek néznek, ha szólunk,
megsértődnek és elvonulnak.
Nem sajnáljuk. Jellegzetes fi-
gurák még a nagy autóval
begurulók, akik nagyhangon
berohannak, aztán mindenből
alkudnának. Nekik még az in-
gyen is túl drága. 
Ottjártunkkor szembetűnő
volt, hogy a piac tele van hősu-
gárzóval, amire reméljük, pár
hónapig már nem lesz szükség.
Ugyancsak sok volt a kávéfőző,
a kotyogótól az éttermekben
használatosig, a téli és nyári
gumi, kerékpár, kerti bútor.
Egy ajkai is azokból váloga-
tott. Megkérdeztük, miért itt
nézett körül? Elmondta, hogy
szereti a devecseri piacot. Az
árusokat is ismeri már, ezért
megbízik bennük. Soha nem
csalódott még az itteniekben.
A múlt héten cipőket vett, ta-
vaszi kabátokat és néhány já-
tékot – amikkel a Nyuszi lepi
majd meg szeretteit.
(ta) 
Tipikus „üzletbelső” (Fotó: Gyarmati)
Az örök slágercikk a kerékpár. Főleg, mióta az új járművek
több százezer forintot is kóstálhatnak (Fotó: Gyarmati)
Nyertek a Vízikékek
a Happy napon
Sportszer vásárlási utalványt nyert 100 ezer forint ér-
tékben a Happy hét keretében készített és beküldött
pályázatukkal az Ajka Városi Óvoda Vízikék intézménye,
tudtuk meg dr. Balatinczné Németh Mónika óvodaveze-
tő helyettestől. A vízfogyasztás hasznosságára a figyel-
met felhívó országos pályázatot 12. alkalommal írták
ki. A feladat egy film készítése volt, amelynek témája a
tudatos vízhasználat. A Sün Dorottya csoport tagjai fes-
tékkel színezték a vizet, amelybe salátaleveleket tettek,
és amint felszívódott, a festék mutatta azt, hogy a nö-
vény hajszálereiben hogyan árad szét a víz. A Somvirág
csoportban a gyerekek boltost játszottak, és víz alapú
termékeket vásároltak.
(ta) 
Keserédes komédia
Szeretettel várunk minden kedves vendéget Oszvald
Marika és Fodor Zsóka előadásában az Összezárva című
keserédes komédiára április 28-án 19.00 órakor a műve-
lődési központ színháztermébe.
Összezárva: napjaink kimondatlan aktualitása, a jár-
ványhelyzet okozta, egymással való összezártság – min-
denki számára ismerős – élménye.
Összezárva: a saját emlékektől, rémképektől, sőt a bűn-
tudattól való menekülés lehetetlensége, annak felisme-
rése, hogy a múlt árnyai mindig mindenhová elkísérnek
minket.
Van-e kiút ezekből az összezárt helyzetekből...?
Az Összezárva című kortárs dráma két idős hölgy Viola
(Oszvald Marika) és Paula (Fodor Zsóka) nyugdíjas ott-
honban töltött napjait mutatja be... Bár a mű egyetlen
helyen játszódik mégis egy hatalmas utazásnak lehet-
nek tanúi a nézők: utazás a múltba, az emlékek világába.
A darab számos előre- és visszautalással hívja játékra és
egyben egy lelki-érzelmi nyomozásra a nézőt. Mi bújik
meg a két hölgy múltjában? Milyen gondolatok, érzel-
mek rejtőznek a cselekedeteik mögött?
A darab alcíme keserédes komédia. Az előadás mindkét
felvonásán végighúzódik a humor, de az érintett témák
tapinthatóvá teszik az egyre fokozódó feszültséget is.
Olyan karaktereket ismerünk meg, akik sokszor vissza-
tekintenek, mégis akarnak még valamit az élettől, egy-
mástól, önmaguktól. Szórakozást? Társas kapcsolatot?
Önfeledtséget? Megtisztulást? Felszabadulást? Megbo-
csátást?
Talán a végére kiderül...
Főszereplők: Oszvald Marika és Fodor Zsóka. Írta: Csík
Csaba és Csontos Orsolya
Rendezte: Kinizsi Ottó.
Jegyek a művelődési központ információs pultjánál és
online a jegy.hu oldalon válthatók!
ASZ
5
2022. ÁPRILIS 22.
Humanitárius összefogás Ajkán (1.)
 Városunkat sem kerüli el az Ukrajnában folyó ször-
nyű háborúnak a hatása, hiszen a Le Bélier Magyaror-
szág Formaöntöde Zrt. alkalmazottai között nem kis
számban ukránok is dolgoznak.
A háború elől menekülve több munkás hozzátartozó-
ja Ajkára érkezett. A város és a cég nem hagyja magára
ezeket a családokat, gyerekeket, amiben csak tudják
támogatják őket, hiszen a legfontosabbakat, az otthon
melegét, a barátokat, a kedvenc állataikat, játszóhelye-
iket el kellett hagyniuk, azokat nem lehet pótolni, csak
némileg enyhíteni lehet a hiányukat. Ezen próbál segíte-
ni a humanitárius összefogás.
Pad Ferenc, az Ajkai Alu-
míniumipari Szakszervezet
elnöke értesült elsőként („hi-
vatalból is”) a Le Béliernél
dolgozó ukrán munkatársak
családtagjainak az érkezé-
séről. Egyeztetett Fábián
Gábor igazgatóval a legfon-
tosabb teendőkről. Hivata-
los okmányuk nem lévén
segítették azok beszerzését,
hogy az érintettek itt Ajkán
lakhassanak, esetleg munkát
is vállalhassanak. Az Ajkai
Rendőrkapitányság készsé-
gesen segített ebben.
Közvetlen kapcsolatban
Fekésházi Olga tolmács van a
menekültekkel, aki tájékoz-
tatott bennünket a jelenlegi
helyzetről.
– A Le Bélier Magyaror-
szág Formaöntöde Zrt. ajkai
gyáregysége öt éve foglal-
koztat ukrán munkaválla-
lókat, többnyire férfiakat,
de vannak, akik párjukkal
érkeztek. Ők operátori po-
zícióban dolgoznak. Ukraj-
na különböző településeiről
jöttek városunkba: Huszt,
Ungvár, Munkács és megyéi,
illetve vannak Ogyessza, Ki-
jev, Mikolaiv és Herson me-
gyei településeken lakók is
közöttük.
A kialakult háború miatt
sokan menekülni kénysze-
rültek, a Le Bélier  munka-
vállalói között is van, aki-
nek a felesége és gyermeke is
Ajkára érkezett, akik pedig
párban dolgoznak azok gyer-
mekeiket utaztatták ide. Idő-
közben néhányan hazafias
kötelességből visszamentek
Ukrajnába – tudtuk meg a Le
Bélier ukrán-orosz-magyar
tolmácsától.
Dienes Kata, a cég HR ve-
zetője tájékoztatott, hogy a
Le Bélier cégcsoport a há-
ború és az azzal összefüg-
gő emberi tragédiák miatt
humanitárius segítségként
összeállított egy adomány-
csomagot az ukrán munka-
társak hozzátartozóinak. A
családok nagy részét a Pi-
henőházban szállásolták el,
emellett pénzbeli és tárgyi
adományban is részesültek.
A gyermekek arcára játékok-
kal csaltak mosolyt, amiket
David Guffroy, a cégcsoport
vezérigazgatója adott át.
A gyerekek közül néhá-
nyan ukrán digitális okta-
tásban részesülnek. A többi
diák részére az ajkai Eöt-
vös-Kossuth iskolában bizto-
sítanak oktatást. A gyerekek
nem beszélnek magyarul,
mint ahogyan a szülők sem,
viszont a tantestület támoga-
tásával hamarosan magyar
nyelvi képzést is kapnak.
Kata elmondta, hogy a gyer-
mekek közül többen az FC
Ajka utánpótlás csapataiban
edzhetnek, ahol Jákli Péter
utánpótlás szakág vezető se-
gít nekik a beilleszkedésben.
Az Eötvös Loránd-Kossuth
Lajos Általános Iskola vezeté-
se, amikor értesült az érkező
gyerekekről, szinte azonnal
felkereste a fenntartó Pápai
Tankerületi Központ igazga-
tóját Egyházi Andreát azzal
a kéréssel, hogy engedélyezze
az iskola számára a befoga-
dást, annál is inkább, mivel
már eddig is tanultak náluk
ukrán gyermekek. A kapott
engedélyt követően Balogh
Béla intézményvezető, dr.
Horváth József alpolgármes-
ter és Pad Ferenc tájékozó-
dó eszmecseréje után április
elejéig hét gyermek érkezett
az iskolába 9 éves kortól 15
évesig. A gyerekek nem tud-
nak magyarul, és az eddig
tanult angol és német nyel-
ven is nehezen boldogulnak,
így eleinte a kézzel lábbal
mutogatás volt a „nemzetkö-
zi nyelv”. Örvendetes, hogy
azok, akik már régebb óta
itt vannak, sokat tudnak se-
gíteni a kommunikációban,
de a még orosz nyelvet tanult
tanárok is előszedik a több
évtized alatt passzívvá ala-
kult nyelvtudásukat és ők is
könnyebbé teszik a kapcsola-
tépítést. (Más kérdés, hogy a
gyerekek mennyire örülnek,
ha oroszul beszélnek hozzá-
juk… - L. S.)
Mádlné Rozner Melinda, a
negyedik osztály tanítónője
elmondta, hogy eddig csak
pozitív élményei vannak. Egy
ukrán diák már régebb óta itt
van és ő is sokat tud segíteni az
osztálynak. Most egy kislány
és egy kisfiú érkezett, akiket
szeretgetnek, simogatnak az
osztálytársak, nem hagyják
magukra, bátorítják őket. A
pedagógus szerint megpróbál-
ják ebből a kényszerhelyzetből
a legtöbbet kihozni. Ennek so-
rán megtanulnak egymáshoz
alkalmazkodni, tapintatosak
lenni, sőt megismerik egymás
szokásait, kultúráját is.
Balogh Béla intézmény-
vezető arról tájékoztatott,
hogy többségében az egykori
Viktória panzióban laknak a
gyerekek a hozzátartozóik-
kal együtt, de van Devecser-
ben lakó is közöttük. A napi
háromszori étkezést a város
önkormányzata biztosítja
számukra. Az iskola házi-
rendje az ukrán gyerekekre
is vonatkozik, de eddig nem
volt velük probléma. Szeré-
nyek, megilletődöttek. Az
pedig nagyon fontos, hogy
nem gyerekmegőrzést vállalt
az oktatási intézmény. Egye-
lőre ugyan csak a készség-
tantárgyakban tudnak aktí-
van részt venni a gyerekek,
de az ukrán-magyar oktatást
is elkezdik, ami sokat fog se-
gíteni a mindennapok boldo-
gulásában.
Kupi Andrea Éva, az Aj-
kai Család-és Gyermekjóléti
Központ intézményvezetője
informált bennünket, hogy
a nap 24 órájában elérhető a
20-226-2322-es adományvo-
nal, ahol tájékoztatást adnak
az aktuális igények tekinte-
tében és információt nyújta-
nak. Eddig főleg adományok
és önkéntesség felajánlásá-
val kapcsolatban érkeztek
hívások, ebből is látható,
hogy az ajkai emberek segí-
tőkészek. Az önkormányzat
is nyitott egy bankszámlát,
az esetleges pénzbeli ado-
mányok számára. Ennek
száma: 12001008-01713627-
02900008.
Az ajkai széleskörű össze-
fogás az itt helyben dolgozó
Le Bélier Magyarország For-
maöntöde Zrt. ukrán mun-
katársak családtagjainak a
beilleszkedésének a kön�-
nyebbé tételét segíti. Mivel
mindannyian vissza szeret-
nének menni, ha a helyzet
engedi, reméljük, hogy erre
az átmeneti időszakra szíve-
sen fognak visszaemlékezni.
Cs.B.É. 
Nemrég kiásott sírok a Kijev melleti Irpinben
 (Fotó: Ukrán Nagykövetség.)
Egy ukrán kisfiú FC Ajka mezt kapott a fociedzéshez
 (Fotó: Le Bélier Magyarország Formaöntöde Zrt.)
„Kávét helyettesítő légzés”
A helyes levegővétel áldásos hatásai
 Emelt fővel, egyenes tartással járni, nem csak mél-
tóságot kölcsönöz és mutatja lelki állapotunkat, de még
a légzésünket is befolyásolja. Lelki életünk tehát erős
hatást gyakorol fizikai egészségünkre. A fenti monda-
tok talán nem mindenki számára jelentenek újdonságot,
mégsem gondoljuk végig a hétköznapokban, hogy mek-
kora segítséget jelenthet a helyes légzés.
Szabó Attila nevét megje-
gyezhettük már a „Gyógyító
ételek, gyógyító gondolatok”
előadás sorozat kapcsán. Az
ismertetők egyelőre ugyan
befejeződtek, de az Ajkán
verbuválódott közösség idő-
ről időre találkozik, beszél-
get és tapasztalatokat cserél.
A közelmúltban ismét olyan
témát boncolgattak, ami
mindannyiunkat érint, hi-
szen víz és étel nélkül kibír
az ember néhány napot, ám
levegő nélkül ez csak percek-
ben mérhető. (Koncz Zsuzsa
szerint „csak az első öt perc
a nehéz” – igaz, ez más lap-
ra tartozik, de a humorérzék
mégiscsak fontos.) Oxigén-
dús környezetben pezseg az
élet. Ezt lenne jó megvalósí-
tani, de nem is olyan könnyű.
Mérések szerint egy lélegzet-
vétellel a hegyekben százezer
porszemcsét lélegzünk be,
a tengerparton ötszázezret,
a városban már ötvenmilli-
ót. A sort lehetne még foly-
tatni, de az már sokkoló,
így inkább helyezzük arra a
hangsúlyt, hogy próbáljunk
meg minél több időt tölteni
az erdőben, a hegyekben és
a vízpartokon. (Az abszolút
pormentes levegő is lehet ká-
ros – a szerk.)
A helyes légzés pozití-
van hat az egészségünkre.
Az ülőmunka, a sokáig egy
helyben állás és a görnye-
dő testhelyzet miatt szűken
használjuk a tüdőkapacitá-
sunkat. Aki ilyen munkát
végez, tudja, hogy gyakran
érez fáradtságot, és bár azzal
is tisztában van, hogy ilyen-
kor a kávé nem segít, mégis
ahhoz nyúl először. Ilyenkor
vethetjük be a „kávét helyet-
tesítő” erőteljes, mély lég-
zést. Szerencsére a nőknek
már nem kell fűzőt horda-
niuk, úgyhogy ez viszony-
lag könnyen megvalósítható
– de azért vannak még más,
egyéb tényezők. Ilyen példá-
ul a terhesség, amikor lehe-
tetlen a hasi légzés. Ülő hely-
zetben felső mellkasi légzést
végzünk, vagyis a tüdőnknek
csak kis részét használjuk.
Járás közben már alsó mell-
kasi légzést is végzünk. Érde-
kesség, hogy a gyerekek hasi
légzéssel lélegeznek - amíg
nem járnak iskolába, mert
ott ezt is elrontjuk.
A légzésben részt vesznek
a hasizmok, az oldalsó hasiz-
mok, a hátizmok, a melliz-
mok, a bordaközi izmok és
a nyakizmok. A belégzés és
a kilégzés dinamikus egyen-
súlyban van. Belégzésnél a
vérnyomás és a pulzusszám
nő, kilégzésnél a vérnyomás
csökken. Ha fáradtak va-
gyunk, a belégzési fázist kell
erősítenünk. Ha feszültek
vagyunk, hosszan kell kilé-
legezni, attól megnyugszik a
szív. Magas vérnyomás ese-
tén érdemes alkalmazni a
4-7-9 vérnyomáscsökkentő
légzést: négyre belélegzünk,
hétig bent tartjuk a levegőt,
kilencre kifújjuk.
A motorizált országokban
sajnos egyre nő a tüdőbete-
gek száma. Aki egészséges
vagy tüdőbeteg és mélyeb-
ben, alaposabban érdeklő-
dik a légzés sokrétű hatásait
illetően, annak hasznos le-
het Lengyel László: „Légző-
torna - légzésszabályozás”
című könyve. Az allergiás,
asztmás betegeknek segíthet
az úgynevezett Buteyko lég-
zéstechnika, ami kitágítja az
ereket, amik a szervezetben
az allergiás reakcióknál, az
asztmánál és a magas vér-
nyomásnál összehúzódnak.
Számos hasznos információt
találhatunk erről is a külön-
böző weboldalakon.
RÉ 
ASZ 6 2022. ÁPRILIS 22.
Az ajkai Nagy László Városi Könyvtár
és Szabadidő Központ programjai
Április 22. (péntek) 18.00 órakor Duma Aktuál - Hadházi
László, Kovács András Péter, Litkai Gergely, Ceglédi Zol-
tán és Lovász László közreműködésével a művelődési
központ színháztermében. Jegyek kaphatók a Classic
Travelnél és interneten.
Április 24-én (vasárnap) Tóth László vízi emléktúra a
Marcal folyón Malomsok-Koroncó útvonalon. Találkozás:
8.00 órakor az ajkai Szent István u. 52. Csónaktárolónál.
Jelentkezés április 20-ig, a 06/30/270-3262-es telefon-
számom lehetséges.
Április 25-én (hétfő) 09.00 órakor a Filharmónia Ma-
gyarország ifjúsági bérletének záró előadása a művelő-
dési központ színháztermében.
Április 28-án (csütörtök) 19.00 órakor Összezárva cím-
mel keserédes komédia Oszvald Marika és Fodor Zsóka
előadásában a művelődési központ színháztermében.
Április 30-án (szombat) gyalogos túra Mencshelyre, a
Vulkán tanösvény és a Kossuth-kilátó felkeresése. Talál-
kozás a VMK hátsó parkolójában 7.30 órakor.
Május 1-jén (vasárnap) 9.30 órától Tavaszköszöntő retró
majális és vidámpark az Agórán és a Polgármesteri Hiva-
tal parkolójában (lásd a program plakátját lapunkban!
A KULTIK AJKA MOZI MŰSORA
2022. április 21. – április 27.
Az elveszett város 2D – amerikai romantikus vígjáték,
akciófilm, kalandfilm, 112 perc (12) - vetítési időpontok:
csütörtök, hétfő, kedd, szerda 15:45, péntek, szombat, va-
sárnap 15:40, valamint minden nap 20:30.
Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai
2D – amerikai fantasy, családi kalandfilm, 142 perc (12) -
vetítési időpontok: minden nap 17:45.
Sonic, a sündisznó 2. 2D – amerikai akció-vígjáték, ka-
landfilm, 122 perc (12) - vetítési időpontok: szombat és
vasárnap 13:20.
A mesék nem mindig gyerekeknek szólnak
Ifjúsági színdarabot hoztak a Múzsák
 A Múzsák Társulat előadásában láthattuk Lewis Car-
roll: „Alice Csodaországban” című zenés mesejátékát
április 13-án a művelődési központ színháztermében. Az
előadásra elsősorban a felső tagozatos diákokat várták.
A kétfelvonásos darabot
magas színvonalon adta elő a
társulat, igazi professzionális
munkát végeztek. A színészek
kiválasztása a karakterekre,
az ének, a zene és a tánc össz-
hangja kiválóan sikerült. A
jelmezeket és a díszleteket
színesen, változatosan állí-
tották össze, kreatív színpadi
megoldásokat láthattunk, na-
gyon jól alkalmazták a fények
és árnyékok kontrasztját. Ez
nagyban hozzájárult a lát-
vány élvezhetőségéhez. Nem
mindennap lehetünk részesei
ennyire összeszedett, tökéle-
tesen megkomponált színházi
előadásnak.
Mégis, a közönség egy ré-
szét nem sikerült igazán be-
vonni a cselekménybe. Talán
azért, mert a mesékről az él
a köztudatban, hogy a gye-
rekeknek szólnak. Ez a mű
nagyon jó példa arra, hogy
ez nem feltétlenül igaz. A fi-
atalabb korosztály számára
– mint ebben az esetben is –
még nehezen érthetők a filo-
zofikus párbeszédek, az elvont
tartalom és mondanivaló. Az
ifjúsági darabot nem véletle-
nül ajánlották a felső tagoza-
tos iskolásoknak és a felnőt-
teknek. A közönség soraiban
azonban kevesen képviselték
ezt a korosztályt. A színpadon
zajló eseményekre nem tudtak
úgy reagálni, mint ahogyan
az várható lett volna. A szü-
netben és az előadás végén ki-
szűrődő beszélgetésekből arra
lehetett következtetni, hogy
inkább a gyerekeket kísérő
felnőtteknek nyerte el tetszé-
sét az előadás: olyan is volt,
aki megnézte a társulat pon-
tos nevét, mert szeretné látni a
többi darabját is.
A főszereplő, Alice, egy szi-
lárd jellem, akin nem lehet
uralkodni, ő nem tartja magát
alattvalónak. Nem tolerálja az
igazságtalanságot és ragasz-
kodik a lelke szabadságához.
Ez mindig a nehezebb út. A
társadalomban, éppen úgy,
mint a mesében, az ember
gyakran érezheti magát egye-
dül, ha más utakon jár, mint
a többség. A diktatórikus
uralkodó, esetünkben a Szív-
királynő, tehetetlen az olyan
személyiségekkel szemben,
akiknek önálló gondolataik
vannak. Az erőszak ugyanis
nem helyettesíti az érveket. A
gondolkodó emberek kielégí-
tő válaszokat várnak a kérdé-
seikre. A viktoriánus Anglia
írójának mondanivalója, aki
eredetileg az uralkodó Vik-
tória királynőt figurázta ki
a Szívkirálynő karakterével
örökérvényűnek mondható.
Ugyanakkor arra is rámu-
tatott a szerző, hogy csodaor-
szágban élünk, feltéve, ha ké-
pesek vagyunk azt meglátni.
Az élet egy nagy kaland, vagy
ha úgy tetszik „színház az
egész világ” – mint ahogyan
azt William Shakespeare állí-
totta.
RÉ 
A színpadkép tág teret engedett a fantáziának (Fotó: Gyarmati)
Tavaszköszöntő
retro majális Ajkán
2022. május 1.
Szabadtéri szórakoztató és kulturális rendezvények az
Agórán.
Vidámpark, légvár a Polgármesteri Hivatal parkolójában
Program:
9.30 Májusfaállítás és tavaszköszöntő műsor az Agórán
Köszöntőt mond: Johanidesz Sándor önkormányzati
képviselő
Közreműködik: Ajka Városi Bányász Fúvószenekar, Kö-
söntyű óvodás tánccsoport és az
Ajka-Padragkút Táncegyüttes Senior csoportja
10.00 Felvonulás Ajka város lakóival (útvonal: Kossuth
utca-Semmelweis utca-Agóra)
10.30 Nevesincs együttes gyermekkoncertje a szabadté-
ri színpadon az Agórán
Délután:
16.00 	 Ajka-Padragkút Táncegyüttes műsora
16.40 	 Gyermekműsor H. Szabó Andreával: Tündérkert-
daloló
17.20 	 Platina Táncstúdió előadása
17.40 	 Dinamik Rock and Roll Klub fellépése
18.15 	 Bahar Orientális Hastánc Egyesület táncosai
18.35 	 Hidasi Réka énekel
20.00 	 Ünnepi beszédet mond: Pad Ferenc az Ajkai Alu-
míniumipari Szakszervezet elnöke, önkormányzati kép-
viselő
,,Dalolj csak jó harmonikám...”- Solymos Tóni és zenész-
barátai műsora
Rendezők: Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet, Nagy
László Városi Művelődési Központ és Könyvtár.
Támogatók: Ajka város Önkormányzata, Silkem Hungary
Kft., Le Belier Magyarország Zrt.
Balkáni népzene
mai hangszerekkel
 Mindig figyeljünk a valódi értékekre! Ez volt a leg-
fontosabb üzenete a Balkan Union zenekar nagy sikerű
koncertjének, melyet április 6-án tartottak a művelő-
dési központ színháztermében. A Filharmónia Magyar-
ország ifjúsági hangversenybérletének második előa-
dására városunk általános és középiskolái mellett a
térség oktatási intézményeiből is érkeztek diákok telje-
sen megtöltve a nézőteret. A délelőtt 9 órakor kezdődő
előadáson balkáni népzene, magyar népdal és világzene
is felcsendült.
Az együttes tagjai Kertész
Ákos (kajon), Máté László
(basszusgitár) és Tóth Bagi
Csaba (elektromos gitár) több
száz ifjúsági előadással a hátuk
mögött egy jó hangulatú, inter-
aktív koncerten mutatták be a
közönségnek a szerb, macedón,
bolgár, török és horvát népze-
nét, amit sajátos módon ötvöz-
tek a jazz és a blues elemeivel.
A balkáni térség muzsikája
nagyon változatos. A magyar
népzenéhez és a klasszikus
zenéhez szokott fülnek a pá-
ratlan lüktetés miatt külön-
legesnek tűnik. A műsor első
felében táncokat és népdalo-
kat hallhattak a diákok, majd
az Elment a két lány kezdetű
magyar népdal után a XX.
század stílusirányzatai, a jazz,
a blues és a rock zárták a rend-
hagyó énekórát. Az előadáson
a hangszerismertető mellett
felhívták a fiatalok a figyel-
mét arra, hogy a több száz
éves népdalokban megtalál-
hatók mindazok az üzenetek,
amik a mai ember számára
is fontosak lehetnek. A régiek
egyszerűen kiénekelték ma-
gukból bánataikat, örömeiket,
jó lenne, ha ez a szokás újból
felelevenedne!
– A saját kultúránkkal és a
környező népek kultúrájával
foglalkozni szerintem köteles-
ségünk. A saját kultúránkat
ápolni, azt a feltörekvő fia-
tal generáció számára átadni
fontos feladat, hiszen övék a
jövő és nekik kell tovább vinni
azokat az értékeket, amik ben-
nünket, mint nemzetet is meg-
határoznak – fogalmazott a
zenekar ifjúsági koncertekért
felelős tagja, Kertész Ákos.
Céljuk egy olyan, az emberek
közötti hasonlóságokon ala-
puló világzene megalkotása,
melyben a világ különféle tájai
egy közös nyelvet alkotva ta-
lálkoznak a zenén keresztül.
NéNo 
A Balkan Union a vmk színpadán (Fotó: a szerző)
ASZ
7
2022. ÁPRILIS 22.
Főszerkesztő: Lékó Sándor. • Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@freemail.hu. • Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. •Felelős kiadó: Vallerné Horváth Andrea ügyvezető. • Postacím: 8400 Ajka, Rákóczi F
. utca 8. fsz. 1.
Telefon: 06-88/750-550 • Hirdetésfelvétel a kiadó címén. • Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com • A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. • Nyomtatás: : ADC Hungary Kft. • Megjelenik
12 600 példányszámban. • Terjeszti a Westpost KFT. A lap ingyenes. • Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni!
ISSN: 0238-6267
Városi hetilap. A lapot alapította Ajka Város Önkormányzata.
Fontos három pont Szentlőrincen
 A Merkantil Bank Liga 33. fordulójában az FC Ajka
felnőtt labdarúgó csapata a Baranya megyei Szentlőrinc
SE otthonába látogatott húsvét vasárnapján. A két csa-
pat negyedik alkalommal mérhette össze tudását.
Az első lövés hazai oldalon
adódott a 6. percben, Drljo
Andrija próbálkozott, azon-
ban Horváth könnyen védett.
A 12. percben Gaál Bálint
tűzte kapura a labdát, de lö-
vése pontatlannak bizonyult.
Három perccel később kisebb
kakaskodás alakult ki a pá-
lyán, a játékvezető Szabónak
és Lehoczkynak egy-egy sár-
ga lapot osztott ki. Az Ajka
pontosan és fegyelmezetten
játszatta a játékszert a hazai
csapat térfelén, így nem esett
váratlanul Szarka találata. A
29. percben Hajagos ejtette ki
a labdát Szarka Ákos elé, aki
négy méterről nem hibázott,
és a hálóba lőtt, 0-1. A 41.
percben Csizmadia eresztett
el egy lövést a 16-os vonalá-
ról, de Hajagos könnyen fogta
a labdát. A második félidő-
ben felvette a ritmust a hazai
alakulat, az 55. percben Hesz
ívelte be a labdát Németh Bar-
nabásnak, de a támadó lövé-
sét hatalmas bravúrral hárí-
totta Horváth Dániel. A 67.
percben Csizmadia fejére va-
rázsolták a labdát jobb oldal-
ról, azonban a fejest hatalmas
lélekjelenléttel védte Hajagos.
A 75. percben Szabó Máté vé-
gezhetett el egy szabadrúgást
az ajkai kaputól mindössze 22
méterről, de Horváth Dániel
ezt is kipiszkálta a bal felső
sarokból. A találkozó hajrá-
jában inkább a sárga lapok
domináltak, helyzetek, ak-
ciók már nem igen akadtak.
A hármas sípszó elhangzása
után a vendégek nigériai játé-
kosa Onuigbo Maduka piros
lapot kapott, miután labdá-
val megrúgta Tajthy Tamást.
Az ajkai csapat összességében
jobban játszott, és nagyon
fontos három ponttal gazda-
godott. Szentlőrinc SE – FC
Ajka 0-1.
Marián Sluka: – Negyed-
szerre sem sikerült megtörni
a hazai pálya átkát. Nem fog-
juk fel, hogy a bajnokságnak
ebben a szakaszában még na-
gyobb akaratra lenne szüksé-
günk, az első félidőben ez nem
látszott rajtunk, a vége pedig
egy potyagól lett. A szünetben
változtattunk, feljavultunk,
még egy kicsit türelmesebben
kellett volna játszani. A to-
vábbiakban fontos lesz, hogy
megnyerjük azokat a mezőny-
beli párharcokat, amiket ed-
dig nem sikerült.
Kis Károly: – Az első félidő
alapján megérdemelten nyer-
tük meg a mérkőzést. A máso-
dikban a hazaiak sokat tettek
az egyenlítésért, de masszívan
és agresszívan védekeztünk.
A sérültek visszatérése és a
Covid-fertőzés után négyből
három meccset megnyertünk,
ezért előrefelé tekintünk, re-
méljük, újabb egy-két helyet
tudunk még előre lépni.
BD 
Vereség a listavezető otthonában
 Az amatőr női NB I/B 24. fordulójában az ajkai ko-
sarasok a listavezető Csata DSE otthonába látogattak.
Nem ígérkezett könnyű feladatnak a győzelem, mivel a
fővárosiak zsinórban tíz mérkőzést nyertek, és a szezon
során csupán kétszer szenvedtek vereséget.
A második percig kellett
várni az első pontokra. Ek-
kor Gyöngyösi Janka pró-
bálkozása bizonyult sike-
resnek. Néhány másodperc-
cel később Hizsnyik Dóra
egyenlített, azonban hazai
oldalról Szörényi Laura két-
szer is triplázott egy percen
belül.
Az első negyed végéig kié-
lezett és szoros párharc folyt
a parkettán (25-19). A máso-
dik játékrész elején a hazaiak
játékosa, Toman Petra alapo-
san belekezdett a pontok ter-
melésébe, hiszen fél perc alatt
három közeli próbálkozása
jutott a gyűrűbe. Székely-Hor-
váth erre egy három pontossal
válaszolt. A hazaiak magasabb
fordulatszámra kapcsoltak,
ami több hibára késztette az
ajkai csapatot. Megszapo-
rodtak az eladott labdák, és
a sikertelen dobások száma.
Félidőben 49-26 volt az állás a
fővárosiak javára.
A harmadik negyedben
próbált felzárkózni az Ajka,
azonban a DSE Toman vezér-
letével nem adott esélyt. A 17
éves Toman Petra öt percen
belül 11 ponttal toldotta meg
csapata teljesítményét, így az
utolsó negyedre 72-36-al for-
dulhattak a felek. Az utolsó
tíz percben Lendér Lilla illet-
ve Munteán Lili próbálta meg
kozmetikázni az eredményt,
azonban a hazaiak erre nem
hagytak sok esélyt. Csata DSE
– Ajka 98-46
BD 
Nagyot mentek a bmx-esek
 Ajkarendek nevét 27 ország 1180 versenyzője tanul-
ta Veronában az április elején tartott BMX Európa ku-
pán. Reicher Flóra, az Ajkarendeki BMX Cross Egyesület
versenyzője mindössze kilenc éves, de már többszö-
rösen megmutatta, van helye az élvonalban. Teljesít-
ménye azért is figyelemre méltó, mert Magyarország
legfiatalabb, mindössze három éve alakult csapatának
tagjaként, egy 50 méteres pumpapályán gyakorolva áll
rajthoz a több évtizede sikeres, a legmodernebb pályán
versenyző kortársaival.
Flóra olyan hátrányból
indul, mintha valaki a für-
dőkádban készülne egy
úszóbajnokságra. A kiváló
szakemberek által irányított
kicsi hölgy tehetsége és szor-
galma azonban így is utat tör
magának.
A hátrány leküzdésére
Beszerdik Krisztián edző és
Reicher Zoltán, Flóra édes-
apja kereste a lehetőséget.
Meg is találta egy francia-
országi edzőtáborban, ahol
négy tehetséges versenyző-
jük felkészülését a magyar
származású Bujáki Bence
segítette, aki állt már a vi-
lágranglista 28. helyén is. A
veronai verseny előtt öt na-
pot töltöttek kint, 6-7 pályán
edzettek, előfordult, hogy
egy nap alatt hat órát is.
Flóra és a fiúk, Beszerdik
Bence, Mátics Zétény és Mars
Áron szorgalmasan gyako-
roltak, tudták, hogy az élvo-
nalbeli pályák kipróbálásával
nagy előnyhöz jutnak. Rei-
cher Zoltán elmondta, hogy
a technika fejlesztésén túl
más országok versenyzőinek
a stílusát is megismerhet-
ték. Megtapasztalták, hogy
milyen fontos az alázat egy
sportoló számára, az edző
tisztelete, és a teljes bizalom.
Az edzőtáborból a ver-
senyre mentek, ahol fáradt-
ságuk ellenére kiválóan
helytálltak. A 15 éves kor-
csoportban Bence és Zétény,
a 12 éveseknél Áron a közép-
mezőnyben végzett.
Reicher Zoltán hozzátette,
a 400 méteres pályán sprint-
futam zajlik, és a 30-50 má-
sodperc alatt dől el minden.
Fejben és fizikailag „ott kell
lenni”, nincs lehetőség be-
osztani az erőt, nincs lehető-
ség később javítani.
A sportolók régi vágya
is hamarosan valóra válik:
pályázaton nyertek egy 400
méteres, széles pálya építé-
sére. A munkát hamarosan
kezdik a Bolgárkertben, az
eddig a dobóatléták által
használt részen.
Kiváló a szülői háttér,
minden család segít, amiben
tud. Az új hely nem csupán
komolyabb szakmai mun-
kára lesz alkalmas, hanem
lehetőséget biztosít más
érdeklődőknek arra, hogy
csatlakozzanak a Veronát
megjárt csapathoz.
(ta) 
A lelkes csapat nemsokára új otthonra lelhet a Bolgárkert-
ben (Fotó: Gyarmati)
Az Óriások (sárgában) felnőttek a feladathoz
 (Fotó: Gyarmati) Ez a sport elsősorban a lendületről szól (Fotó: Gyarmati)
Több éves munkával lettek elsők
Magyar kupa győzelem:
hatalmas bravúr
a Jégcsarnokban
 Az ajkai Óriások Jégkorong SE U12-es csapata meg-
nyerte a Magyar Kupát. Mindkét döntős csoportban – az
„A”-ban és a „B”-ben is – a végső körbe került három-há-
rom csapat vehetett részt a döntőben. Az ajkaiak az A
csoportban hódították el a trófeát.
A döntőre április 10-én
hazai pályán, az ajkai Jég-
csarnokban került sor. Az
első meccsen 5:1-es győzel-
met arattak az Óriások a
székesfehérvári Ifj. Ocskay
Gábor Jégkorong Akadémia
ellen. A második mérkőzé-
sen a MAC Budapest ellen
3:3-as döntetlent követően
büntető párbajjal dőlt el a
mérkőzés az ajkaiak javára.
Így két győzelemmel az Aj-
kai Óriások U12-es csapata
nyerte meg a Magyar Kupát.
A csapat edzői Láday And-
rás és Faragó Gyula elmond-
ták, hogy a győzelem érté-
két növeli, hogy bár Ajkán
a jégkorong sportág hetedik
éve van jelen, a jégcsarnokot
még csak alig egy éve adták
át. Előtte sátras jégpályán
edzettek az év hat hónapjá-
ban. Ezen kívül jég hiányá-
ban más városokba voltak
kénytelenek utazni a megfe-
lelő felkészülés érdekében.
Ajka kisváros, így egy-egy
sportágra kevesebb gyerek
jut. Nálunk egy-egy korosz-
tályban 18-20 fő a létszám,
a nagyobb egyesületnél 70,
vagy még több. A gyerekek
tehetségesek, szorgalmasak,
komolyan veszik a hokit, így
esély volt arra, hogy sikere-
ket érjenek el. Arra, hogy
ilyen rövid időn belül sor ke-
rül erre, még az edzők sem
gondoltak.
- A siker sok tényezős -
tették hozzá Ládayék. - A
feltételek itt adottak. A város
komoly beruházással felépí-
tett és üzemeltet egy jégcsar-
nokot, amelynek fenntartási
költsége sem kevés. Már au-
gusztusban jeget biztosíta-
nak azért, hogy mire kezdő-
dik a bajnokság, a korosztá-
lyos csapatok megfelelő for-
mában legyenek. Az edzői
gárda is egymást segítő, jó
közösség.
– Az akarat és a tehetség
a fontos. Annak, aki bízik
bennünk, és hajlandó tanul-
ni, a tudást át tudjuk adni -
fogalmazták meg. - Elmond-
juk a gyerekeknek, hogy az
a fontos, hogy bízzanak ma-
gukban. Senkitől nem sza-
bad megijedni. Lesznek ne-
hezebb időszakok, hullám-
völgyek, de azok elmúlnak
és a sikeresebb időszakok
következnek.
A döntő délutánján sokan
kilátogattak a Jégcsarnokba,
ahol a színvonalas mérkőzé-
sek remek hangulatban zaj-
lottak.
- Ezúton is köszönjük min-
den szurkolónak, hogy végig
buzdították a gyerekeket és
hozzá segítették a csapatot
a kupagyőzelemhez - tették
hozzá az edzők.
A jövőjüket a továbbiak-
ban is Ajkán képzelik el.
Faragó Gyula, akinek Luca
lánya az U14 csapatban ho-
kizik, csaknem egy éve már
a városban él családjával és
Láday András is hamarosan
ide költözik.
Idén a jeges edzések rö-
videsen befejeződnek, kez-
dődnek a száraz edzések,
majd június végétől egy hó-
napnyi szünet vár a spor-
tolókra, hogy augusztustól
újult erővel indulhassanak a
következő szezonban a pon-
tokért.
A Magyar Kupa sorozat-
ban résztvevő játékosok,
Hubai-Moura Santiago, Raj-
mon Péter, Kósa Bence, Ko-
vács Dominik, Pákai Bence,
Schmutz Ádám, Keresztény
Áron, Faragó Luca, Kerék
Ádám, Németh Kevin, Ta-
más Levente, Hubai-Moura
Gabriel, Illés Ádám, Jánka
Lóránt, Kerekes Benedek és
Rádli Gergő. Edzők Láday
András és Faragó Gyula
(ta) 
ASZ 8 2022. ÁPRILIS 22.
Tojáslövés és csúzlizás
Lőlap helyett a műanyag to-
jást tartó hurkapálcikára lőt-
tek a húsvét vasárnapi tojáslö-
vő verseny résztvevői. Akinél
leesett a tojás, eltörött a pálci-
ka, kapott egy pontot.
Az Ajkai Technikai Tömeg-
sport Egyesület által szerve-
zett program évtizedes hagyo-
mányra nyúlik vissza. A klub-
tagokon kívül kipróbálják az
ügyességüket olyanok is, akik
évente egyszer fordulnak meg
a lőtéren. Kispuskában a nők
és férfiak egyaránt egy-egy
pontot értek el, a szétlövés
döntötte el a helyezéseket. Az
idén új versenyszámként a
csúzlit is bevezették. Néhány
fiatal először látott csúzlit,
ami nélkül már a mai ötvene-
sek (hatvanasok) el sem tud-
ták volna képzelni a gyermek-
korukat.
Az emléklapokat Péntek
Vendel elnök, Kajtár János,
Kasza László és Szellem Tamás
adta át. Csúzliban a gyerme-
keknél Kurdi Mátyás, az ifiknél
Berzsenyi Luca, a felnőtteknél
Pados Zsolt és Giczi Judit nyert.
Íjászatban Pados Martin, Ber-
zsenyi Hanga, Für Attila és
Giczi Judit végzett korcsoport-
jában az élen. Légpuskában
Hofstetter Zsolt, Hofstetterné
Péntek Andrea, Kasza László,
az ifiknél Kurdi Mátyás, Ta-
kács Zalán, Lázár Alexander,
kispuskában Giczi Judit, Tis-
ler Anna, Ács Tímea valamint
Berzsenyi Károly, Simon Zsolt,
Biczó László győzött.
(ta) 
Áprilisi kertek királynője
 A rózsa után a tulipán az a sokszínű virág, ami szin-
te mindenki kertjében megtalálható. És szerintem nem
csak nekem, de sokunknak kedvenc tavaszi virága is.
Egy csokor tulipán mindenkit feltölt pozitív energiával.
Szépségén túl nagy erénye, hogy egyszerűen gondozha-
tó.
Ha ősszel nem felejtettük
el a gumókat időben a földbe
rakni, akkor most eljött az
idő, hogy gyönyörködjünk a
csodaszép virágban. Ám aki
elmulasztotta az őszi ültetést,
az most már csak irigyked-
ve nézheti a szomszéd tuli-
pánjait, ő maga már elkésett.
A hagymásoknak ugyanis a
téli lehűlési szakasz elenged-
hetetlen a fejlődésükhöz. A
tulipánhagymáknak mini-
mum hathetes hideghatásra
van szükségük ahhoz, hogy
ki tudjanak hajtani és szépen
virágozni. Abban az esetben,
ha ez nem történik meg, a tu-
lipánhagymák nem kellően,
vagy egyáltalán nem hajtanak
ki, nem is virágoznak.
A növénynek felsorolhatat-
lanul sokféle típusa létezik. A
kecses liliomvirágútól a telt-
virágún keresztül a papagáj-
virágún át a rojtos szirmúig
számtalan különlegességet fe-
dezhetünk fel közöttük. Nem
beszélve a varázslatos színár-
nyalatokról. Lehetnek tűzpi-
rosak, napsárgák, lilák, ró-
zsaszínek, de akár hófehérek
vagy ezen színek keverékei is.
Szinte lehetetlen felsorolni az
összes fajtát és színt.
Volt idő amikor a tulipán
a gazdagok kiváltsága volt,
egyfajta státuszszimbólum.
A legritkább és legdrágább
fajtából egész Hollandiában
időszakosan csak egy tucat-
nyi tulipánhagyma keringett,
és ezek megfizethetetlenek
voltak. Egy „Semper Augus-
tus”-ért 10 ezer aranyforintot
kértek a kereskedők 1637-ben.
Ez akkora összeg volt egykor,
amennyiből gond nélkül meg
lehetett vásárolni egy na-
gyobb városi házat is Amsz-
terdamban.
Szerencsére ma már nem
kell ekkora összeget elköl-
teni egy virághagymára. De
Hollandia a mai napig a világ
legnagyobb tulipántermelő
országa maradt. Ezt a kecses
virágot akár kiskertbe vagy
teraszra dézsába ültetjük min-
denképp egy üde színfoltja
lesz a környezetünknek.
A kertben akár évekig a
földben maradhatnak a hagy-
mák de célszerű három-négy
évente kiszedni őket. Ezt az
elvirágzás után tegyük meg,
amikor már a levelei kezdenek
elszáradni. A tulipánhagymák
ilyenkor már biológiailag éret-
tek, regenerálódtak, visszahú-
zódtak a talajba. Vigyázzunk,
hogy felszedéskor a hagyma
ne sérüljön. Kicsit szikkas�-
szuk meg félárnyékos helyen és
tároljuk nedvességtől óvva az
őszi kiültetésig. Azzal számol-
nunk kell, hogy ha nem szed-
jük fel a hagymákat, minden
évben kisebb termetű, és vi-
rágú egyedek fejlődnek, és így
megvan a kockázata annak is,
hogy lassan eltűnnek kertünk-
ből tulipánjaink.
F. P. T. 
Az ügyeleti idő: 20-22 h-ig tart*
április
21-én KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16.
22-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco)
23-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2.
24-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
25-én HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10.
26-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16.
27-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco)
28-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2.
29-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20.
30-án HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10.
*Az adatok tájékoztató jellegűek
ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK
KERTÁPOLÓ
Tulipánerdő – akár dézsában is megél (Fotó: Futó)
Jó ötletnek bizonyult a csúzlilövészet – egy régi hagyomány
éledhet fel újra (Fotó: Gyarmati)
Csodabogarak Ajkán
 Sikeresen zárult az Ajka Városi Óvoda Katica óvodá-
jában működő TOP 7.1.1 „Csodabogarak Ajkán” elneve-
zésű pályázat, ami az Európai Szociális Alapból a helyi
fejlesztési stratégiához kapcsolódva vissza nem térí-
tendő támogatást biztosított az intézmény számára. A
pályázat 2021. április 1-én indult és 2022. március 31-
ével fejeződött be.
Nyolc éve működnek az
intézményben a városban
elsőként megalakult tehet-
ségműhelyek, melyek több
területen támogatják, fej-
lesztik a kisgyermekeket. Az
Ákom – Bákom – Vizuális
tehetségműhely, a Varázs-Szó
Drámajáték, a Csengő hang
Zenei, az Okoskodó-Gondol-
kodó-Logika matematikai és
a Sakkjátszótér logikai játékok
(a sakk elemei) tehetségmű-
helyek, speciális végzettségű
óvodapedagógusok (fejlesztő-
pedagógus, gyógypedagógus,
tehetséggondozó, drámape-
dagógus) irányításával vé-
geznek heti rendszerességgel
fejlesztő tevékenységeket. Az
óvodának az oktatás nevelés
mellett fontos feladata a kis-
gyermekekben rejlő tehetsé-
gek felismerése, azok kibonta-
koztatása azzal a céllal, hogy a
Gardeni területen megjelenő
plusz adottság, érdeklődés,
tudás elmélyítése, ismeretek
bővítése, kreativitás kibonta-
koztatása meg tudjon valósul-
ni a pályázat adta lehetőségek
segítségével.
A „Csodabogarak Ajkán”
pályázat lehetővé tette a szak-
emberek számára ez idő alatt
a foglalkozásokra való felké-
szülést, azok megszervezését/
megvalósítását, a foglalkozá-
sokhoz szükséges eszközök,
alapanyagok, fejlesztő játékok
beszerzését, lehetőség nyílt
ebben az évben egy interaktív
tábla beszerzésére, számító-
gép, vizuális eszközök, bábok
vásárlására is.
A gyermekek sikerélmény-
hez juttatása által önbizalmuk
erősítése fontos célkitűzése a
szakembereknek. Az alkotás
folyamata kreativitást, kéz-
ügyességet, képzeletet, színér-
zéket fejleszt, belső nyugalmat
teremt, a gyermekek számára
fontos önkifejezési lehetőség
és örömforrás. A Varázs-Szó
Drámajáték tehetségmű-
helyben az érzelmeikkel és
egymással ismerkednek gye-
rekek. A Csengő hang Zenei
tehetségműhelyben komplex
módon fejlesztik a gyerekeket
az énekes játékok segítségével.
A Logikai műhelyben a ma-
tematikai készségek mellett
nagy hangsúlyt fektetnek a
problémamegoldás képességé-
nek fejlesztésére is. A Vizuális
tehetségműhelyben igazi al-
kotások készülnek, gazdagítva
a gyermekek és az őket körül-
vevő felnőtteket egyaránt.
Több tehetséggondozó
program megvalósítására is
sor került e pályázat segítsé-
gével: Színházlátogatás évi
2-3 alkalommal a veszprémi
Petőfi Színházban, interaktív
múzeumlátogatás, valamint
a pályázatban résztvevő gyer-
mekek rendszeresen felkeresik
az ajkai kiállításokat is.
Nyílt napok szervezésével,
szülői kerekasztallal, valamint
Kreatív alkotó nappal és ki-
rándulások megszervezésével
az intézmény széles körben
tájékoztatja a szülőket az óvo-
dában zajló tevékenységekről
és ad lehetőséget a szülőknek
arra, hogy minél jobban meg-
ismerjék ezt a fajta fejlesztő-
munkát. A tehetséggondozó
programokat a Tehetségmű-
helyek mellett a saját csoport-
jaikban is végzik az óvónők az
intézmény Pedagógiai Prog-
ramja alapján, a gyerekek op-
timális fejlődése érdekében,
ismereteik gazdagítására, el-
ismerést, reális önértékelést
tartva szem előtt.
NéNo 
Tavaszköszöntő gyermekprogramok
a Lángos Bárral
Nagycsoportos óvodásoknak szervezett Tavaszköszöntő
programot a Lángos Bár március 30-án délelőtt a műve-
lődési központban*. A város 5 óvodájából közel 250 olyan
gyermek érkezett erre a rendezvényre, akik szeptember-
től már iskolások lesznek.
A délelőtt fél 9-től érkező gyerekeket a művelődési köz-
pont udvarán a korosztályuknak megfelelő természetes
anyagokból készített játékok várták, ahol kipróbálhatták
ügyességüket, többek között célba dobásban, íjászatban
és halászatban. Ezzel egy időben, az aulában kézműves
foglalkozáson Húsvéthoz kapcsolódó témában készíthet-
tek ajándéktárgyakat a gyerekek szakértő óvónők segít-
ségével.
Kilenc órától Papné Takács Ágnes Mese kutyával, Ramasz
Vanda pedig Édennel tartottak bemutatót. A két ismert
terápiás kutyus, mint már annyiszor, most is elbűvölte az
óvodásokat, megmutatva a tudás, a tanulás, vagy a sze-
lektív hulladékgyűjtés fontosságát. Közben két lufibohóc
varázslatos ügyességgel készítette a kardokat, nyuszikat,
varázspálcákat és mindazokat, amiket csöppségek épp
kitaláltak, majd Fodor Eszter néptánc-oktató táncoltatta
meg a résztvevő gyerekeket és az óvónéniket is.
A jó hangulatú sikeres program a színházteremben a Ne-
vesincs együttes gyermekkoncertével ért véget, ahol moz-
gással kísért játékokkal, közös énekléssel szórakoztatták
a jelenlévőket.
A rendezvény végén minden résztvevő ajándékot kapott a
szervezőktől: egy üdítőt és a nyári melegre készülve egy
Lángos Bár fagyijegyet.
NéNo 
*A színvonalas programok megvalósításához a TOP-
7.1.1.-16-H-ESZA-2020-01829 –es pályázat biztosította az anya-
gi lehetőséget.
Hideg vízzel
locsolkodtak
Idén sem fognak elhervadni az Ajka környéki néptáncos lá-
nyok, hiszen alapos locsolásban volt részük. A húsvéti nép-
szokások szerint ilyenkor vödrökkel megrakodva, énekelve
érkeznek meg a férfiak a lányos házakhoz. Hangos felkiál-
tással kikérik az apától a leányokat, karon fogják őket né-
hányan, a többiek pedig hideg vizet öntenek rájuk. Az Aj-
ka-Padragkút Táncegyüttes férfi tagjai minden évben fele-
levenítik ezt a hagyományt, idén is meglátogatták a csoport
női táncosait. A népszokásoknak megfelelően piros tojással
köszönték meg a fiúknak a megöntözést, és frissítővel, fi-
nom falatokkal látták vendégül a locsolókat.
Ramasz Vanda 
A lányok legszebb ruhájukba öltözve várták a locsolókat

Más contenido relacionado

Similar a Ajkai Szó 2022. április 22.

Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2023. március 17.
Ajkai Szó 2023. március 17.Ajkai Szó 2023. március 17.
Ajkai Szó 2023. március 17.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdfAjkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdfAjkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.Ajkai Szó
 
Daru Toll 2012. május
Daru Toll 2012. májusDaru Toll 2012. május
Daru Toll 2012. májusJobbikLadany
 
Ajkai Szó 207.18.07.2
Ajkai Szó 207.18.07.2Ajkai Szó 207.18.07.2
Ajkai Szó 207.18.07.2Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.Ajkai Szó
 
Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.12.06
Ajkai Szó 2019.12.06Ajkai Szó 2019.12.06
Ajkai Szó 2019.12.06Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2022.december 16.
Ajkai Szó 2022.december 16.Ajkai Szó 2022.december 16.
Ajkai Szó 2022.december 16.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.02.15
Ajkai Szó 2019.02.15Ajkai Szó 2019.02.15
Ajkai Szó 2019.02.15Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2018.02.09.
Ajkai Szó 2018.02.09.Ajkai Szó 2018.02.09.
Ajkai Szó 2018.02.09.Ajkai Szó
 
Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó
 

Similar a Ajkai Szó 2022. április 22. (20)

Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.Ajkai Szó 2023. április. 14.
Ajkai Szó 2023. április. 14.
 
Ajkai Szó 2023. március 17.
Ajkai Szó 2023. március 17.Ajkai Szó 2023. március 17.
Ajkai Szó 2023. március 17.
 
Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.
 
Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.
 
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdfAjkai Szó 2022.junius 10.pdf
Ajkai Szó 2022.junius 10.pdf
 
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztus
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztusZsongorkői Lelátó 2018. augusztus
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztus
 
Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.
 
Daru Toll 2012. május
Daru Toll 2012. májusDaru Toll 2012. május
Daru Toll 2012. május
 
Ajkai Szó 207.18.07.2
Ajkai Szó 207.18.07.2Ajkai Szó 207.18.07.2
Ajkai Szó 207.18.07.2
 
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
Ajkai Szó 2020.szeptember.18.
 
Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11. Ajkai Szó 2016.11.11.
Ajkai Szó 2016.11.11.
 
Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.
 
Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.
 
Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.Ajkai Szó 2018.05.11.
Ajkai Szó 2018.05.11.
 
Ajkai Szó 2019.12.06
Ajkai Szó 2019.12.06Ajkai Szó 2019.12.06
Ajkai Szó 2019.12.06
 
Ajkai Szó 2022.december 16.
Ajkai Szó 2022.december 16.Ajkai Szó 2022.december 16.
Ajkai Szó 2022.december 16.
 
Ajkai Szó 2019.02.15
Ajkai Szó 2019.02.15Ajkai Szó 2019.02.15
Ajkai Szó 2019.02.15
 
Ajkai Szó 2018.02.09.
Ajkai Szó 2018.02.09.Ajkai Szó 2018.02.09.
Ajkai Szó 2018.02.09.
 
2019 borbala nap_v1
2019 borbala nap_v12019 borbala nap_v1
2019 borbala nap_v1
 
Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.
 

Ajkai Szó 2022. április 22.

  • 1. Húsvéti mosolyünnep az Óvárosban   A mosolynak is van vásárlóértéke, és ami annál is fontosabb, lelkileg töltekezünk mások mosolyából. Három éve érezték mindezt utoljára az Óvárosi húsvét résztvevői. Dorner László alpolgármester, az Óváros és a Bányásztelep önkormányzati képviselője az idén bará- taival újra megrendezte az ünnepváró programot április 13-án. Az elmúlt két évben a pan- démia idején csak a program helyszínét, a Frankel Leó sé- tányt öltöztették ünnepi dísz- be. A program a generációk találkozása is. A délután az óvodások szereplésével kezdő- dött. A Zöldikék óvodások lo- csolóverset mondtak és zöld- ágjárást adtak elő, amelyeket Marton Lívia és Erdősi-Tö- rök Dóra tanított be. Marton Lívia óvodavezető helyettes kérdésünkre elmondta, hogy a Csosszantók Tehetségmű- helybe járó kicsinyek nagy szeretettel készültek, és örül- nek, hogy ismét bemutathat- ták a tudásukat. Őket követte a Vízikék óvo- da Gumimaci Tehetségműhe- lyének a nyuszitánca, amelyet Csonkáné Krützner Márta és Polt Cintia erre az alkalom- ra tanított be. Ennivalóan „cuki”, csetlő-botló előadásu- kért nagy tapsot kaptak a kö- zönségtől. Az Üveges nyugdíjas klub tagjai ajándékkal készültek minden szereplő kisgyermek- nek, akiket a húsvéti sütemé- nyekből is megkínáltak. Soós Ferencné klubvezetőtől meg- tudtuk, hogy mind a huszon- négy tag süteménnyel érke- zett, azon kívül sonkával, ka- láccsal, tormával is készültek. Évek óta kínálják a vendégeket Dorner László rendezvényein. Örömmel fogadják a felkérést, és szeretettel készülnek. Jó érzés, hogy hozzájárulhatnak egy rendezvény sikeréhez. A résztvevőket Schwartz Béla polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a járvány, a bezártság, a szomorúság után jó ismét együtt lenni. Dorner László a városban az elsők között indította újra rendez- vényeit. A húsvét mindenki- nek mást jelent. Van, aki azért várja, hogy a böjtöt követően ismét jóllakhasson tojással, sonkával, mások pedig a lo- csolkodást szeretik benne. A sétányt ismét Ozorai Sán- dor alkotó munkái díszítik, aki fára festett húsvéti tojást és nyulakat. De ezúttal sem hiá- nyozhatott az Óváros felirat sem, amely előtt ismét sokan szelfiztek. Az alkotótól meg- tudtuk, hogy egy hétig dolgo- zott az ünnepek alatt látható dekoráción. A gyerekeknek az Óvárosba már húsvét előtt megérkezett a nyuszi. Hor- váth Csaba lufihajtogatótól mindenki kapott ajándékot. A tér sarkában hamar hosszú sor alakult ki. Csupa mosoly- gó, vidáman beszélgető, izga- tottan várakozó kisgyermek, szülő, nagyszülő. Nyoma sem volt a feszültségnek, nem sie- tett senki. Horváthné Lipthay Anita arcfestő mindenkinek a kérése szerint rajzolt vala- mi vidámat. A legkisebbek húsvéti mintákat színeztek Ozorai Sándor és felesége, Ozorainé Bali Ilona segítsé- gével. A szomszédos asztalon a város legidősebb lakóinak közössége készült ajándékkal a legfiatalabbaknak. A Méltó Élet Esélye Idősek Otthona gondozottjai tojásra ragasz- tottak nyuszifület, és amelyik gyerek kifestette, megkapta a tojást és választhatott mellé egy textilből készített ünnepi díszt. Mihályi Melinda intéz- ményvezetőtől megtudtuk, hogy az idősek részt is vesznek a programon. Helyes Zoltán a közeli üz- letek kirakataiban mutatko- zott be alkotásaival. Horváth Imre saját borát ajánlotta fel kínálásra, az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület Péntek Vendel vezetésével lézerlövé- szetre várt mindenkit – szóval program volt bőven. Így volt ez az elmúlt több, mint egy évtizedben. – Mióta az óvárosi kará- csony, a dióünnep, a kirakat tárlat zajlanak, bebizonyoso- dott, hogy a Bányásztelep és az Óváros közösségként mű- ködnek, a lakosok pedig nem csupán igénylik ezt a fajta együttlétet, hanem tevőlege- sen is hozzájárulnak annak sikeréhez – fogalmazta meg Dorner László. – A mosolyün- nep elnevezést is azért találtuk ki, mert mindenért mosol�- lyal lehet fizetni. A mosoly az egyik fontos dolog, ami a kö- zösségeket létrehozza.  A támogatók egy részét már felkérni sem kell, ma- guktól jelentkeznek, és örül- nek, hogy részesei lehetnek a programnak. Az alpolgár- mester köszönetet mondott a segítségért a Dorner öntöde munkatársainak, a Marcipán cukrászdának az áram bizto- sításáért, az Eötvös-Kossuth iskola igazgatójának, Balogh Bélának a székekért és aszta- lokért, ifj. Mihályi Péternek a zene összeállításáért, a közel- ben lakó autótulajdonosoknak (mert tudomásul vették, hogy a parkolót néhány órára lezár- ják), valamint a közreműködő közösségeknek.  (ta)  A város lapja 35. évfolyam, 14. szám, 2022. ÁPRILIS 22., péntek ASZ AJKAI SZÓ „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Egy remek kezdeményezés: Posztolj verset az utcán! 3. oldal Márkás cuccokra és háztartási gépekre vadászik a nép a „lomis piacon” 5. oldal Töltöttek és lőttek – Tojáslövés és csúzlizás 8. oldal A te anyád! Érdekes történelmi tény, hogy ha valaki megöl egy em- bert, bíróságon elítélik érte, de ha százezer ember halá- láért felelős, akár hőssé is avathatják. Eszemmel tudom, hogy egy nemzet léte múlhat azon, hogy vezetője időben meg tudja-e hozni a megfelelő – akár fájdalmas – döntéseket is és erőszakhoz, háború- hoz folyamodik. Ugyanakkor érzelmeim nem tudják elfo- gadni, hogy családommal boldogan, senkit sem zavarva éldegélek, munkába járok és nevelem a gyerekeimet, ha- zaérve megsimogatom a kutyuskámat, és valaki egyszer csak olyan döntést hoz, hogy le kell bombázni engem. Na nem pontosan engem és a családomat, de hát mindenkit, aki errefelé van. Hogy elfoglalhasson egy várost, mert a választói érdeke – a népe – azt kívánja. Ne ködösítsünk: Putyin elnök most azt mondja, hogy vé- reit menti meg az ukrán fasisztáktól. Felmenti-e ez a „cá- revicset” a gyilkosság vádja alól? Vajon hogyan esne neki, ha másvalaki meg úgy döntene, hogy – bár nem ismeri a mamát – Vlagyimir Vlagyimirovics édesanyja van az útjá- ban és valamilyen különleges katonai művelet kapcsán el kell takarítani őt is az útból, esetleg meg is lehet erő- szakolni, ha a helyzet úgy hozná. Hiszen az erő vele van. Ugye, milyen tragikomikus az egész? Vászja biztosan bosszút esküdne az ismeretlen diktátor ellen, a vérét és kínhalálát kívánná gaztettei miatt. Azért, mert egy bármi- lyen eszme szolgálatában bántotta, kínhalálra ítélte az Ő édesanyját, akiből csak egy van. Nem tehetünk arról, hogy hová születünk és ez nagyban meghatározza tetteinket is. Sajnálom, hogy magyar va- gyok, mert sok honfitársammal ellentétben nem tudok örülni Putyin „sikereinek”. Főleg mióta azt rebesgetik, hogy Magyarország is a birodalomgyarapító (azelőtt im- perialistának hívtuk) célkeresztjébe került. Most kellene okosnak lenni és nem csak játszani az eszünket! Lékó Sándor  Nagy tapsot kaptak az ovisok a nyuszis táncért (Fotó: Futó) Jó ismét együtt lenni a bezártság után – jelentette ki Schwartz Béla polgármester a mosolyünnepet köszöntve (Fotó: Futó) A legbátrabbak az óvónénit is meglocsolták (Fotó: Futó) Egy indián portréja Kovács Tibort minden bizonnyal sokan ismerik, de talán kevesen tudják róla, hogy felfogásában igazi indiánnak tartja magát. Mindez abból adódik, hogy már gyermek- korában közel került hozzá az amerikai őslakosok élet- szemlélete, természethez való viszonya. Ezt a gondolko- dásmódot egész eddigi élete során szem előtt tartotta. A motorozásban azt szereti, hogy érzi az illatokat, szin- te magába fogadhatja a tájat. Az indián létben azt, hogy a fontos kérdésekben mindig együtt döntenek, az életet pedig azért szereti, mert minden ember számít, főleg ak- kor, ha fogyatékkal él és támaszra szorul. Sokszor segít is az elesetteknek, hite szerint boldogabbá téve életüket. Igazi paradicsomi keretet alakított ki családjának Halim- bán, ahol boldogan élnek, mert az tehetik, amit szeret- nek, ami jólesik nekik. Persze ez csak elmondva ilyen egyszerű, meg is kellett harcolni érte. Tibor „csak” teszi a dolgát. Őt sem kerü- lik el a hétköznapi konfliktusok, néha neki is messzire ható döntéseket kell hoznia. Lehet, hogy ilyenkor segít neki képzeletbeli népe, vagy éppen a Nagy Szellem, aki- vel a sasok tollain át tarja a kapcsolatot. A madártollak egyébként is kultikus szerepet töltenek be életében. Sze- rencsehozók és életet óvó tárgyak is egyidőben. Nem is hiányozhatnak motorjáról, vagy autója szélvédője mögül. Érzékei gyakran megjósolják a rá és családjára váró ese- ményeket – ezt már számos esemény bizonyította éle- tében. Szeretné, kívánja, hogy minél több ember már kisgyermek korában ismerkedjen meg az övéhez hason- ló életfelfogással. Vallja, hogy akkor egy szebb világ kö- szönthetne ránk. Ismerkedjenek meg vele önök is! (A portréfilm elérhető az ajkai média online csatornáin.) TV AJÁNLÓ
  • 2. ASZ 2 2022. ÁPRILIS 22. Amikor a harangok elnémulnak...  Keresztény népszokás szerint, nagycsütörtökön Rómába mennek a harangok, hogy tiszteletüket tegyék Szent Péter sírjánál. Legközelebb csak a nagyszomba- ti szertartáson hangzanak fel. Mivel ilyenkor nincs ha- rangszó, mert ezzel emlékeznek az utolsó vacsorára és Jézus elfogására, majd szenvedésére, ezért helyüket ad- dig a fakereplők foglalják el. Ajkarendeken a húsvét előtti csütörtök este hét óra- kor kisebb ministráns cso- port gyülekezett a templom előtt, nagy fakereplőkkel a kezükben, hogy helyettesít- sék a harangokat. Töltl Zol- tán, a helyi Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvok- tató Általános Iskola intéz- ményvezetője, még egyszer átbeszélte velük a feladatokat és útnak indította a kis csa- patot. Az iskolás fiúk kisebb csoportokba szerveződve fel- osztották egymás között a fa- lut, majd verselve és kerepel- ve végigszaladtak az utcákon, hogy jelezzék a szertartások kezdetét. Sokan közülük már több éve visszajáró kereplők, de mivel ez egyszerre játék és szertartás is a gyerekek ré- széről, így mindig akadnak újonnan csatlakozók is. A hatodik osztályos Mádl Dori- án és Polt Milán idén először vettek részt, ezen a régre vis�- szanyúló hagyomány őrzé- sében, ami leginkább német lakta területeken ismert. Az utcákat fél óra alatt jár- ták meg a fiatalok, akik akci- ójukat pénteken és szombaton is megismételték. A rendekiek remélik, hogy a kereplés hagyománya, amit már generációk óta folytat- nak, még sokáig megmarad a faluban. F. P. T.  Figyelemmel, körültekintéssel a vasúti átjáróknál A balesetek megelőzésére és a szabályok betartására hívják fel a figyelmet a rendőrök  Ismét tilos jelzést mutatott a vasúti fénysorompó, melyben személygépkocsi ütközött vonattal. A Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén idén már a második alkalommal történt közlekedési baleset vasúti átjáróban. Veszprém megyében 2019. január 1-jétől összesen hat sze- mélyi sérüléssel járó közúti köz- lekedési baleset történt vasúti átjáróban, közülük két eset tra- gédiával végződött, négy pedig személyi sérüléssel. Csak idén már kettő vasúti átjáróban kel- lett helyszínelniük a rendőrök- nek. A balesetek oka minden alkalommal a járművezető fi- gyelmetlensége, szabálytalansá- ga volt, ugyanis a fénysorompók mindkét esetben tilos jelzést mutattak. Éppen ezért a rendőrök is- mét felhívják a figyelmét a jár- művezetőknek, hogy a vasúti átjárókat mindig nagyon fi- gyelmesen, óvatosan közelítsék meg! Csak akkor hajtsanak be, ha szabadjelzés van és alapo- san körül is néztek! A fehéren villogó fényjelző berendezés azt jelzi, hogy a rendszer műkö- dik. Így a vasúti átjárót fokozott óvatossággal kell megközelíteni, indokolt esetben megállva kell meggyőződni, hogy szerelvény nem közeledik. A síneken csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább öt kilométer per óra átlagsebességgel szabad áthaladni! Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjel- ző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fény- sorompó villogó fehér jelzést ad! Ha a biztosítóberendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt! Csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat! Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít. A tilos jelzés a gyalo- gosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkü- lönböztető jelzést használó jár- művekre is. Gy. M.  Ajkára is megérkezik a McDonald’s McDrive és McCafé is várja majd a vendégeket a Petőfi Sándor utcában Ajkán elkezdődtek a város első McDonald’s éttermének építési munkálatai, összhang- ban a vállalat növekedési stratégiájával, melynek két pillére az új egységek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. Az ajkai Meki mintegy 70 munkatársat foglalkoztat majd. Várhatóan ez év harmadik negyedében vehetik birtokba a vendégek Ajka első McDo- nald’s éttermét a Petőfi Sán- dor utcában. A beruházás megvalósítása több mint 100 ember összehangolt munkáját igényli, az új étteremben pedig közel 70 főnek lesz lehetősége teljes- vagy részmunkaidőben munkát vállalnia. – Hálózatfejlesztésünk célja, hogy a vendégeink számára legkényelmeseb- ben elérhető helyeken, hos�- szú távon, magas színvonalú szolgáltatásokkal és kiemel- kedő vendégélményt nyújtó kiszolgálással üzemeltessünk éttermeket. Ennek érdeké- ben folyamatosan keressük az új helyszíneket. Büszkék vagyunk rá, hogy növekedési programunk részeként im- már Ajkára is elhozhatjuk a mekizés élményét – mondta Égi Zsolt, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Prog- ress Étteremhálózat Kft. ügy- vezető igazgatója. – Mióta hazánkban is meg- jelent a gyorsétteremlánc, úgy tartja a közvélemény, hogy egy városnak rangot ad, ha a központjában működik egy McDonald’s étterem. Mi már 20 éve szeretnénk, hogy Aj- kán is épüljön egy „Meki”, és nagy örömünkre szolgál, hogy pár hónapon belül ez az ál- munk valósággá válhat, így a jövőben nekünk sem kell nél- külöznünk a modern városok egyik ikonikus szereplőjét” – mondta Schwartz Béla, Ajka polgármestere. A több mint 120 négyzet- méteres vendégtérrel rendel- kező étterem körül a jelenleg ott lévő fák megtartása mel- lett közel 2000 négyzetméter zöldfelületet alakítanak ki; az autóval érkezőket McDrive, a kávérajongókat McCafé, a családosokat pedig játszótér is várja majd. Az új egység- ben a vendégek egyik kedvenc belsőépítészeti dizájnját való- sítja meg a vállalat, ugyanis a fiatalos, modern burgerezők világát idéző „Alphabet” stílu- sú enteriőr elemeivel találkoz- hatnak, amelyet nemzetközi sztenderdek alapján magyar tervezők szabtak a hazai igé- nyekre. Természetesen az ajkai Mc- Donaldsben is a digitalizáció- ra épülő „Jövő Élménye” kon- cepció jelenik meg. A digita- lizáció nem csak a technoló- giát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komp- lex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésé- re is. Ennek köszönhetően a vásárlókat érintőképernyős rendelésfelvevők, digitális menütábla és digitális drive is várja majd.” Az épülő étterem látványterve A kereplők egyik csoportja Ajkarendeken (Fotó: Futó) Az emlékezetes tapolcai baleset az elmúlt év utolsó napján négy fiatal életét követelte (Fotó: MTI/Varga György) Gumikarabéllyal alakiztak a kadétok  Lézer- és kispuska lövészet, lőelmélet, alaki gya- korlatozás gumi gépkarabéllyal, valamint az AK-47 gép- karabély szétszedése és összerakása volt napirenden a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon a Honvéd Kadét programban résztvevő diákoknak. A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Al- bert Technikuma és Kollégi- uma a 2021-2022-es tanévtől hirdette meg a programot, amelyhez 108 diák, az iskola tanulóinak ötöde csatlako- zott, tudtuk meg Móricz Vil- mostól, az eseménysorozat instruktorától. A lőtéren tar- tott foglalkozásokat a honvéd- ség munkatársai és az iskola oktatói tartották. A diákok négy csapatban, forgószín- padszerűen járták végig az állomásokat. Az egyiken írás- ban adtak számot tudásukról. Móricz Vilmos elmondta, hogy a honvédelmi ismeretek tantárgyból érettségi vizsgát is tehetnek, amelyhez két évet kell legalább tanulniuk. A 9. és 10. évfolyamon fakultáció keretében zajlik az oktatás, a 11. osztályban már órarendi keretben is. A diákok a kadét program keretében tudást, valamint életre szóló élmé- nyeket szerezhetnek. A jól tel- jesítők ösztöndíjban is része- sülnek. A 11. évfolyamosokat honvédségi formaruhával is ellátják. A kadétok többsége ren- dészhallgató, de vannak in- formatikusok és egészség- ügyi szakon tanulók is. A tanórákon kívül évente több napot töltenek az ismereteik bővítésével. Az első rendez- vényük ősszel a csingeri er- dőben tartott tájékozódási túra volt, amelyben térkép és tájoló használatával találtak meg ellenőrző pontokat. Bu- dapesten a Hadtörténeti Mú- zeumban a világháborúk- ról és az 1848-1849-es ese- ményekről hallgattak meg előadást. A harmadik napot a lőtéren töltötték, majd áp- rilisban Cseporán Mihály alezredes Katapultálás Ajka felett című előadását hall- gatták meg. Utolsó rendez- vényként egy kalandtúrán vesznek majd részt a tósoki erdőben és a Nomádia Sza- badidőparkban. A programban részt vevő tanárok, Móricz Vilmos, Bo- kor Zoltán, Ferenczi Péter és Tóth Ervinné egy szolnoki képzésen vett részt a program indulása előtt. (ta)  Nemsokára bekötött szemmel is menni fog (Fotó: Gyarmati) A lézerpisztoly pontos, de nem durran és nem rúg vissza (Fotó: Gyarmati) A katonák legfőbb ereje az egységes fellépésben van (Fotó: Gyarmati)
  • 3. ASZ 3 2022. ÁPRILIS 22. Költészet napi megérkezés, avagy teher alatt nő a pálma  Két év után újra közösségekben is megünnepelhet- tük a magyar költészet napját a művelődési központ kiállítótermében április 11-én. Varga Richárd „Otthon” című lemezbemutató koncertjén nagy költőink verse- iből és saját szerzeményeiből állította össze irodalmi estjét. Amikor valaki egy szál gitár- ral a kezében kiáll a közönsége elé és őszintén, a verseken ke- resztül mutatja meg ki is ő va- lójában, mit érez, és mit gondol a világról – bátor ember. Azt gondolom Varga Richárd is ilyen. Magyar-történelem sza- kos tanárként végzett, jelenleg az irodalmi és színházi projek- tek felelőse az Európa Kulturá- lis Fővárosa Programban. Ki- lenc éve költözött Veszprémbe, és másfél évet töltött Ajkán. A fertőszentmiklósi fiatalember tizenhét éves kora óta gitáro- zik, majd az egyetemi éveitől kezdődően, vagyis több mint tíz éve lép fel irodalmi este- ken, de emellett egy zenekara is van. Ajkai műsorát egy nagyon erős koncepció alapján állítot- ta össze. Mint mondta, annyi minden történik körülöttünk a világban – a legtöbben talán most a háborúra gondolunk elsőként -, ezért nagyon hiá- nyoznak azok az órák, ami- kor el tudunk csendesedni és végre kiszakadhatunk a ször- nyűségekből, a rohanásból. Varga Richárd ezúttal is nyu- godt, visszafogott hangulatot teremtett, amiben magára ta- lálhatott a lélek és átélhette a természettel való összhangot. A magam részéről varázspil- lanatoknak hívom ezeket a meghitt, rövid, csendes, ér- zelmekkel telített perceket, amikor szinte belesüllyedünk az élet szépségeibe és kívülről tudjuk szemlélni a világot. A megzenésített versek azt a témát járták körül, hogy minden látszat ellenére a ter- mészet, a világ, rendben van és bízhatunk benne, hogy po- zitív irányba haladunk. Sok minden múlik rajtunk, hiszen „alattad a föld, feletted az ég, benned a létra”. Egy-egy ne- héz életutat, traumatikus él- ményt a művészet képes úgy formálni, hogy az mégis felfelé mutat és az emberek képesek építkezni belőle. A nehézség- ből is lehet szépet alkotni, ami másoknak ad valami pluszt, valami pozitívat. Az előadó központi gondo- lata, hogy bár vannak nehéz helyzetek az ember életében, amik kifejezetten megviselik, később rájövünk arra is, hogy azokból tanulhattunk a leg- többet. Az örömöt jó megélni, de tanulni, fejlődni a nehézsé- gekből lehet. Richárd albuma azért kapta az „Otthon” címet, mert minden benne van, ami a megérkezést jelenti a számá- ra, szimbolikusan is. Azt is elárulta, hogy egyik ismerőse lakásában vették fel a dalokat, vagyis még ez is az otthonhoz kapcsolódik. A műsorban Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, József Attila, Pilinsz- ky János költők, valamint az előadó Ajkán, illetve Ajkáról írt megzenésített költeményeit hallhattuk. RÉ  Posztolj verset az utcára! A városban több ponton kiragasztott József Attila ver- seket, és más írók műveit, ze- neszámait, és próza részlete- ket is olvashattak a véletlenül arra járók, az elmúlt időszak- ban. Évről évre nagy készülő- dés előzi meg április 11-ét, a Magyar Költészet Napját. A Posztolj verset az utcára! kez- deményezés az ajkai diákokat is megmozgatta. Legyen egy nap a magyar versé, áras�- szuk el a hirdetőoszlopokat, üzenőfalakat, járdákat, és minden legálisan posztolha- tó felületet versekkel! -szólt a felhívás. Ezért több iskola tanulói is nagy lelkesedéssel indultak útnak és ragasztot- ták tele a várost. De ugyani- lyen örömmel olvasgatták a már kint lévő papírokat is. A Bánki Donát Intézményegy- ség fiataljai Strommer Bettina magyartanárnővel mentek az Agóra térre, ahol a lámpaosz- lopokra, hirdetőoszlopokra és egyéb helyekre rakták ki verseiket. Öt éve egy közös térképre is fel lehet tenni ki mikor és hova rakta ki a versét, így virtuáli- san együtt ünnepelhetünk, bárhol is éljünk az országban. Vannak iskolák, ahol ez már rendszeres program, csapat- munka. Így az utcai verselés egy olyan ünnep lett, ami vég- re nem elválasztja, hanem ös�- szeköti az embereket. F. P. T.  (Fotó: Futó) Húsvétváró gyermekdélelőtt az Agórán  A tavaszi szünet első napján április 14-én, a nyu- szis játékoké volt a főszerep Ajkán, az Agórán. A Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár dolgozói vidám húsvéti gyermekprogramokkal készültek ezen a délelőttön. A fél tíztől délig tartó programok az ünnepi készülődés jegyében zajlottak. Nagyon sok óvodás és iskolás látogatott el a térre, hogy kipróbálják a virgonc- kodó játszópark fából készült játékait, vagy éppen kéz- műveskedjenek. A színes egyedi játékok közül kipróbálhattak több ügyességi fatáblát, memóriajátékot, vagy puzzle kirakást, de próbálkoz- hattak célbadobással vagy gör- gethettek tojást. Népszerű volt a minigolf is, az ovisok körében, hatalmas öröm kísérte a célba találást. Kisebb csoportok alakultak ki a tekerős nyuszihúzón. Itt egymással lehetett versenyezni azért, hogy kiderítsék ki tudja ügyesebben célba húzni a nyu- sziját. Jó egyensúlyérzékére is szüksége volt azonban annak, aki horgonnyal akart tojást hor- gászni. Tizenegy óra felé már kissé zsúfolt is lett a tér, mert egymás után érkeztek a gyer- mekcsoportok, akik boldogan fedezték fel és vették birtokba a játszópark játékait. A sokfajta játék közül min- denki talált magának neki il- lőt, és szép számmal készültek emlékképek is. A nagyobb gye- rekek inkább a kreatív asztalo- kat foglalták el, ahol bárányt, csirkét, nyalókás nyuszit és ké- peslapot vágtak, ragasztottak a húsvét témakörében. Nagy sikert aratott az élőnyuszi si- mogató is. Itt Erik a kosorrú lógófülű nyuszi engedte, hogy simogassák, aki a 1St Farm jóvoltából színesítette a prog- ramot. Az idei húsvétváró progra- mok szerencsére kellemes nap- sütötte időben zajlottak, isko- lásoknak, kicsiknek és nagyok- nak egyaránt jó móka volt, de a szülők és nagyszülők számára is kellemes kikapcsolódást nyúj- tott. F. P. T.  A legtöbb gyerek fegyelmezetten várta, hogy rákerüljön a sor, míg mások „zabolátlanul” szórakoztak (Fotó: Futó) Nyusziköltemény – egy helyben született kézművesremek (Fotó: Futó) Örök emlék a 2022-es húsvétról (Fotó: Futó) A zene és a költészet találkozása a múzeumban Évente egyszer biztosan a magyar költészetre irányul a fi- gyelem. Ilyenkor még azok is engednek a lélek izgatásának, akik a mindennapok egyszerűségében a költői szófordula- tok mélyét nem keresik. Ekkor a versíró érzelemvilága az olvasó saját érzéseiben tükröződik vissza, aki kissé költővé is válik, és ha még az összeillesztett szavak mellett a zene, a ritmus is megjelenik, az befogadóbbá tesz minden rímbe szedett gondolatot. Így érezhették április 11-én, a magyar költészet napán a Vá- rosi Múzeum ipartörténeti termét zsúfolásig megtöltő vendé- gek, akik a Szépírók Asztaltársasága meghívására érkeztek a verset ünnepelni. Köztük a Bányász Kulturális Egyesület és a Tósokberéndért Egyesület tagjai. Dr. Makkay Mária, Józsa Károly, Némethné Péntek Zsófia, Trinfuj Mihály, Bakonyi Zol- tánné, Horváth Sándorné és Vajai Károlyné előadásában saját versek és hazánk nagy költőinek a szerzeményei hangzottak el. Vendégként Ország-Kónya Júlia vers- és meseíró mondta el versét, a Tiszavirág életű szerelembeeséséről. Póczai Dávid versmondó, végzős gimnáziumi tanuló pedig Wass Albert Üzenet haza című emigrációban írt versét szavalta el nagy sikerrel. Az egész programot átszőtte a Bodza együttes jelen lévő négy tagjának (Balassa Szilvia, Marton Noémi, Kutas Gá- bor és Szélessy Balázs) összeállítása, akik dalban és versben idézték a neves költőinket, Weöres Sándort, Simon Istvánt, Pilinszky Jánost, Radnóti Miklóst és a legnagyobbat; József Attilát. Beillesztették a sorba Bródy János, Ha én rózsa volnék című klasszikusát és közös éneklésre buzdítva a Tavaszi szél vizet áraszt moldvai-csángó népdalt. Meglepetésként Hol- lósi Korvin Lajosnak, a mai fiatalok stílusában megzenésített Csonka verse emlékeztetett napjaink háborújára. Mindan�- nyiunk örömére szolgál, hogy a Bodza együttes verseket nép- szerűsítő műsora egyre több helyen hallható, üde színfoltja városunk kulturális életének. A délutáni események a költészet és a zene elválaszthatatlan együvé tartozásának a jegyében teltek. A program vendégfo- gadással fejeződött be. A program összeállítója és háziasszo- nya Oravecz Edit, a Bányász Kulturális Egyesület elnöke volt. Cs.B.É.  Polányi művésztelep kiállítása Marosvásárhelyen  A Marosvásárhelyről elszármazott Diénes Attila és képzőművész kollégája, Csabai Tibor kezdeményezte nemzetközi alko- tótáborok munkáiból nyílt kiállítás az Art Nouveau Galériában. A gyűjteményes tárlat első látogatóit Mana Bucur kerami- kus, a Romániai Képzőművészek Szö- vetsége Maros megyei fiókjának elnöke köszöntötte, aki tavaly kapcsolódott be Magyarpolány művészéletébe, a bronzön- tés technikáját sajátítva el, miközben az alkotótábor szervezőinek vendégszerete- tét is megtapasztalhatta. (Népújság, 2022. április 15.) A tósokberéndi templom története  Nagypénteken Bakos Frigyes atya, aki 2009-től vezeti a tósokberéndi plébáni- át, beszélt a városrész hitéletéről, a mű- ködését egy évtizede megkezdett katoli- kus általános iskoláról. Az egyházközség néhány tagja szólt arról, hogy mit jelent számára a közösség, valamint arról, hogy a februári tűzesetet követően a takarítás- ban sokan vállaltak társadalmi munkát. (Kossuth rádió, A hely, 2022. április 15. 11 óra 05) Kerepelünk Úrangyalát  A kerepelés szokása és a kereplő apáról fiúra szállt. A hagyomány ápolását a mai fiatalok is fontosnak tartják, nagycsütör- töktől nagyszombatig járják Ajkarendek utcáit, nyilatkozta Töltl Zoltán német nép- ismeret tanár.  (M1 televízió, 2022. április 16. Híradó 14 óra 11 perc) Kiderült, kik a távoli világok legügyesebb meghódítói Az ország minden tájáról érkeztek maket- tek az ajkai székhelyű Bakonyi Csillagá- szati Egyesület felhívására. A megosztott első helyezést elértek közül az egyik pá- lyázó, a Takácsok az április 12-i ered- ményhirdetést követően el is mentek a nyereményért, egy értékes LEGO készle- tért. A pályázat célja az volt, hogy a 3-12. osztályos diákokhoz közelebb vigyék az űrkutatást, a csillagászatot, a természet- tudományt. (Ripost.hu, 2022. április 16.) HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN
  • 4. ASZ 4 2022. ÁPRILIS 22. Kiülő és szalonnasütő készült pályázatból A Csékúti Baráti Kör aktivistái már har- madik éve készültek tojásfa állítással az ünnepre. Az idei évben a templomhoz kö- zeli új közösségi téren várja a gyerekeket a mókás nyuszipár és a színes tojásokkal díszítet fa, ahol új játszótér, kültéri fit- nesz eszközök valamint szalonnasütő és egy impozáns kerti pavilon is hívogatja a lakosokat. A Baráti Kör tagjaitól megtudtuk, hogy a játszótér – amelyre már régóta vágytak az ott élők –, az Ajka 60 vetélkedőn elért nyereményből készült el. A megvalósítás- ban az önkormányzat részéről Keresszegi Ferenc volt a civilek segítségére. Ezt követően egy TOP pályázat támogatá- sával egy másik vágyuk is teljesült. Az igényesen kivitelezett, rönkfából ké- szült, padokkal, asztalokkal berende- zett kiülő és a szalonnasütő Tóth József keze munkáját dicséri.  A helyiek ezúton is köszönetüket fejezik ki az érintettek- nek, hogy az Ajka Városszépítő Egyesület segítségével a Közösségi tér kialakítása Csékúton és Csikólegelőn TOP-7.1.1-16-H- ERFA-2019-00405 pályázaton nyert ös�- szegből megvalósulhatott a beruházás. Az ünnepélyes átadásra még várni kell, de a civilek örömmel látják, hogy amint bekö- szöntött a jó idő egyre többen pihennek meg az újonnan kialakított pihenőben. Céljuk, hogy legyen egy tér, ahol a csé- kútiak találkozhatnak, együtt hasznosan tölthetik a szabadidejüket. A közösségi tér birokba vételének ékes bi- zonytéka, hogy a tavaly készült raklap-vi- rágoskert mellett egy piros tetős manófa került az út mellé, aminek olyan óriási si- kere van, hogy sokan megállnak nézeget- ni, fényképezkedni az erkélyéről kiintege- tő törpével.  (ta) Fizetőssé válnak Ajkán az elektromos töltőberendezések A „Jedlik Ányos Terv” Elektromos töltőállomás alprogram keretében Ajkán úgynevezett két „AC” (nor- mál) töltőberendezés került üzembe helyezésre 2018. jú- niusában a Szabadság téren. A kiépítésre került elektro- mos töltőberendezések töl- tőoszloponként 2 x 22 kW teljesítményű (azaz két 22 kW-os töltést tud kiszolgálni egyszerre) „Type 2” (csatla- kozó 3x63A) típusú csatlako- zókkal vannak ellátva. Vala- mint Weiz testvérvárosunk tapasztalatait felhasználva ke- rékpártöltésre alkalmas csat- lakozással is el vannak látva. Így elektromos kerékpárok és mozgássérültek elektromos kocsijai is tölthetőek, mely a mai napig ritkaság Magyaror- szágon. 2021. évben 1232 töltésre került sor és 110 gépjármű használta rendszeresen. Már az átadáskor jelezte, az ön- kormányzat, hogy az igények és a kihasználtság növekedé- sével az ingyenesség meg fog szűnni. A töltők üzemeltetését E.ON végzi a felhasználók a drivE.ON rendszeren keresz- tül vehetik igénybe. Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022.04.26-tól az e-töltőkön is bevezetésre kerül a díjfizetés a „Type 2” töltőkön, a nor- mál csatlakozó esetében nincs díjfizetés, így e-kerékpárok és mozgássérültek elektromos kocsijának töltése továbbra is lehetséges. A töltés ideje alatt a gépjárművek parkolása to- vábbra is díjmentes. Ajkán, a Szabadság téren AC töltő esetén: 129 Ft/kWh (0. perctől in- dul) + 4 Ft/perc (a 120. meg- kezdett percet követően) éjszakai tarifa (20.00-6.00 óra között): 85 Ft/kWh Fontos tudnivaló! Azárakátállítása2022.április 26-án reggel 9:00-10:00 között zajlik. Ebben az időinterval- lumban a felhasználóink nem tudnak töltést indítani az app- likációból, a folyamatban lévő töltéseket központilag leállítják és erről értesítést küldenek. Márkás cuccokra és háztartási gépekre vadászik a nép a „lomis piacon”  Lassan ébredezik vasárnap reggel a Devecser-meg�- gyeserdei használtcikk piac, vagy ahogy a legtöbben emlegetik, lomi. Április 10-én reggel néztünk körül a tér- ség, és sok ajkai egyik kedvenc piacán. Megtudtuk, nem csak áru, de embertípus is sokféle megfordul errefelé Néhány autó, többnyire kö- zépkategóriás áll a parkolóban. A pandémia előtt szombaton és vasárnap reggel nagy szerencse kellett ahhoz, hogy kifogjon a vásárló egy jó parkolóhelyet, most már ez a veszély nem fenyeget. Azt, hogy mennyi- re leépült az egész, az üresen álló helyiségek jelzik. Aki még bírja, annak sem könnyű. Az egyik árus, aki már vagy egy évtizede kijár ide, úgy tudja, már szinte senki sincs, aki csak ebből élne. Vannak itt nyug- díjasok, rokkantnyugdíjasok, akinek más vállalkozása is van. Azért csinálják, mert szeretik ezt az elfoglaltságot, na meg a befolyó pénzecskének is bőven van helye. Van, amelyik hó- napban a rezsire kell, máskor a lapos tv árát egészítik ki vele, vagy egy rövidebb nyaralás jö- het ki belőle. A panelból falura költözött család pénztárcája szinte üres, már csak használt dolgokra te- lik neki. De nem baj, legalább van saját kertjük, amit lehet élvezni. – A szombat most már az erős nap, mindegy, hogy esik, fúj vagy 35 fok van, vasár- nap gyér a forgalom. Ma sem számítunk másra - legyint az egyik asszony. Férje hazament, otthon is van dolog, ő sógor- nőjével állja még a sarat délig. – Lennénk tovább is, ha volna értelme – tette hozzá. Ő nem unatkozik, a bolt sze- repét betöltő helyiség tele van cipőkkel. A legtöbb divatosnak is mondható és sok a „márkás” isközöttük.Látunkújfarmere- ket, amiken még az árcédula is látható. Az egyik ilyen állítólag 15 euróba kerül - az majdnem hatezer forint. Árusunk 1500 forintért árulja, de ha valaki sokat vásárol vagy törzsvevő, elviheti egy ezresért. Az „Adi- das” vagy „Nike” cipő sem ke- rül többe háromezernél... A lazának ígérkező vasár- napon valakinek bejött a nagy fogás. – Mennyibe kerül az a Volkswagen? Karcsi érdeklő- dik! – kiabál valaki az egyik helyiségből. – Nincs annak annyi pénze – hasítja a levegőt a tulajdonos hangja.  Aztán pár perc múlva indul a tréler. Hát volt annyi pénze Karcsinak. Vagy valaki más- nak. A Devecseri önkormányzat területén levő üzlethelyiségek között sok áll üresen. A pandé- mia és az azzal járó bizonyta- lanság a használtcikk üzletnek sem tett jót. Sok árus elment dolgozni valahova a környék- re, aztán munka mellett már nem tudja vállalni a seftelést. Árubeszerzés, pakolás, egész hétvégén – nem könnyű. Pe- dig a fénykorban még Pestről is jártak le nagy kocsikkal, után- futókkal. Több énekes, ismert ember is megfordult errefe- lé. Egyikük, mint potenciális vásárló egy tűrhető kinézetű felnőtt kerékpárért sokallt 15 ezer forintot – meséli alkalmi árus-ismerősünk. – Vitatkozott kicsit, aztán mikor látta, hogy nem sikerül kibulizni az általa kigondolt összeget, elviharzott. Előtte való héten pedig dicsekedett egy bulvárlapnak, hogy milyen menő az úszómedencéje. Az árusok egy év után már ránézésre tudják, ki hogyan fog viselkedni. Alkalmi beszél- getőpartnerünk már több éve kínálja portékáját. – Az átlagos szinten élő többség köszön, ki tudja mon- dani, hogy legyen szíves mu- tassa meg és azt, hogy köszö- nöm. Ők, ha valamit kivesznek a többi áru közül, megnézik de szépen vissza is teszik. Az- tán vannak a maguktól elszállt pipik, hatalmas illatfelhőben, affektálnak, turkálnak, nekik semmi sem jó. Össze-vissza dobálják a holmikat, minden- re van valami ellenvetésük. Ha kék, miért kék, ha nem kék, miért nem kék? Bennünket levegőnek néznek, ha szólunk, megsértődnek és elvonulnak. Nem sajnáljuk. Jellegzetes fi- gurák még a nagy autóval begurulók, akik nagyhangon berohannak, aztán mindenből alkudnának. Nekik még az in- gyen is túl drága.  Ottjártunkkor szembetűnő volt, hogy a piac tele van hősu- gárzóval, amire reméljük, pár hónapig már nem lesz szükség. Ugyancsak sok volt a kávéfőző, a kotyogótól az éttermekben használatosig, a téli és nyári gumi, kerékpár, kerti bútor. Egy ajkai is azokból váloga- tott. Megkérdeztük, miért itt nézett körül? Elmondta, hogy szereti a devecseri piacot. Az árusokat is ismeri már, ezért megbízik bennük. Soha nem csalódott még az itteniekben. A múlt héten cipőket vett, ta- vaszi kabátokat és néhány já- tékot – amikkel a Nyuszi lepi majd meg szeretteit. (ta)  Tipikus „üzletbelső” (Fotó: Gyarmati) Az örök slágercikk a kerékpár. Főleg, mióta az új járművek több százezer forintot is kóstálhatnak (Fotó: Gyarmati) Nyertek a Vízikékek a Happy napon Sportszer vásárlási utalványt nyert 100 ezer forint ér- tékben a Happy hét keretében készített és beküldött pályázatukkal az Ajka Városi Óvoda Vízikék intézménye, tudtuk meg dr. Balatinczné Németh Mónika óvodaveze- tő helyettestől. A vízfogyasztás hasznosságára a figyel- met felhívó országos pályázatot 12. alkalommal írták ki. A feladat egy film készítése volt, amelynek témája a tudatos vízhasználat. A Sün Dorottya csoport tagjai fes- tékkel színezték a vizet, amelybe salátaleveleket tettek, és amint felszívódott, a festék mutatta azt, hogy a nö- vény hajszálereiben hogyan árad szét a víz. A Somvirág csoportban a gyerekek boltost játszottak, és víz alapú termékeket vásároltak. (ta)  Keserédes komédia Szeretettel várunk minden kedves vendéget Oszvald Marika és Fodor Zsóka előadásában az Összezárva című keserédes komédiára április 28-án 19.00 órakor a műve- lődési központ színháztermébe. Összezárva: napjaink kimondatlan aktualitása, a jár- ványhelyzet okozta, egymással való összezártság – min- denki számára ismerős – élménye. Összezárva: a saját emlékektől, rémképektől, sőt a bűn- tudattól való menekülés lehetetlensége, annak felisme- rése, hogy a múlt árnyai mindig mindenhová elkísérnek minket. Van-e kiút ezekből az összezárt helyzetekből...? Az Összezárva című kortárs dráma két idős hölgy Viola (Oszvald Marika) és Paula (Fodor Zsóka) nyugdíjas ott- honban töltött napjait mutatja be... Bár a mű egyetlen helyen játszódik mégis egy hatalmas utazásnak lehet- nek tanúi a nézők: utazás a múltba, az emlékek világába. A darab számos előre- és visszautalással hívja játékra és egyben egy lelki-érzelmi nyomozásra a nézőt. Mi bújik meg a két hölgy múltjában? Milyen gondolatok, érzel- mek rejtőznek a cselekedeteik mögött? A darab alcíme keserédes komédia. Az előadás mindkét felvonásán végighúzódik a humor, de az érintett témák tapinthatóvá teszik az egyre fokozódó feszültséget is. Olyan karaktereket ismerünk meg, akik sokszor vissza- tekintenek, mégis akarnak még valamit az élettől, egy- mástól, önmaguktól. Szórakozást? Társas kapcsolatot? Önfeledtséget? Megtisztulást? Felszabadulást? Megbo- csátást? Talán a végére kiderül... Főszereplők: Oszvald Marika és Fodor Zsóka. Írta: Csík Csaba és Csontos Orsolya Rendezte: Kinizsi Ottó. Jegyek a művelődési központ információs pultjánál és online a jegy.hu oldalon válthatók!
  • 5. ASZ 5 2022. ÁPRILIS 22. Humanitárius összefogás Ajkán (1.)  Városunkat sem kerüli el az Ukrajnában folyó ször- nyű háborúnak a hatása, hiszen a Le Bélier Magyaror- szág Formaöntöde Zrt. alkalmazottai között nem kis számban ukránok is dolgoznak. A háború elől menekülve több munkás hozzátartozó- ja Ajkára érkezett. A város és a cég nem hagyja magára ezeket a családokat, gyerekeket, amiben csak tudják támogatják őket, hiszen a legfontosabbakat, az otthon melegét, a barátokat, a kedvenc állataikat, játszóhelye- iket el kellett hagyniuk, azokat nem lehet pótolni, csak némileg enyhíteni lehet a hiányukat. Ezen próbál segíte- ni a humanitárius összefogás. Pad Ferenc, az Ajkai Alu- míniumipari Szakszervezet elnöke értesült elsőként („hi- vatalból is”) a Le Béliernél dolgozó ukrán munkatársak családtagjainak az érkezé- séről. Egyeztetett Fábián Gábor igazgatóval a legfon- tosabb teendőkről. Hivata- los okmányuk nem lévén segítették azok beszerzését, hogy az érintettek itt Ajkán lakhassanak, esetleg munkát is vállalhassanak. Az Ajkai Rendőrkapitányság készsé- gesen segített ebben. Közvetlen kapcsolatban Fekésházi Olga tolmács van a menekültekkel, aki tájékoz- tatott bennünket a jelenlegi helyzetről. – A Le Bélier Magyaror- szág Formaöntöde Zrt. ajkai gyáregysége öt éve foglal- koztat ukrán munkaválla- lókat, többnyire férfiakat, de vannak, akik párjukkal érkeztek. Ők operátori po- zícióban dolgoznak. Ukraj- na különböző településeiről jöttek városunkba: Huszt, Ungvár, Munkács és megyéi, illetve vannak Ogyessza, Ki- jev, Mikolaiv és Herson me- gyei településeken lakók is közöttük. A kialakult háború miatt sokan menekülni kénysze- rültek, a Le Bélier  munka- vállalói között is van, aki- nek a felesége és gyermeke is Ajkára érkezett, akik pedig párban dolgoznak azok gyer- mekeiket utaztatták ide. Idő- közben néhányan hazafias kötelességből visszamentek Ukrajnába – tudtuk meg a Le Bélier ukrán-orosz-magyar tolmácsától. Dienes Kata, a cég HR ve- zetője tájékoztatott, hogy a Le Bélier cégcsoport a há- ború és az azzal összefüg- gő emberi tragédiák miatt humanitárius segítségként összeállított egy adomány- csomagot az ukrán munka- társak hozzátartozóinak. A családok nagy részét a Pi- henőházban szállásolták el, emellett pénzbeli és tárgyi adományban is részesültek. A gyermekek arcára játékok- kal csaltak mosolyt, amiket David Guffroy, a cégcsoport vezérigazgatója adott át. A gyerekek közül néhá- nyan ukrán digitális okta- tásban részesülnek. A többi diák részére az ajkai Eöt- vös-Kossuth iskolában bizto- sítanak oktatást. A gyerekek nem beszélnek magyarul, mint ahogyan a szülők sem, viszont a tantestület támoga- tásával hamarosan magyar nyelvi képzést is kapnak. Kata elmondta, hogy a gyer- mekek közül többen az FC Ajka utánpótlás csapataiban edzhetnek, ahol Jákli Péter utánpótlás szakág vezető se- gít nekik a beilleszkedésben. Az Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola vezeté- se, amikor értesült az érkező gyerekekről, szinte azonnal felkereste a fenntartó Pápai Tankerületi Központ igazga- tóját Egyházi Andreát azzal a kéréssel, hogy engedélyezze az iskola számára a befoga- dást, annál is inkább, mivel már eddig is tanultak náluk ukrán gyermekek. A kapott engedélyt követően Balogh Béla intézményvezető, dr. Horváth József alpolgármes- ter és Pad Ferenc tájékozó- dó eszmecseréje után április elejéig hét gyermek érkezett az iskolába 9 éves kortól 15 évesig. A gyerekek nem tud- nak magyarul, és az eddig tanult angol és német nyel- ven is nehezen boldogulnak, így eleinte a kézzel lábbal mutogatás volt a „nemzetkö- zi nyelv”. Örvendetes, hogy azok, akik már régebb óta itt vannak, sokat tudnak se- gíteni a kommunikációban, de a még orosz nyelvet tanult tanárok is előszedik a több évtized alatt passzívvá ala- kult nyelvtudásukat és ők is könnyebbé teszik a kapcsola- tépítést. (Más kérdés, hogy a gyerekek mennyire örülnek, ha oroszul beszélnek hozzá- juk… - L. S.) Mádlné Rozner Melinda, a negyedik osztály tanítónője elmondta, hogy eddig csak pozitív élményei vannak. Egy ukrán diák már régebb óta itt van és ő is sokat tud segíteni az osztálynak. Most egy kislány és egy kisfiú érkezett, akiket szeretgetnek, simogatnak az osztálytársak, nem hagyják magukra, bátorítják őket. A pedagógus szerint megpróbál- ják ebből a kényszerhelyzetből a legtöbbet kihozni. Ennek so- rán megtanulnak egymáshoz alkalmazkodni, tapintatosak lenni, sőt megismerik egymás szokásait, kultúráját is. Balogh Béla intézmény- vezető arról tájékoztatott, hogy többségében az egykori Viktória panzióban laknak a gyerekek a hozzátartozóik- kal együtt, de van Devecser- ben lakó is közöttük. A napi háromszori étkezést a város önkormányzata biztosítja számukra. Az iskola házi- rendje az ukrán gyerekekre is vonatkozik, de eddig nem volt velük probléma. Szeré- nyek, megilletődöttek. Az pedig nagyon fontos, hogy nem gyerekmegőrzést vállalt az oktatási intézmény. Egye- lőre ugyan csak a készség- tantárgyakban tudnak aktí- van részt venni a gyerekek, de az ukrán-magyar oktatást is elkezdik, ami sokat fog se- gíteni a mindennapok boldo- gulásában. Kupi Andrea Éva, az Aj- kai Család-és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője informált bennünket, hogy a nap 24 órájában elérhető a 20-226-2322-es adományvo- nal, ahol tájékoztatást adnak az aktuális igények tekinte- tében és információt nyújta- nak. Eddig főleg adományok és önkéntesség felajánlásá- val kapcsolatban érkeztek hívások, ebből is látható, hogy az ajkai emberek segí- tőkészek. Az önkormányzat is nyitott egy bankszámlát, az esetleges pénzbeli ado- mányok számára. Ennek száma: 12001008-01713627- 02900008. Az ajkai széleskörű össze- fogás az itt helyben dolgozó Le Bélier Magyarország For- maöntöde Zrt. ukrán mun- katársak családtagjainak a beilleszkedésének a kön�- nyebbé tételét segíti. Mivel mindannyian vissza szeret- nének menni, ha a helyzet engedi, reméljük, hogy erre az átmeneti időszakra szíve- sen fognak visszaemlékezni. Cs.B.É.  Nemrég kiásott sírok a Kijev melleti Irpinben (Fotó: Ukrán Nagykövetség.) Egy ukrán kisfiú FC Ajka mezt kapott a fociedzéshez (Fotó: Le Bélier Magyarország Formaöntöde Zrt.) „Kávét helyettesítő légzés” A helyes levegővétel áldásos hatásai  Emelt fővel, egyenes tartással járni, nem csak mél- tóságot kölcsönöz és mutatja lelki állapotunkat, de még a légzésünket is befolyásolja. Lelki életünk tehát erős hatást gyakorol fizikai egészségünkre. A fenti monda- tok talán nem mindenki számára jelentenek újdonságot, mégsem gondoljuk végig a hétköznapokban, hogy mek- kora segítséget jelenthet a helyes légzés. Szabó Attila nevét megje- gyezhettük már a „Gyógyító ételek, gyógyító gondolatok” előadás sorozat kapcsán. Az ismertetők egyelőre ugyan befejeződtek, de az Ajkán verbuválódott közösség idő- ről időre találkozik, beszél- get és tapasztalatokat cserél. A közelmúltban ismét olyan témát boncolgattak, ami mindannyiunkat érint, hi- szen víz és étel nélkül kibír az ember néhány napot, ám levegő nélkül ez csak percek- ben mérhető. (Koncz Zsuzsa szerint „csak az első öt perc a nehéz” – igaz, ez más lap- ra tartozik, de a humorérzék mégiscsak fontos.) Oxigén- dús környezetben pezseg az élet. Ezt lenne jó megvalósí- tani, de nem is olyan könnyű. Mérések szerint egy lélegzet- vétellel a hegyekben százezer porszemcsét lélegzünk be, a tengerparton ötszázezret, a városban már ötvenmilli- ót. A sort lehetne még foly- tatni, de az már sokkoló, így inkább helyezzük arra a hangsúlyt, hogy próbáljunk meg minél több időt tölteni az erdőben, a hegyekben és a vízpartokon. (Az abszolút pormentes levegő is lehet ká- ros – a szerk.) A helyes légzés pozití- van hat az egészségünkre. Az ülőmunka, a sokáig egy helyben állás és a görnye- dő testhelyzet miatt szűken használjuk a tüdőkapacitá- sunkat. Aki ilyen munkát végez, tudja, hogy gyakran érez fáradtságot, és bár azzal is tisztában van, hogy ilyen- kor a kávé nem segít, mégis ahhoz nyúl először. Ilyenkor vethetjük be a „kávét helyet- tesítő” erőteljes, mély lég- zést. Szerencsére a nőknek már nem kell fűzőt horda- niuk, úgyhogy ez viszony- lag könnyen megvalósítható – de azért vannak még más, egyéb tényezők. Ilyen példá- ul a terhesség, amikor lehe- tetlen a hasi légzés. Ülő hely- zetben felső mellkasi légzést végzünk, vagyis a tüdőnknek csak kis részét használjuk. Járás közben már alsó mell- kasi légzést is végzünk. Érde- kesség, hogy a gyerekek hasi légzéssel lélegeznek - amíg nem járnak iskolába, mert ott ezt is elrontjuk. A légzésben részt vesznek a hasizmok, az oldalsó hasiz- mok, a hátizmok, a melliz- mok, a bordaközi izmok és a nyakizmok. A belégzés és a kilégzés dinamikus egyen- súlyban van. Belégzésnél a vérnyomás és a pulzusszám nő, kilégzésnél a vérnyomás csökken. Ha fáradtak va- gyunk, a belégzési fázist kell erősítenünk. Ha feszültek vagyunk, hosszan kell kilé- legezni, attól megnyugszik a szív. Magas vérnyomás ese- tén érdemes alkalmazni a 4-7-9 vérnyomáscsökkentő légzést: négyre belélegzünk, hétig bent tartjuk a levegőt, kilencre kifújjuk. A motorizált országokban sajnos egyre nő a tüdőbete- gek száma. Aki egészséges vagy tüdőbeteg és mélyeb- ben, alaposabban érdeklő- dik a légzés sokrétű hatásait illetően, annak hasznos le- het Lengyel László: „Légző- torna - légzésszabályozás” című könyve. Az allergiás, asztmás betegeknek segíthet az úgynevezett Buteyko lég- zéstechnika, ami kitágítja az ereket, amik a szervezetben az allergiás reakcióknál, az asztmánál és a magas vér- nyomásnál összehúzódnak. Számos hasznos információt találhatunk erről is a külön- böző weboldalakon. RÉ 
  • 6. ASZ 6 2022. ÁPRILIS 22. Az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ programjai Április 22. (péntek) 18.00 órakor Duma Aktuál - Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely, Ceglédi Zol- tán és Lovász László közreműködésével a művelődési központ színháztermében. Jegyek kaphatók a Classic Travelnél és interneten. Április 24-én (vasárnap) Tóth László vízi emléktúra a Marcal folyón Malomsok-Koroncó útvonalon. Találkozás: 8.00 órakor az ajkai Szent István u. 52. Csónaktárolónál. Jelentkezés április 20-ig, a 06/30/270-3262-es telefon- számom lehetséges. Április 25-én (hétfő) 09.00 órakor a Filharmónia Ma- gyarország ifjúsági bérletének záró előadása a művelő- dési központ színháztermében. Április 28-án (csütörtök) 19.00 órakor Összezárva cím- mel keserédes komédia Oszvald Marika és Fodor Zsóka előadásában a művelődési központ színháztermében. Április 30-án (szombat) gyalogos túra Mencshelyre, a Vulkán tanösvény és a Kossuth-kilátó felkeresése. Talál- kozás a VMK hátsó parkolójában 7.30 órakor. Május 1-jén (vasárnap) 9.30 órától Tavaszköszöntő retró majális és vidámpark az Agórán és a Polgármesteri Hiva- tal parkolójában (lásd a program plakátját lapunkban! A KULTIK AJKA MOZI MŰSORA 2022. április 21. – április 27. Az elveszett város 2D – amerikai romantikus vígjáték, akciófilm, kalandfilm, 112 perc (12) - vetítési időpontok: csütörtök, hétfő, kedd, szerda 15:45, péntek, szombat, va- sárnap 15:40, valamint minden nap 20:30. Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai 2D – amerikai fantasy, családi kalandfilm, 142 perc (12) - vetítési időpontok: minden nap 17:45. Sonic, a sündisznó 2. 2D – amerikai akció-vígjáték, ka- landfilm, 122 perc (12) - vetítési időpontok: szombat és vasárnap 13:20. A mesék nem mindig gyerekeknek szólnak Ifjúsági színdarabot hoztak a Múzsák  A Múzsák Társulat előadásában láthattuk Lewis Car- roll: „Alice Csodaországban” című zenés mesejátékát április 13-án a művelődési központ színháztermében. Az előadásra elsősorban a felső tagozatos diákokat várták. A kétfelvonásos darabot magas színvonalon adta elő a társulat, igazi professzionális munkát végeztek. A színészek kiválasztása a karakterekre, az ének, a zene és a tánc össz- hangja kiválóan sikerült. A jelmezeket és a díszleteket színesen, változatosan állí- tották össze, kreatív színpadi megoldásokat láthattunk, na- gyon jól alkalmazták a fények és árnyékok kontrasztját. Ez nagyban hozzájárult a lát- vány élvezhetőségéhez. Nem mindennap lehetünk részesei ennyire összeszedett, tökéle- tesen megkomponált színházi előadásnak. Mégis, a közönség egy ré- szét nem sikerült igazán be- vonni a cselekménybe. Talán azért, mert a mesékről az él a köztudatban, hogy a gye- rekeknek szólnak. Ez a mű nagyon jó példa arra, hogy ez nem feltétlenül igaz. A fi- atalabb korosztály számára – mint ebben az esetben is – még nehezen érthetők a filo- zofikus párbeszédek, az elvont tartalom és mondanivaló. Az ifjúsági darabot nem véletle- nül ajánlották a felső tagoza- tos iskolásoknak és a felnőt- teknek. A közönség soraiban azonban kevesen képviselték ezt a korosztályt. A színpadon zajló eseményekre nem tudtak úgy reagálni, mint ahogyan az várható lett volna. A szü- netben és az előadás végén ki- szűrődő beszélgetésekből arra lehetett következtetni, hogy inkább a gyerekeket kísérő felnőtteknek nyerte el tetszé- sét az előadás: olyan is volt, aki megnézte a társulat pon- tos nevét, mert szeretné látni a többi darabját is. A főszereplő, Alice, egy szi- lárd jellem, akin nem lehet uralkodni, ő nem tartja magát alattvalónak. Nem tolerálja az igazságtalanságot és ragasz- kodik a lelke szabadságához. Ez mindig a nehezebb út. A társadalomban, éppen úgy, mint a mesében, az ember gyakran érezheti magát egye- dül, ha más utakon jár, mint a többség. A diktatórikus uralkodó, esetünkben a Szív- királynő, tehetetlen az olyan személyiségekkel szemben, akiknek önálló gondolataik vannak. Az erőszak ugyanis nem helyettesíti az érveket. A gondolkodó emberek kielégí- tő válaszokat várnak a kérdé- seikre. A viktoriánus Anglia írójának mondanivalója, aki eredetileg az uralkodó Vik- tória királynőt figurázta ki a Szívkirálynő karakterével örökérvényűnek mondható. Ugyanakkor arra is rámu- tatott a szerző, hogy csodaor- szágban élünk, feltéve, ha ké- pesek vagyunk azt meglátni. Az élet egy nagy kaland, vagy ha úgy tetszik „színház az egész világ” – mint ahogyan azt William Shakespeare állí- totta. RÉ  A színpadkép tág teret engedett a fantáziának (Fotó: Gyarmati) Tavaszköszöntő retro majális Ajkán 2022. május 1. Szabadtéri szórakoztató és kulturális rendezvények az Agórán. Vidámpark, légvár a Polgármesteri Hivatal parkolójában Program: 9.30 Májusfaállítás és tavaszköszöntő műsor az Agórán Köszöntőt mond: Johanidesz Sándor önkormányzati képviselő Közreműködik: Ajka Városi Bányász Fúvószenekar, Kö- söntyű óvodás tánccsoport és az Ajka-Padragkút Táncegyüttes Senior csoportja 10.00 Felvonulás Ajka város lakóival (útvonal: Kossuth utca-Semmelweis utca-Agóra) 10.30 Nevesincs együttes gyermekkoncertje a szabadté- ri színpadon az Agórán Délután: 16.00 Ajka-Padragkút Táncegyüttes műsora 16.40 Gyermekműsor H. Szabó Andreával: Tündérkert- daloló 17.20 Platina Táncstúdió előadása 17.40 Dinamik Rock and Roll Klub fellépése 18.15 Bahar Orientális Hastánc Egyesület táncosai 18.35 Hidasi Réka énekel 20.00 Ünnepi beszédet mond: Pad Ferenc az Ajkai Alu- míniumipari Szakszervezet elnöke, önkormányzati kép- viselő ,,Dalolj csak jó harmonikám...”- Solymos Tóni és zenész- barátai műsora Rendezők: Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet, Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár. Támogatók: Ajka város Önkormányzata, Silkem Hungary Kft., Le Belier Magyarország Zrt. Balkáni népzene mai hangszerekkel  Mindig figyeljünk a valódi értékekre! Ez volt a leg- fontosabb üzenete a Balkan Union zenekar nagy sikerű koncertjének, melyet április 6-án tartottak a művelő- dési központ színháztermében. A Filharmónia Magyar- ország ifjúsági hangversenybérletének második előa- dására városunk általános és középiskolái mellett a térség oktatási intézményeiből is érkeztek diákok telje- sen megtöltve a nézőteret. A délelőtt 9 órakor kezdődő előadáson balkáni népzene, magyar népdal és világzene is felcsendült. Az együttes tagjai Kertész Ákos (kajon), Máté László (basszusgitár) és Tóth Bagi Csaba (elektromos gitár) több száz ifjúsági előadással a hátuk mögött egy jó hangulatú, inter- aktív koncerten mutatták be a közönségnek a szerb, macedón, bolgár, török és horvát népze- nét, amit sajátos módon ötvöz- tek a jazz és a blues elemeivel. A balkáni térség muzsikája nagyon változatos. A magyar népzenéhez és a klasszikus zenéhez szokott fülnek a pá- ratlan lüktetés miatt külön- legesnek tűnik. A műsor első felében táncokat és népdalo- kat hallhattak a diákok, majd az Elment a két lány kezdetű magyar népdal után a XX. század stílusirányzatai, a jazz, a blues és a rock zárták a rend- hagyó énekórát. Az előadáson a hangszerismertető mellett felhívták a fiatalok a figyel- mét arra, hogy a több száz éves népdalokban megtalál- hatók mindazok az üzenetek, amik a mai ember számára is fontosak lehetnek. A régiek egyszerűen kiénekelték ma- gukból bánataikat, örömeiket, jó lenne, ha ez a szokás újból felelevenedne! – A saját kultúránkkal és a környező népek kultúrájával foglalkozni szerintem köteles- ségünk. A saját kultúránkat ápolni, azt a feltörekvő fia- tal generáció számára átadni fontos feladat, hiszen övék a jövő és nekik kell tovább vinni azokat az értékeket, amik ben- nünket, mint nemzetet is meg- határoznak – fogalmazott a zenekar ifjúsági koncertekért felelős tagja, Kertész Ákos. Céljuk egy olyan, az emberek közötti hasonlóságokon ala- puló világzene megalkotása, melyben a világ különféle tájai egy közös nyelvet alkotva ta- lálkoznak a zenén keresztül. NéNo  A Balkan Union a vmk színpadán (Fotó: a szerző)
  • 7. ASZ 7 2022. ÁPRILIS 22. Főszerkesztő: Lékó Sándor. • Szerkesztőségi e-mailcím: ajkaiszo@freemail.hu. • Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. •Felelős kiadó: Vallerné Horváth Andrea ügyvezető. • Postacím: 8400 Ajka, Rákóczi F . utca 8. fsz. 1. Telefon: 06-88/750-550 • Hirdetésfelvétel a kiadó címén. • Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com • A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. • Nyomtatás: : ADC Hungary Kft. • Megjelenik 12 600 példányszámban. • Terjeszti a Westpost KFT. A lap ingyenes. • Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Városi hetilap. A lapot alapította Ajka Város Önkormányzata. Fontos három pont Szentlőrincen  A Merkantil Bank Liga 33. fordulójában az FC Ajka felnőtt labdarúgó csapata a Baranya megyei Szentlőrinc SE otthonába látogatott húsvét vasárnapján. A két csa- pat negyedik alkalommal mérhette össze tudását. Az első lövés hazai oldalon adódott a 6. percben, Drljo Andrija próbálkozott, azon- ban Horváth könnyen védett. A 12. percben Gaál Bálint tűzte kapura a labdát, de lö- vése pontatlannak bizonyult. Három perccel később kisebb kakaskodás alakult ki a pá- lyán, a játékvezető Szabónak és Lehoczkynak egy-egy sár- ga lapot osztott ki. Az Ajka pontosan és fegyelmezetten játszatta a játékszert a hazai csapat térfelén, így nem esett váratlanul Szarka találata. A 29. percben Hajagos ejtette ki a labdát Szarka Ákos elé, aki négy méterről nem hibázott, és a hálóba lőtt, 0-1. A 41. percben Csizmadia eresztett el egy lövést a 16-os vonalá- ról, de Hajagos könnyen fogta a labdát. A második félidő- ben felvette a ritmust a hazai alakulat, az 55. percben Hesz ívelte be a labdát Németh Bar- nabásnak, de a támadó lövé- sét hatalmas bravúrral hárí- totta Horváth Dániel. A 67. percben Csizmadia fejére va- rázsolták a labdát jobb oldal- ról, azonban a fejest hatalmas lélekjelenléttel védte Hajagos. A 75. percben Szabó Máté vé- gezhetett el egy szabadrúgást az ajkai kaputól mindössze 22 méterről, de Horváth Dániel ezt is kipiszkálta a bal felső sarokból. A találkozó hajrá- jában inkább a sárga lapok domináltak, helyzetek, ak- ciók már nem igen akadtak. A hármas sípszó elhangzása után a vendégek nigériai játé- kosa Onuigbo Maduka piros lapot kapott, miután labdá- val megrúgta Tajthy Tamást. Az ajkai csapat összességében jobban játszott, és nagyon fontos három ponttal gazda- godott. Szentlőrinc SE – FC Ajka 0-1. Marián Sluka: – Negyed- szerre sem sikerült megtörni a hazai pálya átkát. Nem fog- juk fel, hogy a bajnokságnak ebben a szakaszában még na- gyobb akaratra lenne szüksé- günk, az első félidőben ez nem látszott rajtunk, a vége pedig egy potyagól lett. A szünetben változtattunk, feljavultunk, még egy kicsit türelmesebben kellett volna játszani. A to- vábbiakban fontos lesz, hogy megnyerjük azokat a mezőny- beli párharcokat, amiket ed- dig nem sikerült. Kis Károly: – Az első félidő alapján megérdemelten nyer- tük meg a mérkőzést. A máso- dikban a hazaiak sokat tettek az egyenlítésért, de masszívan és agresszívan védekeztünk. A sérültek visszatérése és a Covid-fertőzés után négyből három meccset megnyertünk, ezért előrefelé tekintünk, re- méljük, újabb egy-két helyet tudunk még előre lépni. BD  Vereség a listavezető otthonában  Az amatőr női NB I/B 24. fordulójában az ajkai ko- sarasok a listavezető Csata DSE otthonába látogattak. Nem ígérkezett könnyű feladatnak a győzelem, mivel a fővárosiak zsinórban tíz mérkőzést nyertek, és a szezon során csupán kétszer szenvedtek vereséget. A második percig kellett várni az első pontokra. Ek- kor Gyöngyösi Janka pró- bálkozása bizonyult sike- resnek. Néhány másodperc- cel később Hizsnyik Dóra egyenlített, azonban hazai oldalról Szörényi Laura két- szer is triplázott egy percen belül. Az első negyed végéig kié- lezett és szoros párharc folyt a parkettán (25-19). A máso- dik játékrész elején a hazaiak játékosa, Toman Petra alapo- san belekezdett a pontok ter- melésébe, hiszen fél perc alatt három közeli próbálkozása jutott a gyűrűbe. Székely-Hor- váth erre egy három pontossal válaszolt. A hazaiak magasabb fordulatszámra kapcsoltak, ami több hibára késztette az ajkai csapatot. Megszapo- rodtak az eladott labdák, és a sikertelen dobások száma. Félidőben 49-26 volt az állás a fővárosiak javára. A harmadik negyedben próbált felzárkózni az Ajka, azonban a DSE Toman vezér- letével nem adott esélyt. A 17 éves Toman Petra öt percen belül 11 ponttal toldotta meg csapata teljesítményét, így az utolsó negyedre 72-36-al for- dulhattak a felek. Az utolsó tíz percben Lendér Lilla illet- ve Munteán Lili próbálta meg kozmetikázni az eredményt, azonban a hazaiak erre nem hagytak sok esélyt. Csata DSE – Ajka 98-46 BD  Nagyot mentek a bmx-esek  Ajkarendek nevét 27 ország 1180 versenyzője tanul- ta Veronában az április elején tartott BMX Európa ku- pán. Reicher Flóra, az Ajkarendeki BMX Cross Egyesület versenyzője mindössze kilenc éves, de már többszö- rösen megmutatta, van helye az élvonalban. Teljesít- ménye azért is figyelemre méltó, mert Magyarország legfiatalabb, mindössze három éve alakult csapatának tagjaként, egy 50 méteres pumpapályán gyakorolva áll rajthoz a több évtizede sikeres, a legmodernebb pályán versenyző kortársaival. Flóra olyan hátrányból indul, mintha valaki a für- dőkádban készülne egy úszóbajnokságra. A kiváló szakemberek által irányított kicsi hölgy tehetsége és szor- galma azonban így is utat tör magának. A hátrány leküzdésére Beszerdik Krisztián edző és Reicher Zoltán, Flóra édes- apja kereste a lehetőséget. Meg is találta egy francia- országi edzőtáborban, ahol négy tehetséges versenyző- jük felkészülését a magyar származású Bujáki Bence segítette, aki állt már a vi- lágranglista 28. helyén is. A veronai verseny előtt öt na- pot töltöttek kint, 6-7 pályán edzettek, előfordult, hogy egy nap alatt hat órát is. Flóra és a fiúk, Beszerdik Bence, Mátics Zétény és Mars Áron szorgalmasan gyako- roltak, tudták, hogy az élvo- nalbeli pályák kipróbálásával nagy előnyhöz jutnak. Rei- cher Zoltán elmondta, hogy a technika fejlesztésén túl más országok versenyzőinek a stílusát is megismerhet- ték. Megtapasztalták, hogy milyen fontos az alázat egy sportoló számára, az edző tisztelete, és a teljes bizalom. Az edzőtáborból a ver- senyre mentek, ahol fáradt- ságuk ellenére kiválóan helytálltak. A 15 éves kor- csoportban Bence és Zétény, a 12 éveseknél Áron a közép- mezőnyben végzett. Reicher Zoltán hozzátette, a 400 méteres pályán sprint- futam zajlik, és a 30-50 má- sodperc alatt dől el minden. Fejben és fizikailag „ott kell lenni”, nincs lehetőség be- osztani az erőt, nincs lehető- ség később javítani. A sportolók régi vágya is hamarosan valóra válik: pályázaton nyertek egy 400 méteres, széles pálya építé- sére. A munkát hamarosan kezdik a Bolgárkertben, az eddig a dobóatléták által használt részen. Kiváló a szülői háttér, minden család segít, amiben tud. Az új hely nem csupán komolyabb szakmai mun- kára lesz alkalmas, hanem lehetőséget biztosít más érdeklődőknek arra, hogy csatlakozzanak a Veronát megjárt csapathoz. (ta)  A lelkes csapat nemsokára új otthonra lelhet a Bolgárkert- ben (Fotó: Gyarmati) Az Óriások (sárgában) felnőttek a feladathoz (Fotó: Gyarmati) Ez a sport elsősorban a lendületről szól (Fotó: Gyarmati) Több éves munkával lettek elsők Magyar kupa győzelem: hatalmas bravúr a Jégcsarnokban  Az ajkai Óriások Jégkorong SE U12-es csapata meg- nyerte a Magyar Kupát. Mindkét döntős csoportban – az „A”-ban és a „B”-ben is – a végső körbe került három-há- rom csapat vehetett részt a döntőben. Az ajkaiak az A csoportban hódították el a trófeát. A döntőre április 10-én hazai pályán, az ajkai Jég- csarnokban került sor. Az első meccsen 5:1-es győzel- met arattak az Óriások a székesfehérvári Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ellen. A második mérkőzé- sen a MAC Budapest ellen 3:3-as döntetlent követően büntető párbajjal dőlt el a mérkőzés az ajkaiak javára. Így két győzelemmel az Aj- kai Óriások U12-es csapata nyerte meg a Magyar Kupát. A csapat edzői Láday And- rás és Faragó Gyula elmond- ták, hogy a győzelem érté- két növeli, hogy bár Ajkán a jégkorong sportág hetedik éve van jelen, a jégcsarnokot még csak alig egy éve adták át. Előtte sátras jégpályán edzettek az év hat hónapjá- ban. Ezen kívül jég hiányá- ban más városokba voltak kénytelenek utazni a megfe- lelő felkészülés érdekében. Ajka kisváros, így egy-egy sportágra kevesebb gyerek jut. Nálunk egy-egy korosz- tályban 18-20 fő a létszám, a nagyobb egyesületnél 70, vagy még több. A gyerekek tehetségesek, szorgalmasak, komolyan veszik a hokit, így esély volt arra, hogy sikere- ket érjenek el. Arra, hogy ilyen rövid időn belül sor ke- rül erre, még az edzők sem gondoltak. - A siker sok tényezős - tették hozzá Ládayék. - A feltételek itt adottak. A város komoly beruházással felépí- tett és üzemeltet egy jégcsar- nokot, amelynek fenntartási költsége sem kevés. Már au- gusztusban jeget biztosíta- nak azért, hogy mire kezdő- dik a bajnokság, a korosztá- lyos csapatok megfelelő for- mában legyenek. Az edzői gárda is egymást segítő, jó közösség. – Az akarat és a tehetség a fontos. Annak, aki bízik bennünk, és hajlandó tanul- ni, a tudást át tudjuk adni - fogalmazták meg. - Elmond- juk a gyerekeknek, hogy az a fontos, hogy bízzanak ma- gukban. Senkitől nem sza- bad megijedni. Lesznek ne- hezebb időszakok, hullám- völgyek, de azok elmúlnak és a sikeresebb időszakok következnek. A döntő délutánján sokan kilátogattak a Jégcsarnokba, ahol a színvonalas mérkőzé- sek remek hangulatban zaj- lottak. - Ezúton is köszönjük min- den szurkolónak, hogy végig buzdították a gyerekeket és hozzá segítették a csapatot a kupagyőzelemhez - tették hozzá az edzők. A jövőjüket a továbbiak- ban is Ajkán képzelik el. Faragó Gyula, akinek Luca lánya az U14 csapatban ho- kizik, csaknem egy éve már a városban él családjával és Láday András is hamarosan ide költözik. Idén a jeges edzések rö- videsen befejeződnek, kez- dődnek a száraz edzések, majd június végétől egy hó- napnyi szünet vár a spor- tolókra, hogy augusztustól újult erővel indulhassanak a következő szezonban a pon- tokért. A Magyar Kupa sorozat- ban résztvevő játékosok, Hubai-Moura Santiago, Raj- mon Péter, Kósa Bence, Ko- vács Dominik, Pákai Bence, Schmutz Ádám, Keresztény Áron, Faragó Luca, Kerék Ádám, Németh Kevin, Ta- más Levente, Hubai-Moura Gabriel, Illés Ádám, Jánka Lóránt, Kerekes Benedek és Rádli Gergő. Edzők Láday András és Faragó Gyula (ta) 
  • 8. ASZ 8 2022. ÁPRILIS 22. Tojáslövés és csúzlizás Lőlap helyett a műanyag to- jást tartó hurkapálcikára lőt- tek a húsvét vasárnapi tojáslö- vő verseny résztvevői. Akinél leesett a tojás, eltörött a pálci- ka, kapott egy pontot. Az Ajkai Technikai Tömeg- sport Egyesület által szerve- zett program évtizedes hagyo- mányra nyúlik vissza. A klub- tagokon kívül kipróbálják az ügyességüket olyanok is, akik évente egyszer fordulnak meg a lőtéren. Kispuskában a nők és férfiak egyaránt egy-egy pontot értek el, a szétlövés döntötte el a helyezéseket. Az idén új versenyszámként a csúzlit is bevezették. Néhány fiatal először látott csúzlit, ami nélkül már a mai ötvene- sek (hatvanasok) el sem tud- ták volna képzelni a gyermek- korukat. Az emléklapokat Péntek Vendel elnök, Kajtár János, Kasza László és Szellem Tamás adta át. Csúzliban a gyerme- keknél Kurdi Mátyás, az ifiknél Berzsenyi Luca, a felnőtteknél Pados Zsolt és Giczi Judit nyert. Íjászatban Pados Martin, Ber- zsenyi Hanga, Für Attila és Giczi Judit végzett korcsoport- jában az élen. Légpuskában Hofstetter Zsolt, Hofstetterné Péntek Andrea, Kasza László, az ifiknél Kurdi Mátyás, Ta- kács Zalán, Lázár Alexander, kispuskában Giczi Judit, Tis- ler Anna, Ács Tímea valamint Berzsenyi Károly, Simon Zsolt, Biczó László győzött. (ta)  Áprilisi kertek királynője  A rózsa után a tulipán az a sokszínű virág, ami szin- te mindenki kertjében megtalálható. És szerintem nem csak nekem, de sokunknak kedvenc tavaszi virága is. Egy csokor tulipán mindenkit feltölt pozitív energiával. Szépségén túl nagy erénye, hogy egyszerűen gondozha- tó. Ha ősszel nem felejtettük el a gumókat időben a földbe rakni, akkor most eljött az idő, hogy gyönyörködjünk a csodaszép virágban. Ám aki elmulasztotta az őszi ültetést, az most már csak irigyked- ve nézheti a szomszéd tuli- pánjait, ő maga már elkésett. A hagymásoknak ugyanis a téli lehűlési szakasz elenged- hetetlen a fejlődésükhöz. A tulipánhagymáknak mini- mum hathetes hideghatásra van szükségük ahhoz, hogy ki tudjanak hajtani és szépen virágozni. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a tu- lipánhagymák nem kellően, vagy egyáltalán nem hajtanak ki, nem is virágoznak. A növénynek felsorolhatat- lanul sokféle típusa létezik. A kecses liliomvirágútól a telt- virágún keresztül a papagáj- virágún át a rojtos szirmúig számtalan különlegességet fe- dezhetünk fel közöttük. Nem beszélve a varázslatos színár- nyalatokról. Lehetnek tűzpi- rosak, napsárgák, lilák, ró- zsaszínek, de akár hófehérek vagy ezen színek keverékei is. Szinte lehetetlen felsorolni az összes fajtát és színt. Volt idő amikor a tulipán a gazdagok kiváltsága volt, egyfajta státuszszimbólum. A legritkább és legdrágább fajtából egész Hollandiában időszakosan csak egy tucat- nyi tulipánhagyma keringett, és ezek megfizethetetlenek voltak. Egy „Semper Augus- tus”-ért 10 ezer aranyforintot kértek a kereskedők 1637-ben. Ez akkora összeg volt egykor, amennyiből gond nélkül meg lehetett vásárolni egy na- gyobb városi házat is Amsz- terdamban. Szerencsére ma már nem kell ekkora összeget elköl- teni egy virághagymára. De Hollandia a mai napig a világ legnagyobb tulipántermelő országa maradt. Ezt a kecses virágot akár kiskertbe vagy teraszra dézsába ültetjük min- denképp egy üde színfoltja lesz a környezetünknek. A kertben akár évekig a földben maradhatnak a hagy- mák de célszerű három-négy évente kiszedni őket. Ezt az elvirágzás után tegyük meg, amikor már a levelei kezdenek elszáradni. A tulipánhagymák ilyenkor már biológiailag éret- tek, regenerálódtak, visszahú- zódtak a talajba. Vigyázzunk, hogy felszedéskor a hagyma ne sérüljön. Kicsit szikkas�- szuk meg félárnyékos helyen és tároljuk nedvességtől óvva az őszi kiültetésig. Azzal számol- nunk kell, hogy ha nem szed- jük fel a hagymákat, minden évben kisebb termetű, és vi- rágú egyedek fejlődnek, és így megvan a kockázata annak is, hogy lassan eltűnnek kertünk- ből tulipánjaink. F. P. T.  Az ügyeleti idő: 20-22 h-ig tart* április 21-én KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16. 22-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco) 23-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2. 24-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. 25-én HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10. 26-án KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Frankel L. u.16. 27-én PATIKAPLUS GYÓGYSZERTÁR Fő út 66. (Tesco) 28-án SEMMELWEIS PATIKA Semmelweis u. 2. 29-én GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Alkotmány u. 20. 30-án HORIZONT PATIKA Szabadság tér 10. *Az adatok tájékoztató jellegűek ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK KERTÁPOLÓ Tulipánerdő – akár dézsában is megél (Fotó: Futó) Jó ötletnek bizonyult a csúzlilövészet – egy régi hagyomány éledhet fel újra (Fotó: Gyarmati) Csodabogarak Ajkán  Sikeresen zárult az Ajka Városi Óvoda Katica óvodá- jában működő TOP 7.1.1 „Csodabogarak Ajkán” elneve- zésű pályázat, ami az Európai Szociális Alapból a helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva vissza nem térí- tendő támogatást biztosított az intézmény számára. A pályázat 2021. április 1-én indult és 2022. március 31- ével fejeződött be. Nyolc éve működnek az intézményben a városban elsőként megalakult tehet- ségműhelyek, melyek több területen támogatják, fej- lesztik a kisgyermekeket. Az Ákom – Bákom – Vizuális tehetségműhely, a Varázs-Szó Drámajáték, a Csengő hang Zenei, az Okoskodó-Gondol- kodó-Logika matematikai és a Sakkjátszótér logikai játékok (a sakk elemei) tehetségmű- helyek, speciális végzettségű óvodapedagógusok (fejlesztő- pedagógus, gyógypedagógus, tehetséggondozó, drámape- dagógus) irányításával vé- geznek heti rendszerességgel fejlesztő tevékenységeket. Az óvodának az oktatás nevelés mellett fontos feladata a kis- gyermekekben rejlő tehetsé- gek felismerése, azok kibonta- koztatása azzal a céllal, hogy a Gardeni területen megjelenő plusz adottság, érdeklődés, tudás elmélyítése, ismeretek bővítése, kreativitás kibonta- koztatása meg tudjon valósul- ni a pályázat adta lehetőségek segítségével. A „Csodabogarak Ajkán” pályázat lehetővé tette a szak- emberek számára ez idő alatt a foglalkozásokra való felké- szülést, azok megszervezését/ megvalósítását, a foglalkozá- sokhoz szükséges eszközök, alapanyagok, fejlesztő játékok beszerzését, lehetőség nyílt ebben az évben egy interaktív tábla beszerzésére, számító- gép, vizuális eszközök, bábok vásárlására is. A gyermekek sikerélmény- hez juttatása által önbizalmuk erősítése fontos célkitűzése a szakembereknek. Az alkotás folyamata kreativitást, kéz- ügyességet, képzeletet, színér- zéket fejleszt, belső nyugalmat teremt, a gyermekek számára fontos önkifejezési lehetőség és örömforrás. A Varázs-Szó Drámajáték tehetségmű- helyben az érzelmeikkel és egymással ismerkednek gye- rekek. A Csengő hang Zenei tehetségműhelyben komplex módon fejlesztik a gyerekeket az énekes játékok segítségével. A Logikai műhelyben a ma- tematikai készségek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a problémamegoldás képességé- nek fejlesztésére is. A Vizuális tehetségműhelyben igazi al- kotások készülnek, gazdagítva a gyermekek és az őket körül- vevő felnőtteket egyaránt. Több tehetséggondozó program megvalósítására is sor került e pályázat segítsé- gével: Színházlátogatás évi 2-3 alkalommal a veszprémi Petőfi Színházban, interaktív múzeumlátogatás, valamint a pályázatban résztvevő gyer- mekek rendszeresen felkeresik az ajkai kiállításokat is. Nyílt napok szervezésével, szülői kerekasztallal, valamint Kreatív alkotó nappal és ki- rándulások megszervezésével az intézmény széles körben tájékoztatja a szülőket az óvo- dában zajló tevékenységekről és ad lehetőséget a szülőknek arra, hogy minél jobban meg- ismerjék ezt a fajta fejlesztő- munkát. A tehetséggondozó programokat a Tehetségmű- helyek mellett a saját csoport- jaikban is végzik az óvónők az intézmény Pedagógiai Prog- ramja alapján, a gyerekek op- timális fejlődése érdekében, ismereteik gazdagítására, el- ismerést, reális önértékelést tartva szem előtt. NéNo  Tavaszköszöntő gyermekprogramok a Lángos Bárral Nagycsoportos óvodásoknak szervezett Tavaszköszöntő programot a Lángos Bár március 30-án délelőtt a műve- lődési központban*. A város 5 óvodájából közel 250 olyan gyermek érkezett erre a rendezvényre, akik szeptember- től már iskolások lesznek. A délelőtt fél 9-től érkező gyerekeket a művelődési köz- pont udvarán a korosztályuknak megfelelő természetes anyagokból készített játékok várták, ahol kipróbálhatták ügyességüket, többek között célba dobásban, íjászatban és halászatban. Ezzel egy időben, az aulában kézműves foglalkozáson Húsvéthoz kapcsolódó témában készíthet- tek ajándéktárgyakat a gyerekek szakértő óvónők segít- ségével. Kilenc órától Papné Takács Ágnes Mese kutyával, Ramasz Vanda pedig Édennel tartottak bemutatót. A két ismert terápiás kutyus, mint már annyiszor, most is elbűvölte az óvodásokat, megmutatva a tudás, a tanulás, vagy a sze- lektív hulladékgyűjtés fontosságát. Közben két lufibohóc varázslatos ügyességgel készítette a kardokat, nyuszikat, varázspálcákat és mindazokat, amiket csöppségek épp kitaláltak, majd Fodor Eszter néptánc-oktató táncoltatta meg a résztvevő gyerekeket és az óvónéniket is. A jó hangulatú sikeres program a színházteremben a Ne- vesincs együttes gyermekkoncertével ért véget, ahol moz- gással kísért játékokkal, közös énekléssel szórakoztatták a jelenlévőket. A rendezvény végén minden résztvevő ajándékot kapott a szervezőktől: egy üdítőt és a nyári melegre készülve egy Lángos Bár fagyijegyet. NéNo  *A színvonalas programok megvalósításához a TOP- 7.1.1.-16-H-ESZA-2020-01829 –es pályázat biztosította az anya- gi lehetőséget. Hideg vízzel locsolkodtak Idén sem fognak elhervadni az Ajka környéki néptáncos lá- nyok, hiszen alapos locsolásban volt részük. A húsvéti nép- szokások szerint ilyenkor vödrökkel megrakodva, énekelve érkeznek meg a férfiak a lányos házakhoz. Hangos felkiál- tással kikérik az apától a leányokat, karon fogják őket né- hányan, a többiek pedig hideg vizet öntenek rájuk. Az Aj- ka-Padragkút Táncegyüttes férfi tagjai minden évben fele- levenítik ezt a hagyományt, idén is meglátogatták a csoport női táncosait. A népszokásoknak megfelelően piros tojással köszönték meg a fiúknak a megöntözést, és frissítővel, fi- nom falatokkal látták vendégül a locsolókat. Ramasz Vanda  A lányok legszebb ruhájukba öltözve várták a locsolókat