1. 28. évfolyam, 1. szám A város lapja 2015. január 9., péntek
Ajkán született meg Veszprém megye első újszülöttje 2015-
ben. Rémesi Teodor január 1-jén 2 óra 55 perckor született,
56 cm-rel és 3200 gramm súllyal. Ő az első gyermek a csa-
ládban, a kisfiú és édesanyja is egészséges, a szülés rendben
ment.
A HÉT EMBERE RÉMESI TEODOR
Az összefogás éve volt
Jótékonysági ételosztás volt
Tósokberénden
BÚÉK 2015 Szabadtéri szilveszter az Agórán
Az este 9-kor kezdődő
utcabálra szép számmal
gyűltek össze vidám han-
gulatú ajkaiak az Agórán,
és ahogy közeledett az éj-
fél, úgy lett egyre sűrűbb a
tömeg. A hangulat is emel-
kedett, köszönhetően a
több faházból kínált forralt
boroknak és a zsebekből,
táskákból előkerülő egyéb
„védőitaloknak”, no meg
nem utolsósorban a Mada-
rak hangulatos talpalávaló-
inak.
Éjfél előtt öt perccel aztán
leálltak és elbúcsúztak a ze-
nészek, majd a hangszórók-
ból felcsendülő Himnusz
jelezte, hogy elérkezett a
nagy pillanat, megkezdő-
dött az új év, 2015.
Utána dr. Horváth József
alpolgármester lépett a
mikrofonhoz, aki elmond-
ta, hogy immár hetedik
alkalommal tartanak sza-
badtéri szilveszterezést
az Agórán a Madarakkal,
akik bebizonyították, hogy
nemcsak jól zenélnek, de
fagyállóak is. Az elmúlt
évre visszatekintve megál-
lapította, hogy Ajkán 2014
az összefogás éve volt. A
nyolcszáz éves és 55 éve
város Ajka településrésze-
inek lakói eddig soha nem
látott összefogással ünne-
pelték meg a jubileumokat.
És nemcsak a lakosok fog-
tak össze, hanem az ajkai
vállalkozások is, amelyek
sokszázmillió forintot for-
dítottak a város oktatási,
kulturális és sportéletére.
Ennek eredményeképp
kaphat jövőre új uszodát a
város sportja és lakossága,
új kézilabdacsarnok épül,
megújul a sportcsarnok,
jégpálya létesül, és a volt
szénosztályozó átépítésével
elkészülhet a Pók, az aj-
kai fiatalok új szórakozó-,
sport- és kulturális cent-
ruma. Nagy lehetőségünk
van arra, hogy azok a fi-
atalok, akik tovább akar-
nak tanulni, duális felső-
oktatási képzés keretében
ezt megtehessék Ajkán is.
Mindezt a munkát az Eu-
rópai Unió azzal ismerte el,
hogy városunk megkapta a
Becsület Plakettet – sorol-
ta az eredményeket az al-
pogármester, aki beszédét
azzal a kéréssel fejezte be:
dolgozzunk együtt azért,
hogy Ajkán jó legyen élnie
a gyerekeknek, a fiatalok-
nak, a felnőtteknek és a
nyugdíjasoknak egyaránt.
Az ünnepi köszöntő után
húsz perces, látványos tűzi-
játék köszöntötte az új évet,
majd az egyik televíziós te-
hetségkutató műsor 2013-
as győztese, Danics Dóra
műsorára mulathatott to-
vább az Agórán összegyűlt
tömeg.
lgyg
Az óév leghidegebb napjának estéjén immár hetedik
alkalommal várta közönségét Ajka hagyományaihoz
híven szabadtéri szilveszterezésre a Madarak Házibuli
Zenekar. Nem hiába.
Látványos tűzijátékkal köszöntötte Ajka az új esztendőt
(Fotó: Györkös)
Éjfél után dr. Horváth József alpolgármester mondott újévi kö-
szöntőt (Fotó: Györkös)
Búcsú a kis fenyőtől
Évekkel ezelőtt nagy örömmel vettünk birtokunkba egy hihetetlenül
elhanyagolt házat a hozzá tartozó tekintélyes méretű kerttel. Az átépí-
tés és a renoválás közismert nehézségei után a kert rendezése volt
soron. Füvesítés, virágok, bokrok, fák ültetése következett. Termé-
szetesen fenyőket is telepítettünk.
A legkisebb csemete közvetlenül a bejáratnál kapott helyet. Ez lett
számunkra a Kisfenyő.
Hosszú kemény tél után sajnos száradni, satnyulni kezdett. Így az-
tán ősszel átültettük az udvar végében már szépen növekvő, nyurga
fenyő mellé. Gondoltuk, együtt hátha jobban fejlődnek. A mi Kisfe-
nyőnk, meghálálva a gondoskodást, újra életre kelt. Klasszikus for-
májú, gyönyörű fává serdült. Az ezüstfenyő talán bizonyítani akar-
ván, hogy a másik csak betolakodó az ő területén, lassan ránőtt,
elnyomta a hívatlan szomszédot, annak éledező lombjait.
Választhattunk. Vagy a sudár ezüstöt, vagy a terebélyesedő kis ked-
vencet, de ki kell vágni. Már csak a hőséges feketerigók fészkének
megmentése miatt is az ezüst maradt. Karácsonyfa lett a Kisfenyő-
ből.
Díszítésekor minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott. Ő meg
büszkén viselte a világítást, az arany és lila díszeket. Az ágai alatt
sorakozó ajándékok közt is a legkedvesebbet, leendő első unokánk
ultrahanggal készült fotóját fedeztük fel.
Gyorsan érkezett Vízkereszt, a karácsonyfák bontásának ideje. A mi
Kisfenyőnk nem hullatta le a leveleit, nem száradt össze. Sorsát még
egy hétig hősiesen viselte. De aztán vége. Kidobjuk? Nem, Ő nem
mehet a kuka mellől a szeméttelepre.
Tűlevelei a kert humuszát gyarapították, ágai és törzse a kandalló
parazsára kerültek. Apró lángnyelveivel pattogva köszönt el tőlünk,
utoljára még meleget és világosságot hozva a szoba sötétjébe. Aztán
a kéményből gomolygó füst, mintha mosolyogva intett volna isten-
hozzádot az alant lustálkodó hatalmas testű malamutnak. Pedig az
sokszor „megtisztelte” alsó ágait. Az ezüstfenyő meg irigykedve bá-
multa az elvékonyodó, egyre soványodó füstcsíkot, ahogy a Kisfenyő
magasan fölötte a felhők közt tűnt el szemei elől.
Elment tehát a Kisfenyő, s ha majd unokánkkal együtt ünnepeljük le-
endő karácsonyainkon a Kisjézus születését, és titokban újabb uno-
kák érkezésének örömhírét várjuk, ígérjük, mindig gondolunk rád.
Isten veled, Kisfenyő!
Varga György
POSTALÁDÁNKBÓL
A Szent István Király
Római Katolikus Általános
Iskola és egy Magyarpolá-
nyban működő vendéglő
második alkalommal szer-
vezett ételosztást Tósokbe-
rénden.
Az iskola és a vendéglő jó
kapcsolatának köszönhető-
en már előző évben is szer-
veztek ételosztást. Az idén,
felhasználva az elmúlt év
tapasztalatait, sokkal töb-
ben részesülhettek abban
az örömben, hogy karácso-
nyi ajándékként egy adag
halászlét, kalácsot vihettek
haza az ünnepi asztalra.
Először minden rászorult
kapott az előre elkészített
csomagokból. Később azok
is kaptak, akiknek csak ked-
veskedni szerettek volna a
felajánlók. Még házhoz is
szállítottak azoknak, akik-
ről tudták, hogy a megrom-
lott egészségük és koruk
miatt nem tudtak elmenni a
Szent Imre Ifjúsági házhoz.
Az ételosztást a felaján-
ló és az iskola pedagógusai
bonyolították le zökkenő-
mentesen. Még forró teával
és boros teával is megven-
dégelték az ifjúsági ház előtt
elsétálókat. Mindenkihez
volt néhány kedves szavuk,
jókívánságuk.
2. Ajkai Szó 2015. január 9., péntek
2
Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata.
Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajka Város Önkormányzata. Kiadásért felelős: Kerekes Bálint
ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén.
Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.
Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.
Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk
közölni! ISSN: 0238-6267
Az óév utolsó testületi ülése Jutalomkönyv járt a legjobbaknak
A városi programokat is látogatják
Örökös ökoiskola
Sokakat zavar az erőmű füstje
Ez évi utolsó ülését tar-
totta december 22-én az
önkormányzat képviselő-
testülete.
Fülöp Zoltán, a Fidesz
KDNP frakcióvezetője a
napirend megállapításánál
kérte, hogy a testület tűz-
ze napirendre Ékes József
levelének megtárgyalását,
melyben Schwartz Béla
polgármesternek a Ba-
konykarszt és az Avar Kft.
felügyelőbizottsági tagsá-
gának összeférhetetlen-
ségét vélelmezi. Dr. Jáger
László címzetes főjegyző
tájékoztatta a képviselő-
testületet, hogy az össze-
férhetetlenség csak a kft-k
döntéshozatalában résztve-
vők között állhatna fenn, a
felügyelőbizottsági tagság-
nak pedig nincsenek ilyen
jogosultságai.
A napirenden szerepelt
a temetőkről és a temetke-
zésről szóló önkormányzati
rendelet módosítása, vál-
toztatási tilalom elrendelé-
se Padragkút tervezett vá-
rosközpontjában, valamint
a vállalkozások támogatá-
sáról szóló rendelet, amit
az „Egymásért vagyunk”
című munkahely-fejlesztési
programként egyhangú-
lag hagyott jóvá a testület.
Elfogadták továbbá a köz-
tisztviselők egyes juttatása-
iról és támogatásairól szóló
önkormányzati rendeletet,
és határoztak az Ajkait
Befektetési és Fejlesztési
Kft-ben, valamint az AVÉP
Ajkai Építőipari Kft-ben
társasági részesedés vá-
sárlásáról. Döntést hoztak
a képviselők egy ingatlan
önkormányzati tulajdonba
vételének kezdeményezé-
séről, valamint az önkor-
mányzat vagyonbiztosítá-
sáról is, majd tagok delegá-
lásáról határoztak a gyer-
mekjóléti és szociális intéz-
mények érdekképviseleti
fórumaiba. A testület végül
elfogadta a jövő évi mun-
katervét, majd zárt ülésen
tárgyalt egy névhasználati
kérelem ügyében.
Az év utolsó testületi
ülésén Schwartz Béla pol-
gármester békességet és
meghitt ünnepeket kívánt a
jelenlévőknek és Ajka város
valamennyi lakosának.
zsge
Az önkormányzat képvise-
lő-testülete december 18-án
csütörtökön közmeghallgatást
tartott a Városháza hatodik
emeleti tanácskozótermében.
A napirenden az önkor-
mányzat 2014. évi költségve-
tésének végrehajtásáról, illetve
a város környezeti állapotáról
szóló tájékoztató szerepelt. A
tájékoztatókat egyhangúlag
elfogadta a testület. Schwartz
Béla polgármester az idei költ-
ségvetésről szóló beszámolójá-
ban kitért arra is, hogy jövőre
a panelházak felújítása mellett
a családi házak felújítását is tá-
mogatni fogja az önkormány-
zat, sőt, Padragkúton, Ajka-
rendeken, Bakonygyepesen és
Tósokberénden a fő forgalmi
út melletti elhanyagolt épüle-
tek tulajdonosai számíthatnak
majd az önkormányzat meg-
keresésére.
A város környezeti állapotá-
ról szóló tájékoztatót tekintve
Utassy István, a Művelődési,
Oktatási és Sportbizottság el-
nöke elmondta, ellentmondást
érez az írásos anyag mutatói
és a közvélemény hangulata
között. Schwartz Béla polgár-
mester hozzátette, különösen
a porszennyezéssel kapcsolat-
ban érezhető az ellentmondás.
Táncsics Tamás, a KDNP kép-
viselője is megerősítette Utas-
sy István szavait. Kérdésére
a polgármester tájékoztatott:
az önkormányzat többször
megkereste az erőművet, és
olyan válaszokat kapott, hogy
a normál értéken belül esik
a porszennyezés. De, mint
mondta, a probléma az, hogy a
szennyezés létezik, különösen,
ha déli szél fúj. Schwartz Béla
kifejtette, a probléma megol-
dása a székesfehérvári székhe-
lyű környezetvédelmi felügye-
lőség hatásköre. Az önkor-
mányzat már kérte tőlük egy
országos átlagtól eltérő, más
szabályozás megállapítását, de
érdemi választ nem kapott.
Pákai Péter, a Gazdasági és
Városfejlesztési Bizottság el-
nöke szerint kimondottan jó,
és nem elviselhetetlen a város
helyzete a környezetszen�-
nyezés szempontjából. Mint
mondta, a környezeti állapot
vizsgálata egzakt, konkrét
mérések alapján történik, az
erről szóló anyag pedig sok-
rétű, a környezeti problémák,
célkitűzések és a légszennye-
zés mellett magában foglalja
a vízminőség, a hulladék, a
lakosság egészségi állapota, a
zaj és rezgésvédelem, az épített
környezet védelme és a termé-
szetvédelem témaköreit is.
Pákai Péter hozzászólására
reagálva Táncsics Tamás le-
szögezte: a porszennyezéssel
mindenképpen foglalkozni
kell. Értesülései szerint zöm-
mel éjszaka látványos a por-
szennyezés. A képviselő kérte,
vegye fel a város ez ügyben a
kapcsolatot az erőmű vezető-
ségével is.
A tájékoztatók elfogadása
után többen szót emeltek a
porszennyezés miatt. Harta
Istvánné elmondta, a Kossuth
utca 7. közös képviselőjeként
ő már felvette a kapcsolatot a
környezetvédelmi felügyelő-
séggel, és azt a választ kapta,
hogy indokolt a jelzés, és no-
vemberben elindítják a vizs-
gálatot, arról azonban több
értesülése nem volt.
Felszólaltak még ároktisztí-
tásügyében,konténerekmére-
tét illetően és a zaj és rezgésár-
talom kapcsán is.
A fizető parkolási rendszer
jövő évi megváltoztatása mi-
att kérdést tett fel egy lakó,
amelyre reagálva Kerekes Bá-
lint, az Ajkait Kft. ügyvezető
igazgatója tisztázta: éppen a
lakók érdekében bővítik ki a
fizető parkoló zónákat, és az
ingyen kiváltható lakossági
bérlet nem csak az adott lakó-
házhoz tartozó parkolóra, ha-
nem a környező parkolókra is
érvényes lesz, személyenként
egy autó erejéig. Egy másik
lakó szintén ehhez a témához
kapcsolódóan tett észrevétele-
ket, továbbá két, a belvárosban
kihelyezett megállni tilos tábla
felülvizsgálatát kérte.
Szintén a fizető parkolási
rendszer témájában egy bel-
városi vállalakozó aggodalmát
fejezte ki a vásárlói elvesztése
miatt. Szerinte a szombati par-
kolási díj bevezetése azt ered-
ményezi majd, hogy a vásárlók
inkább a multikat választják.
Kerekes Bálint tájékoztatása
szerint a vállalkozások szá-
mára lehetőség van parkoló-
hely-bérlésre az üzlet előtt. A
polgármester hangsúlyozta, a
változások bevezetésekor lesz
egy kísérleti időszak, a végle-
ges rendeletet az igényekhez
szeretnék igazítani. Úgy fogal-
mazott, a cégautónak használt
magánautó tulajdonosának is
meg kell engedni majd, hogy a
lakóhelye előtt ingyen parkol-
hasson. zsge
A Bogáncs Gyermekkönyvtár a 2-3-4. osztályosok számára
meghirdetett ünnepi játék eredményhirdetését tartotta
december 17-én a szabadidőközpont aulájában. A diákok
feladata az volt, hogy el kellett olvasniuk egy népmese-
feldolgozást, Lev Tolsztoj: Panov Apó karácsonya című könyvét,
valamint válaszolniuk kellett a gyermekkönyvtár pályázati
füzetének kérdéseire. A játékban a város általános iskoláinak
háromfős csapatai vettek részt, a feladatokat összesen 180
gyerek töltötte ki. Közülük a legjobb megfejtőket hívta meg
Müller Magdolna és Gombos Anikó gyermekkönyvtáros a
karácsonyi foglalkozásra, ahol Szélessy Balázs és Strang
Zsanett ünnepi dalokat adott elő, majd az alkalomhoz illő
mécsestartókat és kosárkákat készíthettek a gyerekek. A
meghívott 51 tanuló az eredményhirdetésen mesekönyvet,
mézeskalácsot és szaloncukrot kapott jutalmul.
(Fotó: Györkös)
Összetartó a Timföldgyári nyugdíjasklub közössége. A jövőre
fennállása 25. évfordulóját ünneplő csapat december közepén
tartotta karácsonyi műsorát és köszöntötte a második
félévben névnapjukat ünneplő tagjait. A Máriák, Erzsébetek,
Jolánok, Rózsák, Ferencek virágot kaptak, tagtársaik pedig
verseket mondtak nekik. A rendezvényre elfogadta a meghívást
Dorner László és Pad Ferenc önkormányzati képviselő, Heizer
Ferenc, a Civil Szervezetek Szövetsége városi elnöke valamint
Czingler Sándor. Horváth Sándorné klubvezető évértékelőjében
elmondta, a tagok kiváló közösséget alkotnak, a betegeket
rendszeresen látogatják, a havi összejöveteleiken aki tud,
mindenki részt vesz. Ellátogatnak a városi programokra is, részt
vesznek a nyugdíjasok számára kiírt versenyeken.
(Fotó: Györkös)
Örökös ökoiskola címet
vett át a Fekete-Vörösmarty
iskola igazgatóhelyettese,
Simonné Kósa Zsuzsa dr.
Kaposi Józseftől, az Okta-
táskutató és Fejlesztő Inté-
zet főigazgatójától decem-
ber 13-án Budapesten.
Az intézmény akkor még
Fekete István általános is-
kolaként 2005-ben nyerte el
először az ökoiskola címet.
Az összevont intézmény, a
Fekete-Vörösmarty iskola
2008-ban majd 2011-ben
is ökoiskola lett. A szabály
szerint amelyik iskola há-
romszor megfelel az intéz-
mény egész működésére
kiterjedő szigorú feltéte-
leknek, elnyeri az örökös
ökoiskola címet. Pályáznia
a cím használatára többet
nem kell, csak a szakmai
ellenőrzésen a feltételeknek
megfelelni.
3. Ajkai Szó2015. január 9., péntek
3
Emlékezünk, várakozunk és
készülődünk is a szeretet ünne-
pét lelkileg megalapozó adventi
napokon, mondta beszédében
Bakos Frigyes, a negyedik gyer-
tya ünnepélyes meggyújtásának
ünnepi hangulatát a műsoruk-
kal is felragyogtató Jézus Szíve
katolikus gyülekezet esperese.
Amint ezt az evangélium is hir-
deti, kétezer éve eljött a földre
Gábriel arkangyal, hogy egy
Isteni gyermeknek, Jézusnak a
születését jelentse be, aki bűnte-
len élete végén a megváltónkká
is lett, a szeretet és a béke egye-
düli hiteles hirdetőjeként. Az
ünnepnapokra pedig ne csak
az otthonunkban felállított zöld
fenyőket, hanem lelkünk kará-
csonyfáit is díszítsük fel jócse-
lekedetekkel és megbocsátással,
mondta még a lelkész. A feleke-
zet tagjai szép karácsonyi ver-
sek előadásával is segítették az
ünnepi alkalom résztvevőinek
lelki elmélyülését. Mint mind-
egyik adventi estén így most is
közösen imádkozták el a hívek
az Úr imáját a „Miatyánkot”.
A negyedik gyertya meggyúj-
tására Vida Istvánt a katolikus
gyülekezet képviselőtestüle-
tének tagját kérték fel ezen a
megnyugvást is szolgáló öku-
nemikus ünnepnapon. „Men�-
nyből az Angyal lejött hozzátok
pásztorok, pásztorok!”, énekel-
ték el fennhangon a jól ismert és
kedvelt karácsonyi dalt a hívek a
Szent Cecília kórussal együtt az
advent negyedik napjának elő-
estéjén, felemelően ünnepélyes
hangulatot teremtve városunk
főterén. Majd az evangélikus,
a református és katolikus lelki-
pásztorok kértek áldást imáik-
ban a Teremtőtől a karácsonyt
váró emberekre. (pm)
* * *
Vendéglátással, műsorral
és ajándékcsomaggal várták
a térségi családsegítő munka-
társai azokat a nehéz körül-
mények között élő felnőtteket,
akik csak az ő gondoskodásuk
által élhették át az ünnepvárás
örömét. Az ötven meghívottat
a Kaszinó színháztermében te-
rített asztal, édesség, valamint
az Orchidea nyugdíjasklub –
amelynek több tagja a szervező
intézmény egykori munkatársa
– és Rücker Péter műsora várta.
A meghívottakat Utassy Ist-
ván önkormányzati képviselő
és Kupi Andrea, a családsegítő
igazgatója köszöntötte, majd
kiosztották a gyümölcsből ös�-
szeállított ajándékcsomagot,
és boldog karácsonyt kívántak
mindenkinek.
(ta)
Mikulást, Luca napot és ka-
rácsonyi készülődést tartottak a
Civil Fórum Padragkútért egye-
sület tagjai a Bányászati emlék-
parkban.
Luca napjának délutánján
sokakat kicsalogatott a jó prog-
ram valamint a tavaszias időjá-
rás. Az egyesületi tagok zsíros
kenyérrel és teával vártak min-
denkit. Előző nap a helyi műve-
lődési házban a kézműves fog-
lalkozáson karácsonyfadíszeket
készítettek, és azokat a program
kezdetén feltették a parkban
álló karácsonyfára. Az éneklést
követően a Luca naphoz kötődő
szokásokat, játékokat elevení-
tették fel. Szabóné Preininger
Csilla egyesületi tag szerencse-
sütit is készített. A gyerekek
izgatottan álltak sorba, majd
amint megkapták, azonnal ket-
tétörték, hogy megnézzék, mit
nyertek. Aki nem nyert, az se
keseredett el, hiszen elfogyaszt-
hatott egy finom sütit. (ta)
* * *
Mézeskalácsból készült ad-
venti koszorún gyújtották meg
az ünnep közelségét jelző négy
gyertyát a Nagy László szabad-
időközpont negyedik adventi
kézműves foglalkozásának a
résztvevői.
A mézeskalács diszek készí-
tését követően családi játszó-
házba hívták az érdeklődőket.
Mindkét program a megszokott
nagy érdeklődés mellett zajlott.
A résztvevők élményekkel és a
saját maguk készítette díszekkel
gazdagodva tértek haza. (ta)
* * *
Karácsonyi ajándékot készí-
tettek a gyerekek szüleiknek,
testvéreiknek a térségi családse-
gítő szolgálat karácsonyi prog-
ramján, majd a családgondozók
gyümölccsel ajándékozták meg
őket. A Kaszinóban december
16-án tartott rendezvényre 336
gyermeket hívtak meg Ajkáról,
Úrkútról, Öcsről, Szőcről és Ha-
limbáról. Ők olyan családokban
élnek, amelyek kapcsolatban
állnak a családgondozókkal.A
kézműves játszóházban a szer-
vezők munkáját a Szent-Györ-
gyi középiskola diákjai segí-
tették önkéntes munkavégzés
keretében. Dr. Horváth József
alpolgármester a város nevé-
ben köszöntötte a résztvevőket,
és elmondta, a város fontosnak
tartja, hogy az egész éven át
tartó gondoskodás mellett ka-
rácsony előtt ajándékkal lepjék
meg azokat a gyermekeket, akik
családja nehezebb körülmé-
nyek között él. (ta)
A tósokberéndi katolikus
templomban ünnepi műsorral
kezdődött a Szent István Király
Római Katolikus Általános Is-
kola lelki napja december 19-én
délelőtt. Először közösen kará-
csonyi dalokat énekeltek, majd
Rapi Gergő, Hornyák Bianka és
Antal Katalin előadásai követ-
keztek. Betlehemes történetet
mutatott be a másodikos és a ne-
gyedikes osztály. A műsor befe-
jező részében az iskola közel há-
romszáz tanulója együtt énekelt.
Az alsósok az iskolában foly-
tatták lelki gyakorlattal, kéz-
műves foglalkozással a napot,
a felsősök pedig a templomban
hallgatták Dasek Viktor balaton-
füredi plébános lelki útravalóját
az ünnepekre. A végén imával
zárták az együtt gondolkodást,
beszélgetést.
* * *
Telt ház előtt zajlott advent
negyedik vasárnapján a belváro-
si templom hagyományos hang-
versenye. Az ismert karácsonyi
dalok az ünnep örömét hozták
mindenkinek. A dalok felidéz-
ték az ünnepvárás boldogságát,
a Megváltó születése miatt érzett
örömöt, a lelki békét. A szerep-
lők ünneplő ruhájuk mellett a
lelküket is ünneplőbe öltöztet-
ték. Az Ajka-Padragkúti Bá-
nyász Férfikar, a Borostyán Bá-
nyász Férfikar, a Pedagógus Női
Kar valamint a városi zeneiskola
képviseletében Németh Noémi
és Szűcs Krisztián több mint
egy órában dalolt az ünnepről,
a szeretetről, és arról, mit üzen
nekünk karácsony. (ta)
* * *
Karácsony ünnepe elhozza
az álmok beteljesülését. Ebben
a reményben tették fel a Csin-
gervölgyért Egyesület tagjai, a
helybeli gyerekek és az ünnep-
ségre érkezett vendégek a kö-
zösségi ház előtt álló fenyőfákra
az általuk készített díszeket. A
novemberben fennállása tizedik
évfordulóját ünnepelt bányász
hagyományőrző egyesület tag-
jai minden évben megtartják
karácsonyváró délutánjukat. Az
idén már két fára tették a színes
papírból készült formákat, a kö-
zösségi ház elé az ünnepek előtt
odavitt mellé ültettek egy kicsit,
amelyik egész évben szebbé teszi
Csinger központját. Az advent
negyedik vasárnapján tartott
programon a gyerekek előadták
a közösen megtanult műsorukat,
majd minden szereplő ajándék-
csomagot kapott. Azt követően
minden gyermek választhatott
a Rátosi Ferenc, a Teuton Lovag-
rend magyarországi vezetője és a
Nagy József sümegi kanonok ál-
tal felajánlott játékok közül. (ta)
* * *
Csillagszóróval a kezükben
énekelték a művelődési központ
előtt felállított fenyőfa körül
a Mennyből az angyal és a Fel
nagy örömre című karácsonyi
énekeket a bakonygyepesi fa-
lukarácsony résztvevői. Az ün-
neplést az eső sem zavarta meg.
A teltház előtt zajlott progra-
mon Pék Attila önkormányzati
képviselő és Áment Márton, a
Gyepesi Örökségünk Egyesület
elnöke köszöntötte a megjelen-
teket, majd a városi zeneiskola
növendékei közül Szabó Zsófia
és Szabó Sára fuvolázott, Kiss
Virág és Tiborcz Erik hegedűlt,
Fábián Kristóf és Longhi Nicolas
zongorázott. Az ajkarendeki ál-
talános iskola diákjai Fésüs Éva
Toppantó című regényéből ad-
tak elő részletet, majd a gyepesi
nyugdíjasok betlehemes műsora
következett. A csoport tagjai
dalban idézték fel a történetet,
verset mondott Áment Márton,
Rábaközi Jánosné, Kizmus Mi-
hályné, és a településrészen élő
gyerekek is előadtak egy dalt.
A műsort követően a szervezők
minden jelenlévőt megvendégel-
tek. (ta)
* * *
Betlehem és hatalmas fenyőfa
jelzi, a csertelepiek is készülőd-
nek az év legszebb ünnepére. A
játszótér melletti zöld területen
ötödik alkalommal gyűltek ös�-
sze a településrészen élők advent
utolsó vasárnapján. A napsütéses,
tavaszias délutánon karácsonyi
dalok és a forralt bor illata csa-
logatta a vendégeket. Érkeztek is
a cseriek karácsonyfadíszekkel,
süteménnyel, szaloncukorral te-
kepakolt táskákkal. A program
szervezését összefogó Paksa Je-
nőnétől megtudtuk, az idén elő-
ször állították fel a betlehemet. A
vendéglátást úgy oldották meg,
hogy mindenki visz valamit. A
szervező csertelepi csapat segít-
ségére sietett a Retró klub veze-
tője, Galambosné Czibor Lívia
is, a műsorban közreműködött
a Jó Szerencsét nyugdíjasklub,
amelynek tagjai karácsonyi éne-
kekkel alapozták meg az ünnepi
hangulatot. A helybeli gyerekek
is vállalkoztak a szereplésre. (ta)
* * *
Harmadik alkalommal ren-
dezte meg a Tósokberéndért
Egyesület az ünnepi karácsonyi
műsorát december 20-án 17 óra-
kor a közösségi házban, amely
ismét kicsinek bizonyult. A ter-
met megtöltő nézők előtt először
az egyesületi tagok kisgyerme-
kei énekeltek egy kedves dalt az
anyukákkal, majd a Szent István
Király Római Katolikus Általá-
nos Iskola adta elő műsorát. Ez-
után Fenyőünnep jelenetet adtak
elő a 2.b osztály tanulói. A végén
Rieder Sára gyönyörű fuvolajáté-
kának lehettek fültanúi a nézők.
A gyerekek műsora, amelyet
most Horváthné Tilhof Gyöngyi
állított össze, mindig nagy sikert
arat a településrészen. A műsor
második felében az egyesület
kórusa szerepelt. Az idén válto-
zatos dalokat tanított be a sümegi
Hanghullám versenyén sikerrel
szereplő Rejtőné Csizmadia Már-
ta. Végül az egyesületi tagok ked-
ves vendéglátással köszönték meg
a nézőknek, hogy megtisztelték
jelenlétükkel a rendezvényt. For-
ralt borral, teával és karácsonyi
süteményekkel kínálták a vendé-
geket, majd baráti beszélgetések
következtek, amelyre ilyenkor
karácsony előtt nagy szükségük
van az embereknek a mindenna-
pi rohanásukat feledtetve. (csbé)
* * *
Ügyes kezű pedagógusok által
készített ajándéktárgyakat kínál-
tak a tósokberéndi Szent István
Király Római Katolikus Általá-
nos Iskolában december 18-án.
Már egy órával a tanítás megkez-
dése előtt gyülekeztek a gyerekek
és szüleik az iskola megújult épü-
letrészében, hogy kiválasszák a
nekik tetsző ajándékokat, amiket
majd a kicsik tesznek a fa alá ka-
rácsonykor. Sokféle ötletes, hasz-
nos, kedves tárgy közül választ-
hattak, amelyeket a pedagógusok
mellett pedagógiai asszisztensek
készítettek örömmel. A gyerekek
elmondták, hogy a vásárolt tár-
gyak mellé a saját készítésű aján-
dékok is odakerülnek karácsony-
kor a meglepetés ajándékok közé,
amelyek talán nem lesznek ilyen
szépek, de meleg szívvel készítet-
ték el őket. (csbé)
* * *
A város legnagyobb kará-
csony előtti közösségi össze-
jövetelét tartották a Kossuth
iskola előtti parkban december
19-én délután. Az Óvárosrész
rendezvényét már nyolcadik éve
szervezi Dorner László, aki egy
északi országban látott hason-
ló, lakóközösségeket összefogó
programot. Gondolta, ha ott a
nagy hidegben meg tudták szer-
vezni, akkor itthon ő is megpró-
bálja. Így indultak a már több
helyszínen hagyományossá vált
karácsonyok.
A parkot változatos díszle-
tekkel tették alkalomhoz illővé.
A környék lakói finom sütemé-
nyekkel fogadták a megjelent
vendégeket. Készítettek 110 liter
teát, forralt bort, sütöttek bur-
gonyát, tököt és kakaós kalácsot.
Az ünnepet változatos műsorral
fűszerezték. Felléptek a Vizikék
óvoda gyermekei, pedagógusai
kedves ünnepi összeállítással,
amit édességgel háláltak meg
a vendéglátók. Érzelem nélkül
nem lehetett hallgatni a sérült
fiatalok verselését. A Hangadók
zenekar pedig néhány karácso-
nyi dallal kedveskedett és még
a közönséget is megénekeltette.
(zsge)
* * *
Advent negyedik vasárnap-
jának estéjén a székesfehérvári
Kákics és a Los Andinos együttes
zenészeinek közös előadását hall-
hatta a közönség a Nagy László
Városi Könyvtár és Szabadidő
Központ színháztermében. A
magyar gyökerek ötvözése a dél-
amerikai zene világával megmu-
tatta, hogy zeneileg és a karácso-
nyi hagyományok megőrzésében
korántsem akkora a távolság a
két földrész közt, mint ami a tér-
képen látható. A Nagyapám Bet-
leheme című műsorukban egy, a
padlásról lehozott betlehem se-
gítségével indultak álomutazás-
ra a magyar zenei ösvényekről a
spanyol zene világába, Dél-Ame-
rikába. Az egyetemes keresz-
tény világ zenéjének töredékét is
megismerhették a jelenlévők. A
harsány hangoktól mentes utazás
végén az álomból visszaérkeztek
magyar földre és a betlehemes
játék búcsúdalával fejezték be az
előadást: „Mária, induljunk, Jé-
zus a mi Urunk, terjessze ránk
áldását, az ő szent koronáját! E
házra, urára, boldogságot kívá-
nunk utoljára”.
Az est folyamán a közönség
kellőképp ráhangolódhatott -
még közös énekléssel is - a közel-
gő ünnepekre. (csbé)
Az ünnepvárás öröme
VISSZAPILLANTÓ Adventi és óévbúcsúztató rendezvények városszerte
A negyedik gyertyát Vida István, a katolikus gyülekezet
képviselőtestületének tagja gyújtotta meg (Fotó: Györkös)
4. Ajkai Szó 2015. január 9., péntek
4
Kilencvenedik születés-
napját ünnepelte decem-
ber 22-én Kovács Gézáné,
született Tóth Margit, akit
az önkormányzat nevében
dr. Horváth József alpolgár-
mester, és Bálint Attiláné, a
szociális és igazgatási iroda
vezetője is felköszöntött.
Margit néni egy Győr
melletti kis faluban, Beziben
született, a négy testvér közül
ő a legidősebb. Győrben lak-
tak, édesapja a textilgyárban,
édesanyja pedig a gimnázi-
umban portásként dolgozott.
Győrben végezte el a hat ele-
mit, nem szeretett tanulni,
pedig jó tanuló volt. Külö-
nösen a verseket szerette,
unokáinak, dédunokáinak
is azokat a verseket mond-
ta, amit akkor tanult. Férje,
Kovács Géza Gyula Pázmán-
don született, péksegéd volt.
Győrben ismerkedtek meg.
Oda hordták a kenyeret ki-
süttetni, vasárnaponként pe-
dig házhoz hordták a péksü-
teményt. Géza ekkor kezdett
el neki udvarolni, szabad-
idejében is kijárt hozzájuk,
az édesapjával beszélgetett.
1944-ben házasodtak össze,
majd Veszprémvarsányba
költöztek, ahol a zsidóüldö-
zés miatt megüresedett egy
pékség. Férje letette a mester-
vizsgát,ésapékségetüzemel-
tette. Később államosították
a pékségüket, ami nagy vesz-
teség volt a számukra, hiszen
minden pénzük, vagyonuk
bennevolt.Aférjeeztnagyon
nehezeviselte,mégrövidide-
ig dolgozott, majd Zircen, az
erdészetben helyezkedett el.
Ajkára úgy kerültek, hogy a
férjének a testvére – akik már
itt laktak – értesítette a csa-
ládot, hogy a kenyérgyárban
szükség lenne pékmesterre.
Margit néni a tósoki cipő
KTSZ-ban talált munkát, ott
dolgozott 10 évig. Időköz-
ben négy lányuk született,
Marika, Magdi, Zsuzsa és
Gabi. Mindannyian Ajkán
maradtak, kivéve Magdit,
aki 39 éves korában meghalt.
Margit néninek 5 lány és 1 fiú
unokája van, és 7 dédunoká-
ja, öt fiú, és kettő lány.
Szabadidejében nagyon
szeretett kötni, de ma már
nem tud, sokizületi gyulla-
dása miatt. Születésnapján,
csakúgy, mint karácsonykor,
minden évben összegyűlik
nála népes családja, Gyerme-
kei nagyon sokat segítenek
neki, minden nap látogatják.
zsge
A kilencvenéves Kovácsné köszöntése
A családtagjai körében ünneplő Margit nénit a város nevében
dr. Horváth József köszöntötte (Fotó: Györkös)
Nagy érdeklődés a Bercsényi szakmái iránt
A Lőrintei-tavi Horgászegyesület
értesíti a horgásztársakat, hogy az
éves rendes Közgyűlését
2015. január 11-én (vasárnap) 830
órai kezdéssel tartja, a
VASAS MŰVELŐDÉSI HÁZBAN
– Kandó K. lakótelep – (Erőmű lakótelep)
Határozatképtelenség esetén a közgyűlés új időpontja,
– változatlan napirendi pontokkal és helyszínnel –
2015. Január 11-e, 9 óra!
Napirendi pontok:
1. Vezetőség beszámolója a 2014. évi munkájáról
2. Javaslat a 2015. évi munkatervre
3. 2014. évi zárszámadás + vagyonmérleg
4. 2015. évi költségvetés ismertetése
5. Fegyelmi Bizottság jelentése
6. Ellenőrző Bizottság jelentése
7. Jelölő Bizottság megválasztása
Lőrintei-tavi Horgászegyesület Vezetősége
MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk
2015. január 10-én 16 órára
a Civil Ház udvarára
az érdeklődő Civileket,
az udvaron létrehozott felnőtt
játszótér átadására.
Civil Szövetség Vezetősége
Ajka Város Önkormányzata
Képviselő-testülete 2014. de-
cember 9-i rendkívüli ülésén
a következő rendeletet alkotta:
31/2014. (XII.10.) önkor-
mányzati rendelete az ön-
kormányzat 2014. évi költ-
ségvetéséről szóló többször
módosított 1/2014. (I.28.)
önkormányzati rendelet mó-
dosításáról
Kihirdetés napja: 2014. de-
cember 10.
32/2014. (XII.23.) önkor-
mányzati rendelete a teme-
tőkről és a temetkezésről
szóló 27/2013. (XII.16.) ön-
kormányzati rendelet módo-
sításáról
33/2014. (XII.23.) önkor-
mányzati rendelete az Ajka-
Padragkút új városrész lét-
rehozását érintő ingatlanok
változtatási tilalmának elren-
deléséről
Kihirdetés napja: 2014. de-
cember 23.
A rendeletek hiteles szövege az
Ajkai Közös Önkormányzati
Hivatalban megtekinthető.
Dr. Jáger László
címzetes főjegyző
Pályaválasztási nyílt na-
pot tartottak nemrég az
Ajkai Szakképző Iskola és
Kollégium Bercsényi Mik-
lós Intézményegységében.
A szülőket és a nyolcadik
évfolyamos tanulókat Töl-
gyesi Attila intézmény-
egység-vezető köszöntötte,
majd ismertette az iskola
képzési szerkezetét.
A választható szakmá-
kat egy kisfilmen keresztül
ismerhették meg az érdek-
lődők, ezután pedig meglá-
togattak egy-egy elméleti:
matematika, informatika
és szakmai tanórát, majd a
„CSÖSZI” Szakképzési Kft.
tanműhelyében gyakorla-
ti foglalkozásokon vettek
részt.
Az eladótanulók az isko-
la tanboltjában fogadták az
érdeklődőket, ahol a plakát-
készítésbe folyhattak bele.
A kőművestanműhelyben
megnézhették, hogyan ké-
szülnek a különböző tégla-
kötések, falidom-kötések,
egyéb falazási műveletek.
A festőtanulók festést és
dekorlécezést mutattak be.
Itt faliképet készíthettek
maguknak a jövendőbeli
„ tanoncok”. Az asztalos
szakma után érdeklődők
megtekinthették a gyártási
folyamatban lévő munka-
darabokat, az ács-állványo-
zók szakmai műveletekről
kaphattak ismertetést, a
központifűtés- és gázháló-
zat-rendszerszerelés leendő
tanulói a csőhajlítási mű-
veleteket próbálhatták ki
a bemutatón. A hegesztő
szakmára készülők ívhe-
gesztést és lánghegesztést is
láthattak, illetve az iskola
aulájában a virtuális he-
gesztőgéppel ismerkedhet-
tek meg. A villanyszerelő
tanműhelyben elektromos
kapcsolásokat, elméleti és
gyakorlati prezentációt lát-
hattak az érdeklődők.
Az intézményegység-ve-
zető felhívta a szülők figyel-
mét az ingyenes tankönyv-
ellátásra, amit az iskola saját
könyvtárából biztosít min-
den tanulójának. Elmondta,
tisztában van az irreálisan
magas tankönyvárakkal, és
azzal, hogy az ide jelentkező
diákoknak havonta bérletet
kell vásárolniuk, hogy el-
jussanak az iskolába. Náluk
az állami ösztöndíj mellett
a fenntartó is ad ösztön-
díjat, így az iskola minden
tanulója részesül pénzbeni
juttatásban, ami jelentősen
megkönnyíti a családok is-
koláztatással kapcsolatos
feladatait.
Diákok a Mikulás szolgálatában
Beköszöntött a december, s ilyenkor a Szent-Györgyi Albert SzKI tanu-
lói a hagyományokhoz híven készülődnek. Készülődnek, mert több száz
óvodás várja őket. Délutánonként közösségi munka keretein belül apró
ajándékokat készítenek, csomagolnak, és lázasan gyakorolják a Mikulás-
váró műsort, mellyel ellátogatnak a város összes óvodájába.
És elérkezett a nagy nap: a diákok ajándékokkal kopogtattak az óvodák
ajtaján, és ajándékokkal, élményekkel tértek haza. A gyerekek dallal,
karácsonyfadíszekkel viszonozták diákjaink kedvességét, a házigazdák
pedig vendégül látták a szereplőket.
Szabó-Kovács Krisztina
POSTALÁDÁNKBÓL
Hirdetmény
Vállalkozók fogtak össze
azért, hogy támogassák az
ajkai kórház csecsemő- és
gyermekosztályának esz-
közbeszerzését. A 300 ezer
forint átutalásáról szóló ok-
mányt december 17-én vette
át dr. Kovács Ilona osztály-
vezető a gyűjtést kezdemé-
nyező Németh Zoltántól, egy
biztosítótársaság ajkai kép-
viseletvezetőjétől. Az átadá-
son részt vettek a kezdemé-
nyezéshez csatlakozott többi
cég képviselői is. A vállalko-
zók elmondták, örömmel
adakoznak olyan intézmény-
nek, amelyről tudják, az álta-
luk megjelölt célra fordítja az
öszeget. Akciójukat, amelyet
terveik szerint minden kará-
csony előtt megismételnek,
célja az is, hogy felhívják
a figyelmet arra, hogy az
egészségügynek szüksége
van mindazok támogatásá-
ra, akiknek lehetőségük van
ezt megtenni.
Dr. Kovács Ilona elmondta, az
infúziós pumpa, amely segít
abban, hogy a gyermek szerve-
zetébe pontosan juttassák be
a gyógyszert, kedvezményes
áron is 500 ezer forintba ke-
rül, így további felajánlásokat
várnak a gyermekosztály Sane
Vivere - Egészségesen Élni ala-
pítványa számlájára.
T.A.
Adomány a kórháznak
5. Ajkai Szó2015. január 9., péntek
5
Évet értékelt
a baleset-megelőzési bizottság
Segítséget kaptak a drogprevencióhoz
Szerelem, szenvedély, tragédia
A bűnügyi osztályvezető
buktatta le a vaslopókat
Az Ajkai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szabadide-
jében, motorozás közben figyelt fel a vastolvajokra.
A nyomozás adatai alapján 2014. április 16-án a késő délutáni
órákban D. I. és Sz. I. szőci lakosok a Halimba III. bányaüzem be-
kerített területéről eltulajdonítottak közel 300 kg vashulladékot.
Az Ajkai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, Süveges
Róbert r. őrnagy, aki szabadidejében a bányaüzem környékén
motorozott, felfigyelt egy régi típusú autóra, amely az egykori bá-
nyaüzem területére hajtott. Az osztályvezető először azt gondol-
ta, hogy az autó utasai fát akarnak lopni, ezért egy bokor mögé
bújva több órán át figyelte őket. Ennek során egyre inkább bebi-
zonyosodott, hogy a 48 éves férfi illetve élettársa, a 47 éves nő,
az egykori üzem területéről vasat pakolnak az autójukba.
Az osztályvezető és a járőrök akkor csaptak le a tolvajokra, ami-
kor a járműben Halimba határában várakoztak. Az autóból több
száz kg-nyi vashulladék is előkerült, amit a rendőrök lefoglaltak.
A gyanúsítottakkal szemben (szabálysértési értékre, helyiséghez
tartozó bekerített helyre a jogosult tudta és beleegyezése nélkül
bemenve elkövetett) lopás vétsége elkövetésének megalapozott
gyanúja miatt indult nyomozást az Ajkai Rendőrkapitányság be-
fejezte, és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal az illetékes
ügyészségnek megküldte.
* * *
Ittas vezetők rendőrkézen
Az ajkai és a devecseri rendőrök az ünnepekkel kapcsolatos
kiemelkedő feladataik mellett is fontosnak tartották az ittasan
közlekedő autóvezetők kiszűrését. A karácsony előtti hétvégén
is célirányos ellenőrzéseket hajtottak végre.
December 20-án 20 óra körüli időben Bakos Krisztián r. törzs-
zászlós körzeti megbízott és Bebesi Gábor r. zászlós baleset-
helyszínelő Ajkán a Rákóczi utcában igazoltatás alá vont egy
személygépkocsit és annak vezetőjét. Az ellenőrzés során a
sofőr leheletén alkoholszagot éreztek. A férfival alkoholszondát
fúvattak, ami erősen ittas értéket mutatott. Az ajkai férfi vezetői
engedélyét ezért bevonták, és ittas járművezetés vétsége miatt
eljárás indult ellene.
Szintén bevonták a vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítot-
tak azzal a 40 éves ajkai férfival szemben, akit december 21-én
éjjel 3 óra körül igazoltattak az ajkai rendőrök a belvárosban. A
férfi erősen ittas állapotban vett részt a közúti forgalomban.
* * *
Még a földön fekvőt is ütötte
A nyomozás adatai szerint személyes sérelem motiválta a gya-
núsítottat. 2014. november 17-én este fél nyolc körül egy ajkai
nappali melegedőben K. Zs. kislődi lakos korábbi nézeteltérés-
ből adódóan, előzetes szóváltás nélkül bántalmazta a 62 éves
sértettet, aki az ütéstől a földre esett. A 42 éves gyanúsított a
földön fekvő embert ismét megütötte. A sértett személyesen tett
bejelentést az Ajkai Rendőrkapitányságon, ahonnan a járőrök
azonnal a helyszínre érkeztek, és megtették a további intézke-
déseket.
A gyanúsított a nyomozás során beismerő vallomást tett, és
vallomásában úgy nyilatkozott, hogy azért bántotta a sértettet,
mivel úgy gondolja, hogy miatta bocsátották el a munkahelyéről.
A vele szemben garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkö-
vetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást az Ajkai
Rendőrkapitányság befejezte, és a nyomozás iratait vádemelési
javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.
KÉK HÍREK
Közösségi munka advent idején
A Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola diákjai az adven-
ti készülődés jegyében a város idős lakóiról sem feledkez-
tek meg: a Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
házi segítségnyújtást igénybe vevőinek készítettek kará-
csonyi asztali díszeket.
A szolgáltatást igénylőket rendszeresen látogatja a házi
gondozónő, akit mindig nagyon várnak az idős, egyedül
élő emberek. Ezen a napon meglepődve vették észre, hogy
nem egyedül érkezett az ismert gondozónő, hanem egy
diák is elkísérte. Az idősek hálával, meghatottan vették át
az ajándékot.
Az Ajkai Városi Bal-
eset-megelőzési Bizottság
december 16-án 14.30 óra-
kor bizottsági ülést tartott,
amelyen a bizottság együtt-
működői és partnerei vettek
részt.
Ludvai Zsolt r. őrnagy a
Közlekedésrendészeti Al-
osztály vezetője köszön-
tötte a megjelenteket, majd
ismertette a 2014. évi sta-
tisztikai adatokat, rendőr-
ségi feladatokat december
1-jéig bezárólag. Felhívta a
figyelmet, hogy a baleseti
okok a figyelmetlenségre,
a sebesség nem megfelelő
megválasztására, az irány-
változtatás, haladás és be-
kanyarodás szabályainak
megszegésére, valamint az
előzési szabályszegésekre
vezethetők vissza.
Gyuris Mónika r. főhad-
nagy megelőzési főelőadó
ismertette a bizottság mun-
katervében foglalt felada-
tokat, a balesetmegelőzés
jegyében tartott programo-
kat, előadásokat és rendez-
vényeket, továbbá felvázolta
a rendőrség 2015. évre ter-
vezett programjait a lakos-
ság részére.
A bizottsági ülésen képvi-
seltette magát az Ajkai Pol-
gárőr Egyesület, az Aurum
és a Forintos Autósiskola
vezetője, a Polgármesteri
Hivatal közrendvédelmi re-
ferense.
Az évértékelő ülésen átte-
kintették a baleseti gócpon-
tokat, a balesetmegelőzés
érdekében teendő forga-
lomszervezési feladatokat,
szó esett a rendőrség tech-
nikai ellátottságáról.
A Bizottság az előző év-
ben meghatározott felada-
tok elvégzését sikeresnek
értékelte.
A Molnár Gábor Óvoda,
Általános Iskola, Speciális
Szakiskola és EGYMI ve-
zetője, Mireiter Lívia fel-
kérte Molnárné Bodor Ida
r. őrnagy iskolai bűnmeg-
előzési tanácsadót, hogy
az intézmény pedagógusai
részére 2014. december 13-
án tartson drogprevenciós
előadást.
Reggel 8.30 órakor kez-
dődött a tájékoztató, ame-
lyen nagy számban vettek
részt a nevelők és nagy
érdeklődéssel hallgatták
a drogokkal kapcsolatos
információkat. Megtud-
hatták, hogy az új dizájner
drogok megjelenése sok
változást hozott a kábító-
szerfogyasztás területén,
ezért fontos, hogy mindig
friss információkhoz jus-
sanak, hogy a diákok kör-
ében felfigyeljenek azokra
a jelekre, magatartási vál-
tozásokra, amelyek alapján
kiszűrhetik az esetleges ká-
bítószer-fogyasztás lehető-
ségét. A pedagógusoknak
azzal is tisztában kell lenni-
ük, hogy hová forduljanak,
milyen lehetőségeik van-
nak abban az esetben, ha
egyik diákjuk valamilyen
szert fogyasztott.
Az előadás után nagyon
sok kérdés vetődött fel,
amit megbeszéltek és min-
denki átadta a saját infor-
mációit, tapasztalatait.
Fájdalmasan szép, meg-
rendítő előadást láthatott
az ajkai közönség november
4-én a művelődési központ-
ban. Csikós Attila Két össze-
illő ember című darabját a
Vörösmarty Színház állítot-
ta színpadra, megörökítve
Szécsi Pál és Domján Edit
rövid, de annál nagyobb
lánggal égő szerelmét Vá-
radi Eszter Sára és Keller
János rendkívül szuggesztív
alakításában, Telihay Péter
rendezésében.
Két szomorú sors, két
különlegesen érzékeny, te-
hetséges, életigenlő művész,
kiknek már régóta csak a
mosolyát, hangját, lényét
őrizzük emlékezetünkben.
Domján Edit, aki sokaknak
jelentette az igazi nőt, 1972
karácsonyán, épp negyve-
nedik születésnapján vetett
véget önkezével életének 25
m²-es lakásában. Nem akart
megöregedni, idősödő szí-
nésznő lenni, királynőként
akart távozni. Szécsi Pál két
év múlva követte őt, szerel-
me haláláért is okolva és
vádolva önmagát, sokadik
öngyilkossági kísérletével
végérvényesen pontot tett
fájdalmakkal teli, hányatott
földi pályájára. Mindössze
30 éves volt. A tíz hónapon
át tartó szenvedélyes szere-
lemben, e sorsszerű találko-
zásban önmagukat is elége-
tik. A darabban előre halad-
va fokozatosan értjük meg,
hogy bár valóban két össze-
illő ember egymásra találása
az övék, ez így együtt nem
sikerülhet, számukra nem
lehet közös jövő. Egy eszmé-
letvesztéssel járó átmulatott,
részeg éjszaka után Szécsit
szerelme lakására viszik,
aki összecsomagolja a férfi
holmiját, s elküldi magától.
Már megfogant gyermekü-
ket is elveteti, eldobja ma-
gától.
S közben, a nyomasztó
történet enyhítéseként, sor-
ra csendülnek fel élő zenei
kísérettel, Ruff Tamás zenei
vezető irányításával a dalok,
amelyek a darabba ágyazva
gyakran új értelmet kapnak.
Domján Edittől többek
közt a két legnagyobb sláger,
a Köszönet mindenért és a
Fátyolos a szemed, Szécsi
Páltól pedig egyebek mellett
a Pillangó, a Karolina, a Sze-
reted-e még? és a Bús szívből
énekelni is hallható.
A közel háromórás elő-
adás újfent megmutatja,
hogy szeretetet, biztonságot,
megtartó erőt, kapaszkodót
jelentő háttér nélkül nem
könnyű viselni a sikert, a
reflektorfényt, a csillogást,
az ismertséget. Domján
Editnek és Szécsi Pálnak, e
két nagyszerű művésznek
sem sikerült.
Bábics Valéria
Osztják az ingyenes parkolóbérleteket
Az Ajkai Kft-től kapott tájékoztatás szerint az ajkai lakosoknak megküldött értesítéseknek megfe-
lelően elkezdődött a ingyenes lakossági parkolási bérletek kiosztása. Az ügyintézés gyors lebonyo-
lítása érdekében a városháza portájánál lehet sorszámot húzni minden nap reggel 8 és délután 3
óra között.
A fizető parkolásba újonnan bevont területeken (Béke, Tűzoltó, Fő, Kossuth, Semmelweis, Cserhát,
Alkotmány, Rákóczi, Kórház utcák) január 31-éig nem szabnak ki bírságot, de figyelmeztetést hagy-
nak az ellenőrök.
6. Ajkai Szó 2015. január 9., péntek
6
A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ és a kiállító művészek tisztelettel és szeretet-
tel várják Önt és kedves barátait, ismerőseit Kiss Miklós üvegtervező iparművész, Csabai Tibor és
Németh Gyula grafikusművészek Repedések című kiállításának megnyitójára a művelődési köz-
pont kiállítótermébe január 10-én 17.00 órára. A tárlatot az alkotók ajánlják a vendégek figyelmébe.
A kiállítás január 20-ig naponta 9.00 órától 16.30 óráig tekinthető meg.
KIÁLLÍTÁSKÍNÁLÓ
PROGRAMAJÁNLÓ
Moziműsor
Az aktuális moziműsor filmis-
mertetőkkel bővítve olvasható az
Ajka.Ma honlapon!
Hős6os 3D - szinkronizált ame-
rikai animációs vígjáték – január
8. csütörtök és január 21. szerda
között mindennap 16.30, január
10-11. szombat-vasárnap 14.30 és
16.30, január 17-18. szombat-va-
sárnap 13.00 és 15.00
Elrabolva 3. - szinkronizált fran-
cia akció krimi – január 8. csütör-
tök-január 14. szerda között min-
den nap 18.30 és 20.30
Dumapárbaj - színes, magyar
vígjáték - január 15. csütörtök –
január 21. szerda között naponta
18.30 és 20.30
One Direction: A színfalak mö-
gött - színes, magyarul beszélő,
angol film, 65 perc - január 17-18.
szombat-vasárnap 17.00
TV Ajka, a város televíziója
Hétfő 19h: adás (a város hírei,
magazinműsor)
Kedd 9h: a hétfői adás ismétlése
Szerda 19h: adás (a város hírei,
magazinműsor)
Csütörtök 9h: a szerdai adás is-
métlése
Péntek 19h: adás (a város hírei,
magazinműsor)
Szombat 9h: a pénteki adás is-
métlése
A TV Ajka műsorai élőben és utó-
lag is bármikor megtekinthetők a
www.ajka.ma honlapon!
Művelődési házak
Január 10-én 17.00 órakor Kiss
Miklós üvegtervező iparművész,
Csabai Tibor és Németh Gyu-
la grafikusművészek Repedések
című kiállításának megnyitója a
művelődési központ kiállítóter-
mében.
Január 17-én hagyományos fa-
lusi disznóvágás az Ajkarende-
kért Egyesület szervezésében A
munkálatok 7 órakor kezdőd-
nek, 18.00 órától vacsora, ahol
az alábbi finomságokat kínálják:
húsleves, kolbász, sült hús, töltött
káposzta, forralt bor.
Január 22-én 17.00 órakor ünne-
pi műsor és az Ajkai Képzőművé-
szeti Egyesület kiállításának meg-
nyitója a Magyar Kultúra Napja
alkalmából a művelődési központ
kiállítótermében.
Január 23-án 17.00 órakor a Bró-
dy Imre Gimnázium és Alapfo-
kú Művészeti Iskola szalagavató
ünnepsége a művelődési központ
színháztermében.
Január 24-én 10.00-17.00 órá-
ig workshop a Bahar Orientális
Táncegyesület szervezésében a
művelődési központ színházter-
mében.
Január 28-án 14.00 órakor
egészségügyi vetélkedő 8. osztá-
lyos diákok részére a művelődési
központ aulájában.
Civil Ház
Január 10. szombat
16.00- Felnőttjátszótér átadása a
Civil Ház udvarán. Minden ér-
deklődőt szeretettel várunk!
Január 12. hétfő
10.00- Foltvarró Klub Rácz Mária
14.00- Timföldgyári Nyugdíjas
Klub Horváth Sándorné
16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2.
oszt. versenycsoport Csonkáné
Krützner Márta
17.30- FIT-BALL Halászné Bog-
nár Adrien
18.00- Meridián torna Vajda Zsu-
zsanna
18.00- BODYPUMP
19.00- FIT-BOX 2
0.00- CROSS FIT Halászné Bog-
nár Adrien
Január 13. kedd
8.15- Nyugdíjas Egészségmegőrző
torna
10.00- Kézimunka Klub Garainé
Kisbej Ágnes
15.00- Bányász Hagyományápoló
Nyugdíjas Klub Marczona Ferenc
16.00- Modellező Szakosztály Il-
lési Oszkár
16.30- Thai-boksz Szilágyi Ar-
nold
16.30-18.00 Flowers Aerobik kez-
dők, 1.-2. oszt. versenycsoport
18.00-19.30 Flowers Aerobik Ba-
sic csoport Csonkáné Krützner
Márta
18.00- PRO-FIT
19.15- TRX Halászné Bognár Ad-
rien
Január 14. szerda
9.00- Ingyenes vércukor-és vér-
nyomásmérés Mező Jánosné
15.00- Üveggyári Nyugdíjas Klub
Süle Istvánné
16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2.
oszt. versenycsoport
18.00-19.30 Flowers Aerobik Ba-
sic csoport Csonkáné Krützner
Márta
17.00- PRO-FIT
19.00- FIT-BOKSZ
20.00- CROSS FIT Halászné Bog-
nár Adrien
Január 15. csütörtök
9.00- Hatha Jóga Dr. Szabó Ildikó
16.30- Thai-boksz Szilágyi Ar-
nold
16.30-18.00 Flowers Aerobik kez-
dők, 1.-2. oszt. versenycsoport
Csonkáné Krützner Márta
18.00- BODYPUMP
19.30- TRX Halászné Bognár Ad-
rien
Január 16. péntek
16.00- Modellező Szakosztály Il-
lési Oszkár
16 „Szívvel-Lélekkel” Mellrák El-
leni Klub - klubnapja
18.30- FIT-BOKSZ Halászné Bog-
nár Adrien
Január 17. szombat
14.00- „Sárkánytűz” szerepját-
szók
Több, mint
gyűjtőszenvedély
A legújabb darabjaikat
mutatták meg egymásnak
az ajkai Kisgrafikai Baráti
Kör tagjai. Kundermann
Jenő és Krajcsi Tiborné
csaknem három évtizede,
1985 óta gyűjti az ex-libri-
seket. Rába Judit és Bara-
nyai Ferenc grafikusként
tagja a körnek.
Mint mondják, egymásra
vannak utalva. A gyűjtők
elképzeléseit a grafikusok
valósítják meg.
Kundermann Jenő több
mint tízezer ex-librissel
büszkélkedhet, nevére 126
nyomatot készített az el-
múlt évtizedekben számos
művész. Krajcsi Tiborné-
nak is sok saját névre szóló
grafikája van már. Hatezer
ex-librise van, témánként
összegyűjtve. Nemrég leá-
nya, Tímea három haiku-
jára készíttetett grafikákat.
A kör tagjaitól megtud-
tuk, a legkorábbi ismert
ex-libris Dürertől maradt
az utókorra. A saját névre
készített grafika kezdetben
a leggazdagabbak kivált-
sága volt, éppúgy, mint az
írás és olvasás elsajátítása,
a könyvek birtoklása. Saját
könyvtárára minden tulaj-
donos büszke volt, hamar
felmerült az igény, hogy
egyedivé tegyék valamint
megjelöljék annak darab-
jait. Így alakult ki az ex-lib-
ris, amely mára a grafikán
belül önálló művészeti ág,
számos gyűjtővel, a gyűj-
tőket összefogó civil szer-
vezettel. Ajkán 1985-ben
alakult meg a Kisgrafikai
Baráti Kör.
- Szervezett közösség-
ként könnyebben fejlőd-
tünk, építettünk kapcsola-
tokat – tudtuk meg Krajcsi
Tibornétól. – Hamarosan
már országos szinten is je-
gyeztek bennünket, ajka-
iakat. Meghívást kaptunk
kiállításokra, szakmai ta-
nácskozásokra, kapcsolat-
ba kerültünk grafikusok-
kal. Lehetőséget kaptunk a
bemutatkozásra többek kö-
zött Ajkán, Budapesten, Ti-
hanyban, Szegeden, Süme-
gen. Kiállításainkon nem
csupán a kisgrafika művé-
szeti ágat népszerűsítettük,
hanem példánk nyomán
sokan gyűjtővé váltak.
Baranyai Ferenc grafi-
kus hozzátette, a gyűjtők
és az alkotók között baráti
kapcsolat alakul ki a közös
munka során. A megrende-
lő elmondja a kívánságát,
az alkotó elkészíti, majd
egyezteti. Ha megfelel a
megrendelőnek, akkor el-
készíti a nyomatot, előké-
szíti a papírt, majd elkezdi
a sokszorosítást, amely leg-
feljebb néhány tucat darab.
Aki többet szeretne, nyom-
dában készítteti el. A nyo-
matkészítés ugyanis drága
és időigényes. Az alkotók
és a megrendelők között a
közös munka, az együtt-
gondolkodás alatt gyakran
szövődik barátság. Az al-
kotó meghívja műtermébe
a gyűjtőt, beszélgetnek, így
számos új élménnyel és in-
formációval gazdagodnak
mindannyian. A telepü-
léseken, amelyekben több
gyűjtő él, megalakítják a
baráti kört. A közös érdek-
lődés hamar összehozza a
különböző foglalkozású és
anyagi helyzetű embereket.
- A gyűjtés nem csupán
szenvedély, hanem élet-
forma – fogalmazta meg
Baranyai Ferenc. – Új em-
bereket ismerünk meg, uta-
zunk egymás kiállításaira,
rendezvényeire, sokat ta-
nulunk egymástól, megis-
merünk művészeti ágakat,
alkotókat, technikákat.
Tisler Anna
Kundermann Jenő, Krajcsi Tiborné, Baranyai Ferenc és Rába
Judit az ex-libriseket válogatja (Fotó: Györkös)
Évértékelő Jubilate módra
Még az óesztendőben megtartotta évértékelőjét a Jubilate
Nőikar. A kórus sok szép – összesen 25 – fellépést tud
maga mögött. A széles repertoárnak köszönhetően része-
sei voltunk ünnepségeknek, miséknek, borfesztiválnak,
veteránautó találkozónak, és nem utolsó sorban adventi
hangversenyeknek. Sikerrel szerepeltünk nyáron az auszt-
riai St. Michaelben a Tűz és hang három napos nemzetkö-
zi fesztiválon, ahol méltón képviseltük mind szűkebb, mind
tágabb pátriánkat. A közönség visszajelzése megerősített
bennünket abban, hogy jó úton haladunk, és van értelme
a munkánknak.
A visszatekintés után az éteren keresztül énekszóval kö-
szöntöttük az egyik – betegség miatt távollevő – vezető-
ségi tagunkat, majd jó hangulatú beszélgetés kezdődött
fehér asztal mellett mindenféle házi finomsággal.
A köszönet hangjai sem maradtak el, melyek elsősorban
Hartinger Nándorné karvezetőnek és Vörös Jánosné zon-
gorakísérőnek szóltak, illetve mindenkinek, aki a szívén
viselte a kórus sorsát.
H. Kovács Edit kórustag
POSTALÁDÁNKBÓL
Laura
a legjobb!
A Magyar Távirati
Iroda Sportszerkesz-
tőségének felkérésére
a hazai szövetségek
1964 óta minden esz-
tendőben eldöntik: kik
sportágukban az év
legjobbjai. Idén ötven
sportág szövetsége vá-
laszolt az MTI megke-
resésére. A sportágak
legjobbjai között egy
ajkait sikerült talál-
ni: Csánicz Laura, az
Ajkai TSE sportolója
gumiasztal sportágban
lett – akárcsak tavaly –
az ország legjobb női
versenyzője.
7. Ajkai Szó2015. január 9., péntek
7
Címvédés történt az Óév Kupán
Labdarúgás
Téli Terembajnokság
január 11. (vasárnap):
PoppePotthoff – ASE Tan-
dem (11.00), AVÉP SC – MGI
(12.00), Joker – Luftánia
(13.00), Tarantula – Delta-
Cat (14.00), Teka-Szuperinfó
– Bakony FC (15.00), Vel-
vet Lounge Café – Fitromax
(16.00), Viva-Tours Ajkaren-
dek – Bercsényi Retro Caffé
(17.00), Hungária KFC – Colo
(18.00), Euronics-Pulzus –
Mágusok (19.00)
Természetjárás
A Bánki Donát Természetba-
rát Egyesület január 17-én,
szombaton bányász kegye-
leti emléktúrát rendez az
1909-es bányakatasztrófa
áldozataiért. Útvonal: Ajka-
Csikólegelő-Alsócsinger-Fel-
sőcsinger-Fekete hegy-Ajka. A
táv: 14 km, 150m szintemel-
kedéssel. Indulás 9 órakor a
Hotel Ajkával szemben lévő
bányászok szobrától. Túrave-
zető: Káldi Géza.
SPORTAJÁNLÓ
SPORTÖSSZEFOGLALÓ Több százan futottak át 2015-be
Tizenhatodik alkalom-
mal rendezték meg a ha-
gyományos Szilveszteri
Futást városunkban. A hi-
deg idő nem ijesztette el a
résztvevőket, ezúttal nagy-
jából 650 induló teljesítette
a 2015 méter hosszúságú
távot. A mezőny ezúttal is
Utassy István, a Humán és
Népjóléti Bizottság elnö-
kének köszöntője után, dr.
Horváth József alpolgár-
mester pezsgődurrantására
indult el. A versenyen ter-
mészetesen nem a gyorsa-
ság volt az elsődleges szem-
pont, hanem az újév spor-
tos köszöntése, és néhány
kellemes óra eltöltése az
ismerősökkel, barátokkal.
Ennek ellenére akadtak,
akik olyan gyorsan értek
célba, hogy még senki sem
számított rájuk, így azt sem
tudták pontosan hol a cél,
meddig kell futniuk. Ezút-
tal is többen teljesítették a
távot négylábú barátjukkal,
vagy éppen babakocsit tol-
va, és már meg sem lepett
senkit, hogy egy tűzoltó
menetfelszerelésben ért be,
hiszen ez a hagyomány is
évekre nyúlik vissza. Szo-
kás szerint díjban részesült
a legfiatalabb fiú, a hathetes
Takács Hunor és a legifjabb
lány induló, a négy hónapos
Szenyai Szintia. A hölgyek
között Mód Istvánné volt a
legrutinosabb résztvevő, a
legidősebb férfi indulónak
járó ajándékot pedig – nem
először – Czingler Sándor
vehette át. A megszokott-
hoz képest talán csak a
jelmezverseny vonzott va-
lamivel kevesebb nevezőt,
igaz ezúttal többen a ku-
tyájukkal együtt öltöztek
be, ezzel is színesítve a 16.
Szilveszteri Futást.
Ritka esemény, címvé-
dés történt a labdarúgók
hagyományos évzáró ren-
dezvényén, az Óév Kupán.
A Bolyhos Boys (Hauser
Roland, Hauser Tibor, Ti-
sonyai Richárd, Takács
Attila, Csicsics Richárd)
ezúttal is háromgólos ve-
reséggel kezdte a tornát,
végül mégis sikerült győ-
zedelmeskednie, így egy
évre ismét elnyerte a ván-
dorserleget, amelyet egy
gárdának három egymást
követő esztendőben kell
megszereznie, hogy végleg
a birtokába kerülhessen.
A kupát ismét nagy érdek-
lődés övezte, összesen 22
csapat adta le a nevezését.
A legjobb négy között a
Bolyhos Boys a Mazsi-
Drazsi együttese (Raj-
mon Péter, Kovács Kornél,
Horváth László, Sesztakov
Iván, Néveri Róbert, Illés
Barnabás) ellen tudott 3-1
arányban győzni, és ezzel
a döntőbe jutott. A másik
ágon ennél is szorosabban
alakult a küzdelem, a Ber-
csényi (Kedves Gergő, Kul-
csár Sándor, Nemeshanyi
Szilárd) és a Másnaposok
(Gottfried Dániel, Gottfried
Ariel, Kádár Balázs, Kiss
Bálint) nem bírt egymás-
sal, így büntetőkre került
sor, amik végén a Bercsényi
örülhetett. A bronzmérkő-
zésen a Másnaposok 2-0-ás
győzelmet aratott a Mazsi-
Drazsival szemben, a finá-
léban ugyanilyen arányban
nyert a Bolyhos Boys, a cse-
re nélkül játszó és a végére
talán kissé elfáradó Bercsé-
nyi ellen.
Nem csak városunkban,
hanem a környéken is tevé-
kenyen sportoltak az ajkai
kispályás labdarúgók. Al-
sóörsön rendezték a Szil-
veszter Kupát, ahol NB I-
ben, sőt külföldön szereplő
játékosok is pályára léptek.
A legjobb négy közé mégis
sikerült két ajkai csapatnak
beverekednie magát, a Ba-
kony FC a második, a Má-
gusok a harmadik helyen
végzett a nívós mezőnyben.
A torna gólkirálya Simon
László (Mágusok), legjobb
35 év feletti játékosa pedig
Pernesz Zoltán (Bakony
FC) lett. Egy héttel később
a két csapat Tapolcán is
megmérette magát az Újév
Kupán, ám ezúttal csak
egyikük fért fel a dobogóra,
igaz a Bakony FC egészen a
legfelső fokára kapaszko-
dott, hiszen magabiztosan
nyerte a tornát. A legjobb
kapus az ajkaiak hálóőre,
Grőber Ádám lett, és a gól-
királyokat is ők adták, Buj-
tor Balázs és Osváth Róbert
személyében.
Kun-Szabó Fanni orszá-
gos korosztályos bajnok lett
3000 és 1500 méteren. A
Rája ’94 úszója Debrecen-
ben, az Országos Bajnoksá-
gon remekelt.
Csicsics Richárd
Hathetes kislány volt a Szilveszteri Futás legifjabb
résztvevője. Kun-Szabó Fanni úszó két számban is
országos bajnok lett Debrecenben.
Szabadon mozognak
a Free Kid táncosai
A szilveszteri futás mezőnyét pezsgődurrantással indította dr.
Horváth József alpolgármester (Fotó: Györkös)
A legszebb karácsonyi ajándékot adták a Free Kid aerobik
csoport tagjai szüleiknek, nagyszüleiknek. A padragkúti
művelődésiházbandecember13-ántartottgálánmegmutatták,
mennyi fejlődtek, ügyesedtek az elmúlt hónapokban. A
sportoló gyermekek a csoport két éves fennállása idején nyert
serlegeiket is bemutatták. Slemmer Beáta edzőtől megtudtuk,
a Budakalászon november végén megrendezett Országos
Dinamik Challenge aerobik kupán 18 egységben indultak, a
dobogós helyezéseken túl elhoztak három vándorkupát is.
(Fotó: Györkös)
Megtelt a Nagy László
Városi Könyvtár és Szabad-
idő Központ színházterme
szülőkkel, nagyszülőkkel,
családok apraja-nagyjával a
Szent István Király Római
Katolikus Általános Iskola
karácsonyi ünnepváró mű-
során december 15-én 17
órakor.
Az ünnepi betlehemi
díszlet előtt Horváthné Til-
hof Gyöngyi tanárnő kö-
szöntötte a közönséget, me-
leg szavakkal emlékezve a
régi karácsonyokra, amikor
a Jézuskát csendben várták
a gyerekek, de soha nem lát-
ták, hogy mikor csempészte
az ajándékot a fa alá. Most a
jelenlévők abban a különle-
ges élményben részesülhet-
tek, hogy közel száz Jézuskát
láthattak, akik eljöttek ma
ide, s ajándékot hoztak, egy
kedves dalt, egy szép törté-
netet, egy betlehemi jelene-
tet, ünnepi zeneszót.
A változatosan összeál-
lított műsorban minden
csoport megmutathatta te-
hetségét. A két második osz-
tály nagy élményt nyújtott
német és angol nyelvű elő-
adásával, amelyben a beta-
nítók is sikerrel szerepeltek,
még Reitter István hittanár
is a hintaszékből felpattan-
va táncolt a kicsikkel. Az
apróságok kedves verselése
örömteli, tiszta szívből szóló
volt. Kocsis Ingrid ismételten
megmutatta tehetségét Ady
Endre Karácsony című ver-
sének a szavalásával majd
éneklésével is. Szép jelenetet
adtak elő a fenyőünnepről a
2.b osztályosok és a klas�-
szikus betlehemes játékba
kis humort belecsempészve
a 4.a és 2.a osztály tanulói.
Lágy, kedves éneklést hall-
hatott a közönség Hornyák
Bianka és Antal Katalin elő-
adásában. Örömteli élményt
nyújtottak a közös éneklések
az énekkarosokkal együtt,
hangszerekkel fűszerezve,
Németh Noémi vezetésével,
aki még a tanárokat, tanító-
kat is megénekeltette.
A legkisebbik király ver-
sét bizonyára sokan nem
fogják elfelejteni: „Ha én
lennék a Jézuska, ajándékot
nem vennék! Mindenkinek
a szívébe szeretetet ültet-
nék! A szeretet szétterjedne,
egyetlen szent éj alatt. Úgy
ébrednénk, hogy a földön
gonosz ember nem maradt!”
Cs. B. É.
A katolikus iskola karácsonyi műsora
8. Ajkai Szó 2015. január 9., péntek
8
Véradás
Január 14-én (szerdán) 10-től
14 óráig intézeti véradásra
várják a véradókat az ajkai
kórház fertőző osztálya mel-
letti vérvételi helyiségben.
Menyegző
Házasságot kötött városunk-
ban december 30-án Bennke
Szilveszter és Horváth Orso-
lya. Az új házasoknak gratu-
lálunk!
Gólyahír
Köszöntjük városunk legifjabb
polgárait: Somody Lajos és
Pálmai Tímea december 12-
én született kisfiát, Bencét,
Tatai Ferenc és Magvas Niko-
lett december 16-án született
kisfiát, Áront, Kovács György
és Huszti Szilvia december
16-án született kisfiát, Györ-
gyöt, Nagy Dénes és Csépli
Szabina december 17-én szü-
letett kislányát, Nillát, Mórocz
József és Orsós Ilona decem-
ber 17-én született kislányát,
Rubina Ilonát, Boldizsár Zsolt
és Lakatos Tünde december
29-énn született kislányát,
Lillát.
Felnőttjátszótér
avatása
A Civil Szövetség vezetősége
tisztelettel meghívja a város
lakosait január 10-én 16 órá-
ra a Civil Ház udvarára az ott
létrehozott felnőttjátszótér át-
adására.
Családsegítő
ruhabörze
A Térségi Családsegítő és
Gyermekjóléti Szolgálat ruha-
börzét tart január 14-én (szer-
dán) 14-17 óráig a Móra Fe-
renc u. 7. sz. alatti épületének
emeletén, ahová mindenkit
szertettel várnak.
LAPSZÉL
Ügyeleti időszakok: hétköznapokon: 20-22 óra között, szomba-
ton: 20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasárnap: 19-órától hétfő
reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnapokon: 8-tól 22-ig. Szombaton
és vasárnap ügyeleti időn kívül a Tescóban működő Szivárvány
gyógyszertár tart nyitva.
január 9. péntek: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.
január 10. szombat: Kristály Patika, Kórház
január 11. vasárnap: Szivárvány Patika, Tesco
január 12. hétfő: Calix Patika, Semmelweis u 2.
január 13. kedd: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.
január 14. szerda: Horizont Patika, Szabadság tér 10.
január 15. csütörtök: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.
január 16. péntek: Kristály Patika, Kórház
január 17. szombat: Szivárvány Patika, Tesco
január 18. vasárnap: Calix Patika, Semmelweis u 2.
ÜGYELETES PATIKÁK
Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 Nyitva: H-P: 8.30-12, 13-17, Cs: 8.30-12, 13-17.30, Szo: 8-12 • E-mail: herczegoptika@ajkanet.hu
Dr. Schvöller Mónika
s z e m é s z s z a k o r v o s ,
gyermekszemész, kontaktológus
Opticnet
partner
› Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus
Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentke-
zés: 06/20/440-5490, 88/778-620
APRÓHIRDETÉSEK
Az Ajkai Rendőrkapitány-
ság Közlekedésrendészeti
Alosztálya eljárást folytat a
19060/1175/2014. bü. szá-
mon ittas járművezetés vét-
ségének elkövetése miatt.
2014. december 12-én
15.26 óra körüli időben Opel
Meriva típusú gépjárművé-
vel közlekedett egy férfi Ajka
belterületénaPetőfiutcában.
Haladása során későn észlel-
te a Petőfi utca 9. szám előtti
gyalogátkelőhely térségében
forgalmi okból álló Alfa
Romeo típusú gépjárművet,
ezért a hátuljának ütközött,
aminek következtében az
Alfa Romeo személygépko-
csi az előtte szintén álló hely-
zetben lévő ismeretlen for-
galmi rendszámú és típusú
jármű hátuljának csapódott.
Az ismeretlen típusú és
hatósági jelzésű gépjármű
egy tanú elmondása szerint
egy terepjáró volt, amely-
nek vezetője feltehetőleg az
ütközést nem észlelte, mivel
a balesetet követően a hely-
színt elhagyta.
Kérjük az ismeretlen
terepjáró gépjármű veze-
tőjének, illetve mindazon
személyeknek a jelentkezé-
sét, akik a fent leírt közúti
közlekedési baleset bekövet-
kezését észlelték, szemtanúi
voltak, avagy bármilyen ér-
demi információval tudnak
szolgálni az üggyel kapcso-
latban.
A bejelentőket várjuk sze-
mélyesen, munkaidőben az
Ajka Rendőrkapitányság
Közlekedésrendészeti Alosz-
tályán vagy hívják telefonon
a nap 24 órájában elérhető a
88/500-990-es illetve a 107-
es telefonszámot. Névtelen-
ségük megőrzése mellett be-
jelentést tehetnek az ingye-
nesen hívható 06-80-555-111
„Telefontanú” zöld számán
(h-cs: 8-16, p: 8-13), vagy
a 107-es, 112-es központi
segélyhívó telefonszámok
valamelyikén. A bejelentése-
ket a rendőrség bizalmasan
kezeli.
Keresik a baleset okozóját
Két év alatt kilencvenmilliót csaltak kiVádemelés
hamis rendszám miatt Több mint 90 millió fo-
rintot csalt ki négy férfi
egy Ajka környéki gazda-
sági társaság vezetőjétől. A
sértett 2014. október 30-án
tett feljelentést. Intenzív
nyomozói munkát követő-
en november 20-án a rend-
őrök elfogtak négy férfit.
Az ügy részleteiről a
Veszprém Megyei Rendőr-
főkapitányság Gazdaság-
védelmi Osztályának két
munkatársa tájékoztatta
november 26-án a sajtó
képviselőit. Dr. Palatinusz
Márta r. alezredes, kiemelt
főnyomozó és Balázsné
Csiba Zsuzsanna r. alezre-
des, kiemelt főnyomozó el-
mondta: október 30-án üz-
letszerűen, jelentős értékre
elkövetett csalás bűntetté-
nek megalapozott gyanúja
miatt indult eljárás isme-
retlen tettes ellen.
A feljelentés adatai alap-
ján 2012. december 13-án
mobiltelefonon hívta fel a
sértettet egy Nagy László-
ként bemutatkozó személy.
Az ismeretlen telefonáló
elmondta, hogy a környé-
ken végeztek aszfaltozá-
si munkákat. Tekintettel
arra, hogy az útépíteshez
használt anyag egy része
megmaradt felajánlotta
a sértettnek, hogy a háza
előtt az utat anyagi ellen-
szolgáltatásért lebetonoz-
zák. A sértett az ajánlatot
elfogadta, az útépítést kö-
vetően 1,5 millió forin-
tot fizetett ki a helyszínen
Nagy László egyik emberé-
nek. Az útépítés befejezését
követően a korábban Nagy
Lászlóként bemutatkozó
személy ismételten felhív-
ta a sértettet és felajánlotta
neki, hogy befektetési céllal
utaljon át különböző ös�-
szegeket az általa megadott
számlaszámokra. Állítása
szerint az átutalt pénz ah-
hoz volt szükséges, hogy a
különböző helyeken vég-
zendő útépítéshez a szük-
séges anyagot megvegyék,
majd a munka elvégzése
után a munkadíj kifizeté-
sét követően a befektetett
pénzt haszonnal adják vis�-
sza a sértettnek. A sértett
az ajánlatot elfogadta és
személyes találkozó, illetve
írásbeli szerződés nélkül
2012 decemberétől és 2014
októberéig összesen több
mint 90 millió forintot utalt
át a Nagy László és társai
által megadott bankszám-
laszámokra. A későbbiek-
ben ugyanis Nagy Lászlóra
hivatkozva még három férfi
hívta fel telefonon és kérte
hasonló indokokkal milli-
ós pénzösszegek átutalását
különböző bankszámlákra.
Az eljárás során a nyo-
mozók megállapították,
hogy a magát Nagy Lász-
lónak nevező személy a
45 éves nagyecsedi H. J.,
valamint beazonosították
a férfi – a bűncselekmény
elkövetésével szintén meg-
alapozottan gyanúsítható
– három társát is: a 25 éves
nagyecsedi Z. S.-t, a 26 éves
budapesti K. R.-t és a 37
éves fábiánházi P. I.-t.
A feljelentést követően
igen rövid időn belül ered-
ményt hozott a Veszprém
megyei nyomozók munká-
ja: A Szabolcs-Szatmár-Be-
reg Megyei Rendőr-főkapi-
tánysággal együttműköd-
ve 2014. november 20-án
közös akció keretében a
hajnali órákban elfogták a
négy gyanúsítottat. A ház-
kutatások során a nyomo-
zók nagy értékű műszaki
cikkeket, arany ékszereket,
személyautókat, robogókat
és készpénzt foglaltak le.
A négy férfi ellen üzlet-
szerűen, jelentős értékre el-
követett csalás bűntettének
megalapozott gyanúja mi-
att indult büntetőeljárás a
Veszprém megyei Rendőr-
főkapitányság Gazdaságvé-
delmi Osztályán.
Teherautó rendszámmal
ellátott személygépkocsival
közlekedett az apuka, gya-
log fejezték be az utat.
Bebesi Gábor rendőr
zászlós szolgálatteljesíté-
se során szeptember 16-
án Padragkúton a Pertu
presszó előtt ellenőrzés
alá vont egy Mercedes tí-
pusú személygépjárművet,
valamint annak vezető-
jét. Az igazoltatás során
megállapította, hogy az
autó rendszáma egy Opel
Corsa Van típusú teher-
gépjárműre van kiállítva.
Az intézkedés során arra
is fény derült, hogy a Mer-
cedest Ausztriából hozta
be tulajdonosa, így annak
soha nem is volt magyar
hatósági jelzése. A vezető
elmondta, hogy azért he-
lyezte fel a másik autójára
a rendszámot, mert a gyer-
mekeit kellett az iskolába
szállítania.
Az apa, T. Krisztián jelen-
létében a rendőr mindkét
hatósági jelzést lefoglalta,
vele szemben pedig egyedi
azonosítójel meghamisítás
miatt eljárás indult, amit a
napokban az Ajkai Rend-
őrkapitányság Vizsgálati
Osztálya vádemelési javas-
lattal bíróság elé állítással
zárt le, s az ügyben kelet-
kezett iratokat megküldte
az Ajkai Járási Ügyészség
részére.