1. A lehetetlen egyformaság és a hőn óhajtott egység.
„ Meg szeretnélek ismerni. Más vagy mint én. És ez érdekes. „
„ Nem szeretnélek megismerni. Más vagy mint én. És ez félelmetes. „
Két mondat, ugyanattól az embertől, húszegynéhány év különbséggel, az első javára. Akár te
is lehetnél? Hol is romlottak el a dolgok? ( Elromlottak egyáltalán? )
A történelem során mindig is érthető emberi szükséglet mutatkozott a standardizálásra. Az
óhajt leginkább a megértés motiválta, hiszen a megértés alapja, hogy a dolgokban,
fogalmakban lévő hasonlóságot megragadjuk. Találjunk valamit, ami kellően uniform, hogy
megfogható legyen. Így fogta az ember és megalkotta a világot, az ún való világot, mely
színpadául szolgál ami velünk és ami általunk másokkal történik. És a megértés végett
megalkotta a színpadi szabályokat is, melyeket aztán a gyakorlatba próbált ültetni. Valami
aztán nem stimmelt. Mert ez már csak olyan, ha alkalmazunk valami biztos nem fog
stimmelni.
Mi van akkor, ha olyan mint való világ nem létezik? Mi van akkor, ha mint ahogy valaki
mondta előzpleg a világ nem más, mint egy nagy gondolat? Mi történik, ha a fentieket
igaznak fogjuk fel, mi történik az olyan standardizáló struktúrákkal, mint az állam, a vallás,
kultúrák, stb? Nos, bomlásnak indulnak. És, ha mersz nyitott szemmel körbenézni magad
körül, éppen ez történik mostanság. A fentebb sorolt rendszerek mindegyike hatalmas, a
rendszer lényegéből, az uniformizálásból fakadó problémákkal küzd. Születéseddel egy
társadalom tagja leszel, amely aztán meghatározza anyanyelvedet és ebből kifolyólag a
kultúrádat. Ugyanez igaz a vallásra is, amely a felsőbbrendű erőkkel való párbeszéd módját
határozza meg csupán. Amit aztán elfelejtenek, hogy ugyanahhoz a felsőbbrendű erőhöz szól
mindenki és ha küzdenek, akkor csak a módszereken küzdenek, ami, valljuk be, meglehetős
ostobaság.
Kinek áll érdekében – emberekről beszélve milyen egy utálatos szó – fenntartani az
egyformaság dogmáját? A kérdés árulkodó. Ez csupán az uniformizáló, ilyenformán
kirekesztő struktúrák és az őket működtetők érdeke. Állami, vallási és gazdasági vezetőké
Próbáljunk meg egy kicsit túllépni szokásos gondolkozásunk határán és a világot egy olyan
modell mentén elképzelni, amelyben az emberek a mindenkiben tudottan vagy tudattalanul
meglévő, csak egyetlen, nem kirekesztő tulajdonságuk, mentén alkotnak csoportot. Hiszen
mindannyian végső soron emberek volnánk. Sikerült?
Az egyetlen olyan tulajdonság, melynek mentén a világ működhet és működtethető. Az
egyetlen olyan tulajdonságunk mely nem kirekesztő, s melyhez mindenki mérhető.
Továbbiakban az egyetlen olyan csoportszervező elv, mely igazán egyesít minket, minden
többi, mesterségesen megalkotott elv a megosztást és gyűlöletet erősíti és mint ilyen az
agresszió potenciális melegágyai, szemben az egyetlen nem kirekesztő csoportszervező elve
alkalmazásával, mely benne foglalt értékénél fogva a megértést, az elfogadást és
következésképpen a szeretetet hordozza magában.
És hogy kik is az emberek? Mi az a megkülönböztető jegy, amely minden alacsonyabb rendű
létező fölé helyez minket? Ahogy E.F. Schumacher fogalmaz könyvében A tévelygők
útikalauza, az embert az alacsonyabb rendű anyagtól és élőktől a tudatos tudata különbözteti
meg.

2. Tételezzük fel hogy nagyjából olyan 6 milliárdnyi ember él a földön. Mi van akkor ha a világ
nem egy, hanem mindenkiben létezik egy saját, belső világ, amit Ő valóságként él meg?
Érdekes kép? Fenyegető kép? Jómagam inkább az érdekesre szavazok. Ez azt jelenti, hogy
elméletileg akár 6 milliárd – na jó 5 999….. – különböző világot ismerhetek meg.
Miért transzformálódik a minden gyerekekben meglévő ösztönös kíváncsiság, majd minden
felnőttben félelemmé a mássággal szemben? Véleményem szerint, valaki mást csak akkor van
esélyem megismerni, ha előtte, nem is feltétlen megelőzően, de m indenféleképpen a másik
megismerésével párhuzamos áramlásban, saját magamat is megismerem. És ez az utazásnak a
félelmetes része. Mi van ha kiderül, hogy nem vagyok tökéletes? Együtt tudok élni ezzel a
tudással? Jómagam azt mondanám, hogy ez az élet egyetlen lehetséges módja, márha az élet
szó alatt, tanulási folyamatot értünk. Hiszen hogyan is tanulnánk, ha nem lennénk tisztában
hibáinkkal. Azt hiszem igazán megéri a ráfordított időt.
Egy másfajta tényező, mely elősegítheti a kíváncsiság félelemmé alakulását, a kényelem. Sok
sok időbe és energiába kerül a felfedezés, szemben azzal a minimális energiaszükséglettel,
amely a készre gyártott érzelmek, gondolatok befogadásához szükséges. Más szóval időbe és
energiába kerül, élni, másrészt szinte semmi időbe és energiába nem kerül halni – halál alatt a
halottan létezést értve. ( Próbáltad már emberek szeméből kiolvasni, hogy ki az élő és halott –
nos meglehetősen megrázó élmény. )
Ugyanakkor, bár halottnak lenni kényelmes, mivel nem kerül sok energiaráfordításba, de az
energiamérleg mégis negatív, mert az energiatermelés meg nulla. Szemben azzal, ha valaki
önálló felnőttként az életet választja, akkor számtalan lehetősége lesz energiát nyerni saját
célra, vagy mások hasznára. ( Nos, néha ez mondjuk nem teljesen jön be, az élet veszélyes.
Nem mindig csupán élvezet és boldogság, hanem bizony fájdalom és nyomorúság is. De
megéri. )
És mi olyan jó más világok felfedezésében? Elsőre talán kicsit megrázó e fentebb olvasottak
tükrében, de a válasz az egységélmény megélése. Mikor valakit igazán meg akarsz ismerni és
szeretnéd ha a másik megismerne, más szavakkal ha szeretnéd a másik valóját kapni
ugyanakkor szeretnéd a magad valóját adni, nos akkor, valamifajta titokzatos lélek alkímia
mentén megtapasztalhatod a lélek egységet. Narratívában valahogy így lehetne leírni : „ Nézd,
Immár egy csomót beszéltünk, sok mindent megtudtál rólam és én is sok mindent megtudtam
rólad. Megláttuk egymást, megtapasztaltuk a különbözőségünket. Ugyanakkor, azonban, ezzel
egyidejűleg, markánsan az az érzésem, hogy valahol mélyen legbelül, ahol a lényegünk lakik,
egyformák vagyunk.”
És ha személyes tapasztalataimról kérdezel, akkor ezekben az esetekben, amikor valakinek a
mély valóját van szerencsém megismerni, meleget érzek. Számomra ez az érzet a mély,
emberi kommunikáció indikátora. Ez az az élmény, amit keresek.
Egymás különbözőségének megismerése által, eljutni az általunk, mindannyiunk által osztott
egységhez.
Ezért vagyok itt. És azt hiszem , te is ezt keresed. És markáns érzésem van, hogy az emberek
hatalmasan vágyják ezt az érzést. És mihelyst ez az alkímia végbemegy, akkor nyílik esély a
kölcsönös megértésre, elfogadásra és ennek automatikus, hangsúlyozom automatikus
következményére, a szeretetre. Őnnőn magad és mások szeretetére.
Utópisztikus? Persze. Ezért éri meg megpróbálni. Velem tartasz?