SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 39
Kozma Szilárd: A LILITH és az ŐSTEREMTÉS
avagy: A második teremtést szükségessé tevő, isteni öntisztítás,
a szexuális perverziók és a család-bomlások összefüggése
1. Ajánlom ezt a munkámat Gerle Éva férfi- és apagyűlölő feministának, akinek a az
asztrológiai sorsképletében a Kosban áll a Lilithje.
2.A jelen tanulmánynak létezik egy hangos változata is – A Lilith nevű negatív karmikus
horoszkóp-elemnek, illetve annak a gyökerének a szabad beszéddel elmondott és hang
fájlokban rögzített spirituális és kauzális értelmezése. )
A jelen téma szempontjából kiemelten jelentős, Magia Sutra című metafizikai művében,
Hamvas Béla világosan kifejti hogy, függetlenül attól, hogy egyénileg miképpen, milyen
szellemi és spirituális öröklődés útján, hogy milyen gyermekkori és felnőttkori hatások
által alakul ki, és, hogy mi befolyásolja a jelenben, az ember szellemi képzelete - Az
egyéni életképzeletünk! - befolyásolja és irányítja a lelkünket, vagyis a gondolkozásunkat
és az érzelmeinket. És ez, az idea-alapú szellemi befolyásolási - irányítási folyamat nem
áll meg: Az úgynevezett pszichoszomatikus befolyásuk által, népiesen: idegalapon, a
gondolataink és az érzelmeink modellálják (általában és egyelőre sajnos, inkább
rongálják, károsítják) a testet, vagyis a biológiai szervezetünket. Sőt: a szellemi és a
materiális kölcsönhatások szövődményében, az életkörülményeinket is a pozitív, vagy
negatív, a világos és tiszta, vagy a zavaros: az alacsonyrendű és önellentmondó
képzeletvilágunk alakítja és irányítja (Figyelem: a valóságtól elszakadt idealisztikus
fantazmagóriáknak maximum káros hatása lehet, még akkor is, ha misztikus, vagy
vallásos fantazmagóriákról van szó!), annak ellenére, hogy a természettudományos
világlátás perspektívájában ez fordítva látszik.
Rengeteg személyi horoszkóp-értelmezés és az egyre szélesedő baráti és ismerősi
köreinkben elért pozitív eredményeink bizonyítják és visszaigazolják, hogy azok a
genetikai térkép által kimutatható biológiai örökségek, amelyek NEM okoznak
VÉGZETES (gyógyíthatatlan!) betegségeket és nem eredményeznek testi nyomorúságot,
a spirituális képzelet által átváltoztathatóak (kijavíthatóak!) egészséges biológiai
tulajdonságokká és képességekké. Jó példa erre a feleségem. Őt az édesanyja nagyon
nehezen szülte meg, és kevés, majd semmi teje nem lévén, sem az első szülött lányát, sem
a két később született fiát nem tudta szoptatni. Ráadásul a feleségem két testvére apró -
plasztikai műtétek útján utólag helyrehozott - testi rendellenességekkel jöttek a világra.
Ezzel szemben ő, akárcsak a barátnőink, orvos- és hivatalos egészségügy asszisztencia
nélkül, könnyen szülte meg előbb a természetben, majd otthon az ép és egészséges
gyermekeinket, és több mint egy évig (viccesen: az unalomig) szoptatta, annak
köszönhetően, hogy amikor a horoszkópját értelmeztem, nem jósolgattam, hanem
feltártam az anyasággal is kapcsolatos negatív karmikus meghatározódásait, amelyeket ő
igyekezett feloldani, meghaladni.
Egyedül az ember által érzékelhető és a Vízöntő és a Halak konstellációk által
megtestesített jellegzetes kauzális és spirituális erőterek személyiség-változtató
tulajdonsága és természete jelzi, hogy az állatokkal ellentétben, az embert nem béníthatja
le, és nem határozza meg egy életre, sem a genetikai, sem a spirituális öröksége
(karmája). Hanem, a spirituális értelme és képzelete (mágikus) ereje által lehetősége van
az öröklött szellemi és biológiai (genetikai) programjainak a javítására, módosítására.
Informatikai kifejezéssel: "a programjainak az átírására", vagyis akár azok teljes
kicserélésére. A genetikai kódrendszerünk ugyanis nem véletlen anyagi módosulásoknak
és szükségszerű örökösödéseknek az egyedül és kizárólagosan a génsebészet által
módosítható bázis-struktúrája, hanem mindössze következménye és leképeződése a
spirituális és kauzális kódrendszerünknek. Ezt viszont befolyásolni: irányítani és
változtatni tudunk a képzeletünk erejével. Főként a magzatot a méhükben hordó anyák és
általában a családanyák képesek erre, akik a legerősebb a mágikus képzelettel
rendelkeznek, amennyiben a várandóssági időszak alatt nem terhesnek, hanem áldott
állapotban levő teremtői személyeknek tudják magukat, és ez a képességük megmarad, ha
ezt az áldott állapotban elérhető teremtői tudatukat megőrzik a szülés után is. Ez, az áldott
állapoti mágikus képzelet, nem csak a magzat alakulására - fejlődésére, képes pozitívan
hatni (illetve "terhes"-ségi koncepció esetén: rombolóan és károsan hatni) anélkül
például, hogy fejlődési hiba-jelző orvosi diagnózisok esetén, génsebészeti
beavatkozásokra lenne szükség. Sőt: talán hihetetlen, de ez, a mágikus erejű, tudatos,
vagy önkéntelen (pozitív, vagy negatív) családanyai képzelgés, az egész család jólétére is
rendkívülien erős befolyást gyakorol, és ezt olyannyira, hogy huzamosan fenntartott és
intenzíven átélt negatív családanyai imagináció esetén például, a férfi (az apa)
teljességgel tehetetlen és bárhogy is igyekezne, nem képes a család anyagi és egészségi
helyzetét pozitív irányba terelni.
A probléma az, hogy a személyi horoszkóp-értelmezés segítségével történő spirituális
és kauzális fejlődési sorsprogramunk feltárása nélkül, vagyis a negatív karmikus
meghatározódások megismerése és tudatos feloldása nélkül, képzeletünket és
gondolatainkat, de érzelmeinket és tetteinket is, a tudattalan szellemvilágunk legmélyebb
rétegeiben rejlő, a horoszkópban a Lilith és a Sárkányfarok által jelzett sóvárgásaink,
irracionális vágyaink, szorongásaink és félelmeink, a tudattalan és önkéntelen negatív
késztetéseink: életellenes (pl. magzat-és gyermekellenes), személyiség-ellenes, vagy sors-
ellenes (Isten-ellenes) ambícióink befolyásolják - manipulálják. Hiába képzeli magát az
ember tudatos lénynek, képességeinek és tehetségeinek a kiélési a vágya, ezek
érvényesítésének a vágya és az általános emberi alapösztönök kiélési vágya, valamint a
jellegzetesen emberi, szellemi - kulturális és anyagi - technikai megvalósítások iránti
vágya és igénye mellett, a képzeletvilágát és így egész sorsát is, háttérből az anyai ági
őseitől öröklött negatív szellemi - spirituális determinációk határozzák meg, befolyásolják
és irányítják. És ezt anélkül, hogy az egyén erről tudna. Az anya ugyanis a lét-alap, de a
folytonosság alapmatrixa is, és nem csak biológiailag, hanem spirituálisan is. Ezt abból az
egyszerű tényből is kikövetkeztethetünk, hogy miközben az egyediséget, az egyedi
jellegzetességeket adó férfiivarsejtek folyamatosan kicserélődnek, azok a női petesejtek,
amelyek a biológiai eredetünket adják és az alap-genetikai struktúránkat meghatározzák,
amellett, hogy százszor olyan nagyok és összetettek, mint a változó felépítésű ivarsejtek,
már azelőtt kialakulnak és véglegesen készen állnak az édesanyáink petefészkében
(nagyanyáink méhében), mielőtt ők megszületnének. Magyarán: nem csak, hogy az
anyáink szervezetében és aurájában (spirituális struktúrájában), nem csak, hogy az
anyánk érzelem, gondolat és képzelet-világa által közvetlenül befolyásoltan alakultunk ki
kilenc hónapon át embrió-magból megszületni képes emberkévé. Hanem minderre
ráadásként, ahhoz a női őssejthez, amely az anyánk petefészkében várt a
megtermékenyítésre anyánknak a megszületése óta, és amit az apánknak az éppen
"aktuális" ivarsejtje később megtermékenyít, a nagyanyánk szervezete szállította az
alapanyagot. Vagyis: ez, a létünk alapját képező petesejt az anyai nagyanyánk aurájának -
spirituális struktúrájának: tudattalan érzelmeinek, gondolatainak és képzelgéseinek a
kauzális bélyegét viseli magán.
Ez előtt a cáfolhatatlan és letagadhatatlan, materiális tény előtt nem lehet mást tenni,
mint a férfiúi és apai hiuságunkat visszafogva, fejet hajtani és belőle a megfelelő
metafizikai következtetéseket levonni ("Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van és ami
lent van, ugyanaz, mint ami fent van.").
Mindemellett és ezekkel együtt, azt is kell tudni, hogy nem csak képességeket és
tehetségeket öröklünk a szüleinktől (És amint láttuk, kb. 75 - 80 százalékban az anyai ági
ősszüleinktől, hanem az emberi mivoltunkkal járó, jellegzetes ember-életi rendeltetési
feladatokat, un. kauzális örökségeket is, amelyek viszont az általános jellegűk mellett,
magukban hordozzák azokat a sajátos bélyegeket is, amelyek az anyai ági ősanyáink
személyi karakterére és sors-jellegére (egyéni és családi sorsára) voltak jellemzőek.
Azt, hogy ez mit is jelent valójában, illetve, hogy miképpen jönnek létre ezek a sajátos
szellemi csomagok, és miképpen történik az utódokra való (önkéntelen és öntudatlan)
átörökítésük, részletesen kifejtettem a Spirituális memória c. tanulmányomban. Ezen a
helyen azt kell megértenünk, hogy ezen a szülői - anyai örökségen keresztül végül is,
kapcsolatban állunk az egyetemes teremtés ős-okával, funkciójával és rendeltetésével.
Annak érdekében tehát, hogy megértsük az anyai ági ősöktől öröklött, rejtett
(Karmikus) spirituális programok jellegét, előbb meg kell értenünk a teremtés ős-okából
eredő, igazi és általános emberi rendeltetésünk jellegét, vagyis az életünk kauzális okát és
funkcióját, amely ok és funkció azonos az egyetemes teremtés okával és funkciójával:
rendeltetésével. Az embernek tehát elsősorban azt kell tudomásul vennie, hogy bármilyen
érdekes és izgalmas csodalény is lenne ő mint személy, hogy bármilyen rendkívüli
elgondolásai lennének és saját személyével és az élete értelmével kapcsolatosan, hogy
bármilyen, csak egyedül rá jellemző, rendkívüli individuális képességekkel és
tehetségekkel is rendelkezne, - a megfelelő arányok szintjén persze, de - az ő létének és
életének is ugyanaz az alapvető lényegi lét-rendeltetése és funkciója, mint az egész létnek
(a Teremtésnek) és mint a legegyszerűbb lénynek: a minél tökéletesebb kiegyenlítődés,
vagyis a benne és általa (is) megnyilvánuló léterőknek, az egymással kiegyenlítet
harmonikus egységének a megvalósítása és ez által, a környezetével való harmonikus
egység megvalósítása. Ez az egyetemes megváltás. Ezt szolgálja az egész teremtés a
teremtői ősideáktól, a fizikai létformákig és a legegyszerűbb szerves létformáktól az
emberig.
Azt, hogy miért van ez így, vagyis ahhoz, hogy megérthessük az életünk értelmét, okát
és célját is megadó egyetemes létezés logikáját, elsősorban a teremtés ős-okát kell
megértenünk és ezt nem csak elvont teremtéstani elméletek elsajátítása útján érhetjük el,
hanem az által is, hogy a teremtés hajszálereinél álló negatív őserőnek, a Lilithnek a
szédítő hatásait a személyi életünkben is felfedjük.
Talán visszatetsző és bizarr, de az egyetemes lét-teremtésnek is ugyanaz az oka, mint a
szerelmi-szexuális kapcsolatok zavarának, a szerelmi válságoknak és a házastársi -
élettársi hűtlenkedésnek, a válásoknak, vagy éppenséggel az elme-zavaroknak és
általában, mindenféle zavarnak. Attól függetlenül pl., hogy a kívülállók, vagy az érintett
partnerek milyen érzelmi, környezeti - társadalmi, vagy éppenséggel anyagi okokkal
indokolják és magyarázzák, hogy ők miben vélik felfedezni a párkapcsolati válság, illetve
a váláshoz vezető krízises helyzet (a konfliktusok) okát, úgy is az igazi végső ok, az Isteni
létállapot zavartalansága megőrzését biztosító, Lilith nevű védekezési (zavar-mentesítési)
szellemi folyamatban – spirituális jelenségben – található. Hiába, hogy egy szerelmi -
párkapcsolati a válságnak, vagy válásnak pl. az oka egy, az adott kapcsolatot megbontani
képes, harmadik személyhez fűződő, “ellenállhatatlan” szerelem a számunkra
„nyilvánvalónak” tetsző (látszó…) oka, mert az igazi tulajdonképpeni ős-ok, nem más
mint, az asztrológiából és a keresztény misztikából is, Lilit-ként ismert, isteni
zavartalanságot biztosítani hivatott, szellemi jelenségben kell keresnünk. És ugyanebben
kell keresnünk, mindenféle, emberi lelki éés szellemi egység-bomlásnak az okát. Ebben a
példában tehát: a szerelmi válságok és a párkapcsolati válások igazi okát.
A Lilith tehát az abszolút ős-teremtést (Az Isten-teremtést) követő, második (Isteni)
teremtés előtti szellemi jelenség: Az első (Abszolút) teremtésnek, ami állandóan és
folyamatosan történik (folyik), az ős-oka nem más, mint az Abszolút Létboldogságnak a
sóvárgása egy, az abszolút létállapottól különböző, attól eltérő, úgymond teremtési –
teremtői állapotra. Egy ős-sóvárgás valamilyen más állapotban levésre, mind amilyen az
abszolút (határtalan) ősi boldogság-állapot. Sóvárgás az abszolút boldogságtól eltérő, más
(Teremtői) élményre - élményekre, mint amilyen a statikus (Mozdulatlan, nem teremtő,
nem dinamikus) abszolút állapotban, ab ovo, öröktől fogva és határtalanul adott. A Lilith
tehát, a nem aktív - statikus Abszolútum ősvágya az abszolút állapoton kívüli, az
abszolúttól eltérő dinamikus Teremtői állapotra: Ő a sejtelemes, nem indokolt de nem is
indokolatlan, ősi sóvárgás valami határozatlan és homályos “más-állapotra”, mint ami az
abszolút állapot, vagyis, a mi esetünkben: mindig valami másra, mint ami van.
Ezért a Lilith a mindenkiben létező, mindig valami másra, az adottól eltérő állapotra,
élményre és helyzetre való vágyakozás is, mindamellett, hogy az emberi tudattalan
képzeletvilágban létezik három, vagy négy, és egyes esetekben öt, a mi asztrológusi
megnevezésünkben, un. „konstelláció” szerinti, határozottabb és konkrétabb karaktere,
egyéni jellegzetessége, színezete is! (A konstelláció fogalom alatt nem csillagképeket
értünk, hanem az un. „Isteni kauzális idearendszerben” létező, egymással organikus
együttműködési kapcsolatban levő és egymással mindig – tehát folyamatosan -
kiegyenlítődő, jellegzetes spirituális – információs erőtereket.) - De soha nem kell
elfelejtenünk, hogy őseredetileg, a Lilith a másállapotra, más helyzetre, az új és más
élményre való örök és öncélú sóvár szomjazás. A Lilit tehát az első és soha el nem múló
vágy, az első csillapíthatatlan abszolút kívánság olyan élményre és tapasztalatra, ami nem
adott. A Lilith tehát eredetileg az Abszolútumban állandóan jelenlevő, soha ki nem
elégülő és ki nem egyenlítődő, mindig az adottól eltérő élményre - élményekre való
sóvárgás, mindig és állandóan valami mást kívánó, mást kereső, önkéntelen és öntudatlan,
Isteni és Egyetemes őssóvárgás, vagyis, végső soron, a Lilith egy negatív (mivel, hogy
abszolút állapotot elhagyni vágyó) teremtői őserő. Ám ugyanakkor nem a Lilithnek ez, az
első formája az, ami a Teremtő Isteni állapotban, zavart és feszültséget (káoszt) keltene és
eredményezne, amennyiben nem jönne létre, előzőleg az Abszolútumból kiáramló
teremtői ősideákból létrejött Istenben a (többek között) az Isteni Zavartalanságot (A
tökéletességet) biztosító Fokozódás és Polaritás Egyetemes Törvénye.
A Lilith által, a Lilith miatt kénytelen az Abszolútum magában - magából létrehozni és
vibráció-csökkenéssel kiáramoltatni a mágikus – teremtő erejű teremtő ősképzeletet,
illetve a teremtő ősképzelet által létrehozott mágikus idea-rendszereket és ezáltal
dinamikussá: Teremtővé válik. Az első dinamikus mozzanat az Ős- Lilith sóvárgásnak az
elfojtása, vagyis a másságra való sóvárgás visszaszorítása, ami viszont kudarcba fullad,
mivel a Lilith abszolút belső erő, tehát a lényege szerint abszolút. Az ELFOJTÁS, A
MEGSZÜNTETÉSRE VALÓ TÖREKVÉS eredménye tehát nem csak, hogy kudarc,
hanem az abszolút haragot is kiváltja. Erről, a teremtés legalján levő, a teremtés előtti
létállapotról, amely egyes, az árnyék-énjük (a karmikus egoizmusuk) által vezérelt
személyek gyakran átélnek, a keresztény misztika tud és Isten Haragja nevű állapotnak,
illetve "A Lélek sötét éjszakájának” nevezi. (Keresztes Szent János, Jakob Böhme és
Hamvas Béla. Lásd utóbbinak a Titkos jegyzőkönyv és Egy csepp a kárhozatból, Patmosz
III, és Az ősök nagy csarnoka c. műveit.) Ennek, a MEGSZÜNTETHETETLEN(!),
rettentő ősállapotoknak: a kauzális káosznak, amely terjedő, negatív őserejével
veszélyezteti az abszolút létet, valamint az Abszolútumnak a saját maga (A Lilith-
sóvárgása) ellen irányuló ősharagnak az ellensúlyozására és kiegyenlítése érdekében is,
megszületi és így jön létre a mágikus – teremtő erejű Egyetemes Isteni Képzelet. Ez válik
aztán Tudatos Teremtő Istenné, az által, hogy megértvén a Lilith belső, abszolút okát,
átvilágítja önmagát és az elfojtás átváltozik abszolút Világossággá. A rettenetes harag
viszont, átváltozik áldozattá: odaadássá, Szeretetté.
Így menti meg először a Létet az Abszolútum, azáltal, hogy Teremtővé: Fényt
áramoltató kauzális Világossággá és Egységet őrző, egységet fenn tartó Szeretetté, éber
kiáradássá, odaadássá, termékeny melegséggé változik. És így, e kettősségben a
teremtésben egyszerre megosztja és megsokszorozza, majd újra egyesülvén, kiegyenlíti
önmagát. A teremtésben ugyanis lehetővé válik a Lilith által keltett feszültségek és
egymás ellen irányuló abszolút (teremtőivé változtatott) erők kiegyenlítése és így, az
őshagyomány által, Ős- Lilith-nek nevezett sóvárgás által megbontott egység
helyreállítása, az Abszolútumból kiáramló, de az Istenbe integrálódni képtelen teremtő
ősideák egy részének megmentése, megváltása, - megváltódása.
A Lilith tehát nem a teremtés oka, mivel a teremtés oka, célja és rendeltetése a
megváltás, vagyis a Lilith által megzavart és megszakított abszolút egységnek a
helyreállítása. A Lilith tehát nem a teremtés igazi oka, hanem a Lilith által kiprovokált
őskáosznak a részbeni semlegesítése, illetve a káoszba kerülő, teremtő erejű (mágikus)
abszolút ősideák egy részének a visszaszerzése és tudatos re-integrációja (megváltása) és
ez által a folyamatos megváltódás megvalósítása a cél. Vagyis a rend és a nyugalom,
illetve az egység helyreállítása a teremtés eredeti oka, célja és rendeltetése, de, mivel
eredetileg ő, a Lilith-jelenség bontja meg az egységet, nevezhető a Lilith a megváltást
szükségessé tevő, azt kiprovokáló - kiváltó ős-oknak, és így, ezáltal, ő a teremtést
'kiprovokáló", örök és változatlan negatív teremtési és megváltási ős-ok is egyben.
Végső soron, az ősi másságra való sóvárgás (Feminin), illetve a tökéletességre való
törekvés (Maszkulin) jelensége, nem ad kielégítő választ arra, hogy amennyiben jól meg
van magában, vagyis a maga boldogságában az Isten, miért teremtette ezt a szenvedés-teli
világot? MIÉRT KÉNYSZERÜLT ERRE? - Mert rá kényszerült, mert pl. másképp miért
jött volna létre belőle a káosz? Nos, a magyarázat abban van, hogy az ősi Brahmanból
(Az abszolútumból - Boldogságból) folyamatosan - tovább kiáramló teremtő ősidea-
egységek némelyike, tehát közülük csak egyesek, nem tudnak beékelődni, és ezért zavart
okoznak a már létező Istennek a korábban már egységbe rendeződött, organikus testébe
("Szívébe- elméjébe - veséjébe, stb. :). Vagyis: abba mait mi maszkulin és feminin
principíumoknak nevezünk, vagy azokba, amit az alkímia a négy ősi alapelemnek nevez
(levegő, tűz, víz és föld), vagy abba - oda, amit az asztrológia a tíz teremtő őserőnek
nevez és hozza rendeli - Nem véletlenül! - a naprendszer bolygóihoz. A kunszt tehát,
hogy az Isten - Brahma, hogyan oldja meg ezt a számára részleges, de számunkra
univerzális jelentőségű, nem megfelelési kérdést. - A magyarázatot megtaláltam a
Fokozás és a Polaritás törvényében, amely az egységes és organikus Isteni struktúrába
beilleszkedni képtelen, de az abszolút létből keletkező és onnan folyamatosan kiáramló
újabb és újabb mágikus ideákat, fel fokozza és át alakítja a saját ellentétűkké, annak
érdekében, hogy ez által véglegesen képtelenekké váljanak a be illeszkedésre, tehát azért,
hogy Istenbe ne kerüljön ne semmi, ami akárcsak egy keveset is, zavaró elem lehet, és
zavaró helyzeteket hozhatna létre.
A Lilith tehát ki kényszeríti Istenből a megváltás folyamatának a szükségét, mivel, az
Isteni zavartalanság védelmében és fenntartásában - őrzésében, folyamatosan létrehozza,
gazdagítja és növeli az őskáoszt. Ez a Lilith-jelenség már a Teremtő Istenben, vagyis a
Tudatos Teremtő imaginációs folyamatokban megy végben, amint fentebb írtam: az Isteni
Lét zavartalanságának (Hibásan megnevezve: tökéletességnek) a megtartása- és
fenntartása érdekében történik. Az abszolútumból ugyanis, folyamatosan és
végeérhetetlenül – állandóan! – eredő, mágikus - teremtői képzetek, teremtői idea-
struktúrák közül némelyek ugyanis, nem egyeznek a már korábban kiáramlott és
időközben az Isteni idea-rendszernek az egymással organikus együttműködési és
kiegyenlítődési viszonyban álló és ezért az. Un. Istennek a szerves létállapottá vált,
egységes struktúrájával. Ezért, ezek a teremtői mágikus erővel rendelkező, de a szerves
egységgé vált Isten misztikus testének az egységes tulajdonságaival nem egyező ész be
ékelődni képtelen új (abszolút!) ősideák, képtelenek teljesen (tökéletesen…) beilleszkedni
a korábban már organikus egységgé szervesült isteni képzelet- és intelligencia
struktúrákba. Ezért, annak érdekében, hogy ezek az Istenbe-illeszkedésre, azzal szerves
egységesülésre képtelen, abszolút idea-egységek ne okozhassanak még csak egy picinyke
zavart sem az Isteni létben, az abszolútumban létező egyetemes (Isteni) törvények közül,
a Fokozás és a Polaritás törvénye, félre ismerhetetlenné teszi őket. Teszi ezt úgy, hogy
felerősíti – fel fokozza – ezeknek az abszolútumból ki áramló, új mágikus idea-
egységeknek a hatóerejét és átváltoztatja őket lényegük szerint, a saját ellentétükké.
Ezáltal viszont teljesen és véglegesen lehetetlenné válik az Isten Idea Testébe való
integrációjuk, és önmaguk felerősödött ellentéteként alacsonyabb (teremtésre és
együttműködésre – integrációra képtelen) vibrációs állapotba kerülve, az Őskáoszba
kerülnek, az Őskáoszt „gazdagítják” és növelik.
Az őskáosz létrejöttének és a káosz-csökkentés szükségének (A megváltásnak) a biztos
megértése érdekében, ismételjük meg röviden a fentieket: A Lilith tehát az a számunkra
negatívan ható, de az Isteni lét zavartalansága megőrzése miatt szükséges ősjelenség,
amely folytonosan kiveti Istem misztikus testéből az abba beilleszkedni képtelen abszolút
teremtő ősideákat. Azokat az új, abszolút teremtő ideákat, amelyek az Isteni lét egységét
megbontanák. Ezeket az isteni egységet veszélyeztető, abszolút teremtői képzet- részeket
a Fokozás és a polaritás egyetemes törvénye arra készteti, hogy alacsonyabb fokú rezgési
állapotba kerüljenek és önmaguknak a felfokozott ellentétévé válva, kaotikus állapotba
kerüljenek, káosszá változzanak. A káosz viszont egyre nagyobbá válik és ez a káosz-
okozó Lilith őserő, amely az Isteni zavarhatatlanság szüksége hoz létre, nem
megszüntethető, hiszen abszolút szükségszerű. De a spirituális (ideális) káosz növekvése
- mivel hogy a káosz, az abszolút létből eredő, teremtő erejű, mágikus ősideákat tartalmaz
- azzal fenyegeti az Isteni létet, hogy annak bizonyos részeit, ugyancsak káosszá alakítsa
a hatás-visszahatás egyetemes törvénye alapján. Az Isteni létet tehát, folyamatosan az a
veszély fenyegeti emiatt hogy a sóvár kábulat idea világ, ez a homályos feszültség és
zűrzavar, pörgő szédület, sötét örvénylés vele együtt, „megrontsa” és elnyelje az egész
egyetemes létet.
Annak érdekében tehát, hogy az Isten ebből az őskáoszból visszaszerezzen a Lilith
ősjelensége által a saját ellentétükké vált és a Káoszba taszított értékes ősideákat,
vibráció-csökkentéssel létre hozza az alacsonyabb szintű létállapotokat (létszférákat, un.
dimenziókat) el egészen az energia-állapotig, majd az abból keletkező, un. anyagi világig,
a fizikai létig. Az anyagi világ tehát nem a létezésnek a „csúcsa”, amely létre hozza a
szellemi világot és az emberi intelligenciát, hanem éppen fordítva: az anyagi világ a
szellemi létnek egy végső állapota – stádiuma – amelynél nem létezik alacsonyabb
frekvenciájú létállapot. Az un. pokoli lét tehát nem „valahol” az anyagi világ alatt, vagy
az anyagban létezik, ahogy a misztikusok és a vallások állítják, hanem jóval fölötte,
éspedig éppen, az Őskáoszt képező, spirituális ideavilágban!
Az anyagi létre éppen, hogy azért van szükség, mert az anyagi állapot két igen fontos
– SZAKRÁLIS! – tulajdonsággal rendelkezik: 1) a szellemi világból eredő információk
rögzítésének – raktározásának -, tehát a memória tulajdonságával (képességével). Erre
alapul nem csak az informatika tudománya, de maga az emberi értelem is, mivel memória
nélkül, az nem is létezhetne, nem, hogy még működhessen is. Valamint: 2) Nem csak az
anyagi formának, de mindenféle anyagi – fizikai jelenségnek a segítségével való konkrét
és határozott információ-közlési és közvetítési lehetőségével. Az anyagnak ez a két
tulajdonsága – képessége, nem található meg a többi dimenzióban, amely létállapotok
úgymond képlékenyek, tehát instabilak és, ahol minden folyamatosan átváltozik és
átalakul egyik állapot és jelenség a másikba. És az anyagnak ez a két szakrális
tulajdonságára a Karma-oldás, illetve az Őskáoszból való mágikus teremtő – ideák egy
részének a visszaszerzésére van szükség! Ez a visszaszerzési folyamat éppen, hogy az
emberen keresztül és általa – tehát mi-rajtunk és általunk – történik meg és megy végbe!
Mi vagyunk a megváltás szolgái, ügynökei, segédei és megtestesítői! Hogyan? Úgy, hogy
Isten un. isteni magokat, vagy ismertebb misztikus – vallásos néven: isteni szikrákat,
spirituális emberi struktúrákat bocsát ki magából, amelyek kinyúlván (figyelem: nem
kiszakadván!) belőle és behatolnak a Káosz világába, ahol az isteni hiány-logika szerint,
magukhoz vonzanak és magukba olvasztanak bizonyos kaotikus ősideákat. Majd ezek
segítségével csökkentve a vibrációs állapotukat, ezek a karmával terhelt magok
(magunk…), tovább nyúlnak és leereszkednek a mentális (gondolati – fogalmi - értelmi)
létbe, onnan az asztrális (érzelmi) létbe és onnan az energia (éteri) létbe. Ezek az emberi
kauzális strukturákat is tartalmazó isteni nyúlványok, az éteri energiákat úgy irányítják,
hogy a már létező, és fogamzásgátlót nem használó, szeretkező – kiegyenlítődő
emberpárok női petesejt és férfi ivarsejt párjai egységesülése által megtestesülhessenek a
korábban létrejött sejtosztódás biológiai jelensége által, embernek fejlődni képes,
magzatok formájában. Ezek a magzatok tehát, isteni - kauzális alapjukban és több
dimenziós szellemi struktúrájuk által magukban tartalmazzák az őket létrehozó és
fenntartó isteni magjuk mellett, azokat a spirituális káoszban (pokolban) magukhoz
vonzott és magukba ékelt zavaros ősideákat is, amelyekkel a rezonancia törvénye alapján
találkoztak a Káoszban. Ezek a Káoszban belénk ékelődött szellemi részeink képezik
tehát az un. karmánkat, vagyis azokat a negatív (zavaros, egymásnak ellentmondó és
egymással ellentétes) spirituális részünket (részeinket), amelyet (amelyeket) az anyagi
tükröződés, tehát: szembesülés – szembesítés segítségével, illetve a gondolkozásunk:
értelmünk és észlelésünk segítségével, fel kell és be kell ismernünk, majd a karmánknak
megfelelő negatív tulajdonságainknak megfelelő pozitív képességek megszerzése
segítségével fel kell oldanunk. Vagyis az ily módon „velünk született” negatív
tulajdonságoknak a pozitív tulajdonságokká és képességekké alakítása segítségével a
teljes szellemi struktúránkat is, átalakítjuk önmagunkon belül, egyre harmonikusabb,
tehát kiegyenlítettebb spirituális egységekké, az Istenbe reintegrálódni képes, és az
eredeti magunknál gazdagabb, mivel a káoszból magára szedett és azokat egymással
kiegyenlített, egymással együttműködővé tett spirituális ideákkal kibővített,
„meggazdagodott” új magokká! Ezt az istenbe reintegrálódni képes, és az átalakított
ősideákkal kibővült, tehát „meggazdagodott” új szellemi állapotunkat nevezzük
megváltásnak, és az így megváltott magunkat megváltott személyeknek.
Mint Istennek a megváltásra vonatkozó első Ideája (- Ádám Kadmon) megtestesülése,
az ember, születésétől fogva, alaptermészetében, elsődleges tulajdonságként magában
hordja a Lilit gyűjtőnéven ismert ősjelenséget. Ez a bennünk is jelenlevő őssóvárgás az
elsődleges és rejtett oka minden szerelmi, illetve párkapcsolati krízisnek. “Létezik itt
valami mindennél erősebb szomjúság, amit soha senki nem itatott meg.” (Pilinszky János)
Mózes azt írja a Teremtés Könyvében, hogy mielőtt az Úr Ádámnak megteremtette
volna Évát, Ádám a Lilith - tel élt (él!) a paradicsomban. Ezt úgy kell értenünk, hogy a
Paradicsomi állapotban (-a paradicsomról tudjuk, hogy a Teremtőnek a Teremtés előtti
állapota és nem egy földrajzi hely!), Isten első ideája: Adam Kadmon már egy másfajta
megnyilatkozásra, egy más állapotnak a megteremtésére (az egység szétválásához és a
létezés megsokszorozódáshoz vezető) sóvárgást hordoz magában. Ezt, az Isten első
ideáját létrehívó ős-sóvárgást az asztrológiában is Lilith - nek nevezzük, de van neki egy
másik elnevezése is: a Fekete Hold, ami arra utal, hogy a Lilith a Holdnak (A teremtő
őserőnek) a terméketlen, foganás, illetve megtermékenyülés és teremtés nélküli, steril
mása, és ez éppen a Lilith által létrehozott negatív ős állapotnak az örökösen megmaradó
(“úraszülető”), kielégülés és kiegyenlítődés előtti (és kiegyenlítődés és kielégülés nélküli)
tulajdonságát fejezi ki.
Ez, a Lilith által megtestesített ősi hiány-állapot (hiány-információ), a teremtés aktusát
kikényszerítő (kiprovokáló), de azt nem véghez vivő, soha be nem teljesítő, öncélú és
szüntelen másra és másságra való vágyakozás, az öncélú egyetemes sóvárgás negatív
ősereje. A Lilith tehát az az indokolatlan, forma és cél nélküli negatív őserő, ami az
Abszolútum egységét megbontja és a megbontott egység részeinek egy hányadát arra
készteti, hogy kilépjen önmagából és káosszá változzék. A káosz viszont egyre nagyobbá
válik és ez a káosz-okozó Lilith őserő, ami kiirthatatlan, hiszen abszolút erő, azzal
fenyegeti az abszolút létet, hogy az egészet káosszá alakítja, hogy ez a sóvár kábulat, ez a
homályos feszültség és zűrzavar, a pörgő szédület, a sötét örvénylés elnyeli az egész létet.
(A Lilith fizikai - kozmikus megfelelője az a jelenség, amit az asztronómiában fekete
lyuknak neveztek el.) Ezért és ez által, annak érdekében, hogy ne változzon káosszá a lét-
mindenség, szükségessé válik egy olya folyamat, amely mindezt ellensúlyozza, a
kaotikussá vált erőket különválasztja, meghatározza, és egymással újra kiegyenlíti és ez a
folyamat a TEREMTÉS. Úgy is mondhatni tehát, hogy a Lilith az a negatív őserő, amely
abszolútumból kikényszeríti Megváltást lehetővé tevő Teremtést. Mindaz tehát ami a
teremtésben és a teremtés által történik, ami a Lilith által ki kényszerített létállapotokban:
a teremtési folyamatokban, valamint a Teremtő és a Teremtés közötti kiegyenlítődésben -
keletkezik, az a Lilith által megbontott egységet (harmóniát) hivatott helyreállítani. A
Lilith provokálja ki tehát az Ádám Kádmont, az Abszolútum első ősideáját: a Teremtést
kiváltó egyetemes és első szellemi ős-okot.
A Teremtés, ami által az Abszolútum Teremtővé válik és a Lét, Teremtőre és
Teremtésre bomlik, valójában azért történik, hogy ellensúlyozza az abszolútumban a
Lilith által okozott vibrációkat és később a vibráció-csökkenést, az abszolút zavart (a
káoszt) és abszolút feszültséget (a kauzális ősrobbanást). Mondhatni tehát, hogy az egész
teremtés, az összes dimenzióival és létezési formáival, el egészen a Teremtés
határállapotában létrejött anyagi - fizikai állapotig és természeti és létdimenzióig, a Lilith
által okozott zavaroknak és feszültségeknek a kiegyenlítése - kiegyenlítődése érdekében
jön létre.
És amit ennél a résznél igen fontos megjegyezni: a fizikai állapot idea-megvalósulási
formái között, ahol az őserők közötti konfrontációk egyértelműek és határozottak, ott
tehát, ahol az összetévesztési lehetőségek a legkisebbek, a kiegyenlítődési lehetőségek a
legnagyobbak. Azért mondják a misztikusok, hogy a földi élet a karma-törlesztési
lehetőségek legjobb helye. Ezért szent a föld, ezért nem kellene az embernek az öncélú
Lilith-játszmákat tovább folyatva és azokat felfokozva, a nagyobb élvezeti lehetőségek
mesterséges létrehozása és az öncélú élvezet-okozó anyagok és termékek gyártási
hajszája közben, a föld élővilágát és a természeti ökoszisztémákat összezavarni:
beszennyezni olyan anyagokkal, amelyek nem természetes módon alakultak ki, nem
természetes folyamatok következményeként jöttek létre. Minél inkább elvakulunk a
természetellenes eszközök használata, táplálékok fogyasztása és létformák gyakorlása
miatt, annál kevesebb a lehetőségünk a belső és külső kiegyenlítettségi állapot: a
megváltódás, az egyetemes egybe- integrálódás elérésére.
Mert minden misztikus és vallásos Isten- és embertan, minden teológiai, teozófiai,
antropozófiai és erkölcsfilozófiai elmélet ellenére - az ember életének nincs végső soron
más (metafizikailag követhető és értelmezhető) célja és értelme, mind az, hogy a szabad
akarata, vagyis a személyi önállósága elnyerése után (a személyi tudatosodása után), az
életfeladatai beteljesítése közben megszerezhető kiegyenlítődési képességei által,
mentesítse önmagát (és környezetét) a Lilith által okozott zavart szellemi, lelki és testi
állapotoktól. Vagyis az, hogy a saját személyében és környezetével kiegyenlítse az ő
személye létesülését is szükségessé tevő, és így a személyében is hordozott Lilith jelegű
késztetések által okozott lét-feszültségeket. Azt, hogy milyen életfeladatok felvállalása
révén, milyen tudatosan vállalt személyi tapasztalatok árán jut el ahhoz a belátási
készséghez - arany öntudathoz: bölcsességhez - amely segítségével önmagában (és
környezetében) a Lilith okozta tudati és érzékelési - érzési zavarokat megszüntetheti és a
belső feszültségeit kiegyenlítheti (és ezáltal a Lilith által ugyancsak állandóan zavart és
felkavart külvilághoz való viszonyát, amennyiben ez rajta múlik: harmonizálhatja),
részben kiolvashatjuk mindenkinek a személyi horoszkópja (asztrogramja) által
megjelenített spirituális fejlődési sors-programból. Persze, csak amennyiben nem
jóslásokra (könnyítési lehetőségekkel való áltatásra és ijesztgetésre) használjuk az
asztrológia őstudományát. Minden horoszkópban van egy Lilith ugyanis, amelynek az
asztrológiai helyzetéből és a bolygókkal alkotott fényszögeiből ki lehet olvasni azt, hogy
az illető személyben hol van a kábulatra, az önámításra való hajlam elrejtve, vagyis az,
hogy ki milyen jellegű és milyen színezetű koncepciók (eszmék és rögeszmék) szerint
szédíti magát és vezeti félre a környezetét, anélkül, hogy azt ő, spirituális tudatosítás
nélkül észrevenné. Szélsőségesen durva fényszögelés esetén, hogy milyen jellegű
(színezetű) kauzális szédület, kábulat és esetleg feloldhatatlannak tűnő örvénylések
forgatagában és fogságában vergődik a lelke, milyen, az anyai ági ősöktől öröklött
mentális, érzelmi, vagy szexuális devianciák szerint álmodik és képzeleg önkéntelenül és
öntudatlanul, vagy éppenséggel tudatosan.
Az ember személyében a Lilith (a “személyes” Lilith tehát) az ős teremtés által
elindított feszültség-oldási és kiegyenlítődési (“fejlődési”) folyamatokkal ellentétes,
önkéntelen és öntudatlan “bűnbeesésre” serkentő, negatív (“ördögi”) erőként jelentkezik.
Ez az izgatóan érdekes és mindig új, pikáns, vagy finom izgalmakat biztosító élményekre,
a rafináltan finom és “édes, vagy a durva feszültségek” és kábulatok élményére és
állapotára (pl. a csalás, az átverés állapotának a bódító izgalmára, vagy éppenséggel a
megalázás lehetőségének -élményének a lelki izgalmára) serkentő önkéntelen és
öntudatlan sóvárgás "ellenállhatatlanul kísértő" őserőnek a jelentkezése ez bennünk. Ez,
az adottól eltérő más-élményre és másállapotra való sóvárgás megszámlálhatatlanul
különböző formákban - különféle vágyakban - jelentkezik, a személyi struktúránk, illetve
az anyai ági ősszülőktől örökölt személyi karmánk (megismerendő, kibontandó,
feloldandó és meghaladandó negatív spirituális programok) függvényében. A személyi
horoszkópban a Lilith arra utal, hogy az illető személy üknagyanyáig visszamenő anyai
ági ősei milyen feszültség okozó, személyes (többnyire szexuális) sóvárgásokat
szorítottak és rejtettek mélyen a tudatuk alá.
Ezeknek a személyi tudattalan szférának (aurának) a mélyrétegeibe rejtett
sóvárgásoknak és negatív (általában mélyen rejtetten agresszív) érzéseknek az indító oka
többnyire szexuális jellegű, mivel az “édes izgalmat” jelentő másállapotot többnyire az
ismert állapotoktól eltérő, az adott lehetőségeken kívüli, a szokásostól eltérő szexuális
aktusok (élmények) közben éljük meg. A “más”, az érdekes, a “megrázó” és/vagy/ az
“új” élményre - érzésre - állapotra való önkéntelen és öntudatlan (egyesek számára:
csillapíthatatlan) sóvárgás elsődleges jelentkezési formája tehát a szexuális élményekhez
kötődik, hiszen a más nemű személyekkel való (szexuális) egyesülés élménye az ami a
természetes másságot jelentheti a számunkra. A vadul fényszögelt Lilith esetében fordul
vissza ez a másra-való sóvárgás az azonos neműekkel való közösülésre való sóvárgásra,
de ez már bonyolultabb és ritka helyzet. Egyesek nem annyira karmikus és genetikai
beállítódásból, mint inkább lelki kényelemből, vagy anyagi érdekből választják ezt, az
azonos nemhez való visszafordulás másságot, amit a liberális propaganda, politikai
okokból kifolyólag természetesnek nevez. Jó, hogy ez is a Lilithez tartozik, de
amennyiben ebbe bele bonyolódunk, elveszítjük a lényeg fonalát... A Lilith tehát a
leginkább a szexuális aktus során létrejövő és átélhető “rendkívüli” szellemi, lelki és
fizikai állapotok lehetőségeihez kapcsolódik (és mint ilyen, a szexuális perverzióknak ő
az igazi ős-oka is), de ez nem azt jelenti, hogy a Lilith okozta sóvárgások csupán
szexuális jellegűek. Ugyanezt a rendkívüli állapotot szomjazzák az agresszív személyek
is, amikor provokatív viselkedésükkel, durva szavaikkal, igazi ok nélkül, de láthatóan
“készakarva”, veszekedést, civakodást, verekedést, vagy lázadást provokálnak, vagy
váltanak ki finom pszichológiai trükkök alkalmazásával a környezetükből. És persze, az
alkohol, a nikotin vagy a kábítószerek által okozott rendkívüli (természet-ellenes)
“másállapotok”-ra való sóvárgást is a Lilith okozza bennünk.
Az antropológiának és a genetikának a XX század végéig és a XXI század elejéig
közzé egyértelművé vált és az egész világon közzétett, illetve bárki érdeklődő számára
elérhetővé vált felfedezései után, sem a kereszténység, sem az iszlám, vagy a zsidó
teológia dogmatikus kreacionista állításaival, sem az antropozófusoknak az ember un.
misztikus létesülésére vonatkozó fantáziadús elméleteivel, nincs amit kezdeni. A genetika
tudományos-technikai műszereivel vizsgált és ellenőrzött antropológiai eredményei által
is alátámasztott természettudományos fejlődéstan eredményeit és az etológia
következtetéseit reálisaknak kell elfogadni. Ezt viszont, azzal a kitétellel és logikus
fenntartással, hogy az egyetemes törvények természetének és működési
mechanizmusának a beható megismerése - és személyes megtapasztalása után! -, a
véletlenszerű genetikai mutációkban nem hiszünk, ahogy nem hiszünk azoknak a
kozmikus (üstökös becsapódás), geológiai és klimatikus eseményeknek és környezeti
változásoknak a véletlenszerűségében sem, amelyek a földi élőlények fejlődését kiváltó
mutációkat eredményezik.
Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen.
De hát akkor mi az, ami a természettudomány által véletlenszerűnek ítélt eseményeket
(katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltja?
Nos, ezek, a földi lényekben (növényekben és állatokban) genetikai és az emberben
lelki és szellemi mutációkat okozó fizikai - természeti események, nem egy külső,
objektív Istennek az ily módon történő (akarati) beavatkozása folytán jönnek létre, hanem
az egyetemes törvények (ebben az esetben a fejlődés, a kiegyenlítődés, a ritmus és a
ciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következménye. Ha ezt
megértettük, azt sem nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azok
fizikai, vegytani és később, a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és
visszahatásain) keresztül az Abszolút Ősszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az,
aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményező eseményeket előidézve,
lehetővé tette előbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendű, primitív életformáknak
az egyre összetettebb (felsőbbrendű) strukturálódását majd e struktúráknak a
reprodukcióját. Később, e struktúráknak az egymástól való elkülönülését és
individualizálódását, majd a különálló struktúrák szaporodási képessége kialakulását,
saját egyéni struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását. Így fejlesztette ki
tehát az Abszolút Szellem lépésről lépésre évmilliárdok és évmilliók során át, kívülről a
megfelelő körülményeket hozva létre, belülről az egyetemes mágia (a képzelőerő)
erejével, majd az individuális tudat mágikus erejével és primitív, de hatékony
intelligenciájával hatva, azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkező állatokat,
amelyekből végül is az a “teológiai” képességekkel rendelkező (mágikus képzelőerő és az
elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkező) lény,
aki egyre inkább felölthette “az ő képét és hasonlatosságát”. Arról, hogy ez, az utóbbi
metafizikai metafora mit is jelent a valóságban, részletesen írtam a betegségek szellemi
okáról és az asztrológiai meghatározódásainkról, jellemzőinkről és a személyi
horoszkópunkból kiolvasgató spirituális fejlődési programokról szóló tanulmányaimban.
Ebben a kontextusban tehát, számomra legalábbis, logikus és racionálisan értelmezett
az etológia azon következtetése is, miszerint az állatok viselkedésében, ösztönös
késztetéseiben fellelhető az ember belső - spirituális! - természete bizonyos
vonatkozásainak az okai és így, a magyarázatai is. Így pl. az egyesek által kiirtandó
emberi tulajdonságnak ítélt féltékenység is. Ezért például, a harcos szemléletű
misztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon is
értelmes, hasznos tulajdonságnak és főképpen, spirituális szempontból nagyon is indokolt
lelki képességnek! - találom. A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelő magyar
kifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami valami, az egyén számára igen
fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelőzni. Az ember esetében, ennek a
félelemnek, addig, amíg ez az érzés egészséges és indokolt az egyetemes spirituális
evolúció és kiegyenlítődés (megváltódás) szempontjából, két különböző oka van, annak
függvényében, hogy nő nemű-e, vagy hím nemű-e a személy, aki a féltékenységet átéli.
A nők esetében a dolog egyszerű és humanista - intellektuális logikával is könnyen
megérthető: a nő mindig a család egységét és épségét és a családi fészket, az otthont,
illetve az otthon területét, és persze a családja: utódai megélhetési lehetőségét félti
jogosan, amikor a reális, vagy vélt vetélytárs megjelenik. A másik vonatkozása, illetve
oka a féltékenységnek az, amikor az illető nő, vagy férfi, találkozik azzal az ellentétes
nemű és a spirituális fejlődés útján elindult személlyel, aki által, akin keresztül neki
megnyílik a lehetőség a páros és ezáltal a családos egységalkotásra, a közös egység és a
kölcsönös áthatolás megvalósítására, vagyis az egymás fejlesztése és megváltása
megvalósítására. De ezt a fontos lehetőséget, azt a karmikus provokáción alapuló
életfeladat-megvalósítói perspektívát, egy másik, konkurenciának érzett, vagy képzelt
ellentétes nemű személy veszélyezteti. Ebben a két esetben, tehát az egyetemes törvények
és nem csak a konzervatív emberi erkölcsök szerint jogos és természetes a féltékenység.
Más esetben nem, mivel mindössze az élvezet-féltésről, az öncélú boldogság-élményről
való lemaradás lehetősége miatti félelemről, még szélsőségesebb és primitívebb
megnyilvánulási formájában: egyszerű élvezeti irigységről (egoizmusról) lehet szó.
A férfi féltékenysége és annak a metafizikai alapjának a megértése kissé összetettebb és
a teljesség érdekében ajánlatosnak tartom “A nyolcadik törvény, avagy az evolúció
törvénye” c. tanulmányom elolvasását is, amit az Utódok, szülők és szeretők az
asztrológia tükrében című könyvemben lehet elolvasni, és a www.kozmaszilard.tvn.hu
honlapomon a Megváltás törvényei címre kattintva lehet letölteni. A férfiak féltékenysége
metafizikai alapjainak a megértése érdekében, előbb az általuk megtestesíteni hivatott
Fény princípiumnak a teremtésben és az egyetemes kiegyenlítődésben betöltött funkcióját
és az ebből eredő metafizikai funkcióját kell megértenünk, amely teljesen eltér és
különbözik a másik nagy ősprincípium, a nők által megtestesített Szeretet funkciójától és
természetétől.
Miközben az Abszolútumból kiváló Feminin teremtési ősprincípium, a Szeretet egy az
egyben, feltételek és rendszerezés nélkül, úgymond nyersen létrehívja és létre hozza az
egyetemes ősszubsztanciát (az anyag spirituális elődjét) és azzal együtt az Abszolútumból
kiárasztja az Abszolútum (mágikus - teremtő) energiáit, de ugyanakkor azt - épen a
szeretet erejével: az egység törvénye erejével! - vissza is kapcsolja folytonosan a
teremtést (és a teremtményeket) az Abszolútumhoz,
addig az Abszolútum másik első teremtői megnyilvánulása: a Maszkulin ősprincípium,
a Fény, nem tesz mást, mint átvilágítja és ez által, folytonosan provokálja a Szeretetet a
teremtésre, értelmezi tehát a szeretetet és ez által fejlődésre serkenti a teremtést (annak
folyamatait és jelenségeit), illetve a teremtményeket.
Ezért például, attól függetlenül, hogy nő teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( az
aritmetikai, matematikai és aritmológiai műveletek végzése mellett) az írás is
jellegzetesen Fény-művelet (attól függetlenül, hogy értelmes-e, vagy értelmetlen, zavaros
írásról van-e szó?), mivel elsősorban információ-áramoltató, információ közvetítő és
értelmező célja van. És a Szeretethez mindössze annyi köze van, hogy az adott írás, a
tisztázó, avagy zavaró - homályosító jellegével, hosszú távon és lényegében segíti-e az
Egység, vagyis a Szeretet megvalósulását, vagy zavarosságával, ellenséges, hárító
szellemiségével inkább hátráltatja, megakadályozza annak a létrejöttét, illetve - a
félrevezető, hamis információ áramoltatás esetében: az ámítás, áltatás és félrevezetés
esetében, hamis egység megvalósítást eredményezi. Így válhat az emberi Szeretetből, a
hamis fénnyel való átvilágítás következtében, a hamis fény közreműködésével gyűlölet és
harag. És ez mindössze a hamis információ, a hamis fény, vagyis a hamis, vagy zavaros
átvilágítások: értelmezések (alapműveletek) hatására! Ezért, amiként az alkímia mondja,
nem szabad, illetve nem ajánlatos az alapelemeket összekeverni egymással. (“Az elemek
csak egymástól jól elkülönítve és a maguk individuális jellegében jól meghatározva és
megnevezve egyesíthetők.” - Lásd: Hamvas Béla Tabula Smaragdina c. könyvének az
alkímiáról szóló kisesszéjében: A separatio művelete leírását.)
Az ősi (metafizikai) Szeretet tehát a minőségi feltételek és a rendezés, az elemzés, az
értelmezés nélküli, feltartóztathatatlan (mágikus erejű) kiáradás és visszakapcsolás
ősereje bennünk és az egész teremtésben (a létben) és egyben az egész teremtést létrehívó
és egyben - egységen tartó ősszubsztancia is. Eközben a maszkulin ősprincípium: a Fény,
a Szeretet ősszubsztanciáját provokáló - megtermékenyítő és azt határolt és egymástól
különböző létegységekben - ideastruktúrákban, különválasztó, a szeretetet különálló lét-
struktúrákba differenciáló (megkülönböztető, elkülönítő), “diverzifikáló” (sokszerűsítő és
ezáltal újabb és újabb létformák létrejöttét serkentő) megtermékenyítő ős-erő. Ő a
teremtést és a teremtmények sokszerűségét és egyre összetettebb (magasabb rendű)
struktúrákba való rendeződését, valamint azoknak az egyre felsőbb rendű létegységekbe
való rendeződését biztosítja. Mondhatni tehát, hogy a Fény ereje által változik a Szeretet
entropikus ősi állapota többszerű és többértelmű, de jól és egyre jobban rendezett
(strukturált) negentropikus állapotokká.
A Szeretet tehát a teremtés és a fejlődés szubsztancaiális alapja (ősi kiáradó - kiárasztó
ereje és ősszubsztanciája). Eközben a Fény viszont a teremtés és a fejlődés “motorja”:
kiváltója, mozgatója és értelmezője. Az előbbi a Szeretet-bölcsesség (Szophia), a
megtermékenyülés őshatalma, a második a Tapasztalati Ismeret, a megtermékenyítő
őshatalom. Kell vigyázni, mert e nélkül, a lét gyökerében történő teremtési jelenségek és
folyamatok megkülönböztetése és meghatározása nélkül, mindig nagy a zavarok
keletkeznek a szellemtudományok területén és végső soron minden más zavar ehhez, az
első megkülönböztetés hiányához vezethető vissza. Ezért, a valódi egység helyett
folytonosan a hamis egység valósul meg az életünkben (sorsunkban) és a végül
személyiségünkben is, aminek következtében a civilizációban ma semmi és senki nincs a
rendeltetés szerinti helyén. És akkor csodálkozunk, hogy értelmi és érdemi
kommunikáció helyett miért van annyi drámai konfliktus és magány, hogy az igazi
szeretet helyett miért van pragmatizmussal vegyített érzelgősség, és végső soron a sima
ügyintézést szolgáló udvariasság és társadalmi etika mögött, a mai ember tudattalanjának
a legmélyebb rétegeibe rétrejtett nagy mennyiségű gyűlölet? (Az ugyanis, hogy a mai
orvostudomány fejlettségi szintje mellett miért van még mindig annyi - sőt: egyre több! -
beteg ember, nem csupán annak köszönhető, hogy rosszul táplálkozunk, illetve, hogy
táplálékainkból egyre inkább kivesznek az egészségfenntartásához szükséges természetes
- természeti - alapanyagok, hanem annak is, hogy a civilizált ember tudattalanjában ott
vannak ezek a társadalmi - közösségi etikai szabályok betartási mechanizmusa - feltételes
reflexrendszere - alá jól lepréselt, csendes neheztelések és finom gyűlölködések
halmazából keletkező negatív energiák.)
Bár azáltal, hogy a Szeretetet átvilágítja, a Fény a legalapvetőbb rendeltetését és
funkcióját látja el, mégis, a természetben a Fénynek a Szeretetre gyakorolt hatása:
benyomása, benyomulása felborítja, felzaklatja Szeretet nyugalmát. Az átvilágításhoz
ugyanis szükséges a Fény minél teljesebb behatolása a Szeretetbe, a lassú, finom
áramlásként növekvő spirituális, mentális, pszichikus és anyagi ősszubsztanciájába, ami
nem minden esetben és nem mindig kellemes. Sőt: a természetben bőven is van rá példa,
hogy majdhogynem szenvedést okozóan (pszichés szenvedést mindenképpen) fájdalmas a
Maszkulin princípiumnak a feminin princípiumba való behatolása, benyomulása: a
szeretet-egységek átvilágítása, értelmezése, megtermékenyítése. Erre a legjobb példa a
szüzesség természetes úton történő, kissé fájdalmas és kellemetlen elvétele - elvesztése.
De a bármennyire is fájdalmas lett légyen egy fénybehatolással (néha a megállapodott
szeretet-helyzeteket, állapotokat feltörő, felkavaró kellemetlen behatolással) járó
átvilágítás, ha szükséges a megtermékenyítés (Lásd: a harmadik egyetemes törvényt, a
szükség és a bőség, illetve e kiegyenlítődés törvényét.), a fény-behatolásnak, illetve a
benyomásnak - benyomulásnak meg kell történnie.
"... És ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.”, szoktuk idézni gyakran, csak az a
baj, hogy a Jin jellegű misztikus fantazmagóriák és a Jan jellegű absztrakt spekulációk: az
öncélú és elvont (talaj nélküli) gondolati, filozófiai rendszerek, nem azonosak a
metafizikai realitással! Az ember által meg nem zavart állatfajoknál ezek a fájdalmat,
illetve ellenállást, elhárítást keltő fénybehatolási folyamatok és az ellenállási reakciók, a
maszkulin princípium képviselői által végülis legyőzött behatolás-elhárítási kísérletek,
még egyértelműek. Ezért, ha a szellemi törvények síkján rendet akarunk teremteni az
életünkben, sokkal célravezetőbb hinni az antropológiának, mint a kreacionista elveket
valló vallásos teológiáknak, vagy az ember létrejöttét misztikus ködökbe burkoló, Rudolf
Steineri antropozófiának. A genetika és az antropológiai genetika eddigi felfedezéseinek a
tükrében ma már igen nagy fokú naivitás szükséges ahhoz, hogy ezeket a misztikus
elméleteket elhiggyük, és ne lássuk be azt, hogy az ember igenis közös ősökre tekint
vissza a majmokkal. De peresze, nem véletlenszerű események és ez eseményeket követő
genetikai mutációk közben vált a rokonainál intelligensebbé, mint ahogy azok az
események se voltak véletlenszerűek, amelyek a többi faj kifejlődéséhez vezettek, hanem
mindez az egyetemes törvények és főként a spirituális fejlődés törvényének a
következménye. Saját természetünkből (un. ösztöni késztetéseinkből) sokat
megérthetünk, ha megvizsgáljuk azt, hogy miként működik a féltékenység őscsirája,
azoknál a fajoknál, amelyek az emberi spirituális és genetikai struktúra kialakulásának az
előzményeit az élet-ösztöneikben hordozzák.
A más fajoktól jól differenciált, azonos fajon belüli, legintelligensebb és legerősebb
hímek, vagyis a legmagasabb rendű spirituális struktúrával rendelkező hímek - a
legerősebbek, leg jobb kondícióban levőek, a legerősebb szexuális ösztönökkel és a
legjobb ösztönös megkülönböztetési képességekkel bíró hím egyedek - termékenyítik
meg általában a Szeretetnek a fajon belüli megtestesítőit: a nőstényeket. Minél erősebb és
sokszerűbb - minél felsőbbrendű - a spirituális struktúrának megfelelő egészsége és ereje
van egy hímnek, annál több nősténynek és azok kicsinyeinek viseli a gondját (vezeti a
csapatot) és annál több nőstényt termékenyít meg. Persze, vannak ettől eltérő “szokások”
is az állatvilágban, mint pl. a monogámia, vagy a nőstény állatok által vezetett csapatok,
ahol a vezér nőstények által “rendezett és gondozott” csapattól függetlenül élő szabadon
csatangoló (szabad tapasztalatokat szerző) hím, vagy különböző hímek mindössze a
párzás - a megtermékenyítés - időszakában jelennek meg, illetve csak ezt az időszakot
töltik a csapat - falka - “társadalmában”. Minket viszont most a nagy általános természeti
rend érdekel, az általános természeti modell, mivel a természeti folyamatok és törvények
egy - az egyben leképezik és a fizikai - természeti világ határállapotában megtestesítik a
spirituális teremtési folyamatokat és az egyetemes törvényeket.
Ugyanakkor a nagy általános természeti modell mellett, amelyben a hím arra törekszik,
hogy minél több nőstényt megtermékenyítsen, vagyis, hogy a többi hímmel szemben
erősebb spirituális struktúráját, az annak megfelelő genetikai kódrendszerrel minél több
utódnak átadja, létezik a hímek eme egyedi megtermékenyítési (és kisajátítási!)
törekvésével szembeni ellentétes törekvés is! A nőstény állatokban, akárcsak a nőkben, az
ösztönök szintjén, éppen olyan erős az a késztetés, hogy minél több féle spirituális
modellt megtestesítő genetikai kódrendszert magába fogadva, biztosítsák a lét és a
teremtés sokszerűségét. De minket most, a megváltási logikát, ha leszűkítetten is, de
jobban tükröző, monogámiában (párban) élő állatok érdekelnek, mivel az ember,
spirituális rendeltetése szerint, monogám lény. És ez még akkor is igaz, ha éppen a
fejlődés - a differenciálódás (különböződés) és a diverszifikáció (sokszerűség) fenntartása
érdekében, a bigámiára és a poligámiára is igen hajlamos. Spirituális fejlődés
szempontjából ugyanis, egy bizonyos öntudati állapot (színvonal) elérése után,
mindenképp a monogámia kell, hogy jellemző legyen ránk, mivel páros egységet alkotni
a lét összes dimenziója szintjén, csak egyetlen ellentétes nemű személlyel vagyunk
képesek, hiszen egyszerre nem harmonizálódhatunk (képtelenek vagyunk egyszerre
harmonizálódni) az összes dimenziók szintjén több, ellentétes nemű személlyel, mivel a
kiegyenlítődés személyes aktus! Ezért a fejlett öntudattal (egyetemes én-tudattal)
rendelkező személy számára már lelki és szellemi zavart okozó bonyodalmakat, és
harmónia-gátló tényezőket, hordoz magában a bigámia, vagy a poligámia, annak ellenére,
hogy éppen a Lilith hatására, tudatos-titokban, vagy öntudatlanul erre sóvárog mindenki,
de persze egyoldalúan, vagyis úgy, hogy egyedül ő éljen poligámiában, vagy legalább egy
kis bigámiában, de a kiválasztott párja semmiképpen nem.
Hiszen éppen a kiegyenlítődési képességeinek a kifejlődését akadályozza az emberben
rejlő szexuális másságra sóvárgások kielégítése, vagyis azt, aminek az elérése és
megvalósítása érdekében született, ami az ő élete célja és rendeltetése. Sajnos, ebben a
törekvésében a tudósok egyáltalán nem segítik, mivel nem tudván a Lilithről, azt állítják
és hirdetik, hogy a másságra valós sóvárgás, a mindig más ellentétes nemű partnerrel való
szexuális közösülésre való vágyakozás jogos és természetes, nem más, mint az állati
létből hozott poligámiára való természetes hajlam következménye. És ezt akkor, amikor a
tudomány mutatta ki éppen, hogy nem minden állatfajra jellemző a poligámia! Az ember
viszont igen rég óta kinőtte magát az állati létből és éppen azért, hogy személyesen,
vagyis egyetlen egy más nemű személlyel valósítsa meg az egységes egészet: a Jin és a
Jang egységét, a tökéletes kiegyenlítettséget tehát. Az ő esetében az adottól eltérő
élményekre - állapotokra való sóvárgás legközelebbi tárgya a rajta kívüli, más nemű
élőlényekkel, illetve személyekkel való “közösülésnek” a titokzatos élményére való
vágyakozás öncélú és az egyén spirituális fejlődése irányával ellentétes. És még az sem
lenne annyira zavaró, hogy erről a harmonikus állapotba kerülésnek (az egészségnek és a
boldogságnak) az élményéről lemond időnként, mivel ez által még jót is tehet a
természeti sokszerűség fenntartásának, amennyiben ez az alkalmankénti szexuális
közösülés “más” nemű személyekkel történik, ezért olykor néha még bizonyos
kiegyenlítődési és harmónia-állapot is létrejöhet a “közös és titokzatos” élmények
közben, vagyis a feszültségek feloldódása közben. De, pontosan azért mert a Lilith az
öncélú másságra való sóvárgások ősereje, az ember “nem elégszik meg” a természetes
kiegyenlítődéssel és az így elért időszakos természeti harmónia-élménnyel, és bel
sodródik a másságra-sóvárgás örvényébe, és a Lilith ereje máris tovább hajtja az újabb és
“rend-kívüli” (szexuális - szerelmi) élmények szerzése irányába. A Lilith okozta vég
nélküli sóvárgások kiélésének a lehetetlensége, illetve a csillapíthatatlan szomjúság
okának tudatosítása (azoknak a szellemi “dekonspirálása”) által létrehozható feloldások
elmaradása miatt, és a tisztázatlan párkapcsolati viszonyok és zavaros pszichikai
körülmények melegágyában jelennek meg a perverziók csirái is. Mert a tudatossággal
végrehajtott, természeti kiegyenlítődés helyébe lépő elfojtott szexuális vágyak,
csillapíthatatlan és elfojthatatlan vágyak formájában jelentkeznek majd az utódokban!
Minél erkölcsösebb életet akar folytatni és minél szemérmesebb magatartást tanúsít egy
szenvedélyes és “teljesíthetetlen” vágyaktól hajtott, szenvedélyes lelkű és gazdag
szexuális fantáziával rendelkező jövendő kismama a magzat foganást megelőző
időszakban, annál biztosabb, hogy a biológiailag még meg sem fogant, de a megfoganni
kész gyermeke, felnőtt korában jobb esetben csapongó, szexuális kalandor életet fog (azt
lesz kénytelen!) folytatni a karmikus anyai öröksége folytán. Rosszabb esetben, a
rendkívüli szexuális élményekre való sóvárgása szexuális perverziókra való hajlamokban
is testet ölthet.
Ezért a személyi horoszkópban például, a Lilith általában az anya, vagy az ősanyák
által elfojtott természeti szexuális kiegyenlítődési vágyakkal ellentétes törekvéseket,
önkéntelen ambíciókat jelöl. A legtöbb esetben a természeti Vénuszi vágyakkal ellentétes
és zavaros sóvárgásokat, illetve azokkal ellentétes komplexusokat: önmutogatási
komplexus (exhibicionizmus), öncélú, kielégíthetetlen csábítási komplexus,
szemérmeskedési - erényességi komplexus, a partner fölötti szexuális hatalom-gyakorlási
mánia (vagy éppenséggel az egyszerű hatalmi mánia), a különböző impotenciához és
frigiditáshoz vezető, illetve az orgazmus-készség elmaradását előidéző pszichés
blokációkat. Ilyenek még a hideg, érzelmek nélküli kéjelgési vágyak, a
megtermékenyüléstől való irracionális félelem. A Lilith által okozott csillapíthatatlan
szexuális étvágy, aminek a kielégítésével ideig - óráig egy - egy különösebb szexuális
képességekkel és vonzerővel rendelkező partner magához tud kötni egy - egy a Lilith
rendkívüli befolyása alá került személyt, nem kell összetévesztenünk a szerelmi
érzésekkel. E miatt az összetévesztés miatt, utólag nagyon sokan csalódnak, akik úgy
képzelik, hogy a szexuális partnerük “rendkívüli” szenvedélyességét és az általuk okozott
orgazmus miatti öröm - megnyilvánulásait, mind az odaadó szerelem jeleit könyvelhetik
el. A Lilith mindig a Vénusz által megtestesített határozott, egészséges (egész-ségre,
egészségülésre, kiegyenlítődésre törekvő) természetes szexuális vágyak megnyilvánulása
alatt megbúvó zavaros vágyakozást, illetve vonzóan-taszító érzést jelöl valami új és
ismeretlen szexuális élménnyel szemben. Olyan ismeretlen rendkívüli élményekkel
szembeni borzongást, ami megváltoztathat, illetve összezavarhat az ember természetében
és az ember életében - sorsában minden pozitív értelmet, egészséget és általános
harmónia - törekvést.
Ez az őserő, végső soron a már kis gyermekkorunkban jelentkezhet, és egyesek számára
már a kamaszkor során észveszejtően felerősödő, ködös és homályos (irracionális),
kéjesen borzongató szexuális fantazmagóriák és az öntudatlan szexuális vágy-állapotok
utáni izgatott sóvárgások ősi oka bennünk. Ez “az édes izgalomra”, az ismeretlen kéjre
való sóvár vágyakozás. Ez, a “minden jónak (stabilnak, világos és egyértelmű érzésnek,
állapotnak, helyzetnek) az elrontó” oka. A Lilith által létrehozott, általában csak a
bizsergető másállapot izgalmáért való zavaros és határozatlan szexuális sóvárgást nem
kell összetévesztenünk a Vénuszi őserő által megtestesített, a konkrét személyekhez
kapcsolódó, egészséges szexuális - szerelmi harmónia - törekvésekkel és a Lilith által
okozott “hasadt állapot” helyreállítására irányuló, szintén önkéntelen, a szerelmi és
szexuális kiegyenlítődésen keresztül elérhető, természetes harmónia- vággyal. A kettő
nem csak hogy nem ugyanaz, hanem ellentétes is egymással, ezért pontosan az
egészséges párkapcsolat zavartalansága és az általános lelki-szellemi zavartalanság
megértése és megőrzése miatt döntő fontossággal bír a két különböző irányba ható, de
látszatra azonos érzéseket keltő erő belső és tudatos megkülönböztetése.
Igazából e két ellentétes “ösztönös” késztetés összetévesztése az igazi oka, nem csak
minden “szerelmi csalódásnak”, párkapcsolati krízisnek és az általános szerelmi -
szexuális kielégületlenségnek, a szerelmi “boldogtalanságnak”, hanem ez az
összetévesztés az igazi - spirituális oka, a nemi betegségeknek is, egészen az AIDS-ig
elmenően. A Vénusz a Lilith által kiprovokált abszolút teremtési aktus során keletkező
négy ősi alapelem harmonikus kiegyenlítődésre való törekvésének az őserejét testesíti
meg és azáltal válik a (harmonikus) szerelem és a szexualitás erejévé, hogy a négy őselem
közül kettő maszkulin jellegű (a tűz és a levegő) és kettő feminin jellegű (a víz és a föld
elemek). A Vénuszi szexualitás, illetve a Vénuszi szexuális törekvések tehát az őselemek
harmonikus egyesülésére való törekvésének a következménye, miközben a Lilith ereje az
egység állapot (abszolútum) megbontására és a hamis kiegyenlítődés irányába hat. Ezért
például teljesen hibás a nemi betegségeknek a “Venerikus” betegségek gyűjtő nevén való
szerepletetése, mert nem a Vénusz hatása következtében jönnek létre, hanem a Lilith erős
hatásának, illetve a Lilith hatása alatt túlzásba vitt, pusztán testi (ezért hamis és öncélú)
kiegyenlítődési hajszának, a harmónia-ellenes és nyugalom helyett mindössze újabb
izgalmat okozó, élvezethajhászás következtében.
Azok a személyek, akiknek a horoszkópjában a Lilith valamelyik tűz- vagy vízjegybe
esik, vagy ha az I. és a X. házba, de akkor is, ha együtt áll a Nappal, a Vénusszal, vagy a
Marssal, a szokásostól eltérő szexuális vonzerőt gyakorolnak a másik nem tagjaira.
Amennyiben ezt korán észreveszik, öncélúan visszaélnek ezzel a rendkívüli szexuális
vonzerejükkel és azoknak a hozzuk hasonlatos karmával rendelkező, ellentétes nemű
személyek manipulálására, a csábításra: szexuális uralásra és kihasználására fordítják
akiket ez a negatív misztikus csáberő erősen vonz. De ez által, a "vissza-élés" által,
nagyon könnyen ők is egy életre a rabjává (szex-mániássá) válnak az öncélú másságra
való vágyakozásaiknak, ahelyett, hogy megszabadulnának azoktól. Vagyis ahelyett, hogy
az illető konstelláció által megtestesített spirituális erőtérrel, vagy a Lilitjükkel együtt álló
bolygó által megtestesített őserővel való harmóniába kerülési képességekké változtatnák a
zavaros és együgyű szenvedélyüket.
Például az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bűbájos magnetikus vonzerőt,
öntudatlanul és önkéntelenül, a személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annak
ellenére ható csáberőt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerű, ami akkor
veszélyes a “tulajdonosra” nézve, ha nincsenek igazi emberi - spirituális értékei, illetve,
ha nincs tisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. A szülött
számára korai kamasz korától idősebb koráig a legnehezebb probléma az önkéntelen és
rejtett sóvárgások formájában jelentkező szexualitás lesz, mivel ezzel a számára is rejtett,
rendkívüli szexuális vonzerőben, önkéntelen csábító erőben) jelentkező tulajdonságával
ha akaratlanul is, de folytonosan .provokálja a külvilágot, különösen az ellentétes nemű
személyeket. A Lilithnek ez a pozíciója arra utal, hogy a szülött a rejtett
személyiségtudatát kell kifejlesztenie és tudattalan lelki tartalmait kell a felszínre hozva
megismernie. Fel kell oldania belső ellentmondásait a rejtett, gátlások alá szorított, vagy
egyesek számára - akik szintén ilyen jellegű problémákkal - küszködnek, botrányosnak
ítélt szexualitásának a nyílt, tudatos és spirituálisan ellenőrzött megélése által.
Élete első felében, fél és szorong saját szexuális vágyaitól, ösztöneitől, ilyen jellegű
képzelgéseitől, valamint saját erotikus késztetéseitől, reflexeitől, elfojtván azokat, vagy
menekül az olyan "romantikus" és nyílt helyzetektől, ahol ezek a vágyak felszínre
törhetnének, esetleg szabadon megnyilvánulhatnának. De ugyanúgy lehetséges, hogy
önkéntelenül állandóan csak ezzel foglalkozik, vagyis, többnyire ilyen jellegű gondolatok
és képzelgések foglalkoztatják, innen indul ki és ide tér vissza minden életkérdésben. Ez
részben a fentiekben leírtak miatt van és részben azért, mert az olyan ellentétes nemű
személyek, akik abban a jegyben (azonos) születtek, vagy akik ellentétes jegyben
születtek, mint ahol neki a Lilithje áll, valamint azok is, akik az ő Ascendensével azonos,
vagy ellentétes jegyben születtek, vagy az ő Ascendensével (és Lilithjével) ellentétes
jegyben álló Sárkányfarokkal, vagy Ascendenssel rendelkező személyek,
ellenállhatatlanul vonzódnak hozzá és a legtöbb esetben ellenállhatatlan vonzerőt
gyakorolnak reá és ugyanakkor azok is önkéntelenül sóvárognak arra, hogy azonnali
szexuális kapcsolatba kerüljenek vele, esetleg még annak ellenére is, hogy a szülött
emberi, vagy spirituális szempontból nem értékeli őket és nem tekinti azokat potenciális
partnerének (lehetséges méltó társnak).
Másik vetülete a Lilith e provokáló házhelyzetének az, hogy a személy önkéntelenül,
vagy tudatosan, de állandóan csábítja az ellentétes nemű személyeket és minden
cselekedete, gesztusa, esetleg még szavai is alá vannak vetve ennek az öncélú csábítási
(szereplési, figyelem felvonási) késztetésnek. Ezt egyes személyek "készpénznek" veszik
és szélsőséges esetekben a botrányig, vagy a nemi erőszakoskodásig is elmenő
kellemetlen helyzetekbe hozhatják a szülöttet.
Az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bűbájos magnetikus vonzerőt, öntudatlanul
és önkéntelenül, a személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annak ellenére ható
csáberőt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerű, ami akkor veszélyes a
"tulajdonosra" nézve, ha nincsenek igazi emberi- spirituális értékei, illetve, ha nincs
tisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. Ez a külvilágra
gyakorolt vonzerő ugyanis olyan érdemtelen szerelmi-szexuális sikerekhez juttatja a
"tulajdonost", amelyek azt a benyomást, azt a látszatot keltik számára, minthogyha ő
ténylegesen annyira különösen értékes személy, "jó ember", lenne, amiért hozzá annyian
vonzódnak, őt "annyian szeretik". Holott mindössze csak irracionálisan - minden
racionális, vagy érzelmi indíték nélkül, szexuális kapcsolatba akarnak kerülni vele, a
szerelem és a szexuális kaland örvényében szeretnének vele együtt szédülni, kábulni,
szórakozni - szétszóródni, saját magukról - felelősségeikről és kötődéseikről -
megfeledkezni.
De mindez csak a jele annak, hogy a Lilith az I. házban van és „a hatása működik". Az
igazi probléma az - habár az előbbi hatásának is nagyon sokan lépre mennek és
becsapódnak (huzamosan ámítják magukat az ő "különleges" lényük értékes mivoltának
tévképzetével, ami nehezíti és gátolja az újjászületésre való hajlandóság létrejöttét és
felszínre kerülését) -, hogy az illető személynek a külvilággal való kapcsolata
folyamatosan zavart - zavaros, homályos, félreértett (személyét, alaptermészetét és
szándékait félre értik) és félre értékelt olyan értelemben, hogy mikor alulértékelt, mikor
felülértékelt, vagyis, hogy sem a külvilág nem igazodik el ab ovo helyesen az illető
személyen, sem a személy nem képes helyesen eligazodni a külvilágban és ezáltal saját
magában. Ugyanis, a hatás - visszahatás törvénye alapján, a külvilág "elemei" (a modern
ember esetében pl. az utcai járókelők, a bolti eladók, a hivatalnokok, a vonatkalauzok,
más körülmények között vele szembekerülő személyek, de a távolabbi ismerősök is, stb.)
minduntalanúl hamis információkat tükröznek vissza számára, hamisan tükrözik őt.
És mindez azért van, mert az anyai ági ősök, főként a nagymama, vagy az üknagyanya,
de lehetséges, hogy az anya is, valamiféle kábulatban - önértékelési zavarban (saját
személyükre vonatkozóan hamis benyomásban) éltek és most az illető személynek - és ez
a legfontosabb! - az az első rendű feladata, hogy a (saját személyére vonatkozó) éberségét
maximálisra növelje - művelje, illetve az, hogy megtanuljon helyesen olvasni (és saját
személyét imigyen felmérni - megismerni) a külvilág szimbolikus jelzéseiből. Ez utóbbi
helyett választják sajnos az érzékenyebb személyek, olyankor, amikor a sok hamis
tükröződésből elegük van, jobb híján, az alkoholt, vagy a kábítószert mivel nincs olyan
megbízható és használható információs-rendszer (pl. az asztrológia) a birtokukban, amely
segíthetne a külvilág jelzéseinek a helyes értelmezésében.
Amennyiben tudatosítja ezt a problémáját és megérti azt, hogy (azon túl, hogy mindez
az ő édesanyjának a szülött fogantatása előtti szellemi tevékenységéből, rejtett
vágyakozásából származott az ő természetébe, ösztönös tulajdonságaiba), e problémás
alaphelyzet által, neki, a szülöttnek kell megismernie valamit, ami a szexualitás rejtett
motivációival kapcsolatos, feloldhatja és meghaladhatja ezt, a sok esetben szorongásos
félelmeket, kellemetlen, vagy drámai élethelyzeteket, vagy saját emberi természetének az
elutasítását megvetését is okozó mentális (karmikus) programot. Életfeladata, hogy a
tudatosítás és a nyílt felvállalás segítségével gazdagabbá tegye személyiségét és probléma
okozó hatásait feloldja, anélkül, hogy a környezetét (vagy esetleg az édesanyját) okolja a
személyes, Lilith nevű abszolút erő által okozott konfliktusai, kényelmetlen helyzetei
miatt.
Sokan, nem akarnak a saját Lilithjük természetéről tudomást szerezni és nem akarják
elfogadni azt a tényt, hogy az életük párjában is pont olyan mértékben és épp annyira
természetesen, tehát a teremtés ősi okától fogva, jogosan van jelen ez a más
személyekkel való szexuális kapcsolatra való vágyakozásban jelentkező ős-sóvárgás mint
őbennük. Félünk egymásnak ettől a sötét, mindig homályban maradó, kiszámíthatatlan és
ellenőrizhetetlen lényétől és vagy ignoráljuk, vagy megpróbáljuk eltaposni. A legtöbb
férfi, ezt a problémát úgy véli elintézni, hogy miközben olyan nőt szeretne élettársul
kapni, akiben nincsenek efféle “szajha - hajlamok”, nem csak hogy felmenti magát, de
természetesnek is veszi, hogy neki nagyon sokszor “máson jár az esze és a keze”.
Sem a Lilith hatásától való ösztönös félelem, sem a Lilith-nek a dogmatikus erkölcsi
uralása, de az ignorálása sem vezethet párkapcsolati harmóniához, mert minden uralási,
ellenőrzési - vagy elfojtási kísérlet, csakúgy mint a nem számolás a Lilith-nek a társunk
személyében való jelenlétével, féltékenységhez, a meghittség és a derű elvesztéséhez,
majd a kapcsolat lelki-szellemi felmorzsolódásához vezet. E probléma feloldásában nem
segít csak a teljes nyitottság és a teljes őszinteség, valamint annak az elfogadása, hogy a
párunknak is normálisan a természetéhez tartozik a más, ellentétes nemű személyekkel
való, önkéntelen szexuális közösülési vágya. Hiszen nem létezik Lilith nélküli horoszkóp!
Ha ezt sikerült elfogadni és az adott feszültségeket néven nevezni, vagyis a különféle
rejtett, titkolt és szégyellt szexuális vágyak természetét a személyi képletben álló Lilith
helyzetének a vizsgálatával megnevezni, már csak az marad hátra, hogy eldöntsük: a
folytonos zavartságot, a személyi szétszóródást, a határozatlan sokszerűséget és az ezzel
járó kábult életet válasszuk-e, vagy a választott párunkkal történő egységesülést és
kiegyenlítődést?
Ez, az önmagunknak és az egymásnak feltett kérdésre adandó őszinte válaszunk fogja
meghatározni a kapcsolatunk természetét, minőségét és kimenetelét. Ajánlatos nem sietni
ezzel az életbe vágó válasszal annak érdekében, hogy az minél őszintébb és határozottabb
lehessen. A kérdésnek az elköteleződés szerinti megválaszolása esetében is, hosszú
évekig tart, amíg egy különösen aktív Lilith esetében, a kivédhetetlen és elfojthatatlan
sóvárgás nem zavarja már a lelki világunkat és az élettársi (házastársi) szexuális
viszonyunkat.
A pszichológia figyelmeztet arra, hogy a zavaros: homályos és tisztázatlan (vigyázat:
nem a tisztátalan!) vágyaim és a zaklatott lelki állapotaim (ambícióim miatt is feszült és
félelmeim miatt is szorongásos) által befolyásolt, akaratomtól függetlenül működő
képzeletemmel olyan eseményeket és helyzeteket is beidézek az életembe, amelyeket
nem szívesen viselek! Ezért arra kell törekednem, hogy a személyi horoszkópom
segítségével jól megnevezve és meghatározva a bennem levő, önkéntelen hamis
információ-áramoltatási késztetéseket, azokat leleplezve semlegesítsem (feloldjam és
megelőzzem negatív hatásaikat). Hihetetlenül nagy ereje van ennek a természeti világot
és a mi képzeletünket is működtető egyetemes sóvárgásnak. Ezt az ősi hiány- információ
állapotot, az ős-szomjúságot, egyes nyugati gondolkozók és keleti misztikusok
összetévesztik magával az Ősi létforrással: az abszolútummal és azt állítják, hogy Isten az
abszolút Semmi. Azt, hogy Isten maga a Meghatározhatatlan Semmi, annyira komolyan
vették még Pascal idején, hogy amikor a tudósok a légüres tér létrehozásával kezdtek
foglalkozni és azzal kísérleteket végezni, a Klérus tiltakozott e szentségtörő eljárások
ellen, azt állítván, hogy ez magának az Istennek a megbecstelenítése. Nem tudták
ugyanis, hogy a légmentesített tér még nem egyenlő állapot a semmi állapotával, ami
egyébként sem létezik sem a fizikai valóságban, sem a metafizikai realitásban.
Annak függvényében, hogy a Lilith milyen napjegyben és milyen horoszkópházban
van és hogy milyen fényszögeket kap a bolygóktól, olyan, egyesek által a tudattalan
mélyére süllyesztett, mások által “botrányosan” felvállalt, szexuális tulajdonságokra és
öncélú és homályos élvezet-vágyakra következtethetünk, amelyek bizonyos esetekben
jóval meghaladják a normális és a természetesség határait. De ez a legkevesebb
információ, amivel egy asztrológus a Lilith vizsgálatával segítséget nyújthat pl. egy fiatal
házaspárnak, hiszen a szélsőséges és a rendkívüli esetek csak a jéghegynek a csúcsát
képezik. Az ilyen csapongó természetű személyek, akiket “a vérük hajt” bele mindenfajta
furcsa élethelyzetbe és szélsőséges élményszerzési lehetőségbe, nem is fordulnak
asztrológushoz, mivel a tudatosság nélkül megélt, zavaros és riasztó tapasztalataik, illetve
a természettudomány által normálisnak nevezett deviáns természetük észlelésekor, az a
tévképzetük erősödik inkább, hogy ők képtelenek a pozitív szexuális mentalitás-
változtatásra, sőt: a liberális homoszexuális ideológia szerint nem is kell a szélsőséges
Lilith-karmájuk által befolyásolt természetüket megváltoztatni. De, amint említettem már,
az ilyen személyek nem is keresik a spirituális kiegyenlítődési lehetőségeket és inkább a
jósolgató asztrológusokat keresik fel mint a kauzális asztrológia művelőit.
A gyakorlatban tehát, ritkán találkozunk kirívóan szélsőséges esetekkel és a legtöbb
esetben olyan tudattalan szexuális vágyak és problémák kerülnek felszínre és kapják meg
igazi nevüket, amelyeknek a fel nem fedése és nem tudatosítása menthetetlenül a
párkapcsolat megromlásához és a megfelelő szexuális - pszichikai problémák
elvastagodásához, megkérgesedéséhez vezetnek, minden gyógyszeres terápia ellenére. Az
én esetemben, például egy kívülálló sem sejtené, hogy a szép és fiatal feleségem mellett,
akivel az én igényeimet teljes mértékben kielégítő szexuális viszonyt folytatok, minden
meglátott szép és vonzó nőt (és e tekintetben nálam a skála igen széles!), azonnal és igen
intenzíven megkívánok. És tényleg, én Horoszkópomban a Lilith, a Mérlegben és a
közvetlen tapasztalatszerzési lehetőségek életterületén (horoszkópházban) áll. Ráadásul
mindezt tetőzi egy, a Lilith - Mars együttállásból kiolvasható Janisági komplexusnak
nevezett késztetés, ami miatt régebb minden nőnek, akivel csak dolgom akadt,
önkéntelenül be akartam bizonyítani, vagy legalább sugallni kívántam, hogy "minden
ellentmondó látszat ellenére", én vagyok a világ legértékesebb férfi példánya.
El lehet képzelni, hogy egy nő esetében, micsoda rejtett, de néha elszabaduló és a
polgári erkölcs alapján “elitélendő” szexuális viselkedési formákat - és persze egyetlen
férfi partner által többnyire kielégíthetetlen szexuális igényeket is - eredményez egy olyan
Lilith pozíció, mint amilyen az én születési képletemben áll. Az ilyen horoszkóppal
rendelkező nők esetében, a kellő asztrológiai felvilágosítás és a megfelelő szellemi
alapállás nélkül, már csak azért is lehetetlen minden párkapcsolati harmónia
megvalósítása, mert soha nem fogja merni kitárni őszintén a lelkét és kifejezni bátran az
igényeit annak a férfinak, akibe szerelmes lesz, mert azt kell tapasztalja, hogy a
házasságot vállaló “felvilágosult” férfiak is, mind csak földre szállt angyalként szeretnék
megismerni a jövendő feleségüket. Nem marad számára más lehetőség mint az örökös
kielégülés nélküli nyomasztó állapotok “természetes” elfogadása, vagy a férfifaló nő
merészen vállalt szerepe, ha módja és bátorsága is van ennek a felvállalására.
És ez a tertio non datur sorshelyzet, a Víz jegyekben (Halak, Rák, Skorpió), vagy a
megfelelő horoszkóp házakban álló, asztrológiai Lilith (által jelzett) problémákkal
szemben, még csak nem is tragikus! Mert azon túl, hogy mind a három csillagjegyben
álló Lilith enyhe pedofiliára és más, szexuális perverziókra való hajlamot jelez, akárcsak
a Mérlegben álló Lilith esetében, Rákban álló Lilith - el rendelkező nők esetében egy
önkéntelen megtermékenyülési vágyat, illetve a teherbeeséstől való irracionális
félelmeket is jelez, minden különösebb (esztétikai, intellektuális, szexuális vonzerő, stb.)
igények nélkül. A Rák - Lilith-el rendelkező férfiak minden meglátott nőt meg
szeretnének termékenyíteni öntudatlanul, illetve irracionálisan rettegnek attól, hogy
minden nő azonnal “lebubázik” és nem kért felelősséget akar varrni a nyakukba ha
szeretkeznének. A Skorpióban álló Lilith - el rendelkező személyek félnek “elfogadni”
minden komolyabb párkapcsolati kihívást (szerelmet), mert a tisztító drámai katarzis
lehetőségét sejtik benne és azt sem bánják, ha a környezetük szajhaként ítéli meg őket,
csak hogy a szerelmet ne kelljen komolyan venniük. Persze, azért néha mégis
kénytelenek komolyan venni és akkor még nagyobb a baj, mert a drámai átéléstől való
félelmük miatt nem képesek odafigyelni az őszinte szerelem tisztító erejére. A Halakban
álló Lilith esetében, férfiak és nők egyaránt, ártatlan áldozatok szeretnének lenni
önkéntelenül (lelki és fizikai mazochizmus) és egyben félnek is ettől. Ők azok, akiket a
más nemű személyek unos- untalanul meggyaláznak és “eltaposnak”. Ha ez valamiért
nem történhet meg (fizikai alkat, társadalmi pozíció, stb.), akkor a szado - mazochista
szolgáltatásokat veszik igénybe. Mivel az áldozattá válástól félnek is titokban és nem
merik őszintén odaadni magukat a szerelemnek, a legtöbb esetben kábítószerezés, de
legalábbis alkoholizmus lesz a probléma következménye. Ez utóbbira a szeretet- szomjuk
(egységélmény) kielégítésére van szükségük, pontosabban a szeretet - hiány
“betömésére.” Nem értik meg, hogy amennyiben ők nem mernek teljes odaadással
szeretni, őket sem szeretheti senki igazán. Az öncélú szexualitást gyakorló és az anyagi
értékrendet követő civilizációban a Lilith áldozatainak a száma rohamosan növekedik.
Amennyiben ezt, a bennünk mindent összezavaró, állandóan a más személyre -
állapotra és ezáltal még az igazi párjukat megtaláló személyeknek a szexuális képzeletét
is állandóan kísértő és zaklató Lilith- nek a hatását képzeletben hozzáadjuk az
asztrológiai képletünkből kiolvasható egyes negatív tulajdonságainkkal: az önkéntelen
félrevezetésre: hazudozásra, árulásra, csalásra és öncsalásra való hajlamainkkal, az öncélú
kalandra, vagy a kényelemre való törekvéseinkkel, vágyakozásainkkal, a röghöz kötött és
“ésszerű” spekulálásra való hajlamainkkal, a hamis egységesülésre (részleges,
alacsonyszintű és zavaros: érzelmes), lelki kábulatra, misztikus és irracionális káprázatra,
homályos fantáziálásra és támolygásra való késztetéseinkkel, a hamis felelősség-
érzetünkkel ( gátlásosság, aggodalmaskodás, sajnálkozás, stb.) és a minden változást
elutasító biztonság- vágyunkkal, nem kell csodálkozzunk azon, hogy annyi
szerencsétlenséget és nyomorúságot előidéző tettet hajtunk végre nap mint nap egy
párkapcsolatban. Ne gondoljunk másra, csak arra, hogy egy olyan személy aki még nem
alakított ki a maga számára egy jól működő hibabelátási készséget és önleleplezési
képességet, mennyit hazudik napjában magának arról, hogy ő miért kell ezt és azt
megtegye, miközben a Lilith által megtestesített másra való sóvárgás, a más nemű
személyekkel való, öncélú szexuális egyesülési - egységesülési vágy mozgatja őt majd
minden tettében és gondolatában.
A Lilith által jelölt szexuális perverziókra való hajlamokat, hiába fojtjuk el magunkban
és hiába ítéljük másoknál el és hiába büntetjük meg egymást a szörnyű tettek elkövetése
után. Ezeket a hajlamokat nem büntetni és lefojtani kell, hanem a tudatosítás segítségével
dekonspirálni, és feloldani. És persze, a veszélyes helyzetek” tudatos elkerülésével
elkerülni e hajlamok felerősödését. Nagyon megharagudtam az első horoszkópom
elkészítőjére, amiért a pedofíliára való hajlamom felől tájékoztatott és hetekig nem
akartam elfogadni ennek még csak a gondolatát sem. Szerencsére néhány hónap múlva,
amikor felfedeztem az asztrológia kauzális értelmezési lehetőségeit és gyakorolni
kezdtem annak segítségével a saját magammal szembeni őszinteséget, tényként fogadtam
el, hogy igenis létezik ilyen. Ma, e két mondatos figyelmeztetésnek köszönhetem, hogy
“tiszta szívű” apja tudok lenni másfél éves kislányomnak, mert tudom, hogy mindaz a
“tisztátalan ötlet”, ami ködös fantáziámban még mindig felüti a fejét néha, a valóságban
soha nem fog megtörténni. Hogy mennyire valóságos az ide vonatkozó “asztrológiai
prognózis”, akkor döbbentem rá, amikor észre vettem, hogy mosdatáskor nem merek a
magatehetetlen újszülöttnek, szégyenérzet nélkül a “pici lyukába” nézni. Ma a világ
legtermészetesebb dolga, hogy ha éppen én foglalkozom vele, bilizés után, tiszta vízzel
jól kimosom a feneke minden zugát és bepelenkázom. De másfél évvel ezelőtt még
számomra nem volt ilyen egyértelműen kezelhető a helyzet és biztos vagyok benne, hogy
amennyiben nem kapom meg korábban a figyelmeztetést és több előadás alkalmával nem
beszélek nyíltan e lappangó hajlamomról és e hajlamnak vallásos kábulatban élő
nagyanyám irracionális szexuális viselkedéséig visszavezethető okáról annak
illusztrálásaként, hogy milyen részletes információt képes adni asztrológia, ma sem lenne
az.
Amennyiben tehát tudomásul vettük és elfogadtuk azt a tényt, hogy életünk párjában
épp annyira jogosan fejti ki kísértő hatását a Lilith, mint bennünk és ennek tudatában
pozitívan válaszoljuk meg azt a kérdést, hogy meg akarunk-e tenni minden szükséges
erőfeszítést annak érdekében, hogy együtt maradjunk és ketten, együtt (tehát nem
másokkal külön - külön) megkíséreljük az egységesülés misztériumát megvalósítani,
ennek a határozott válasznak nem lehet más eredménye, mint a páros kapcsolatunk
egységének az összes dimenziók szintjén történő megszilárdulása. Azáltal, hogy a két
ember ezt az összehangoltságot eléri (vagyis a közös öröm-élmény érdekében történő
nagyobb egymásra-figyelést és segítségnyújtást tudatosan és becsvágy mentesen
gyakorolja), az a szeretet-áramlás is létrejön gyakorlatilag, amelyben és amely által
spirituális szinten is tudatosodik mindkét félben az, hogy az élettársa, az ő szabad
akaratból választott szellemi társa. Az, hogy akárcsak ő, a társa is a test-lélek-szellem
egységét megtestesítő spirituális és kauzális lény - Még akkor is, ha az övéhez hasonló,
vagy az övénél erősebb, önkéntelen “szajháskodási” késztetésekkel rendelkezik! - és nem
csak egy "hús-vér ember", akiknek a testével való szexuális kapcsolat gyönyört szerez az
ő teste számára.
A párkapcsolati (szerelmi - szexuális) zavarokat okozó vetületén túl és azzal együtt,
elsősorban spirituális rendeltetési szempontból jelentős a Lilit által okozott problémák
(karmikus életfeladatok) természetének az ismerete. Ugyanis a legtöbb vallás és
spirituális iskola - mozgalom, a Teremtőtől: az “Istentől” idegen erőnek (a legtöbb
esetben: Sátánnak) tulajdonítja a Lilith által okozott természeti, személyi és társadalmi
zavarokat és feszültségeket. Különböző fegyelmezési - aszketikus - gyakorlatokkal és
(veszélyes) misztikus - mágikus praktikákkal le akarja azokat győzni, ki szeretné iktatni a
Lilith hatását, ahelyett, hogy beismerve és megismerve a személy szerinti működési
mechanizmusokat, feloldani, kreatív kiegyenlítődési - megváltódási képességgé alakítani.
Ezért nevetséges minden olyan jellegű kijelentés például, amit a Jóga gyakorlói szoktak
hangoztatni, és ami szerint “Nekem már nincs szükségem a horoszkópom megismerésére,
mert a spirituális útra való lépésemmel meghaladtam a horoszkópomból kiolvasható
összes meghatározottságaimat és “ELÉGETTEM A KARMÁMAT.” Ennél már csak az
a, materialista oldalról jövő magabiztos kijelentés nevetségesebb, hogy "Nekem nincs is
aurám és nincsenek csakráim sem." Persze, betegségei azért még vannak… .
A fenti magatartásnál tehát sokkal egészségesebb a Lilithnek a horoszkóp-pozícióját (a
Liliith jegy- és házhelyzetét) megismerni és azt az életterületet, amelyre az a
horoszkópház utal, ahol a személyes Lilithünk áll, nagyon óvatosan, maximálisan éberen
figyelni és kezelni. Annak minden belső és külső negatív megjelenési formájától
óvakodni, nem hagyni magunknak, hogy az ennek az életterületnek a jellegzetes
problémáiba különösebben beleéljük magunkat, mert ezeken a területeken nincs ahogy
tisztán lássuk, nem vagyunk képesek józanul megítélni azt, hogy hol és kinél van az
igazság. Sőt általában pontosan az ellenkezőjét látjuk mindannak, ami spirituális és
kauzális szempontból értékes, értelmes és valóságos (tény). Asztrológiai zsargonra
egyszerűsítve, úgy is mondatjuk, hogy a személyi horoszkópban a Lilith teljesen
átalakítja annak a jegynek és annak a háznak az erőterét, amelyben található, annak a leg
zavarosabb és leg károsabb negatív megnyilvánulási formáira, vagy éppenséggel a szöges
(negatív!) ellentétére. Nem csak mások által vagyunk félelmetesen könnyen becsaphatók
és félrevezethetőek azokban az életkörökben és azoknak az ősideáknak az eszme
rendszerei szintjén, ahol a Lilith jelentkezik a horoszkópunkban (személyiségünkben),
hanem elsősorban önmagunkat vezetjük félre a legmagasabb tudatossági szinteken és a
legnaivabb módon. Mindaddig, amíg elsősorban a saját Lilithez kötődő téveszméinket és
rögeszméinket, a saját önfélrevezetési késztetéseinket és e késztéseknek megfelelő
gondolkozási képleteket fel nem ismerjük és folytonosan leleplezve fel nem oszlatjuk, az
illető eszmerendszerekre és gyakorlati életkörökre jellemző betegségeket, és zavaros
sorshelyzeteket is folyamatosan létrehozzuk.
A Lilith Teremtés-provokáló, Teremtés-kényszerítő őserő abszolút létének (Abszolút
mivoltának) a megértése után, jobban meg lehet érteni a Lilith által megzavart
Abszolútumból eredő, az abszolút-rend helyreállításának a szükségében gyökerező, és az
Abszolútumból kiváló - abból megszülető Teremtő létrejöttét, és így a Teremtés igazi,
"rend-helyreállítási" - okát és funkcióját: a rendeltetését és a teremtés un. "működési
mechanizmusát". Ez által felfedhető minden pozitívan, vagy negatívan, de mindenképpen
a sorsunkra és az egészségünkre (mágikusan!) ható és visszaható (Vallásos és nem-
vallásos!) HITNEK A RACIONÁLIS ÉS LOGIKUS ALAPJA ÉS OKA. Az tehát, hogy a
teremtés és az életünk eredeti oka és funkciója egyetemesen pozitív, csak mi látjuk azt
néha negatívnak, mikor azért mert zavaros és kilátástalan helyzetbe kerültünk a saját
Lilithünk és a Világ Lilithjének a közös hatása következtében, mikor éppen amiatt, hogy
nem tudjuk kielégíteni azokat a Lilit-sóvárgásainkat, amelyeket nem, hogy nem is kell
kielégítenünk, hanem át kell változtatnunk a Lilith- sóvárgással ellentétes, pozitív
tulajdonságokká.
A Lilith megértése és leírása által, az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjaival
együtt, felfedeztem tehát a hosszú évezredeken keresztül a "beavatott" bölcsek, misztikus
próféták és vallásalapító szentek által MINDÖSSZE RÉSZBEN SEJTETT, de
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája

Más contenido relacionado

La actualidad más candente

Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Botond Szilárd
 
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganásJoó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Kozma Botond Szilárd
 
Az sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziót
Az sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziótAz sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziót
Az sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziót
Kozma Botond Szilárd
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
kalandor
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programok
Kozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programokKozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programok
Kozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programok
Kozma Botond Szilárd
 

La actualidad más candente (19)

Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
 
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
 
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganásJoó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
 
Anyai karmák
Anyai karmákAnyai karmák
Anyai karmák
 
Az sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziót
Az sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziótAz sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziót
Az sem mindegy, hogy ki hordja magában karnaklnt a perverziót
 
Az anyai ági örökletes (karmikus) programoknak a Lilith és a Sárkányfarok poz...
Az anyai ági örökletes (karmikus) programoknak a Lilith és a Sárkányfarok poz...Az anyai ági örökletes (karmikus) programoknak a Lilith és a Sárkányfarok poz...
Az anyai ági örökletes (karmikus) programoknak a Lilith és a Sárkányfarok poz...
 
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
 
Vétekpánik
VétekpánikVétekpánik
Vétekpánik
 
Kozma Szilárd: Hunnia - Amazonia
Kozma Szilárd: Hunnia - AmazoniaKozma Szilárd: Hunnia - Amazonia
Kozma Szilárd: Hunnia - Amazonia
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
 
Kozma Szilárd: Az anyai ági női felmenőktől öröklődő karma-programok
Kozma Szilárd: Az anyai ági női felmenőktől öröklődő karma-programokKozma Szilárd: Az anyai ági női felmenőktől öröklődő karma-programok
Kozma Szilárd: Az anyai ági női felmenőktől öröklődő karma-programok
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye
 
Morzsa
MorzsaMorzsa
Morzsa
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
Kozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programok
Kozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programokKozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programok
Kozma Szilárd - Bevezető az anyai ági örökletes karma programok
 
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: MerlegKozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
Kozma Szilárd, asztrológia, a Konstellációk metafizikai értelmezése: Merleg
 
Kozma: Ascszuz
Kozma: AscszuzKozma: Ascszuz
Kozma: Ascszuz
 
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okaiKozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
 

Destacado

0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...
0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...
0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...
Antika Alanlar
 
Mapping the Future in Uncertain Times.PDF
Mapping the Future in Uncertain Times.PDFMapping the Future in Uncertain Times.PDF
Mapping the Future in Uncertain Times.PDF
Alonzo Canada
 
0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...
0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...
0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...
Antika Alanlar
 
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...
antika alanlar
 
Ulike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESS
Ulike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESSUlike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESS
Ulike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESS
Adityaroy110
 
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...
0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...
antika alanlar
 
Aadarsh Printing Presentation
Aadarsh Printing PresentationAadarsh Printing Presentation
Aadarsh Printing Presentation
Kanchan Kishore
 
531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...
531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...
531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...
antika alanlar
 

Destacado (19)

Los pijos qué son y como acabar con ellos
Los pijos qué son y como acabar con ellosLos pijos qué son y como acabar con ellos
Los pijos qué son y como acabar con ellos
 
5g
5g5g
5g
 
Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015
Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015
Strefa PMI nr 10, wrzesień 2015
 
0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...
0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...
0531 981 01 90 ALTUNİZDE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 0...
 
Mapping the Future in Uncertain Times.PDF
Mapping the Future in Uncertain Times.PDFMapping the Future in Uncertain Times.PDF
Mapping the Future in Uncertain Times.PDF
 
Support Design Library
Support Design LibrarySupport Design Library
Support Design Library
 
0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...
0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...
0531 981 01 90 SÜTLÜCE KİTAP ALANLAR-PLAK-KİTAP-ANTİKA EŞYA SATIN ALANLAR 053...
 
Broad beans diseases A lecture on ToT training of FFS By Mr Allah Dad Kha...
Broad beans  diseases  A lecture on  ToT training of FFS  By Mr Allah Dad Kha...Broad beans  diseases  A lecture on  ToT training of FFS  By Mr Allah Dad Kha...
Broad beans diseases A lecture on ToT training of FFS By Mr Allah Dad Kha...
 
Latest personality development 2015
Latest personality development 2015Latest personality development 2015
Latest personality development 2015
 
LiveAgain Foundation
LiveAgain FoundationLiveAgain Foundation
LiveAgain Foundation
 
Punctuation
PunctuationPunctuation
Punctuation
 
Computer as tutor
Computer as tutorComputer as tutor
Computer as tutor
 
CV Marilen Balce Ibayan
CV Marilen Balce IbayanCV Marilen Balce Ibayan
CV Marilen Balce Ibayan
 
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR KURTULUŞDA KİTAP AL...
 
FW Reefer Catalogue
FW Reefer CatalogueFW Reefer Catalogue
FW Reefer Catalogue
 
Ulike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESS
Ulike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESSUlike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESS
Ulike science SAMPLE PAPER (BIOLOGY)LIFE PROCESS
 
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...
0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...0531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...
0531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR ÇUKURCUMADA KİTAP A...
 
Aadarsh Printing Presentation
Aadarsh Printing PresentationAadarsh Printing Presentation
Aadarsh Printing Presentation
 
531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...
531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...531-981-01-90 VE  0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...
531-981-01-90 VE 0532-335-75-06 İKİNCİ EL KİTAP ALANLAR YENİKÖYDEN KİTAP ALA...
 

Similar a A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája

Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Violetta Joó
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Kozma Botond Szilárd
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
Szilárd Kozma
 

Similar a A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája (20)

Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
 
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
 
Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
Kozma Szilárd: Anyagi áldás? Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
 
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
 
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
 
Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....
Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....
Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....
 
A misztikus gyógyítás nem a magas spiritulitás jelei, hanem csak szuggesztiós...
A misztikus gyógyítás nem a magas spiritulitás jelei, hanem csak szuggesztiós...A misztikus gyógyítás nem a magas spiritulitás jelei, hanem csak szuggesztiós...
A misztikus gyógyítás nem a magas spiritulitás jelei, hanem csak szuggesztiós...
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
A megváltási magy titok
A megváltási magy titokA megváltási magy titok
A megváltási magy titok
 
A Feltekenység metafizikai alapjairól
A Feltekenység metafizikai alapjairólA Feltekenység metafizikai alapjairól
A Feltekenység metafizikai alapjairól
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
 
Kozma Szilárd A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
Kozma Szilárd  A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...Kozma Szilárd  A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
Kozma Szilárd A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
Bolond emberek bolond sorssal
Bolond emberek bolond sorssalBolond emberek bolond sorssal
Bolond emberek bolond sorssal
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevője
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
 
Aa anyai ági karma. programok rövidített változata
Aa anyai ági karma. programok rövidített változataAa anyai ági karma. programok rövidített változata
Aa anyai ági karma. programok rövidített változata
 

Más de Kozma Botond Szilárd

A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögbőlKozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladásaKozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Botond Szilárd
 

Más de Kozma Botond Szilárd (20)

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
 
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
 
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
 
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titokKozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
 
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögbőlKozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
 
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
 
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladásaKozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
 

A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lilith asztrológiája

  • 1. Kozma Szilárd: A LILITH és az ŐSTEREMTÉS avagy: A második teremtést szükségessé tevő, isteni öntisztítás, a szexuális perverziók és a család-bomlások összefüggése 1. Ajánlom ezt a munkámat Gerle Éva férfi- és apagyűlölő feministának, akinek a az asztrológiai sorsképletében a Kosban áll a Lilithje. 2.A jelen tanulmánynak létezik egy hangos változata is – A Lilith nevű negatív karmikus horoszkóp-elemnek, illetve annak a gyökerének a szabad beszéddel elmondott és hang fájlokban rögzített spirituális és kauzális értelmezése. ) A jelen téma szempontjából kiemelten jelentős, Magia Sutra című metafizikai művében, Hamvas Béla világosan kifejti hogy, függetlenül attól, hogy egyénileg miképpen, milyen szellemi és spirituális öröklődés útján, hogy milyen gyermekkori és felnőttkori hatások által alakul ki, és, hogy mi befolyásolja a jelenben, az ember szellemi képzelete - Az egyéni életképzeletünk! - befolyásolja és irányítja a lelkünket, vagyis a gondolkozásunkat és az érzelmeinket. És ez, az idea-alapú szellemi befolyásolási - irányítási folyamat nem áll meg: Az úgynevezett pszichoszomatikus befolyásuk által, népiesen: idegalapon, a gondolataink és az érzelmeink modellálják (általában és egyelőre sajnos, inkább rongálják, károsítják) a testet, vagyis a biológiai szervezetünket. Sőt: a szellemi és a materiális kölcsönhatások szövődményében, az életkörülményeinket is a pozitív, vagy negatív, a világos és tiszta, vagy a zavaros: az alacsonyrendű és önellentmondó képzeletvilágunk alakítja és irányítja (Figyelem: a valóságtól elszakadt idealisztikus fantazmagóriáknak maximum káros hatása lehet, még akkor is, ha misztikus, vagy vallásos fantazmagóriákról van szó!), annak ellenére, hogy a természettudományos világlátás perspektívájában ez fordítva látszik. Rengeteg személyi horoszkóp-értelmezés és az egyre szélesedő baráti és ismerősi köreinkben elért pozitív eredményeink bizonyítják és visszaigazolják, hogy azok a genetikai térkép által kimutatható biológiai örökségek, amelyek NEM okoznak VÉGZETES (gyógyíthatatlan!) betegségeket és nem eredményeznek testi nyomorúságot, a spirituális képzelet által átváltoztathatóak (kijavíthatóak!) egészséges biológiai tulajdonságokká és képességekké. Jó példa erre a feleségem. Őt az édesanyja nagyon nehezen szülte meg, és kevés, majd semmi teje nem lévén, sem az első szülött lányát, sem a két később született fiát nem tudta szoptatni. Ráadásul a feleségem két testvére apró - plasztikai műtétek útján utólag helyrehozott - testi rendellenességekkel jöttek a világra. Ezzel szemben ő, akárcsak a barátnőink, orvos- és hivatalos egészségügy asszisztencia nélkül, könnyen szülte meg előbb a természetben, majd otthon az ép és egészséges
  • 2. gyermekeinket, és több mint egy évig (viccesen: az unalomig) szoptatta, annak köszönhetően, hogy amikor a horoszkópját értelmeztem, nem jósolgattam, hanem feltártam az anyasággal is kapcsolatos negatív karmikus meghatározódásait, amelyeket ő igyekezett feloldani, meghaladni. Egyedül az ember által érzékelhető és a Vízöntő és a Halak konstellációk által megtestesített jellegzetes kauzális és spirituális erőterek személyiség-változtató tulajdonsága és természete jelzi, hogy az állatokkal ellentétben, az embert nem béníthatja le, és nem határozza meg egy életre, sem a genetikai, sem a spirituális öröksége (karmája). Hanem, a spirituális értelme és képzelete (mágikus) ereje által lehetősége van az öröklött szellemi és biológiai (genetikai) programjainak a javítására, módosítására. Informatikai kifejezéssel: "a programjainak az átírására", vagyis akár azok teljes kicserélésére. A genetikai kódrendszerünk ugyanis nem véletlen anyagi módosulásoknak és szükségszerű örökösödéseknek az egyedül és kizárólagosan a génsebészet által módosítható bázis-struktúrája, hanem mindössze következménye és leképeződése a spirituális és kauzális kódrendszerünknek. Ezt viszont befolyásolni: irányítani és változtatni tudunk a képzeletünk erejével. Főként a magzatot a méhükben hordó anyák és általában a családanyák képesek erre, akik a legerősebb a mágikus képzelettel rendelkeznek, amennyiben a várandóssági időszak alatt nem terhesnek, hanem áldott állapotban levő teremtői személyeknek tudják magukat, és ez a képességük megmarad, ha ezt az áldott állapotban elérhető teremtői tudatukat megőrzik a szülés után is. Ez, az áldott állapoti mágikus képzelet, nem csak a magzat alakulására - fejlődésére, képes pozitívan hatni (illetve "terhes"-ségi koncepció esetén: rombolóan és károsan hatni) anélkül például, hogy fejlődési hiba-jelző orvosi diagnózisok esetén, génsebészeti beavatkozásokra lenne szükség. Sőt: talán hihetetlen, de ez, a mágikus erejű, tudatos, vagy önkéntelen (pozitív, vagy negatív) családanyai képzelgés, az egész család jólétére is rendkívülien erős befolyást gyakorol, és ezt olyannyira, hogy huzamosan fenntartott és intenzíven átélt negatív családanyai imagináció esetén például, a férfi (az apa) teljességgel tehetetlen és bárhogy is igyekezne, nem képes a család anyagi és egészségi helyzetét pozitív irányba terelni. A probléma az, hogy a személyi horoszkóp-értelmezés segítségével történő spirituális és kauzális fejlődési sorsprogramunk feltárása nélkül, vagyis a negatív karmikus meghatározódások megismerése és tudatos feloldása nélkül, képzeletünket és gondolatainkat, de érzelmeinket és tetteinket is, a tudattalan szellemvilágunk legmélyebb rétegeiben rejlő, a horoszkópban a Lilith és a Sárkányfarok által jelzett sóvárgásaink, irracionális vágyaink, szorongásaink és félelmeink, a tudattalan és önkéntelen negatív késztetéseink: életellenes (pl. magzat-és gyermekellenes), személyiség-ellenes, vagy sors- ellenes (Isten-ellenes) ambícióink befolyásolják - manipulálják. Hiába képzeli magát az ember tudatos lénynek, képességeinek és tehetségeinek a kiélési a vágya, ezek érvényesítésének a vágya és az általános emberi alapösztönök kiélési vágya, valamint a jellegzetesen emberi, szellemi - kulturális és anyagi - technikai megvalósítások iránti vágya és igénye mellett, a képzeletvilágát és így egész sorsát is, háttérből az anyai ági őseitől öröklött negatív szellemi - spirituális determinációk határozzák meg, befolyásolják
  • 3. és irányítják. És ezt anélkül, hogy az egyén erről tudna. Az anya ugyanis a lét-alap, de a folytonosság alapmatrixa is, és nem csak biológiailag, hanem spirituálisan is. Ezt abból az egyszerű tényből is kikövetkeztethetünk, hogy miközben az egyediséget, az egyedi jellegzetességeket adó férfiivarsejtek folyamatosan kicserélődnek, azok a női petesejtek, amelyek a biológiai eredetünket adják és az alap-genetikai struktúránkat meghatározzák, amellett, hogy százszor olyan nagyok és összetettek, mint a változó felépítésű ivarsejtek, már azelőtt kialakulnak és véglegesen készen állnak az édesanyáink petefészkében (nagyanyáink méhében), mielőtt ők megszületnének. Magyarán: nem csak, hogy az anyáink szervezetében és aurájában (spirituális struktúrájában), nem csak, hogy az anyánk érzelem, gondolat és képzelet-világa által közvetlenül befolyásoltan alakultunk ki kilenc hónapon át embrió-magból megszületni képes emberkévé. Hanem minderre ráadásként, ahhoz a női őssejthez, amely az anyánk petefészkében várt a megtermékenyítésre anyánknak a megszületése óta, és amit az apánknak az éppen "aktuális" ivarsejtje később megtermékenyít, a nagyanyánk szervezete szállította az alapanyagot. Vagyis: ez, a létünk alapját képező petesejt az anyai nagyanyánk aurájának - spirituális struktúrájának: tudattalan érzelmeinek, gondolatainak és képzelgéseinek a kauzális bélyegét viseli magán. Ez előtt a cáfolhatatlan és letagadhatatlan, materiális tény előtt nem lehet mást tenni, mint a férfiúi és apai hiuságunkat visszafogva, fejet hajtani és belőle a megfelelő metafizikai következtetéseket levonni ("Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van és ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van."). Mindemellett és ezekkel együtt, azt is kell tudni, hogy nem csak képességeket és tehetségeket öröklünk a szüleinktől (És amint láttuk, kb. 75 - 80 százalékban az anyai ági ősszüleinktől, hanem az emberi mivoltunkkal járó, jellegzetes ember-életi rendeltetési feladatokat, un. kauzális örökségeket is, amelyek viszont az általános jellegűk mellett, magukban hordozzák azokat a sajátos bélyegeket is, amelyek az anyai ági ősanyáink személyi karakterére és sors-jellegére (egyéni és családi sorsára) voltak jellemzőek. Azt, hogy ez mit is jelent valójában, illetve, hogy miképpen jönnek létre ezek a sajátos szellemi csomagok, és miképpen történik az utódokra való (önkéntelen és öntudatlan) átörökítésük, részletesen kifejtettem a Spirituális memória c. tanulmányomban. Ezen a helyen azt kell megértenünk, hogy ezen a szülői - anyai örökségen keresztül végül is, kapcsolatban állunk az egyetemes teremtés ős-okával, funkciójával és rendeltetésével. Annak érdekében tehát, hogy megértsük az anyai ági ősöktől öröklött, rejtett (Karmikus) spirituális programok jellegét, előbb meg kell értenünk a teremtés ős-okából eredő, igazi és általános emberi rendeltetésünk jellegét, vagyis az életünk kauzális okát és funkcióját, amely ok és funkció azonos az egyetemes teremtés okával és funkciójával: rendeltetésével. Az embernek tehát elsősorban azt kell tudomásul vennie, hogy bármilyen érdekes és izgalmas csodalény is lenne ő mint személy, hogy bármilyen rendkívüli elgondolásai lennének és saját személyével és az élete értelmével kapcsolatosan, hogy
  • 4. bármilyen, csak egyedül rá jellemző, rendkívüli individuális képességekkel és tehetségekkel is rendelkezne, - a megfelelő arányok szintjén persze, de - az ő létének és életének is ugyanaz az alapvető lényegi lét-rendeltetése és funkciója, mint az egész létnek (a Teremtésnek) és mint a legegyszerűbb lénynek: a minél tökéletesebb kiegyenlítődés, vagyis a benne és általa (is) megnyilvánuló léterőknek, az egymással kiegyenlítet harmonikus egységének a megvalósítása és ez által, a környezetével való harmonikus egység megvalósítása. Ez az egyetemes megváltás. Ezt szolgálja az egész teremtés a teremtői ősideáktól, a fizikai létformákig és a legegyszerűbb szerves létformáktól az emberig. Azt, hogy miért van ez így, vagyis ahhoz, hogy megérthessük az életünk értelmét, okát és célját is megadó egyetemes létezés logikáját, elsősorban a teremtés ős-okát kell megértenünk és ezt nem csak elvont teremtéstani elméletek elsajátítása útján érhetjük el, hanem az által is, hogy a teremtés hajszálereinél álló negatív őserőnek, a Lilithnek a szédítő hatásait a személyi életünkben is felfedjük. Talán visszatetsző és bizarr, de az egyetemes lét-teremtésnek is ugyanaz az oka, mint a szerelmi-szexuális kapcsolatok zavarának, a szerelmi válságoknak és a házastársi - élettársi hűtlenkedésnek, a válásoknak, vagy éppenséggel az elme-zavaroknak és általában, mindenféle zavarnak. Attól függetlenül pl., hogy a kívülállók, vagy az érintett partnerek milyen érzelmi, környezeti - társadalmi, vagy éppenséggel anyagi okokkal indokolják és magyarázzák, hogy ők miben vélik felfedezni a párkapcsolati válság, illetve a váláshoz vezető krízises helyzet (a konfliktusok) okát, úgy is az igazi végső ok, az Isteni létállapot zavartalansága megőrzését biztosító, Lilith nevű védekezési (zavar-mentesítési) szellemi folyamatban – spirituális jelenségben – található. Hiába, hogy egy szerelmi - párkapcsolati a válságnak, vagy válásnak pl. az oka egy, az adott kapcsolatot megbontani képes, harmadik személyhez fűződő, “ellenállhatatlan” szerelem a számunkra „nyilvánvalónak” tetsző (látszó…) oka, mert az igazi tulajdonképpeni ős-ok, nem más mint, az asztrológiából és a keresztény misztikából is, Lilit-ként ismert, isteni zavartalanságot biztosítani hivatott, szellemi jelenségben kell keresnünk. És ugyanebben kell keresnünk, mindenféle, emberi lelki éés szellemi egység-bomlásnak az okát. Ebben a példában tehát: a szerelmi válságok és a párkapcsolati válások igazi okát. A Lilith tehát az abszolút ős-teremtést (Az Isten-teremtést) követő, második (Isteni) teremtés előtti szellemi jelenség: Az első (Abszolút) teremtésnek, ami állandóan és folyamatosan történik (folyik), az ős-oka nem más, mint az Abszolút Létboldogságnak a sóvárgása egy, az abszolút létállapottól különböző, attól eltérő, úgymond teremtési – teremtői állapotra. Egy ős-sóvárgás valamilyen más állapotban levésre, mind amilyen az abszolút (határtalan) ősi boldogság-állapot. Sóvárgás az abszolút boldogságtól eltérő, más (Teremtői) élményre - élményekre, mint amilyen a statikus (Mozdulatlan, nem teremtő, nem dinamikus) abszolút állapotban, ab ovo, öröktől fogva és határtalanul adott. A Lilith tehát, a nem aktív - statikus Abszolútum ősvágya az abszolút állapoton kívüli, az abszolúttól eltérő dinamikus Teremtői állapotra: Ő a sejtelemes, nem indokolt de nem is
  • 5. indokolatlan, ősi sóvárgás valami határozatlan és homályos “más-állapotra”, mint ami az abszolút állapot, vagyis, a mi esetünkben: mindig valami másra, mint ami van. Ezért a Lilith a mindenkiben létező, mindig valami másra, az adottól eltérő állapotra, élményre és helyzetre való vágyakozás is, mindamellett, hogy az emberi tudattalan képzeletvilágban létezik három, vagy négy, és egyes esetekben öt, a mi asztrológusi megnevezésünkben, un. „konstelláció” szerinti, határozottabb és konkrétabb karaktere, egyéni jellegzetessége, színezete is! (A konstelláció fogalom alatt nem csillagképeket értünk, hanem az un. „Isteni kauzális idearendszerben” létező, egymással organikus együttműködési kapcsolatban levő és egymással mindig – tehát folyamatosan - kiegyenlítődő, jellegzetes spirituális – információs erőtereket.) - De soha nem kell elfelejtenünk, hogy őseredetileg, a Lilith a másállapotra, más helyzetre, az új és más élményre való örök és öncélú sóvár szomjazás. A Lilit tehát az első és soha el nem múló vágy, az első csillapíthatatlan abszolút kívánság olyan élményre és tapasztalatra, ami nem adott. A Lilith tehát eredetileg az Abszolútumban állandóan jelenlevő, soha ki nem elégülő és ki nem egyenlítődő, mindig az adottól eltérő élményre - élményekre való sóvárgás, mindig és állandóan valami mást kívánó, mást kereső, önkéntelen és öntudatlan, Isteni és Egyetemes őssóvárgás, vagyis, végső soron, a Lilith egy negatív (mivel, hogy abszolút állapotot elhagyni vágyó) teremtői őserő. Ám ugyanakkor nem a Lilithnek ez, az első formája az, ami a Teremtő Isteni állapotban, zavart és feszültséget (káoszt) keltene és eredményezne, amennyiben nem jönne létre, előzőleg az Abszolútumból kiáramló teremtői ősideákból létrejött Istenben a (többek között) az Isteni Zavartalanságot (A tökéletességet) biztosító Fokozódás és Polaritás Egyetemes Törvénye. A Lilith által, a Lilith miatt kénytelen az Abszolútum magában - magából létrehozni és vibráció-csökkenéssel kiáramoltatni a mágikus – teremtő erejű teremtő ősképzeletet, illetve a teremtő ősképzelet által létrehozott mágikus idea-rendszereket és ezáltal dinamikussá: Teremtővé válik. Az első dinamikus mozzanat az Ős- Lilith sóvárgásnak az elfojtása, vagyis a másságra való sóvárgás visszaszorítása, ami viszont kudarcba fullad, mivel a Lilith abszolút belső erő, tehát a lényege szerint abszolút. Az ELFOJTÁS, A MEGSZÜNTETÉSRE VALÓ TÖREKVÉS eredménye tehát nem csak, hogy kudarc, hanem az abszolút haragot is kiváltja. Erről, a teremtés legalján levő, a teremtés előtti létállapotról, amely egyes, az árnyék-énjük (a karmikus egoizmusuk) által vezérelt személyek gyakran átélnek, a keresztény misztika tud és Isten Haragja nevű állapotnak, illetve "A Lélek sötét éjszakájának” nevezi. (Keresztes Szent János, Jakob Böhme és Hamvas Béla. Lásd utóbbinak a Titkos jegyzőkönyv és Egy csepp a kárhozatból, Patmosz III, és Az ősök nagy csarnoka c. műveit.) Ennek, a MEGSZÜNTETHETETLEN(!), rettentő ősállapotoknak: a kauzális káosznak, amely terjedő, negatív őserejével veszélyezteti az abszolút létet, valamint az Abszolútumnak a saját maga (A Lilith- sóvárgása) ellen irányuló ősharagnak az ellensúlyozására és kiegyenlítése érdekében is, megszületi és így jön létre a mágikus – teremtő erejű Egyetemes Isteni Képzelet. Ez válik aztán Tudatos Teremtő Istenné, az által, hogy megértvén a Lilith belső, abszolút okát,
  • 6. átvilágítja önmagát és az elfojtás átváltozik abszolút Világossággá. A rettenetes harag viszont, átváltozik áldozattá: odaadássá, Szeretetté. Így menti meg először a Létet az Abszolútum, azáltal, hogy Teremtővé: Fényt áramoltató kauzális Világossággá és Egységet őrző, egységet fenn tartó Szeretetté, éber kiáradássá, odaadássá, termékeny melegséggé változik. És így, e kettősségben a teremtésben egyszerre megosztja és megsokszorozza, majd újra egyesülvén, kiegyenlíti önmagát. A teremtésben ugyanis lehetővé válik a Lilith által keltett feszültségek és egymás ellen irányuló abszolút (teremtőivé változtatott) erők kiegyenlítése és így, az őshagyomány által, Ős- Lilith-nek nevezett sóvárgás által megbontott egység helyreállítása, az Abszolútumból kiáramló, de az Istenbe integrálódni képtelen teremtő ősideák egy részének megmentése, megváltása, - megváltódása. A Lilith tehát nem a teremtés oka, mivel a teremtés oka, célja és rendeltetése a megváltás, vagyis a Lilith által megzavart és megszakított abszolút egységnek a helyreállítása. A Lilith tehát nem a teremtés igazi oka, hanem a Lilith által kiprovokált őskáosznak a részbeni semlegesítése, illetve a káoszba kerülő, teremtő erejű (mágikus) abszolút ősideák egy részének a visszaszerzése és tudatos re-integrációja (megváltása) és ez által a folyamatos megváltódás megvalósítása a cél. Vagyis a rend és a nyugalom, illetve az egység helyreállítása a teremtés eredeti oka, célja és rendeltetése, de, mivel eredetileg ő, a Lilith-jelenség bontja meg az egységet, nevezhető a Lilith a megváltást szükségessé tevő, azt kiprovokáló - kiváltó ős-oknak, és így, ezáltal, ő a teremtést 'kiprovokáló", örök és változatlan negatív teremtési és megváltási ős-ok is egyben. Végső soron, az ősi másságra való sóvárgás (Feminin), illetve a tökéletességre való törekvés (Maszkulin) jelensége, nem ad kielégítő választ arra, hogy amennyiben jól meg van magában, vagyis a maga boldogságában az Isten, miért teremtette ezt a szenvedés-teli világot? MIÉRT KÉNYSZERÜLT ERRE? - Mert rá kényszerült, mert pl. másképp miért jött volna létre belőle a káosz? Nos, a magyarázat abban van, hogy az ősi Brahmanból (Az abszolútumból - Boldogságból) folyamatosan - tovább kiáramló teremtő ősidea- egységek némelyike, tehát közülük csak egyesek, nem tudnak beékelődni, és ezért zavart okoznak a már létező Istennek a korábban már egységbe rendeződött, organikus testébe ("Szívébe- elméjébe - veséjébe, stb. :). Vagyis: abba mait mi maszkulin és feminin principíumoknak nevezünk, vagy azokba, amit az alkímia a négy ősi alapelemnek nevez (levegő, tűz, víz és föld), vagy abba - oda, amit az asztrológia a tíz teremtő őserőnek nevez és hozza rendeli - Nem véletlenül! - a naprendszer bolygóihoz. A kunszt tehát, hogy az Isten - Brahma, hogyan oldja meg ezt a számára részleges, de számunkra univerzális jelentőségű, nem megfelelési kérdést. - A magyarázatot megtaláltam a Fokozás és a Polaritás törvényében, amely az egységes és organikus Isteni struktúrába beilleszkedni képtelen, de az abszolút létből keletkező és onnan folyamatosan kiáramló újabb és újabb mágikus ideákat, fel fokozza és át alakítja a saját ellentétűkké, annak érdekében, hogy ez által véglegesen képtelenekké váljanak a be illeszkedésre, tehát azért,
  • 7. hogy Istenbe ne kerüljön ne semmi, ami akárcsak egy keveset is, zavaró elem lehet, és zavaró helyzeteket hozhatna létre. A Lilith tehát ki kényszeríti Istenből a megváltás folyamatának a szükségét, mivel, az Isteni zavartalanság védelmében és fenntartásában - őrzésében, folyamatosan létrehozza, gazdagítja és növeli az őskáoszt. Ez a Lilith-jelenség már a Teremtő Istenben, vagyis a Tudatos Teremtő imaginációs folyamatokban megy végben, amint fentebb írtam: az Isteni Lét zavartalanságának (Hibásan megnevezve: tökéletességnek) a megtartása- és fenntartása érdekében történik. Az abszolútumból ugyanis, folyamatosan és végeérhetetlenül – állandóan! – eredő, mágikus - teremtői képzetek, teremtői idea- struktúrák közül némelyek ugyanis, nem egyeznek a már korábban kiáramlott és időközben az Isteni idea-rendszernek az egymással organikus együttműködési és kiegyenlítődési viszonyban álló és ezért az. Un. Istennek a szerves létállapottá vált, egységes struktúrájával. Ezért, ezek a teremtői mágikus erővel rendelkező, de a szerves egységgé vált Isten misztikus testének az egységes tulajdonságaival nem egyező ész be ékelődni képtelen új (abszolút!) ősideák, képtelenek teljesen (tökéletesen…) beilleszkedni a korábban már organikus egységgé szervesült isteni képzelet- és intelligencia struktúrákba. Ezért, annak érdekében, hogy ezek az Istenbe-illeszkedésre, azzal szerves egységesülésre képtelen, abszolút idea-egységek ne okozhassanak még csak egy picinyke zavart sem az Isteni létben, az abszolútumban létező egyetemes (Isteni) törvények közül, a Fokozás és a Polaritás törvénye, félre ismerhetetlenné teszi őket. Teszi ezt úgy, hogy felerősíti – fel fokozza – ezeknek az abszolútumból ki áramló, új mágikus idea- egységeknek a hatóerejét és átváltoztatja őket lényegük szerint, a saját ellentétükké. Ezáltal viszont teljesen és véglegesen lehetetlenné válik az Isten Idea Testébe való integrációjuk, és önmaguk felerősödött ellentéteként alacsonyabb (teremtésre és együttműködésre – integrációra képtelen) vibrációs állapotba kerülve, az Őskáoszba kerülnek, az Őskáoszt „gazdagítják” és növelik. Az őskáosz létrejöttének és a káosz-csökkentés szükségének (A megváltásnak) a biztos megértése érdekében, ismételjük meg röviden a fentieket: A Lilith tehát az a számunkra negatívan ható, de az Isteni lét zavartalansága megőrzése miatt szükséges ősjelenség, amely folytonosan kiveti Istem misztikus testéből az abba beilleszkedni képtelen abszolút teremtő ősideákat. Azokat az új, abszolút teremtő ideákat, amelyek az Isteni lét egységét megbontanák. Ezeket az isteni egységet veszélyeztető, abszolút teremtői képzet- részeket a Fokozás és a polaritás egyetemes törvénye arra készteti, hogy alacsonyabb fokú rezgési állapotba kerüljenek és önmaguknak a felfokozott ellentétévé válva, kaotikus állapotba kerüljenek, káosszá változzanak. A káosz viszont egyre nagyobbá válik és ez a káosz- okozó Lilith őserő, amely az Isteni zavarhatatlanság szüksége hoz létre, nem megszüntethető, hiszen abszolút szükségszerű. De a spirituális (ideális) káosz növekvése - mivel hogy a káosz, az abszolút létből eredő, teremtő erejű, mágikus ősideákat tartalmaz - azzal fenyegeti az Isteni létet, hogy annak bizonyos részeit, ugyancsak káosszá alakítsa a hatás-visszahatás egyetemes törvénye alapján. Az Isteni létet tehát, folyamatosan az a
  • 8. veszély fenyegeti emiatt hogy a sóvár kábulat idea világ, ez a homályos feszültség és zűrzavar, pörgő szédület, sötét örvénylés vele együtt, „megrontsa” és elnyelje az egész egyetemes létet. Annak érdekében tehát, hogy az Isten ebből az őskáoszból visszaszerezzen a Lilith ősjelensége által a saját ellentétükké vált és a Káoszba taszított értékes ősideákat, vibráció-csökkentéssel létre hozza az alacsonyabb szintű létállapotokat (létszférákat, un. dimenziókat) el egészen az energia-állapotig, majd az abból keletkező, un. anyagi világig, a fizikai létig. Az anyagi világ tehát nem a létezésnek a „csúcsa”, amely létre hozza a szellemi világot és az emberi intelligenciát, hanem éppen fordítva: az anyagi világ a szellemi létnek egy végső állapota – stádiuma – amelynél nem létezik alacsonyabb frekvenciájú létállapot. Az un. pokoli lét tehát nem „valahol” az anyagi világ alatt, vagy az anyagban létezik, ahogy a misztikusok és a vallások állítják, hanem jóval fölötte, éspedig éppen, az Őskáoszt képező, spirituális ideavilágban! Az anyagi létre éppen, hogy azért van szükség, mert az anyagi állapot két igen fontos – SZAKRÁLIS! – tulajdonsággal rendelkezik: 1) a szellemi világból eredő információk rögzítésének – raktározásának -, tehát a memória tulajdonságával (képességével). Erre alapul nem csak az informatika tudománya, de maga az emberi értelem is, mivel memória nélkül, az nem is létezhetne, nem, hogy még működhessen is. Valamint: 2) Nem csak az anyagi formának, de mindenféle anyagi – fizikai jelenségnek a segítségével való konkrét és határozott információ-közlési és közvetítési lehetőségével. Az anyagnak ez a két tulajdonsága – képessége, nem található meg a többi dimenzióban, amely létállapotok úgymond képlékenyek, tehát instabilak és, ahol minden folyamatosan átváltozik és átalakul egyik állapot és jelenség a másikba. És az anyagnak ez a két szakrális tulajdonságára a Karma-oldás, illetve az Őskáoszból való mágikus teremtő – ideák egy részének a visszaszerzésére van szükség! Ez a visszaszerzési folyamat éppen, hogy az emberen keresztül és általa – tehát mi-rajtunk és általunk – történik meg és megy végbe! Mi vagyunk a megváltás szolgái, ügynökei, segédei és megtestesítői! Hogyan? Úgy, hogy Isten un. isteni magokat, vagy ismertebb misztikus – vallásos néven: isteni szikrákat, spirituális emberi struktúrákat bocsát ki magából, amelyek kinyúlván (figyelem: nem kiszakadván!) belőle és behatolnak a Káosz világába, ahol az isteni hiány-logika szerint, magukhoz vonzanak és magukba olvasztanak bizonyos kaotikus ősideákat. Majd ezek segítségével csökkentve a vibrációs állapotukat, ezek a karmával terhelt magok (magunk…), tovább nyúlnak és leereszkednek a mentális (gondolati – fogalmi - értelmi) létbe, onnan az asztrális (érzelmi) létbe és onnan az energia (éteri) létbe. Ezek az emberi kauzális strukturákat is tartalmazó isteni nyúlványok, az éteri energiákat úgy irányítják, hogy a már létező, és fogamzásgátlót nem használó, szeretkező – kiegyenlítődő emberpárok női petesejt és férfi ivarsejt párjai egységesülése által megtestesülhessenek a korábban létrejött sejtosztódás biológiai jelensége által, embernek fejlődni képes, magzatok formájában. Ezek a magzatok tehát, isteni - kauzális alapjukban és több dimenziós szellemi struktúrájuk által magukban tartalmazzák az őket létrehozó és fenntartó isteni magjuk mellett, azokat a spirituális káoszban (pokolban) magukhoz
  • 9. vonzott és magukba ékelt zavaros ősideákat is, amelyekkel a rezonancia törvénye alapján találkoztak a Káoszban. Ezek a Káoszban belénk ékelődött szellemi részeink képezik tehát az un. karmánkat, vagyis azokat a negatív (zavaros, egymásnak ellentmondó és egymással ellentétes) spirituális részünket (részeinket), amelyet (amelyeket) az anyagi tükröződés, tehát: szembesülés – szembesítés segítségével, illetve a gondolkozásunk: értelmünk és észlelésünk segítségével, fel kell és be kell ismernünk, majd a karmánknak megfelelő negatív tulajdonságainknak megfelelő pozitív képességek megszerzése segítségével fel kell oldanunk. Vagyis az ily módon „velünk született” negatív tulajdonságoknak a pozitív tulajdonságokká és képességekké alakítása segítségével a teljes szellemi struktúránkat is, átalakítjuk önmagunkon belül, egyre harmonikusabb, tehát kiegyenlítettebb spirituális egységekké, az Istenbe reintegrálódni képes, és az eredeti magunknál gazdagabb, mivel a káoszból magára szedett és azokat egymással kiegyenlített, egymással együttműködővé tett spirituális ideákkal kibővített, „meggazdagodott” új magokká! Ezt az istenbe reintegrálódni képes, és az átalakított ősideákkal kibővült, tehát „meggazdagodott” új szellemi állapotunkat nevezzük megváltásnak, és az így megváltott magunkat megváltott személyeknek. Mint Istennek a megváltásra vonatkozó első Ideája (- Ádám Kadmon) megtestesülése, az ember, születésétől fogva, alaptermészetében, elsődleges tulajdonságként magában hordja a Lilit gyűjtőnéven ismert ősjelenséget. Ez a bennünk is jelenlevő őssóvárgás az elsődleges és rejtett oka minden szerelmi, illetve párkapcsolati krízisnek. “Létezik itt valami mindennél erősebb szomjúság, amit soha senki nem itatott meg.” (Pilinszky János) Mózes azt írja a Teremtés Könyvében, hogy mielőtt az Úr Ádámnak megteremtette volna Évát, Ádám a Lilith - tel élt (él!) a paradicsomban. Ezt úgy kell értenünk, hogy a Paradicsomi állapotban (-a paradicsomról tudjuk, hogy a Teremtőnek a Teremtés előtti állapota és nem egy földrajzi hely!), Isten első ideája: Adam Kadmon már egy másfajta megnyilatkozásra, egy más állapotnak a megteremtésére (az egység szétválásához és a létezés megsokszorozódáshoz vezető) sóvárgást hordoz magában. Ezt, az Isten első ideáját létrehívó ős-sóvárgást az asztrológiában is Lilith - nek nevezzük, de van neki egy másik elnevezése is: a Fekete Hold, ami arra utal, hogy a Lilith a Holdnak (A teremtő őserőnek) a terméketlen, foganás, illetve megtermékenyülés és teremtés nélküli, steril mása, és ez éppen a Lilith által létrehozott negatív ős állapotnak az örökösen megmaradó (“úraszülető”), kielégülés és kiegyenlítődés előtti (és kiegyenlítődés és kielégülés nélküli) tulajdonságát fejezi ki. Ez, a Lilith által megtestesített ősi hiány-állapot (hiány-információ), a teremtés aktusát kikényszerítő (kiprovokáló), de azt nem véghez vivő, soha be nem teljesítő, öncélú és szüntelen másra és másságra való vágyakozás, az öncélú egyetemes sóvárgás negatív ősereje. A Lilith tehát az az indokolatlan, forma és cél nélküli negatív őserő, ami az Abszolútum egységét megbontja és a megbontott egység részeinek egy hányadát arra készteti, hogy kilépjen önmagából és káosszá változzék. A káosz viszont egyre nagyobbá válik és ez a káosz-okozó Lilith őserő, ami kiirthatatlan, hiszen abszolút erő, azzal
  • 10. fenyegeti az abszolút létet, hogy az egészet káosszá alakítja, hogy ez a sóvár kábulat, ez a homályos feszültség és zűrzavar, a pörgő szédület, a sötét örvénylés elnyeli az egész létet. (A Lilith fizikai - kozmikus megfelelője az a jelenség, amit az asztronómiában fekete lyuknak neveztek el.) Ezért és ez által, annak érdekében, hogy ne változzon káosszá a lét- mindenség, szükségessé válik egy olya folyamat, amely mindezt ellensúlyozza, a kaotikussá vált erőket különválasztja, meghatározza, és egymással újra kiegyenlíti és ez a folyamat a TEREMTÉS. Úgy is mondhatni tehát, hogy a Lilith az a negatív őserő, amely abszolútumból kikényszeríti Megváltást lehetővé tevő Teremtést. Mindaz tehát ami a teremtésben és a teremtés által történik, ami a Lilith által ki kényszerített létállapotokban: a teremtési folyamatokban, valamint a Teremtő és a Teremtés közötti kiegyenlítődésben - keletkezik, az a Lilith által megbontott egységet (harmóniát) hivatott helyreállítani. A Lilith provokálja ki tehát az Ádám Kádmont, az Abszolútum első ősideáját: a Teremtést kiváltó egyetemes és első szellemi ős-okot. A Teremtés, ami által az Abszolútum Teremtővé válik és a Lét, Teremtőre és Teremtésre bomlik, valójában azért történik, hogy ellensúlyozza az abszolútumban a Lilith által okozott vibrációkat és később a vibráció-csökkenést, az abszolút zavart (a káoszt) és abszolút feszültséget (a kauzális ősrobbanást). Mondhatni tehát, hogy az egész teremtés, az összes dimenzióival és létezési formáival, el egészen a Teremtés határállapotában létrejött anyagi - fizikai állapotig és természeti és létdimenzióig, a Lilith által okozott zavaroknak és feszültségeknek a kiegyenlítése - kiegyenlítődése érdekében jön létre. És amit ennél a résznél igen fontos megjegyezni: a fizikai állapot idea-megvalósulási formái között, ahol az őserők közötti konfrontációk egyértelműek és határozottak, ott tehát, ahol az összetévesztési lehetőségek a legkisebbek, a kiegyenlítődési lehetőségek a legnagyobbak. Azért mondják a misztikusok, hogy a földi élet a karma-törlesztési lehetőségek legjobb helye. Ezért szent a föld, ezért nem kellene az embernek az öncélú Lilith-játszmákat tovább folyatva és azokat felfokozva, a nagyobb élvezeti lehetőségek mesterséges létrehozása és az öncélú élvezet-okozó anyagok és termékek gyártási hajszája közben, a föld élővilágát és a természeti ökoszisztémákat összezavarni: beszennyezni olyan anyagokkal, amelyek nem természetes módon alakultak ki, nem természetes folyamatok következményeként jöttek létre. Minél inkább elvakulunk a természetellenes eszközök használata, táplálékok fogyasztása és létformák gyakorlása miatt, annál kevesebb a lehetőségünk a belső és külső kiegyenlítettségi állapot: a megváltódás, az egyetemes egybe- integrálódás elérésére. Mert minden misztikus és vallásos Isten- és embertan, minden teológiai, teozófiai, antropozófiai és erkölcsfilozófiai elmélet ellenére - az ember életének nincs végső soron más (metafizikailag követhető és értelmezhető) célja és értelme, mind az, hogy a szabad akarata, vagyis a személyi önállósága elnyerése után (a személyi tudatosodása után), az életfeladatai beteljesítése közben megszerezhető kiegyenlítődési képességei által, mentesítse önmagát (és környezetét) a Lilith által okozott zavart szellemi, lelki és testi
  • 11. állapotoktól. Vagyis az, hogy a saját személyében és környezetével kiegyenlítse az ő személye létesülését is szükségessé tevő, és így a személyében is hordozott Lilith jelegű késztetések által okozott lét-feszültségeket. Azt, hogy milyen életfeladatok felvállalása révén, milyen tudatosan vállalt személyi tapasztalatok árán jut el ahhoz a belátási készséghez - arany öntudathoz: bölcsességhez - amely segítségével önmagában (és környezetében) a Lilith okozta tudati és érzékelési - érzési zavarokat megszüntetheti és a belső feszültségeit kiegyenlítheti (és ezáltal a Lilith által ugyancsak állandóan zavart és felkavart külvilághoz való viszonyát, amennyiben ez rajta múlik: harmonizálhatja), részben kiolvashatjuk mindenkinek a személyi horoszkópja (asztrogramja) által megjelenített spirituális fejlődési sors-programból. Persze, csak amennyiben nem jóslásokra (könnyítési lehetőségekkel való áltatásra és ijesztgetésre) használjuk az asztrológia őstudományát. Minden horoszkópban van egy Lilith ugyanis, amelynek az asztrológiai helyzetéből és a bolygókkal alkotott fényszögeiből ki lehet olvasni azt, hogy az illető személyben hol van a kábulatra, az önámításra való hajlam elrejtve, vagyis az, hogy ki milyen jellegű és milyen színezetű koncepciók (eszmék és rögeszmék) szerint szédíti magát és vezeti félre a környezetét, anélkül, hogy azt ő, spirituális tudatosítás nélkül észrevenné. Szélsőségesen durva fényszögelés esetén, hogy milyen jellegű (színezetű) kauzális szédület, kábulat és esetleg feloldhatatlannak tűnő örvénylések forgatagában és fogságában vergődik a lelke, milyen, az anyai ági ősöktől öröklött mentális, érzelmi, vagy szexuális devianciák szerint álmodik és képzeleg önkéntelenül és öntudatlanul, vagy éppenséggel tudatosan. Az ember személyében a Lilith (a “személyes” Lilith tehát) az ős teremtés által elindított feszültség-oldási és kiegyenlítődési (“fejlődési”) folyamatokkal ellentétes, önkéntelen és öntudatlan “bűnbeesésre” serkentő, negatív (“ördögi”) erőként jelentkezik. Ez az izgatóan érdekes és mindig új, pikáns, vagy finom izgalmakat biztosító élményekre, a rafináltan finom és “édes, vagy a durva feszültségek” és kábulatok élményére és állapotára (pl. a csalás, az átverés állapotának a bódító izgalmára, vagy éppenséggel a megalázás lehetőségének -élményének a lelki izgalmára) serkentő önkéntelen és öntudatlan sóvárgás "ellenállhatatlanul kísértő" őserőnek a jelentkezése ez bennünk. Ez, az adottól eltérő más-élményre és másállapotra való sóvárgás megszámlálhatatlanul különböző formákban - különféle vágyakban - jelentkezik, a személyi struktúránk, illetve az anyai ági ősszülőktől örökölt személyi karmánk (megismerendő, kibontandó, feloldandó és meghaladandó negatív spirituális programok) függvényében. A személyi horoszkópban a Lilith arra utal, hogy az illető személy üknagyanyáig visszamenő anyai ági ősei milyen feszültség okozó, személyes (többnyire szexuális) sóvárgásokat szorítottak és rejtettek mélyen a tudatuk alá. Ezeknek a személyi tudattalan szférának (aurának) a mélyrétegeibe rejtett sóvárgásoknak és negatív (általában mélyen rejtetten agresszív) érzéseknek az indító oka többnyire szexuális jellegű, mivel az “édes izgalmat” jelentő másállapotot többnyire az ismert állapotoktól eltérő, az adott lehetőségeken kívüli, a szokásostól eltérő szexuális aktusok (élmények) közben éljük meg. A “más”, az érdekes, a “megrázó” és/vagy/ az
  • 12. “új” élményre - érzésre - állapotra való önkéntelen és öntudatlan (egyesek számára: csillapíthatatlan) sóvárgás elsődleges jelentkezési formája tehát a szexuális élményekhez kötődik, hiszen a más nemű személyekkel való (szexuális) egyesülés élménye az ami a természetes másságot jelentheti a számunkra. A vadul fényszögelt Lilith esetében fordul vissza ez a másra-való sóvárgás az azonos neműekkel való közösülésre való sóvárgásra, de ez már bonyolultabb és ritka helyzet. Egyesek nem annyira karmikus és genetikai beállítódásból, mint inkább lelki kényelemből, vagy anyagi érdekből választják ezt, az azonos nemhez való visszafordulás másságot, amit a liberális propaganda, politikai okokból kifolyólag természetesnek nevez. Jó, hogy ez is a Lilithez tartozik, de amennyiben ebbe bele bonyolódunk, elveszítjük a lényeg fonalát... A Lilith tehát a leginkább a szexuális aktus során létrejövő és átélhető “rendkívüli” szellemi, lelki és fizikai állapotok lehetőségeihez kapcsolódik (és mint ilyen, a szexuális perverzióknak ő az igazi ős-oka is), de ez nem azt jelenti, hogy a Lilith okozta sóvárgások csupán szexuális jellegűek. Ugyanezt a rendkívüli állapotot szomjazzák az agresszív személyek is, amikor provokatív viselkedésükkel, durva szavaikkal, igazi ok nélkül, de láthatóan “készakarva”, veszekedést, civakodást, verekedést, vagy lázadást provokálnak, vagy váltanak ki finom pszichológiai trükkök alkalmazásával a környezetükből. És persze, az alkohol, a nikotin vagy a kábítószerek által okozott rendkívüli (természet-ellenes) “másállapotok”-ra való sóvárgást is a Lilith okozza bennünk. Az antropológiának és a genetikának a XX század végéig és a XXI század elejéig közzé egyértelművé vált és az egész világon közzétett, illetve bárki érdeklődő számára elérhetővé vált felfedezései után, sem a kereszténység, sem az iszlám, vagy a zsidó teológia dogmatikus kreacionista állításaival, sem az antropozófusoknak az ember un. misztikus létesülésére vonatkozó fantáziadús elméleteivel, nincs amit kezdeni. A genetika tudományos-technikai műszereivel vizsgált és ellenőrzött antropológiai eredményei által is alátámasztott természettudományos fejlődéstan eredményeit és az etológia következtetéseit reálisaknak kell elfogadni. Ezt viszont, azzal a kitétellel és logikus fenntartással, hogy az egyetemes törvények természetének és működési mechanizmusának a beható megismerése - és személyes megtapasztalása után! -, a véletlenszerű genetikai mutációkban nem hiszünk, ahogy nem hiszünk azoknak a kozmikus (üstökös becsapódás), geológiai és klimatikus eseményeknek és környezeti változásoknak a véletlenszerűségében sem, amelyek a földi élőlények fejlődését kiváltó mutációkat eredményezik. Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen. De hát akkor mi az, ami a természettudomány által véletlenszerűnek ítélt eseményeket (katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltja? Nos, ezek, a földi lényekben (növényekben és állatokban) genetikai és az emberben lelki és szellemi mutációkat okozó fizikai - természeti események, nem egy külső, objektív Istennek az ily módon történő (akarati) beavatkozása folytán jönnek létre, hanem az egyetemes törvények (ebben az esetben a fejlődés, a kiegyenlítődés, a ritmus és a
  • 13. ciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következménye. Ha ezt megértettük, azt sem nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azok fizikai, vegytani és később, a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és visszahatásain) keresztül az Abszolút Ősszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az, aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményező eseményeket előidézve, lehetővé tette előbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendű, primitív életformáknak az egyre összetettebb (felsőbbrendű) strukturálódását majd e struktúráknak a reprodukcióját. Később, e struktúráknak az egymástól való elkülönülését és individualizálódását, majd a különálló struktúrák szaporodási képessége kialakulását, saját egyéni struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását. Így fejlesztette ki tehát az Abszolút Szellem lépésről lépésre évmilliárdok és évmilliók során át, kívülről a megfelelő körülményeket hozva létre, belülről az egyetemes mágia (a képzelőerő) erejével, majd az individuális tudat mágikus erejével és primitív, de hatékony intelligenciájával hatva, azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkező állatokat, amelyekből végül is az a “teológiai” képességekkel rendelkező (mágikus képzelőerő és az elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkező) lény, aki egyre inkább felölthette “az ő képét és hasonlatosságát”. Arról, hogy ez, az utóbbi metafizikai metafora mit is jelent a valóságban, részletesen írtam a betegségek szellemi okáról és az asztrológiai meghatározódásainkról, jellemzőinkről és a személyi horoszkópunkból kiolvasgató spirituális fejlődési programokról szóló tanulmányaimban. Ebben a kontextusban tehát, számomra legalábbis, logikus és racionálisan értelmezett az etológia azon következtetése is, miszerint az állatok viselkedésében, ösztönös késztetéseiben fellelhető az ember belső - spirituális! - természete bizonyos vonatkozásainak az okai és így, a magyarázatai is. Így pl. az egyesek által kiirtandó emberi tulajdonságnak ítélt féltékenység is. Ezért például, a harcos szemléletű misztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon is értelmes, hasznos tulajdonságnak és főképpen, spirituális szempontból nagyon is indokolt lelki képességnek! - találom. A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelő magyar kifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami valami, az egyén számára igen fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelőzni. Az ember esetében, ennek a félelemnek, addig, amíg ez az érzés egészséges és indokolt az egyetemes spirituális evolúció és kiegyenlítődés (megváltódás) szempontjából, két különböző oka van, annak függvényében, hogy nő nemű-e, vagy hím nemű-e a személy, aki a féltékenységet átéli. A nők esetében a dolog egyszerű és humanista - intellektuális logikával is könnyen megérthető: a nő mindig a család egységét és épségét és a családi fészket, az otthont, illetve az otthon területét, és persze a családja: utódai megélhetési lehetőségét félti jogosan, amikor a reális, vagy vélt vetélytárs megjelenik. A másik vonatkozása, illetve oka a féltékenységnek az, amikor az illető nő, vagy férfi, találkozik azzal az ellentétes nemű és a spirituális fejlődés útján elindult személlyel, aki által, akin keresztül neki megnyílik a lehetőség a páros és ezáltal a családos egységalkotásra, a közös egység és a kölcsönös áthatolás megvalósítására, vagyis az egymás fejlesztése és megváltása
  • 14. megvalósítására. De ezt a fontos lehetőséget, azt a karmikus provokáción alapuló életfeladat-megvalósítói perspektívát, egy másik, konkurenciának érzett, vagy képzelt ellentétes nemű személy veszélyezteti. Ebben a két esetben, tehát az egyetemes törvények és nem csak a konzervatív emberi erkölcsök szerint jogos és természetes a féltékenység. Más esetben nem, mivel mindössze az élvezet-féltésről, az öncélú boldogság-élményről való lemaradás lehetősége miatti félelemről, még szélsőségesebb és primitívebb megnyilvánulási formájában: egyszerű élvezeti irigységről (egoizmusról) lehet szó. A férfi féltékenysége és annak a metafizikai alapjának a megértése kissé összetettebb és a teljesség érdekében ajánlatosnak tartom “A nyolcadik törvény, avagy az evolúció törvénye” c. tanulmányom elolvasását is, amit az Utódok, szülők és szeretők az asztrológia tükrében című könyvemben lehet elolvasni, és a www.kozmaszilard.tvn.hu honlapomon a Megváltás törvényei címre kattintva lehet letölteni. A férfiak féltékenysége metafizikai alapjainak a megértése érdekében, előbb az általuk megtestesíteni hivatott Fény princípiumnak a teremtésben és az egyetemes kiegyenlítődésben betöltött funkcióját és az ebből eredő metafizikai funkcióját kell megértenünk, amely teljesen eltér és különbözik a másik nagy ősprincípium, a nők által megtestesített Szeretet funkciójától és természetétől. Miközben az Abszolútumból kiváló Feminin teremtési ősprincípium, a Szeretet egy az egyben, feltételek és rendszerezés nélkül, úgymond nyersen létrehívja és létre hozza az egyetemes ősszubsztanciát (az anyag spirituális elődjét) és azzal együtt az Abszolútumból kiárasztja az Abszolútum (mágikus - teremtő) energiáit, de ugyanakkor azt - épen a szeretet erejével: az egység törvénye erejével! - vissza is kapcsolja folytonosan a teremtést (és a teremtményeket) az Abszolútumhoz, addig az Abszolútum másik első teremtői megnyilvánulása: a Maszkulin ősprincípium, a Fény, nem tesz mást, mint átvilágítja és ez által, folytonosan provokálja a Szeretetet a teremtésre, értelmezi tehát a szeretetet és ez által fejlődésre serkenti a teremtést (annak folyamatait és jelenségeit), illetve a teremtményeket. Ezért például, attól függetlenül, hogy nő teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( az aritmetikai, matematikai és aritmológiai műveletek végzése mellett) az írás is jellegzetesen Fény-művelet (attól függetlenül, hogy értelmes-e, vagy értelmetlen, zavaros írásról van-e szó?), mivel elsősorban információ-áramoltató, információ közvetítő és értelmező célja van. És a Szeretethez mindössze annyi köze van, hogy az adott írás, a tisztázó, avagy zavaró - homályosító jellegével, hosszú távon és lényegében segíti-e az Egység, vagyis a Szeretet megvalósulását, vagy zavarosságával, ellenséges, hárító szellemiségével inkább hátráltatja, megakadályozza annak a létrejöttét, illetve - a félrevezető, hamis információ áramoltatás esetében: az ámítás, áltatás és félrevezetés esetében, hamis egység megvalósítást eredményezi. Így válhat az emberi Szeretetből, a hamis fénnyel való átvilágítás következtében, a hamis fény közreműködésével gyűlölet és harag. És ez mindössze a hamis információ, a hamis fény, vagyis a hamis, vagy zavaros átvilágítások: értelmezések (alapműveletek) hatására! Ezért, amiként az alkímia mondja,
  • 15. nem szabad, illetve nem ajánlatos az alapelemeket összekeverni egymással. (“Az elemek csak egymástól jól elkülönítve és a maguk individuális jellegében jól meghatározva és megnevezve egyesíthetők.” - Lásd: Hamvas Béla Tabula Smaragdina c. könyvének az alkímiáról szóló kisesszéjében: A separatio művelete leírását.) Az ősi (metafizikai) Szeretet tehát a minőségi feltételek és a rendezés, az elemzés, az értelmezés nélküli, feltartóztathatatlan (mágikus erejű) kiáradás és visszakapcsolás ősereje bennünk és az egész teremtésben (a létben) és egyben az egész teremtést létrehívó és egyben - egységen tartó ősszubsztancia is. Eközben a maszkulin ősprincípium: a Fény, a Szeretet ősszubsztanciáját provokáló - megtermékenyítő és azt határolt és egymástól különböző létegységekben - ideastruktúrákban, különválasztó, a szeretetet különálló lét- struktúrákba differenciáló (megkülönböztető, elkülönítő), “diverzifikáló” (sokszerűsítő és ezáltal újabb és újabb létformák létrejöttét serkentő) megtermékenyítő ős-erő. Ő a teremtést és a teremtmények sokszerűségét és egyre összetettebb (magasabb rendű) struktúrákba való rendeződését, valamint azoknak az egyre felsőbb rendű létegységekbe való rendeződését biztosítja. Mondhatni tehát, hogy a Fény ereje által változik a Szeretet entropikus ősi állapota többszerű és többértelmű, de jól és egyre jobban rendezett (strukturált) negentropikus állapotokká. A Szeretet tehát a teremtés és a fejlődés szubsztancaiális alapja (ősi kiáradó - kiárasztó ereje és ősszubsztanciája). Eközben a Fény viszont a teremtés és a fejlődés “motorja”: kiváltója, mozgatója és értelmezője. Az előbbi a Szeretet-bölcsesség (Szophia), a megtermékenyülés őshatalma, a második a Tapasztalati Ismeret, a megtermékenyítő őshatalom. Kell vigyázni, mert e nélkül, a lét gyökerében történő teremtési jelenségek és folyamatok megkülönböztetése és meghatározása nélkül, mindig nagy a zavarok keletkeznek a szellemtudományok területén és végső soron minden más zavar ehhez, az első megkülönböztetés hiányához vezethető vissza. Ezért, a valódi egység helyett folytonosan a hamis egység valósul meg az életünkben (sorsunkban) és a végül személyiségünkben is, aminek következtében a civilizációban ma semmi és senki nincs a rendeltetés szerinti helyén. És akkor csodálkozunk, hogy értelmi és érdemi kommunikáció helyett miért van annyi drámai konfliktus és magány, hogy az igazi szeretet helyett miért van pragmatizmussal vegyített érzelgősség, és végső soron a sima ügyintézést szolgáló udvariasság és társadalmi etika mögött, a mai ember tudattalanjának a legmélyebb rétegeibe rétrejtett nagy mennyiségű gyűlölet? (Az ugyanis, hogy a mai orvostudomány fejlettségi szintje mellett miért van még mindig annyi - sőt: egyre több! - beteg ember, nem csupán annak köszönhető, hogy rosszul táplálkozunk, illetve, hogy táplálékainkból egyre inkább kivesznek az egészségfenntartásához szükséges természetes - természeti - alapanyagok, hanem annak is, hogy a civilizált ember tudattalanjában ott vannak ezek a társadalmi - közösségi etikai szabályok betartási mechanizmusa - feltételes reflexrendszere - alá jól lepréselt, csendes neheztelések és finom gyűlölködések halmazából keletkező negatív energiák.)
  • 16. Bár azáltal, hogy a Szeretetet átvilágítja, a Fény a legalapvetőbb rendeltetését és funkcióját látja el, mégis, a természetben a Fénynek a Szeretetre gyakorolt hatása: benyomása, benyomulása felborítja, felzaklatja Szeretet nyugalmát. Az átvilágításhoz ugyanis szükséges a Fény minél teljesebb behatolása a Szeretetbe, a lassú, finom áramlásként növekvő spirituális, mentális, pszichikus és anyagi ősszubsztanciájába, ami nem minden esetben és nem mindig kellemes. Sőt: a természetben bőven is van rá példa, hogy majdhogynem szenvedést okozóan (pszichés szenvedést mindenképpen) fájdalmas a Maszkulin princípiumnak a feminin princípiumba való behatolása, benyomulása: a szeretet-egységek átvilágítása, értelmezése, megtermékenyítése. Erre a legjobb példa a szüzesség természetes úton történő, kissé fájdalmas és kellemetlen elvétele - elvesztése. De a bármennyire is fájdalmas lett légyen egy fénybehatolással (néha a megállapodott szeretet-helyzeteket, állapotokat feltörő, felkavaró kellemetlen behatolással) járó átvilágítás, ha szükséges a megtermékenyítés (Lásd: a harmadik egyetemes törvényt, a szükség és a bőség, illetve e kiegyenlítődés törvényét.), a fény-behatolásnak, illetve a benyomásnak - benyomulásnak meg kell történnie. "... És ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.”, szoktuk idézni gyakran, csak az a baj, hogy a Jin jellegű misztikus fantazmagóriák és a Jan jellegű absztrakt spekulációk: az öncélú és elvont (talaj nélküli) gondolati, filozófiai rendszerek, nem azonosak a metafizikai realitással! Az ember által meg nem zavart állatfajoknál ezek a fájdalmat, illetve ellenállást, elhárítást keltő fénybehatolási folyamatok és az ellenállási reakciók, a maszkulin princípium képviselői által végülis legyőzött behatolás-elhárítási kísérletek, még egyértelműek. Ezért, ha a szellemi törvények síkján rendet akarunk teremteni az életünkben, sokkal célravezetőbb hinni az antropológiának, mint a kreacionista elveket valló vallásos teológiáknak, vagy az ember létrejöttét misztikus ködökbe burkoló, Rudolf Steineri antropozófiának. A genetika és az antropológiai genetika eddigi felfedezéseinek a tükrében ma már igen nagy fokú naivitás szükséges ahhoz, hogy ezeket a misztikus elméleteket elhiggyük, és ne lássuk be azt, hogy az ember igenis közös ősökre tekint vissza a majmokkal. De peresze, nem véletlenszerű események és ez eseményeket követő genetikai mutációk közben vált a rokonainál intelligensebbé, mint ahogy azok az események se voltak véletlenszerűek, amelyek a többi faj kifejlődéséhez vezettek, hanem mindez az egyetemes törvények és főként a spirituális fejlődés törvényének a következménye. Saját természetünkből (un. ösztöni késztetéseinkből) sokat megérthetünk, ha megvizsgáljuk azt, hogy miként működik a féltékenység őscsirája, azoknál a fajoknál, amelyek az emberi spirituális és genetikai struktúra kialakulásának az előzményeit az élet-ösztöneikben hordozzák. A más fajoktól jól differenciált, azonos fajon belüli, legintelligensebb és legerősebb hímek, vagyis a legmagasabb rendű spirituális struktúrával rendelkező hímek - a legerősebbek, leg jobb kondícióban levőek, a legerősebb szexuális ösztönökkel és a legjobb ösztönös megkülönböztetési képességekkel bíró hím egyedek - termékenyítik meg általában a Szeretetnek a fajon belüli megtestesítőit: a nőstényeket. Minél erősebb és sokszerűbb - minél felsőbbrendű - a spirituális struktúrának megfelelő egészsége és ereje
  • 17. van egy hímnek, annál több nősténynek és azok kicsinyeinek viseli a gondját (vezeti a csapatot) és annál több nőstényt termékenyít meg. Persze, vannak ettől eltérő “szokások” is az állatvilágban, mint pl. a monogámia, vagy a nőstény állatok által vezetett csapatok, ahol a vezér nőstények által “rendezett és gondozott” csapattól függetlenül élő szabadon csatangoló (szabad tapasztalatokat szerző) hím, vagy különböző hímek mindössze a párzás - a megtermékenyítés - időszakában jelennek meg, illetve csak ezt az időszakot töltik a csapat - falka - “társadalmában”. Minket viszont most a nagy általános természeti rend érdekel, az általános természeti modell, mivel a természeti folyamatok és törvények egy - az egyben leképezik és a fizikai - természeti világ határállapotában megtestesítik a spirituális teremtési folyamatokat és az egyetemes törvényeket. Ugyanakkor a nagy általános természeti modell mellett, amelyben a hím arra törekszik, hogy minél több nőstényt megtermékenyítsen, vagyis, hogy a többi hímmel szemben erősebb spirituális struktúráját, az annak megfelelő genetikai kódrendszerrel minél több utódnak átadja, létezik a hímek eme egyedi megtermékenyítési (és kisajátítási!) törekvésével szembeni ellentétes törekvés is! A nőstény állatokban, akárcsak a nőkben, az ösztönök szintjén, éppen olyan erős az a késztetés, hogy minél több féle spirituális modellt megtestesítő genetikai kódrendszert magába fogadva, biztosítsák a lét és a teremtés sokszerűségét. De minket most, a megváltási logikát, ha leszűkítetten is, de jobban tükröző, monogámiában (párban) élő állatok érdekelnek, mivel az ember, spirituális rendeltetése szerint, monogám lény. És ez még akkor is igaz, ha éppen a fejlődés - a differenciálódás (különböződés) és a diverszifikáció (sokszerűség) fenntartása érdekében, a bigámiára és a poligámiára is igen hajlamos. Spirituális fejlődés szempontjából ugyanis, egy bizonyos öntudati állapot (színvonal) elérése után, mindenképp a monogámia kell, hogy jellemző legyen ránk, mivel páros egységet alkotni a lét összes dimenziója szintjén, csak egyetlen ellentétes nemű személlyel vagyunk képesek, hiszen egyszerre nem harmonizálódhatunk (képtelenek vagyunk egyszerre harmonizálódni) az összes dimenziók szintjén több, ellentétes nemű személlyel, mivel a kiegyenlítődés személyes aktus! Ezért a fejlett öntudattal (egyetemes én-tudattal) rendelkező személy számára már lelki és szellemi zavart okozó bonyodalmakat, és harmónia-gátló tényezőket, hordoz magában a bigámia, vagy a poligámia, annak ellenére, hogy éppen a Lilith hatására, tudatos-titokban, vagy öntudatlanul erre sóvárog mindenki, de persze egyoldalúan, vagyis úgy, hogy egyedül ő éljen poligámiában, vagy legalább egy kis bigámiában, de a kiválasztott párja semmiképpen nem. Hiszen éppen a kiegyenlítődési képességeinek a kifejlődését akadályozza az emberben rejlő szexuális másságra sóvárgások kielégítése, vagyis azt, aminek az elérése és megvalósítása érdekében született, ami az ő élete célja és rendeltetése. Sajnos, ebben a törekvésében a tudósok egyáltalán nem segítik, mivel nem tudván a Lilithről, azt állítják és hirdetik, hogy a másságra valós sóvárgás, a mindig más ellentétes nemű partnerrel való szexuális közösülésre való vágyakozás jogos és természetes, nem más, mint az állati létből hozott poligámiára való természetes hajlam következménye. És ezt akkor, amikor a tudomány mutatta ki éppen, hogy nem minden állatfajra jellemző a poligámia! Az ember
  • 18. viszont igen rég óta kinőtte magát az állati létből és éppen azért, hogy személyesen, vagyis egyetlen egy más nemű személlyel valósítsa meg az egységes egészet: a Jin és a Jang egységét, a tökéletes kiegyenlítettséget tehát. Az ő esetében az adottól eltérő élményekre - állapotokra való sóvárgás legközelebbi tárgya a rajta kívüli, más nemű élőlényekkel, illetve személyekkel való “közösülésnek” a titokzatos élményére való vágyakozás öncélú és az egyén spirituális fejlődése irányával ellentétes. És még az sem lenne annyira zavaró, hogy erről a harmonikus állapotba kerülésnek (az egészségnek és a boldogságnak) az élményéről lemond időnként, mivel ez által még jót is tehet a természeti sokszerűség fenntartásának, amennyiben ez az alkalmankénti szexuális közösülés “más” nemű személyekkel történik, ezért olykor néha még bizonyos kiegyenlítődési és harmónia-állapot is létrejöhet a “közös és titokzatos” élmények közben, vagyis a feszültségek feloldódása közben. De, pontosan azért mert a Lilith az öncélú másságra való sóvárgások ősereje, az ember “nem elégszik meg” a természetes kiegyenlítődéssel és az így elért időszakos természeti harmónia-élménnyel, és bel sodródik a másságra-sóvárgás örvényébe, és a Lilith ereje máris tovább hajtja az újabb és “rend-kívüli” (szexuális - szerelmi) élmények szerzése irányába. A Lilith okozta vég nélküli sóvárgások kiélésének a lehetetlensége, illetve a csillapíthatatlan szomjúság okának tudatosítása (azoknak a szellemi “dekonspirálása”) által létrehozható feloldások elmaradása miatt, és a tisztázatlan párkapcsolati viszonyok és zavaros pszichikai körülmények melegágyában jelennek meg a perverziók csirái is. Mert a tudatossággal végrehajtott, természeti kiegyenlítődés helyébe lépő elfojtott szexuális vágyak, csillapíthatatlan és elfojthatatlan vágyak formájában jelentkeznek majd az utódokban! Minél erkölcsösebb életet akar folytatni és minél szemérmesebb magatartást tanúsít egy szenvedélyes és “teljesíthetetlen” vágyaktól hajtott, szenvedélyes lelkű és gazdag szexuális fantáziával rendelkező jövendő kismama a magzat foganást megelőző időszakban, annál biztosabb, hogy a biológiailag még meg sem fogant, de a megfoganni kész gyermeke, felnőtt korában jobb esetben csapongó, szexuális kalandor életet fog (azt lesz kénytelen!) folytatni a karmikus anyai öröksége folytán. Rosszabb esetben, a rendkívüli szexuális élményekre való sóvárgása szexuális perverziókra való hajlamokban is testet ölthet. Ezért a személyi horoszkópban például, a Lilith általában az anya, vagy az ősanyák által elfojtott természeti szexuális kiegyenlítődési vágyakkal ellentétes törekvéseket, önkéntelen ambíciókat jelöl. A legtöbb esetben a természeti Vénuszi vágyakkal ellentétes és zavaros sóvárgásokat, illetve azokkal ellentétes komplexusokat: önmutogatási komplexus (exhibicionizmus), öncélú, kielégíthetetlen csábítási komplexus, szemérmeskedési - erényességi komplexus, a partner fölötti szexuális hatalom-gyakorlási mánia (vagy éppenséggel az egyszerű hatalmi mánia), a különböző impotenciához és frigiditáshoz vezető, illetve az orgazmus-készség elmaradását előidéző pszichés blokációkat. Ilyenek még a hideg, érzelmek nélküli kéjelgési vágyak, a megtermékenyüléstől való irracionális félelem. A Lilith által okozott csillapíthatatlan szexuális étvágy, aminek a kielégítésével ideig - óráig egy - egy különösebb szexuális képességekkel és vonzerővel rendelkező partner magához tud kötni egy - egy a Lilith
  • 19. rendkívüli befolyása alá került személyt, nem kell összetévesztenünk a szerelmi érzésekkel. E miatt az összetévesztés miatt, utólag nagyon sokan csalódnak, akik úgy képzelik, hogy a szexuális partnerük “rendkívüli” szenvedélyességét és az általuk okozott orgazmus miatti öröm - megnyilvánulásait, mind az odaadó szerelem jeleit könyvelhetik el. A Lilith mindig a Vénusz által megtestesített határozott, egészséges (egész-ségre, egészségülésre, kiegyenlítődésre törekvő) természetes szexuális vágyak megnyilvánulása alatt megbúvó zavaros vágyakozást, illetve vonzóan-taszító érzést jelöl valami új és ismeretlen szexuális élménnyel szemben. Olyan ismeretlen rendkívüli élményekkel szembeni borzongást, ami megváltoztathat, illetve összezavarhat az ember természetében és az ember életében - sorsában minden pozitív értelmet, egészséget és általános harmónia - törekvést. Ez az őserő, végső soron a már kis gyermekkorunkban jelentkezhet, és egyesek számára már a kamaszkor során észveszejtően felerősödő, ködös és homályos (irracionális), kéjesen borzongató szexuális fantazmagóriák és az öntudatlan szexuális vágy-állapotok utáni izgatott sóvárgások ősi oka bennünk. Ez “az édes izgalomra”, az ismeretlen kéjre való sóvár vágyakozás. Ez, a “minden jónak (stabilnak, világos és egyértelmű érzésnek, állapotnak, helyzetnek) az elrontó” oka. A Lilith által létrehozott, általában csak a bizsergető másállapot izgalmáért való zavaros és határozatlan szexuális sóvárgást nem kell összetévesztenünk a Vénuszi őserő által megtestesített, a konkrét személyekhez kapcsolódó, egészséges szexuális - szerelmi harmónia - törekvésekkel és a Lilith által okozott “hasadt állapot” helyreállítására irányuló, szintén önkéntelen, a szerelmi és szexuális kiegyenlítődésen keresztül elérhető, természetes harmónia- vággyal. A kettő nem csak hogy nem ugyanaz, hanem ellentétes is egymással, ezért pontosan az egészséges párkapcsolat zavartalansága és az általános lelki-szellemi zavartalanság megértése és megőrzése miatt döntő fontossággal bír a két különböző irányba ható, de látszatra azonos érzéseket keltő erő belső és tudatos megkülönböztetése. Igazából e két ellentétes “ösztönös” késztetés összetévesztése az igazi oka, nem csak minden “szerelmi csalódásnak”, párkapcsolati krízisnek és az általános szerelmi - szexuális kielégületlenségnek, a szerelmi “boldogtalanságnak”, hanem ez az összetévesztés az igazi - spirituális oka, a nemi betegségeknek is, egészen az AIDS-ig elmenően. A Vénusz a Lilith által kiprovokált abszolút teremtési aktus során keletkező négy ősi alapelem harmonikus kiegyenlítődésre való törekvésének az őserejét testesíti meg és azáltal válik a (harmonikus) szerelem és a szexualitás erejévé, hogy a négy őselem közül kettő maszkulin jellegű (a tűz és a levegő) és kettő feminin jellegű (a víz és a föld elemek). A Vénuszi szexualitás, illetve a Vénuszi szexuális törekvések tehát az őselemek harmonikus egyesülésére való törekvésének a következménye, miközben a Lilith ereje az egység állapot (abszolútum) megbontására és a hamis kiegyenlítődés irányába hat. Ezért például teljesen hibás a nemi betegségeknek a “Venerikus” betegségek gyűjtő nevén való szerepletetése, mert nem a Vénusz hatása következtében jönnek létre, hanem a Lilith erős hatásának, illetve a Lilith hatása alatt túlzásba vitt, pusztán testi (ezért hamis és öncélú)
  • 20. kiegyenlítődési hajszának, a harmónia-ellenes és nyugalom helyett mindössze újabb izgalmat okozó, élvezethajhászás következtében. Azok a személyek, akiknek a horoszkópjában a Lilith valamelyik tűz- vagy vízjegybe esik, vagy ha az I. és a X. házba, de akkor is, ha együtt áll a Nappal, a Vénusszal, vagy a Marssal, a szokásostól eltérő szexuális vonzerőt gyakorolnak a másik nem tagjaira. Amennyiben ezt korán észreveszik, öncélúan visszaélnek ezzel a rendkívüli szexuális vonzerejükkel és azoknak a hozzuk hasonlatos karmával rendelkező, ellentétes nemű személyek manipulálására, a csábításra: szexuális uralásra és kihasználására fordítják akiket ez a negatív misztikus csáberő erősen vonz. De ez által, a "vissza-élés" által, nagyon könnyen ők is egy életre a rabjává (szex-mániássá) válnak az öncélú másságra való vágyakozásaiknak, ahelyett, hogy megszabadulnának azoktól. Vagyis ahelyett, hogy az illető konstelláció által megtestesített spirituális erőtérrel, vagy a Lilitjükkel együtt álló bolygó által megtestesített őserővel való harmóniába kerülési képességekké változtatnák a zavaros és együgyű szenvedélyüket. Például az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bűbájos magnetikus vonzerőt, öntudatlanul és önkéntelenül, a személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annak ellenére ható csáberőt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerű, ami akkor veszélyes a “tulajdonosra” nézve, ha nincsenek igazi emberi - spirituális értékei, illetve, ha nincs tisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. A szülött számára korai kamasz korától idősebb koráig a legnehezebb probléma az önkéntelen és rejtett sóvárgások formájában jelentkező szexualitás lesz, mivel ezzel a számára is rejtett, rendkívüli szexuális vonzerőben, önkéntelen csábító erőben) jelentkező tulajdonságával ha akaratlanul is, de folytonosan .provokálja a külvilágot, különösen az ellentétes nemű személyeket. A Lilithnek ez a pozíciója arra utal, hogy a szülött a rejtett személyiségtudatát kell kifejlesztenie és tudattalan lelki tartalmait kell a felszínre hozva megismernie. Fel kell oldania belső ellentmondásait a rejtett, gátlások alá szorított, vagy egyesek számára - akik szintén ilyen jellegű problémákkal - küszködnek, botrányosnak ítélt szexualitásának a nyílt, tudatos és spirituálisan ellenőrzött megélése által. Élete első felében, fél és szorong saját szexuális vágyaitól, ösztöneitől, ilyen jellegű képzelgéseitől, valamint saját erotikus késztetéseitől, reflexeitől, elfojtván azokat, vagy menekül az olyan "romantikus" és nyílt helyzetektől, ahol ezek a vágyak felszínre törhetnének, esetleg szabadon megnyilvánulhatnának. De ugyanúgy lehetséges, hogy önkéntelenül állandóan csak ezzel foglalkozik, vagyis, többnyire ilyen jellegű gondolatok és képzelgések foglalkoztatják, innen indul ki és ide tér vissza minden életkérdésben. Ez részben a fentiekben leírtak miatt van és részben azért, mert az olyan ellentétes nemű személyek, akik abban a jegyben (azonos) születtek, vagy akik ellentétes jegyben születtek, mint ahol neki a Lilithje áll, valamint azok is, akik az ő Ascendensével azonos, vagy ellentétes jegyben születtek, vagy az ő Ascendensével (és Lilithjével) ellentétes jegyben álló Sárkányfarokkal, vagy Ascendenssel rendelkező személyek, ellenállhatatlanul vonzódnak hozzá és a legtöbb esetben ellenállhatatlan vonzerőt
  • 21. gyakorolnak reá és ugyanakkor azok is önkéntelenül sóvárognak arra, hogy azonnali szexuális kapcsolatba kerüljenek vele, esetleg még annak ellenére is, hogy a szülött emberi, vagy spirituális szempontból nem értékeli őket és nem tekinti azokat potenciális partnerének (lehetséges méltó társnak). Másik vetülete a Lilith e provokáló házhelyzetének az, hogy a személy önkéntelenül, vagy tudatosan, de állandóan csábítja az ellentétes nemű személyeket és minden cselekedete, gesztusa, esetleg még szavai is alá vannak vetve ennek az öncélú csábítási (szereplési, figyelem felvonási) késztetésnek. Ezt egyes személyek "készpénznek" veszik és szélsőséges esetekben a botrányig, vagy a nemi erőszakoskodásig is elmenő kellemetlen helyzetekbe hozhatják a szülöttet. Az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bűbájos magnetikus vonzerőt, öntudatlanul és önkéntelenül, a személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annak ellenére ható csáberőt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerű, ami akkor veszélyes a "tulajdonosra" nézve, ha nincsenek igazi emberi- spirituális értékei, illetve, ha nincs tisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. Ez a külvilágra gyakorolt vonzerő ugyanis olyan érdemtelen szerelmi-szexuális sikerekhez juttatja a "tulajdonost", amelyek azt a benyomást, azt a látszatot keltik számára, minthogyha ő ténylegesen annyira különösen értékes személy, "jó ember", lenne, amiért hozzá annyian vonzódnak, őt "annyian szeretik". Holott mindössze csak irracionálisan - minden racionális, vagy érzelmi indíték nélkül, szexuális kapcsolatba akarnak kerülni vele, a szerelem és a szexuális kaland örvényében szeretnének vele együtt szédülni, kábulni, szórakozni - szétszóródni, saját magukról - felelősségeikről és kötődéseikről - megfeledkezni. De mindez csak a jele annak, hogy a Lilith az I. házban van és „a hatása működik". Az igazi probléma az - habár az előbbi hatásának is nagyon sokan lépre mennek és becsapódnak (huzamosan ámítják magukat az ő "különleges" lényük értékes mivoltának tévképzetével, ami nehezíti és gátolja az újjászületésre való hajlandóság létrejöttét és felszínre kerülését) -, hogy az illető személynek a külvilággal való kapcsolata folyamatosan zavart - zavaros, homályos, félreértett (személyét, alaptermészetét és szándékait félre értik) és félre értékelt olyan értelemben, hogy mikor alulértékelt, mikor felülértékelt, vagyis, hogy sem a külvilág nem igazodik el ab ovo helyesen az illető személyen, sem a személy nem képes helyesen eligazodni a külvilágban és ezáltal saját magában. Ugyanis, a hatás - visszahatás törvénye alapján, a külvilág "elemei" (a modern ember esetében pl. az utcai járókelők, a bolti eladók, a hivatalnokok, a vonatkalauzok, más körülmények között vele szembekerülő személyek, de a távolabbi ismerősök is, stb.) minduntalanúl hamis információkat tükröznek vissza számára, hamisan tükrözik őt. És mindez azért van, mert az anyai ági ősök, főként a nagymama, vagy az üknagyanya, de lehetséges, hogy az anya is, valamiféle kábulatban - önértékelési zavarban (saját személyükre vonatkozóan hamis benyomásban) éltek és most az illető személynek - és ez a legfontosabb! - az az első rendű feladata, hogy a (saját személyére vonatkozó) éberségét
  • 22. maximálisra növelje - művelje, illetve az, hogy megtanuljon helyesen olvasni (és saját személyét imigyen felmérni - megismerni) a külvilág szimbolikus jelzéseiből. Ez utóbbi helyett választják sajnos az érzékenyebb személyek, olyankor, amikor a sok hamis tükröződésből elegük van, jobb híján, az alkoholt, vagy a kábítószert mivel nincs olyan megbízható és használható információs-rendszer (pl. az asztrológia) a birtokukban, amely segíthetne a külvilág jelzéseinek a helyes értelmezésében. Amennyiben tudatosítja ezt a problémáját és megérti azt, hogy (azon túl, hogy mindez az ő édesanyjának a szülött fogantatása előtti szellemi tevékenységéből, rejtett vágyakozásából származott az ő természetébe, ösztönös tulajdonságaiba), e problémás alaphelyzet által, neki, a szülöttnek kell megismernie valamit, ami a szexualitás rejtett motivációival kapcsolatos, feloldhatja és meghaladhatja ezt, a sok esetben szorongásos félelmeket, kellemetlen, vagy drámai élethelyzeteket, vagy saját emberi természetének az elutasítását megvetését is okozó mentális (karmikus) programot. Életfeladata, hogy a tudatosítás és a nyílt felvállalás segítségével gazdagabbá tegye személyiségét és probléma okozó hatásait feloldja, anélkül, hogy a környezetét (vagy esetleg az édesanyját) okolja a személyes, Lilith nevű abszolút erő által okozott konfliktusai, kényelmetlen helyzetei miatt. Sokan, nem akarnak a saját Lilithjük természetéről tudomást szerezni és nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy az életük párjában is pont olyan mértékben és épp annyira természetesen, tehát a teremtés ősi okától fogva, jogosan van jelen ez a más személyekkel való szexuális kapcsolatra való vágyakozásban jelentkező ős-sóvárgás mint őbennük. Félünk egymásnak ettől a sötét, mindig homályban maradó, kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen lényétől és vagy ignoráljuk, vagy megpróbáljuk eltaposni. A legtöbb férfi, ezt a problémát úgy véli elintézni, hogy miközben olyan nőt szeretne élettársul kapni, akiben nincsenek efféle “szajha - hajlamok”, nem csak hogy felmenti magát, de természetesnek is veszi, hogy neki nagyon sokszor “máson jár az esze és a keze”. Sem a Lilith hatásától való ösztönös félelem, sem a Lilith-nek a dogmatikus erkölcsi uralása, de az ignorálása sem vezethet párkapcsolati harmóniához, mert minden uralási, ellenőrzési - vagy elfojtási kísérlet, csakúgy mint a nem számolás a Lilith-nek a társunk személyében való jelenlétével, féltékenységhez, a meghittség és a derű elvesztéséhez, majd a kapcsolat lelki-szellemi felmorzsolódásához vezet. E probléma feloldásában nem segít csak a teljes nyitottság és a teljes őszinteség, valamint annak az elfogadása, hogy a párunknak is normálisan a természetéhez tartozik a más, ellentétes nemű személyekkel való, önkéntelen szexuális közösülési vágya. Hiszen nem létezik Lilith nélküli horoszkóp! Ha ezt sikerült elfogadni és az adott feszültségeket néven nevezni, vagyis a különféle rejtett, titkolt és szégyellt szexuális vágyak természetét a személyi képletben álló Lilith helyzetének a vizsgálatával megnevezni, már csak az marad hátra, hogy eldöntsük: a folytonos zavartságot, a személyi szétszóródást, a határozatlan sokszerűséget és az ezzel járó kábult életet válasszuk-e, vagy a választott párunkkal történő egységesülést és kiegyenlítődést?
  • 23. Ez, az önmagunknak és az egymásnak feltett kérdésre adandó őszinte válaszunk fogja meghatározni a kapcsolatunk természetét, minőségét és kimenetelét. Ajánlatos nem sietni ezzel az életbe vágó válasszal annak érdekében, hogy az minél őszintébb és határozottabb lehessen. A kérdésnek az elköteleződés szerinti megválaszolása esetében is, hosszú évekig tart, amíg egy különösen aktív Lilith esetében, a kivédhetetlen és elfojthatatlan sóvárgás nem zavarja már a lelki világunkat és az élettársi (házastársi) szexuális viszonyunkat. A pszichológia figyelmeztet arra, hogy a zavaros: homályos és tisztázatlan (vigyázat: nem a tisztátalan!) vágyaim és a zaklatott lelki állapotaim (ambícióim miatt is feszült és félelmeim miatt is szorongásos) által befolyásolt, akaratomtól függetlenül működő képzeletemmel olyan eseményeket és helyzeteket is beidézek az életembe, amelyeket nem szívesen viselek! Ezért arra kell törekednem, hogy a személyi horoszkópom segítségével jól megnevezve és meghatározva a bennem levő, önkéntelen hamis információ-áramoltatási késztetéseket, azokat leleplezve semlegesítsem (feloldjam és megelőzzem negatív hatásaikat). Hihetetlenül nagy ereje van ennek a természeti világot és a mi képzeletünket is működtető egyetemes sóvárgásnak. Ezt az ősi hiány- információ állapotot, az ős-szomjúságot, egyes nyugati gondolkozók és keleti misztikusok összetévesztik magával az Ősi létforrással: az abszolútummal és azt állítják, hogy Isten az abszolút Semmi. Azt, hogy Isten maga a Meghatározhatatlan Semmi, annyira komolyan vették még Pascal idején, hogy amikor a tudósok a légüres tér létrehozásával kezdtek foglalkozni és azzal kísérleteket végezni, a Klérus tiltakozott e szentségtörő eljárások ellen, azt állítván, hogy ez magának az Istennek a megbecstelenítése. Nem tudták ugyanis, hogy a légmentesített tér még nem egyenlő állapot a semmi állapotával, ami egyébként sem létezik sem a fizikai valóságban, sem a metafizikai realitásban. Annak függvényében, hogy a Lilith milyen napjegyben és milyen horoszkópházban van és hogy milyen fényszögeket kap a bolygóktól, olyan, egyesek által a tudattalan mélyére süllyesztett, mások által “botrányosan” felvállalt, szexuális tulajdonságokra és öncélú és homályos élvezet-vágyakra következtethetünk, amelyek bizonyos esetekben jóval meghaladják a normális és a természetesség határait. De ez a legkevesebb információ, amivel egy asztrológus a Lilith vizsgálatával segítséget nyújthat pl. egy fiatal házaspárnak, hiszen a szélsőséges és a rendkívüli esetek csak a jéghegynek a csúcsát képezik. Az ilyen csapongó természetű személyek, akiket “a vérük hajt” bele mindenfajta furcsa élethelyzetbe és szélsőséges élményszerzési lehetőségbe, nem is fordulnak asztrológushoz, mivel a tudatosság nélkül megélt, zavaros és riasztó tapasztalataik, illetve a természettudomány által normálisnak nevezett deviáns természetük észlelésekor, az a tévképzetük erősödik inkább, hogy ők képtelenek a pozitív szexuális mentalitás- változtatásra, sőt: a liberális homoszexuális ideológia szerint nem is kell a szélsőséges Lilith-karmájuk által befolyásolt természetüket megváltoztatni. De, amint említettem már, az ilyen személyek nem is keresik a spirituális kiegyenlítődési lehetőségeket és inkább a jósolgató asztrológusokat keresik fel mint a kauzális asztrológia művelőit.
  • 24. A gyakorlatban tehát, ritkán találkozunk kirívóan szélsőséges esetekkel és a legtöbb esetben olyan tudattalan szexuális vágyak és problémák kerülnek felszínre és kapják meg igazi nevüket, amelyeknek a fel nem fedése és nem tudatosítása menthetetlenül a párkapcsolat megromlásához és a megfelelő szexuális - pszichikai problémák elvastagodásához, megkérgesedéséhez vezetnek, minden gyógyszeres terápia ellenére. Az én esetemben, például egy kívülálló sem sejtené, hogy a szép és fiatal feleségem mellett, akivel az én igényeimet teljes mértékben kielégítő szexuális viszonyt folytatok, minden meglátott szép és vonzó nőt (és e tekintetben nálam a skála igen széles!), azonnal és igen intenzíven megkívánok. És tényleg, én Horoszkópomban a Lilith, a Mérlegben és a közvetlen tapasztalatszerzési lehetőségek életterületén (horoszkópházban) áll. Ráadásul mindezt tetőzi egy, a Lilith - Mars együttállásból kiolvasható Janisági komplexusnak nevezett késztetés, ami miatt régebb minden nőnek, akivel csak dolgom akadt, önkéntelenül be akartam bizonyítani, vagy legalább sugallni kívántam, hogy "minden ellentmondó látszat ellenére", én vagyok a világ legértékesebb férfi példánya. El lehet képzelni, hogy egy nő esetében, micsoda rejtett, de néha elszabaduló és a polgári erkölcs alapján “elitélendő” szexuális viselkedési formákat - és persze egyetlen férfi partner által többnyire kielégíthetetlen szexuális igényeket is - eredményez egy olyan Lilith pozíció, mint amilyen az én születési képletemben áll. Az ilyen horoszkóppal rendelkező nők esetében, a kellő asztrológiai felvilágosítás és a megfelelő szellemi alapállás nélkül, már csak azért is lehetetlen minden párkapcsolati harmónia megvalósítása, mert soha nem fogja merni kitárni őszintén a lelkét és kifejezni bátran az igényeit annak a férfinak, akibe szerelmes lesz, mert azt kell tapasztalja, hogy a házasságot vállaló “felvilágosult” férfiak is, mind csak földre szállt angyalként szeretnék megismerni a jövendő feleségüket. Nem marad számára más lehetőség mint az örökös kielégülés nélküli nyomasztó állapotok “természetes” elfogadása, vagy a férfifaló nő merészen vállalt szerepe, ha módja és bátorsága is van ennek a felvállalására. És ez a tertio non datur sorshelyzet, a Víz jegyekben (Halak, Rák, Skorpió), vagy a megfelelő horoszkóp házakban álló, asztrológiai Lilith (által jelzett) problémákkal szemben, még csak nem is tragikus! Mert azon túl, hogy mind a három csillagjegyben álló Lilith enyhe pedofiliára és más, szexuális perverziókra való hajlamot jelez, akárcsak a Mérlegben álló Lilith esetében, Rákban álló Lilith - el rendelkező nők esetében egy önkéntelen megtermékenyülési vágyat, illetve a teherbeeséstől való irracionális félelmeket is jelez, minden különösebb (esztétikai, intellektuális, szexuális vonzerő, stb.) igények nélkül. A Rák - Lilith-el rendelkező férfiak minden meglátott nőt meg szeretnének termékenyíteni öntudatlanul, illetve irracionálisan rettegnek attól, hogy minden nő azonnal “lebubázik” és nem kért felelősséget akar varrni a nyakukba ha szeretkeznének. A Skorpióban álló Lilith - el rendelkező személyek félnek “elfogadni” minden komolyabb párkapcsolati kihívást (szerelmet), mert a tisztító drámai katarzis lehetőségét sejtik benne és azt sem bánják, ha a környezetük szajhaként ítéli meg őket, csak hogy a szerelmet ne kelljen komolyan venniük. Persze, azért néha mégis kénytelenek komolyan venni és akkor még nagyobb a baj, mert a drámai átéléstől való
  • 25. félelmük miatt nem képesek odafigyelni az őszinte szerelem tisztító erejére. A Halakban álló Lilith esetében, férfiak és nők egyaránt, ártatlan áldozatok szeretnének lenni önkéntelenül (lelki és fizikai mazochizmus) és egyben félnek is ettől. Ők azok, akiket a más nemű személyek unos- untalanul meggyaláznak és “eltaposnak”. Ha ez valamiért nem történhet meg (fizikai alkat, társadalmi pozíció, stb.), akkor a szado - mazochista szolgáltatásokat veszik igénybe. Mivel az áldozattá válástól félnek is titokban és nem merik őszintén odaadni magukat a szerelemnek, a legtöbb esetben kábítószerezés, de legalábbis alkoholizmus lesz a probléma következménye. Ez utóbbira a szeretet- szomjuk (egységélmény) kielégítésére van szükségük, pontosabban a szeretet - hiány “betömésére.” Nem értik meg, hogy amennyiben ők nem mernek teljes odaadással szeretni, őket sem szeretheti senki igazán. Az öncélú szexualitást gyakorló és az anyagi értékrendet követő civilizációban a Lilith áldozatainak a száma rohamosan növekedik. Amennyiben ezt, a bennünk mindent összezavaró, állandóan a más személyre - állapotra és ezáltal még az igazi párjukat megtaláló személyeknek a szexuális képzeletét is állandóan kísértő és zaklató Lilith- nek a hatását képzeletben hozzáadjuk az asztrológiai képletünkből kiolvasható egyes negatív tulajdonságainkkal: az önkéntelen félrevezetésre: hazudozásra, árulásra, csalásra és öncsalásra való hajlamainkkal, az öncélú kalandra, vagy a kényelemre való törekvéseinkkel, vágyakozásainkkal, a röghöz kötött és “ésszerű” spekulálásra való hajlamainkkal, a hamis egységesülésre (részleges, alacsonyszintű és zavaros: érzelmes), lelki kábulatra, misztikus és irracionális káprázatra, homályos fantáziálásra és támolygásra való késztetéseinkkel, a hamis felelősség- érzetünkkel ( gátlásosság, aggodalmaskodás, sajnálkozás, stb.) és a minden változást elutasító biztonság- vágyunkkal, nem kell csodálkozzunk azon, hogy annyi szerencsétlenséget és nyomorúságot előidéző tettet hajtunk végre nap mint nap egy párkapcsolatban. Ne gondoljunk másra, csak arra, hogy egy olyan személy aki még nem alakított ki a maga számára egy jól működő hibabelátási készséget és önleleplezési képességet, mennyit hazudik napjában magának arról, hogy ő miért kell ezt és azt megtegye, miközben a Lilith által megtestesített másra való sóvárgás, a más nemű személyekkel való, öncélú szexuális egyesülési - egységesülési vágy mozgatja őt majd minden tettében és gondolatában. A Lilith által jelölt szexuális perverziókra való hajlamokat, hiába fojtjuk el magunkban és hiába ítéljük másoknál el és hiába büntetjük meg egymást a szörnyű tettek elkövetése után. Ezeket a hajlamokat nem büntetni és lefojtani kell, hanem a tudatosítás segítségével dekonspirálni, és feloldani. És persze, a veszélyes helyzetek” tudatos elkerülésével elkerülni e hajlamok felerősödését. Nagyon megharagudtam az első horoszkópom elkészítőjére, amiért a pedofíliára való hajlamom felől tájékoztatott és hetekig nem akartam elfogadni ennek még csak a gondolatát sem. Szerencsére néhány hónap múlva, amikor felfedeztem az asztrológia kauzális értelmezési lehetőségeit és gyakorolni kezdtem annak segítségével a saját magammal szembeni őszinteséget, tényként fogadtam el, hogy igenis létezik ilyen. Ma, e két mondatos figyelmeztetésnek köszönhetem, hogy “tiszta szívű” apja tudok lenni másfél éves kislányomnak, mert tudom, hogy mindaz a
  • 26. “tisztátalan ötlet”, ami ködös fantáziámban még mindig felüti a fejét néha, a valóságban soha nem fog megtörténni. Hogy mennyire valóságos az ide vonatkozó “asztrológiai prognózis”, akkor döbbentem rá, amikor észre vettem, hogy mosdatáskor nem merek a magatehetetlen újszülöttnek, szégyenérzet nélkül a “pici lyukába” nézni. Ma a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha éppen én foglalkozom vele, bilizés után, tiszta vízzel jól kimosom a feneke minden zugát és bepelenkázom. De másfél évvel ezelőtt még számomra nem volt ilyen egyértelműen kezelhető a helyzet és biztos vagyok benne, hogy amennyiben nem kapom meg korábban a figyelmeztetést és több előadás alkalmával nem beszélek nyíltan e lappangó hajlamomról és e hajlamnak vallásos kábulatban élő nagyanyám irracionális szexuális viselkedéséig visszavezethető okáról annak illusztrálásaként, hogy milyen részletes információt képes adni asztrológia, ma sem lenne az. Amennyiben tehát tudomásul vettük és elfogadtuk azt a tényt, hogy életünk párjában épp annyira jogosan fejti ki kísértő hatását a Lilith, mint bennünk és ennek tudatában pozitívan válaszoljuk meg azt a kérdést, hogy meg akarunk-e tenni minden szükséges erőfeszítést annak érdekében, hogy együtt maradjunk és ketten, együtt (tehát nem másokkal külön - külön) megkíséreljük az egységesülés misztériumát megvalósítani, ennek a határozott válasznak nem lehet más eredménye, mint a páros kapcsolatunk egységének az összes dimenziók szintjén történő megszilárdulása. Azáltal, hogy a két ember ezt az összehangoltságot eléri (vagyis a közös öröm-élmény érdekében történő nagyobb egymásra-figyelést és segítségnyújtást tudatosan és becsvágy mentesen gyakorolja), az a szeretet-áramlás is létrejön gyakorlatilag, amelyben és amely által spirituális szinten is tudatosodik mindkét félben az, hogy az élettársa, az ő szabad akaratból választott szellemi társa. Az, hogy akárcsak ő, a társa is a test-lélek-szellem egységét megtestesítő spirituális és kauzális lény - Még akkor is, ha az övéhez hasonló, vagy az övénél erősebb, önkéntelen “szajháskodási” késztetésekkel rendelkezik! - és nem csak egy "hús-vér ember", akiknek a testével való szexuális kapcsolat gyönyört szerez az ő teste számára. A párkapcsolati (szerelmi - szexuális) zavarokat okozó vetületén túl és azzal együtt, elsősorban spirituális rendeltetési szempontból jelentős a Lilit által okozott problémák (karmikus életfeladatok) természetének az ismerete. Ugyanis a legtöbb vallás és spirituális iskola - mozgalom, a Teremtőtől: az “Istentől” idegen erőnek (a legtöbb esetben: Sátánnak) tulajdonítja a Lilith által okozott természeti, személyi és társadalmi zavarokat és feszültségeket. Különböző fegyelmezési - aszketikus - gyakorlatokkal és (veszélyes) misztikus - mágikus praktikákkal le akarja azokat győzni, ki szeretné iktatni a Lilith hatását, ahelyett, hogy beismerve és megismerve a személy szerinti működési mechanizmusokat, feloldani, kreatív kiegyenlítődési - megváltódási képességgé alakítani. Ezért nevetséges minden olyan jellegű kijelentés például, amit a Jóga gyakorlói szoktak hangoztatni, és ami szerint “Nekem már nincs szükségem a horoszkópom megismerésére, mert a spirituális útra való lépésemmel meghaladtam a horoszkópomból kiolvasható összes meghatározottságaimat és “ELÉGETTEM A KARMÁMAT.” Ennél már csak az
  • 27. a, materialista oldalról jövő magabiztos kijelentés nevetségesebb, hogy "Nekem nincs is aurám és nincsenek csakráim sem." Persze, betegségei azért még vannak… . A fenti magatartásnál tehát sokkal egészségesebb a Lilithnek a horoszkóp-pozícióját (a Liliith jegy- és házhelyzetét) megismerni és azt az életterületet, amelyre az a horoszkópház utal, ahol a személyes Lilithünk áll, nagyon óvatosan, maximálisan éberen figyelni és kezelni. Annak minden belső és külső negatív megjelenési formájától óvakodni, nem hagyni magunknak, hogy az ennek az életterületnek a jellegzetes problémáiba különösebben beleéljük magunkat, mert ezeken a területeken nincs ahogy tisztán lássuk, nem vagyunk képesek józanul megítélni azt, hogy hol és kinél van az igazság. Sőt általában pontosan az ellenkezőjét látjuk mindannak, ami spirituális és kauzális szempontból értékes, értelmes és valóságos (tény). Asztrológiai zsargonra egyszerűsítve, úgy is mondatjuk, hogy a személyi horoszkópban a Lilith teljesen átalakítja annak a jegynek és annak a háznak az erőterét, amelyben található, annak a leg zavarosabb és leg károsabb negatív megnyilvánulási formáira, vagy éppenséggel a szöges (negatív!) ellentétére. Nem csak mások által vagyunk félelmetesen könnyen becsaphatók és félrevezethetőek azokban az életkörökben és azoknak az ősideáknak az eszme rendszerei szintjén, ahol a Lilith jelentkezik a horoszkópunkban (személyiségünkben), hanem elsősorban önmagunkat vezetjük félre a legmagasabb tudatossági szinteken és a legnaivabb módon. Mindaddig, amíg elsősorban a saját Lilithez kötődő téveszméinket és rögeszméinket, a saját önfélrevezetési késztetéseinket és e késztéseknek megfelelő gondolkozási képleteket fel nem ismerjük és folytonosan leleplezve fel nem oszlatjuk, az illető eszmerendszerekre és gyakorlati életkörökre jellemző betegségeket, és zavaros sorshelyzeteket is folyamatosan létrehozzuk. A Lilith Teremtés-provokáló, Teremtés-kényszerítő őserő abszolút létének (Abszolút mivoltának) a megértése után, jobban meg lehet érteni a Lilith által megzavart Abszolútumból eredő, az abszolút-rend helyreállításának a szükségében gyökerező, és az Abszolútumból kiváló - abból megszülető Teremtő létrejöttét, és így a Teremtés igazi, "rend-helyreállítási" - okát és funkcióját: a rendeltetését és a teremtés un. "működési mechanizmusát". Ez által felfedhető minden pozitívan, vagy negatívan, de mindenképpen a sorsunkra és az egészségünkre (mágikusan!) ható és visszaható (Vallásos és nem- vallásos!) HITNEK A RACIONÁLIS ÉS LOGIKUS ALAPJA ÉS OKA. Az tehát, hogy a teremtés és az életünk eredeti oka és funkciója egyetemesen pozitív, csak mi látjuk azt néha negatívnak, mikor azért mert zavaros és kilátástalan helyzetbe kerültünk a saját Lilithünk és a Világ Lilithjének a közös hatása következtében, mikor éppen amiatt, hogy nem tudjuk kielégíteni azokat a Lilit-sóvárgásainkat, amelyeket nem, hogy nem is kell kielégítenünk, hanem át kell változtatnunk a Lilith- sóvárgással ellentétes, pozitív tulajdonságokká. A Lilith megértése és leírása által, az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjaival együtt, felfedeztem tehát a hosszú évezredeken keresztül a "beavatott" bölcsek, misztikus próféták és vallásalapító szentek által MINDÖSSZE RÉSZBEN SEJTETT, de