SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 11
Kozma Szilárd:
A fájdalom metafizikai értelme és a bűnbe esett
képzelet
A múlt századi tudományos felfedezések szerint az
anyagi (fizikai) világ végülis olyan atomi részecskéknek
nevezett energiakvantumokból tevődik össze, amelyeknek
a 99,9 százaléka anyag nélküli térből áll és az ezen a téren
belül, az atommag körül, mérhetetlen nagy sebességgel
forgó energianyalábok képezik az atomnak az “anyagát”.
Ezek az un. szubatomi anyagi részecskék végső soron
alacsony rezgési állapotban sűrűsödött energianyalábok,
amelyek sűrűsödött információt, illetve egyedi kódokat is
tartalmaznak. Végül is, ezeknek az egymástól függetlenül
és folytonos sebességgel egy - egy szilárdan
meghatározott, de fizikai – materiális szempontból üresnek
tűnő(!) térbeli pont körül keringő energianyaláboknak a
központjai áltl képezett, pontosan strukturált egysséges
rendszere képezi az un. atommagot (Amelynek az
“anyaga” az iménti hálózati pontjai körül pergő kvantum
nyalábok “seregé”-ből képződik tehát.). És az imént leírt
energiakvantumokból képződött atommagok milliárdjai
képezik azt a számunkra szilárdnak tűnő létezési állapotot,
amit anyagnak nevezünk. Világos tehát, hogy azon
létállapotoknak az energetikai erőtere, illetve ezen
erőtereknek a sajátossága és minősége, amit mi anayagi
létformaként érzékelünk, dönti el, hogy milyen erősen,
vagy kevésébé szilárd és nehéz egy anyagi egység, hogy
tehát gáz, folyadék, vagy szilárd állagban található-e. És az
is világos ez által, hogy az embernek a biológiai
struktúrájának az igazi alapját, ami átlagban 7O – 8O
százalékban víz képez, nem az a szilárd anyag képezi, amit
érzékelünk, hanem azok a különböző formájú, minőségű
és erősségű energia-terek, amelyek a különbőző
testrészeinknek az enetrgetikai alapját – hátterét képezik.
Ez, a számunkra szilárd anyagi lét-látszat, maga a fizikai
és a fizikai - természeti létforma is. De egy felsőbb rendű
szerveződési szinten, ugyanez, a határállapotban álló
információs-energetikai nyalábokból rendezett egységes
struktúrák által alakított természeti életforma, az un.
organikus, biológiai életforma is. És mindez együtt, vagyis
a természet, nem más mint, maga az egyetemes létezés
legfelsőbbrendűen szerveződő (anyagi…) határállapota.
Tehát az Abszolút Teremtői határ-tudatnak, az általunk
fizikainak és természetinek érzékelt és nevezett határ-
megnyilvánulása. Ebben a határozott teremtői (képzeleti)
megnyilvánulásban (az anyagban), ennek a teremtői
határtudatnak és határállapotnak a határtalan teremtői
tudattal rendelkező és a legmagasabb szinten szerveződött
szellemi struktúrával: az önreflexióval, vagyis az
individuális és univerzális tudattal rendelkező lényként
létezik az ember, mint Adam Kadmon. Mint az Abszolőt
Teremtőnek az alacsonyabb vinrációs állapotokban
megnyilvánuló Teremtésre vonatkozó látomásának a
megtestesülése.
Az embernek mint Isten Legfontosabb Ideájának (Adam
Kadmon), illetve mint Isten határállapotába került első
(legfontosabb) elképzelésének és céljának az a lefőbb és
legfontosabb rendeltetése, hogy a saját szellemi-lelki és
fizikai (biológiai) lényén (személyén) keresztül, saját
természeti részével és az által, közvetlenül megtapasztalja,
megértse azt (A karmikus) képzeti formákat, amelyek
zavart keltenek az ő lényében és azokat kiszűrve feloldja
és átalakítsa pozitív képességekké. Hogy tehát a saját
lényén és az életvitelén keresztül, megvalósítsa a
megváltást, vagyis, hogy a benne levő, az általa tudatosan
a fizikai létben (is) megnyilvánult Abszolút Teremtő
képzetrendszerei szerint megkisérelje a saját tudattalan
létének a (fizikai) határállapotait minél nagyobb mértékben
kiegyenlített egységes struktúrává átalakítani.
Az ember ősideájának tehát, és ezáltal minden egyes
ember személyének is, karma-feloldó és önmegváltó
funkciója van. Vagyis, a saját öntudatát és lét-képzeletét a
teremtés ősforrásához való “visszavaezetési és vissza-
emelési” funkciója van. A Teremtés határállapotában: az
anyagban létező testének és a külső környezetének a
szellemi tűkör - funkciója segítségével (a természettel), az
ebernek az abszolútummal való egybekapcsolódási és
visszakapcsolódási szerepe (rendeltetése) van az
egyetemes létezésben. Nincs ettől személyes megváltódás
megvalósításától eltérő, ettől az egyetemes funkciótól és
“kötelességtől” különválasztható rendeltetése és célja
egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik,
egyetlen emberi léleknek sem! Ennek az eredeti, karma-
oldáson alapuló rendeltetésnek való megfelelés, illetve a
spirituális összeköttetésnek a megvalósítása és folytonos
működtetése a fizikai létnek a közvetlen
megtapasztalásától, illetve az abban való tükröződési
képesség minél magasabb szintre emelésétől függ. Annak
következtében viszont, hogy a Beilleszkedés és a Polaritás
törvénye miatt, ez a közvetlen tapasztalás nem jár mindig
kellemes érzésekkel és az anyagi formákkal való
konfrontáció kényelmetlen, a mai ember egész
értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy
ettől a közvetlen tapasztalástól (vagyis az önmegváltási
lehetőségtől: a tükröződéstől) megkímélje magát és,
hogy a közvetlen (tehát megváltódást lehetővé tevő,
természeti tapasztalatokban való részesülésekkel
szemben bebiztosítsa magát.
Az emberiséget katasztrófába és nyomorba sodró, és
politika által vallássá duzzasztott gazdasági hajsza, illetve
az önkényeskedés és a rejtett agresszivitás, jelentéktelen
ehhez a kényelmetlennek érzett természeti tapasztalást
elhárító természet-ellenes általános törekvésünkhöz képest.
Ezt az egészségünk megbomlását előidéző lét-képzeleti
tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a természettől és az
Istentől való elszakadáshoz vezető téves alapállást
elsősorban a Polaritás törvényének a hatásaival szembeni
védekezési törekvéseink hozták létre és ennek a téves
alapállásból eredő materialista tudományos - politikai
törekvéseknek a fenntartása és a fokozódása a katasztrófa
felé sodorja ma az egész emberiséget. Az elterjedt
elképzelésekkel szemben, a mai civilizációs katasztrófa-
helyzetnek az első és legfontosabb okát nem a gazdasági
kapzsiság és nem a hatalmi törekvések képezik. A mai,
természeti katasztrófa - helyzetet első sorban a fájdalom és
a kellemetlenség-érzetek megszűntetésére, vagyis, a
természetes fájdalmakat és a természetes nehézségeket
okozó összes lehetőségeknek a kiiktatására való
tudományos-technikai törekvéseknek (a természettel való
közvetlen kapcsolatból eredő kellemetlenségek,
nehézségek elhárítására való humanista törekvések,� �
vagyis a Polaritás Törvényének a természetes tapasztalatok
általi átélésével szembeni védekező törekvéseknek) az
együttese hozta létre.
A Teremtés ősoka a Lilith gyűjtő néven ismert, káoszt
okozó őssóvárgás következményeinek a semlegesítése. A
Lilith viszont egy kauzális (abszolút) negative jelenség,
ami az öröklét-fenntartási programnak a következménye,
ami az őskáoszt (a kauzális és spirituális – képzeleti
káoszt) okozza. És ami az őskáoszt folyamatosan
“termelve”, arra készteti az Abszolútumot, hogy
léytrehozza az anyagi világot, amelyben a teremtési
(képzeleti) információk rögzülnek, raktározódnak és ez
által ellenőrízhetővé és minősíthetővé – kiszürhetővé
tudnak válni. Ez által az Abszolút Lét Teremtővé és
Teremtéssé válik. Hogy tehát Világosságként (értelem,
eszencia, igazság, fény) és szeretetként (fantazia, érzelem,
szubsztancia) nyilvánul meg. Az öncélú tökéletességre,
illetve a más állapotra, a más létre való sóvárgás (Lilith)
következtében megnyilvánult Teremtés és a Teremtő
határhelyzete, illetve határállapota, a legalacsonyabb
rezgési fokon létező “semleges” anyagi világ. Ennek része
a semleges anyagi állapotnak viszont az anyagnál jóval
összetettebb szellemi formákat is kifejezni képes biológiai
– természeti világ és ebben az emberi életforma az, amely
(aki) az abszolút létet képes megtestesíteni az anyagban az
által, hogy az öntudatában megjelenik az egyetemes
léttudat. Ez által, a természeti – anyagi létformában élő és
reflektáló emberi szellem viszont, ha cask részben és
közvetve is, de visszakötődik az Abszolút Teremtő
Képzelethez. (“Én az Atyától jövök és az Atya bennem
van és én az Atyában vagyok.” És: “Ti bennem vagytok és
Én bennetek vagyok.”) A bűnbeesés első motívuma az,
hogy a fájdalom jelzéseit valami természeti hibának
tekintve, és ezért annak a jelzéseit semmibe véve, vagy azt
különböző eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók,
gyógyszerek, kábító- és zsibbasztószerek, védőöltözetek) a
személyi struktúránk legmélyebb rétegeiben rejtőző
őssóvárgás (A Lilith) hatására, attól minden eszközzel és a
legjobb tudásunkkal meg akarunk szabadulni, és azt,
illetve annak a jelzéseit minél nagyobb mértékben ki
küszöbölve, öncélú élvezeteket, kalandokat és kábult
állapotokat hajhászunk. És ezért az egész emberiséget
mozgató – életető ontológiai ostoboaságért egyáltalán az
arról mit sem tudó politikusok a fellelősek!
A határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi
világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a
többi élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő
ősprincípiumok úgy ölthetnek határozott, anyagi alakot,
hogy az ember személyi tudatán keresztül, folytonos
kapcsolatban lehetnek a teremtés ősforrásával: az
abszolútummal és ez által a Megvátó – Megmentő
Abszolút tudattal is, vagyis az Isteni Igazság szellemével.
Ezek a spirituális teremtő- és megvátó erők a földi
élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális
öntudatán és összetett érzékelő képességén keresztül, a
Teremtés összességében nyilvánulnak meg és képeződnek
le határozott formákban a fizikai-biológiai természet
(számunkra észlelhető és érzékelhető) világában.
Az asztrológiában a kereszt a rendeltetésünk szerinti
életfeladatok végrehajtását és a tudatosító tapasztalást,
illetve a feladatok végrehajtását segítő érzékelést és az
észlelést, és így a fájdalmat is, mint pozitív isteni jelzést
jelképezi. Ezért a keresztényi tapasztalás-szenvedés nem
valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként
ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan
információszerzési lehetőség, amely a személyes
tudattágulást, vagyis az egyéni megvilágosodást és ez által
a kiegyenlítődési és az egyetemes léterőkkel való
együttműködési képesség fejlődését hivatott szolgálni.
Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök)
és személyes tudatosodást: az emberben, az ember által
megtestesült Teremtő és a Teremtés (természet) közötti
kiegyenlítődési folyamatot hivatott szolgálni.
Hamis az az európai eredetű, keresztényellenes
koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejlődik
spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével
megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy
logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a
természetben észlelhető törvényszerűségekből és azokat a
maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos intellektuális
műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált
információkkal és vagy gyakorlati – termeléis uton, vagy
mágikus uton azokat a személyi hasznára fordítja. Ahhoz,
hogy valami lényegeset megtanuljunk, egészen közeli,
személyes - fizikai kapcsolatba kell kerülnünk az illető
jelenséggel (A maszkulin principium metafizikai
meghatározása: a gyakorlati tapasztalatból szerezhető Fény
– értelem.), nem csak agytevékenységünk és észlelő
képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és
fizikai testünk közvetlen tapasztalásai által is. A közeli
(közvetlen, illetve személyes) kapcsolat-létesítés viszont, a
legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden
esetben lehet harmonikus a természeti elemekkel, de még a
miénktől eltérő magatartású és törekvésű személyekkel
való találkozás is! A határozott (fizikai) helyzetünk (és
állapotunk) miatt az információcsere nem minden esetben
történik testi kényelmetlenség, sőt Fájdalom nélkül, esetleg
akér anyagi-bomlás nélkül sem, vagy plane nem, eltérő
ambíciók és elképzelések ütközödése nélkül, szellemi
állaáspont feladási-kényszer nélkül, illetve más
nehézségek nélkül. Tehát kellemetlenség és fájdalom
nélkül, vagyis zavarmentesen.
A teremtői – megvéltói tudatosodás, a spirituális
információszerzés, erőfeszítést kíván és a téves irányban
tett erőfeszítéseink is, több fájdalommal (kényszerítő-
jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes
érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a
kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített
lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a
jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba
kerültünk, mennyire gyakorol harmonikus vagy
diszharmonikus benyomást rank első találkozásra. A
fájdalom és a szenvedés, illetve a kellemes érzés tehát, az a
misztikus információforrás, ami arra figyelmeztet, hogy
valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve
mentális (mentalitásbeli) irányt kell változtatnunk a külső
természeti körülményekkel, vagy a belső szellemi
őserőkkel való kapcsolataink helyreállítása és harmonikus
(zavarmentes) folytatása érdekében. Márpedig az ember a
legtöbbször pontosan ennek ellenkezőjére, vagyis arra
használja az intellektusát, hogy ezt az információforrást
(mármint a fájdalmat) az életéből kiküszöbölje. Ahelyett,
hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve
kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, arra használja
fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalomtünetek rendszerét
különböző pirulákkal, szervezet-érzékelést becsapó
eljárásokkal, terápiás módszerekkel, gyógy-receptekkel,
technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus
gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett
tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt a
külvilággal analogikus kölcsönhatási kapcsolatban álló
felettes Tudata (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete),
a fizikai testén keresztül az enyhébb fájdalomai
segítségével.
E sok tudományois, vagy misztikus fájdalom-
kiküszöbölési harcnak, fájdalom-elfojtási törekvésnek,
tünetelfojtási és tünetkiirtási trükknek, a “kezelésnek” és
az elkenésnek természetesen még több betegségtünet, vagy
balesetnek nevezett, durva fizikai jellegű, fájdalmas
“találkozás”, vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi
károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget
sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző
tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek,
vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált
ókori és középkori mágikus eljárások segítségével, az
ember (a személy) a Karma, valamint a többi egyetemes
törvény összesített hatásának a következtében, egyre
bonyolultabb és nehezebben értelmezhető konfliktuális
élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt
szabadnak (boldognak) lenni mindaddig, amíg az eredeti
életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét
tudatosan fel nem vette.
A kereszténynek nevezett egyházi intézmények és
azoknak papjai, képviselői, valamikor talán tudatosan, de
ma már többnyire ártatlanul és tájékozatlanságból eredő
jóindulattal a materialista koncepciók tudományos�
rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt
moráljától immár ők is végképp megzavarva �
félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét
személyre vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó,
metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: “Az én terhem
könnyű és az én igám gyönyörűséges”. Már ők sem értik
azt az egyszerű igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt
gyakorlati életfeladatok megoldás, valamint a tárgyi –
természeti valóság által tökéletesen tükrözött és felmutatott
Isteni igazság szelleme érvényesítése érdekében vállalt
konfliktusokból és harcokból szerezhető megvilágosodás,
valójában könnyűvé teszi az életünket, az általános
(fordított) elképzelésekkel szemben, és végsősoron a
legtöbb örömet és gyönyört okozza a számunkra, hiszen a
megváltódásunkat szolgálja. Ez, és csakis ez a gyakorlati
feladat-teljesítés és konfliktuvállalás okozhat igazi
boldogságot minden egyes személynek, mivel ez, az
Egyetemes Megváltás a Teremtésnek is a rendeltetése,
vagyis az ősoka a célja és az értelme! Ezért a keresztény
papok sem értvén azt, hogy igazából miről is van szó
ebben a Jézusi kinyilatkoztatásban, teljesen irreális,
szenvelgő és drámai patetizmussal ráfogják a megváltás
aktusát Jézus különleges képességeire és rendkívüli
személyére (holott semmiféle rendkívüliségről nincs szó,
hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült megérteni az
egyetemes rendeltetést vagyis a teremtés célját és azt a
spirituális – metafizikai logika által könnyen megfejthető
kinyilatkoztatási formákban közölni.), aminek a
következtében az emberiség azon része, amely magát
kereszténynek nevezi, még jobban utálja a kereszt által
szimbolizált fájdalom-jlezéseket mint a más vallások
követői. A keresztény ember ma, mind csak rejtőzködik
különböző tudományos elméletek és filozófiák
segítségével az isteni igazság elől (Ami szerint életünknek
az egyetlen célja a megváltódási-. vagyis a kiegyenlítődési
képesség maximális elérése), és rohangászik ez elől,
valamint a személyi életfeladatai elől egész életében. Ezért
persze, még többet szenved, mint ha nyugton maradna és
szemellenzős boldogságnyerési mániájától indíttatva, nem
zaklatná betegre sem önmagát, sem a tehetetlen
természetet.
Következtetés: A teremtésnek és az életünknek, nincs
élvezeti- kényelmi célja, tehát nincs szentimentális –
valláésos célja. És nincs pragmatikus (racionális) célja,
tehát nincs tudományos – gazdasági célja sem. A
Neptun princípiumához kapcsolódó kábaság e téveszméből
ered: a kollektív szentimentalizmusunkat és a tudatalattink
zugaiba rejtett hatalmi ambícióinkat, veszteség-érzésből
eredő félelmeinket összekeverjük az egyetemes
együttérzésünkkel és az önkéntelen egységesülési
késztetéseinkkel. Fantáziánkat összetévesztjük a mágikus
erejű teremtő imagináció aktusával és ennek
következtében fantáziavilágunkat (fantazmagóriánkat) a
metafizikai realitással.

Más contenido relacionado

La actualidad más candente

Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarmaKozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarmaKozma Botond Szilárd
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részSzilárd Kozma
 
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell   a mentális test és a mentális világArthur e. powell   a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világKarika Gábor
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvényeSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Botond Szilárd
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeSzilárd Kozma
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földKyara J
 
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...Kozma Botond Szilárd
 

La actualidad más candente (19)

Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarmaKozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
 
A foldkarma
A foldkarmaA foldkarma
A foldkarma
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
 
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell   a mentális test és a mentális világArthur e. powell   a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világ
 
6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
 
Gyemanttorv
GyemanttorvGyemanttorv
Gyemanttorv
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevője
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új föld
 
Azujfold
AzujfoldAzujfold
Azujfold
 
A megváltási magy titok
A megváltási magy titokA megváltási magy titok
A megváltási magy titok
 
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
 

Destacado

Materi 1 Pengenalan Batuan Hidup dasar
Materi 1 Pengenalan Batuan Hidup dasarMateri 1 Pengenalan Batuan Hidup dasar
Materi 1 Pengenalan Batuan Hidup dasarmeiliyana2
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásaiKozma Botond Szilárd
 
Black sabbath iron man (7) segunda
Black sabbath   iron man (7) segundaBlack sabbath   iron man (7) segunda
Black sabbath iron man (7) segundaSak Inga Pariona
 
Presentazione Tesi Fornabaio
Presentazione Tesi FornabaioPresentazione Tesi Fornabaio
Presentazione Tesi FornabaioSara Fornabaio
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Kozma Botond Szilárd
 
Presentación Proyecto Hogar
Presentación Proyecto HogarPresentación Proyecto Hogar
Presentación Proyecto Hogarproyectohogar
 
Dashboards: Using data to find out what's really going on
Dashboards: Using data to find out what's really going onDashboards: Using data to find out what's really going on
Dashboards: Using data to find out what's really going onrouanw
 
Be a polyglot programmer
Be a polyglot programmerBe a polyglot programmer
Be a polyglot programmerrouanw
 

Destacado (14)

Preziii
PreziiiPreziii
Preziii
 
Materi 1 Pengenalan Batuan Hidup dasar
Materi 1 Pengenalan Batuan Hidup dasarMateri 1 Pengenalan Batuan Hidup dasar
Materi 1 Pengenalan Batuan Hidup dasar
 
Presentación Zotero
Presentación ZoteroPresentación Zotero
Presentación Zotero
 
Ashunewppt
AshunewpptAshunewppt
Ashunewppt
 
CV Bernadette copy
CV Bernadette copyCV Bernadette copy
CV Bernadette copy
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
 
Teladan
TeladanTeladan
Teladan
 
Flora
FloraFlora
Flora
 
Black sabbath iron man (7) segunda
Black sabbath   iron man (7) segundaBlack sabbath   iron man (7) segunda
Black sabbath iron man (7) segunda
 
Presentazione Tesi Fornabaio
Presentazione Tesi FornabaioPresentazione Tesi Fornabaio
Presentazione Tesi Fornabaio
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
 
Presentación Proyecto Hogar
Presentación Proyecto HogarPresentación Proyecto Hogar
Presentación Proyecto Hogar
 
Dashboards: Using data to find out what's really going on
Dashboards: Using data to find out what's really going onDashboards: Using data to find out what's really going on
Dashboards: Using data to find out what's really going on
 
Be a polyglot programmer
Be a polyglot programmerBe a polyglot programmer
Be a polyglot programmer
 

Similar a Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom

5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
A posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseA posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseKozma Botond Szilárd
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvényeSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Botond Szilárd
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvényeSzilárd Kozma
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Szilárd Kozma
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Botond Szilárd
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaVarga Csaba
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Botond Szilárd
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalmatiborius01
 
Gunagriha puskás
Gunagriha puskásGunagriha puskás
Gunagriha puskáspuskasat
 
Gunagriha puskás
Gunagriha puskásGunagriha puskás
Gunagriha puskáspuskasat
 
Kozma Szilárd A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
Kozma Szilárd  A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...Kozma Szilárd  A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
Kozma Szilárd A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...Kozma Botond Szilárd
 

Similar a Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom (19)

5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye
 
A posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseA posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedése
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
 
Echkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalmaEchkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga CsabaMetafilózófia az Egészről - Varga Csaba
Metafilózófia az Egészről - Varga Csaba
 
Az egyszem titka
Az egyszem titka Az egyszem titka
Az egyszem titka
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalma
 
Gunagriha puskás
Gunagriha puskásGunagriha puskás
Gunagriha puskás
 
Gunagriha puskás
Gunagriha puskásGunagriha puskás
Gunagriha puskás
 
Kozma Szilárd A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
Kozma Szilárd  A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...Kozma Szilárd  A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
Kozma Szilárd A spirituális és gyakorlati funkcionális tévesztési és perverz...
 
Kozma Szilárd:Szellemtudomany
Kozma Szilárd:SzellemtudomanyKozma Szilárd:Szellemtudomany
Kozma Szilárd:Szellemtudomany
 

Más de Kozma Botond Szilárd

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Botond Szilárd
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKozma Botond Szilárd
 
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...Kozma Botond Szilárd
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögbőlKozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögbőlKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményeiKozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményeiKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladásaKozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladásaKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma Törvénye
Kozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma TörvényeKozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma Törvénye
Kozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma TörvényeKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekek
Kozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekekKozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekek
Kozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekekKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.
Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.
Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...
Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...
Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...Kozma Botond Szilárd
 

Más de Kozma Botond Szilárd (20)

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
 
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
 
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titokKozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
 
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögbőlKozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
Kozma Szilárd: Szerelem és szexualitás asztrológusi - spirituális szemszögből
 
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszédKozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
Kozma Szilárd: Mi az igazság az Ezoteriábn? Asztrológusi Egyenes beszéd
 
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményeiKozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
 
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladásaKozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
Kozma Szilárd: A jellegzetes csaladi betegségek öröklődése és meghaladása
 
Kozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma Törvénye
Kozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma TörvényeKozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma Törvénye
Kozma Szilárd: A hatás és visszahatás egyetemes törvénye, a Karma Törvénye
 
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
 
Kozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekek
Kozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekekKozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekek
Kozma Szilárd Példalevél kényeztetett gyermekek
 
Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.
Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.
Kozma Szilárd Aki valóban boldog akar leni, annak bolondként kell élni.
 
Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...
Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...
Kozma Szilárd - Ne aggodalmaskodjatok azért...
 

Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom

  • 1. Kozma Szilárd: A fájdalom metafizikai értelme és a bűnbe esett képzelet A múlt századi tudományos felfedezések szerint az anyagi (fizikai) világ végülis olyan atomi részecskéknek nevezett energiakvantumokból tevődik össze, amelyeknek a 99,9 százaléka anyag nélküli térből áll és az ezen a téren belül, az atommag körül, mérhetetlen nagy sebességgel forgó energianyalábok képezik az atomnak az “anyagát”. Ezek az un. szubatomi anyagi részecskék végső soron alacsony rezgési állapotban sűrűsödött energianyalábok, amelyek sűrűsödött információt, illetve egyedi kódokat is tartalmaznak. Végül is, ezeknek az egymástól függetlenül és folytonos sebességgel egy - egy szilárdan meghatározott, de fizikai – materiális szempontból üresnek tűnő(!) térbeli pont körül keringő energianyaláboknak a központjai áltl képezett, pontosan strukturált egysséges rendszere képezi az un. atommagot (Amelynek az “anyaga” az iménti hálózati pontjai körül pergő kvantum nyalábok “seregé”-ből képződik tehát.). És az imént leírt energiakvantumokból képződött atommagok milliárdjai képezik azt a számunkra szilárdnak tűnő létezési állapotot, amit anyagnak nevezünk. Világos tehát, hogy azon létállapotoknak az energetikai erőtere, illetve ezen erőtereknek a sajátossága és minősége, amit mi anayagi létformaként érzékelünk, dönti el, hogy milyen erősen, vagy kevésébé szilárd és nehéz egy anyagi egység, hogy tehát gáz, folyadék, vagy szilárd állagban található-e. És az is világos ez által, hogy az embernek a biológiai struktúrájának az igazi alapját, ami átlagban 7O – 8O
  • 2. százalékban víz képez, nem az a szilárd anyag képezi, amit érzékelünk, hanem azok a különböző formájú, minőségű és erősségű energia-terek, amelyek a különbőző testrészeinknek az enetrgetikai alapját – hátterét képezik. Ez, a számunkra szilárd anyagi lét-látszat, maga a fizikai és a fizikai - természeti létforma is. De egy felsőbb rendű szerveződési szinten, ugyanez, a határállapotban álló információs-energetikai nyalábokból rendezett egységes struktúrák által alakított természeti életforma, az un. organikus, biológiai életforma is. És mindez együtt, vagyis a természet, nem más mint, maga az egyetemes létezés legfelsőbbrendűen szerveződő (anyagi…) határállapota. Tehát az Abszolút Teremtői határ-tudatnak, az általunk fizikainak és természetinek érzékelt és nevezett határ- megnyilvánulása. Ebben a határozott teremtői (képzeleti) megnyilvánulásban (az anyagban), ennek a teremtői határtudatnak és határállapotnak a határtalan teremtői tudattal rendelkező és a legmagasabb szinten szerveződött szellemi struktúrával: az önreflexióval, vagyis az individuális és univerzális tudattal rendelkező lényként létezik az ember, mint Adam Kadmon. Mint az Abszolőt Teremtőnek az alacsonyabb vinrációs állapotokban megnyilvánuló Teremtésre vonatkozó látomásának a megtestesülése. Az embernek mint Isten Legfontosabb Ideájának (Adam Kadmon), illetve mint Isten határállapotába került első (legfontosabb) elképzelésének és céljának az a lefőbb és legfontosabb rendeltetése, hogy a saját szellemi-lelki és fizikai (biológiai) lényén (személyén) keresztül, saját természeti részével és az által, közvetlenül megtapasztalja, megértse azt (A karmikus) képzeti formákat, amelyek zavart keltenek az ő lényében és azokat kiszűrve feloldja és átalakítsa pozitív képességekké. Hogy tehát a saját
  • 3. lényén és az életvitelén keresztül, megvalósítsa a megváltást, vagyis, hogy a benne levő, az általa tudatosan a fizikai létben (is) megnyilvánult Abszolút Teremtő képzetrendszerei szerint megkisérelje a saját tudattalan létének a (fizikai) határállapotait minél nagyobb mértékben kiegyenlített egységes struktúrává átalakítani. Az ember ősideájának tehát, és ezáltal minden egyes ember személyének is, karma-feloldó és önmegváltó funkciója van. Vagyis, a saját öntudatát és lét-képzeletét a teremtés ősforrásához való “visszavaezetési és vissza- emelési” funkciója van. A Teremtés határállapotában: az anyagban létező testének és a külső környezetének a szellemi tűkör - funkciója segítségével (a természettel), az ebernek az abszolútummal való egybekapcsolódási és visszakapcsolódási szerepe (rendeltetése) van az egyetemes létezésben. Nincs ettől személyes megváltódás megvalósításától eltérő, ettől az egyetemes funkciótól és “kötelességtől” különválasztható rendeltetése és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem! Ennek az eredeti, karma- oldáson alapuló rendeltetésnek való megfelelés, illetve a spirituális összeköttetésnek a megvalósítása és folytonos működtetése a fizikai létnek a közvetlen megtapasztalásától, illetve az abban való tükröződési képesség minél magasabb szintre emelésétől függ. Annak következtében viszont, hogy a Beilleszkedés és a Polaritás törvénye miatt, ez a közvetlen tapasztalás nem jár mindig kellemes érzésekkel és az anyagi formákkal való konfrontáció kényelmetlen, a mai ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ettől a közvetlen tapasztalástól (vagyis az önmegváltási lehetőségtől: a tükröződéstől) megkímélje magát és, hogy a közvetlen (tehát megváltódást lehetővé tevő,
  • 4. természeti tapasztalatokban való részesülésekkel szemben bebiztosítsa magát. Az emberiséget katasztrófába és nyomorba sodró, és politika által vallássá duzzasztott gazdasági hajsza, illetve az önkényeskedés és a rejtett agresszivitás, jelentéktelen ehhez a kényelmetlennek érzett természeti tapasztalást elhárító természet-ellenes általános törekvésünkhöz képest. Ezt az egészségünk megbomlását előidéző lét-képzeleti tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a természettől és az Istentől való elszakadáshoz vezető téves alapállást elsősorban a Polaritás törvényének a hatásaival szembeni védekezési törekvéseink hozták létre és ennek a téves alapállásból eredő materialista tudományos - politikai törekvéseknek a fenntartása és a fokozódása a katasztrófa felé sodorja ma az egész emberiséget. Az elterjedt elképzelésekkel szemben, a mai civilizációs katasztrófa- helyzetnek az első és legfontosabb okát nem a gazdasági kapzsiság és nem a hatalmi törekvések képezik. A mai, természeti katasztrófa - helyzetet első sorban a fájdalom és a kellemetlenség-érzetek megszűntetésére, vagyis, a természetes fájdalmakat és a természetes nehézségeket okozó összes lehetőségeknek a kiiktatására való tudományos-technikai törekvéseknek (a természettel való közvetlen kapcsolatból eredő kellemetlenségek, nehézségek elhárítására való humanista törekvések,� � vagyis a Polaritás Törvényének a természetes tapasztalatok általi átélésével szembeni védekező törekvéseknek) az együttese hozta létre. A Teremtés ősoka a Lilith gyűjtő néven ismert, káoszt okozó őssóvárgás következményeinek a semlegesítése. A Lilith viszont egy kauzális (abszolút) negative jelenség, ami az öröklét-fenntartási programnak a következménye, ami az őskáoszt (a kauzális és spirituális – képzeleti
  • 5. káoszt) okozza. És ami az őskáoszt folyamatosan “termelve”, arra készteti az Abszolútumot, hogy léytrehozza az anyagi világot, amelyben a teremtési (képzeleti) információk rögzülnek, raktározódnak és ez által ellenőrízhetővé és minősíthetővé – kiszürhetővé tudnak válni. Ez által az Abszolút Lét Teremtővé és Teremtéssé válik. Hogy tehát Világosságként (értelem, eszencia, igazság, fény) és szeretetként (fantazia, érzelem, szubsztancia) nyilvánul meg. Az öncélú tökéletességre, illetve a más állapotra, a más létre való sóvárgás (Lilith) következtében megnyilvánult Teremtés és a Teremtő határhelyzete, illetve határállapota, a legalacsonyabb rezgési fokon létező “semleges” anyagi világ. Ennek része a semleges anyagi állapotnak viszont az anyagnál jóval összetettebb szellemi formákat is kifejezni képes biológiai – természeti világ és ebben az emberi életforma az, amely (aki) az abszolút létet képes megtestesíteni az anyagban az által, hogy az öntudatában megjelenik az egyetemes léttudat. Ez által, a természeti – anyagi létformában élő és reflektáló emberi szellem viszont, ha cask részben és közvetve is, de visszakötődik az Abszolút Teremtő Képzelethez. (“Én az Atyától jövök és az Atya bennem van és én az Atyában vagyok.” És: “Ti bennem vagytok és Én bennetek vagyok.”) A bűnbeesés első motívuma az, hogy a fájdalom jelzéseit valami természeti hibának tekintve, és ezért annak a jelzéseit semmibe véve, vagy azt különböző eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók, gyógyszerek, kábító- és zsibbasztószerek, védőöltözetek) a személyi struktúránk legmélyebb rétegeiben rejtőző őssóvárgás (A Lilith) hatására, attól minden eszközzel és a legjobb tudásunkkal meg akarunk szabadulni, és azt, illetve annak a jelzéseit minél nagyobb mértékben ki küszöbölve, öncélú élvezeteket, kalandokat és kábult állapotokat hajhászunk. És ezért az egész emberiséget
  • 6. mozgató – életető ontológiai ostoboaságért egyáltalán az arról mit sem tudó politikusok a fellelősek! A határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a többi élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy ölthetnek határozott, anyagi alakot, hogy az ember személyi tudatán keresztül, folytonos kapcsolatban lehetnek a teremtés ősforrásával: az abszolútummal és ez által a Megvátó – Megmentő Abszolút tudattal is, vagyis az Isteni Igazság szellemével. Ezek a spirituális teremtő- és megvátó erők a földi élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális öntudatán és összetett érzékelő képességén keresztül, a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és képeződnek le határozott formákban a fizikai-biológiai természet (számunkra észlelhető és érzékelhető) világában. Az asztrológiában a kereszt a rendeltetésünk szerinti életfeladatok végrehajtását és a tudatosító tapasztalást, illetve a feladatok végrehajtását segítő érzékelést és az észlelést, és így a fájdalmat is, mint pozitív isteni jelzést jelképezi. Ezért a keresztényi tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehetőség, amely a személyes tudattágulást, vagyis az egyéni megvilágosodást és ez által a kiegyenlítődési és az egyetemes léterőkkel való együttműködési képesség fejlődését hivatott szolgálni. Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az emberben, az ember által megtestesült Teremtő és a Teremtés (természet) közötti kiegyenlítődési folyamatot hivatott szolgálni.
  • 7. Hamis az az európai eredetű, keresztényellenes koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejlődik spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben észlelhető törvényszerűségekből és azokat a maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos intellektuális műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált információkkal és vagy gyakorlati – termeléis uton, vagy mágikus uton azokat a személyi hasznára fordítja. Ahhoz, hogy valami lényegeset megtanuljunk, egészen közeli, személyes - fizikai kapcsolatba kell kerülnünk az illető jelenséggel (A maszkulin principium metafizikai meghatározása: a gyakorlati tapasztalatból szerezhető Fény – értelem.), nem csak agytevékenységünk és észlelő képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk közvetlen tapasztalásai által is. A közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat-létesítés viszont, a legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a természeti elemekkel, de még a miénktől eltérő magatartású és törekvésű személyekkel való találkozás is! A határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információcsere nem minden esetben történik testi kényelmetlenség, sőt Fájdalom nélkül, esetleg akér anyagi-bomlás nélkül sem, vagy plane nem, eltérő ambíciók és elképzelések ütközödése nélkül, szellemi állaáspont feladási-kényszer nélkül, illetve más nehézségek nélkül. Tehát kellemetlenség és fájdalom nélkül, vagyis zavarmentesen. A teremtői – megvéltói tudatosodás, a spirituális információszerzés, erőfeszítést kíván és a téves irányban tett erőfeszítéseink is, több fájdalommal (kényszerítő- jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a
  • 8. kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire gyakorol harmonikus vagy diszharmonikus benyomást rank első találkozásra. A fájdalom és a szenvedés, illetve a kellemes érzés tehát, az a misztikus információforrás, ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve mentális (mentalitásbeli) irányt kell változtatnunk a külső természeti körülményekkel, vagy a belső szellemi őserőkkel való kapcsolataink helyreállítása és harmonikus (zavarmentes) folytatása érdekében. Márpedig az ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkezőjére, vagyis arra használja az intellektusát, hogy ezt az információforrást (mármint a fájdalmat) az életéből kiküszöbölje. Ahelyett, hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalomtünetek rendszerét különböző pirulákkal, szervezet-érzékelést becsapó eljárásokkal, terápiás módszerekkel, gyógy-receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt a külvilággal analogikus kölcsönhatási kapcsolatban álló felettes Tudata (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete), a fizikai testén keresztül az enyhébb fájdalomai segítségével. E sok tudományois, vagy misztikus fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom-elfojtási törekvésnek, tünetelfojtási és tünetkiirtási trükknek, a “kezelésnek” és az elkenésnek természetesen még több betegségtünet, vagy balesetnek nevezett, durva fizikai jellegű, fájdalmas “találkozás”, vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget
  • 9. sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy) a Karma, valamint a többi egyetemes törvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhető konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak (boldognak) lenni mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét tudatosan fel nem vette. A kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képviselői, valamikor talán tudatosan, de ma már többnyire ártatlanul és tájékozatlanságból eredő jóindulattal a materialista koncepciók tudományos� rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt moráljától immár ők is végképp megzavarva � félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó, metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: “Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges”. Már ők sem értik azt az egyszerű igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt gyakorlati életfeladatok megoldás, valamint a tárgyi – természeti valóság által tökéletesen tükrözött és felmutatott Isteni igazság szelleme érvényesítése érdekében vállalt konfliktusokból és harcokból szerezhető megvilágosodás, valójában könnyűvé teszi az életünket, az általános (fordított) elképzelésekkel szemben, és végsősoron a legtöbb örömet és gyönyört okozza a számunkra, hiszen a megváltódásunkat szolgálja. Ez, és csakis ez a gyakorlati feladat-teljesítés és konfliktuvállalás okozhat igazi boldogságot minden egyes személynek, mivel ez, az Egyetemes Megváltás a Teremtésnek is a rendeltetése, vagyis az ősoka a célja és az értelme! Ezért a keresztény
  • 10. papok sem értvén azt, hogy igazából miről is van szó ebben a Jézusi kinyilatkoztatásban, teljesen irreális, szenvelgő és drámai patetizmussal ráfogják a megváltás aktusát Jézus különleges képességeire és rendkívüli személyére (holott semmiféle rendkívüliségről nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült megérteni az egyetemes rendeltetést vagyis a teremtés célját és azt a spirituális – metafizikai logika által könnyen megfejthető kinyilatkoztatási formákban közölni.), aminek a következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek nevezi, még jobban utálja a kereszt által szimbolizált fájdalom-jlezéseket mint a más vallások követői. A keresztény ember ma, mind csak rejtőzködik különböző tudományos elméletek és filozófiák segítségével az isteni igazság elől (Ami szerint életünknek az egyetlen célja a megváltódási-. vagyis a kiegyenlítődési képesség maximális elérése), és rohangászik ez elől, valamint a személyi életfeladatai elől egész életében. Ezért persze, még többet szenved, mint ha nyugton maradna és szemellenzős boldogságnyerési mániájától indíttatva, nem zaklatná betegre sem önmagát, sem a tehetetlen természetet. Következtetés: A teremtésnek és az életünknek, nincs élvezeti- kényelmi célja, tehát nincs szentimentális – valláésos célja. És nincs pragmatikus (racionális) célja, tehát nincs tudományos – gazdasági célja sem. A Neptun princípiumához kapcsolódó kábaság e téveszméből ered: a kollektív szentimentalizmusunkat és a tudatalattink zugaiba rejtett hatalmi ambícióinkat, veszteség-érzésből eredő félelmeinket összekeverjük az egyetemes együttérzésünkkel és az önkéntelen egységesülési késztetéseinkkel. Fantáziánkat összetévesztjük a mágikus erejű teremtő imagináció aktusával és ennek