1. K Ö Z É L E T
2013. október 26. – 44. szám –
– 9. oldal
CHICAGÓI KRÓNIKA
Harmath István
Fergeteges Magyar rapszódia Amerikában
Fizessen elõ a nyugati világ legnagyobb hetilapjára!
Olvassa a Kanadai/Amerikai Magyarságot!
Nemrégiben a Magyar
Állami Népi Együttes
(MÁNE) Magyar rapszódia
címû elõadását láthattuk
Las Vegasban, a helyi egyetem, a University of Nevada
Las Vegas (UNLV) Artemus
W. Hall koncerttermében.
Az elõadásról kizárólag felsõfokú jelzõket használva írhatok.
A színpompás magyaros
jelmezekbe öltözött csinos,
fiatal lányok és a szilaj táncot járó mokány legények
nagyszerû programot mutattak be, amelyet felállva
tapsolva – standing ovation
– fogadott a lelkes publikum.
Ma este jó érzés magyarnak lenni, büszkék lehetünk
a népi, nemzeti kultúránkat
képviselõ Magyar Állami
Népi Együttesre – mondotta
az elõadás után dr. Kálmán
László Los Angeles-i magyar
fõkonzul, miután az elõadás
után az elõtérben beszélgettünk.
Mindketten mosolyogva
gratuláltunk Ferencz Mária
menedzserigazgatónak,
majd megkerestük Mihályi
Gábor koreográfust, a tánckar vezetõjét, a MÁNE mûvészeti igazgatóját, hogy neki is átadjuk elismerésünket. Nagyszerû színházi élményben volt részünk, köszönet érte a vezetõknek,
táncosoknak, zenészeknek
és az egész társulatnak.
Hazafelé menet, a mûvészkijáró mellett nejemmel
együtt még gratuláltunk
Csemer Zsolt fiatal cimbalmosnak, aki virtuóz játékával hatalmas sikert aratott.
Rövid beszélgetésünk alatt
kiderült, hogy két évig tanult
Lukács Miklósnál a Zeneakadémián.
Lukács Miklós évekkel
ezelõtt járt Chicagóban, a
népszerû kamarazenekar, a
Concertante de Chicago szólistájaként, amikor Kodály
Zoltán Háry János címû daljátéka volt mûsoron.
Tavaly Balogh Kálmán, a
kiváló cimbalommûvész lépett fel Chicagóban, ahol a
koncert szünetében arról
panaszkodott, hogy egyetlen fiatal roma sem jelentkezett cimbalomoktatásra a
Zenrakadémián. Miután a
vendéglõkben nincs szükség cigányzenekarra, a fiatalok másfajta megélhetés
után néznek.
Az együttes zenészeit a
fiatal cimbalmoson kívül is
illik név szerint említeni: Pál
István – Szalonna – prímás,
aki bandájával nemrég Washingtonban muzsikált a
Smithsonianban
tartott
Folklife Festivalon. A másik
prímás Radics Ferenc, míg a
adás volt Chicago környékén, az egyik a várostól délre lévõ University Parkban,
míg a másik a Weaton nevû
nyugati peremvárosban,
mindkettõ a helyi – college –
fõiskolák nagytermeiben.
Az elõadások sikeresnek
bizonyultak, annak ellené-
mot. A magyar nézõk közül
sokan kifogásolták az egyszerûbb jelmezeket, továbbá azt is, hogy sok számukra ismeretlen nemzetiségi
elemekbõl állt a program néhány része.
Például a csángó kultúra
teljesen ismeretlen volt ak-
brácsás Kanal Bence, a bõgõs Radics Tamás, a fúvós,
citerás és kobzos Szlama
László.
Az együttes énekesnõje,
az új felfedezett Enyedi Ágnes nevét érdemes megjegyezni, hangja sokban hasonlított Sebestyén Márta,
vagy Faragó Laura átengedõs stílusára. A csinos, fiatal
énekesnõ jövõje biztosított-
re, hogy míg az együttes
egyik fele Weatonban lépett
fel, addig a többiek ugyanaznap este St. Louisban szerepeltek.
Akkori beszámolómban
írtam: „..valószínû, az amerikai turnét szervezõ Columbia Artist Manegement Inc.
két bõrt akart lehúzni egy
nyúlról...” A fõként amerikaiakból álló weatoni kö-
koriban a chicagói magyarok számára, de sokan idegenkedtek a cigánydaloktól
és táncoktól is. Az 1956 utáni generáció ekkor találkozott elõször a nemzetiségek
színes és érdekes kultúrájával.
A jelmezek is inkább az
egyszerû falusi szokásokat
mutatták be a korábbról
megszokott színesebb kivi-
nak látszik a MÁNE tagjaként, fejlõdése kizárólag a
szorgalmán múlik, tehetsége adott a karrierre.
A MÁNE Las Vegas-i elõadását kis szorongással vártam, emlékezve a csapat legutóbbi koncertjére, amit
Chicagóban láttunk hat évvel ezelõtt. 2007-ben két elõ-
zönség, ebbõl semmit nem
észlelt. A hatalmas termet
zsúfolásig megtöltõ publikum felállva, négyszer-ötször tapsolta vissza a finálé
fáradt szereplõit.
Azok a honfitársaink,
akik többször látták már a
MÁNE mûsorát, azonban
hiányolták a teljes progra-
telezésû mûsorokkal szemben. Itt elsõsorban az Ecseri
lakodalmasra gondolok.
Számomra, de nyugodtan írhatnám, számunkra –
és itt az 1956-os forradalom
után menekült generáció
tagjaira gondolok – a MÁNE
legismertebb mûsora az
Ecseri lakodalmas volt. E
mûsor hatása élt az emlékeinkben, sõt azt is mondhatnám, hogy számunkra a
többször látott Ecseri lakodalmas volt a néptánc etalon.
A PORT.hu weboldalról
idézem: „Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi
Együttes az elmúlt hat évtizedben szinte folyamatosan
a folklórból kisarjadó, abból
inspirációt nyerõ színpadi
néptáncmûvészet
egyik
emblematikus mûhelyeként
vált ismertté. Szellemisége,
kisugárzó ereje a kezdetektõl
meghatározó volt. Az itt alkotott mûvek közül jó néhány az egyetemes magyar
kultúra legfényesebb lapjaira
íródott.”
A Magyar Állami Népi
Együttes a rendszerváltozás
után elõször 1994-ben járt
Amerikában, az Elindultam
szép hazámból címû programmal. Akkor Serfõzõ Sándor igazgató és Tímár Sándor mûvészeti vezetõ-koreográfus kísérte útján az
együttest. A cigányzenekart
a hírneves prímás néhai
Berki László vezette, Balogh
Dezsõ klarinét és Horváth
Rudolf cimbalom virtuóz zenészek társaságában.
Az elõadást Skokie-ban,
az északi peremvárosban lévõ színházban tartották,
emlékezetem szerint teltházas teremben. Elõtte a nyolcvanas években, a belvárosban lévõ Chicago Theater
hatalmas nézõterét zsúfolásig megtöltötte a közönség,
akkoriban még több magyar
élt a városban, bár a nézõk
nagy része amerikaiakból
állt.
Másnap este, amíg a cigányzenekar egyik fele Berki László prímás vezetésével
Bocskay József Golden Bull
vendéglõjében muzsikált,
addig Oláh Béla prímás egy
másik csapattal Kiss László
Hungarian Restaurantjában
mulattatta a vendégeket.
Ekkor, a Golden Bullban
hallottam elõször romadalokat. Berki Laci barátunk tanította a mulatozásra vágyó
’56-os generáció tagjainak a
mulatságos és sokszor bizony kicsit kétértelmû énekszámokat. Régi szép idõk,
közel 20 év telt el azóta. Eltûntek a chicagói magyar
vendéglõk, és egyben eltûnõben van a magyar közönség, elsõsorban az ’56-os generáció tagjai.
Az Amerikába érkezett
társulat negyvenhét tagja
három hónapon keresztül
63 városban, 72 elõadást
tart. A több tízezer mérföldes távolságot buszon teszi
az együttes, ami izgalmas,
egyben fárasztó is lehet,
még a fiatalok számára is.
Emlékezetes marad számomra az a chicagói szentmise, amelyet Ft. Eördögh
András atya celebrált a Szent
István Király-templomban, a
MÁNE turnéján, Ohióban
tragikus hirtelenséggel elhunyt alkalmazott részére.
Mint akkor írtam: „Szem
nem maradt szárazon a mise alatt, jómagam csodáltam, hogy Bandi atya meg
tudta õrizni nyugalmát, és
levezette a megható szertartást.” A beszámolómból kimaradt, hogy ilyen gyönyörû éneklést még sosem hallottam a nagyszerû akusztikájú templomunkban.
A Himnusz elhangzása
után senkinek sem volt kedve beszélgetni. Más alkalommal dr. Kaltenekker Ferenc chicagói magyar orvost
várták a turné tagjai, vagy
dr. Kismartoni Károly vizsgálta meg a betegségre panaszkodókat.
Fõleg a hölgyek izgultak a
kisebb-nagyobb problémák
miatt. Kaltenekker doktor,
dús õsz hajával, hóna alatt a
tipikus orvosi táskával, igazi
doktor bácsi benyomását
keltette a tánckar hölgytagjai
számára. A mostani turnén
novemberben lesznek Chicagóban, de a két magyar
doktor már nem várja õket,
Kismartoniék Floridába,
Sarasotába
költöztek,
Kaltenekker doktor bácsi pedig pár évvel ezelõtt a
mennyországba.
Befejezésül még néhány
szót a Las Vegas-i mûsorról,
amelynek elsõ száma, a nyitány Szatmárból egy tradicionális csárdással és verbunkos tánccal kezdõdött. Ezután a lányok üveges tánca
következett, amelyhez késõbb a fiúk is bekapcsolódtak.
A mûsorfüzet szerint
ezek a táncok Somogy és
Kalocsa környékérõl származtak, ezt követte gyorsan
az erdélyi, kalotaszegi szám,
amelyben a lányok színpompás ruhái mellett a fiúk
gyors táncaikkal arattak sikert.
Bonchidai muzsika következett, cigányzene a vegyes kultúrájú régióból. A lányok tánca jött Moldvából,
majd zenei interlúd visszaemlékezés Liszt Ferenc Magyar rapszódiák címû darabjára. A program második részében kitûnt, gyimesi táncoknál két lány dobolt az
ütõgardon nevû õsi hangszeren.
Chicagóban elõször a
Muzsikás együttes mûsorán
hallottuk az ütõgardont,
amelyet Hamar Dániel mutatott be az amerikai közönségnek. A mûsor második
része gyorsan pergett, több
zenei számmal. A Las
Vegas-i közönség ilyenformán megismerkedhetett a
cimbalommal, a hangszeren
Csemer Zsolt bravúros teljesítményt nyújtott.
Végezetül olvasóimnak
szeretném felhívni a figyelmét, hogy azok, akik szeretik a népzenét és néptáncot,
menjenek el a MÁNE mûsorára, garantálom, nem fogják megbánni.
A MÁNE észak-amerikai
programja megtalálható a
www.hagyomanyokhaza.hu
weboldalon. Chicagóban november 22-én, pénteken este 8 órakor, az Auditorium
Theatre-ben lépnek fel. Torontóban november 25-én,
hétfõn este 8 órakor a Roy
Thompson Hallban lesz az
elõadás.