SlideShare una empresa de Scribd logo
1 de 1
Descargar para leer sin conexión
Az amerikai elnökválasz-
tási harcok és áskálódások
már õszintén untatnak. A
politika helyett azonban,
engem jelenleg inkább a
Chicago Cubs baseballcsa-
pata érdekel, akik ezelõtt
1908-ban nyertek World
Seriest utoljára.
Az idei, 2016-os World
Serieskezdetesemindulttúl
jól számukra.
Vasárnap, október 30-án
márhárommérkõzéstnyert
a Cleveland Indians, amíg a
Chicago Cubs csak egyet. A
végsõ gyõzelemhez négy
nyert meccs szükséges, a
WorldSeriesben3-1-eshely-
zetbõl nem nagyon nyerhet
az a csapat, amelyik ilyen
deficittel áll négy mérkõzés
után.
Szorongással teli izga-
lommal ültem a tévé elé,
hisz még egy vereség, és vé-
get érhet a küzdelem a Chi-
cago Cubs számára. Hát, ez-
úttalmégisgyõzelemlettbe-
lõle, és a továbbiakat nem
óhajtottam jósolni.
Bíztam, hogy igaza lesz a
Las Vegas-i esélyeket felállí-
tószakértõknek,akik5az1-
hez adták a chicagóiak vég-
sõ gyõzelmét, míg a Cleve-
land20az1-esesélytkapott.
Igaz, mindezt még a nyár
közepén állították, manap-
ság már mások lennének az
esélyek.
Hétfõn, október 31-én
Chicagóból a Clevelandhez
utaztak a csapatok, a követ-
kezõ mérkõzést november
1-jén tartják. Újra izgulha-
tok délután, illetve este, ami-
kor a mérkõzés kezdõdik
Clevelandban. Egyébként is
hiszek a régi magyar köz-
mondásban: a remény hal
meg utoljára.
Hétfõn este futballmeccs
is volt a tévén, a Chicago
Bears játszott a Minnesota
Vikings csapata ellen. A chi-
cagóiak idáig nagyon gyen-
gén szerepeltek, de most
megembereltékmagukat,és
20-10 arányban megnyerték
a mérkõzést.
Ijesztõ volt számomra,
hogy a szakértõk mindany-
nyian a Minnesota csapatá-
tól várták a gyõzelmet, és
tessék,afutottakmégszám-
ba vett Chicago viszonylag
biztos gyõzelmet aratott a
favorizált Minnesota felett.
A Chicago Bears gyõzel-
mének csak egyedül én örü-
lök a Magyarság újságírói
közül, ugyanis Fekete Pista
barátom mindig a Medvék
ellenfelének drukkol.
Sajnos ezt elég jó ered-
ménnyel teheti, miután a
csapat 1985-ben nyert utol-
jára bajnokságot. Persze, az
effajta szurkolása nem fair,
mert nem választott magá-
nakcsapatotazNFL-benját-
szó harminc közül, csak
mindig annak drukkol, aki a
Chicago Bears ellen játszik.
A Bears-gyõzelem után
elmondhatom, hogy innen
kezdve kedden este egészen
más hangulatban vártam a
Chicago Cubs hatodik mér-
kõzését a baseball World
Seriesben.
Amennyiben a Cleveland
csapata gyõz, akkor vége a
nagyizgalommalvárt,ameri-
kai módra, kicsit nagyképû-
en világbajnokságnak neve-
zettWorldSeriesnek.Ezeset-
benazonbanaChicagoCubs
nyert 9-3 arányban, és hol-
nap este ismét ott ülhetek iz-
gatottan a tévé elõtt, remélve
a 108 éve várt bajnokságot.
Az izgalom az egykori
chicagóibarátiköreimbenis
teljes, mindenki bízik a
World Series hetedik mecs-
csén a Cubs gyõzelemében,
ami november 2-án, Cleve-
landban sikerült is.
A nagy küzdelemben le-
játszott meccs végén, hosz-
szabbítás után, a tizedik
iningben a Chicago Cubs 8-
7 arányban gyõzött a Cleve-
land Indians felett.
Fantasztikus mérkõzést
láthattunk, és végre, a Chi-
cago Cubs 108 év után újra
bajnok lett a baseball ligá-
ban.
Ez nem volt meglepõ,
hiszen az idény kezdete
elõtt, a szakértõk a Cubsot
jelölték a biztosan nyerõ
csapatnak, de kilenc hónap
alatt sok minden történhet,
szoktak is jönni sérülések,
veszekedések a csapaton
belül, ugyanis a baseball-
játékosok iszonyatosan
sok pénzt keresnek, ezért
elõfordulhat irigység a csa-
patnál.
Ezúttalazonbannemtör-
tént semmi olyan, ami prob-
lémát okozott volna, vagy
ha igen, akkor a kitûnõ, so-
kat mindent átélt mene-
dzser, Joe Maddon elintézte
azártajtókmögött,aközön-
ség tudta nélkül.
Sajnos tudom, hogy az
olvasóink közül kevesen ér-
tik a baseballt, most nem
K Ö Z É L E T – 9. oldal2016. november 26. – 48. szám
AMERIKAI KRÓNIKA
Harmath István
kezdem el a szabályokat
magyarázni,anagypapákés
nagymamákkérdezzékmeg
az unokákat, majd õk meg-
magyarázzák, hogy mit je-
lentahomerun,vagyéppen
a strike out.
A fontos, hogy nyertünk,
a feleségem is itt toporzékolt
izgatottam mellettem, ilyet
cca. negyven évvel ezelõtt
csinált, amikor a fiunk ját-
szott a Little League-csapat-
ban.
A Budapesten megjelenõ
Magyar Hírlap címû napi-
lapból idézem: „Még Ameri-
kábanispéldátlan,amimeg-
történt. A Chicago Cubs
1908 után lett újra bajnok az
észak-amerikai profi base-
ball-ligában, mégpedig egy
egészen elképesztõ, drámai
fordulatokkal övezett döntõt
követõen.
A chicagóiak azt a csapa-
tot, a Cleveland Indianst
gyõzték le, amely szintén
régóta vár a bajnoki címre –
igaz, csak 1948 óta. Nincs
senki, aki elmondhatná ma-
gáról, hogy szemtanúja volt
a Chicago Cubs legutóbbi
két (az amerikai szóhaszná-
lat szerint) világbajnoki cí-
mének”.
Nem csoda, hiszen a ket-
tõ között 108 év telt el. Több
mint egy évszázadon ke-
resztül reménykedtek a csa-
pat hívei az ismétlésben,
egészen mostanáig hiába.
Mekkora meglepetés a
gyõzelem? Ha tartjuk ma-
gunkat a nagy vízen túli
szlogenhez, hogy „a base-
ballban nincs meglepetés”,
akkor semekkora. Mégis
hajlunk rá, nagy.
Néhai Harry Caray, a va-
laha egyik legnépszerûbb
baseballkommentátor egy-
szer azt találta mondani a
Cubs esélyeirõl: „Lesz még
bajnok a Cubs – ha az Isten
zöld almákat teremt.”
Csütörtökön a Cubs né-
hány idõsebb szurkolója
zöld almákkal teli kosárral
kereste fel Caray sírját.
Nagyon tetszett az ottho-
ni újságíró cikke, ezért kö-
zöltem belõle részleteket.
Persze, gondolom, õ nem élt
Chicagóban, mint ezen so-
rok írója, aki ötven éven ke-
resztül várt erre a napra. A
régi, nagyszerû Cubs játéko-
sok, Ernie Banks, Ron
Santo,BillyWilliams,Fergu-
son Jenkins és a többiek,
ezen sztárok nevei nem
mondhat sokat azoknak,
akik nem élték – és szenved-
ték – át a sok-sok évet.
Végre sikerült megtörni a
Billy Goat Tavern tulajdono-
sa, William Sianis átkát,
amikor 1945-ben kiutasítot-
ták a nézõtérrõl õt és büdös
kecskéjét. Ekkor mondta el
a sokat emlegetett átkát: „a
Cubs soha nem nyer baj-
nokságot.”
Az átok több változata is-
mert, de miután 2016-ban
megtört a varázs, nem kell
foglalkozni vele többé. No-
vember 4-én a város vezetõi
kékre – a Cubs színére – fes-
tették a Chicago folyót, míg
a csapat hatalmas tömeg kí-
séretében parádézott a vá-
rosban.
Azutóbbiidõkbenfõlega
rengeteg gyilkosságról írtak
a lapok, végre valami pozitív
is megjelent az újságok elsõ
oldalán.
A Chicago Tribune-ban
olvastam, hogy rengetegen
vásárolják a lapot, mert az
elsõ oldalt bekeretezve elte-
szikazutókornak.Ezértvan
szükség a nyomtatott ki-
adásra,azinternetentalálha-
tó online cikket nem lehet
félretenni a jövõ számára.
Kékre festették a Chicago folyót
Meghalt Mabel Ball, a két bajnoki címet átélõ szurkoló
108 évet várt a Cubs diadaláraMint beszámoltunk ró-
la, 108 év után lett újra
bajnok a Chicago Cubs az
észak-amerikai profi base-
ball-ligában (MLB), miu-
tán a Cleveland Indians el-
leni hétmeccses fináléban
(World Series) 4-3-ra dia-
dalmaskodott.
Hosszú idõ az utolsó
bajnoki cím óta eltelt 108
év, van azonban egy szur-
koló, aki valószínûleg
mindenki másnál többet
várt erre a pillanatra:
Mabel Ball.
Az idõs hölgy rövid idõ-
vel a Cubs 1908-as gyõzel-
me elõtt született, így ta-
lán õ az egyedüli, aki a
mostani és a 108 évvel ez-
elõtti diadalt is megélte.
Mabel mindössze hat
nappal a Cubs gyõzelmét
követõen szívroham kö-
vetkeztében hunyt el, amit
kegyetlen iróniának tart a
családja.
– A sors kegyetlen iróniá-
ja, hogy az a személy, aki
csak várt és várt, azt mond-
ta, miután megtörtént: „Be-
végeztem a feladatomat, itt
nincs több dolgom”. Nem
kellene viccesnek lennie,
mégis az valamennyire –
mondta Rich, Mabel 75 esz-
tendõs fia.
Meghalt 108 esztendõs korában Mabel Ball, a Chica-
go Cubs baseball-csapatának mostani és azt megelõ-
zõ, 1908-as világbajnoki címét megélõ szurkoló.
Mabel Ball és fia, Rich
Mabel Ball a Chicago Tribune
bajnoki címet ünneplõ számával
Ünneplõ tömeg a Grant Parkban
Joe Maddon,
a Cubs menedzsere
Reménykedõ Cubs-drukkerek
A Wrigley Field a gyõzelem elõtti percekben
Gyõzött a Chicago Cubs
Kékre festik a Chicago folyó színét
Ünnepi felvonulás a Wrigley Field elõtt,
a buszon Antony Rizzo, a csapat sztárja áll
A Cubs ünnepi felvonulása a Michigan Avenue-n

Más contenido relacionado

Más de Arany Tibor

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteArany Tibor
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation cardArany Tibor
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalArany Tibor
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)Arany Tibor
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016Arany Tibor
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép Arany Tibor
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelősségeArany Tibor
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma Arany Tibor
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számArany Tibor
 

Más de Arany Tibor (20)

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal története
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation card
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 final
 
Km1639 09-11
Km1639 09-11Km1639 09-11
Km1639 09-11
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016
 
west no way
west  no waywest  no way
west no way
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. szám
 
Km1619 09
Km1619 09Km1619 09
Km1619 09
 
Km1618 08
Km1618 08Km1618 08
Km1618 08
 
Km1618 09
Km1618 09Km1618 09
Km1618 09
 
Horthy időszak
Horthy időszakHorthy időszak
Horthy időszak
 
Km1618 08
Km1618 08Km1618 08
Km1618 08
 
Km1616 12
Km1616 12Km1616 12
Km1616 12
 
Km1616 09
Km1616 09Km1616 09
Km1616 09
 

Km1648 09-11

  • 1. Az amerikai elnökválasz- tási harcok és áskálódások már õszintén untatnak. A politika helyett azonban, engem jelenleg inkább a Chicago Cubs baseballcsa- pata érdekel, akik ezelõtt 1908-ban nyertek World Seriest utoljára. Az idei, 2016-os World Serieskezdetesemindulttúl jól számukra. Vasárnap, október 30-án márhárommérkõzéstnyert a Cleveland Indians, amíg a Chicago Cubs csak egyet. A végsõ gyõzelemhez négy nyert meccs szükséges, a WorldSeriesben3-1-eshely- zetbõl nem nagyon nyerhet az a csapat, amelyik ilyen deficittel áll négy mérkõzés után. Szorongással teli izga- lommal ültem a tévé elé, hisz még egy vereség, és vé- get érhet a küzdelem a Chi- cago Cubs számára. Hát, ez- úttalmégisgyõzelemlettbe- lõle, és a továbbiakat nem óhajtottam jósolni. Bíztam, hogy igaza lesz a Las Vegas-i esélyeket felállí- tószakértõknek,akik5az1- hez adták a chicagóiak vég- sõ gyõzelmét, míg a Cleve- land20az1-esesélytkapott. Igaz, mindezt még a nyár közepén állították, manap- ság már mások lennének az esélyek. Hétfõn, október 31-én Chicagóból a Clevelandhez utaztak a csapatok, a követ- kezõ mérkõzést november 1-jén tartják. Újra izgulha- tok délután, illetve este, ami- kor a mérkõzés kezdõdik Clevelandban. Egyébként is hiszek a régi magyar köz- mondásban: a remény hal meg utoljára. Hétfõn este futballmeccs is volt a tévén, a Chicago Bears játszott a Minnesota Vikings csapata ellen. A chi- cagóiak idáig nagyon gyen- gén szerepeltek, de most megembereltékmagukat,és 20-10 arányban megnyerték a mérkõzést. Ijesztõ volt számomra, hogy a szakértõk mindany- nyian a Minnesota csapatá- tól várták a gyõzelmet, és tessék,afutottakmégszám- ba vett Chicago viszonylag biztos gyõzelmet aratott a favorizált Minnesota felett. A Chicago Bears gyõzel- mének csak egyedül én örü- lök a Magyarság újságírói közül, ugyanis Fekete Pista barátom mindig a Medvék ellenfelének drukkol. Sajnos ezt elég jó ered- ménnyel teheti, miután a csapat 1985-ben nyert utol- jára bajnokságot. Persze, az effajta szurkolása nem fair, mert nem választott magá- nakcsapatotazNFL-benját- szó harminc közül, csak mindig annak drukkol, aki a Chicago Bears ellen játszik. A Bears-gyõzelem után elmondhatom, hogy innen kezdve kedden este egészen más hangulatban vártam a Chicago Cubs hatodik mér- kõzését a baseball World Seriesben. Amennyiben a Cleveland csapata gyõz, akkor vége a nagyizgalommalvárt,ameri- kai módra, kicsit nagyképû- en világbajnokságnak neve- zettWorldSeriesnek.Ezeset- benazonbanaChicagoCubs nyert 9-3 arányban, és hol- nap este ismét ott ülhetek iz- gatottan a tévé elõtt, remélve a 108 éve várt bajnokságot. Az izgalom az egykori chicagóibarátiköreimbenis teljes, mindenki bízik a World Series hetedik mecs- csén a Cubs gyõzelemében, ami november 2-án, Cleve- landban sikerült is. A nagy küzdelemben le- játszott meccs végén, hosz- szabbítás után, a tizedik iningben a Chicago Cubs 8- 7 arányban gyõzött a Cleve- land Indians felett. Fantasztikus mérkõzést láthattunk, és végre, a Chi- cago Cubs 108 év után újra bajnok lett a baseball ligá- ban. Ez nem volt meglepõ, hiszen az idény kezdete elõtt, a szakértõk a Cubsot jelölték a biztosan nyerõ csapatnak, de kilenc hónap alatt sok minden történhet, szoktak is jönni sérülések, veszekedések a csapaton belül, ugyanis a baseball- játékosok iszonyatosan sok pénzt keresnek, ezért elõfordulhat irigység a csa- patnál. Ezúttalazonbannemtör- tént semmi olyan, ami prob- lémát okozott volna, vagy ha igen, akkor a kitûnõ, so- kat mindent átélt mene- dzser, Joe Maddon elintézte azártajtókmögött,aközön- ség tudta nélkül. Sajnos tudom, hogy az olvasóink közül kevesen ér- tik a baseballt, most nem K Ö Z É L E T – 9. oldal2016. november 26. – 48. szám AMERIKAI KRÓNIKA Harmath István kezdem el a szabályokat magyarázni,anagypapákés nagymamákkérdezzékmeg az unokákat, majd õk meg- magyarázzák, hogy mit je- lentahomerun,vagyéppen a strike out. A fontos, hogy nyertünk, a feleségem is itt toporzékolt izgatottam mellettem, ilyet cca. negyven évvel ezelõtt csinált, amikor a fiunk ját- szott a Little League-csapat- ban. A Budapesten megjelenõ Magyar Hírlap címû napi- lapból idézem: „Még Ameri- kábanispéldátlan,amimeg- történt. A Chicago Cubs 1908 után lett újra bajnok az észak-amerikai profi base- ball-ligában, mégpedig egy egészen elképesztõ, drámai fordulatokkal övezett döntõt követõen. A chicagóiak azt a csapa- tot, a Cleveland Indianst gyõzték le, amely szintén régóta vár a bajnoki címre – igaz, csak 1948 óta. Nincs senki, aki elmondhatná ma- gáról, hogy szemtanúja volt a Chicago Cubs legutóbbi két (az amerikai szóhaszná- lat szerint) világbajnoki cí- mének”. Nem csoda, hiszen a ket- tõ között 108 év telt el. Több mint egy évszázadon ke- resztül reménykedtek a csa- pat hívei az ismétlésben, egészen mostanáig hiába. Mekkora meglepetés a gyõzelem? Ha tartjuk ma- gunkat a nagy vízen túli szlogenhez, hogy „a base- ballban nincs meglepetés”, akkor semekkora. Mégis hajlunk rá, nagy. Néhai Harry Caray, a va- laha egyik legnépszerûbb baseballkommentátor egy- szer azt találta mondani a Cubs esélyeirõl: „Lesz még bajnok a Cubs – ha az Isten zöld almákat teremt.” Csütörtökön a Cubs né- hány idõsebb szurkolója zöld almákkal teli kosárral kereste fel Caray sírját. Nagyon tetszett az ottho- ni újságíró cikke, ezért kö- zöltem belõle részleteket. Persze, gondolom, õ nem élt Chicagóban, mint ezen so- rok írója, aki ötven éven ke- resztül várt erre a napra. A régi, nagyszerû Cubs játéko- sok, Ernie Banks, Ron Santo,BillyWilliams,Fergu- son Jenkins és a többiek, ezen sztárok nevei nem mondhat sokat azoknak, akik nem élték – és szenved- ték – át a sok-sok évet. Végre sikerült megtörni a Billy Goat Tavern tulajdono- sa, William Sianis átkát, amikor 1945-ben kiutasítot- ták a nézõtérrõl õt és büdös kecskéjét. Ekkor mondta el a sokat emlegetett átkát: „a Cubs soha nem nyer baj- nokságot.” Az átok több változata is- mert, de miután 2016-ban megtört a varázs, nem kell foglalkozni vele többé. No- vember 4-én a város vezetõi kékre – a Cubs színére – fes- tették a Chicago folyót, míg a csapat hatalmas tömeg kí- séretében parádézott a vá- rosban. Azutóbbiidõkbenfõlega rengeteg gyilkosságról írtak a lapok, végre valami pozitív is megjelent az újságok elsõ oldalán. A Chicago Tribune-ban olvastam, hogy rengetegen vásárolják a lapot, mert az elsõ oldalt bekeretezve elte- szikazutókornak.Ezértvan szükség a nyomtatott ki- adásra,azinternetentalálha- tó online cikket nem lehet félretenni a jövõ számára. Kékre festették a Chicago folyót Meghalt Mabel Ball, a két bajnoki címet átélõ szurkoló 108 évet várt a Cubs diadaláraMint beszámoltunk ró- la, 108 év után lett újra bajnok a Chicago Cubs az észak-amerikai profi base- ball-ligában (MLB), miu- tán a Cleveland Indians el- leni hétmeccses fináléban (World Series) 4-3-ra dia- dalmaskodott. Hosszú idõ az utolsó bajnoki cím óta eltelt 108 év, van azonban egy szur- koló, aki valószínûleg mindenki másnál többet várt erre a pillanatra: Mabel Ball. Az idõs hölgy rövid idõ- vel a Cubs 1908-as gyõzel- me elõtt született, így ta- lán õ az egyedüli, aki a mostani és a 108 évvel ez- elõtti diadalt is megélte. Mabel mindössze hat nappal a Cubs gyõzelmét követõen szívroham kö- vetkeztében hunyt el, amit kegyetlen iróniának tart a családja. – A sors kegyetlen iróniá- ja, hogy az a személy, aki csak várt és várt, azt mond- ta, miután megtörtént: „Be- végeztem a feladatomat, itt nincs több dolgom”. Nem kellene viccesnek lennie, mégis az valamennyire – mondta Rich, Mabel 75 esz- tendõs fia. Meghalt 108 esztendõs korában Mabel Ball, a Chica- go Cubs baseball-csapatának mostani és azt megelõ- zõ, 1908-as világbajnoki címét megélõ szurkoló. Mabel Ball és fia, Rich Mabel Ball a Chicago Tribune bajnoki címet ünneplõ számával Ünneplõ tömeg a Grant Parkban Joe Maddon, a Cubs menedzsere Reménykedõ Cubs-drukkerek A Wrigley Field a gyõzelem elõtti percekben Gyõzött a Chicago Cubs Kékre festik a Chicago folyó színét Ünnepi felvonulás a Wrigley Field elõtt, a buszon Antony Rizzo, a csapat sztárja áll A Cubs ünnepi felvonulása a Michigan Avenue-n